Rékasi Attila

Gyűjts, vásárolj kortárs műalkotást

Szerző:

Magyari Balázs szobrászművész megvásárolható alkotása (fotó: Rékasi Attila)

Az én olvasatomban bárki lehet kortárs műgyűjtő, aki kortársai műalkotásait gyűjti, illetve aki a kortárs alkotók munkáit birtokolja. A lényeghez is értünk: a birtoklás aktusához. Az esetek többségében ez vásárlással valósul meg, ami történhet galériában vásárlással, birtokostól vásárlással (mondjuk egy piacon vagy antikváriumban vagy gyűjtőtől), illetve magától a művésztől is vásárolhatunk. Az esetek többségében a legkedvezőbb áru vásárlást a művésztől való vétellel realizálhatjuk, kivéve azt a ritka esetet, amikor a még nem befutott vagy épp nem „divatos” művész esetleg hozzá nem értéssel árazott (barátod a Google óta ez azért egyre ritkább eset, hacsak az eladó számára az azonosítás nehézségbe ütközik, vagy hamisnak gondolja a művet ((itt jegyzem meg, számomra furcsa, de Jófogáson találtam hamis Aknay képet is már)) munkáiba futunk bagóért.

Fenti gondolataim alátámasztására ide idézem a Portfolió pénzügyi folyóirat 2016-os megállapítását:

„A műgyűjtés szerencsére ma már egyre kevésbé számít a kiváltságos kevesek hobbijának, mivel akár egész kis megtakarításokkal is bele lehet vágni a gyűjtésbe. Különösen igaz ez a kortárs művészetre, ahol a formálódó kánonok miatt sokszor nagyon kedvező áron lehet fiatal alkotóktól vásárolni.”

Aki műgyűjtésre adja a fejét, vagy nem, de szeretne mondjuk gyönyörködésre, lakásdekorációra, ajándék gyanánt velünk egy korban élő, azaz kortárs művésztől vásárolni, a december az ő igazi hónapja! Nem csak azért, mert ilyenkor nagyon sok adventi műtárgyvásár, jótékonysági aukció (ennek előnye, hogy „nemes” célt szolgál költésünk), művészeti kipakolás kínál alkalmat a vásárlásra, hanem az is, hogy az év végéhez közeledve bevételkényszerből, humanitásból sok galériánál művésznél az évközbenihez képest kedvezőbb árakat találhatunk, ráadásul a belépés a tárlatokra, vásárokra legtöbb esetben ingyenes! Összefoglalva: ha vásárlunk, ha nem, mindenképp egy csodás művészeti kalandban lehet részünk; ha pedig megcsípünk egy remekművet, az akár jó befektetés is lehet hosszú távon, addig pedig kamatozik a sok boldog pillanatban, amit nézegetésével töltünk.

Hamarosan megjelenő cikkeiben a FakTúra is ajánlani fog néhány adventi kiállítást és vásárt olvasóinak, követőinek.

Idézett szöveg forrása: Portfolio.hu | 2016. szeptember 28. 14:01

Gyűjts, vásárolj kortárs műalkotást

Ács Tamás a Kettőspontban

Szerző:

Színházszeretők, elsőre színházba vágyók, bárki aki megnézne egy élménygazdag monodrámát!

Ma a budapesti Ráday utcai Kettőspont Színházban Ács Tamás Barátom frenetikus játékában rendezésében megy

Gogol Az őrült naplója című nem hétköznapi előadása, én láttam nagyon-nagyon ajánlom, még kapható jegy este 19 órakor kezdődik, aki nagyon spontán típus, 18:55-ig a helyszínen is vehet jegyet, ha addig online nem fogy el, úgyhogy inkább előre 🙂

(fotó: Rékasi)

Drabik Tamás kiállításának ajánlója

Szerző:

Ember vagyok tört, szabdalt, tépett, szegett, vert, ütött, varrott, üregelt, feszített, karmolt, figurázott, köpött, erezett, rángatott, edzett, rágott. Vágyakból, tettekből, elmaradásokból, emlékekből hegesztett egyé az idő, recsegve, kattogva, sisteregve, villámokat szórva feszültem egy képzelet szülte korpuszra. Jel vagyok… kiragadott anyagba a gondolat, belenézek az arcodba és eldöntöd hagyod e, hogy jelet hagyjak benned!

Rékasi Attila, Újpest

Kispont Galéria Drabik Tamás: Irány hátra című kiállítása. Kurátor: Fülöp Tímea Helyszín: Kispont Galéria 1092 Budapest, Ráday u. 9.

Színek és terek – a fotóművészet liberalizációja

Szerző:

A tér foglalkoztat elsősorban. A térélményeink elsődleges helyszíne a testünk, érzékeink a tapintás, az ízlelés, a szaglás, a hallás, a látás információit közvetítik az idegeinkbe, ahol képzeteinkkel kapcsolódva fizikai és spirituális tereket alkotnak. Ezek a terek hétköznapiaknak is nevezhetőek. Így épül fel a létünk, a világunk. Számomra sokkal izgalmasabbak azok a terek, melyek az idegeink egy bonyolultabb régiójában születnek, amikor is az érzetek kiegészülnek az idővel, az emlékezettel és az érzelmekkel. Amennyire ez általam megítélhető, ezek már igazi emberi terek.

ékasi Attila: Teremtett terek - Fiktív bajai móló I

Rékasi Attila: Teremtett terek – Fiktív bajai móló I.

Ha az előbbi térképzetekhez elkezdünk alkotói, képzőművészeti érdeklődéssel viszonyulni, elindul az információszerzésen túlmutató kommunikáció. Párbeszéd a színeken, formákon keresztül személyes emberi illetve társadalmi jelenségekkel, önmagukon túlmutató létkérdésekkel, szakrális érzületekkel.

A tér gondolataink, metafizikai kérdésfeltevéseink és konklúzióink, kinyilatkoztatásaink sajátos megjelenítőjévé válik. Egyfajta médiummá, mely a művészet nyelvezetén keresztül kelt a nézőben egyedi asszociációkat, érzeteket, érzelmeket.

Sokat időzöm jelekkel, jelképekkel, toposzokkal. Kifejezetten érdekel a HŐS, illetve a hősiesség jelenségéhez tapadó társadalmi viszonyulások rendszere, a felépülő kultuszok kérdésköre. Alapjában véve az emberrel mint entitással, annak létszerűségével és e létezésének az időhöz fűződő kapcsolatával foglalkozom azt figyelem, kutatom. Néha hideg tudományossággal, leggyakrabban azonban intuitív alapokon nyugvó érzelmekkel, az alkotás legsajátosabb pillanataiban pedig egy időn túlmutató áramlásban.

Rékasi Attila: Talált terek - Őszi tér I.

Rékasi Attila: Talált terek – Őszi tér I.

A fotográfia egy nagyon sajátos átalakuláson megy most át, ami cirka húsz esztendeje kezdődött a digitalizációval. Transzformációja után leveti azt a kezdetektől béklyóba fogó sajátosságát, hogy csak a hozzáértők tudtak fényképet készíteni. Sok fotográfus kolléga félt ettől a változástól, amit én már nagyon vártam. A fotó liberalizációja az a jelenség, hogy ma már gyakorlatilag bárki, bárhol, bármikor készíthet technikai kötöttségek nélkül fényképet és készít is, az esztétikai vizsgálódás szempontjából a költészeti elvárások szintjére hozza fel a fotóművészetet, ezt érthetően úgy szoktam érzékeltetni, hogy mindenki tud beszélni, mégsem mindenki költő. Én a fotográfiára mindig a költészet nézőszögéből tekintettem. Minden műalkotásnak ugyanazt a keresztutat kell megjárnia, nincs elvárásbeli különbség! Miért is lenne?

Ady – Luca …

Szerző:

Rékasi Attila művészeti író színikritikája Formanek Csaba: Én vagyok a Kíváncsi c. monodrámájáról a FakTúra művészeti folyóirat színházművészeti rovatában

Pusztai Luca színművész Kíváncsi szerepében a Kettőspont Színház előadásán – Budapest

Megkönnyeztem Lucát, Adyt, magamat. Igen. Várható volt, hiszen nem nehéz azonosulnom tragikus sorsú Költőkkel, Művészekkel és Formanek is jó ívvel építette fel a katarzist. Ez pont elég is lehetett volna, de már a darab elején éreztem, hogy Pusztai Luca nem küzd a megformálással, azonos a karakterrel és a Senkisében megcsodált színtérteremtő képessége nem csak egyszeri saját. Luca szép, de én annyi szép nőt fotografáltam már, hogy azzal ritkán lehet „megvenni”, amivel viszont szinte bármikor meglehet érinteni az az, amikor valaki attól szépül meg amit és ahogyan csinál. Az ember csak ott ül és rácsodálkozik, milyen kegyes a teremtő. Milyen bő kézzel tud mérni, hogy össze tudja hangolni a műveit, a fizikai szépséget nem rám pazarolta, aki úgyis a kamera mögött állok hanem arra aki a reflektorfénybe kell álljon, mert erre született. A lénye volt szép ahogy létezett a színpadon, a vonalai csak szolgálták a képességeit. Így indult számomra a darab, aztán jött egy olyan videóvetítési monológ ahol a művésznő két méteresre nagyított arca olyan elementárisan jelenítette meg egy „vívódó” ifjú hölgy angyali bájosságát, hogy szerettem volna ha az a pillanat örökké tart! Lehet én értettem félre, mert sok volt az élmény, de a színművészeti felvételizős jelenetben, a „botladozva” kezdő felvételiző egyszer úgy kezd el Adyt szavalni, hogy ott már majd eltört a mécsesem. A darab háromnegyedén azt kezdtem el csodálni, hogy én nem vagyok színházi ember, de ez nem könnyű, viszont tetemes szöveg és mily könnyedén labdázik vele Luca. Aztán kibomlik a csúcspont, jönnek Ady hangján (Csaba, Luca) a költőóriás válaszlevelei az esszenciális emberi érzékenység, finomság, szépség, szeretet szavakba foglalt ékkövei.
Taps, sötét, Kettőspontos bárpultnál álldogálás, hogy megölelhessem a Művésznőt.
„Világosodik lassacskán az elmém…”. Ati öregszel, lehet már nem vagy elég éber, vagy megint önmagad hatása alá kerültél, hol vannak a vitriolos józan szavak?
Aztán előbb ölelte Lucát egy ismert, általam nagyon tisztelt kőszínházi színművésznő. Az a jelenet egy külön novella tárgya, szerencsésnek érzem magam, hogy láthattam.
Lehet, hogy öregszem és már nem vagyok elég éber, de azt a gratulációt látva éreztem, ebben az esetben nem erről volt szó!
Rékasi Attila, egy néző
Kettőspont Színház, Budapest. 2023. február 17. 19 óra
Én vagyok a Kíváncsi c. monodráma
Kíváncsi Illi szerepében: Pusztai Luca
Írta és rendezte: Formanek Csaba

Senki se …, de mindenkinek!

Szerző:

Rékasi Attila művészeti író színikritikája Formanek Csaba: Senki se mer egyedül élni c. drámájáról a FakTúra művészeti folyóirat színházművészeti rovatában

Pusztai Luca és Formanek Csaba a Senki se mer egyedül élni című drámában a Kettőspont Színház színpadán

Mondták nekem, hogy ez a darab nagyon jó. Csak az a baj velem, hogy több mint 25 éve foglalkozom alkotóművészettel aminek nálam szövődményi is vannak, mint a kovidnak. Például az, hogy a kritika az ember sejtjeibe ivódik. Egy műalkotásnak, műfajtól függetlenül a tökéletesség érzetét kell keltenie bennem. A színdarabokkal a színjátszással kapcsolatban is így vagyok, nem gondolom, hogy egy előadással szemben kevesebb elvárást kellene megfogalmazni, mint mondjuk egy festménnyel kapcsolatban. Egyenrangú minden művészeti ág, ugyanazok az elvárásaim is.

Nagyon szeretem a Kettöspont Színház előadásait, az egyik legjobb teátrum a piacon, de általában mindig találok olyan dolgot, amit azért én nem pont úgy csináltam volna.

Tegnap láttam a Senkisét pótszékes telt házzal ment, fáradt voltam, nem is igazi színházi hangulatban. Nem gondoltam volna, hogy életem egyik, ha nem a legnagyobb színházi élménye varázsol el, elfeledtetve, fáradtságot, hátfájást, háborút, ársapkákat, vagy azok hiányát azaz minden nyavalyát!

Pusztai Luca és Formanek Csaba által megalkotott darab lenyűgözött, ugyanazt éreztem, mint amikor a legkedvesebb festményeim előtt állok, vagy Vivaldit, vagy Metallicát hallgatok.

Progresszív, misztikus, elementáris, finom, brilliáns darab. Mindkét színművész hihetetlen profi átéléssel, végig érzékenyen, hitelesen formálta meg a szerepet. Sallangtalan tiszta minden, a fény, a hang, a díszlet, a világítás Lakatos Dániel felelt a dolgokért, abban sem láttam én hibát.

Ritkán mondok ilyet, de ez egy tökéletes este volt:

Színházművészet magas fokon, műalkotás!

Nem hívott a Vasút, de várt a MÁV!

Szerző:

Tegnap volt szerencsém hallani a MÁV szimfonikusok előadását egy MA karmesteri diplomakoncert keretében a zeneakadémia nagytermében, túlzás nélkül állíthatom, hogy felejthetetlen élmény volt!

A kovid miatt rég nem jártam komolyzenei koncerten és már el is feledtem milyen élmény a katarzis. Az a zsigeri ingerület ami az ember feje búbjától a gerincvelőn -medulla spinalis (kitartás Anita)- keresztülfutva a lábán szaladva jut el a talpába, majd bizseregve távozik az energiája a földbe, ami akár meg is nyílhatna mint amikor egy Csontváry, Debreczeni vagy Sütő festmény előtt állok és azt érzem érdemes élni.

Minden eltűnik. Tér, idő. Csak a mű létezik!

Úgy szólt az a zenekar mint az ágyú, no nem olyan bömbölve, hanem olyan dinamikával és megrendítő erővel! Ha nem uralkodom az érzelmeimen, a Beethoven: 7. (A-dúr) szimfónia, op. 92 lassú tételénél kitör belőlem minden vélt vagy valós sérelmem egy zokogásban, oly gyönyörűen húzták a vonósok. Ilyesmit legutóbb Vad Fruttik hallgatása közben éltem át és szerencsére csak egy embert rémítettem meg vele, bár biztosan láttak már könnyeket a zeneakadémia patinás falai, ha abból indulok ki, hogy kik jáctak itt.

Sárosi Dávid úgy vezényelte a zenekart mit egy rocksztár, nekem nem volt ez zavaró, de azon járt az eszem eljut e a dupla leszúrt rittbergerig? Energiáit tekintve benne volt a pakliban!

A MÁV-ot legtöbbször szidom és csak bosszant, de ezt a számomra világszínvonalú élményt köszönöm nekik!

/Rékasi Attila Budapest, 2022. június 4./

Az esemény: SÁROSI DÁVID KARMESTER DIPLOMAKONCERTJE

Beethoven: 7. (A-dúr) szimfónia, op. 92

Szünet

Fauré: Elégia, op. 24

Közreműködik: Fülöp Gergely (cselló)

Dvořák: 7. (d-moll) szimfónia, op. 70

Közreműködik: MÁV Szimfonikus Zenekar

Vezényel: Sárosi Dávid

RENDEZŐ:

Zeneakadémia Koncertközpont

Ady Gimisek a Kettőspont Színházban

Szerző:

Játékos költészet a Kettőspontban

Színváltások fesztivál keretében volt szerencsém láthatni a debreceni Ady Gimnázium előadásában Pozsgai Zsolt, Naplopók című darabját. Debreceni éveimből a gimnáziumhoz sok kedves emlék fűzött ezért tudtam, hogy beleteszik a munkát az előadásokba, színházi élményt várhatok arról nem is beszélve, hogy több ma ismert színészünk jött ebből a műhelyből.

Azt gondolom igazi fesztiváldarabbal érkeztek a hajdúságiak, humorral fűszerezett pörgős előadást láthatott a szép számú közönség.

A magyar költészet nagyjai Ady, Babits, Móricz, Tóth Árpád, Kosztolányi elevenedtek meg egy számomra új kontextusban egymás „riválisaként”, az egyetlen női szereplőhöz fűződő egyéni élményeiken keresztül, ami Ady esetében a szifilisz volt.

A költők mindig közel álltak hozzám, a művészvilág különleges alakjainak tartom őket, nagy élmény volt belehelyezkedni az „életükbe” és -nem tankönyv ízűen- árnyaltságokat megismerni természetszerűen összetett személyiségükből.

Nagyon tetszett, szinte kivétel nélkül minden színész játéka, élmény volt látni a jövőt, hogy van még igény a fiatalokban a színházra, hogy akad még hely Budapesten ahol a vidéken működő műhelyek is megmutathatják tehetségüket!

Remélem lesz még ilyen, gratulálok az alkotóknak! 🙂

/Rékasi Attila Budapest, 2022.05.30/

Emlékezés Sevcsik Jenőre

Szerző:

Szombat délelőtt, a Magyar Fotóművészek Szövetsége elnökségét képviseltem -„A Tanár úr”- Dr. Sevcsik Jenőnek a magyar állami fotóoktatás megszervezőjének, több máig népszerű szakkönyv szerzőjének állított emléktábla újra koszorúzásán. A szövetség tagjainak nevében, virágot helyeztem el. A ház előtt melyben haláláig lakott a tanár úr, Szarka Klára fotótörténész mondott beszédet!

Fotók: Rudolf Herbst

Magyar Fotóművészek Szövetsége Születésnaposok Köszöntése rendezvénye

Szerző:

Magyar Fotóművészek Szövetsége rendezvényeként, Tóth József Füles 20 éve indította el a 70 életévüket betöltő, kerek születésnapjukat ünneplő művészek köszöntésének szép, közösségteremtő hagyományát. Az utóbbi években Módos Gábor volt segítségére a szervezésben.

2019 nyarán Füles jelezte az új elnökség felé, hogy szeretné már hosszú évtizedek utánátadni ezt a munkát valakinek. Rékasi Attila elnökségi tag vállalta, hogy tovább folytatja a köszöntések évenkénti megszervezését. A Herbs Rudolf készítette képek azt mutatják, a rendezvény szeretetteljes, jó hangulatban telt a Mai Manó Ház Napfényműtermében, megvallom a leánykérésre én sem számítottam, de azt gondolom ezek a jelenetek a rendezvény sajátjai 🙂

Köszönöm Füles és Gábor, ill. Baki Péter elnök és Eiter Tamás irodavezető segítségét a szervezésben!

Fotók: Herbs Rudolf

Erdélyi Lajos fotóművész tárlata

Szerző:

2019.10.29-én este a Fotóhónap 2019 fesztivál keretében, az Artphoto Galéria Bp., Bartók Béla út 30. kiállítótermében zajló eseményen, Kincses Károly fotómuzeológus megnyitóbeszédének elhangzása után, a Magyar Fotóművészek Szövetsége elnöksége és tagsága nevében köszöntöttem a 90 életévét betöltő Erdélyi Lajos fotóművészt.

Életszeretete, kedvessége, „csibészes” mosolya és nem utolsó sorban az elmúló Erdélyt megörökítő szép nagyításai, feledhetetlenné tették számomra az estét.

Az Isten éltesse! Ajánlom a kiállítás megtekintését! (fotó: Rékasi Attila)