Máv Szimfonikusok és Klárik Abigél hegedűművész „Pátosz” című Zeneakadémiai koncert, Fotó: Rékasi Attila
A MÁV Szimfonikus zenekar Zeneakadémiai koncertjére nagy várakozással ültem be, aminek az oka, hogy nem először hallottam őket és ritkán tudok a koncertjeik kapcsán negatív kritikát megfogalmazni, mint az az előző kritikáimból is kiderül. Most sem feltétlenül erről van szó, inkább azt mondanám, hogy nem volt a 2024. október 11-i Pátosz címmel meghirdetett műsoruk maradéktalanul teljes a számomra. Amennyire meg tudom ítélni, a zenekar most is fantasztikusan játszott, de katarzist csak a második részben előadott Csajkovszkij alkotás, a „Patetikus” szimfónia interpretációja tudott okozni nekem. Az első műsorrész Sosztakovics: Ünnepi nyitány; Szymanowski: II. hegedűverseny, op. 61. zenedarabok voltak, amiket Králik Abigél hegedűművész szólaltatott meg. Úgy éreztem, hogy ez az előadás most valahogy nem sikerült tökéletesre. Két dolgot éreztem, ami meggátolta bennem azt, hogy teljesen oda tudjam magam adni az élménynek. Az egyik az, hogy megítélésem szerint a zenekar hangosabban játszott, mint kellett volna, így a hegedűművész játéka kissé „elveszett” a térben. Az is megfogalmazódott bennem, hogy a darab az előadónak most „éppen” megvan, nem éreztem azt, hogy „szívből jön”, nem volt olyan érzésem, hogy belőle árad a muzsika. Igen tudom, ez egy nehéz darab, tán túl magasak az elvárásaim, és az is lehet, hogy tévedek. Itt jegyzem meg, az előadás zajos sikert aratott, olybá tűnt, rajtam kívül másokban hiányérzet nem maradt. Ezt hallva a szünetben eszembe is jutott, hogy lehet, nekem van rossz napom és kekeckedem? Kicsit aggódva ültem be a második részre, ám aggodalmam alaptalannak bizonyult. Hamar magával ragadtak a dallamok, Csajkovszkij világában utazva méltattam magamban zeneszerzői nagyságát, művészi talentumát. Szépen épült az érzelmi szál is. Az Allergo molto vivace csúcspontján térdre esett bennem a kekec, átadta helyét a beteljesülésnek, a borzongásnak, – ne szégyelljem – a gyönyörnek. Ha nem restelltem volna magam a viselkedésemért, felpattanok a helyemről és üvöltök, mint egy Vad Fruttik koncerten. Ezúttal érzéseimmel nem voltam egyedül. Nálam „bátrabbak”, bár tudták jól, nem illik beletapsolni az előadásba, mégsem bírták megállni. Megértem, lélekben én is velük tapsoltam. A negyedik tétel dinamikus részeinél megint kicsit hangosnak tűnt a zenekar, ami Farkas Róbert karmester legutóbbi általam hallott tökéletes vezénylése után meglepő volt számomra, de nem kizárt, hogy ez a CD-k tökéletességéhez szokott érzékelés számlájára írható. Magamban elmormoltam ugyan egy „no de Róbert”-et, de végül azzal az érzéssel tértem haza, hogy én csak kaptam, megérte eljönni!
Rékasi Attila, Újpest
#mavszimfonikuszenekar #králikabigel #zeneakademia #komolyzene #budapest #kritika
