Süli István szakmai munkássága számomra a sokrétűséget jelenti. A klasszikus fotográfia mellett a kísérleti fotó is végigkísérte pályáját. Tevékenységének külön értéke a dokumentáló munkája, melynek során megörökíti a népi kultúra elmúló világát. Pályája során mindig ragaszkodott a fotográfiai folyamat minél több elemének kézbentartásához, az ezredfordulóig manuális géppel dolgozott és maga laborálta fekete-fehér képeit. Munkáját tisztelet, alázat jellemzi. Alkotótevékenysége mellett folyamatos szereplője a magyar és nemzetközi fotós közéletnek. Az alábbi sorokban a vele folytatott beszélgetést olvashatják.
Milyen volt az Ön családi indíttatása?
-Erre mondok egy példát: 1946. március 6-án láttam meg a napvilágot a szépnevű falu, Medgyesbodzás egyik tanyájában. Mivel apám csak másnap gyalogolt be a hivatalba, a személyi igazolványomban hetedike szerepel. Olyan családban cseperedtem, ahol a vidámság nem volt mindennapos vendég, szüleim a néhány hold földön erőn felül dolgoztak, hogy megéljünk. Amikor már kilátszottam a földből, a kemény munkából nekem is kijutott.
Innen a kötődés az egyik kedvelt fotográfiai témájához, a népi világhoz?
-Igen! Annak idején szóba jött, hogy folytatom szüleim példáját és gazdálkodó leszek. Viszont mindig azt hallottam tőlük, hogy „tanulj, ha már nekünk nem volt rá lehetőségünk”, így lettem angol tanár. Azonban a parszti, népi világ tisztelete mindvégig elkísért, ezért szívesen fotózok e témába!
Miért pont fotó?
-Korán kerestem a kibontakozás, az önkifejezés eszközeit. Családunkban mindig kevés szó hangzott el. A kevésszavú székely viccek főszereplője nyugodtan lehetett volna anyai nagyapám. Nem véletlen hát, hogy a zene, a tánc és a fotográfia próbált magához csábítani.
Milyen technikai megoldásokat kedvel?
-Meg kell mondjam, ha furcsán hangzik is számomra soha nem volt lényeges a technika, igyekszem az adott helyszínhez igazodva igényesen elkészíteni felvételeimet, de nem esek kétségbe, ha nem lett tűéles a fotó, a lényeg számomra, hogy a hangulatot ragadjam meg
Experimentális képei is nagyon érzelemgazdagok, a múzsák csókja?
-Egész életemben fontos volt a szerelem. A fő ihletadó, mozgató!
Gyerek kora óta fotografál, nem lehet megunni?
-Voltak kisebb intenzitású fotós hónapok az életemben, az élet néha felülírja vágyainkat, de a fotó mindig velem volt. Ez már így is marad! Nyugdíjasként szerencsére van időm alkotni.
Mit csinálna a fotográfia területén másként, ha visszatérhetne pályája elejére?
Sajnos a 60-as, 70-es években nálunk nem volt felsőfokú fotó-oktatás. Igény lett volna rá, külföldön ez működött is, de oda eljutni lehetetlen volt. Ha ma kezdeném, föltétlenül kihasználnám a lehetőséget, hogy ilyen szinten tanuljak. Viszont ma sem szégyellek tanulni – bárkitől, a fiatalabb kollégáktól sem.