MűteremTúra-Kusnyár Eveline festőművész keramikusnál jártunk

Fotók: Rékasi Attila

A családi házatokban, otthonodbam családi fészek „közepén” van a műtermed, nem igényled az alkotói magányt?

Az alkotás nem egy csapatmunka, hanem önálló tevékenység. Leghatékonyabban én is akkor tudok alkotni, hogyha csak erre összpontosítok és nem kell megszakítanom a folyamatot. Mivel azonban az ihletet a családomból merítem, néha inspiráló a gyerekeim jelenléte a műtermemben. Direkt kialakítottam nekik egy részt, ahol az eszközeik vannak, így amikor elkezdek festeni, ők is lefoglalják magukat. Szerencsére egyre ügyesebbek. Azt is tudják, mit hol találnak, ha esetleg valami egyéb eszközre lenne szükségük. Már nem kell mindenben segíteni nekik, így lehetőségem van elmélyülten alkotni.

Mondhatni patika rend van a lakás minden négyzetcentiméterén, úgy éreztem nem csak az interjú miatt, erre tippeltem a képeid konstruáltsága okán is. Az egy lelki igényed, vagy hétköznapi praktikusság? Hogy viszonyul ehhez a család, csemetéid kicsik még, hogy lehetséges ez a rend és tisztaság?

Ez inkább praktikusság, mint lelki igény. Az eszközeim elhelyezésének van egy rendszere. Amikor festek, vagy tervezek, szeretem a megfelelő anyagokat azonnal elővenni és így valóban az alkotási folyamatra figyelni. Mivel a gyerekek mellett csak korlátozott időt tudok a műteremben tölteni, alapvető fontosságú, hogy mindent azonnal megtaláljak. A gyerekek az elején szinte minden cuccomat szétpakolták. Volt olyan, hogy az alapozáshoz használt ecsetemet hetekkel később a fagyasztóban találtam meg. Ezután kénytelen voltam szabályokat alkotni. Használhatnak szinte mindent a műtermemből, de ugyanoda kell visszarakniuk, hiszen én ott fogom keresni. Ez tök jól bevált. Megtanulták a rendszert, így közösen használhatjuk a műtermet és az ősz hajszálaim is kevesebbnek tűnnek.

Mesélj kicsit a művészeti koncepciódról, illetve  festési technikáidról.

Munkáimban a gyerekeim mindennapjait örökítem meg. Ugyan létező jeleneteket festek, de az eseményeket összekeverem és kiegészítem, így a hétköznapi témák mellett saját múltam és gyerekkori élményeim is megjelennek. Ennek szimbóluma a nyúl, amit különböző formában, de szinte mindig a képeimre festek. A hétköznapi cselekedeteink mögötti boldog pillanatok érdekelnek. Gyerekeim még úgy tudnak örülni egy esős időszak csigainváziójának, hogy érdemes példát vennünk róluk. Szeretem ezeket a pillanatokat és ma már tudatosan figyelem és használom fel az alkotásnál.

Az alakok részletgazdag elemeit homogén színfelületekkel variálom. Gyakran használom a gyerekeim rajzainak részleteit is a képeimen, akár még nekik is megengedem, hogy belefessenek a képeimbe. Jelenleg egy barátnőmtől kapott, irodából kiselejtezett indigó készlettel kísérletezek. Érdekel a festés és a grafika kapcsolata.

A kerámia vonal, honnan hogyan jött, ott mintha az iparművészet dominánsabb lenne, vagy rosszul érzem?

A festészet mellett néhány éve kerámiával is kísérletezem. Mindig is élt bennem egy tárgyalkotó vonal. Néha szükségem van arra a fajta kikapcsolódásra, hogy teljesen elengedjem magam és az alkotás által egy másik síkba jussak. Festésnél már bennem vannak a tanult dolgok, még egy elmélyült alkotásnál is figyelek ezekre. Agyagozásnál viszont ezek nincsenek, pusztán egy meditatív, jótékony hatás érződik.

Jelenleg kisméretű szobrokat és tálakat készítek, ezek nem funkcionális, inkább dekoratív elemek. Folyamatosan keresem a kapcsolódást a festményeim és kerámiáim formavilága között. Gyakran kerülnek nyuszifülek, giliszták, csigák, vagy más a képeimen is megtalálható élőlények ezekre a tárgyakra.

Jól érzem, hogy nagyon tervszerűen dolgozol?

Mivel a családom miatt kevés időm jut az alkotásra, fontos számomra, hogy a műteremben hatékony legyek. Eleve az alapozás és egyéb fázisok száradási ideje is lelassít, fontos, hogy legyenek terveim. Általában a laptopomon tervezek, hiszen ezt egy altatáshoz is magammal tudom vinni. Kisfiam még így alszik el. Utazás közben is szoktam rajzolgatni, mindig van nálam füzet vagy legalább egy papírfecni. A festmény egészen az alkotás végéig változik ugyan, de a terv segít az iránymutatásban.

Egyre fontosabb személy vagy a kortárs művészet szövetében, mi az arány a műtermi munka és a menedzsment között?

Próbálok mindenre időt szánni, de ez nagyon nehéz. Tisztában vagyok vele, hogy elengedhetetlen például a social média jelenlét, a műtermi munkát mégis sokkal fontosabbnak értékelem. Próbálom megtalálni az arany középutat

Nagyon lazának, kiegyensúlyozottnak, boldognak tűnsz, mégsem kell pokolra menni, ha dudások akarunk lenni?

Hiszem, hogy lehet és érdemes örülni minden apró dolognak. Nagyon sokat tanulok ezzel kapcsolatban a gyerekeimtől, ők ösztönösen megtalálják ezeket a boldogságforrásokat. Szeretnék többet alkotni, fejlődni, néha őrlődök a feladatok és a vágyak között, vannak mélypontok amikor úgy érzem teljesen elvesztettem a türelmem, de ilyenkor veszek egy nagy levegőt, ránézek a gyerekeimre és rájövök, hogy megtaláltam a helyem.

Fontosnak tartod, hogy legyen időd a festésre, meg tudod mondani, hány kiállítható alkotásod van, illetve 70-80 éves korodra, lesz annyi, hogy mondjuk egy egyéni MODEM kiállításhoz elegendő legyen, beleférhet a Reigl Juditi volumen család, gyerekek, munka mellett is?

Jelenleg nem a képeim mennyiségén van a fókusz. Jobban foglalkoztat, a mögöttes tartalom, a kísérletezés, az új formák keresése, a szimbólumok kialakítása. A gyerekeim születése után inkább kisebb méretű vásznakra dolgoztam, ezeket tudtam befejezni. Most végre újra van lehetőségem nagyméretű képeket festeni. Szuper lenne a MODEM-ben kiállítani, de messze még a 80 év! Esetleg előtte nem lehetne? 2024. július 4-én csütörtökön a HAB-ban nyílik kiállításom. Azért az is menő lesz.

Legyen én szurkolok neked, köszönöm, hogy beengedted a FakTúra folyóiratot a műtermedbe, sok sikert a jövőre is!

Interjú és fotók: Rékasi Attila, fotóművész

A Kusnyár Eveline művésznő honlapja:

https://eveline.kusnyar.com

Művésztelepi tárlat Baján – Caffart

Debreczeni Imre festőművész installációja a Caffart 2023-as művésztelepi kiállításán a bajai Eötvös Józsed Főiskola Kortárs Galériában Fotó: EJF

Nagyon fontosak a mai kortárs képzőművészet életében a művésztelepek, amelyek általában nyaranta kínálnak lehetőséget az elmélyült alkotómunkára. A budapesti székhelyű Caffart Képzőművészeti Egyesület 2023. nyarán immár tizennegyedik telepét rendezte meg hivatásos festő, grafikus, szobrász és fotóművészeket invitálva meg a közös gondolkodásra és egyéni kísérletezésre. Az egyesület vezetősége által válogatott gyűjteményi képeket bemutató tárlat mindig sok látogatót vonz Baján; aki teheti, térjen be a Eötvös József Főiskola Kortárs Galéria terébe.

Tizennyolc művész huszonkét alkotását tekinthetik meg az érdeklődők az Eötvös József Főiskola Kortárs Galériájának legújabb kiállításán, amely az elmúlt nyáron rendezett 14. Caffart Nemzetközi Művésztelep résztvevőinek munkáit mutatja be. A tárlat március 20-ig látogatható BAJA Szegedi út 2. szám alatti kiállítótérben.

Alattyáni István ● Balogh Kristóf József ● Boros Mátyás ● Bugyi István József ● Debreczeni Fanni ● Debreczeni Imre ● Harmath Ica ● Harmath István  ● Kecső Endre ● Knyihár Amarilla ● László János ● Nagy Zopán ● Őry Annamária ● Pap Gitta ● Papp Nikolett ● Rékasi Attila ● Sütő Róbert ● Tóth Norbert

CaffArt kiállítás fotó: EJF

Hova néz a Pinczés?

Fotók: Rékasi Attila

Pinczés József festőművész hajlandó nem oda nézni, úgy tűnik nem is csak pillanatokra, hanem órákra, napokra nem néz oda. Nem tudjuk hova nem néz és azt sem hova igen, az azonban bizonyos, hogy a vásznait „fürkészi” vizslatja, talán ott jelenik meg a Világnak az a sajátos képe amit művészete képvisel. Stílusa messziről felismerhető, szimbólumrendszere, számomra a cirkusz a manézs vizualitását, tereit idézi. Szürreális magánmitológiás világ ez, mely messze túlmutat a kortárs festőművészet aktuális áramlatain. Kritikát ígértem, de őszintén mondom részemről nehéz kritikát megfogalmazni, ennek nem csak az lehet az oka, hogy rég követem alkotásait és mindig is elismeréssel szóltam azokról, hanem az is, hogy nem nagyon tud hibázni, ha készít is elbizonytalanodott vagy kevésbé sikerült munkákat azok most itt nem lettek kiállítva. Ennek oka lehet az egyébként nagyon hangulatosnak, családiasnak nevezhető Fest; tisztít galéria nyújtotta, finoman szólva is korlátozott hely. Ha jól számoltam tizenegy alkotás reprezentálja Pinczés jelenlegi festészetét. Nem gondolom, hogy csak a helykorlát miatt maradtak el a kritizálható alkotások, „Jocó” van annyira profi, hogy magával szemben igyekszik a legkritikusabb lenni, kihúzva ezzel a talajt a magamfajta tollforgató lába alól. Eljátszottam a gondolattal, hogy a hangzatos likevadász „Ha belépsz megbánod” címet adom a kritikámnak, mert mikor beléptem a hely jobb polgári lakások előszobáinak négyzetmétereit épp csak meghaladó „kicsinysége” azt juttatta eszembe megérte e nekem ezért Újpestről oda-vissza két órát utaznom. Aztán szerencsére behúztak Jocó legújabb képei, illetve a Galéria méretét ellensúlyozó kedves hangulata, bája. Igen ez egy kis kamara kiállítás, de a kiállított képek szinte mindegyike magas színvonalú „meseszép” alkotás. Reggelig lehetne sorolni, leltárba venni Pinczés tereinek lakóit, motívumainak sokaságát, de itt most érzésem szerint előtérbe került az absztrakció, a régiekhez képest ezeken az alkotásokon tovább nőtt a „sejtelmesség”. Ajánlom a kiállítást, ha pedig valaki messzebbről utazna -mint én- megnyugtatom, hogy a környék remek, érdemes benézni a szemben lévő Várfok Galéria aktuális kiállítására, amiről hamarosan szintén írni fogunk.


A tárlatot tegnap Modor Bálint nyitotta meg a Fest, tisztít Galériában Budán.

Újdonságok a Soltis kiállítás tárlatvezetésén

Meghívó tárlatvezetésre Szürke zóna című MMG Galéria kiállításra

Aki már látta a tárlatot annak is érdemes ellátogatnia a tárlatvezetésre, mert a megnyitóhoz képest a művész új, a művek értelmezését segítő képekkel, szövegekkel egészítette ki az installációkat, festményeket. Ezek a kiegészítések, segítenek a művek befogadásában, illetve betekintést engednek az alkotói folyamatokba. Hogyan születik meg egy új alkotás, miként változik a koncepcióhoz, az elkészült vázlatokhoz képest a mű.

MMG Galéria, Akácfa utca 20, Budapest 1072, 2024. február 24. 16:00

Lázas várakozásban, ma MAMŰ megynyitó

Ezekben a pillanatokban nyílik a Mamű Galériában egy izgalmas csoportos kiállítás, Lázgörbe címmel, mi már láttuk nagyon ajánljuk a megtekintését, az anyag szerintünk vegyes, mind tematika, mind minőség szempontjából, látogassanak el a tárlatra és gondolják át egyetértenek e velünk, mindaddig is közreadunk néhány izgalmas munka a tárlatról.

RANDOM VI. – LÁZGÖRBE / FEVER CURVE / RANDOM VI
2024.02.02. -02.23.

KIÁLLÍTÓ MŰVÉSZEK / EXHIBITING ARTISTS:
ANTAL Malvina | BARTUS Ferenc | BÁCS Emese | BODOR Anikó | DARADICS Árpád | DÉR Virág | ELEKES Károly | FEKETE Tibor | GESZTELYI NAGY Zsuzsa | GULYÁS Andrea Katalin | GYENES Zsolt | GYŐRFFY Sándor | HERMANN Zoltán | HOLLÓ István | KACSÓ Fugecu | KOROKNAI Zsolt | LOSONCZY Béla | LŐRINCZ Emőke | LUCZA Zsigmond | MAROS Lili | NAGY Árpád Pika | NAGY Zopán | NAYG István | NÉMETH Róbert | OCSKAY László Doky | PAPP Ildikó | PETŐ Hunor | POKORNY Attila | RÉVÉSZ Ákos | SEBESTYÉN Zoltán | SZIGETI Csongor | SZITÁS Bernadett | TASKOVICS Éva | TORÓ Annamari | ZAKARIÁS István | ZIRCZI Judit

MEGNYITÓ / OPENING:
2024. február 2. 19.00 / 2 February 2024, 7 pm

MEGNYITJA / OPENING BY: PETŐ Hunor

Remek telepi műveket felvonultató Budai kiállítás nyílt a Bartók 1-ben

Tegnap nyílt meg a Sándorfalvi Újműhely művésztelep kiállítása a kifejezetten művésztelepek munkáit bemutató Bartók 1 galériában. A most soron lévő tárlaton az Új Alkotóműhely Egyesület korábbi vezetője, Retkes Máté szobrászművész projektjével ismerkedhetünk meg. Sándorfalvára zömében szobrászok érkeznek, de szinte minden művészeti ág képviselői megfordultak már, hiszen ezen a békés Szeged környéki csöndes kis településen minden adott az elmélyült alkotómunkára. A nagyrészt szakmai közönséget a Senzaria Egyesület részéről László Dániel festőművész köszöntette, majd Retkes Máté mutatta be tevékenységüket néhány mondatban. Drabik Tamás szobrászművész megnyitó beszédében a telep baráti jellemzőit méltatta, bensőségesnek mondható, szeretetteljes hangulatot teremtve ezzel. A kiállítás műtárgyanyaga nagyon meggyőző, amit hamarosan egy kritika formájában is közzé teszek itt a FakTúra folyóirat hasábjain. Addig is a legnagyobb őszinteséggel ajánlom, hogy ha tehetik, nézzék meg ezt a tárlatot, érdemes!

Kiállító művészek: Bajári Zsolt, Csanálosi Mária, Drabik Tamás, Kusnyár Eveline, Németh Csaba, Retkes Máté, Szabó Zoltán

MűTúra – Lénárt Attila hivatásos grafikusművész S.L.-L.A. című lapja

-Úgy értesültünk, egy nagy méretű rézkarcon dolgozol, amit van szerencsénk elsőként publikálni a most induló MűTúra rovatunkban. Milyen méretű a munka és mennyire kuriózum ez itthoni, vagy világviszonylatban?

Lénárt Attila: Ahogy az az évek során kialakult, most is fő technikámmal, a rézkarccal dolgozom. Amennyiben a „kuriózum” kérdése a technikára vonatkozik, úgy elmondható, hogy sajnos egyre inkább igaz ez a rézkarc technikára. Alkotó- és pedagógiai munkám során gyakran szembesülök azzal, hogy a ma embere mennyire nem ismeri a képzőművészet különböző eljárásait, anyagait. Ma már egyre kevesebb intézményben tanítják ezt az eljárást széleskörű anyag- és eszközigénye miatt. A rézkarc a grafikai eljárásokon belül a meleg eljárások körébe tartozik, azaz nem csak manuálisan munkáljuk meg a majdani nyomatok készítésére szolgáló klisénket, hanem savval és egyéb anyagokkal alakítjuk annak nyomófelületét.
Jelenleg egy 200x400mm méretű vörösréz lemez megmunkálását folytatom, ami méretében és arányaiban sem szokványos.

Lénárt Attila: S.L.-L.A. (200x400mm, Rézkarc, aquatinta, papír 2024)

-Amennyire én tudom a sokszorosító grafikát és a rézkarcot kiváltképp kevesen művelik már manapság, mi az oka, hogy neked ez az egyik kedvenc technikád és lassan az ország kiemelkedő karcolói között emlegetnek, akik találkoznak a munkáiddal.

Lénárt Attila: A rézkarc a vonalak finomsága által lehetőséget nyújt arra, hogy egészen kis felületen rendkívüli kidolgozottsággal jelenítsük meg mondanivalónkat. Ezáltal már tanulmányaim elvégzését követően nagyon megkedveltem. Az alkotó számára számos olyan lehetőséget biztosít, aminek köszönhetően minden lap megalkotása egy új lehetőség a határok, a belső korlátok ledöntésére. Ahogyan sok festőt és szobrászt vonz a monumentalitás, úgy vonzza a grafikust, hogy egy apró felületen belül megteremtse világát. Számomra nagy áttörést az aquatinta eljárás megismerése jelentett. Ez utóbbi a foltmaratás egy bizonyos formája, ami által festői felületeket és különleges tónusgazdagságot képes elérni az alkotó.

-Mik ennek a technikának a sajátjai, nehézségei?

Lénárt Attila: Ahogy minden technikának, úgy a rézkarcnak is megvannak a maga előnyei és hátulütői. A magasnyomású eljárások esetében (pl. fametszet vagy linóleummetszet) egy negatív képet kell a nyomóformánkon megjeleníteni, ami a nyomtatási folyamat során fog megfordulni. A rézkarc mélynyomás, azaz az általunk lemezre vitt vonalak fognak megjelenni a grafikai lapon, ami könnyebbséget jelent. Ami a rézkarcot kiemeli a hideg- vagy éppen a magasnyomású technikák sorából, az a műveléséhez szükséges rendkívüli anyagismeret és technikai tudás. A klisé megszületéséhez vezető út már a megfelelő anyag (vörösréz, sárgaréz, cink, alumínium, acél, egyéb ötvözet) kiválasztásánál elkezdődik, majd a lemez megálmodott méretre történő leszabásával, polírozásával, fazettázásával és precíz lealapozásával folytatódik. Ezt követően történik a különböző vonalvastagságokkal történő karcolás, pontozás, amit később a korábban kiválasztott anyagú lemezhez kiválasztott és általunk bekevert maró anyag segítségével mélyítünk a lemezen. A foltmaratás, tónusmaratás pedig csak ezt követően következik több lépcsőben. Egy rézkarc és aquatinta eljárással készülő grafikai lap létrejöttének ennek megfelelően akár 20 fázisa is lehet. Mivel a nyomtatás során a rézkarc a klisé minden apró rezzenését visszaadja, a klisé elkészítésének minden fázisát nagy műgonddal kell elvégezni.

-Milyen papírra, melyen festékkel készül, van a festékek között különbség, vagy csak a színekben?

Lénárt Attila: Mivel a technika nem annyira elterjedt, az anyagok terén sincs nagy választék. Ennek ellenére kiváló minőségű speciális rézkarc festékeket és a nyomtatásukra alkalmas, lehetőség szerint legalább 250gr-os pamut alapú papírt alkalmazunk, amely amellett, hogy jól bírja nedvességet és a nagy nyomást, megfelelő viszkozitással is bír, ami a nyomtatáshoz elengedhetetlen.

-Milyen apropóból készült ez a munka, lehet e vásárolni belőle?

Lénárt Attila: A most elkészült grafikai lap különleges számomra. Egy számomra nagyon fontos személynek készítettem, amire a grafika címe is utal (S.L.-L.A.). Egyelőre csak egyetlen nyomat készült belőle és ez lehetséges, hogy így is marad.
A lapon megjelenő táj Esztergom környékét idézi. A Burda-hegy vonulata sejlik fel a távolban. A Dunakanyar vidéke az alkotónak és a kép címzettjének közös pontjaként szolgál.

-Mennyi idő egy ilyen munkát elkészíteni?

Lénárt Attila: Az elkészítés ideje függ a kidolgozottságtól és a mérettől. Az előbb említett lap rézkliséjén hozzávetőlegesen 150 óra munka volt. Ez azonban nem csak az anyag és a technika sajátosságaitól függ, hanem attól is, hogy mennyire megtervezett a folyamat. Én szeretem, ha egy munka friss. Ennek érdekében sok rézkarccal foglalkozó alkotóval ellentétben rengeteget improvizálok. A tervező munka az én esetemben kimerül a kompozíció főbb elemeinek elhelyezésében, majd a kívánt cél eléréséhez szükséges megfelelő anyag és méret kiválasztásában.

Fotókat Lénárt Attila készítette

Nagy Imre Gyula festőművész kiállítása Újpesten

Az idén 83 éves mester konstruktív geometrikus festményeiből láthat válogatást az érdeklődő közönség az ÚKK Ifjúsági Ház (1042 István út 17-19.) kiállítóterében. Megítélésünk szerint műfajában kiemelkedő minőségű egységes festészeti anyagot állított össze a tárlat rendezője. A mester már több mint húsz éve alkot ezen a vonalon, az elmélyülés érezhető a kiállító térbe lépve. Harmónia nyugalom lengi be a tárlatot, érdemes délelőtt érkezni ha lehetőségünk van rá, mert olyankor kisebb az intézményben a forgalom és jobban koncentrálhatunk a munkákra.

Nagy Imre Gyula: Körkompozíció lent és fent (2020, 80x80cm)

MűteremTúra – Filp Csaba Munkácsy-díjas festőművésznél jártunk

-Nem elégszem meg csak a vásznakkal!-

-Régóta foglalkozol a fogyasztói társadalom problémáival. Mik az ezzel kapcsolatos aktualitások, min dolgozol, mik a tervek?

Filp Csaba Jelenleg a génmódosítás, annak környezet rongáló aspektusa foglalkoztat. Ezen kívül a fölösleges vásárlási és (a konzumált fast food) étkezési szokások, illetve a pazarlás. Napjainkban mindez már nyilvánvaló problémát okoz. Az én művészetem jó ideje ezzel a jelenséggel foglalkozik, annyi az újdonság, hogy nem csak festek, hanem más dolgokat is csinálok, például objektek készítésének irányába is fordultam. Három évvel ezelőtt készítettem egy húsoltárt, ezt te is figyelemmel kísérted a Caffart Nemzetközi Művésztelepen Baján. „Hús imapad oltárképekkel szobor”-nak kereszteltük el együtt. Szívesen folytatnám ezen a vonalon, viszont némileg akadályoz, hogy egy olyan műterem áll rendelkezésemre, ami gyakorlatilag megtelt, és nem igazán tudom már hol tárolni ezeket a nem kis méretű plasztikákat. 100×80 cm-es munkákról beszélünk. Ha egy rendes kiállítást akarok, rögtön megtelik egy fél műterem.

-Azt gondolnánk, egy kortárs képzőművész probléma rendszerének fókuszában az áll, hogy mit alkosson, de esetedben ezek szerint a hely, a tárolás. Látsz valami kiutat?

Filp Csaba Vagy raktárt bérel az ember, vagy nem tud raktárt bérelni, pont! Ha valaki nagyon sikeres még életében, az bérel vagy vásárol helyet. Ez a ritkább eset. Van, aki kevésbé sikeres életében, de annál sikeresebb élete után. Ez a gyakoribb a dolog természete miatt. Nekem nincs alkotási válságom vagy problémám, tele vagyok ötlettel, van kvázi ihletem, volna mit csinálni, inkább az infrastruktúra hiánya, ami nagyon visszafog.

-Munkáidat nézve egy ismerősöm azt kérte, mondjam el, miért ilyen a témaválasztásod. Én azt feleltem neki, hogy az idea, a gondolat a fontos, ami a képek hátterében van. Hallgatóm további kérdését tolmácsolom feléd: akkor ez konceptuális művészet?

Filp Csaba Azt gondolom, hogy nem az. Hogy előbb van az idea, az teljesen evidens. Ötszáz évvel ezelőtt is arról volt szó, hogy az ember hozzá ne kezdjen semmihez, amíg nincs meg az idea, vagyis a kép a fejében. Ha ez megközelítőleg megvan, azt megpróbálja létrehozni anyagban, fizikailag, időben és térben, majd ehhez méri magát, ehhez az ideához. Az érdekli, hogy ami elkészült, az mennyiben felel meg az ideának. Itt nem szabad megalkudni! Tehát egyre pontosabban kellene megközelíteni ezeket az ideákat. Ez a rész alapvetően nem konceptuális ügy. Az viszont igen, hogy én sokat változtam, meg változom is még, sok olyan dolgot csinálok, amit előtte soha életemben nem csináltam, mondhatom magam kísérletező művésznek. Ma már azt gondolom, a táblaképnek örök érvénye van, de maga a festmény is lehet konceptuális ügy, tehát nem muszáj ábrázolni, ezt már régóta tudjuk, és lehet egészen elvont absztrakciókat csinálni, amik már ugyan táblaképeknek maradnak, de összetettebb gondolkodásról tesznek bizonyságot, úgyhogy a koncepció egyik része tisztázott. Más része pedig az, hogy én rajzoltam, szobrot készítettem, nagyon sok mindenbe kezdtem, de ennek most már mindig van egy térbeli aspektusa, egy más médiabeli aspektusa. Mindig elgondolkodom, hogy hogyan lehetne tágítani ezt a dolgot, nem elégszem meg „csak” a vásznakkal.

-Az is kérdésként merült fel a Kiscelli munkáidról beszélgetve, konkrétan a csatok kapcsán, hogy aki „csak” a tárgyak kinézetére fókuszált, azt is mondhatta: mi van itt, nincs ez befejezve? Ha azonban úgy szemlélte, hogy mi a csat, mint jelenség abban a térben, az angyalszobrokkal, a hímzett hatalmas iniciálészerű drapériával stb. akkor már inkább konceptuális dolgot sejthetett a befogadó.

Filp Csaba Volt egy kiállítás rész, amiben négy angyal tartott egy majd’ két négyzetméteres felületen háromszázegynehány fém csatot, aminek hol megvolt a bújtatója, hol csak a kerete volt meg. Ezt lehet nézni csatként, de az egész kiállítás nagyon szimbolikus volt, gyakorlatilag használhatatlan elemekből épült fel. Ezen el is gondolkodtam utólag: milyen romboló, hogy óriási energiával csináltam teljesen használhatatlan tárgyakat! A csatok sem feleltek meg a csat funkciónak, csak szimbólumként működtek. Ekként tekintve a csat potenciálisan össze tud kapcsolni dolgokat, össze tud kötni két véget, arra szolgál tehát, hogy összetartson, rögzítsen bezáruló dolgokat, és ez biztonságot ad. Ezt a szimbólumot emeltem ki és igen, ez már konceptuális ügy. Installációs elemek és jelentésváltozás, mondhatni jelentés „emelés” vagy metafora csomó.

-Így az ötvenet átlépve, tart még a kiscellis fiatalos lendület, akár az installáció, akár a táblaképfestészet vonatkozásában?

Filp Csaba Ezt nem tudom megmondani. Ismerek olyan kollégát, aki fest, fest, fest, utazik és fest tájképeket. Én nagyon különbözöm ettől. Én rajzoltam, én festettem, én kalapáltam, én műgyantáztam, én hímeztettem, én öntöttem, én fújtam, én főztem, én sokmindent kipróbáltam. Ilyen értelemben nem egyenletes az életművem és nem is tudom magam elképzelni abban a helyzetben, hogy festek ezer tájképet és igazából nem történik semmi.

-Tekintve, hogy gondolataid a környezetpusztítás, fogyasztás-túlfogyasztás, tehát korunk kérdései, problémái körül járnak, adódik a kérdés: mit gondolsz a mesterséges intelligenciáról? Akár a körülötte zajló „hisztiről”? Szerinted hatással van-e a festészetre, te használod-e az alkotó munkádhoz, vagy el tudod-e képzelni, hogy használni fogod ezeket az algoritmusokat?

Filp Csaba Vázlatozni kitűnő. Eddig az embernek sokat kellett dolgoznia azon, ha mondjuk Joda mestert akarta egy tizedik századi ikon formájában megjeleníteni egy képen. A mesterséges intelligencia ezt egy másodperc alatt láthatóvá teszi. Csomó olyan helyzet kerül bele a kreáció során, amivel az ember előre nem számol. Ilyen értelemben van benne perspektíva. Úgy viszont nincs, hogy mondjuk végig tud-e csinálni egy életművet, úgy ahogy egy költő, egy festő vagy egy színész végigcsinál. Ezek ilyen eseti helyzetek és nem hiszem, hogy fel lehet tölteni valójában művészettel ezt a dolgot. Ehhez – közhely – érezni kell, hogy az ember művész, és az AI nem lesz soha művész. Nem vagyok képben teljesen, de ha például azt mondod az AI-nek, csinálj egy romantikus balladát, csinál nagyon jót kettőt is, de nem lesz belőle Keats vagy Hölderlin, mert megakad, hiszen nincs mögötte a vízió, csak mozaikok vannak összerakva.

-Az ideák mindkettőnknek fontos dolgok, értem ez alatt például a lovagi erényeket. Látsz-e arra esélyt, hogy valaha még visszarendeződjék a világ ebbe az irányba? Nyilván sarkantyú törések már nemigen lesznek, de az erkölcs, az etika társadalmi szintű fontossága visszatérhet-e? Visszakerülhetünk-e az általad is sokszor megénekelt Árkádiába?

Filp Csaba Érdekes kérdés. Árkádiába nem hiszem, hogy bejut az emberiség, sőt azt el tudom képzelni, hogy ez soha nem is volt realitás, de egy nagyon szép gondolat. Goethe azt mondta, Árkádia a költészet hazája, tehát van egy ország, ami a költészet országa, de ez teljesen fiktív ügy, ide nincs utazási iroda által kínált járat. Ennek az egyén szintjén megjelenő valósága, az például, hogy mennyi maradt a lovagiasságból, mennyire tiszteljük a nőket mondjuk, és hogy a tisztelet hiánya hogyan dobálja szét – teszem azt – a családokat, az nagyban függ attól, hogy ma szinte senkinek nincs normális mintája. Vegyünk mondjuk egy harminc fős gimnáziumi osztályt, az abba járó gyerekek hátterét képező családokat. Régen ez úgy festett, hogy volt 28 remek család és volt kettő, ami – mondjuk úgy -, ciki. Ma ez fordítva van. Mindenki ebből építkezik, mindenki a maga valóságában improvizál, valahogy próbálja megoldani ezt az egészet, amit az élet jelent, de senki sem tanult erről semmit. Én legalábbis nem, s ha körbe nézek, mások is kevesen. Nagy kérdések vannak: hogyan kellett volna apának, anyának lenni; hogyan kellett volna megoldani a problémákat; hogyan kellene normálisan felépíteni egy életet, hogy senki ne sérüljön bele. Jönnek ki az emberek zömében jó szándékúan, de sok sérüléssel. Honnan vegye a működő mintát? Zömében lövésünk nincs, hogyan lehet jól csinálni.

-A fogyasztás, a túlfogyasztás, amit te is ábrázolsz, a probléma gyökere, vagy a társadalom irányítói nyomják le a torkunkon a hamis ideákat, ettől bizonytalanodunk el? Vagy a kettő együtt?

Filp Csaba A személyes problémák látszólagos megoldása az evés, a vásárlás. Vannak olyan emberek, akik attól érzik jól magukat, ha vásárolhatnak és megőrülnek, ha ebben akadályozva vannak, a másik pedig az, akinek mindenféle értelemben az evés a pótlék. Az evés, a szájjal való tapasztalás érzése kikerülhetetlen, ennek az érzéki vonala nem csak az ízek érzete, hanem mindenféle értelemben az érzéki oldala. Ha az ember jóllakik, eltelik, akkor elpilled, jól érzi magát, lehiggad, hiszen gyomrában ott a finomság, a testnedvek áramlanak, lemegy a vérnyomás stb. stb. Nem véletlen, hogy most már Magyarországon is egyre több a túlsúlyos. Nem biztos, hogy ők azért esznek, mert valamit nagyon szeretnek, hanem legtöbbször pótcselekvés gyanánt. Nem a válogatott csemegék irányába mennek, hanem legyen olcsó, legyen sok, lásd nagyáruházak. És ez baj.

-Utolsó kérdés adja magát, merre tovább, lesz-e kiállításod, amire dolgozol, vagy függetlenül attól?

Filp Csaba Van konkrét ötletem, el is kellene kezdenem megalkotni, de az fog vissza, hogy nincs meg az infrastruktúra, de majd valahogy megoldom. Az eddigi tematika mentén, de új anyaggal készülök.

-Köszönjük az interjút!

Gondolatok Herman Levente Ádám és Éva című festményéhez

Évtizedek óta azt hallhatjuk a fanyalgóktól, nihilistáktól, – urambocsá’ – krakélerektől: a művészet halott, mindent láttunk már, s mindaz, ami van, csupán mimézis, ismétlés. Tagadhatatlan, hogy a művészetről nem hántható le a története, vagyis azon műveknek a sokasága, amelyeknek zöme, ha nem is építkezett, de minimum reflektált az előzményekre, akár technikailag, akár tartalmilag. Természete ilyetén, hiszen egyfajta társadalmi párbeszédként (is) szoktunk tekinteni a jó műalkotásokra.

Én nagyon szeretem a kortárs művészetet és hiszek a fontosságában, erejében. Legalább annyi, ha nem több katartikus élményt tud nyújtani számomra, mint a klasszikus művészet. Olyan emberként, ki évtizedek óta igyekszik fiatal alkotókat támogatni pályakezdésükben, illetve szakmai fejlődésükben, sokat gondolkodtam ennek a „rajongásnak” az okain, főleg olyankor, amikor egy-egy zsengét meg kellett védjek. A nagyon zsengék kapcsán azt hangoztattam, hogy minden kornak „joga” van a saját művészetéhez, azaz hogy közülük, róluk, nekik beszéljenek. Nemcsak azért, mert egy „vakfolt” maradna a művészet történetén -gondolom, ezt túlélné az emberiség – hanem azért, mert változik a világ, változnak a jelentéstartalmak.

Az utánunk jövő nemzedék az általunk hátrahagyott műalkotásokból ismerhet meg minket a legjobban. Alkotásaink a minket foglalkoztató témák, gondolatok lenyomatai; számot adnak arról, ahol tartunk, ahogyan egymáshoz viszonyulunk, de legfőképp arról, amit érzünk, érzünk-e egyáltalán valamit.

A zsengék világát elhagyva a másik érvem ma a kortárs műalkotások mellett Herman Levente Ádám és Évája, amely vegytisztán hozza számomra, hogy minden szellemi alkotásra, művészeti alkotásra szüksége van az emberiségnek. Az anyagról gondolhatjuk, hogy képes „önmagától” olyan struktúrákba szerveződni, amelyek katartikus élményeket keltenek bennünk, mondjuk egy természeti részlet szemlélése közben, de mennyivel többet kapunk, ha ott a szellem az anyagban! Igen, ha ez a két fogalom összesimul, már az emberen túlmutatón, az Isteni, a magasabb rendű tájakon szemlélődünk. Herman esetében nem csak a témaválasztás és az erősen ráutalónak nevezhető címadás miatt, hanem a megítélésem szerint magas minőségű alkotói munka miatt is.

Tagadhatatlanul kevés Herman képet láttam eddig, ami ne nyűgözött volna le. Sajátos képi világa, atmoszférateremtő ereje mindig a vásznai elé szegezett, de most egyenesen a szívem közepébe talált. Igaz, még csak a telefonom kijelzőjén és reprodukción láttam a képet, de tapasztalatom szerint a jó munkák ritkán okoznak csalódást a valóságban, sőt ha egy alkotás ilyen kicsiben és „anyagtalanítva” is működik, akkor az nagyon ígéretes.

Meglepett ez a mű. Azt is mondhatnám: letaglózott. Annyira hétköznapi és mégis annyira lírai. A jelenet abszurditása, azt hiszem az volt a tagló része. Mégis van a képben valami megmagyarázhatatlan szépség, egy nyugtalanító sejtelmesség. Érzek benne időtlenséget, dacára a Crocs papucsnak és a melegítő felsőnek. Azt gondolom, igazi kortárs műalkotás született, ami figyelmet érdemel, engem megszólított ezer kérdést vetve fel bennem.

A Resident Art Galéria karàcsonyi vàsàràn jàrt a FakTúra folyóírat

Bíró Botond festménye

Ma zàrt a galéria nagy vilàgos termeiben rendezett karácsonyi vásár, valóban érdemes volt ezt a megfogalmazást használni, hiszen műtárgy rendezési szempontból nagyon zsúfoltan vannak a képek, de egy vásár kapcsán ez teljesen normális. Ennek ellenére azt mondhatjuk, hogy az egyik legtöbb fiatal alkotót bemutató fővárosi tàrlat.

Balogh Kristóf József festménye

Véleményünk szerint kiemelkedő munkákat adott le a tàrlatra Balogh Kristóf József, Bíró Botond, Till Zoltán, Herman Péter, Géczi Jànos

Különleges DESIGN VÁSÁR a Ráday utcában!

Aki még nem tudja, hogy mit ajándékozzon szeretteinek Karácsonyra, vagy csak szívesen forralt borozna, beszélgetne kortárs művészekkel az Ünnepek előtt, akkor a Kispont Galériában a helye!
Lesz nasi, karitatív ajándék doboz és kellemes hangulat!

Várunk minden érdeklődőt!

Alkotók: Debreczeni Imre | Kalácska Gábor | Kiss Zoltán József | Magyari Balázs | Nádas Eszter | Pinczés József | Szalontai Csenge

Köszönjük, hogy velünk tartottatok ebben az évben is!
Tisztelettel: Új Alkotóműhely Egyesület Kettőspont Színház : https://www.kettospont.org/
KALI Design: https://kaliartstudio.crevado.com/ 

Drabik Tamás kiállításának ajánlója

Ember vagyok tört, szabdalt, tépett, szegett, vert, ütött, varrott, üregelt, feszített, karmolt, figurázott, köpött, erezett, rángatott, edzett, rágott. Vágyakból, tettekből, elmaradásokból, emlékekből hegesztett egyé az idő, recsegve, kattogva, sisteregve, villámokat szórva feszültem egy képzelet szülte korpuszra. Jel vagyok… kiragadott anyagba a gondolat, belenézek az arcodba és eldöntöd hagyod e, hogy jelet hagyjak benned!

Happy accidents | Filp osztály kiállítása

Happy Accidents: a szállóigévé vált mondat szinte minden adásban egy népszerű tévés sorozatban hangzott el. Bob Ross az „eredetire” és „személyesre” való igényt látta pontosan, ettől lett népszerű. A (digitális) kép áradat (a tv eljelentéktelenedés) időszakában az „eredeti” -re való igény ugyanilyen maradt, se szeri se száma az élményfestős kurzusoknak, a do it yourself műsoroknak. A csoportos kiállítás lehetőséget biztosít arra, hogy különböző médiák használatával megmutassuk , milyen fiatalként a mindenki számára ismerős kliséket kerülve „eredeti” és „személyes” művészetet csinálni.

“Nincsenek hibák”. Boldogan ütközünk a művészettel.

Kiállítók:

Antalka Zsófia
Bartus Zsófia
Fekete Csaba
Garancsi Tilda
Gargya Krisztina
Gubányi Bálint Álmos
Jóga Eszter
Juhász Péter
Kerese Zsolt Milán
Kozma Kata Szilvia
Kristály Kincső
Mattesz Panka
Móré Réka Sára
Onozó Csenge
Papp Anita
Sebők Sarolta Ágnes
Szemenyei Zsuzsanna
Szöllősi Dóra
Tóth Zoltán
Vuk Annamária
Wang YiQi

Borító terv:
Onozó Csenge 

Helyszín: Margit körút 25a, Budapest 1024, Magyarország

Kevesebb jelenjen meg