A Miksa Bálint vezette Vészkijárat Galéria egy művészközösséget is magában foglal: alkotói az újpesti hajógyár urbánus tereiben tartják fenn műtermeiket. Minden kiállításmegnyitó alkalmával lehetőség nyílik a nyitott műtermek meglátogatására is. Egy ilyen alkalom során ismertem meg Nagy Edit művészetét. Azonnal megragadott képeinek líraisága, nonfiguratív szemlélete.
A mostani tárlaton kollázsok is helyet kaptak, amelyek Nagy műtermi koncepcióinak jellegzetes elemei. Alkotásai utalnak az eredeti látványra, ám az áttranszformálódik, szublimálódik, alakot és formát vált. Jelen, legújabb kiállításán mindez pászmákká, „csíkokká” sűrűsödik. Mondhatnánk akár energetizáló fénytapaszoknak is (lásd lenti alkotás): zömében lírai, pasztell hangoltságú formáknak.
Nehéz eldönteni, hogy tájakat, belső képeket, épületrészleteket látunk-e, vagy „csupán” szín- és formaintuitív viszonyokat. Úgy vélem, nem is szerencsés az absztrakt műveket konkrétumokhoz kötni. Nagy Edit kiváló érzékkel alkot színekből formákat – és feltételezhetően formákból színeket is –, így adva érzelmi töltetet expresszív képeinek. Egy mű esetében éreztem úgy, hogy egy konkrétabb képelem nem feltétlenül szolgálja a mű minőségét, ám ennek megítélését az olvasóra bízom. Véleményem szerint Nagy Edit a kortárs magyar képzőművészet egyik izgalmas alkotója, aki következetesen magas minőségű munkákat hoz létre.
Deli Ágnes szobrászművész megnyitóbeszéde számos értelmezési szempontot és megközelítést kínált; a nagyszámú közönség hálás volt a humort sem nélkülöző megszólalásért. A megnyitót követően egy éjfélig tartó, jó hangulatú happening vette kezdetét, amely baráti beszélgetéseknek adott teret. Sok szó esett a kortárs művészetről – már csak ezért is érdemes lett volna ellátogatni Újpestre, a Vészkijárat Galériába.
A kiállítás megtekintését ajánlom, azzal a megjegyzéssel, hogy érdemes előzetesen, a galéria Facebook-oldalán feltüntetett telefonszámon egyeztetni a nyitvatartásról.
Január 26-án a Konnektor Közösségi Központban részesei lehettünk a legújabb budapesti formáció, a Háromgarasos Társulat első, nyilvános eseményének. A Keleti István Művészeti Iskola 2024-ben végzett színész osztályából és alkotótársaikból álló csapat – Bolla Gábor, Kiss Dorina, Laczkó Tamara, Nagy Bálint, Cselle Gabriella, Molnár Anna és Nyáry Pál – megnyerte a ferencvárosi befogadó tér pályázatát, így helyük már van, hogy megvalósítsák előadásaikat, de ennél is többre készülnek. Időről időre olyan közösségi programokat szerveznek majd, amibe bárki bekapcsolódhat. Az első ilyenre február 18-án kerül sor, Laczkó Tamara és Cselle Gabriella invitál minket egy közös horgolós estére. Az elkészült alkotásokból végül egy nagy közös takaró születik.
A Háromgarasos Társulat neve a KIMI-ben létrehozott és nagy sikerrel játszott Brecht-mű címéből származott át, és kabalaállatuk, egy plüsscápa, is ebből az előadásból úszik be a képbe. A cápa a bemutatkozó est végén időkapszulává alakult, hasa immár olyan fogalmakat rejt, amiket a társulat tagjai szeretnének a közös munka során megőrizni, és olyan jókívánságokat, amiket a közönség rejtett az állat belsejébe.
Nekünk a KIMI-sek előadása 2024 tavaszán az évad egyik legmeghatározóbb színházi élménye volt, itt olvashattok róla:
A új társulat első bemutatója komoly vállalás, Sarah Kane Crave című művét viszik színre Forgách András fordításában, Szomj címen. Az Ördögkatlan Fesztiválon játszott produkcióját újítja fel a csapat, a Konnektorban ebből láthattunk egy nyílt próbát. Nagyon érdekes volt látni, hogy rendez Nyáry Pál, milyen instrukciókkal segíti a játszókat, hogy finomhangolják az alakításaikat. Az már ezen az estén kiderült, hogy a mű nem csak a játszóknak, de a befogadóknak is intellektuális kaland lesz. Az erősen fragmentált, költői szöveg befogadásához egészen más stratégiákra lesz szükség, mint amiket egy hagyományosabb dráma nézésekor használunk. Bolla Gábor hosszú monológja alatt pislogni se mertünk, nehogy egyetlen szavát is elmulasszuk, kíváncsiak leszünk merre változik még a tavaszra tervezett premierig ez a figura. Nagy Bálint és Laczkó Tamara egymásra felelgető mondatai már most nagyon erősek és jó ritmusúak, Kiss Dorina egészen hátborzongató jelenség tud lenni, a szinte súlytalanul elejtett borzalmas mondatok időzített bombaként robbannak.
A nyílt próba után hét performanszot felkutatva járhattuk be a Konnektor tereit, és találhattuk (volna) ki egy, a miniprodukciókhoz tervezett keresztrejtvény segítségével, milyen fogalmak fontosak a társulat tagjainak. A hét szóból kiderült, mi motiválja a csapattagokat, mit remélnek, mit várnak a közös munkától. Mi azt kívánjuk, hogy őrizzék meg a most tapasztalt játékosságukat, energiájukat és kreativitásukat, és örvendeztessenek meg minket minél több előadással.
A képek a Konnektor facebook-oldaláról származnak.
Szöveg és fotó: Rékasi Attila Újpest (jelenet a Pierrot és Prigozsin az élet forgatagában című drámából)
Színes, „szerelmes” (párkapcsolati) és „világot járt” darabok a Kettőspont Színház februári programjában. Engedjék meg nekem, hogy mindenekelőtt az általam már látott kedvenceimet ajánljam. Legújabb üdvöském Formanek Csaba és Ács Tamás lehengerlő Pierrot és Prigozsin az élet forgatagában című, a poliamor (többszerelműség) kérdéseire is nyitott drámája, amely akár komédiás elemeket is bőven tartalmaz. A mai színjátszás egyik csemegéjét nézhetik meg – szerintem – a szerencsés jegyvásárlók, amely három alkalommal is látható a hónapban.
A Senki se mer egyedül élni című párkapcsolati dráma stílszerűen február 14-én, Bálint-napon tekinthető meg. Legalább ötször láttam ezt a remekművet, melyet Pusztai Luca művészi játéka koronáz meg, Formanek karakteres alakítása mellett.
A kilencedik kerület legközönségbarátabb teátruma két új bemutatóval is erősíti a februári, intenzív évindítást. Az európai turnéjukat követően február 12-én Verebes Ernő Koponyánk, körülbelül című darabját Boros Ádám és Csizmadia Gergely előadásában láthatjuk. A két remek színész sok humorral és mozgásszínházi elemmel is tarkított játéka Karinthy, a korszakos zseni varázslatos világába, személyiségének kevéssé ismert mélységeibe vezet bennünket.
Február 6-án, pénteken 19 órakor: Mozaik Színkör – Bajkeverő, budapesti bemutató! (Vendégjáték Gyöngyösről, egyszeri lehetőség – ne mulasszák el a ritka alkalmat!) A lenti plakátról a többi futó darabról is tájékozódhatnak.
A szél és a madarak titkai címmel tegnap este a világhírű zenekar Mirian Khukhunaishvili grúz karmester energikus vezényletével elsöprő sikert aratott! Akik olvassák a FakTúra folyóiratban írt kritikáimat, azok tudják, hogy nem rejtem véka alá a véleményem művészeti kérdésekben. A MÁV Szimfonikus Zenekar esetében sem szoktam eltitkolni nemtetszésemet, s azt sem állítom, hogy a tegnap esti előadás kapcsán nem lennének még csiszolnivalók. Egy szint felett azonban, úgy érzem, az észrevételek már hibakereséssé lennének, és ez nem célja folyóiratunknak.
A Magyar Kultúra Napjára nemzetközi „öleléssel” készült a MÁV Szimfonikus Zenekar, bizonyságát adva, hogy a magyar művészeti közeg nyitott és befogadó a világ művészetére. Az est első darabjaként egy kínai zeneszerző, Tan Dun 2015-ben komponált Passacaglia (A szél és a madarak titkai) című kompozíciója csendült fel, a szó szoros értelmében. Nagyon tetszett nekem, mennyire plasztikusan, meglátásom szerint világszínvonalon szólaltatta meg a művet. Ez a megszólaltatás progresszív és meglehetősen zenészt próbáló volt: a hangszeresek énekhangját és sok hangszertest ütést tartalmazott. Hi-fi minőségben, nagyon finoman, már-már érzékien interpretálták a darabot. Olvasva a beharangozókat kicsit féltem az első hallásra „modernkedőnek” tűnő darabkezdéstől, miszerint a nézők okostelefonjaikon „hangszeresként”, QR kóddal elindítható madárhangokat játszanak be a telefonjaikról. Félelmem nemcsak hogy alaptalannak bizonyult, de nagyon különleges élmény volt a patinás, archaizáló, méltóságteljes, pompázatos nagyterem hatalmas terében a majd’ ezer telefonról felcsendülő hangzat, erdősséggé varázsolva át a termet. Dun kortárs kompozíciója több katartikus pillanatot hozott számomra, örömmel hallgattam, méltó volt a csodálatos előadás a Magyar Kultúra Napjához. Büszke voltam arra, micsoda zeneoktatásunk van, hogy ilyen világszínvonalú zenekarokat hallgathatunk itt hazánkban nap mint nap!
Egyiptomi „hercegnővel”, örmény-grúz zeneszerzővel erősítette tovább az estet a zenekar. Talán nem túlzás hercegnőnek nevezni a mindenképp nagyreményű, magyar-egyiptomi származású „hegedűversenyzőnket”, Mariam Abouzahra-t, akit a Virtuózok című tévéműsorból ismerhetünk. Arcpirítóan fiatal, mindössze tizenhét éves a fiatal hegedűművész. Nekem úgy tűnt, hogy kicsit izgulósan indult a játéka, reménykedtem, hogy nem csak a szépsége fog megmaradni bennem az est után. Aztán szépen felépítette játékát, ha nem is teljesen felszabadultan, de számomra élményadóan játszotta Hacsaturján Hegedűversenyét. A végére „megvett” bennünket kimagasló tehetségével és hatalmas vastaps után ráadásként a Kardtánc (Jascha Heifetz átirat) eljátszásával dübörgő sikert aratott.
Szünet után Giya Kanchelli III. szimfóniája mutatta meg, hogy Bartók szellemisége, értem ez alatt, hogy a népdalokhoz nyúlt vissza, a hetvenes évek zeneszerzőinek is mintát adhatott. Különleges élményt nyújtott még a darab kezdete, amely úgy indult, hogy Mirian Khukhunaishvili karmester énekelve jött be a hangversenyterembe, szép tónusú hangja, művészi fellépése, magabiztossága hitelesen indította a művet .Itt is ritmushang adók lettek a zenészek, a nagyon modernnek mondható hangélményt remekül előadva. Kiemelném Székely Edit művésznő lírai altfuvola szólóját ami szintén katartikus élmény volt.
A koncert zárásaként Hacsaturján Spartacus – II. szvit című zenekölteménye csendült fel, briliáns vezényléssel és az előadásban sok katartikus csúcsponttal, például Sándor Balázs első klarinétos szólója. Méltó befejezés, háromszoros vastaps, ováció volt a közönség válasza. Él, virágzik a magyar zenekultúra, szerencsénkre nem csak a Magyar Kultúra Napján!
Varga Tamás debreceni fotóművész három fotóalbuma is eljutott a FakTúra folyóirathoz a szerző ajánlásával. A téli-télies hideg napok, gyakran késztetnek minket a bekuckózásra, ilyenkor „fókuszba” kerülhetnek a könyvek, ezek az egyre mostohább sorsú entitások. Ha szereti a művészetkedvelő a klasszikus fotográfiát, analóg fényképezést ha nem, azzal egyet kell értsen velem, hogy Tamás albumai entitások, azaz véleményem szerint túlmutatnak fizikai valójukon. Többet „tükröznek”, hordoznak a lapok, mint a beléjük fektetett munka, energia, mint a készítésük szándéka.
Mindhárom hozzánk eljutott nagy alakú, keménytáblás kötésű művészeti album kézműves minőségű értem ez alatt, hogy nagyon szép kivitelű minőségi nyomdai munka. Zömében Varga portréfotográfiáit sorjázza, melyek ismert és kevésbé ismert, de vélhetően számára fontos személyeket mutat be, a nagyformátumú archaikus technikák megszokott hangulatával. Számomra pozitívum, hogy a ma divatos „archaizmusnak” nem a szépelgő vonalát viszi az alkotó. Jó érzékkel találta meg a maradiság progresszióját Tamás, s ez az egyedibb szemléletmód kiemeli őt a „régigépezők” tarkának nem mondható de népesedő táborából. Azért is jutott eszembe Vargáról a progresszió fogalma, mert az általam elismert alkotásai nekem gondolati progressziót hordoznak dacára „maradi” küllemüknek. Van képessége, tehetsége, formai érzéke ahhoz, hogy a látvány hangulattal, gondolati vagy kompozíciós tartalmakkal töltse fel, így lépve át a képzőművészeti szemléletű fotóművészet figyelemreméltó kortárs alkotói közé. Nem gondolom Tamásról, hogy a trendiség vezeti, én úgy érzem ő azért használ analóg technikát, mert ebben a vizuális nyelvben születnek meg nemegyszer költőinek is nevezhető, alapjában véve lírai hangvételű alkotásait.
Nekem a három album vonatkozásában a képünkön szereplő Fictures című album nyerte el legjobban a tetszésemet, melyet Varga képei és Burai Árpád írásai kovácsolnak egységes „kordokumentummá”. Akinek sikerült az érdeklődését felkelteni a művész képei iránt a lenti linkre kattintva elérheti az alkotó honlapját, ahol betekintést nyerhetünk sajátos hangulatú munkáiba, köszönjük az albumok megküldését!
A FakTúra folyóirat január elején kapott meghívást Szitás Barbara rendező által színre álmodott Egon Wolff Papírvirágok című művére. Ez egy pszichodráma, amelyben két magányos, sérült lelkű ember keresi a kiutat. Már ebből is felsejlik a darab aktualitása, engem azonban Szitás Barbara kimagasló színészi játéka is arra ösztönzött, hogy interjút készítsek az alkotóval.
Rékasi Attila: Miért pont ezt a dél-amerikai szerző által írt darabot álmodtad színpadra, mivel indokolnád az aktualitását és korszerűségét?
Szitás Barbara: Annó ezt a darabot kaptam, amely a legismertebb dél-amerikai művek egyike, és film is készült belőle. Azonnal megfogott, mert a történeten túlmutató, számomra nagyon erős üzenetek sejlettek fel benne. Aktualitása abban rejlik, hogy mennyire képtelenek vagyunk kapcsolódni egymáshoz, kimutatni és elmélyíteni az érzelmeinket, illetve abban is, hogy egy magányos lélek mennyire kiszolgáltatottá válhat, és hogyan lesz játékszere egy felépített, de nem valós érzelmi – akár szerelmi – kapcsolatnak.
R. A.: Milyen rendezői és színészi nehézségekkel járt a színrevitel, és milyen élményeket adott a szerepformálás?
Sz. B.: A legnagyobb nehézséget az jelentette, hogy én rendeztem a darabot – amely kétszereplős –, és az egyik szerepet is én játszom. Korábban, ha rendeztek, legfeljebb kisebb szerepet vállaltam. Így a partneremmel közös gondolkodás és elemzés zajlott, hamar megtaláltuk a közös hangot és az értelmezési síkokat, ezután pedig olajozottan, organikusan fejlődött a történet és a színrevitel. Mindig magamból fogalmazom meg az adott női figurát és sorsot; Éva útjával és lelkével könnyen megtaláltam a kapcsolódási pontokat. Az ő sorsának megélése csodás repülés – minden előadás fantasztikus élmény.
R. A.: Ahogy tudom, a kőszínházakhoz viszonyítva nagyon barátiak a jegyárak. Amikor ismerőseimmel beszélek arról, miért nem járnak színházba, sokan nem is tudják, hogy ilyen olcsón is lehet élményhez jutni.
Sz. B.: Pontosan nem tudom, hányadik előadásnál tartunk, de körülbelül a tizenötödik–tizenhatodik körül járhatunk. Mindig van bennünk egyfajta félelem, hogy lesznek-e nézőink, és mivel önálló produkcióról van szó, mi béreljük a játszóhelyet, így a közönségszervezés is teljes egészében ránk hárul. A bérleti és technikusi díjak levonása után minimális előadási gázsi marad. A bevételből kell mindezt fenntartanunk és működtetnünk.
R. A.: Nekem úgy tűnt, tele volt a nézőtér. Te hogyan látod: nevezhető sikerdarabnak ez a produkció? Milyenek az eddigi visszajelzések?
Sz. B.: A visszajelzések nagyon pozitívak. A Magyar Narancsban is megjelent egy kritika tavaly tavasszal, amely kifejezetten elismerő volt. Akik eljönnek, elgondolkodnak a látottakon, és úgy érezzük, hogy katarzisélménnyel távoznak. Ezt eddig minden alkalommal a tapsból is leszűrtük.
R. A.: Aki még nem látta a produkciót, annak mit mondanál: miben kap többet vagy mást, mint egy „hagyományos” szerelmi drámától?
Sz. B.: Ez a darab jóval túlmutat egy szerelmi drámán. Pszichodráma, amelynek központi kérdése az: milyen tragédiákhoz és lelki torzulásokhoz vezet, ha valaki nem képes kimutatni és megélni az érzelmeit – a szeretetet, a szerelmet, a bizalmat. Ez manapság rendkívül gyakori, így fájóan aktuális téma. Ahogyan az is, hogy mennyire sok mentálisan sérült ember él körülöttünk.
R. A.: Hol dolgozol jelenleg, vannak-e szabad kapacitásaid, és mik a jövőbeli terveid? Rendezel vagy játszol új darabban?
Sz. B.: Szabadúszó vagyok. A Hadart Színházban játszom egy kétszereplős vígjátékban, amely utazó színházi produkció. A Panoráma Teátrumban nyáron Balatonberényben játszom egy tavaly bemutatott darabot, a Casanova, avagy a nyuszi illata című előadást, és idén nyáron új bemutató is lesz. A FreeSZFE-n tanítok, emellett szinkronizálok. A következő évad tervezése jelenleg is zajlik, kilátásban vannak új feladatok, de babonából ezekről még nem beszélnék.
Rékasi Attila, Újpest
Egon Wolff Papírvirágok című műve az egyik legismertebb dél – amerikai dráma. Egy pszicho-dráma, amiben két magányos, sérült lelkű ember keresi a kiutat. Ez tulajdonképpen áldozatok csatája, ahol senkinek sincs esélye a győzelemre. Két kibékíthetetlenül ellentétes világ találkozása.
Egy magányos, emlékeinek élő asszony lakásába enged egy fiatal fiút, aki aztán ott ragad, és fokozatosan saját képére formálja a csendes polgári otthont, s annak lakóját is. És hogy ennek a játszmának ki lesz a győztese? Egyáltalán lehet-e győztese? Erre is választ kapunk az este végén.
Szereposztás: Eva…………………… Szitás Barbara Sneci………………… Kós Mátyás
Kedves követőink, olvasóink! Köszönjük 2025-ös kitartó figyelmeteket és érdeklődéseteket! A FakTúra művészeti folyóirat lassan húszéves története során 2025-ben érte el eddigi legnagyobb publicitását, minden szinten. A két éve létrehozott, új, dinamikus, folyóirat-formátumú magazinhonlapunk mérföldkőnek bizonyult. A néhány fős csapatunk több mint kétszáz írást publikált az év során.
Ezúton is köszönöm minden szerzőnk és szereplőnk közreműködését, valamint két olvasószerkesztőnk munkáját, kiemelten B. Kiss Anita és Baranya Edit elkötelezett segítségét.
A publicitás terén a Facebook-oldal hozta a legnagyobb számokat: a tavaly megjelent tartalmaink közül a legtöbb figyelmet Rékasi Attila Narratívából absztrakció – Interjú Schnabel Annabella filmrendezővel című publikációja érte el, közel hatezer megtekintéssel. A második legnézettebb cikk Lénárt Attila grafikusművész siófoki kiállításmegnyitójáról szóló tudósításunk lett, négyezer-négyszáz megtekintéssel. A 2025-ös év harmadik legnépszerűbb írása Ritter Márta Szirtes András Kísérleti Filmszemle a Kettőspont Színházban – ahogy a Kétlámpás látta című beszámolója volt.
A kritikák közül Rékasi Attila Semmi szövegek (RS-9) című színházi kritikája érte el a legnagyobb figyelmet, háromezer-kétszáz megtekintéssel. Szintén jelentős nézettséget hozott Ritter Márta színházi Adventi naptára, amelyet szenteste napján mintegy ezerötszázan olvastak. Az országos szinten is egyedülálló, a fővárosi független színházak világát végigpásztázó, unikális ajánlósorozat összesen húszezer feletti elérést ért el, jelentős figyelmet irányítva a színházművészet mai műhelyeire.
A fenti számok fontosak, és várakozásainkon felüliek. Reméljük, hogy mindez kitartó munkánknak is köszönhető, ugyanakkor a legfontosabbak számunkra mégsem pusztán az adatok. Főszerkesztőként úgy gondolom, a lényeg az, hogy a FakTúra eredeti szellemisége épüljön tovább: figyelem jusson azokra a művészekre és produkciókra, akik nincsenek a fősodorban, mégis legalább olyan értékesek – sok esetben pedig értékesebbek –, mint a kortárs művészet jelenlegi sztárjai.
Képzeljék maguk elé a Sikoly című, sokak által nyomasztónak tartott Munch-festményt egy sötét, nyirkos szobában, miközben Önök lekötözve ülnek, és a plafonról fél másodpercenként egy vízcsepp csattan a kopasz fejbőrükön. A nyolcvan perces előadás alatt végigkísértett ez a gondolat. Kiegészülve azzal, hogy közben harmincan nézzük Mórocz Eszter táncművész meztelen testét, ahogy mozdulatlanul fekszik a földön. Órák telnek el, mire megmozdul. Legalábbis így érzem. Meztelennek és kiszolgáltatottnak érzem a pszichémet, a türelmemet. Arra is hamar rájöttem, hogy az ember menthetetlenül reménykedő lény. Reménykedtem, hogy nem az egész performatív előadás alatt egy csiga lassúságával mozog az alkotó, hogy majd a színház „szokásait” követve eljön a kinetikai kontraszt, a dinamikai hatáskibontás, a katartikus feloldás aktusa.
Tak-tak-tak-tak-tak-tak, végtelenítve – vajon kapok-e ettől a zajtól epilepsziás rohamot? Aztán elveszve az időben, a végtelen kín gondolatától irtózva, Mórocz megformál egy csodálatos festményt, a földről való „felkelés” csúcspontjaként. Lehet, hogy én vagyok túlérzékeny, más menekülőre fogta volna, de én ott egy gyönyörű nőt láttam – pontosabban a Nő egyetemes gyönyörűségét –, ahogy a kiszolgáltatottság és a születés misztériumának ősi, sallangtalan interpretációját formálja meg a művésznő. Számomra ez tekinthető a darab csúcspontjának és értelmének.
Ezzel nem azt állítom, hogy egyetlen gesztusra lett kihegyezve ez az előadás. Jó néhány gondolat és érzés keletkezett még bennem a fennmaradó időben, de lényegként maradt bennem a kérdés: akarom-e Munch Sikolyát nézni egy sötét, nyirkos szobában, miközben petárdaként fúródik az agyamba a metronóm kegyetlen ketyegése?
Ezek az érzések maradtak meg bennem, valamint a szellemnek az a becketti impressziója, hogy művészileg sejtem, mi vezette az alkotókat. Nem vagyok táncos, de éreztem, hogy technikailag hihetetlenül nehéz lehet az előadó számára ez a darab, ám számomra önmagában ez a tény nem okozott esztétikai vagy erkölcsi örömöt. Azt sem tagadhatom el, hogy a darab akár megindító is lehet, transzgenerációs vagy egyéb születési, létezési, abúzív lelki „traumák” feldolgozásához vezető, „megtisztító” érzeteket is kiválthat. E szempontból is hasonlítható a mű egy jó festményhez: sok kaput nyithat meg, sok értelmezés létezhet a Gálos László által létrehozott Semmi szövegek című alkotásban az RS-9 Színház színpadán.
Összességében azt tudnám mondani, nem vagyok benne biztos, hogy ne lehetne kifejezőbben megjeleníteni a becketti filozófiai mondanivalót színházi eszközökkel.
Rékasi Attila, Újpest
Előadás kommunikéja
Az L1 Egyesület bemutatja:Gálos László: Semmi-szövegek Hommage à Samuel Beckett Az emberi lét az anyaméh sötétségétől a sír sötétségéig tart. Miközben folyamatosan megyünk (sokak hite szerint haladunk) sehonnan sehova, emberfeletti, habár reménytelen erőfeszítéseket teszünk, hogy kapcsolódjunk egymáshoz és a valósághoz. Beckett prózája ennek a megközelítésnek egyik irodalmi végpontja. Az 1950-52-ben írt Semmi-szövegek által ihletett kísérleti előadás az azóta a megértéshez és kapcsolódáshoz rendelkezésünkre álló új, illetve átértelmezett eszközökre, vagyis a digitális/virtuális technológiákra, valamint az elvileg nyelveken túli tánc- és mozgásművészetre alapozva épít fel egy új becketti nyelvet. A becketti és jelenkori elszigetelődést hangsúlyozandó a táncosok egyesével, azaz izolálva és elidegenedve lépnek be a folyamatba. Ezen az estén Mórocz Eszter lép színpadra. Korhatár-besorolás: 18+ Az előadás hossza 80 perc, szünet nélkül Jelmez: Ellenbacher Ádám Makeup artist: Kardos Kitti Díszlettervezési konzultáns: Ana Fischer (Halász Anna) Külön köszönet Kovács István, Ladjánszki Márta és Nagy Ferenc segítségért. Az előadás támogatói: NemzetiKulturálisAlap TáncművészetKollégiuma L1 Független Művészek Közhasznú Egyesület
Reméljük, sok színházjegyet, drámakötetet, színházi könyvet találtatok a fa alatt. Ez már tényleg az utolsó ablak, örülünk, hogy velünk tartottatok. A huszonöt ajánlóban összesen 92 előadást említettünk, főképp azért, hogy segítsünk választani, de azért is, hogy áttekintsük az évet, újra átéljük azt a rengeteg élményt, amit a független színháztól kaptunk 2025-ben. És hogy föltöltsük a januári-februári naptárunkat. Idén még négy színházban találkozhattok velünk, a Katona József Színházban, a Budaörsi Latinovits Színházban, a Trafóban és a Kettőspontban.
Az első jegyeket karácsonyi ajándékként kaptuk a Litera előszilveszteri partijára, és most hetedik alkalommal fogjuk velük zárni az évet.
„A Lumière testvérek épp százharminc éve tartották első vetítésüket a párizsi Grand Caféban, azóta is ehhez a naphoz, 1895. december 28-ához kötik a mozi születését. Tíz, egyenként negyven másodperces kisfilmet mutattak be akkor, többnyire megrendezett burleszkjeleneteket. Csetlik-botlik bennük az ember, komikus szituációkba keveredik, ahogy azóta is. A Litera idei előszilveszterén arra kérünk hét szerzőt, hogy hét választott kisfilmhez írják meg prózában, miként bukdácsolunk ma a saját életünkben. Hét paródia a magát istennek képzelő ember gyarlóságairól, sutaságáról – balekságunkról. Tisztelet a százharminc éves mozinak.”
Idén Bognár Péter, Jenei László, Moskát Anita, Parti Nagy Lajos, Szeifert Natália, Tóth Kinga és Vida Kamilla fognak felolvasni. Izgalmas összeállítás, leginkább Moskát Anitának örülünk, ritka, hogy egy markáns zsánerben, jelesül sci-fi vonalon, alkotó szerző akár csak megemlítődjön a magas irodalom fellegvárában, nem hogy még bebocsájtást is nyerjen oda. Ez is egy olyan emancipációs folyamat, aminek még nagyon az elején járunk.
Hogy visszakanyarodjunk a színházhoz, azért is szeretjük a Literát és az előszilvesztert, mert mindig felfedezünk olyan alkotót vagy alkotást, akit, amit később már ismerősként üdvözlünk a színpadon. Tavaly így jártunk Biró Zsombor Auréllal, akinek ebben az évadban két drámáját is megnéztük. Nagyon friss élményünk a 2023-ban még csak készülő Kemény István verses regény színpadi változata, a Kóbor lány, Lovag Dulcinea vagyok című versperformansz.
Mit is hozhatnánk december 24-re, mint egy ígéretet. Ahogy tavaly is, utolsó előtti ablakunk egy szárnyát bontogató csapatra szeretné felhívni a figyelmeteket. 2024-ben ez a SICC Production volt, és milyen igazunk lett, hogy már jó előre felhívtuk rájuk a figyelmet. Higgyétek el, idén sem lesz ez másként!
A Punktum a Színművészeti Egyetemen egy előadásra összeállt csapatból alakult új alkotócsoport. Még nincs tíz napos az újszülött formáció, december 16-án jelentették be az alakulást. Tagjai: Atlasz Barnabás, Rákos Olivér, Zöldi Ákos, Czirják Liliána, Bognár Bence, Simon András, Reiter Zita, Vass Gergely, Gránicz Maja, Bartal Csenge és Lukács Ádám.
A Prométheusz Projekt című, még az egyetemen készült produkciójuk az első közös előadás, amit hamarosan követni fog a Lukács Ádám Titánium-nyertes pályázatából készítendő Kartoték. A bemutató szeptemberben várható. Ez még nagyon messze van, de addig sem kell nélkülöznünk a tagok munkáit, szerte a városban találkozhatunk velük.
Vízkereszt napján a Szkénében újra látható a Passió. A csapatból Lukács Ádám, Vass Gergely és Atlasz Barnabás dolgoztak Háy János újramesélésén. Mi nagyon szerettük, különleges koncertszínházi élmény. Az előadás után a zeneszerző Vass Gergellyel és Háy Jánossal beszélgethettek. Karácsonyra kifejezetten ajánlható olvasmány a bemutatóról készült írásunk.
Budaörsön látható Nyári Ádám rendezése, a Dorothy Óz birodalmában, mi december 27-én fogjuk nézni. A címszerepet Czirják Liliána alakítja, Atlasz Barnabás Bádogemberként, Rákos Olivér Madárijesztőként lesz útitársa. Czirják Liliána a legutóbbi, karácsonyi Cucliban is feltűnt, mint egér. Akkor az Óz dramaturgjával, Sipos László Márkkal vendégeskedtek az Apertúránál.
Reiter Zitát és Simon Andrást egy egészen kiváló Lepkegyűjtőben láttuk az évadban. Annak az előadásnak is Vass Gergely volt a zeneszerzője. Nagyon reméljük, hogy 2026-ban ti is meg tudjátok nézni az SZFÉ-n.
Zöldi Ákost sok mindenben láttuk már, játszott (Simon Andrással együtt) a Budapest Bábszínház Krabatjában, Csáki Benedek Chicagójában, és a Strip-tease-ben, ahol Atlasz Barnabást és Németh Áront riogatta egy óriási kéz mozgatásával.
Nagyon várjuk, hogy a többieket is megismerhessük.
Nagyon boldog karácsonyt kívánunk minden olvasónknak! Holnap még jön egy bónusz-ablak.
A Kétlámpás is várja a karácsonyt, de addig is minden nap ajándék, amikor egy új előadásra készülhetünk vagy mehetünk. A Kétlámpás adventi naptárban minden nap felbukkan majd egy új csapat vagy hely, akinek nagyon ajánljuk a közeljövőben megnézhető produkcióját. A decemberi programok mellett olyan előadásokat is keresgélünk, amelyek az ünnep utánra esnek, és amikben érdemes a gondolkodni, ha a fa alá keresünk ajándékokat. Ha a független színházak és a független csapatokat befogadó játszóhelyeket választjátok, kétszeresen is átélhetitek az ajándékozás örömét. Hisz minden megvásárolt jeggyel támogatjátok a függetleneket és örömöt szereztek a megajándékozottnak. Ne feledjétek, adni jobb, mint kapni, valamint kétszer ad, aki gyorsan ad!
Mai napunk a HöKöm Projecté. Az ő adventi naptárjuk volt idén a legkedvesebb, szívesen tértünk vissza minden nap az oldalukra, hogy elolvassuk, mi mindent jelent számukra a karácsony, és kigondoljuk saját válaszainkat. 2025-ben ők is otthonra leltek, a Dante Török utcai játszóhelyén. Még idén is találkozhattok velük, mutatjuk mikor.
December 29-én már 18 órától előszilveszterezhettek a csapattal. Lesz fényfestés, beszélgetés és koccintás. Ebbe a programfolyamba ágyazódik bele a Gyuricza Gergely Szabadesés című regénye alapján készített monodráma, az Urbán erotika. A HöKöm Projecten belül jól működik a munkamegosztás, a regény színpadi változatát Egressy G. Tamás készítette, az előadást Gulyás Ádám Endre rendezte és Kuna Kata játssza. Tilos Rádió-beli váltótársunk, Németh Fruzsina Lilla, a Szezám tárulj!-ban beszélgetett az alkotókkal a bemutató környékén. Ha most lemaradnátok róla, januárban és februárban is megnézhetitek.
Idén tavasszal láttuk a MICI – Még egy kör a pagonyban című Micimackó átiratát a társulatnak, és nagyon kedves emlékeket őrzünk róla. Egressy G. Tamás sztorija szórakoztató, és imádtuk az előadás látványvilágát is. Az előadás beharangozása is profi munka volt, a karaktereket bemutató posztokkal már a bemutató előtt hangolódhattunk az élményre. Januárban és februárban játsszák a Dantéban. Olvassátok el áprilisi írásunkat, és keressétek az előadást!
Ha még többet szeretnétek megtudni a HöKöm Projectről, hallgassátok meg A Kétlámpás csodálatos barátainak szeptemberi műsorát! Hódi Virág Noémivel beszélgettünk, aki Rabbi szerepében tűnik fel a MICI – Még egy kör a pagonyban előadásban.
A Kétlámpás is várja a karácsonyt, de addig is minden nap ajándék, amikor egy új előadásra készülhetünk vagy mehetünk. A Kétlámpás adventi naptárban minden nap felbukkan majd egy új csapat vagy hely, akinek nagyon ajánljuk a közeljövőben megnézhető produkcióját. A decemberi programok mellett olyan előadásokat is keresgélünk, amelyek az ünnep utánra esnek, és amikben érdemes a gondolkodni, ha a fa alá keresünk ajándékokat. Ha a független színházak és a független csapatokat befogadó játszóhelyeket választjátok, kétszeresen is átélhetitek az ajándékozás örömét. Hisz minden megvásárolt jeggyel támogatjátok a függetleneket és örömöt szereztek a megajándékozottnak. Ne feledjétek, adni jobb, mint kapni, valamint kétszer ad, aki gyorsan ad!
Huszonkettedik ablakunk a megújult Bethlen Téri Színházra nyílik. Háromszor voltunk már náluk a restart óta, szokjuk az új dizájnt, de nagy örömünkre azok az építészeti jellemzők, amiket nagyon szerettünk – az előcsarnok lépcsőzetessége, a fenti folyosó furcsa lejtése, a nézőtér stukkói – megmaradtak. Ahogy megmaradtak a határon túli kapcsolatok és az SZFÉ-vel való együttműködés is. Számunkra a nyitóelőadás a kolozsvári Váróterem Projekt horrorkomédiája volt, a Csehov műveit megidéző Vérmedve. Szilvay Máté rendezésén remekül szórakoztunk.
Üröm az örömben, hogy működésre a színház nemigen kapott forrásokat. Egy újabb szép példája ez a magyar színház-finanszírozás anomáliáinak. Mi bánatnak újítanak fel egy színházat, ha aztán se a működést, se az új produkciók létrehozását, befogadását nem támogatják? Akinek van erre a jelenségre megfejtése, ne habozzon megosztani velünk! Bármilyen kis összegű támogatás fontos lehet, az alábbi linken tájékozódhattok a lehetőségekről.
Januárban háromszor is láthatjátok Regős Simon vizsgarendezését, a Hisztéria üzenőfüzetét. A most már Sirokkó Szövetkezet égisze alatt futó előadás a tavalyi évad egyik legemlékezetesebb produkciója volt. Az élőzenét a Bethlen nézőterének erkélyén elhelyezett Halott Zsidó Orchestra szolgáltatja, hogy zenében is végigvezessenek minket a XX. századon. A családtörténeti vonatkozású, dokumentumszínházi elemekre fölfűzött előadás egyesíti a látvány, a mozgás, a zene és a remek színészi játék által nyújtott élményt. Igazi összművészeti csemege. És még a gondolkodást sem ússzuk meg.
Még mindig január, amikor is akár Shakespeare-gyorstalpalót is tarthatunk a Bethlen téren. A decemberi, sajnos, feledhető Ahogy tetszik után nagyon várjuk Horváth Mózes III. Richárdját. A negyedéves rendezőhallgató munkáiban eddig nem csalódtunk, a Városok dzsungelében és a Tüff is mély nyomokat hagyott bennünk. Arról nem is beszélve, hogy ismét láthatjuk színpadon Kardos Tibort, akinek játékát legutóbb Csáki Benedek rendezésében, az Ölelésben elaludni című produkcióban csodálhattuk.
Vasicsek Botond a Tévedések vígjátékát állítja színpadra, még hozzá a szesztilalom Amerikáját megidézve.
„Ebben a műben Shakespeare már kísérletezni kezd saját bohócfiguráival, ezért előadásunk tisztelgés a világ legnagyobb bohócai előtt, és egyben azok színházi és filmes hagyományát kívánja továbbgondolni. Az 1930-as évek Amerikájának világát megidézve, Buster Keaton és Charlie Chaplin burleszk esztétikáján keresztül értelmezzük újra Shakespeare szövegét.
A jazz zenei világa és a szesztilalom korának atmoszférája egyszerre teremt könnyedséget és melankóliát: a nevetés mögött ott rejlik az emberi esendőség, a szerelmi őrület és a fájdalom is. Hiszünk abban, hogy a humor – különösen a burleszk humora – segít szembenézni önmagunkkal, és nevetni mindazon, ami egyszerre fájdalmas és ismerős mindannyiunk számára.”
írja a szintén negyedéves rendező. És ezzel nagyon is kíváncsivá tett minket, mindenképpen ott a helyünk.
Boldog karácsonyvárást, utolsó pillanatos ajándéknak nincs is jobb ötlet a színházjegynél!
A Kétlámpás is várja a karácsonyt, de addig is minden nap ajándék, amikor egy új előadásra készülhetünk vagy mehetünk. A Kétlámpás adventi naptárban minden nap felbukkan majd egy új csapat vagy hely, akinek nagyon ajánljuk a közeljövőben megnézhető produkcióját. A decemberi programok mellett olyan előadásokat is keresgélünk, amelyek az ünnep utánra esnek, és amikben érdemes a gondolkodni, ha a fa alá keresünk ajándékokat. Ha a független színházak és a független csapatokat befogadó játszóhelyeket választjátok, kétszeresen is átélhetitek az ajándékozás örömét. Hisz minden megvásárolt jeggyel támogatjátok a függetleneket és örömöt szereztek a megajándékozottnak. Ne feledjétek, adni jobb, mint kapni, valamint kétszer ad, aki gyorsan ad!
Az újév hagyományosan összekapcsolódik az operettel, „Alles Walzer!”, pezsgőtől mámorosan keringőzik át a világ a következő évbe. A Bécsi Filharmonikusok újévi koncertjét világszerte 90 országban közvetítik, és több mint egymilliárd ember láthatja. Magyarországon is a január az újévi operettgálák hónapja, kézenfekvő hát, hogy egy ablak ennek a műfajnak is jusson. Annál is inkább, mert a Kacsóh Pongrác Színház független színházként képviseli ezt a műfajt, és idén is sok minden történt a házuk táján, és már a jövő évi tervek is körvonalazódnak.
Először is ezúton is gratulálunk Gencsev Gábornak, aki a Művészetbarátok Egyesületétől megkapta a Béres Ferenc emlékére alapított díjat. Jó társaságba került ezzel a művész, Pitti Katalin Ötvös Csilla vagy Kobzos Kiss Tamás is a díjazottak sorát gyarapítja. Hegedűs Valér laudációjában úgy jellemezte Gencsev Gábort, mint aki
„…kamaszos lendülettel és elszánt férfias bátorsággal terjeszti a magyar kultúrát és a magyar dal gyöngyszemeit.”
Az átadóünnepségen több, rövid műsorszám mellett meghallgathattunk Béres Ferenc munkásságának emlékére egy gyönyörű virágéneket Pálóczi Ádám 1813-as daloskönyvéből, az Ej, haj, gyöngyvirág kezdetűt is a díjazott előadásában. Ennek hatására eléggé rákattantunk a XVI-XVIII. századi magyar reneszánsz és barokk virágénekekre és táncdallamokra. Többek között ezért is szeretjük nagyon a Kacsóh Pongrác Színházat, mindig egy számunkra addig ismeretlen terület megismerésére csábítanak.
A társulat nem csak a magyar vidéket járja, de egyre többször eljutnak a határon túlra is. Legutóbb Magyarkanizsán jártak a Filmslágerek című műsorukkal, legközelebb pedig a két énekes, Pethő-Tóth Brigitta és Gencsev Gábor Szlovákiában lép fel egy igen ütős csapatot erősítve. A budapestiek a Pestszentimrei Közösségi Házban találkozhatnak velük január 17-én.
Annál is inkább szerettünk volna hírt adni a Kacsóh Pongrác Színházról, mert A Kétlámpás csodálatos barátainak január 4-én adásba kerülő epizódjához Pethő-Tóth Brigittát és Gencsev Gábort hívtuk meg beszélgetőtársnak. Rengeteg kérdésünk lesz az operett-műfajról, arról, hogy ezt a látványra is épülő műfajt hogyan lehetséges függetlenként kivitelezni, hogy miképpen épül be az operett-előadásokba a pedagógia, hogyan lesznek ezek a produkciók lecture performance műfajú előadások, és persze a jövőbeli tervekről is szó esik majd. Tartsatok velünk!
A Kétlámpás is várja a karácsonyt, de addig is minden nap ajándék, amikor egy új előadásra készülhetünk vagy mehetünk. A Kétlámpás adventi naptárban minden nap felbukkan majd egy új csapat vagy hely, akinek nagyon ajánljuk a közeljövőben megnézhető produkcióját. A decemberi programok mellett olyan előadásokat is keresgélünk, amelyek az ünnep utánra esnek, és amikben érdemes a gondolkodni, ha a fa alá keresünk ajándékokat. Ha a független színházak és a független csapatokat befogadó játszóhelyeket választjátok, kétszeresen is átélhetitek az ajándékozás örömét. Hisz minden megvásárolt jeggyel támogatjátok a függetleneket és örömöt szereztek a megajándékozottnak. Ne feledjétek, adni jobb, mint kapni, valamint kétszer ad, aki gyorsan ad!
Februárban írt ki a főváros pályázatot a pesti Jurányiként aposztrofált Szabolcs utca 27. kulturális és ifjúsági hasznosítására. Végül két intézmény vehette birtokba az új teret, a Keleti István Művészeti Szakgimnázium és a Freeszfe Egyesület. Mostantól nem lehet kifogás, a hely könnyen megközelíthető és tárt kapukkal várja nézőit.
Bár most még nem látunk bele, de már szeptember óta lázas munka folyik a KIMI-ben, tavasszal csak győzzük szusszal a vizsgaelőadások látogatását! Azért nekünk vannak bennfentes madaraink, akik például azt csiripelik, hogy a másodéves prózaisoknak, Ördög Tamás és Nyáry Pál osztályának Lehel Vilmos rendezni fog egy Rejtő-művekre épülő előadást. Ha valamire, erre nagyon kíváncsiak vagyunk, jó lenne ha valaki megcáfolná azt a sejtésünket, miszerint Rejtő regényei adaptálhatatlanok.
Júniusban a Tilos Rádióban Nyáry Pállal és Papp Katalinnal beszélgettünk. Ők szakképzési vezetőként és szakképzési koordinátorként dolgoznak a KIMI-ben, úgyhogy nagyon sokat megtudhattok az iskoláról, ha meghallgatjátok a Kétlámpás csodálatos barátainak nyári adását.
A FREEDOM névre keresztelt freeszfe-bázis hivatalosan december 30-án nyílik, harminc programmal és megnyitóbulival vár mindenkit szeretettel. Amint láthatjátok, már rengeteg program van betervezve januárra, csak választani kell. Mi nagyon szerettük az Üvöltő szelekből készített musicalt, láttuk Szentendrén és az Eötvös10-ben is, jó szívvel ajánljuk. Nagyon jó szoktunk szórakozni az Imposztor Társulat impro-estjein, az Apropókon. Reméljük hamarosan átkerülnek ide a városban szétszórt freeszfés előadások, különös tekintettel a Salem – színházi társasjátékra, amit szívesen játszanánk megint.
A Kétlámpás is várja a karácsonyt, de addig is minden nap ajándék, amikor egy új előadásra készülhetünk vagy mehetünk. A Kétlámpás adventi naptárban minden nap felbukkan majd egy új csapat vagy hely, akinek nagyon ajánljuk a közeljövőben megnézhető produkcióját. A decemberi programok mellett olyan előadásokat is keresgélünk, amelyek az ünnep utánra esnek, és amikben érdemes a gondolkodni, ha a fa alá keresünk ajándékokat. Ha a független színházak és a független csapatokat befogadó játszóhelyeket választjátok, kétszeresen is átélhetitek az ajándékozás örömét. Hisz minden megvásárolt jeggyel támogatjátok a függetleneket és örömöt szereztek a megajándékozottnak. Ne feledjétek, adni jobb, mint kapni, valamint kétszer ad, aki gyorsan ad!
Ma ismét egy új, frissen alakult csapat követel helyet magának a naptárunkban. Nincs is annál nagyobb öröm, mint minden évben bővíteni a megjegyzendő formációk körét. Bár csak ebben az évadban lépett színre az Antro Kulturális Egyesület, máris két teljesen eltérő, de mindenképpen emlékezetes produkcióval ajándékoztak meg minket. Korábbi kritikánkban részletesen bemutattuk őket, most ebből idézünk.
Egy vadonatúj, fiatal alkotókból álló művészeti közösség próbálja megvetni a lábát Ferencvárosban. Ők az ANTRO Kulturális Egyesület, elnökségét Korsós Noémi, Potonyec Fanni és Csernai Mihály alkotják. Nagyon sokféle tudást halmozódik ebben az új formációban: kulturális menedzser, dramaturg, alkalmazott színházi szakember, színházi és filmrendező, színész, táncművész, jelmez- és bábtervező, drámainstruktor, koreográfus képzettségű tagjaik fogtak össze. Honlapjukon olvasható missziójuk szerint:
„Legfontosabb küldetésünknek a társadalmi párbeszéd elősegítését, az edukációt, a művészet határterületeinek kutatását, valamint az élmény- és közösségközpontú alkotást tartjuk. Ehhez magunk is keressük a létező közösségeket, és bízunk abban, hogy szükség esetén ők is megtalálnak minket. Célunk, hogy programjainkon keresztül találkoztassuk a társadalom több szegletét, közösséget építsünk és a művészetek segítségével feldolgozzuk és felhangosítsuk az őket érintő problémákat.”
Első bemutatójukhoz egy nagyon nehéz formát, a színházi társasjátékot választották, aminek egyszerre kell működőképes játéknak és színházi élménynek lennie. Ráadásul a téma is húsbavágó, mi a jó fenét teszünk éppen a bolygónkkal, van-e ebben egyéni felelősségünk, van-e cselekvési terünk egyáltalán? A vitaszínház társasjátékkal felturbózott formája lehetőséget ad, hogy összerendezzük a gondolatainkat, hogy teszteljük egymáson az ötleteinket, így a vita tényleg érdekes és érdemi tud lenni. A 2048-ban játszódó per, mint kerettörténet, pedig valódi tétet ad a történéseknek. Mindenképpen próbáljátok ki a Fiktív pert, ha újra meghirdetik!
Az Anyátlan énekek is egy igazi színházi különlegesség. A József Attila versekre komponált fizikai színházi előadást Hevesi Fanni rendezte és Bari István, Gálhidy Gizella, Juhász Kristóf, Lehel Vilmos játsszák. Ha igazán szép előadást akartok látni, akkor ezt válasszátok! A szöveg, a mozgás és a zene olyan harmonikus egységet alkot, amilyet ritkán látni színpadon. Emellett az előadás gondolatisága is nagyon mélyen átgondolt és kidolgozott. Minket közelebb hozott a költő világához, úgyhogy azokat is megcéloznánk ajánlásunkkal, akik szeretnék jobban érteni József Attilát.
