Az Imposztor Színházi Társulat egyik motorjaként megismert S. Papp Máté rendezőként csodálatos csapatot verbuvált rövidfilmjéhez, a Jimmy Hard balladájához. Csak kapkodjuk a fejünket, és nem tudjuk a Zrinyifalvi Eszter által írt, remekül énekelhető, szuggesztív szöveget, a látványtervező, Lukács Blanka által megálmodott képi világot, Barna Máté operatőr és Kőváry Dániel vágó képeit vagy Liber Ágoston, Sas Zoltán játékát és hangját vagy Vizi Dávid arcát, esetleg Iván Flóra sziluettjét nézzük-e. Vagy feledkezzünk-e inkább bele Martos Domonkos, Liber Ágoston és Sas Zoltán zenéjébe. A Jimmy Hard balladája egy audiovizuális bomba, amit még nagyon sokszor látni és hallani akarunk. Zrinyifalvi Eszter remek színházi dramaturg, az viszont újdonság számunkra, hogy balladaköltőként is ennyire ütős szöveget tudott létrehozni. Liber Ágostont és Sas Zoltánt az idén a budapesti színházi közegbe berobbanó SICC Production színészeiként követtük eddig, Vizi Dávidot a Katona József Színházban láthatták az érdeklődők, Iván Flóra a freeszféről érkezett a csapatba.
Jimmy Hardnak, a 606-os járat buszsofőrjének kálváriáját két pokolbéli teremtmény – Azel és Korov – meséli el nekünk. Szerelembe esni a Sátánnal nem jelent jót, főleg nem egy olyan magányos és naiv léleknek, mint Jimmy. Úgy tűnik, a pokolban is probléma a szakképzett munkaerő megtalálása, ha az ördögnek ilyen körmönfont és drasztikus eszközökhöz kell nyúlnia, hogy lélekvezetőt találjon.
Június 7-8-án rendezték meg a Premier Kultcaféban a LIFT OFF! fesztivált, ami a a Moonstep Nemzetközi Rövidfilmfesztivál OFF-eseménye volt. 40 ország fiatal filmes alkotói kaptak bemutatkozási lehetőséget ezen a hétvégén. A Jimmy Hard balladája megnyerte a magyarországi közönségszavazást, így ősszel Torinóban versenyezhet más országok delegáltjaival. Szívből gratulálunk és nagyon sok sikert kívánunk!
Mindig izgalmas a Kettőspont Színház havi műsorrendje, a júniusi a szezon zárás miatt, talán szellősebb, mint az évad csúcshónapjaiban. Vagy nézzük úgy ezt a kérdést, hogy az évad eszenciáját kapjuk. Ajánlom 20-án Formanek: Kiborult című vacsoraszínházi monodrámáját, amit a FakTúra művészeti folyóirat exkluzív értesülései szerint garantáltan meglátogat Kobakos Alajos köztársasági elnök úr is. Kiemelem a műsorfolyamból egyik kedvenc előadásomat, amit 22-én 16 és 19 órai kezdettel is láthat a szerencsés közönség. Ha valami ok miatt csak egy programra, előadásra tudnak ellátogatni, az is megéri, de aki egyszer betér a Kettőspontba az általában mindig hamar visszatér. Szóval a Liselotte és a május című bábelőadást nem szabad kihagyni, jó a darab az előadás, a rendezés, a zene, a fény. A Diogenész most futott egy nagy maratont, de ahogy a táncházban szoktuk mondani „volt még benne”. Formanek Csaba monodrámája, mint az a Diogenész maratonon kiderült számunkra, mindig új arcát tudja megmutatni a hordólakó antik filozófusnak, de a mai korra való áthallás is sajátja a darabnak. Arra figyeljünk, hogy most külső helyszínen a festői szentendrei Duna-parton keres embert a produkció. Június 28-án Rékasi Attila fotóművész Újrahasznosítás című képzőművészeti anyagának finisszázsa lesz, megtartva az igénytelen tárlatot a Vészabó botrányra adott „figyelemfelhívó” attitűd jellemzi. Utána is sok sok érdekes program és nagy évadelngedő buli várja az érdeklődőket.
Nekem az est zeneelméleti szempontú csúcspontja az a megborzongató élmény, hogy kortárs komolyzene szerzők művei is tudnak még a huszonegyedik században is katartikus, spirituális élményt okozni. Ez az élményem kifejezetten az első kórusmű kapcsán jelentkezett éteri boldogság formájában. Bella Máté fiatal alkotó O oriens … (Ó kelet …) című nagyszabású kórusműve nem tartalmaz modern elemeket és kifejezetten klasszikusnak írnám le. Szeretem a modern szerzők műveit is, vagy minimum nyitott vagyok rájuk, de nem okozott csalódást, hogy most „hagyományosabb” dallamok szólaltak meg a tökéletesen, kifejezetten érzékletesen interpretáló, Debrecen büszkeségeként ismert Kodály Kórus korpuszán. Mind a négy kortárs kórusmű hallgatása közben megmaradt ez a „test” élmény, ritkán lehet ilyen érzeteket szerezni énekművészet kapcsán. Farkas Róbert karmester véleményem szerint kifejezetten magas színvonalon vezényelte az alföldi együttest, hab volt a tortán, hogy nagyon látványosan a pozőrséget sikeresen elkerülve vizuálisan is alátámasztotta a karvezetését.
A szünet után a világhírű (ez a kórusra is igaz) MÁV Szimfonikusok zenekar művészei kiegászülve Pasztircsák Polina szoprán és Holger Falk bariton énekművészekkel Brahms Német Requiemjét adta elő. Egy előző „Gondolatok Králik Abigélről és Csajkovszkijról” című kritikámban szóvá tettem Farkas szerintem hibákat tartalmazó vezénylését, most nem érzékeltem kirívó dinamikai túlkapásokat. Szinte tökéletesre sikerült a mű előadása, azt nem elhallgatva, hogy sajnos Holger Falk éneke belesüllyedt a zenekar dinamikus markáns játékába, nem adott igazi zenei élményt, szemben Polina kimagasló éneklésével ami a második borzongást futtatta végig a gerincemen. Ritka az ilyen feledhetetlen élmény.
Összességében egy kiemelkedő este volt, igazi professzionális, mégis érzelmes zenei élményekkel. Természetesen ezt tükrözte a hálás közönség szűnni nem akaró vastapsa, hangos ovációval kísért rajongása, ami abszolút kijárt a nem mindennapi estéért.
Rékasi Attila, Újpest
MŰSOR. Bella Máté: O oriens, Kutrik Bence: Puer natus, Gyöngyösi Levente: Dixit dominus, Orbán György: Daemon irrepit callidus, Brahms: Német Requiem. KÖZREMŰKÖDIK. Pasztircsák Polina – szoprán, Holger Falk – bariton, Kodály Kórus Debrecen – karvezető: Kocsis-Holper Zoltán, VEZÉNYEL Farkas Róbert.
Műsorunk első részében a Kodály Kórus előadásában neves hazai kortárs zeneszerzők kórusműveit hallhatja a közönség. Bella Máté 2021-ben, vegyeskarra komponálta az O oriens című darabját, Kutrik Bence Puer natus című műve a 29. Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny nyitóhangversenyére készült. A folytatásban Gyöngyösi Levente, a mai magyar zeneszerzők középgenerációjának egyik legkiemelkedőbb, sokszorosan díjazott alkotójának Dixit dominus című kórusművét hallhatja a közönség, végezetül pedig a Kossuth és Erkel Ferenc-díjas Orbán György Daemon irrepit callidus című műve csendül fel.
Hangversenyünk második részében Farkas Róbert vezényletével Brahms héttételes zeneművét, a Német requiemet (Ein deutsches Requiem, Op.45) hallhatja a közönség, melyet a szerző a biblia igeverseire komponált, 1866-ban. Különlegessége, hogy műfaját tekintve valójában nem mise, hanem inkább oratórium (drámai hatású mű), melyhez a szerző német nyelvű szöveget használt ellentétben a korábbi requiemektől, melyek latin nyelvűek voltak.
A hangverseny közreműködői ezúttal Pasztircsák Polina – szoprán, aki a Simándy József Énekverseny megnyerése után Olaszországban tanult tovább Mirella Freninél, 2009-ben 1. díjat nyert a Genfi Nemzetközi Versenyen, azóta világszerte keresett énekes, és Holger Falk – bariton, aki nemzetközileg jegyzett színész és operaénekes. „Falk kreativitási képessége szenzációs” – számolt be róla a ZEIT és a Washington Post is.
A Kodály Kórus Kocsis-Holper Zoltán karnagy vezetésével hazánk nemzetközi hírű, professzionális koncerténekkara.
Hatalmasat ment idén a Színház- és Filmművészeti Egyetem két végzős osztálya. Fantasztikus rendezések és emlékezetes alakítások sora volt látható az SZFE termeiben és a Bethlen Téri Színházban. Sok előadásból júniusban az utolsó nézhető meg, több előadás sorsa még bizonytalan, esélyes, hogy a következő évadban is látható lesz, de nem érdemes kockáztatni, most érdemes jegyet váltani vagy regisztrálni rájuk.
Nyitóképünk Juhász Tibor rendezéséből való. A Mithridatész halott? című előadás Juhász Tibor és Ferenczy-Nagy Boglárka munkája nyomán megmutatja azt, hogyan lehet egy XVIII. századi, gyakorlatilag olvashatatlan és előadhatatlan drámából valami nagyon frisset, érvényeset és önazonosat csinálni a színpadon. Mindezt fizikai színházi eszközökkel, tehát a briliáns dramaturgiai munka mellett a lenyűgöző látvány is garantált. Mi háromszor láttuk különböző szereposztásokkal, és nagyon ajánljuk a megnézését. Június 18-án 20 órakor lesz műsoron, elég regisztrálni az eseményoldalon megadott linken.
Akiknek a játékában gyönyörködni lehet: Regős Simon, Tarjányi Liza,, Bari István, Ionescu Raul, Hevesi Fanni, Bangó Ernest, Gálhidy Gizella, Lehel Vilmos
A prózai osztály végzősei Atlasz Barnabás és Németh Áron közös produkciója Sławomir Mrożek Strip-tease című drámája. Segítségükre volt a negyedéves bábos színművész osztályból Zöldi Ákos, az zenei aláfestést Márkos Albert szolgáltatta, a báb tervezésében Horváth Márk volt a segítségükre. Csodálatos, hogy prózai színművészként nem csak a fizikai színház eszköztárát és a zenés színház kifejezésmódját sajátították el ezek a fiatalok, de a bábos formával is bátran kísérleteznek. A Strip-tease egy elgondolkodtató és nagyon szórakoztató miniatűr műremek, nem csoda, hogy ezt is kénytelenek voltunk kétszer megnézni. Június 25-én regisztrációval nézhető 19 órától a Rákóczi úton.
Június 13-án búcsúzik a Rákóczi úton Hevesi Fanni rendezése, a Hajnóczy-kisregényből készített A halál kilovagolt Perzsiából. A szereposztás itt is nagyon erős: Erdős Lili, Gálhidy Gizella, Fehér Diána Aida, Ferenczy-Nagy Boglárka, Lehel Vilmos, Lelkes Botond, Regős Simon, akár csak a koncepció és a szintén a rendezőt dicsérő koreográfia. Törley-Havas Sára dramaturg több szerző szövegének felhasználásával szép ritmusú szövegkönyvet alkotott. A látomások látványba fordítását pedig látni kell!
Talán a legszebb előadás volt az évadban Kondákor Ajsa Panka rendezése. Esterházy Péter regényét Orosz-Bogdán Noémi adaptálta színpadra. Csokonai Lili alakjához Nadrai Zita adja hangját, mozdulatait, személyiségét. Rengeteg női hangú monodrámát láttunk, a Tizenhét hattyúk ebből az erős mezőnyből is kiemelkedik. Hamarosan a Kétlámpás Blogon bővebben is írunk róla, addig is nézzétek meg június 10-én este az SZFE épületében! Ahogy azt a szombathelyi Weöres Sándor Színház számára rendezett Hat szereplő szerzőt keres című előadás kapcsán is írtuk, Kondákor A. Panka koreográfiáit bármeddig el tudnánk nézni.
Reméljük, csak az évadban az utolsó előadás Regős Simon diplomamunkája, a Hisztéria üzenőfüzete. Ahogy Regős Simon korábbi munkája, a Puszták népe, a Hisztéria is az évad szenzációja lett. Nagyszabású produkció, ami sajnos nehezíti a továbbjátszást, rendkívül nehéz lesz egyeztetni a színészeket és a zenekar tagjait. Ez az előadás is kifejezetten többször nézős, mi gyors egymásutánban kétszer is beültünk rá, hogy minden finomságot észre vegyünk. És azért is mert nem ment ki a fejünkből a zene, hallani akartuk a Halott Zsidó Orchestra muzsikáját és a dalokat. A szereposztás is lenyűgöző, mindenképpen nézzétek meg Kodolányi Kamillát, Turi Pétert, Fehér Diána Aidát,Veress Kament, Gellért Dorottyát, Babinchak Atanázt, Ionescu Rault, Németh B. Kristófot, Bukovszky Orsolyát, Gálhidy Gizellát és Juhász Tibort! Június 20-án 19 órától vagy június 21-én 18 órától a Bethlen Téri Színházban.
Szívmelengető és szórakoztató előadás a Fel a fejjel!, Szécsi Bence rendezése a végzősöknek az azonos című 1954-es Keleti Márton-film alapján. Nézzétek meg, hogyan alakul át a Bethlen Téri Színház tere cirkuszi poronddá, hogyan csetlik-botlik Peti bohóc Bari István alakításában, lássatok illuzionistát, fakírt és zenebohócot, sírjatok, nevessetek, fojtsátok vissza a lélegzeteteket és tapsoljatok! A trupp tagjai: Bari István, Fehér Diána, Gálhidy Gizella, Hevesi Fanni, Kádár Kinga, Lehel Vilmos, Molnár András, Nyomárkay Zsigmond, Tarjányi Liza. Június 19-én 18 órakor látható az évadban utoljára.
Nem csak a Bethlen Téri Színház de a Kettőspont / színház & spirituális ügynökség is otthont adott idén SZFE-s produkciónak. Kiss Dorina Pozsgai Zsolt drámáját, a Liselotte és a májust rendezte meg felnőtt bábszínházi előadás formájában. A bábokat – rengeteget és rengetegfélét – ez esetben is Horváth Márk tervezte, lenyűgöző is lett az előadás látványvilága. Russa Karina és Lajhó Máté otthonosan mozog a díszletben és a történetben. Rengeteg meglepetés vár rátok, ha ezt az előadást választjátok. Még akár a Kétlámpás Blog szerzőivel is összefuthattok, muszáj még egyszer átélnünk ezt a csodálatos élményt! Június 22-én 16 és 19 órakor a Kettőspontban.
A Bethlen Téri Színház különleges évadzáró eseménnyel lepett meg minket május 22-én. Egyik rezidens társulatuk, a Közép-Európa Táncszínház művészei: Gyevnár Réka, Pucsek Berta, Nagy Noémi Gizella, Kisbakonyi Edmond Gesztelyi Nagy Csilla „Amőba – Az örökké változó egység” című koreográfiáját adták elő a Városligetben. A produkciót Dusa Gábor is végig kísérte, az ő csodálatos fotóin keresztül pillanthattok bele a varázslatba.
Az Amőba, ebben a formájában, egy meditatív, az érzékszervi benyomásokra fókuszáló előadás. A látás ugyan központi szerepű, de a kísérő szöveg és az előadás menete minden egyéb érzékszervünket is kiélesíti és bevonja a játékba. A Magyar Zene Házától induló séta során tündérként vagy koboldként hol előtűnnek, hol eltűnnek a táncosok. Szinte eggyé válnak a tájjal, az épített és természeti környezettel. Mivel egy élő, lélegző térben mozgunk, fontos szerepet játszik az előadás alakulásában a véletlen. A Magyar Zene Házából mezőségi dallamok szűrődnek ki, a réten ördögbotosok gyakorolnak, futó záport kapunk a nyakunkba, majd a Néprajzi Múzeum alól már a platánsort és a táncosokat megfestő aranyló naplementébe lépünk ki. Az alkonyatban bolondul illatoznak a rózsák, intenzív csicsergéssel búcsúztatják a napot a liget madarai. Ebben a váratlan hétköznapi elcsendesülésben táncosok, ünnepeltek és ünneplők közösségévé váltunk. Hogy a vizuális, motorikus, hallási és illatélmények után az ízlelésünk se maradjon hoppon, egy mini piknikkel ért véget az alkalom.
Az egymást követő táncetűdök mindig valamiféle közösségi élményt sugalltak. Kapcsolódást egyéni és közösségi szinten. Kapcsolódást egymáshoz, a múltunkhoz, a természethez, kapcsolódást saját magunkhoz. És persze kapcsolódást az esemény apropójához, a Bethlen Téri Színház egyre inkább valódi közösséggé váló csapatához.
Különleges évadot zárt a Bethlen Téri Színház. Prózai rezidens társulatuk, az Imposztor Színházi Társulat új produkcióra készülve sem hagyta magára a rajongókat, havonta megörvendeztetett minket Apropó című improvizációs estjével. Fabiny Lujza, Erdélyi Flóra, Gerő Ádám, Kereki Kristóf, Wettstein Márk és S. Papp Máté egyre rutinosabban és ötletesebben lakják be ezt a formát. Érdemes lesz jövőre is kipróbálni.
Az SZFE végzős osztályainak vizsgaelőadásai minden várakozást felülmúlóan népszerűek lettek. Számunkra az évad legizgalmasabb élményei az ő munkáikhoz kötődnek. Lehel Vilmos, Hevesi Fanni, Ferenczy-Nagy Boglárka, Regős Simon és Szécsi Bence mindannyian nagyon izgalmas alkotók, jó lenne őket a jövőben is vendégül látni.
A februári Vendégváró Fesztiválon a vajdasági Nyári Mozi Színházi Közösséggel ismerkedhettek meg az érdeklődők, és Szerda Zsófia fotókiállításában gyönyörködhettek. Hatalmas élmény volt a két elhozott mozgásszínházi előadás, az Imago Sonus és a Látóhatár.
Az említett előadásokról bővebben is olvashattok a Kétlámpás Blogon:
Hatalmas kaland vár a következő évadban a Bethlen Téri Színházra. Megújul, fenntarthatóbbá, zöldebbé és még közösségibbé válik. Június végéig még számtalan előadás lesz látható náluk, érdemes ellátogatni hozzájuk.
Merev, textilszerűen rovátkált, patinaízű faktúrát húzó vaslemezek hajlanak meg az idő súlya alatt, hogy mechanikus sugárverésben adjanak teret a mindenkit elsöprő, de soha nem bosszúálló, vagy ítélkező érzet mérésének. Milliárdnyi szerelmes óra fizikumának metszőpontján rohan a homok nem keresve útját, mert az adott. Talán úgy öleljük egymást az apokaliptikus vég órájában, mint a lukon átsuhanó homokszemek ezen a tárlaton, elrendelten de reménykedve, bízva a megnyugvásban. Talán rólunk is a vak szerencse dönt majd, mint ezekről a műtárggyá nemesült kvarcokról a véletlen és az alkotó, hogy futhatunk-e még vagy megpihenünk. Mert van akinek ez, van akinek az adatik. Talán az idő sűrűjében a mi életünk is egy interaktív szoborrá nemesül, melynek végén az általunk hagyott erősebb és gyengébb nyomokkal alkotott érzés és esemény tettformák képezik le a valódi kinézetünk. Mint ahogy Isten keze sem érint minket, őket sem érinti a szobrász keze, mégis formát önt rájuk, nincs viaszvesztés, nincs vésőcsapkodás, csiszolás, nincs semmi konkrét aktusszerű beavatkozás. Csak a gravitáció, az idő és a látogatók keltette légmozgások formálják az anyagot. Onnantól, hogy a mű nekiiramodik, az alkotó pihen. Beteljesedni látszik a mű, amely többet kifejez rólunk, mint elsőre gondolnák. Ha a program lefut, dönthetünk, hogy megfagyasztjuk az időt, befejezettnek tekintjük a műalkotást vagy beavatkozunk: újabb adag homokot szórunk a műre, bátrabbak esetleg szétfújják, lefújják azt, így válva részéve az alkotó folyamatnak.
Mindez egy indusztriális környezetben, puritán falak között, mintha nem is ebben a világban járnánk a Hajógyár múltjának időszövetei megállítják a Világ forgását, azt a kort idézik, mikor még a három T volt a „nauhó”, alumínium csajkákban lapult az ebéd a hajógyári munkások csíkos nylon szatyrainak az alján, el sem indult a munka két feles és egy sör nélkül már reggel sem. Micsoda kontraszt a kint és a bent között. Azt hitték mindig így lesz, hogy soha nem jön el a változás. Nem gondolták, hogy nemcsak a mezítelen nős poszterek raszterein költözhet be a lágyság a szigorú falak közé!
Rékasi Attila, Újpest
Még június 15-ig biztosan megtekinthető az újesti Vészkijárat Galéria legújabb kiállítása, árulta el a FakTúra folyóiratnak Miksa Bálint festőművész a Galéria vezetője, aki felhívta a látogatók figyelmét, hogy előzetes egyeztetés szükséges a megtekintéshez (infók az alábbi linken). Igazi kihívás lehet szobrászok számára a nem a méreteivel híressé váló galéria terében olyan kiállítást rendezni, ami kellően felkelti az érdeklődést, hogy elzarándokoljon az ember megnézni. Biztatásul írom, hogy a helyben az a jó, hogy az aktuális kiállításon túl lehetőség van megtekinteni a művészközösség műtermi munkáit és akár vásárolhatunk is belőlük!
Még két hétig, június elsejéig látogatható Katkó Tamás fotóművész (Magyar Fotóművészek Szövetsége) kiállítása a Műcsarnokban. Mivel magam is fotografálok színházat és volt is néhány kiállításom ilyen tematikájú, nem autonóm munkáimból, érdekelt Tamás (aki ha nem tolakodás egy nagyon kedves „figura”) mire jutott színházi kötődésű, autonóm fotográfiai munkásságát összefoglaló, az 1980-as évektől a 2010-es évekre visszatekintő tárlatán ezzel a népszerű, de egyáltalán nem könnyű témával.
Tudtam, hogy Katkó figyelemre méltó művész, de én ezzel úgy vagyok, amíg nem látom a munkákat, addig ez csak egy hír számomra, nem evidencia. Nos, Tamás kiállított munkái magas színvonalú, kifejezetten lírai hangvételű felvételek, zömmel az analóg korszakból, amikor még nem volt oly egyszerű a bemozdulásos felvételek esztétikus, úgymond tervezett megalkotása. Csak napok múlva, a negatív előhívásakor derült ki, mi is került a szabad szemmel nem látható, a fény által megrajzolt, megfestett színek és formák kavalkádjának formaalkotó szerkezetébe. Ma a digitális gépek képernyőin azonnal láthatjuk a mozdulatsorok, bemozdulások eredményét. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy még így ezzel a technikai vérttel sem egyszerű mai napság sem egy tervezettnek tűnő, jól komponált képet gründolni, hiszen csak sejtjük, hogy a színész, a táncos hova fog mozogni. Azt is megemlítem, hogy a negatívok esetében magas volt az egy kockára eső forintosítható költség, tehát azt sem gondolnám, hogy Tamás, művészi ambíciói beteljesítésére, korlátlan „kattogtathatott”. Biztos vagyok benne, hogy nagyon is át kellett gondolja minden egyes expozícióját. Az eddigiek technikai kérdések, amik fontosak, de a művészet szempontjából marginálisnak mondhatók. Mert ha Katkó a belenagyítás módszerével élt a jelenlegi kiállítási anyag mesteri kompozícióinak megalkotásakor (erre utalhat a kópiák erős szemcsézettsége), az sem von le abból, hogy aki nem tud komponálni, akinek nincs magas esztétikai érzéke, írd és mondd művészi vénája, az nehezen fog ilyen szép, már-már költői printeket a falra tenni. Említsem meg azt is, hogy a művész átérezve a hely szellemét, az elődök patinás névsorának súlyát, méltó szintű installálásban mutatja be felvételeit, az ezzel járó költségeket sem kímélve. Nyilván azt sem hallgathatom el, nem mindegy hol, milyen előadásokat van lehetősége a fotósnak felvételezni. Ez nem feltétlenül az esélyegyenlőség klasszikus terepe, de azt éreztem a képeket látva, hogy Tamás sikerének titka nem az, hogy „menő előadásokra” juthatott be, hanem a lelke. A lélek, amely nyomot hagy a mindenkinek ugyanolyan ezüstszemcséket rejtő emulzión, ha van az embernek. Az én kedvenc képeim a kiállítottak közül képzőművészeti minőséget sugároznak, az ezüstszemcsék „durvaságát” abban az időben is szakmai hibának tekintették (mint manapság a lapkák magas zajszintjét), de Katkó ezekre a „piktorialista” „foltocskákra” építette esztétikáját, az egységesség benyomását keltő anyag vizuális koncepcióját. (Itt jegyzem meg, hogy akkoriban divatos volt a nem zavaró, a témát erősítő, vagy szándékosan alkalmazott, esetleg pussholással szándékosan növelt szemcsés képeket művészi szemcsézettségűnek nevezni). A lényeg a lényeg, Tamásnál nagyon finoman szolgálják ezek a színfoltok a művészi hatást. Én ezeket az műalkotásokat tartom a legerősebbnek, de a nem ebbe az ívbe illeszkedő felvételek is remek munkák, csak azok esetében nem feltétlen érzem annyira egyértelműnek az egyéni látásmódot.
Kritikámat zárva, nemcsak a színházrajongóknak ajánlom Katkó Tamás fotóművész műcsarnoki kiállítását, hanem minden művészetszeretőnek, tiszteljék meg a sok éves alkotói munkát, a jól összeállított retrospektív kép együttest azzal, hogy személyesen is felkeresik a Műcsarnokot.
Nagy érdeklődéstől kísérve megnyilt Budapesten Czér Péter szobrászművész és Koppány Attila festőművész kiállítása. A megnyitó jó hangulatban most is zajlik, Nikodém Norbert jazz gitárművész zenéje remek hangulatot teremt a képekhez, segítve a festő absztrakt kompozícióinak befogadását. Az ablakból jól beáramló fények életet vesznek a „folyosó” terében életre kelő galéria kiállított alkotásaiba. Emlékeim szerint a téli fényszegény kiállítások befogadásából sokat levon a mesterséges világítás rossz beállítása. Ennek a csalódásnak most nyoma sincs, a befogadó a művek minőségére koncentrálhat. A galéria a legjobb minőség interpretálójaként aposztrofálja magát, ahogy fogalmaztak, a legmagasabb az egy négyzetméterre eső Munkácsy-Díjasok száma. Vészabóra való tekintettel azt mondom szerencsére nem abban a négyzetben álltam, és a kurátor Klacsmann Péter is kifejezte, hogy most a Munkácsyval van egy kis „gond”, úgyhogy végül is egyetértettünk.
A szobrok befogadásához kell hajlam vagy nyitottság a groteszk, de akár az abszurd szemlélet irányába is.
Mindenesetre van kontraszt az absztrakt festmények és a „torzba” hajló szobrok között, talán mutat ebből valamit alábbi fotográfiám:
Klacsmann Péter ma estére egy – túlzás nélkül – világszínvonalú kvalitást mutató, gyönyörű énekesnőt hívott meg előadónak Orbán Borbála személyében, aki elbűvölte a közönséget!
Formanek Csaba a Kettőspont Színház igazgatója (mindenese) nem mindennapi vállalást tett, egy hétig naponta kétszer játssza a Diogenész című monodrámáját, hogy megmentse független teátrumát az anyagi ellehetetlenüléstől, ennek kapcsán készítettünk a színész-rendezővel interjút a jelenről és a jövőről.
FakTúra folyóirat: Ez a vállalás nagyon hercig, nem kíméled magad ezzel a maratonnal, de ez nem azt jelenti, hogy mindent egy lapra tettél fel? Ez ugye nem egy eldöntendő kérdés? Vagy a lét a tét?
Formanek Csaba: A színház végül is valahol arról szól, hogy minden pillanatban egy lapra teszünk fel mindent. Ettől lesz élő, valóságos és téttel bíró a jelenlétünk, ettől érzi a néző is, hogy valami „nagyobb”, személyesebb, egyszeri dolog részévé válik. Igen, a lét a tét, a jelen-lét – mindig is az volt. Ha pedig anyagilag, és nem filozófiailag teszed fel a kérdést, akkor is igen, rendkívül nehéz helyzetben vagyunk így az évad végére. Az adósságok egy jelentős részét ledolgoztuk, de maradt még belőle, és ráadásul jön a nyár, amikor nem nagyon lesznek programok, így bevétel sem. Ez a támogatói maraton erre szeretné felhívni a figyelmet. Fontos része, hogy nem segélyt kérünk, hanem előadásokat kínálunk – ebben a radikális formában, és választható jegyárakkal – bízva (vagy inkább reménykedve) benne, hogy áttörjük ennek hírével a buborékunkat, és a sokfelé tapasztalható érdektelenséget, legyintést, netán lesajnálást. Nekem megér ennyi energia-befektetést, hogy potenciálissá tegyük a közönség körének és érdeklődésének tágítását. Mivel pályázati támogatásokat alig – vagy elhanyagolható mértékben – kapunk, kénytelenek vagyunk a közönség – a közösség – kegyeire támaszkodni, még akkor is, ha a mai divat szerint a Kettőspontban inkább „rétegelőadások” mennek.
F.F.: A FakTúra részéről az első dolog, ami feltűnt a Kettőspont Színház ajánlata kapcsán, hogy nagyon baráti a jegyek ára. Amikor ismerőseimmel beszélek arról, miért nem járnak színházba, sokan nem is tudják, hogy ilyen olcsón is magas színvonalú színművészeti élményhez lehet jutni. Ha bérletet vesz valaki, az milyen időn belül jár le, alkalomra szól, vagy arra az évadra?
F. Cs.: A jegyárakat elvi okokból arra a szintre állítjuk be, ahol még nagyjából mindenki számára elérhetővé válik. Ehhez képest további kedvezményt kaphat, aki bérletet vált, hiszen a 3 vagy 5 alkalom így olcsóbb lesz, mintha egyenként váltaná meg a jegyeit. Szabadbérletekről van szó, ami bármire felhasználható a műsorkínálatból az adott évadban. Nálunk ez legalább július elejéig fog tartani, úgyhogy még simán vehet bárki idei bérletet – ígérem, lesz mire beváltania. A Diogenész-maraton esetében pedig kifejezetten rétegzett a jegyvásárlási lehetőség, 3-10.000 Ft-ig, mert azt szeretném, hogy lényegében mindenki maga árazza be, milyenszinten tudja támogatni a létünket, illetve mennyi bizalmat ad nekünk, amennyiben esetleg először látogat el hozzánk. Jelenleg azért erősen látszik, hogy ez a bizalom összességében nagyon csekély, de elnézve az ország és a társadalom mentális állapotát, valamint az időhöz, a figyelemhez és a jelenléthez való viszonyát, én végül nem csodálkozom ezen különösebben. Diogenész dolga azonban mégis az, hogy embert keressen. Így nem fogok megtörni, akkor sem, ha lesz olyan előadás, amit üres nézőtér előtt kell előadnom.
F.F.: Te hogyan látod, nevezhető sikerdarabnak a hordólakó története? Szeretik az emberek, mik az eddigi visszajelzések?
F. Cs.: Néhány adat az elmúlt 9 évből: 65 előadás zajlott le 28 településen, 4 országban, kisebb-nagyobb nézőtér előtt, 8-tól 150 főig. Számos dicsérő kritika született, színészi, írói díj, fesztivál-fődíj; játszottam már „úri” közönségnek, diákoknak, díszünnepélyen, az erdő szélén, a világ közepén és végén, színházat alig vagy egyáltalán nem látottaknak „bíráknak és bolondoknak”, ésatöbbi. Ha az a siker mérföldköve, hogy összejött-e ebből az íróval, Weiner Sennyey Tibivel egy akár közös Ferrari-nk, akkor sajnos nem sikeres az előadás. Én szeretem játszani, és úgy veszem észre, nem csak rám van jó értelemben véve nevelő hatással, hanem a másokra is. Mondjuk hogy „emberibbnek” érezzük magunkat utána? Döntse el mindenki, aki megnézi! Diogenész ugyanakkor ellentmondásos figura, ha magadra veszed ezt a szerepet, „azonosulsz vele”, könnyű beleesni a hibáiba is. Ezt a maratont egyféle személyes megtisztulásnak is szánom, hogy leválasszam magamról a figurával való hosszú együttélés kártékony hatásait. Mondjuk azt, hogy végül is a maraton végére ebben mérem majd le a sikert – személyes értelemben.
F.F: Aki még nem látta, szerinted mivel kap többet, mintha egy mindenkit érdeklő szerelmi monodrámát néz meg?
F. Cs.: Vannak „mindenkit érdeklő szerelmi monodrámák”?
F.F.: Ahogy mi tudjuk igen, de értem mire gondolsz, akkor közelítsünk így! Több mint hatvanszor, mondhatjuk nagy sikerrel játszottad a Diogenész című monodrámát. Az eddigi nézőkkel beszélgetve, mindenki úgy nyilatkozott, hogy egy nagyon személyes és bensőséges színházi élményben volt része. Ezt a „szcenikai” minimalizmust a függetlenek szerény lehetőségei, vagy művészi szempontok hozták? Jelzem nekem nem hiányoztak a nagy díszletek, fények stb. Sőt!
F. Cs.: Ennek az előadásnak a szcenikai minimalizmusa nem a szerény lehetőségek miatt jött létre, hanem mert ez illett a címszereplőhöz. Diogenész, aki a történelmi alakhoz hasonlóan a darabban is azt hirdeti, hogy nincs szükségünk anyagi javakra, az attól való függőségeinktől meg kell szabadulni, nem viselne el egy gazdagon díszletezett színpadot. Ehhez mérten az előadás élménye szinte teljesen „lekorlátozódik” a szövegre és a színészre, amitől élesebb lesz Diogenész mondanivalója is, ellentmondásossága is. A történet jó része a néző képzeletében – ilyen értelemben is egy bensőséges térben – kel életre. Én végül is ennek a bensőséges térnek vagyok a „bábjátékosa”, persze a közönséggel együtt. Ha jól mozgatom a szálakat, jól hívom játékba az embereket, a néző azt fogja érezni, amire a legjobban szüksége van, de amit sem a szerző, sem én, sem a néző maga nem tudhatott előzetesen.
F.F.: Számítasz-e arra, hogy ezalatt az egy hét alatt, míg napjában kétszer is előadod a darabot, egy néző többször is megnézi? Ha igen, te mint színházi ember miért javasolnád ezt?
F. Cs.: Tudok olyan nézőről, aki 10 előadást vállalt „velem”, és lesz egy dokumentumfilmes stáb, Szandtner Dani és csapata, akik végigkísérik a maratont, rögzítik ennek a hétnek az eseményeit. (Ha majd a Netflix lehozza a végeredményt, jót fogok röhögni azon, hogy mi a siker valójában.) A magam részéről „egészségesen” 3 megtekintést ajánlok az elszántaknak: egyet az eleje felé, egyet a közepén, és aztán a végén. Ebből a három pontból szerintem érdekes lehet letapogatni, milyen ívet járhat be egy diogenészi életmód. De megígérem, hogy azokra, akik ennél több megtekintést vállalnak, nagyon fogok vigyázni, hogy ne égjenek ki a sok diogenészkedéstől.
Igen, végső soron Diogenészhez illik ez a repetíció, mert az egy bő órába sűrített, kalandokkal teli, anekdotikus életút mögött a mindennapok ismétlődése húzódhat meg nála is – mint ahogy talán mindannyiunknál. Abban bízom, hogy ez a vállalásom önmagam és mások számára is megfoghatóbbá, konkrétabbá, jelenvalóbbá és élhetőbbé, otthonosabbá teszi azt a ciklikusságot, amit napról-napra a választott vagy a ránk szabott életmódunk során megélünk vagy „elszenvedünk”. Azt javaslom a nézőknek, hogy legalább egyszer jöjjenek el a hét során, de gondoljanak ide többször is. Gondoljanak – akár saját kényelmükből-kényelmetlenségükből a „Diogenészekre”: a hajléktalanokra, a menekültekre, az alkoholistákra, a rabszolgákra, a háborúk áldozataira, a mindannyiunkban lévő ítélkezőre és megítéltre. „Legyetek éberek!”
F.F: Fel vagy e készülve az esetleges kudarcokra, számoltál-e ezzel? Nyugtasd meg a Kettőspont-rajongók egyre szélesedő táborát, hogy akkor is lesz tovább és vannak még ötleteid, ha bármi nem úgy sül el, ahogy tervezted! Mik a tervek a jövőre?
F. Cs.: Először is, nyugtassanak meg a „rajongók” engem, hogy így együtt és jelentős új közönséget bevonva áttörjük a plafont, és kilépünk az érdektelenség szürke zónájából. Egyedül nem megy. Ehhez az is szükséges, hogy aki csak teheti, mozgasson meg maga körül minél több embert, hogy eljusson a maraton híre sokakhoz. Akkor van esélyünk. Különben ebben a kulturális és politikai zajban a kicsi, de értékes dolgok elvesznek és egy szegényes, kaotikus világban fogunk élni. Nem csak a saját, de mások igen jó produkcióinak is méltó figyelmet szeretnék teremteni itt a Kettőspont Színházban, a maratonnak ez is célja. Meg az is, hogy általában a független színházakra, mint a magyar kultúra egy jelentős szeletére és rendkívüli értékére felhívja a figyelmet. Mondok pár példát a saját házunk tájáról, amiket még ebben az évadban megnézhetnek nálunk a nézők. Mindenképpen ajánlom a Liselotte és a május című bábelőadást, ami rendkívül tehetséges fiatalok szívvel-lélekkel készített friss és varázslatos munkája. Másik remek zenés-bábos előadásunk a Kohó Műhelytől A kovács kutyája, ami a felnőtté válás egyszerre vidáman kalandos és szívszorító története. A gyerekeket és szülőket A leprikónok átka fogja egyaránt elbűvölni, Ács Tamás érzékenyen vadóc előadásában. Nagy izgalommal várjuk a NemArt Színház De Sade-premierjét (egy újabb őrült filozófus a merészebb nézőknek!) és nagyszerűen sikerült Tallér Edina darabjának adaptációja is, Az egy perccel tovább, ahol egy párkapcsolat lélektanában – mint hullámvasúton – utazhatunk két nagyszerű színész vezetésével. Személyes „kedvencem” Szemerédi Bernadett Szólongatás című katartikus monodrámája, mely szintén hatalmas és gyógyító erejű vállalás: a terméketlenség kapcsán vezet be minket az anyaság, és egyáltalán a meg(nem)születés mélységes, ellentmondásoktól hemzsegő kérdéseibe. Számos nagyszerűnek ígérkező est vár még ránk idén is, a felsoroltakon túl is. Kövessék a programjainkat, legyenek „bátorak”! A jövő évad jelenleg tervezhetetlen, de annyit tudok mondni, hogy valami lesz! Mert olyan még nem volt, ne lett volna semmi se, haha! A többiről pedig majd beszélgetünk a maraton után. Most futni kell! A Diogenész-maraton részletei és jegyvásárlás: https://www.kettospont.org/eloadasok/diogenesz
Ezt az előadást, mindenkinek látni kell, aki kihagyja egy nagyon önfeledt szép és sok nevetésben fürdő élményt hagy ki. Azért ugrott be az Angol film klasszikus a darab kapcsán, mert utoljára talán azon nevettem annyit, mint a Liselottén. Talán az sem túlzó megállapítás részemről, hogy az abszurditást sem nélkülözi az előadás. A karakterek a bábok a dramaturgia, a zene, a fényelés, a díszlet minden színpadi elem tökéletesen szolgálja a befogadást az önzetlen „szórakozást”!
Tegnap másodjára volt szerencsém látni a Liselotte és a május című bábokra komponált tragikomédiát, ami másodjára is levett a lábamról, elvarázsolt!
Nagyon nehéz a színpadon egy egész darab alatt megtartani, lekötni a nézők figyelmét. A Liselotte alatt az idő egyszerűen elrepül velünk, mert nagyon cselekményes „pörgős” az előadás, utazunk egyik beteljeselületlenségtől a másikig, a szemünk előtt bomlik ki egy jó szándékú fiatal lány párkeresési kálváriája, de nagyon hamar ráismerünk a korunkra, a ma valóban abszurdnak is nevezhető társkeresős próbálkozásainkra. Igen ez az igazság, többségünk ugyanígy csetlik-botlik, vagy csetlett-botlott a párkeresés bonyolult életvitelünkkel egyre bonyolódó próbálkozástengerében. Ha nem a figurákból, akkor a szituációkból ismerhetünk magunkra, tegye fel a kezét akinek elsőre sikerült. Ugye nem sokan vannak! No hát erről és még nagyon sok finom rétegről szól ez a színpadi műalkotás, de ha valaki csak a játékosok nagyságában leli örömét, az sem fog csalódni, menjenek el ma este vagy holnap este, garantálom, hogy nem fogják megbánni a kanapéból való kapitulációt!
Mindig jó tehetséges fiatalokat látni a színházművészetben, de nem mindig nyújt ekkora élményt, hiszen sokszor a pályakezdők még útkeresők. Kiss Dorina rendező, Russa Karina és Lajhó Máté színművészek, de Horváth Márk tervező is profi munkát végeztek a darab megalkotásával, amihez kiváló alapot adott Pozsgai Zsolt azonos című drámája.
Rékasi Attila, Újpest
Bábos tragikomédia felnőtteknek – a Színház- és Filmművészeti Egyetem előadása
Liselotte vágyik a szerelemre. Miért is ne kaphatná meg? Hiszen egy szép, virágzásában lévő hölgy, kedves mosollyal, láthatóan rendezett körülmények között… De amikor közel kerülne egy-egy férfihoz, valahogy mindig szörnyűséges dolog történik. Vagy lehet, hogy eleve nem illettek egymáshoz? Mégis, furcsa, egyre közelibb, egyre ismerősebb az a titokzatos alak, aki mindig itt van vele. Talán ő volna az igazi?
Ma 18 órakor a Vészkijárat Galériában a festői indusztriális hajógyári helyszínen tárlatvezetést tartott Halasi Zoltán költő és Krajcsovics Éva Munkácsy-Díjas festőművész, a “Kafka szobája” című kiállításon. A Vészkijárat egy 2021-ben alapított Galéria és műteremközösség, amibe nagyon sok munkát tett bele Miksa Bálint kiváló festőművész, becsempészve Újpest területére a legnagyobb betűs magaművészetet, személye, ízlése, szakmai hozzáértése garantálja a kiemelkedő minőségű munkát felmutató képzőművészek felvonultatását. Ebbe a sorba remekül illeszkedik Krajcsovics ezen nagyon érzékeny „lírai” képsorozata, mely Kafka szellemét idézi meg a festészet „rituáléján” átszűrve nagyon személyes intim hangulatot teremtve a falatnyi, de hangulatos térben. Túlzás nélkül mondhatom, szinte elrepült az a másfél óra, melyet Halasi érdeklődő, néhol „provokatív” tárlatvezetése fémjelzett. Az irodalmár nem csak a festőművésznő, de Kaffka világát is a fókuszba hozta és többször bizonyságát adta, hogy nemcsak olvasata, de érti is a cseh irodalom kiemelkedő alkotóját. Kifejezetten tetszet, hogy Halasi nem akart a szakértő szerepében tetszelegni, nagyon közvetlen, humoros, interaktív a művészekre (Éva és Kaffka) érzékenyen reagáló a művekre összpontosító attitűdje mellett fontosnak tartotta a műtermi, alkotói folyamat érzékeltetését is, ami maradéktalanul sikerült is.
Egy beteges képzavarral élve a magyar színházművészet szempontjából az egész ország egy viharos Balaton. Elnézést, de ehhez a „függetlenítéshez” már csak így tudok viszonyulni. A lényeg, hogy hála a támogatók (esetünkben zömében magánemberek) segítségnek köszönhetően a Kettőspont Színház még él, de ha a márciusi műsort nézem akkor túlzás nélkül mondom, virul. A „sikerdarabokon” mint a Kiborult és a Kovács Kutyája mellett új premierek is bemutatásra kerülnek mint a Tallér Edina: Egy perccel tovább című produkciója. Vásároljanak mielőbb jegyet, linkek lent:
Kiemelten ajánlom a Liselotte és a május című tragikomédiát, fantasztikus előadás! A színészek csodálatosan formálják meg szerepeiket, viszont sajnos nagyon ritkán tudják játszani egyéb elfoglaltságaik miatt, már csak ezért is érdemes sietni megnézni őket!
Formanek Csaba nagy vállalást tett színházunk megmentésére: egy Diogenész maratont tol le a hónap második felében. Aki látta ezt a monodrámát, annak újra nézése is ajánlom. Én magam legalább négyszer láttam, de mindig nagy élmény.
Premier is lesz, a De Sade, naná, hogy megnézem! Tegyenek így önök is. Hangsúlyozom, nem csak a színház, a darabok miatt, hanem a fantasztikus helyszín miatt is érdemes látogatni a Kettőspontot, hisz minden előadás után beszélgetni lehet az előadókkal, a művelt közönséggel.
A Klisé Társulat igazán megadta a módját legújabb alkotásuk bemutatásának, egy igen hangulatos eseményt rendeztek kisfilmjük premierjére a Bem moziba. Az este házigazdája, Kovács Dominik Róbert, pörgősen és flottul koordinálta az eseményeket, és vezette a film utáni pódiumbeszélgetést. Tóth-Lederhaas Csongort színházi rendezőként már a társulat Villámrandi című előadása kapcsán megismertük, most filmrendezőként is bemutatkozott. Rendezőasszisztensként Tóth-Lederhaas Miriam és Király Cintia segítették a munkáját, akiknek ez szintén új szerepkör volt. Nem csak a pódiumbeszélgetésből, de magából a filmalkotásból is kiderült számunkra, hogy ez minden részt vevő számára egy szerelemprojekt volt, minden alkotó és támogató a közös játék örömét kereste a létrehozásban. Legeslegelső lépésként szükség volt egy olyan inspiráló szövegre, ami mögé mindenki szívvel lélekkel beállhatott.
A Fiatal Drámaírók Háza évente több drámaíró-pályázatot is meghirdet egy aktuális hívószót megadva. Ez az Okuláré Projekt, aminek felolvasó színházi alkalmai lassan már az egész planétát belakják. A beérkezett szövegek közül a kiválasztottak továbbfejlesztésében szakemberek – dramaturgok, drámaírók – segítenek, színpadra a három legizgalmasabb kerül. A Klisé tagjai rendszeres résztvevői a színpadra állításoknak, így találkozott Tóth-Lederhaas Csongor a 2024 őszi forrás hívószóra kiírt egyfelvonásosok között Jámbor Aliz Telefon-saudade című darabjával. Két, lelkes, innovatív csapat kezdeményezése ért tehát össze a kisfilmben, és ez már önmagában is ünneplésre ad okot.
Két, fantasztikus női szerepet kínál ez a bensőséges kamaradráma. Andai Katalin a Klisé tagjainak művészi beszéd tanára volt a KIMI-ben, Balogh Orsolyával pedig együtt játszanak a társulat tagjai Hódi Virág drámájában, a Bonciban. A filmben telefonon keresztül hallható hangokat frissen végzett KIMI-s hallgatók kölcsönözték a filmhez. Major Gyula és Molnár Előd operatőrként, Horváth Ákos világosítóként és Cseh István zeneszerzőként alkotta a stábot. Molnár Réka fotósként kísérte végig a csapat munkáját, neki köszönhető a film plakátja és a hangulatos stábfotók, werkképek, amit a Klisé Társulat facebbok oldalán is megtaláltok.
„Saudade: – Portugál eredetű kifejezés, egy nehezen lefordítható hangulat, jelentése; egyfajta nosztalgikus, de erős és fájdalmas vágyakozás valami vagy valaki után, akit vagy amit nagyon szeretsz, de már elvesztettél. A szó jelentése túlmutat a puszta nosztalgián, mivel magában hordozza annak a felismerését is, hogy a vágyott személy vagy dolog talán soha nem tér vissza. A Telefon-Saudade ezt az érzelmi állapotot járja körül egy anya szemén keresztül. Az elveszett kapcsolat és egy hiányzó hang a telefon másik végén.”
Az időskori magány, az elvesztett fiú miatti sosem gyógyuló fájdalom mellett más történet is fut ebben a nagyon sűrű filmben. Andai Katalin és Balogh Orsolya anya-lánya kettőse nem csak az Anya drámájára irányítja rá a figyelmet, de ugyanilyen empátiával fordul a felnőtt Lány felé is. A tékozló fiú -történet egy variációjaként ráirányítja a figyelmet arra a keveset boncolgatott szenvedésre, amit az otthon maradt, kötelességtudó testvér érezhet, amikor szülője mellőzi. Egy egész életen át jelen lenni és mégis árnyékként létezni a másik ember számára nem kevésbé fájdalmas, mint a feldolgozhatatlan gyász. Andai Katalin és Balogh Orsolya nagyon finom eszközökkel jeleníti meg ezt a helyzetet. Izgalmassá teszi a szituációt az az oszcilláció, hogy a kapcsolatban folyamatosan újra definiálódik, hogy ki a gyerek és ki a felnőtt. Ki szorul érzelmi támaszra és ki nyújtja azt. A Balogh Orsolya által játszott Lány sóvárgása az Anya történeteire a már szintén nem jelen lévő Apáról megmutatják azt a gyermeki ént, akit a felelősségteljes felnőtt én maga előtt is rejteget.
A humor sem hiányzik az alapvetően líraira hangszerelt történetből. Az idős korhoz általában csupa negatív hangulatú érzelmet, tulajdonságot társítunk, és nem vesszük észre, hogy milyen előnyöket is tartogat. Andai Katalin karakterének „telefonbetyárkodása” ráirányítja a figyelmet ezekre. A megszűnő megfelelési kényszer felszabadítóan hat, van valami irigyelhető merészség, kalandvágy ebben az idős nőben, amikor azt teszi, amire szüksége van. A korlátlanul rendelkezésre álló idő lehet nyomasztó ásító űr is, de alkalmat ad arra is, hogy azt és addig csinálja a szereplő, amit csak akar. Ha egy budai cukrászdában nyomozna napokig titokzatos hívója után, megteheti. A történet zárlata, Anya és Lánya nyitása egymás felé, szintén reménnyel töltött el minket.
A film fényképezése elképesztően gyönyörű. Borongós, lágy, szépiaszerű árnyalatok, érdekes fókuszok teremtik meg a képi világot. Érdemes figyelni, mikor mit emel ki és mit hagy homályban az operatőr. Cseh István zenéje diszkrét, de minden pillanatot átsző, erősíti a jelenetek hangulatát.
Reméljük, minél hamarabb, minél többen találkozhattok ezzel a miniatűr műremekkel.
Idén ünnepli 15. születésnapját a Láthatáron Csoport, ebből az alkalomból egy egész hetet kitöltő eseménysorozat szerveződött, aminek keretében a Láthatáron munkái és a színházi nevelés volt a témája a Klubrádió Ötös című műsorának, a Tilos Rádióban Feuer Yvette volt a Kétlámpás csodálatos barátainak vendége és meg lehetett nézni a legtöbb futó előadást szerte a városban. Természetesen szülinapi mulatság is volt, a Kettőspont Színház adott otthont annak a kerekasztal-beszélgetésnek, ami videóbejátszásokkal színesítve elmesélte a Láthatáron Csoport eredettörténetét, sok szó esett a jelenleg is futó tíz előadásukról, és a jövő évad izgalmas terveiről is sok mindent megtudhattak az érdeklődők. A kötött program után pezsgő és házi sütemények mellett még sokáig folyt kisebb csoportokban az emlékidézés és a további tervek szövögetése.
A rádióműsorok visszahallgathatóak az alábbi linkeken:
A Kettőspontbeli beszélgetést Kiss Bea rádiós újságíró moderálta és egyre csak érkeztek a vendégek Feuer Yvette alapító mellé, hogy segítségükkel összeálljon ennek a hosszú tizenöt évnek a története. A vándorszínészet ekhós szekerekkel országot járó hőskorát megidéző kezdeteket Manyasz Erika és Háda Fruzsina segítettek felidézni. Az akkor még Bohócok a láthatáron névre hallgató formáció olyan gyerekelőadásokat vitt főként roma szegregátumokba, ami az egész közösségnek élményt adott. A bohócelőadás kellőképpen rugalmas és improvizatív forma, hogy bármilyen közönséghez alkalmazkodhasson, és kellőképpen interaktív, hogy a nézőket, főleg mozgásos játékokon keresztül, aktivizálja és bevonja a közös meseépítésbe. Ez az interaktivitás azóta is védjegye a Láthatáron Csoportnak, egyre bővülő, nagyon színes módszertannal és egyre több életkori csoportot megismertetve a színházi nevelési előadások és a független színházi produkciók nagyon színes világával.
A repertoár bővítése minden esetben újabb és újabb szakemberek csatlakozását jelentette. Romankovics Edit színházi nevelési szakember bevonása a csapat egyik legsikeresebb és legfontosabb előadását hozta létre. A KV Társulattal kooperációban létrehozott Kiállok érted című produkció célközönsége az állami gondoskodásban élő fiatalok, témája pedig a fiatalkori prostitúció. Ennek folytatása a Kiállok magamért, ami dokumentumszínházi előadásként, a történetek tulajdonosainak bevonásával járja az ország nevelőotthonait, hogy az előadással és a hozzá kapcsolódó beszélgetésekkel valamiféle stratégiát adjon a fiatalok kezébe. A Kiállok értednek nemzetközi visszhangja is lett, 2024-ben Bécsben SozialMarie díjjal jutalmazták.
A Láthatáron Csoport előadásai mindig valamiféle fontos, közös ügy köré szerveződnek. Színházi nevelési szakemberként Romankovics Edit és Háda Fruzsina azt boncolgatták, mik ezeknek az előadásoknak a sajátosságai. Milyen speciális szempontrendszernek, milyen szakmai elvárásoknak kell megjelenniük a létrehozásukban. Mi az az alkotói attitűd, ami elengedhetetlen a színházi nevelési előadásokban való részvételhez. Háda Fruzsina számára a feladat összetettsége gyakorolja a legnagyobb vonzerőt. Miközben kiváló színésznek kell lenni, aki az improvizáció terén is otthonosan mozog, a szerepből vezetett vita nagyon erős reflektivitást igényel, egy állandóan jelen lévő belső dramaturgot, aki átlátja és érzékeli a vitaszínházi közönség hangulatát, és, ha szükséges, finoman irányítani tudja az eseményeket. Meglepő, de megerősített tapasztalat, hogy ezek az előadások, a Kenyértörés különösen, remekül működnek vegyes csoportokban, kamaszok, fiatal felnőttek és az idősebb korosztály nézőpontjainak megjelenése, beszélgetése érdekes felismerésekkel gazdagíthatja a résztvevőket.
Ehhez a témához csatlakozott Kovács Bálint, a HVG kritikusa, és a Kétlámpás Blog részéről Ritter Márta. Kritikusként más elvárásrendszer érvényesül-e a színházi nevelési előadások megítélése esetében? Egyetértettünk abban, hogy ugyanolyan kritériumok mentén elemezzük ezeket az előadásokat is, mint a hagyományosabb formákat, csak itt más szempontokat is figyelembe kell vennünk. Fontos, hogy milyen pedagógiai célt tűzött maga elé az előadás, hogy miképpen illeszkedik a feldolgozás a színpadi történésekhez. Mennyire és milyen irányba sikerül aktivizálni a közönséget? Általános iskolában tanító pedagógusként nem lehetünk elég hálásak a Láthatáron Csoportnak, hogy gondolnak a 10-14 éves korosztályra is, nagyon nehéz számukra előadást találni. A Ketrecharc és a Pitbull Kamilla Gimnázium nekik szól, és az indulatkezelési problémákról, az erőszakmentes kommunikációról, a bullying működéséről generál fontos beszélgetéseket, miközben különleges színházi élménnyel gazdagítja az osztályokat. Ehhez a témához csatlakozott Takácsné Mandics Gabriella, ifjúságvédelmi tanácsadó és Szarka Eszter, Eötvös József Gimnázium magyar-történelem szakos tanára, akik megrendelői oldalról állnak kapcsolatban a Láthatáronnal. Természetesen a szerencsésebb helyzetű diákok számára is sokat adhatnak ezek az előadások. Az érzékenyítés, a társadalmi problémákra való nyitottság és a vitakultúra fejlesztése hatalmas hozadéka az ilyen élményeknek.
Takács Hajnal Manta traumaszakértő, a Hagyaték című előadás egyik szakértője arról beszélt, hogyan működhet közre a traumafeldolgozásban egy színházi előadás. Fontos, hogy az érintett néző egy közösség tagjaként élheti meg a problémáját. Egy olyan tükröt tarthat elé a produkció, ami kellő távolságot és rálátást biztosít, és így kezelhetőbbé teszi a traumát. A Hagyaték mellett sok szó esett a Mit ér, ha? című előadás felszabadító erejéről és bátorságáról. A negyven feletti nők szembenézése az öregedéssel, a halandósággal, a be nem teljesített vágyakkal, a láthatatlanná válással az ehhez kitalált okos, harsány és vicces varieté formában katartikus élménnyé válhat.
Végül a jövő évad terveiről esett szó, amihez a ti segítségetekre is szükség van. Mindenek előtt váltsatok jegyet a Láthatáron Csoport előadásaira, ha tehetitek, hívjátok őket iskolákba, vitaklubokba! És gondoljatok rájuk az 1%-ról való rendelkezésetek kapcsán! Legközelebb, május 7-én, szintén a Kettőspontban Korda Bonifác Tiszazug című drámájának felolvasó színházi változatával ismerkedhettek meg, 2026 januárjában lesz belőle előadás. Készül a Boldogságunk madara című felnőtteknek szóló bábelőadás is, amit mi különösen várunk.
