Fergeteges koncert és magas művészet – a Népsziget Kultfeszt betalált!

Fotó és tudósítás: Rékasi Attila, képünkön a nagy sikert arató Naps (a 90-es évek kultikus képzőművész zenekara újratöltve)

Igazi fesztiválhangulat fogadott bennünket a Miksa Bálint és művésztársai által hatalmas munkával és anyagi áldozattal életre hívott, a családokat is megszólító fesztiválon. Számomra különösen izgalmas volt az indusztriális, „filmdíszlet”-hangulatú gyárépületek főutcáján sorjázó műtermek, valamint a kulturális és zenei helyszínek között hömpölygő, vidám tömeg látványa.

Mindenütt – kint és bent egyaránt – kisebb-nagyobb beszélgető csoportok, művészek és „civilek” akik kíváncsiak rájuk, nézők és hallgatók érdeklődő csoportjai váltották egymást a sokszínű terekben. Mosolygó, egymásnak köszönő, nyitott és értő fesztiválozók töltötték meg a teret.

Filip bemutatótermében most jártam először; tőle tudtam meg, hogy leginkább a dizájn foglalkoztatja. Tárgyaik igényes, kreatív munkák – érdemes időt szánni a különleges hangulatú terek felfedezésére, ahol a felkért lemezlovasok „hangművészeti” produkcióit is élvezhettük.

A tucatnyi műteremben hivatásos művészek legfrissebb alkotásait láthatjuk, miközben lehetőség nyílik a nyitott, befogadó alkotókkal való személyes találkozásra is. Az érdeklődőket – akár vásárlási szándékkal érkeznek – örömmel fogadják.

Miksa Bálint festőművész ezúttal énekesként is újra bemutatkozott az Atno terében: több évtized után ifjúkori zenekarával adott a fesztiválhoz méltó, lendületes koncertet. Saját, fiatalkori dalaik meglepő frissességgel szólaltak meg – számomra egyértelműen igazolták időtállóságukat. A Naps nevet viselő formáció, a „90-es évek kultikus képzőművész zenekara újratöltve” ötlete telitalálatnak bizonyult; nem túlzás azt állítani, hogy a koncert fergeteges sikert aratott.

A koncert után kérdésemre Miksa Bálint elmondta: fesztiváljuk nem titkolt célja a „művészeti találkozás” megteremtése mellett az is, hogy felhívja a figyelmet erre a különleges területre – akár a döntéshozók, a politika irányába is. Ez a fantasztikus művészközösség ugyanis egy, sokak által ellenzett lakóparképítési projekt árnyékában próbálja megőrizni sajátos hangulatát: egy zárt, mégis nyitott, Soho-ízű, magas minőséget képviselő, szerethető és befogadó közeget.

Rékasi Attila, Újpest

Képek a DOKK Studio és a Filip tereiről fotók Rékasi Attila

Népsziget Kultfeszt, avagy a Tett – Hely

Írás: Miksa Bálint, képek: szervezők

Ázott, kissé félelmetesen rejtélyes, de életteli mesevilágban járunk, ahol úgy tűnik, könnyű lehet művészként gyökeret verni. Ez így is van, bár számolni illik azzal is, hogy kemény viszonyokat kell itt ehhez a szükséges mértékben megpuhítanunk. Ez a százötven éve emberi hódítás alatt álló, tragikus történetekben is törődött mikrovilág a nehézségeken edződött, ezért nagyon is különleges művészi értékek, újító szellemi energiák egyik fontos származási területévé vált. Nem véletlen, hogy jóval előttünk már Mednyánszky László, majd Derkovits Gyula is alkotott itt. A vizek, a hajók látványa, a fénybeli és természeti tünemények, a közvetlenül körülöttünk működő indusztriális cégek barátságos dolgozói, a hajós emberek, még tágabban a körülölelő, nyüzsgő vízparti élet örömteli lehetőségei tényleg segítik azt, hogy élhető művészlétet alakítsunk itt ki. Továbbá fontos, hogy a HELY egy (fél-)sziget. Ez egy bizonyos fokú elzártságot, a zajos és egyre embertelenebb külvilágtól való függetlenség illúzióját adja. A képzőművészek elemi joga és érdeke a szabadságuk, az öntörvényűségük, sajátos életritmusuk megélésének a lehetősége, amit a Népsziget, pontosabban annak északi, Újpesthez tartozó, a régi Mahart hajójavító területére eső része, evidensen megad. Művész szemmel az is külön előnyt jelent, hogy innen percek alatt elérhető a metró, ami gyors kapcsolatot jelent a belvárossal. A kortárs képzőművészek, festők, szobrászok, fotósok, keramikusok és designerek itt sok féle formációban alakították ki műtermeiket és hoztak létre egy sajátos, laza kapcsolati hálózatot. Figyelnek, számíthatnak egymásra, segítik egymást, néha összefogva is szerveznek eseményeket, akciókat, tárlatokat, ahogy korábban a Colony Fesztiválokat, újabban a Népsziget Kult összművészeti ünnepeit. E TETTek által rajzolódik fel a Népsziget Budapest kulturális térképére. Közben maga a HELY szelleme is tanít valamire: Arra inspirál, hogy a külső elvárások helyett azt tartsuk a legfon-tosabbnak, amit magunk tanulunk meg, dolgozunk ki, amit megfigyelünk és végiggondolunk, amiért megküzdünk, amit kiépítünk, amiért együttműködünk. Így megóvó, szabad, barátságos, szerethető világot, jövőt alkotó erőt képviselhetünk. Most, azaz 2026. Május 15-én és 16-án, a Népsziget Kultfeszten is TETTlegesen mutatjuk meg, hogy ezen a HELYen mindez lehetséges.

A fesztivál programja:

Mikor? Május 15–16, péntek-szombat
Hol? 1044, Budapest, Zsilip utca 9.

Az eseményen való részvétel ingyenes.
A program folyamatosan bővül.


Május 15. PÉNTEK:
- 17:00: Kalas Zsuzsa megnyitója a Vészkijárat galériában
- 17:00–23:00: Nyitott műtermek program
- 18:00: Tetthely című közös kiállítás megnyitója a régi Skurc műteremben

– Folyamatosan: A Vészkijárat Műteremközösség kiállítása a Vészkijárat Nagyteremben
- 20:00: Naps (a 90-es évek kultikus képzőművész zenekara újratöltve) koncert: Atno
- 22:00–09:00: Oázis: Atno (Az ezen az eseményen való részvétel kivételesen jegyvételhez kötött)

– További szabad afterpartyk a nyitott műtermekben, +meglepetés Filipnél

Május 16. SZOMBAT:
- 16:00: Dömötör László (költő) „Ez kész cirkusz” c. előzetes könyvbemutatója. Közreműködik: Lakatos Emília légtornász: Vészkijárat Nagy Terem
- 17:00–21:00: A Zsenge műhely kerámia workshopja
- 17:00–23:00: Nyitott műtermek program és a Tetthely című kiállítás látogathatósága
- 20:00: Baló Sámuel trió záró koncertje

Résztvevők:
- Vészkijárat Műteremközösség: Miksa Bálint, Dömötör Sámson László, Nagy Edit, Kozák Kata, Kotormán Ábel
- Dokk Stúdió: Takács Rozi, Cseh Dani, Kármán Virág, Bálint Norbert László, Rozman Csenge, Garancsi Tilda, Mincu Arnold Alen, Tolmár Bence, Manila Nicholas, Török Tekla
- Atno
- Továbbiak: Kecső Kristóf, Szaka Vivien, Nunkovics Róbert, Lakatos László, Antal Malvina, Péli Barna, Anna Riabchevskaia, Éles Lóránt, Berkes Csilla, Kiss Géza, Ana Fischer (Halász Anna), Mizsei Lili, Fülöp Tímea, Vim, Majoros Áron, Kalas Zsuzsa, Dr Gálosi Adrienn

A szervezők szeretettel várnak minden látogatót.

Miksa Bálint festőművész