debrecen

Hátborzongató este a Zeneakadémián: a debreceni Kodály Kórus és a MÁV Szimfonikusok estje

Szerző:

Fotó és kritika: Rékasi Attila

Nekem az est zeneelméleti szempontú csúcspontja az a megborzongató élmény, hogy kortárs komolyzene szerzők művei is tudnak még a huszonegyedik században is katartikus, spirituális élményt okozni. Ez az élményem kifejezetten az első kórusmű kapcsán jelentkezett éteri boldogság formájában. Bella Máté fiatal alkotó O oriens … (Ó kelet …) című nagyszabású kórusműve nem tartalmaz modern elemeket és kifejezetten klasszikusnak írnám le. Szeretem a modern szerzők műveit is, vagy minimum nyitott vagyok rájuk, de nem okozott csalódást, hogy most „hagyományosabb” dallamok szólaltak meg a tökéletesen, kifejezetten érzékletesen interpretáló, Debrecen büszkeségeként ismert Kodály Kórus korpuszán. Mind a négy kortárs kórusmű hallgatása közben megmaradt ez a „test” élmény, ritkán lehet ilyen érzeteket szerezni énekművészet kapcsán. Farkas Róbert karmester véleményem szerint kifejezetten magas színvonalon vezényelte az alföldi együttest, hab volt a tortán, hogy nagyon látványosan a pozőrséget sikeresen elkerülve vizuálisan is alátámasztotta a karvezetését.

A szünet után a világhírű (ez a kórusra is igaz) MÁV Szimfonikusok zenekar művészei kiegászülve Pasztircsák Polina szoprán és Holger Falk bariton énekművészekkel Brahms Német Requiemjét adta elő. Egy előző „Gondolatok Králik Abigélről és Csajkovszkijról” című kritikámban szóvá tettem Farkas szerintem hibákat tartalmazó vezénylését, most nem érzékeltem kirívó dinamikai túlkapásokat. Szinte tökéletesre sikerült a mű előadása, azt nem elhallgatva, hogy sajnos Holger Falk éneke belesüllyedt a zenekar dinamikus markáns játékába, nem adott igazi zenei élményt, szemben Polina kimagasló éneklésével ami a második borzongást futtatta végig a gerincemen. Ritka az ilyen feledhetetlen élmény.

Összességében egy kiemelkedő este volt, igazi professzionális, mégis érzelmes zenei élményekkel. Természetesen ezt tükrözte a hálás közönség szűnni nem akaró vastapsa, hangos ovációval kísért rajongása, ami abszolút kijárt a nem mindennapi estéért.

Rékasi Attila, Újpest

MŰSOR. Bella Máté: O oriens, Kutrik Bence: Puer natus, Gyöngyösi Levente: Dixit dominus, Orbán György: Daemon irrepit callidus, Brahms: Német Requiem.
KÖZREMŰKÖDIK. Pasztircsák Polina – szoprán, Holger Falk – bariton, Kodály Kórus Debrecen – karvezető: Kocsis-Holper Zoltán, VEZÉNYEL Farkas Róbert.

Műsorunk első részében a Kodály Kórus előadásában neves hazai kortárs zeneszerzők kórusműveit hallhatja a közönség. Bella Máté 2021-ben, vegyeskarra komponálta az O oriens című darabját, Kutrik Bence Puer natus című műve a 29. Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny nyitóhangversenyére készült. A folytatásban Gyöngyösi Levente, a mai magyar zeneszerzők középgenerációjának egyik legkiemelkedőbb, sokszorosan díjazott alkotójának Dixit dominus című kórusművét hallhatja a közönség, végezetül pedig a Kossuth és Erkel Ferenc-díjas Orbán György Daemon irrepit callidus című műve csendül fel.

Hangversenyünk második részében Farkas Róbert vezényletével Brahms héttételes zeneművét, a Német requiemet (Ein deutsches Requiem, Op.45) hallhatja a közönség, melyet a szerző a biblia igeverseire komponált, 1866-ban.   Különlegessége, hogy műfaját tekintve valójában nem mise, hanem inkább oratórium (drámai hatású mű), melyhez a szerző német nyelvű szöveget használt ellentétben a korábbi requiemektől, melyek latin nyelvűek voltak.

A hangverseny közreműködői ezúttal Pasztircsák Polina – szoprán, aki a Simándy József Énekverseny megnyerése után Olaszországban tanult tovább Mirella Freninél, 2009-ben 1. díjat nyert a Genfi Nemzetközi Versenyen, azóta világszerte keresett énekes, és Holger Falk – bariton, aki nemzetközileg jegyzett színész és operaénekes. „Falk kreativitási képessége szenzációs” – számolt be róla a ZEIT és a Washington Post is.

A Kodály Kórus Kocsis-Holper Zoltán karnagy vezetésével hazánk nemzetközi hírű, professzionális koncerténekkara.

Ma lenne kilencven éves Bényei József debreceni költő, író, színházigazgató, főszerkesztő, tanár

Szerző:

Fotó: Rékasi Attila | Vers CD bemutató-Benedek Elek Könyvtár, Debrecen | Rékasi Fotóművészeti Gyűjtemény – Újpest

Hét éve már, hogy nincs közöttünk, hiánya pótolhatatlan. Nem feltétlenül azért, mert egyesek szerint minden ember pótolható, bizonyos jellemzői miatt akár Ő is, hanem inkább úgy, ahogyan Kosztolányi fogalmazott: „milliók közt az egyetlenegy.” Nagyon szerencsésnek tartom magam, hogy nemcsak személyesen ismerhettem, hanem élete alkonyán barátjának, és ha nem túlzás, szeretném azt gondolni, hogy „szellemi” társává, „fiává” fogadott. Egy kicsit talán túl is értékelte irodalmi talentumomat és irodalomnépszerűsítő szerepem jelentőségét. Ezt talán az olvasó is megbocsájthatja egy idős, élete alkonyán lévő, már beteges napjait morzsoló embernek, akire egy volt tanítványa „rázúdítja a rivaldafényt”.

Engem egyszerűen csak a versei szeretetén túl felháborított, hogy egy ilyen kaliberű alkotót így „elfeled” a világ, vagy, ami még szomorúbb, az általa rajongva imádott Debrecen. Ma, a születése napján megírom ezt a kis nekrológot, és kivárom az év végét, hátha valakinek eszébe jut az „Öreg babérkoszorús”, vagy ahogyan ő nevezte: A kalapos király.

Egyelőre nem rengette meg a világot a költészete – igen, sejtem, nagy valószínűséggel nem is fogja. De mindig rengetni kell ezt a világot? Csak halkan kérdezem. Az irodalom művészete kapcsán hobbistának tartom magam, és megszerzett bizonyítványaim ellenére valószínűleg az is vagyok, de nekem, irodalomszerető embernek, élmény volt nemcsak a „nagyok” strófáit olvasni. A mezőn is azt szeretem, hogy sokszínű, változatos.

Az, hogy Józsi Bátyámmal összeköt minket a magyar ugar, a Hortobágyból szakadtság, csak hab volt a tortán számomra. Ő rajongásig szerette, és művelni is igyekezett ezt a valljuk meg őszintén kietlen tájat. Művelgetésével én is próbálkoztam, több-kevesebb sikerrel, de azért gyakran hangot adtam kritikáimnak – szándékaim, mint Adyé, a jobbítás és a haladás érdekében. Jóska bá is tudta, látta a gondokat, jobban is, mint én, de neki igazi hazája volt az alföldi táj. Az a föld, mely testét is befogadta.

Mennyit foglalkozott „ontológiai” vonatkozású költeményeiben ezzel az utolsó földi aktusával! Mennyire tudta éltében, mit hagy majd el. Mennyit énekelt az édesanyák pótolhatatlanságáról, a nők csodálatáról, a bor, a létezés mámoráról. Bölcs embert tiszteltem benne, hiszen nagyon olvasott, lexikális tudású ember is volt. De Ő is ember volt, és a bölcselet ide-oda belecsúszott a „politikába”. Véleményem szerint ezt jobb lett volna elkerülni, de nem mindenki teheti meg, ilyen-olyan okokból. Azt gondolom, hogy „mellőzöttsége” hátterében ez az „árnyék” is ott lehet. Ezt a dolgot a történészek, a társadalom- és politikaetikai kutatók feladata megítélni.

Nekem, aki a költészete felől közelítettem hozzá, annyi a feladatom és szerepem, hogy emlékezzek rá. Ebben is van elmaradásom, jószerével. De ma, a születése napján, elkezdtem egy régóta tervezett projektemet: filmet készítek róla. Ma elkezdtem írni a forgatókönyvet, ezzel köszöntelek, Mester! Isten éltessen, Bényei József!

Árnyékfogók a Debreceni Józsán

Szerző:

A Debreceni Művelődési Központ Józsai Közösségi Házában (Debrecen, Szentgyörgyfalvi u. 9.sz) 2014-ben április 15 – május 15-ig nyílik az Árnyékfogó Fotográfiai Alkotócsoport bemutatkozó kiállítása.