Tegnap este nagyon nagy érdeklődés mellett nyílt meg az újpesti Vészkijárat Galériában Józsa Pál szobrászművész GÚZS című tárlata. Jó érzés ekkora tömeget látni egy galériában, sok szaladgáló gyerekkel, akik nagyon jól érzik magukat és remélhetőleg idővel galérialátogató, művészetszerető felnőttekké cseperednek. A tárlatot Lelkes A. Gergely festőművész nyitotta meg, felolvasott írását mitológiai utalásokkal színesítette. A kiállítótérben a kőből készült szoborkompozíciókon kívül betekintést nyerhettünk a hivatásos művész néhány nagy méretű grafikai lapjába is. Nekem személy szerint ezek a lapok jobban vonzották a tekintetem, több jelenlévő barátom és most megismert kedves kiállításlátogató viszont a szobrokat méltányolta. A felnőtt látogatók és a gyerekek is kíváncsian simogatták a simára csiszolt felületeket kedvenc alkotásaikon, ami e tárlat esetében egyáltalán nem volt megtiltva. A vészkijáratos események mindig jó hangulatúak, az alkotók jó néven veszik, ha beszélgetések alakulnak és az esetleges kritikát is jó szívvel meghallgatják. Nekem rendre az a benyomásom, hogy Miksa Bálint festőművész galériavezető egyfajta vitaműhelyként is tekint a művészközösségre, ezzel is fejlesztve a minden korban ildomos, de felgyorsult világunkban kiemelten fontosnak nevezhető nézői és szakmai kritikai diskurzust. Túlzás nélkül állíthatom, nemcsak művészeti ízlést, de közösséget is épít hiánypótló, önzetlen munkájával. Józsa Pál személyében egy kedves, toleráns művész személyiséget ismertem meg, aki nyitott a világra, művésztanári és családfenntartó munkája mellett egy hivatásos művészhez méltó teljes életművet igyekszik megteremteni, amelynek legfrissebb manifesztumait tekinthetjük meg bejelentkezés után a hajógyári szigeten.
Rékasi Attila, Újpest
A Galéria ajánlása: Tömbszerűség, összekapaszkodó, egymáshoz szoruló formák, nehéz, kemény anyagok… Józsa Pál végtelennek tetsző életenergiái keresik a szabad szárnyalást a szobrai és rajzai által Gúzs c. kiállításán a Vészkijárat Galéria terében a Lelkes A. Gergely festőművész által prezentálandó megnyitón, majd még közel egy hónapon át. Szeretettel, barátsággal várunk minden érdeklődőt!
Budapesten is ritka nagy érdeklődés kísérte az Aranyvölgy Művésztelep bemutatkozó tárlatát, melyet a Vészkijárat Galériában rendeztek meg. Egy szöget még éppen le lehetett volna ejteni, de nemcsak a kis galéria telt meg látogatókkal: a rendkívül hangulatos, indusztriális látványként is figyelemre méltó terasz, a fogadóterek és a műtermek is zsúfolásig megteltek. Néhányan még a lépcsőházból is „fluktuáltak” a képek elé Miksa Bálint festőművész, teleptag rövid, a művészek világára reflektáló megnyitóbeszéde után (a beszédet kritikám után közöljük egészében).
Miksa – a galéria vezetője – a FakTúra művészeti folyóirat hasábjain többször is bizonyította, hogy kiváló „szemmel” választja ki a kiállítókat. Egy-két képet leszámítva – amelyek számomra nem érték el a megszokott színvonalat – Bálint ezúttal is egy magas minőségű, jól szerkesztett válogatást állított össze a telepi anyagból.
Szeretném külön kiemelni Dóró Zsolt formailag izgalmas alkotásán kívül Családi Krisztina harmóniát sugárzó, vitális munkáját, valamint Miksa Bálint kimagaslóan érzékeny forma- és koloritkompozícióját. Túlzás nélkül állítható: az Aranyvölgy Művésztelep bármely budapesti vagy akár európai galériában is megtalálná a befogadó közönségét.
Dóró Zsolt munkája
Családi Krisztina alkotása
Miksa Bálint alkotása
Tapasztalatból tudom, hogy még a legjobb, legigényesebb művésztelepeken is előfordulhat egy-egy olyan meghívott alkotó, akinek munkája kissé alulteljesíti az elvárt színvonalat. De az ítélkezést bízzuk azokra, akik már próbáltak évről évre – vagy akár évtizedeken át – művésztelepet szervezni, vagy dolgoztak idegen, gyakran nomád körülmények között, úgy, hogy közben ott lebegett a fejük felett: az ország egyik legjobb művésztelepén alkotnak, a szakma „krémjével”, és csúcsminőséget várnak tőlük.
Mint a telep vezetőjétől megtudtuk, a festői Aranyos-patak völgye ad otthont 2022 óta évente megrendezett abaújkéri művésztelepnek, a Völgykapu vendégház hangulatos tereiben. Az elhangzottak alapján kijelenthető, hogy országos viszonylatban is ideálisak a körülmények az alkotómunka kiteljesedéséhez: minden művész külön, légkondicionált szobát és megfelelő műteremrészt kap a munkájához.
Az Aranyvölgy Művésztelepet Dr. Lipcsik Ildikó ügyvéd és férje, Tomkó István alapították, Családi Krisztina festőművész–kurátor együttműködésével, aki egyben a művésztelep szakmai vezetője is. Időpontját tekintve klasszikus nyári művésztelepről beszélhetünk, alkalmanként mintegy 10 meghívott, elismert művésszel.
Rékasi Attila: Újpest
Miksa Bálint galériavezető megnyitószövege, elhangzott 2025. augusztus 1. 18:10 Vészkijárat Galéria újpesti hajógyári sziget:
Negyedik Aranyvölgy a Vészkijárat Galériában A lottón úgy nyerhet valaki, hogy közben sokan veszítenek. A politikában néhány hataloméhes szereplő nyer azzal, hogy sakkbábuvá degradálja az embereket. Az üzleti élet sikerei is jobbára mások kárán koncentrálnak vagyonokat. A művésztelepeknek viszont csak nyertesei vannak. Jók a művészeknek, akik új, izgalmas szakmai-szellemi közegekbe kerülhetnek általuk a kiállítási uborkaszezonok elszigeteltségéből, eközben szabadon alkothatnak, ellátást kapnak és tényleg jól érezhetik magukat. Jó egy művésztelep a szponzoroknak is, mert a legtöbb támogatási konstrukcióban gazdag és értékes gyűjteményeket gyarapíthatnak alacsony áron, miközben emberileg fontos barátságokat köthetnek, látókört szélesíthetnek, inspirálód-hatnak, időnként hála, szeretet, megbecsülés és főleg jókedv költözik a házuk tájára. A művésztelepek a falusi közösségeknek szintén jók, mert kitelepül hozzájuk valami a nagy-városok kulturális pezsgéséből és községük felkerül a nagybetűs művészet térképeire, ami erősebb pozitív kapcsolódást, némi társadalmi kohéziót ad számukra a külvilággal. Amúgy én csak egy rövid, személyes reflexiót akartam mondani, amihez képest végül a rövidség és a személyesség is csorbult egy kicsit. Egyszerűen nem tudok eléggé tervszerű lenni. Remélem ez megbocsátható. Tehát, ha távolabbról nézem az Abaújkérből nyíló zempléni völgyben, a Völgykapu Vendégházban évről évre zajló művésztelepet, azt látom, hogy a művészeti életet tekintve, országos léptékben is, valami fontos és jó történik ott. Egészen közelről, azaz a számomra, az én kis szemszögemből ez a művésztelep a művész-társadalomba vezető beragadt, csikorgó ajtóimat és ablakaimat nyitogatja úgy, hogy nem kell hozzá kibújnom a bőrömből. Új embereket ismerek meg, régebbieket ismerek meg jobban, miközben a magam módján csinálhatom a dolgomat minden gond nélkül, ráadásul jó szavakat zsebelhetek be mindehhez és még új vicceket (is) hallhatok. Ezeken felül, ahogy az elmúlt években, úgy idén is szerintem a stilisztikai sokszínűség óriási értéke az Aranyvölgyi művésztelepnek. Mohamed Abouelnaga természetes, élő, de ősi múltat idéző motívumai és matériái, Családi Kriszta egyre mélyülő, sokszor raszter-rétegek mögé rejtett festői esztétikája, Dóró Zsolt erős kompozíciókba zárt vizuális küzdőterei, Drienyovszky János letisztult, meditatív anyag-átvarázslásai, Hardy Ági sajátosan minuciózus, meglepő, tér-leképző tárgyteremtései, Major Kriszta karakteresen erős, karmolás hatású gesztus-rendszerei, Palásti Reni impresszionisztikusan kifejező pasztell virtuozitása, Romvári Marci élő, organikus, érzékeny folt-úsztatásai, Varga-Amár Laci régóta ikonikussá vált önreflexiói, Verebics Kati sokrétűen, mélyen átélt figuralitása, és talán az én lebegő kísérleteim is, összeadva egy roppant széles spektrumú képzőművészeti átnézetet mutatnak. Ami mégis összeragasztja ezt a sokféleséget, az az egymás iránti tisztelet, a művészi felnőttség, a szakmai empátia, ami gyakran a szinte gyermeki egymás-dolgaira-csodálkozásban és szabad alkotás-ban, hol pedig a közösségi lét, esetleg néha szintén gyerekes, örömeiben, vagyis valójában egy élhetőbb emberi világ akarásában mutatkozik meg. Mindennek az egyidejű deklarálásaként született meg ez a kiállítás. A művésztelep-szervező Családi Kriszta vitalitása, emberismerete, érték felismerő képessége hozott össze bennünket egymással és a vendéglátó-támogatóink, azaz Dr. Lipcsik Ildikó és Tomkó István határtalan élet-szeretetével, kultúrát is éltető jóságával. Nagy köszönet nekik és a „Satalana” legyen mindannyiunkkal!
A Rovás Nemzetközi Művésztelep tihanyi alkotó napjai alatt találkoztam MAŁGORZATA SARNECKÁval. A művésznő szobrászként mutatkozott be, ám hamar kiderült számomra, hogy egy ennél jóval sokoldalúbb alkotóról van szó. Sarnecka a képzőművészet „klasszikus” és modern médiumaiban is ugyanazzal a magas minőséggel dolgozik, ami a FakTúra számára oly fontos. Legújabb munkái, installációi interaktív gondolatébresztő taktilis objektumok, de a tájművészet is közel áll hozzá, én mégis képzőművészeti oldalát szeretném az olvasónak megcsillantani. Egy művészt szakmailag nem a személyisége szemszögéből szoktam vizsgálni, de Malgorzata esetében nem mehetek el szó nélkül amellett a tűz mellett, ami benne ég, ami belőle sugárzik. Fontos ez azért is, mert így könnyebben értelmezhető számomra szerteágazó érdeklődése, átlagon felüli munkabírása. Energiája áradt, inspirálóan hatott az egész művésztelep alatt. Nekem személy szerint, így túl a harmincadik művésztelepi évadomon, kis túlzással ezek a találkozások a legfontosabbak, ezekben az energiákban edződő életérzések, motiváló erők adják a közösségi alkotási alkalmak izgalmát.
Mint említetettem, szobrászként ismertem meg Sarna-t, de életútján végigtekintve nagyon megérintettek grafikai anyagai is. A tartalmi és formai minőség mellett megragadó az az „őserő”, ami lapjaiból árad. Mitikusnak tűnő, képzelet szülte alakjai sok esetben androgünök, antropomorfitásuk „mesebeli”. Konkétnak tűnő elvont figurákként jelennek meg bennem a befogadás aktusában. Világuk egyáltalán nem hat idegennek, a mesteri megformáltság, a művészi hitelesség okán létezésük valóságosnak tűnik; a humánum, az elfogadás, a rácsodálkozás hangulata kerít hatalmába. Ha valakinek a groteszk jut a képek láttán az eszébe, azt gondolom, ő sem jár rossz úton. Kérem ismerjék meg alkotónkat jobban, link alul.
Rékasi Attila, Újpest
A FakTúra művészeti folyóirat kéri olvasóit, hogy a művész oldalát is látogassák, ajánljuk:
Merev, textilszerűen rovátkált, patinaízű faktúrát húzó vaslemezek hajlanak meg az idő súlya alatt, hogy mechanikus sugárverésben adjanak teret a mindenkit elsöprő, de soha nem bosszúálló, vagy ítélkező érzet mérésének. Milliárdnyi szerelmes óra fizikumának metszőpontján rohan a homok nem keresve útját, mert az adott. Talán úgy öleljük egymást az apokaliptikus vég órájában, mint a lukon átsuhanó homokszemek ezen a tárlaton, elrendelten de reménykedve, bízva a megnyugvásban. Talán rólunk is a vak szerencse dönt majd, mint ezekről a műtárggyá nemesült kvarcokról a véletlen és az alkotó, hogy futhatunk-e még vagy megpihenünk. Mert van akinek ez, van akinek az adatik. Talán az idő sűrűjében a mi életünk is egy interaktív szoborrá nemesül, melynek végén az általunk hagyott erősebb és gyengébb nyomokkal alkotott érzés és esemény tettformák képezik le a valódi kinézetünk. Mint ahogy Isten keze sem érint minket, őket sem érinti a szobrász keze, mégis formát önt rájuk, nincs viaszvesztés, nincs vésőcsapkodás, csiszolás, nincs semmi konkrét aktusszerű beavatkozás. Csak a gravitáció, az idő és a látogatók keltette légmozgások formálják az anyagot. Onnantól, hogy a mű nekiiramodik, az alkotó pihen. Beteljesedni látszik a mű, amely többet kifejez rólunk, mint elsőre gondolnák. Ha a program lefut, dönthetünk, hogy megfagyasztjuk az időt, befejezettnek tekintjük a műalkotást vagy beavatkozunk: újabb adag homokot szórunk a műre, bátrabbak esetleg szétfújják, lefújják azt, így válva részéve az alkotó folyamatnak.
Mindez egy indusztriális környezetben, puritán falak között, mintha nem is ebben a világban járnánk a Hajógyár múltjának időszövetei megállítják a Világ forgását, azt a kort idézik, mikor még a három T volt a „nauhó”, alumínium csajkákban lapult az ebéd a hajógyári munkások csíkos nylon szatyrainak az alján, el sem indult a munka két feles és egy sör nélkül már reggel sem. Micsoda kontraszt a kint és a bent között. Azt hitték mindig így lesz, hogy soha nem jön el a változás. Nem gondolták, hogy nemcsak a mezítelen nős poszterek raszterein költözhet be a lágyság a szigorú falak közé!
Rékasi Attila, Újpest
Még június 15-ig biztosan megtekinthető az újesti Vészkijárat Galéria legújabb kiállítása, árulta el a FakTúra folyóiratnak Miksa Bálint festőművész a Galéria vezetője, aki felhívta a látogatók figyelmét, hogy előzetes egyeztetés szükséges a megtekintéshez (infók az alábbi linken). Igazi kihívás lehet szobrászok számára a nem a méreteivel híressé váló galéria terében olyan kiállítást rendezni, ami kellően felkelti az érdeklődést, hogy elzarándokoljon az ember megnézni. Biztatásul írom, hogy a helyben az a jó, hogy az aktuális kiállításon túl lehetőség van megtekinteni a művészközösség műtermi munkáit és akár vásárolhatunk is belőlük!
Nagy érdeklődéstől kísérve megnyilt Budapesten Czér Péter szobrászművész és Koppány Attila festőművész kiállítása. A megnyitó jó hangulatban most is zajlik, Nikodém Norbert jazz gitárművész zenéje remek hangulatot teremt a képekhez, segítve a festő absztrakt kompozícióinak befogadását. Az ablakból jól beáramló fények életet vesznek a „folyosó” terében életre kelő galéria kiállított alkotásaiba. Emlékeim szerint a téli fényszegény kiállítások befogadásából sokat levon a mesterséges világítás rossz beállítása. Ennek a csalódásnak most nyoma sincs, a befogadó a művek minőségére koncentrálhat. A galéria a legjobb minőség interpretálójaként aposztrofálja magát, ahogy fogalmaztak, a legmagasabb az egy négyzetméterre eső Munkácsy-Díjasok száma. Vészabóra való tekintettel azt mondom szerencsére nem abban a négyzetben álltam, és a kurátor Klacsmann Péter is kifejezte, hogy most a Munkácsyval van egy kis „gond”, úgyhogy végül is egyetértettünk.
A szobrok befogadásához kell hajlam vagy nyitottság a groteszk, de akár az abszurd szemlélet irányába is.
Mindenesetre van kontraszt az absztrakt festmények és a „torzba” hajló szobrok között, talán mutat ebből valamit alábbi fotográfiám:
Klacsmann Péter ma estére egy – túlzás nélkül – világszínvonalú kvalitást mutató, gyönyörű énekesnőt hívott meg előadónak Orbán Borbála személyében, aki elbűvölte a közönséget!
Mint mindig a Vajdahunyadi Kortárs Galériában, Kalcsmann Péter kurátor újra egy remek hangulatú, nagy látogatottságú megnyitót gründolt össze, Dresch Mihály Kossuth és Liszt díjas előadóművész magas szintű tárogató improvizációival.
Puha Ferenc festőművész, absztrakt gesztus festménye
Lakatos Pál Munkácsy-díjas szobrászművész alkotása
Knyihár Amarilla festőművész és Pokorny Attila szobrászművész alkotásai „Ár-Tér” címmel még láthatók a Budapest Art Bridge Galériában, amely a belváros szívének egyik legreprezentatívabb kiállítótere. Csak emiatt is érdemes betérni a tárlatra, de Knyihár dinamikusabb színeket megjelenítő koloritja és Pokorny érzékeny, a természeti elemeket felnagyító, az örökkévalóságba „öntő” térformálása miatt különösen ajánlott. Olyan nagyszabású, minőségi képzőművészeti élményeket szerezhetünk, amelyek méltóak Budapest világvárosi státuszához. Sok éve zajló tendencia a táblaképművészetben a képméretek folyamatos növekedése, legyen szó festészetről vagy fotóról. E közben az ingatlanárak, a művészetek befogadói és társadalmi marginalizálódása eredményeként egyre kisebb terekbe szoruló galériákról beszélhetünk fővárosunkban. Számomra sokszor bántó, hogy a belmagasság nélküli, szűk helyekre „beerőszakolt” nagyméretű munkák sora milyen módon rontja el egy-egy igéretes tárlat minőségét. A BAB-ba öröm bemenni; Knyihár zömében hatalmas vásznai remekül befogadhatóvá válnak, és egy loft lakás nagyvonalúságát adják. Természetesen a lényeg a műalkotások minősége, amivel a két alkotó tematikailag foglalkozik; meglátásom szerint azt magas színvonalon, a tartalom és a forma összhangjával közvetítik az anyagba. A kiállított munkákról kinek mi a véleménye, az mindig az egyéni megélés folyamata, és nagyon sok perszonális tényező eredménye. Személy szerint nekem tetszenek a kiállítás képei és szobrai. Amikor ilyen tárlaton járok, hamar megfogalmazódik bennem a gondolat, hogy egyelőre nem aggódom a magyar művészetért, képzőművészetért. Meglátásom szerint sok tehetséges alkotó él még Magyarországon; változatos, minőségi, kreatív emberek dolgoznak, dacára a finoman szólva sem könnyű pályának. Nekem élmény volt erre a tárlatra ellátogatni; a nyüzsgő belvárosban egy energetizáló szigeten szerezhetünk szekunder természeti élményt, színekbe és formákba öntve.
Rékasi Attila, Újpest
Információk a tárlatról:
Knyihár Amarilla festőművész és Pokorny Attila szobrászművész ÁR-TÉR című kiállítása keddtől péntekig 12 és 18 óra, szombaton 10 és 16 óra között látogatható.
V. kerület, Kossuth utca 10. 14-es kapucsengő. BAB Galéria
2024. július 17-én kezdte meg tizenötödik művésztelepét a budapesti székhelyű Caffart Képzőművészeti Egyesület Baján, ahol már tizennegyedik éve rendezik meg a nemzetközi alkotóműhelyt. Mint mindig, az idén is sok új alkotó csatlakozott az egyesület meghívott tagjaihoz. A telep a hivatásos képzőművészeknek biztosít tíz napon át alkotási lehetőséget az Eötvös József Főiskola patinás és hűsítő falai között, ahol mindig nagy szeretettel, odafigyeléssel várják a művészeket, hiszen az intézményben működik a jelentős múltra visszatekintő EJF Kortárs Galéria, melynek művészeti vezetője Dr. Marczin István művészetszociológus, aki a telepet is vezeti. Fontosnak tartják a határon túli magyar alkotók bevonását is a művészeti munkában, igy idén is érkeztek alkotók Szerbiából, Romániából.
Lakó Dorka új munkáin dolgozik, fotó: Rékasi Attila
A telepen készült alkotásokból kiállítás készül majd, mely Baján és több városban is látható lesz majd a következő hónapokban. A telepen alkotó művészek:
Balogh Kristóf József ● Debreczeni Imre ● Filp Csaba ● Harmath István ● Harmath Ica ● Horváth Roland ● Kalácska Gábor ● Knyihár Amarilla ● Lakó Dorka ● László János ● Pap Gitta ● Papp Nikolett ● Rékasi Attila ● Soltis Miklós ● Somorai Renáta ● Sütő Róbert ● Szalma Zsóka ● Szécsi Ödön ● Tóth Norbert ● Török Ferenc
A családi házatokban, otthonodban a családi fészek „közepén” van a műtermed, nem igényled az alkotói magányt?
Az alkotás nem egy csapatmunka, hanem önálló tevékenység. Leghatékonyabban én is akkor tudok alkotni, hogyha csak erre összpontosítok és nem kell megszakítanom a folyamatot. Mivel azonban az ihletet a családomból merítem, néha inspiráló a gyerekeim jelenléte a műtermemben. Direkt kialakítottam nekik egy részt, ahol az eszközeik vannak, így amikor elkezdek festeni, ők is lefoglalják magukat. Szerencsére egyre ügyesebbek. Azt is tudják, mit hol találnak, ha esetleg valami egyéb eszközre lenne szükségük. Már nem kell mindenben segíteni nekik, így lehetőségem van elmélyülten alkotni.
Mondhatni patika rend van a lakás minden négyzetcentiméterén, úgy éreztem nem csak az interjú miatt, erre tippeltem a képeid konstruáltsága okán is. Az egy lelki igényed, vagy hétköznapi praktikusság? Hogy viszonyul ehhez a család, csemetéid kicsik még, hogy lehetséges ez a rend és tisztaság?
Ez inkább praktikusság, mint lelki igény. Az eszközeim elhelyezésének van egy rendszere. Amikor festek, vagy tervezek, szeretem a megfelelő anyagokat azonnal elővenni és így valóban az alkotási folyamatra figyelni. Mivel a gyerekek mellett csak korlátozott időt tudok a műteremben tölteni, alapvető fontosságú, hogy mindent azonnal megtaláljak. A gyerekek az elején szinte minden cuccomat szétpakolták. Volt olyan, hogy az alapozáshoz használt ecsetemet hetekkel később a fagyasztóban találtam meg. Ezután kénytelen voltam szabályokat alkotni. Használhatnak szinte mindent a műtermemből, de ugyanoda kell visszarakniuk, hiszen én ott fogom keresni. Ez tök jól bevált. Megtanulták a rendszert, így közösen használhatjuk a műtermet és az ősz hajszálaim is kevesebbnek tűnnek.
Mesélj kicsit a művészeti koncepciódról, illetve festési technikáidról.
Munkáimban a gyerekeim mindennapjait örökítem meg. Ugyan létező jeleneteket festek, de az eseményeket összekeverem és kiegészítem, így a hétköznapi témák mellett saját múltam és gyerekkori élményeim is megjelennek. Ennek szimbóluma a nyúl, amit különböző formában, de szinte mindig a képeimre festek. A hétköznapi cselekedeteink mögötti boldog pillanatok érdekelnek. Gyerekeim még úgy tudnak örülni egy esős időszak csigainváziójának, hogy érdemes példát vennünk róluk. Szeretem ezeket a pillanatokat és ma már tudatosan figyelem és használom fel az alkotásnál.
Az alakok részletgazdag elemeit homogén színfelületekkel variálom. Gyakran használom a gyerekeim rajzainak részleteit is a képeimen, akár még nekik is megengedem, hogy belefessenek a képeimbe. Jelenleg egy barátnőmtől kapott, irodából kiselejtezett indigó készlettel kísérletezek. Érdekel a festés és a grafika kapcsolata.
A kerámia vonal, honnan hogyan jött, ott mintha az iparművészet dominánsabb lenne, vagy rosszul érzem?
A festészet mellett néhány éve kerámiával is kísérletezem. Mindig is élt bennem egy tárgyalkotó vonal. Néha szükségem van arra a fajta kikapcsolódásra, hogy teljesen elengedjem magam és az alkotás által egy másik síkba jussak. Festésnél már bennem vannak a tanult dolgok, még egy elmélyült alkotásnál is figyelek ezekre. Agyagozásnál viszont ezek nincsenek, pusztán egy meditatív, jótékony hatás érződik.
Jelenleg kisméretű szobrokat és tálakat készítek, ezek nem funkcionális, inkább dekoratív elemek. Folyamatosan keresem a kapcsolódást a festményeim és kerámiáim formavilága között. Gyakran kerülnek nyuszifülek, giliszták, csigák, vagy más a képeimen is megtalálható élőlények ezekre a tárgyakra.
Jól érzem, hogy nagyon tervszerűen dolgozol?
Mivel a családom miatt kevés időm jut az alkotásra, fontos számomra, hogy a műteremben hatékony legyek. Eleve az alapozás és egyéb fázisok száradási ideje is lelassít, fontos, hogy legyenek terveim. Általában a laptopomon tervezek, hiszen ezt egy altatáshoz is magammal tudom vinni. Kisfiam még így alszik el. Utazás közben is szoktam rajzolgatni, mindig van nálam füzet vagy legalább egy papírfecni. A festmény egészen az alkotás végéig változik ugyan, de a terv segít az iránymutatásban.
Egyre fontosabb személy vagy a kortárs művészet szövetében, mi az arány a műtermi munka és a menedzsment között?
Próbálok mindenre időt szánni, de ez nagyon nehéz. Tisztában vagyok vele, hogy elengedhetetlen például a social média jelenlét, a műtermi munkát mégis sokkal fontosabbnak értékelem. Próbálom megtalálni az arany középutat
Nagyon lazának, kiegyensúlyozottnak, boldognak tűnsz, mégsem kell pokolra menni, ha dudások akarunk lenni?
Hiszem, hogy lehet és érdemes örülni minden apró dolognak. Nagyon sokat tanulok ezzel kapcsolatban a gyerekeimtől, ők ösztönösen megtalálják ezeket a boldogságforrásokat. Szeretnék többet alkotni, fejlődni, néha őrlődök a feladatok és a vágyak között, vannak mélypontok amikor úgy érzem teljesen elvesztettem a türelmem, de ilyenkor veszek egy nagy levegőt, ránézek a gyerekeimre és rájövök, hogy megtaláltam a helyem.
Fontosnak tartod, hogy legyen időd a festésre, meg tudod mondani, hány kiállítható alkotásod van, illetve 70-80 éves korodra, lesz annyi, hogy mondjuk egy egyéni MODEM kiállításhoz elegendő legyen, beleférhet a Reigl Juditi volumen család, gyerekek, munka mellett is?
Jelenleg nem a képeim mennyiségén van a fókusz. Jobban foglalkoztat, a mögöttes tartalom, a kísérletezés, az új formák keresése, a szimbólumok kialakítása. A gyerekeim születése után inkább kisebb méretű vásznakra dolgoztam, ezeket tudtam befejezni. Most végre újra van lehetőségem nagyméretű képeket festeni. Szuper lenne a MODEM-ben kiállítani, de messze még a 80 év! Esetleg előtte nem lehetne? 2024. július 4-én csütörtökön a HAB-ban nyílik kiállításom. Azért az is menő lesz.
Legyen én szurkolok neked, köszönöm, hogy beengedted a FakTúra folyóiratot a műtermedbe, sok sikert a jövőre is!
Debreczeni Imre festőművész installációja a Caffart 2023-as művésztelepi kiállításán a bajai Eötvös Józsed Főiskola Kortárs Galériában Fotó: EJF
Nagyon fontosak a mai kortárs képzőművészet életében a művésztelepek, amelyek általában nyaranta kínálnak lehetőséget az elmélyült alkotómunkára. A budapesti székhelyű Caffart Képzőművészeti Egyesület 2023. nyarán immár tizennegyedik telepét rendezte meg hivatásos festő, grafikus, szobrász és fotóművészeket invitálva meg a közös gondolkodásra és egyéni kísérletezésre. Az egyesület vezetősége által válogatott gyűjteményi képeket bemutató tárlat mindig sok látogatót vonz Baján; aki teheti, térjen be a Eötvös József Főiskola Kortárs Galéria terébe.
Tizennyolc művész huszonkét alkotását tekinthetik meg az érdeklődők az Eötvös József Főiskola Kortárs Galériájának legújabb kiállításán, amely az elmúlt nyáron rendezett 14. Caffart Nemzetközi Művésztelep résztvevőinek munkáit mutatja be. A tárlat március 20-ig látogatható BAJA Szegedi út 2. szám alatti kiállítótérben.
Alattyáni István ● Balogh Kristóf József ● Boros Mátyás ● Bugyi István József ● Debreczeni Fanni ● Debreczeni Imre ● Harmath Ica ● Harmath István ● Kecső Endre ● Knyihár Amarilla ● László János ● Nagy Zopán ● Őry Annamária ● Pap Gitta ● Papp Nikolett ● Rékasi Attila ● Sütő Róbert ● Tóth Norbert
Meghívó tárlatvezetésre Szürke zóna című MMG Galéria kiállításra
Aki már látta a tárlatot annak is érdemes ellátogatnia a tárlatvezetésre, mert a megnyitóhoz képest a művész új, a művek értelmezését segítő képekkel, szövegekkel egészítette ki az installációkat, festményeket. Ezek a kiegészítések, segítenek a művek befogadásában, illetve betekintést engednek az alkotói folyamatokba. Hogyan születik meg egy új alkotás, miként változik a koncepcióhoz, az elkészült vázlatokhoz képest a mű.
MMG Galéria, Akácfa utca 20, Budapest 1072, 2024. február 24. 16:00
Kőrösi Papp Kálmán festménye és Magyari Balázs szobra társaságában a megnyitó előtti pillanatokban
E két Világot a művészi minőségen kívül összeköti a kozmosz. Esetükben ez nem tudósítói túlzás, hanem a közös érdeklődés, közös téma. Magyari Balázs szobrászművész és Kőrösi Papp Kálmán festőművész alkotásait egy számomra szokatlan, másoknak is talán „egzotikusnak” tűnő helyen láthatjuk: a Vajdahunyad várában, jobban mondva annak a városligeti klónjában. Jópár évet éltem a környéken, számtalanszor róttam hangulatos utcáit, bevallom tehát, nem a kortárs képzőművészet kapcsán égett bele retinámba a környék. Most azonban e két kiforrott, mondhatni pályája csúcsán lévő művésszel örömteli módon egészülnek ki ezzel kapcsolatos korábbi élményeim. Ajánlom a kiállítást mindazoknak, akik két egyedi művész kozmoszi világát szeretnének befogadni és nem mellesleg egy csodás palotát is látni.
A Bartók 1 Galériában bemutatott művésztelepi anyag meglátásom szerint a magyarországi, sőt akár a kárpátmedencei vagy európai (bár utóbbira kicsit kevesebb a rálátásom), de akár világszinten is megállja a helyét. Professzionális művészek átgondolt munkáit tekintheti meg az érdeklődő közönség. Szerencsésnek érzem magam, hogy olyan országban élhetek, ahol nem csak „dudva és muhar” terem, hanem színvonalas tárgyalkotó művészet is. Ezen a kiállításon senki ne számítson bizonytalan útkeresésre, hiszen itt még az „újonc” is belesimul a mezőnybe, ami a határozottságot illeti. Az az apró hullám, kicsiny rezgés, amit érezhetünk művei kapcsán, mint „enyhe zavart az erőtérben”, elfogadható ilyen esetben, amikor az embernek környezetéből kilépve kell megmutatnia tehetségét. A teret Drabik Tamás nagyméretű fej torzója uralja, mondhatni felüt, leüt. E munka el- és befogadása talán ízlés, hozzáértés és előműveltség függvénye is, ám ami borítékolható: reakció nélkül nem hagy bennünket. Ne higgyük azonban, hogy Tamás e reakció kiváltása céljából készít ennyire kendőzetlen alkotásokat, amik messze nem a „köztéri szépségideál” esztétikumával hatnak. Azért készíti őket, mert autonóm szobrász, ami pedig az én olvasatomban a jó szobrász elengedhetetlen ismérve. Abban mutatkozik ez meg, ahogyan az anyaggal dolgozik, vizsgálja, gyűri, és – ami számomra még fontosabb-, hogy szellemi síkon legalább annyira megdolgozza anyagát, mint fizikailag. Hiteles, nem akar hazudni, más lenni, mint ami. E hitelesség elmondható a tárlat többi alkotójáról is. A Drabikkal való „megküzdésben” egy cyber amazon figura segít minket. Bár Retkes Maté szobrászművész lovon ülő figurájának nemét nem tudnám megmondani – tekintettel űrhajós szkafander öltözékére -, de arra gondoltam, a tárlat plasztikusabb bemutatásának okán Drabik maszkulinságát az amazonnal jobban feloldhatom. Tamás szögletes formálását lírai finomsággal oldja Máté kerekded vonalvezetése. Első látásra nem is Retkes munkára tippeltem volna a műtárgy láttán, annyira újszerű volt számomra ez a formálás, úgy méretben, mint anyagban, színben, valamint geometrikusabb, ikonszerűbb formavilágában. Szabó Zoltán mitikus figurái az emberiség örök kérdéseire keresik a választ. Milyen lény az ember? Valóban a küzdés volna az egyetlen útja? Túlléphetünk-e a saját árnyékunkon? Ha túloz a kritikus, akkor mondjuk azt: „csak” állnak a posztamensen és gipszbe fagyasztják a hétköznapi küzdelmeinket. Bajári Zsolt munkáival most találkoztam először – köszönöm Sándorfalva! – s teljesen világos, miért hívták maguk közé a többiek. Kísérletező, karakteres művész, akár a társai. Betonból készült munkája engem igencsak zavarba hozott. Ha az anyaggal való kísérletezés lényege az volt, hogy a beton papír érzetet keltsen, örömmel üzenem: nekem átjött! Nem valószínű, hogy ez volt a művész célja, egyszerűen arról lehet szó, a szobrászat ilyen: anyagközpontú. Bennem ezt az érzetet keltette, más szemlélőben talán ez így fel sem merülne. Egy biztos: Bajári hagyott helyet az asszociációnak.
Drabik Tamás alkotása
Ezen a kiállításon a falat a festmények uralják. Ha nem nézi a látogató a képaláírásokat, akkor is érzi a táblaképekről a női energiát. Nemcsak a témaválasztás miatt, hanem a kisugárzás okán is. Harmóniára törekvés, az otthon, a család világa sejlik, ám ebből a toposzból, mint gomba a fatörzsből akar kitörni Kusnyár Evelin, ami szürreáliái révén sikerül is neki. A kérdés, amit felvet: kitörhetünk-e hétköznapi szerepeinkből, miközben meg is maradunk bennük? Vágyaink vannak, értelmet szeretnénk adni az életünknek, s közben kortárs képzőművészek maradunk akkor is, ha történetesen nőnek születtünk és gyermekeink vannak, boldogok vagyunk. Kötelező vajon minduntalan a „kardunkba dőlni”? Szélsőségekben, végletekben gondolkodhatunk csupán, erre predesztinál minket az ún. művészlét? Evelinnek igaza van, nem kötelező, de véleményem szerint csak az úszhatja meg a kérdésfeltevés konfliktusát, aki a mérleg másik serpenyőjébe belerakja az ellensúlyt, vagyis ad valami olyat, ami a dráma hiányát ellensúlyozza. Ehhez a gondolatkörhöz kapcsolódik Csanálosi Mária is. Ő sem a dráma oldaláról közelített jelen munkáiban a művészet kérdéseihez, de miért is tette volna Sándorfalván, a nyár kellős közepén, vélhetően vidám és boldog szobrászok flexszólói között? Szobabelsőket, lakásrészleteket ábrázoló akvarelljei szép jövőt sejtetnek. Úgy vélem, Csanálosi jó műhelybe került, hiszen ezen a telepen mindenki fontos, mindenki munkáját becsülik. Németh Csabával és műveivel is most találkoztam először, bár a munkáiban mutatkozó humánkontinuitást tekintve úgy is fogalmazhatnék: „előző életeinkben” korábban is találkozhattunk már. Ez az időtlen ismerősség érzés, amit „őserőként” szoktam definiálni, körüllengi Németh produktumait. Emberi, elemi és egyetemes. Figurái túlmutatnak az anyagon, kiragadnak térből és időből.
Kusnyár Eveline alkotása
Az összképet tekintve leszögezhetjük, hogy ez a művész társaság nem a véletlen játékaként került közös térbe, legyen ez alkotói erőtér, vagy kiállítótér. Dolguk van egymással, akár még azt is érezhetjük, inspirálják egymást. Hivatásos művészeknél az egymásra hatás nem mindig olyan egyértelműen jelentkező, mint a műkedvelők vagy a még útkeresők esetében, itt tehát csak sejthetjük az inspirációt, s nem tudhatjuk biztosan, hogy nem párhuzamos utakon jutottak-e ugyanoda. Ilyesmire példa bőven akad, vegyük csak a technológia világából Talbot és Daguerre mesterek esetét, akik ugyanabban az időben egymástól földrajzilag is elkülönülve fedezték fel a fényképezést.
Csanálosi Mária alkotása
A műelemzést zárva engedjen meg az olvasó egy nem feltétlenül kritikai írásba való személyes észrevételt, ami csak áttételesen kapcsolódik az alkotásokhoz, de egy művésztelepi miliő érzékeltetésére talán alkalmas. Arról akarok megemlékezni, hogy túlmutatva az egyértelmű célon, miszerint azért gyűlünk össze ezeken a jeles alkalmakkor, hogy megismerkedjünk személyesen az alkotókkal, műveikkel, mindezeken túl tehát én úgy érzem, egy jó művésztelep esetében ugyanolyan fontosak azok az Angyalok, akik törődnek velünk, kedveskednek nekünk, ettől érezzük otthonosan magunkat. Ezúton köszönöm Máté feleségének a dínós megnyitó sütiket, és visszagondolva saját bajai művésztelepi napjaimra, Kovács N. Zitának feledhetetlen pogácsáit, a szeretet ezen finom megnyilvánulásait!
Végezetül kérem látogassanak el a Bartók 1 Galériába, döntsék el Önök, megfelel-e a valóságnak, amit e sorok írója a művek befogadása közben megfogalmazott. Merüljenek el a kortárs képzőművészet szerintem jelentős alkotóinak legújabb telepi munkáiban és ha kedvükből, idejükből telik, öntsék szavakba saját gondolataikat, a FakTúra művészeti folyóirat mindig nagy örömmel publikálja azokat.
Sándorfalvi ÚjMűhely Művésztelep csoportos kiállítása a Bartók 1 Galériában
Nem jártam még Sándorfalván, ha őszinte akarok lenni azt sem tudtam hol van, amíg a szellemi, művészeti erőteret is létrehozó Új Alkotóműhely Egyesület tagjaként nem találkoztam alkotóikkal és műveikkel. Túlzás nélkül állíthatom, figyelemre méltó művész kollégákat sikerült megismernem akik szinte mind bemutatkoztak már a Kispont Galériában (Budapest, Ráday u. 9.) nagy sikerrel. Biztos vagyok benne nagyon megéri majd ellátogatni a Bartók 1 Galériába magas művészeti minőséget sejtek!
Retkes Máté művésztelep vezető a FakTúra kérdésére elmondta: A Sándorfalvi ÚjMűhely Művésztelep 2023-ban harmadik alkalommal került megrendezésre a Sándorfalva városhoz tartozó Homokpusztán.
A január 25-én nyíló kiállításon nem csak a művésztelepen készült alkotásokkal, de a művésztelep résztvevőinek korábban készült, vagy kifejezetten friss műveivel is találkozhatnak az érdeklődők – a művésztelep ugyanis nem „pusztán” egy hely és egy (olykor túlontúl is) rövid, közös alkotással eltöltött időszak, de szellemi-emberi-művészi közösség is.
A kiállításon szobrászok és festők műveit mutatják be, láthatjuk Bajári Zsolt (szobrászművész), Csanálosi Mária (festőművész), Drabik Tamás (szobrászművész), Kusnyár Eveline (festőművész), Németh Csaba (szobrászművész), Retkes Máté (szobrászművész) Szabó Zoltán (szobrászművész) alkotásait.
Hepeningek a Kispont Galériàban, Magyari Balàzs szobrászművész tàrlatàn két este!
PÉNTEK (2023.09.08.) este várunk minden kedves művészetkedvelőt, érdeklődőt, vàsàrlót egy fröccsözős beszélgetésre, 18-óràtól este 22-ig.
A Kortárs Műgyűjtők Facebook oldal célja a ma alkotóinak összehozásai a ma műgyűjtőivel, műtárgy vásárlóival. Magyarországon elenyészően kevés a műtárgygalériák száma ahhoz képest, ahány tehetséges, figyelemre érdemes művész van. A legnagyobb kerékkötője az értékesítésnek, talán mégis az, hogy még kevesebb az értő, művelt vásárló, akinek pedig tetszenek a kortárs munkák, nem biztos, hogy rendelkeznek megfelelő vásárlóerővel. Egy fecske nem csinál nyarat, pláne nem tud strukturális problémákat megoldani, de talán a figyelmét feltudja hívni az eladó sorban lévő műtárgyakra, ennek szellemében invitáljuk Önöket.
Rékasi Attila, Újpest
SZOMBAT (09.09.) KORTÁRS MŰGYŰJTŐK TEMATIKUS EST, kötetlen fröccsözős beszélgetés a kortàrs műgyűjtésről, házigazda Rékasi Attila az oldal alapítója.
