Kőrösi Papp Kálmán festménye és Magyari Balázs szobra társaságában a megnyitó előtti pillanatokban
E két Világot a művészi minőségen kívül összeköti a kozmosz. Esetükben ez nem tudósítói túlzás, hanem a közös érdeklődés, közös téma. Magyari Balázs szobrászművész és Kőrösi Papp Kálmán festőművész alkotásait egy számomra szokatlan, másoknak is talán „egzotikusnak” tűnő helyen láthatjuk: a Vajdahunyad várában, jobban mondva annak a városligeti klónjában. Jópár évet éltem a környéken, számtalanszor róttam hangulatos utcáit, bevallom tehát, nem a kortárs képzőművészet kapcsán égett bele retinámba a környék. Most azonban e két kiforrott, mondhatni pályája csúcsán lévő művésszel örömteli módon egészülnek ki ezzel kapcsolatos korábbi élményeim. Ajánlom a kiállítást mindazoknak, akik két egyedi művész kozmoszi világát szeretnének befogadni és nem mellesleg egy csodás palotát is látni.
A Bartók 1 Galériában bemutatott művésztelepi anyag meglátásom szerint a magyarországi, sőt akár a kárpátmedencei vagy európai (bár utóbbira kicsit kevesebb a rálátásom), de akár világszinten is megállja a helyét. Professzionális művészek átgondolt munkáit tekintheti meg az érdeklődő közönség. Szerencsésnek érzem magam, hogy olyan országban élhetek, ahol nem csak „dudva és muhar” terem, hanem színvonalas tárgyalkotó művészet is. Ezen a kiállításon senki ne számítson bizonytalan útkeresésre, hiszen itt még az „újonc” is belesimul a mezőnybe, ami a határozottságot illeti. Az az apró hullám, kicsiny rezgés, amit érezhetünk művei kapcsán, mint „enyhe zavart az erőtérben”, elfogadható ilyen esetben, amikor az embernek környezetéből kilépve kell megmutatnia tehetségét. A teret Drabik Tamás nagyméretű fej torzója uralja, mondhatni felüt, leüt. E munka el- és befogadása talán ízlés, hozzáértés és előműveltség függvénye is, ám ami borítékolható: reakció nélkül nem hagy bennünket. Ne higgyük azonban, hogy Tamás e reakció kiváltása céljából készít ennyire kendőzetlen alkotásokat, amik messze nem a „köztéri szépségideál” esztétikumával hatnak. Azért készíti őket, mert autonóm szobrász, ami pedig az én olvasatomban a jó szobrász elengedhetetlen ismérve. Abban mutatkozik ez meg, ahogyan az anyaggal dolgozik, vizsgálja, gyűri, és – ami számomra még fontosabb-, hogy szellemi síkon legalább annyira megdolgozza anyagát, mint fizikailag. Hiteles, nem akar hazudni, más lenni, mint ami. E hitelesség elmondható a tárlat többi alkotójáról is. A Drabikkal való „megküzdésben” egy cyber amazon figura segít minket. Bár Retkes Maté szobrászművész lovon ülő figurájának nemét nem tudnám megmondani – tekintettel űrhajós szkafander öltözékére -, de arra gondoltam, a tárlat plasztikusabb bemutatásának okán Drabik maszkulinságát az amazonnal jobban feloldhatom. Tamás szögletes formálását lírai finomsággal oldja Máté kerekded vonalvezetése. Első látásra nem is Retkes munkára tippeltem volna a műtárgy láttán, annyira újszerű volt számomra ez a formálás, úgy méretben, mint anyagban, színben, valamint geometrikusabb, ikonszerűbb formavilágában. Szabó Zoltán mitikus figurái az emberiség örök kérdéseire keresik a választ. Milyen lény az ember? Valóban a küzdés volna az egyetlen útja? Túlléphetünk-e a saját árnyékunkon? Ha túloz a kritikus, akkor mondjuk azt: „csak” állnak a posztamensen és gipszbe fagyasztják a hétköznapi küzdelmeinket. Bajári Zsolt munkáival most találkoztam először – köszönöm Sándorfalva! – s teljesen világos, miért hívták maguk közé a többiek. Kísérletező, karakteres művész, akár a társai. Betonból készült munkája engem igencsak zavarba hozott. Ha az anyaggal való kísérletezés lényege az volt, hogy a beton papír érzetet keltsen, örömmel üzenem: nekem átjött! Nem valószínű, hogy ez volt a művész célja, egyszerűen arról lehet szó, a szobrászat ilyen: anyagközpontú. Bennem ezt az érzetet keltette, más szemlélőben talán ez így fel sem merülne. Egy biztos: Bajári hagyott helyet az asszociációnak.
Drabik Tamás alkotása
Ezen a kiállításon a falat a festmények uralják. Ha nem nézi a látogató a képaláírásokat, akkor is érzi a táblaképekről a női energiát. Nemcsak a témaválasztás miatt, hanem a kisugárzás okán is. Harmóniára törekvés, az otthon, a család világa sejlik, ám ebből a toposzból, mint gomba a fatörzsből akar kitörni Kusnyár Evelin, ami szürreáliái révén sikerül is neki. A kérdés, amit felvet: kitörhetünk-e hétköznapi szerepeinkből, miközben meg is maradunk bennük? Vágyaink vannak, értelmet szeretnénk adni az életünknek, s közben kortárs képzőművészek maradunk akkor is, ha történetesen nőnek születtünk és gyermekeink vannak, boldogok vagyunk. Kötelező vajon minduntalan a „kardunkba dőlni”? Szélsőségekben, végletekben gondolkodhatunk csupán, erre predesztinál minket az ún. művészlét? Evelinnek igaza van, nem kötelező, de véleményem szerint csak az úszhatja meg a kérdésfeltevés konfliktusát, aki a mérleg másik serpenyőjébe belerakja az ellensúlyt, vagyis ad valami olyat, ami a dráma hiányát ellensúlyozza. Ehhez a gondolatkörhöz kapcsolódik Csanálosi Mária is. Ő sem a dráma oldaláról közelített jelen munkáiban a művészet kérdéseihez, de miért is tette volna Sándorfalván, a nyár kellős közepén, vélhetően vidám és boldog szobrászok flexszólói között? Szobabelsőket, lakásrészleteket ábrázoló akvarelljei szép jövőt sejtetnek. Úgy vélem, Csanálosi jó műhelybe került, hiszen ezen a telepen mindenki fontos, mindenki munkáját becsülik. Németh Csabával és műveivel is most találkoztam először, bár a munkáiban mutatkozó humánkontinuitást tekintve úgy is fogalmazhatnék: „előző életeinkben” korábban is találkozhattunk már. Ez az időtlen ismerősség érzés, amit „őserőként” szoktam definiálni, körüllengi Németh produktumait. Emberi, elemi és egyetemes. Figurái túlmutatnak az anyagon, kiragadnak térből és időből.
Kusnyár Eveline alkotása
Az összképet tekintve leszögezhetjük, hogy ez a művész társaság nem a véletlen játékaként került közös térbe, legyen ez alkotói erőtér, vagy kiállítótér. Dolguk van egymással, akár még azt is érezhetjük, inspirálják egymást. Hivatásos művészeknél az egymásra hatás nem mindig olyan egyértelműen jelentkező, mint a műkedvelők vagy a még útkeresők esetében, itt tehát csak sejthetjük az inspirációt, s nem tudhatjuk biztosan, hogy nem párhuzamos utakon jutottak-e ugyanoda. Ilyesmire példa bőven akad, vegyük csak a technológia világából Talbot és Daguerre mesterek esetét, akik ugyanabban az időben egymástól földrajzilag is elkülönülve fedezték fel a fényképezést.
Csanálosi Mária alkotása
A műelemzést zárva engedjen meg az olvasó egy nem feltétlenül kritikai írásba való személyes észrevételt, ami csak áttételesen kapcsolódik az alkotásokhoz, de egy művésztelepi miliő érzékeltetésére talán alkalmas. Arról akarok megemlékezni, hogy túlmutatva az egyértelmű célon, miszerint azért gyűlünk össze ezeken a jeles alkalmakkor, hogy megismerkedjünk személyesen az alkotókkal, műveikkel, mindezeken túl tehát én úgy érzem, egy jó művésztelep esetében ugyanolyan fontosak azok az Angyalok, akik törődnek velünk, kedveskednek nekünk, ettől érezzük otthonosan magunkat. Ezúton köszönöm Máté feleségének a dínós megnyitó sütiket, és visszagondolva saját bajai művésztelepi napjaimra, Kovács N. Zitának feledhetetlen pogácsáit, a szeretet ezen finom megnyilvánulásait!
Végezetül kérem látogassanak el a Bartók 1 Galériába, döntsék el Önök, megfelel-e a valóságnak, amit e sorok írója a művek befogadása közben megfogalmazott. Merüljenek el a kortárs képzőművészet szerintem jelentős alkotóinak legújabb telepi munkáiban és ha kedvükből, idejükből telik, öntsék szavakba saját gondolataikat, a FakTúra művészeti folyóirat mindig nagy örömmel publikálja azokat.
Sándorfalvi ÚjMűhely Művésztelep csoportos kiállítása a Bartók 1 Galériában
Nem jártam még Sándorfalván, ha őszinte akarok lenni azt sem tudtam hol van, amíg a szellemi, művészeti erőteret is létrehozó Új Alkotóműhely Egyesület tagjaként nem találkoztam alkotóikkal és műveikkel. Túlzás nélkül állíthatom, figyelemre méltó művész kollégákat sikerült megismernem akik szinte mind bemutatkoztak már a Kispont Galériában (Budapest, Ráday u. 9.) nagy sikerrel. Biztos vagyok benne nagyon megéri majd ellátogatni a Bartók 1 Galériába magas művészeti minőséget sejtek!
Retkes Máté művésztelep vezető a FakTúra kérdésére elmondta: A Sándorfalvi ÚjMűhely Művésztelep 2023-ban harmadik alkalommal került megrendezésre a Sándorfalva városhoz tartozó Homokpusztán.
A január 25-én nyíló kiállításon nem csak a művésztelepen készült alkotásokkal, de a művésztelep résztvevőinek korábban készült, vagy kifejezetten friss műveivel is találkozhatnak az érdeklődők – a művésztelep ugyanis nem „pusztán” egy hely és egy (olykor túlontúl is) rövid, közös alkotással eltöltött időszak, de szellemi-emberi-művészi közösség is.
A kiállításon szobrászok és festők műveit mutatják be, láthatjuk Bajári Zsolt (szobrászművész), Csanálosi Mária (festőművész), Drabik Tamás (szobrászművész), Kusnyár Eveline (festőművész), Németh Csaba (szobrászművész), Retkes Máté (szobrászművész) Szabó Zoltán (szobrászművész) alkotásait.
Hepeningek a Kispont Galériàban, Magyari Balàzs szobrászművész tàrlatàn két este!
PÉNTEK (2023.09.08.) este várunk minden kedves művészetkedvelőt, érdeklődőt, vàsàrlót egy fröccsözős beszélgetésre, 18-óràtól este 22-ig.
A Kortárs Műgyűjtők Facebook oldal célja a ma alkotóinak összehozásai a ma műgyűjtőivel, műtárgy vásárlóival. Magyarországon elenyészően kevés a műtárgygalériák száma ahhoz képest, ahány tehetséges, figyelemre érdemes művész van. A legnagyobb kerékkötője az értékesítésnek, talán mégis az, hogy még kevesebb az értő, művelt vásárló, akinek pedig tetszenek a kortárs munkák, nem biztos, hogy rendelkeznek megfelelő vásárlóerővel. Egy fecske nem csinál nyarat, pláne nem tud strukturális problémákat megoldani, de talán a figyelmét feltudja hívni az eladó sorban lévő műtárgyakra, ennek szellemében invitáljuk Önöket.
Rékasi Attila, Újpest
SZOMBAT (09.09.) KORTÁRS MŰGYŰJTŐK TEMATIKUS EST, kötetlen fröccsözős beszélgetés a kortàrs műgyűjtésről, házigazda Rékasi Attila az oldal alapítója.
Kányási Holb Margit lányával Fátyol Violával látható ezen a fotón egy kiállításon a budapesti Ludwig Múzeumban. Rendelt út a címe a Hajdú-Bihar megyei balmazújvárosi tárlatnak a cím magáért beszél kifejezi a művésznő viszonyulását pályájához. Az alkotások alátámasztják a címet, mindent elmondanak az alkotóról. Szőttesekben, képekben, objektekben artikulálódik a megfejtések sora szépen kibontva az életművet. Kányási Holb Margit általában tíz évente jelentkezik önálló kiállítással, mintegy összefoglalva érzéseit, mondanivalóját. Az Iparművészeti Főiskola után, első kiállítását Balmazújvároson mutatta be. Most, lehet utoljára láthatjuk műveit egy retrospektív válogatáson, melyben több évtizedes pályafutásának szinte minden korszakába betekinthetünk. Az első lépésektől, a népi motívumokon át egészen a performanszok első látásra titokzatos, misztikus világába is. Olykor nehezebben megfejthető, máskor mellbevágó, gyakran ismerős alkotásainak változatossága, ötletessége éles kontrasztot mutat visszafogott személyiségével. A megnyitón városunk és környékünk vezetői mellett Széchenyi-díjas, Kossuth-díjas, Jászai Mari-díjas alkotók köszöntötték Balmazújváros Város Díszpolgárát, a Ferenczy Noémi-díjas Kányási Holb Margitot. A kiállítás 2017. szeptember 24-ig látogatható a Semsey kastélyban.