Szereti-e még valaki ma Radnóti Miklóst? Nekem, amikor irodalomra kerítem a szót, nagyon sokan mondják, hogy igen, Ő a kedvencem. Szólok, nehogy lemaradjanak azok, akik kedvelik, tisztelik Őt, hogy holnap egy nagyon fontos estje lesz a Kettőspont Színházban ennek a zseniális irodalmárnak, akit most csak azért nem nevezek költőnek, mert Szitás Balázs színművész Ikrek hava önálló estjén egy Radnóti vers sem hangzik el. Az életét a hazájáért adó író prózája lesz előadva, nem „kisiskolás fokon”. Volt szerencsém a főpróbán fényképezni, ami természetesen nem egy primer befogadói élmény, hiszen dolgoztam, a képre kellett koncentráljak, de így is megérintett Balázs értő és magas színvonalú interpretációja. Orgánuma, szöveggel való együtt lüktetése ért el hozzám szinte azonnal, dacára a köztünk lévő kamerának. Úgy érzem, közelebb kerültem Radnótihoz, sokszor éreztem úgy, „jelen” van, itt van köztünk. Méltatlan, értelmetlen, soha fel nem fogható, meg nem bocsájtható halálát nem lehet feldolgozni, annyi vigaszunk lehet, hogy olyan fontos színházi emberek, mint jelen esetben Szitás Balázs rendező, előadó és Formanek Csaba vezető, aki színházába fogadta ezt a szerintem nem mindennapi produkciót, nem feledik el költő óriásunkat. Kérek mindenkit, mi nézők se tegyük, vásároljunk jegyet, őrizve ezzel emlékét!
Az Ikrek hava Radnóti Miklós egyetlen prózai műve. Sodró lendületű, ritmikus és dallamos, hol humoros, hol megrázó erejű alkotás.
Mélyre merülünk Radnóti boldog és mégis traumatikus gyermekkorába. Az emlékek láncolatán át felsejlik egy ember, egy sors, egy korszak: egy költő születése.
Radnóti költeményeit sokan szeretik, köztük én is, el is fogok jönni az önálló estedre, de érdekelne, miért őt választottad a Kettőspontos bemutatkozásodra?
Igazából egy ideje gondolkodom azon, hogy újra színpadra lépjek, de megfogadtam, hogy csak olyan szöveggel, vagy történettel szeretnék a nézők elé állni, ami annyira megfog, hogy nem tudom nem megcsinálni. Újraolvastam tavaly szeptemberben az Ikrek havát, és azonnal tudtam, hogy megvan, amit kerestem. Néhány hétig még csak ízlelgettem a szöveget, mint a jó bort, utána kezdtem csak el vele dolgozni. Mondhatjuk úgy is, hogy a szöveg választott engem, és nem én a szöveget. (Nevet). Rengeteg közös élményem van Radnóti gyerekkorával. Nem pontosan az történt meg velem, ami vele, de hasonló élményeim vannak. És azt hiszem, sokan mondhatjuk el magunkról ugyanezt. Ezért zseniális a szöveg, mert univerzális problémákat vázol a költő egyéni történetén keresztül. Teszi mindezt ritmikusan, dallamosan és érzelmektől fűtve. Olyan lüktetése van, mint egy zenei remekműnek.
Ha már Radnóti, mennyire tartod Őt ma aktuálisnak? Nekem a háborúk miatt hátborzongatóan aktuális.
Hát igen, rátapintottál a lényegre. Persze nemcsak a háborúk miatt. Ahogy azt fentebb kifejtettem, univerzális állapotokkal dolgozik a szöveg. Dehát az is árulkodó, hogy a költő mikor fejezte be a kéziratot. 1939 augusztus végén. Érezhető a bizonytalanság és a háborúra készülő Európa túlfűtöttsége. De talán egy idézet a műből jobban megvilágítja ezt az állapotot: “Riasztó újságcímek között jöttem idáig, ma újra Európa sorsa dől el, izgatottan és ünnepélyesen élek, de kezdem megszokni már.” Ezt szerintem ma bármelyikünk mondhatná. Hátborzongató, hogy ez az idézet már 85 éves… Ahogy a kapcsolatairól, az érzelmeiről, az érzéseiről mesél, az pedig időtlen. Radnóti egyre aktuálisabb olvasmány.
Nem nagy kockázat egy költőre alapozni egy színházi estet, meg lehet így tölteni a nézőteret?
Nem tudok erre válaszolni, nem vagyok marketingszakember. (Nevet). A szöveg nem egy költemény, hanem egy konkrét történet az egyik legnagyobb költőnk életének egy részéről. Egy sztori, ha úgy tetszik. Zenei dallamokkal, pontosan kiszámított dramaturgiai ívekkel. Gyakorlatilag színpadra van teremtve. Megfelelő jelenléttel előadva katartikus élményt adhat. Ez egy olyan szöveg, amit meglepően kevesen ismernek. Pedig nem is hosszú, és nem is nehezen befogadható. Kicsit küldetésemnek is érzem, hogy minél több emberhez eljuttassam ezt a csodát, mert az Ikrek hava maga a csoda.
Mi számodra a legnagyobb kihívás ebben a darabban?
Erre a premier után szeretnék válaszolni. (Nevet)
Mivel hívnád fel magadra a nézők figyelmét? Mi adta eddig művészi munkásságodnak, irodalmi kötődéseidnek a gerincét?
Sokfelé sodort az élet. Először színész voltam, egészen hosszú ideig, aztán 9 évig táncos. Külföldön játszottam egy ideig. 2020-ban megkaptam az év legjobb férfiszínészének járó díjat a New York Film Awardson. Amikor elkezdtem újra tanulni, a filmen kívül mindent abbahagytam, mert nem szerettem volna egy seggel több lovat megülni. Tavaly szereztem meg a filmrendező diplomámat, de mesterre már forgatókönyvíró szakra mentem. Azt hiszem most kezd bennem összeérni az a sokfajta dolog, amivel foglalkoztam, vagy éppen foglalkozom. Mert ezek mind egy tőről fakadnak, és egyfelé vezetnek. Mindegy, hogy a végén vászonra, vagy táncszőnyeggel leterített padlóra álmodom-e a produktumot.
Mennyire fog jellemezni téged a színpadon a Radnótihoz első blikkre jobban illő visszafogottság, vagy meglepetést fogsz okozni?
A színpadon szinte bárki, és bármilyen lehetek. Amelyik figurát meg tudom teremteni, az élni fog. Persze, az általam életre keltett figura csak belőlem tud táplálkozni, hiszen van egy testalkatom, izomzatom, hangom, lelki beállítottságom, mint mindenkinek. De ezeket az attribútumokat másképpen tudja használni egy színész.
Mi a véleményed a FakTúra folyóiratról, hogy érzed tud segíteni egy induló fiatal művésznek egy ilyen művészeti online folyóirat?
Nagyon fontosnak tartom. Az által, hogy teret kapunk a gondolataink kifejtésére, lehetőséget kapunk a leendő közönségünkkel elkezdeni egyfajta kommunikációt. Ezért nagyon köszönöm neked a lehetőséget, és nagyon-nagyon sok olvasót kívánok a FakTúrának!
Méhek, anyák, gyermekek címmel lesz május 5-én 15 órai kezdéssel verseket és filmeket felvonultató anyáknapi program a Ráday utca 39. szám alatti Kettőspont Színházban, ahol Formanek első egyszereplős filmalkotása nézhető meg újra. A színházi drámái után ez a saját rendezésű alkotás egy sokkal spirituálisabb, filozofikusabb alkotás, ami meglátásom szerint szép képi és filmes nyelvezettel lett megalkotva. Egy hegy, egy házikó és Lali kutya szerepelnek még a rendezőn kívül a filmben, ami nagyon bensőséges hangulatvilágú, talán ez indokolhatja az Anyák napi vetítést. Kis költségvetése ellenére egy ízig vérig szerzői film, ami egyenlőre népszerűségében nem „veri” a Most vagy sohát (már, hogy akciófilmesen fejezzem ki magam), de ez az alkotás is bővelkedik akcióban, jönnek, mennek, nézelődnek, étkeznek, fürdenek. Már ha nem csak azt tekintjük akciónak amikor hülyére verik egymást és halomra ölik a szereplőket. Félre téve az összehasonlítást a Formanek film lényege meglátásom szerint, egyfajta életérzés, értékként definiált életmód bemutatása, ez abszolút sikerült is az alkotónak! Mivel a vetítés után lehetőség lesz beszélgetni a szerzővel, hangot adhatunk esetleges észrevételeinknek, véleményüknek, Csaba erre nagyon nyitott, ahogy én tudom, örül is ha van visszajelzés!
A Kortárs Magyar Fotográfia 2024 kiállítás meghívója – Faktúra folyóirat
A külső szemlélőnek hosszú idő óta úgy tűnhetett, hogy magyarország legrangosabb fotóművészeti szervezete „eltűnt” a jó pár éve megfigyelhető bárkinek teret adó honi kulturális kavalkádból. Akár tűnhetett így is, belülről végigélve a folyamatokat én azt láttam, a társadalmi változások, a gazdasági környezet átalakulása, a demográfiai folyamatok megfejelve a koviddal nagy csapásokat mért minden civil szerveződésre, a szövetségre is. Az MFSZ is megvívta harcait és a jelek szerint újult erővel mutatja fel egyetemes értékeit, az általa létrehozott -előszobájaként is definiált- Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójával vállvetve egy majd kétszáz kortárs alkotót bemutató pécsi kiállítás keretében igyekszik „új” színt hozni hazánk kiállítási kínálatába.
Ha jól érzékelem az egyesülés hatvanadik születésnapján a Várkert Bazárban megrendezett nagyszabású Face-BOOM tárlathoz lehet mérni ezt a kiállítást úgy jelentőségében mint volumenében. Az is egy grandiózus, reprezentatív és látogatott esemény volt.
A pécsi tárlat nívóját tovább növeli, hogy egy minőségi, a munkákat, illetve azok leírását tartalmazó könyv is bemutatásra kerül a megnyitón 2024. március 23-án szombaton este öt órakor a Pécsi Galériában.
Kortárs Magyar Fotográfia 2024 A Magyar Fotóművészek Szövetsége egy generációkat összefogó csoportos kiállítást szervez közel 200 alkotó részvételével 2024 március 23. és április 28. között Pécsen, a Pécsi Galériában és a Martyn Ferenc Galériában.
A tárlat kurátora: Nagy Izabella A kiállításon köszöntőt mond: Hamarits Zsolt, Elnök, Magyar Fotóművészek Szövetsége. A kiállítást megnyitja: Fekete Valéria művészeti vezető
A két helyszínen párhuzamosan zajló kiállításon a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának tagjai (FFS) és a Magyar Fotóművészek Szövetségének tagjai (MFSZ) mutatják be legfrissebb munkáikat.
MFSZ tagok: A Fehér Vera, Agócs József, Ambrits Tamás, Apáti-Tóth Sándor, Arató András, Assay H. Péter, Balázs Zsolt, Balogh Attila, Dr.Baloghné Kovács Matild, Barcsi Diána, Barta Zsolt Péter, Bátorfi Andrea, Bátori Zsolt, Becze Anita, Belicza László Gábor, Benkő Imre, Beregi Edina, Chochol Etelka, Czimbal Gyula, Csikós Árpád, Csillag Pál, Csizik Balázs, Deim Balázs, Diósi Máté, Drégely Imre, Dusha Béla, Eifert János, eM Soós György, Erdős Gábor, Fábry Péter, Farkas Ildikó, Fedor Ilka, Fejér Zoltán György, Felicides Ildikó, Féner Tamás, Fuchs Lehel, Gaál Zoltán, Gál András, Gálos László, Galyasi Géza Attila, Gerhes Gábor, Glázer Attila, Gombos Lajos, Varga Tamás, Gőbölyös Luca, Gyenes Zsolt, Gyukics Péter, Haid Attila, Haris László, Haid Attila, Hajdú József, Hamarits Zsolt, Harnóczy Örs, Hegedűs 2 László, Herbst Rudolf, Herendi Péter, Hitre Imola, Homoga József, Horváth Barnabás, Horváth M Judit, Horváth Péter, Horváth Tamás, Ilku János, Jáger Viktor, Kállai Márton, Kaiser Ottó, Katona Bálint, Katkó Tamás, Kele János, Keleti Éva, Kerekes Emőke, /Keresztes Zoltán, Kis Lajos, Kiss-Kuntler Árpád,Kolozsi Beáta, Korniss Péter, Kovács Norbert, Kóti Réka, Körtvélyesi László, Landthaller Judit, Lehotka László, London Katalin, Martin Wanda, Martinkó Márk, Mánfai György, Mészáros János, Mezősi Ágnes, Módos Gábor, Molnár Zoltán, Mónos Gábor, Móser Zoltán, Mike Károly, Nagy Tamás, Nagy Zopán, Nyilas Ilona, Papp Elek, Polyvás Béla Albert, Ritter Doron, Rékasi Attila, Schild Tamás, Schreck Mo, Sélley Miklós, Seres Géza, Siklós Péter, Simon Csilla, Síró Lajos, Stalter György, Sulyok László, Szabó Béla, Szabó Ferenc, Szabó Judit (Meer), Szamódy Zsolt Olaf, Szilágyi László, Szilágyi Lenke, Sziráczki György, Szirányi István, Szita János, Szél Ágnes, Szolga Hajnal, Tamási Gábor, Tarjáni Antal, Tasnádi László, Timár Péter, Tombor Zoltán, Tóth Egó István, Tóth György, Tumbász András, Urbán Ádám, Váczi Anna, Vadászi Zoltán, Vágó Lévai Katalin, Dr. Varga Tamás, Venczel Attila, Vedres Ágnes, Vécsy Attila, Vizúr János, Wei Xiang, Zséger Olivia, Zsila Sándor.
Vizuális Művészeti Centrum-Pécsi Galériák Zsolnay Örökségkezelő Nkft A kiállítás fő támogatói: NKA, MMA. Az esemény támogatói a Bock Pincészet és a Kostas Oliva. Zenei háttér: Bodó Marci. A képanyag szakszerű szállítását Honfi Zsolt biztosította.
MMG Magyar Műhely Galériában ezekben a pillanatokban nyílik egy kiállítás, ami betekintést enged „Az európai és magyar kísérleti képregény retró-szemléje” címet viselő együttes lapokba. Grafikai lapok ezek, amik nagyon szemléletesen érzékeltetik ennek az eltűnő-feltűnő műfajnak a sokszínű világát: szavak helyett képriportunk, cím a zajló performanszból
Ma nyílik egyik legkiválóbb, legszenzitívebb magyar fotóművészünk a ceglédi Apáti-Tóth Sándor tárlata Az idő kapujában címmel a Tihanyi Bencés Apátság Galériájában mely április 14-ig látogatható. Olyan kérdésekre keresi a választ a művész, mely előbb utóbb minden élőt érint. Miként távozunk a földi világból, milyen módon rejtélyes utakon. Nagyon nagy szeretettel ajánljuk a tárlatot, akár egy kirándulással összekötve az országból bárhonnan érdemes felkerekedni, Apáti-Tóth magas minőségű művészete garantált látogatói élményt ígér!
A FakTúra folyóirat Szókratész védőbeszédét emeli ki a Ráday utcai teátrum márciusi kínálatából, annak okán, hogy Ács Tamás eddig nekünk nem okozott csalódást, ha szereti a filozófiát, vagy csak a szellem nagyságát, akkor mindenképp érdemes ellátogatnia a Kettőspont Színházba 2024. március 27-én este hét órai kezdettel, és a világ pusztulásának kapujában gyönyörködni abban, mi nagy volt az Ember!
Pinczés József festőművész hajlandó nem oda nézni, úgy tűnik nem is csak pillanatokra, hanem órákra, napokra nem néz oda. Nem tudjuk hova nem néz és azt sem hova igen, az azonban bizonyos, hogy a vásznait „fürkészi” vizslatja, talán ott jelenik meg a Világnak az a sajátos képe amit művészete képvisel. Stílusa messziről felismerhető, szimbólumrendszere, számomra a cirkusz a manézs vizualitását, tereit idézi. Szürreális magánmitológiás világ ez, mely messze túlmutat a kortárs festőművészet aktuális áramlatain. Kritikát ígértem, de őszintén mondom részemről nehéz kritikát megfogalmazni, ennek nem csak az lehet az oka, hogy rég követem alkotásait és mindig is elismeréssel szóltam azokról, hanem az is, hogy nem nagyon tud hibázni, ha készít is elbizonytalanodott vagy kevésbé sikerült munkákat azok most itt nem lettek kiállítva. Ennek oka lehet az egyébként nagyon hangulatosnak, családiasnak nevezhető Fest; tisztít galéria nyújtotta, finoman szólva is korlátozott hely. Ha jól számoltam tizenegy alkotás reprezentálja Pinczés jelenlegi festészetét. Nem gondolom, hogy csak a helykorlát miatt maradtak el a kritizálható alkotások, „Jocó” van annyira profi, hogy magával szemben igyekszik a legkritikusabb lenni, kihúzva ezzel a talajt a magamfajta tollforgató lába alól. Eljátszottam a gondolattal, hogy a hangzatos likevadász „Ha belépsz megbánod” címet adom a kritikámnak, mert mikor beléptem a hely jobb polgári lakások előszobáinak négyzetmétereit épp csak meghaladó „kicsinysége” azt juttatta eszembe megérte e nekem ezért Újpestről oda-vissza két órát utaznom. Aztán szerencsére behúztak Jocó legújabb képei, illetve a Galéria méretét ellensúlyozó kedves hangulata, bája. Igen ez egy kis kamara kiállítás, de a kiállított képek szinte mindegyike magas színvonalú „meseszép” alkotás. Reggelig lehetne sorolni, leltárba venni Pinczés tereinek lakóit, motívumainak sokaságát, de itt most érzésem szerint előtérbe került az absztrakció, a régiekhez képest ezeken az alkotásokon tovább nőtt a „sejtelmesség”. Ajánlom a kiállítást, ha pedig valaki messzebbről utazna -mint én- megnyugtatom, hogy a környék remek, érdemes benézni a szemben lévő Várfok Galéria aktuális kiállítására, amiről hamarosan szintén írni fogunk.
A tárlatot tegnap Modor Bálint nyitotta meg a Fest, tisztít Galériában Budán.
Meghívó tárlatvezetésre Szürke zóna című MMG Galéria kiállításra
Aki már látta a tárlatot annak is érdemes ellátogatnia a tárlatvezetésre, mert a megnyitóhoz képest a művész új, a művek értelmezését segítő képekkel, szövegekkel egészítette ki az installációkat, festményeket. Ezek a kiegészítések, segítenek a művek befogadásában, illetve betekintést engednek az alkotói folyamatokba. Hogyan születik meg egy új alkotás, miként változik a koncepcióhoz, az elkészült vázlatokhoz képest a mű.
MMG Galéria, Akácfa utca 20, Budapest 1072, 2024. február 24. 16:00
Majorfalvi Bálint és Téglás Márton a Kettőspont Színház pódiumán, 2023 novemberében Fotó: Rékasi Attila
A címben szereplő matematikai anomália úgy köthető Az ötször született fiú címet viselő előadáshoz, hogy a jó humorú színész rendezők több színházi figura bőrbe bújva állítanak tükröt a teátrumok világának, illetve akár önmaguknak is. Volt szerencsém látni a produkciót és azt kell mondjam nagyon-nagyon jól éreztem magam, ciki nem ciki jól szórakoztam, jól éreztem magam! Megnézném még egyszer ezt a szerethető előadást és nem csak a remek színészi játék miatt. Vegyenek jegyet mielőbb, le ne maradjanak vasárnap este héttől a Kettőspont színházba várják önöket az alkotók, Majorfalvi Bálint és Téglás Márton ill. Fábián Nikolett/Ferenci Péter fények, hangosítás.
Ma este jegyvásár a Kettőspontban, itt vannak a színészek, alkotók is, kedvezmények, a vásárlók tombolán jegyeket nyerhetnek! Beszélgetés, klubhangulat. Mi már itt vagyunk, Ágnes báránykám, Az ötször született fiú, Jelentés az akadémiának. Gyertek!
Kritika a Képzőművészeti Egyetem hallgatóinak „A nagy zabálás” című pályázati tárlatáról
Ivády Holli alkotása
Attól, hogy az egyetem patinás Barcsay terme zsúfolásig megtelt, még lehetne nem tetsző egy ott megrendezett kiállítás, de a „Nagy zabálás” esetében szó sincs erről! Kíváncsisággal mentem, nagy élményekkel távoztam. Erőssége a tárlatnak, hogy úgy a „klasszikus” mint a modern kifejezési képzőművészeti formák megmutatják útjaikat. Kellemes volt a felismerés: noha hallgatókról, pályakezdő fiatalokról, tizennyolc életévükön épp csak túllépő művésznövendékekről beszélünk, a kitett képek láttán érett, komoly kvalitásokat villantó alkotókat ismerhettem meg.
A két kisebb teremben a legmodernebb tendenciákat idéző kortárs művészet volt jelen, míg a nagyteremben a „klasszikusabb” képvilág, grafika, festészet volt domináns. Kezdjük a modernitásnál. A sötétbe burkolózó leghátsó kiállítótér az intermédia, médiaművészet barlangja lett, a sarokban két végtelenített videómunkával, melyek a kiállítás vezérgondolatára reflektálnak. Az egyiken egy a falánkság oltárán feláldozott sertés perzselését láthattuk. Nekem kissé túl dokumentarista stílusban készült ez a videó, több kreativitást vártam volna. A tényszerűség lehet koncepció és nem kell mindig nagy hatásokra törni, sőt! Itt mégis egyfajta „ez csak úgy megtörtént” érzetem volt.
A középső terem konceptuálisabb alapon közelített a tárlat tematikájához, bár ez a meglátásom néhány mű esetében vitatható, illetve nézőpont kérdése. Ivády Holli képzőművész Innards/Belsőségek című munkája kronológiailag „visszafelé” vezet be a sötét terembe, ahol a fent említett sarokban elhelyezett monitoron futó, a disznósors kilátástalanságát ábrázoló perzseléses videón a lélekvesztés vége, a tor nyitánya látható. Azonban Ivády nem dokumentálni inkább elgondolkodtatni akart alkotásával: a falfelületre is installált, térbe komponált, anyagtalanított és szagtalanított disznóbelek „Hello Kitty-s” rózsaszíne a szűrrealitás irányába tolja a természete okán meglehetősen bizarr, már-már banális témát.
Meglepő módon e banalitás ellenére sikerült „esztétikát” csempésznie a progresszív kompozícióba; nekem első látásra nagymamáim pamutgombolyagai villantak be a színek és formák miatt. Aztán jobban fókuszálva, lokalizálva a bélszerűséget, József Attila szerelmi lírájának profán vonatkozásai sejlettek fel. Szarka Boglárka Hús szigetei aligha büntetésből lettek sarokba állítva, de ha ez szimbolikus helyválasztás volt részéről, akkor az a földgolyópusztító, húsevő, urambocsá’ zabáló emberre kimért morális ítéletként volt értelmezhető. Plasztikus, realitásba is hajló fizikai megvalósítás jellemzi.
A nagyterem közepén egy fiktív zabálás megmaradt attribútumaira utalóan hosszú terített asztal fogadta a látogatót – installáció formájában. A térelem jól vezette fel a falakon bemutatott – szinte kivétel nélkül -figyelemre méltó műalkotásokat. Kezdem az egyik kedvencemmel (ha ennyi személyesség megengedhető). Lakó Dorka „Asztalnál” című kollográfiájával, ami a kiforrottságával, magas esztétikai művészeti színvonalával emelkedett ki a többi közül. Megjegyzem, az e kiállításon szereplő művészek mindegyike nagyon magas szakmai és művészeti jártasságot mutat.
Szécsi Ödön munkáival nem először találkoztam, már felvételi munkáinak láttán is megbizonyosodtam a tehetségéről, és most örömmel konstatáltam, hogy továbbra is jó úton jár, markánsak a festményei, érezhető a formabiztossága, egyedi, karakteres stílusjegyei a legjobbakat sejtetik. „Részegek” című munkáját emelném ki kritikámban. Ha nagy zabálásra, konkrétan disznótorokra gondolok, a sertéslét megrázkódtatásai után hamar a részeg férfiak képe villan fel. Máris a társadalomkritika egy újabb felütésénél tartunk, ez a munka is árnyalja a képet. Ödönnek sikerül minden „jellemzőt” sűrítenie amit elvárunk egy műalkotással szemben, magas esztétikai minősége az anyagon túlmutatás képességét mutatja miközben érzéseket vált ki szemlélőjéből.
Figyelemre méltóak Bálint-Norbert László festőiséggel megalkotott, a feldarabolt sertések részleteit ábrázoló, azokat az örökkévalóságnak átadó torzói. Az állatoknak az emberi önzésből lelt halálát a Barcsay terem fenségességével oldja, a közös tematikát ezzel egy még nemesebb dimenzióba emeli.
Kovács Lili azonosíthatatlan alakjai, arcai mindannyiunk közös felelősségét vetik fel, úgy a mértéktelen fogyasztás, mint -messzebb tekintve – az ipari állattartás vonatkozásaiban.
A fiatal művészek eredetileg a kisebb méretű „kamara” jellegű aulában állítottak volna ki, de összefogva a Nagy zabálás koncepciójával megpályázták a – nemcsak nevében – patinásabb Barcsay galériát és nyertek. Jól döntöttek, mert így a „jelentősége” is nagyobb lett a tárlatnak, többen felfigyeltek rá, nagyobb „rangot” kapott. Azt gondolom, mi látogatók is nyertünk, mert egy nagyobb lélegzetű, technikailag és gondolatilag is összetettebb kiállítást láthattunk. A figyelemfelkeltő cím minden bizonnyal sok nézőt hozott, de a hivatásos pályára készülő alkotók esetében nélkülözhetőek az ilyen marketing-fogások. Nem, sőt! Az ilyesmi persze visszaüthet, ha nincs a cím mögött tartalom, itt azonban erről szó nincs, sőt nagyon is a tartalom dominál.
Az utóbbi néhány évtizedben érte kritika a képző kicsit bedohosodni látszó falait. Szándékosan nem „levegőjét” írtam, mert a jó „emberanyag” (mesterek növendékek) nem engedte a nívót lezuhanni, még ha néha egyesek véleménye szerint lehettek is vakvágányok. Mintha kicsit megállt volna az idő az intézmény körül -mondták a kétkedők- például a MOME-hez viszonyítva, ahol minden trendinek, fancynek látszik. Azt hiszem az általam is mélyen tisztelt Barcsay mester örömmel látná, hogy a képzőn újra feléledt a szél, „új idők új dalaival”, melyek most a róla elnevezett teremben „csendülnek fel”.
Mindenképp ajánlom, hogy nézzék meg ezt a kiállítást, és ha véleményük van, írják meg a FakTúra folyóiratnak.
Szarka Boglárka alkotása
Lakó Dorka alkotása
Szécsi Ödön alkotása
Bálint-Norbert László alkotása
Kovács Lili alkotásai
(A fényképeket és műtárgy reprodukciókat Rékasi Attila készítette, minden jog fenntartava!)
A Bartók 1 Galériában bemutatott művésztelepi anyag meglátásom szerint a magyarországi, sőt akár a kárpátmedencei vagy európai (bár utóbbira kicsit kevesebb a rálátásom), de akár világszinten is megállja a helyét. Professzionális művészek átgondolt munkáit tekintheti meg az érdeklődő közönség. Szerencsésnek érzem magam, hogy olyan országban élhetek, ahol nem csak „dudva és muhar” terem, hanem színvonalas tárgyalkotó művészet is. Ezen a kiállításon senki ne számítson bizonytalan útkeresésre, hiszen itt még az „újonc” is belesimul a mezőnybe, ami a határozottságot illeti. Az az apró hullám, kicsiny rezgés, amit érezhetünk művei kapcsán, mint „enyhe zavart az erőtérben”, elfogadható ilyen esetben, amikor az embernek környezetéből kilépve kell megmutatnia tehetségét. A teret Drabik Tamás nagyméretű fej torzója uralja, mondhatni felüt, leüt. E munka el- és befogadása talán ízlés, hozzáértés és előműveltség függvénye is, ám ami borítékolható: reakció nélkül nem hagy bennünket. Ne higgyük azonban, hogy Tamás e reakció kiváltása céljából készít ennyire kendőzetlen alkotásokat, amik messze nem a „köztéri szépségideál” esztétikumával hatnak. Azért készíti őket, mert autonóm szobrász, ami pedig az én olvasatomban a jó szobrász elengedhetetlen ismérve. Abban mutatkozik ez meg, ahogyan az anyaggal dolgozik, vizsgálja, gyűri, és – ami számomra még fontosabb-, hogy szellemi síkon legalább annyira megdolgozza anyagát, mint fizikailag. Hiteles, nem akar hazudni, más lenni, mint ami. E hitelesség elmondható a tárlat többi alkotójáról is. A Drabikkal való „megküzdésben” egy cyber amazon figura segít minket. Bár Retkes Maté szobrászművész lovon ülő figurájának nemét nem tudnám megmondani – tekintettel űrhajós szkafander öltözékére -, de arra gondoltam, a tárlat plasztikusabb bemutatásának okán Drabik maszkulinságát az amazonnal jobban feloldhatom. Tamás szögletes formálását lírai finomsággal oldja Máté kerekded vonalvezetése. Első látásra nem is Retkes munkára tippeltem volna a műtárgy láttán, annyira újszerű volt számomra ez a formálás, úgy méretben, mint anyagban, színben, valamint geometrikusabb, ikonszerűbb formavilágában. Szabó Zoltán mitikus figurái az emberiség örök kérdéseire keresik a választ. Milyen lény az ember? Valóban a küzdés volna az egyetlen útja? Túlléphetünk-e a saját árnyékunkon? Ha túloz a kritikus, akkor mondjuk azt: „csak” állnak a posztamensen és gipszbe fagyasztják a hétköznapi küzdelmeinket. Bajári Zsolt munkáival most találkoztam először – köszönöm Sándorfalva! – s teljesen világos, miért hívták maguk közé a többiek. Kísérletező, karakteres művész, akár a társai. Betonból készült munkája engem igencsak zavarba hozott. Ha az anyaggal való kísérletezés lényege az volt, hogy a beton papír érzetet keltsen, örömmel üzenem: nekem átjött! Nem valószínű, hogy ez volt a művész célja, egyszerűen arról lehet szó, a szobrászat ilyen: anyagközpontú. Bennem ezt az érzetet keltette, más szemlélőben talán ez így fel sem merülne. Egy biztos: Bajári hagyott helyet az asszociációnak.
Drabik Tamás alkotása
Ezen a kiállításon a falat a festmények uralják. Ha nem nézi a látogató a képaláírásokat, akkor is érzi a táblaképekről a női energiát. Nemcsak a témaválasztás miatt, hanem a kisugárzás okán is. Harmóniára törekvés, az otthon, a család világa sejlik, ám ebből a toposzból, mint gomba a fatörzsből akar kitörni Kusnyár Evelin, ami szürreáliái révén sikerül is neki. A kérdés, amit felvet: kitörhetünk-e hétköznapi szerepeinkből, miközben meg is maradunk bennük? Vágyaink vannak, értelmet szeretnénk adni az életünknek, s közben kortárs képzőművészek maradunk akkor is, ha történetesen nőnek születtünk és gyermekeink vannak, boldogok vagyunk. Kötelező vajon minduntalan a „kardunkba dőlni”? Szélsőségekben, végletekben gondolkodhatunk csupán, erre predesztinál minket az ún. művészlét? Evelinnek igaza van, nem kötelező, de véleményem szerint csak az úszhatja meg a kérdésfeltevés konfliktusát, aki a mérleg másik serpenyőjébe belerakja az ellensúlyt, vagyis ad valami olyat, ami a dráma hiányát ellensúlyozza. Ehhez a gondolatkörhöz kapcsolódik Csanálosi Mária is. Ő sem a dráma oldaláról közelített jelen munkáiban a művészet kérdéseihez, de miért is tette volna Sándorfalván, a nyár kellős közepén, vélhetően vidám és boldog szobrászok flexszólói között? Szobabelsőket, lakásrészleteket ábrázoló akvarelljei szép jövőt sejtetnek. Úgy vélem, Csanálosi jó műhelybe került, hiszen ezen a telepen mindenki fontos, mindenki munkáját becsülik. Németh Csabával és műveivel is most találkoztam először, bár a munkáiban mutatkozó humánkontinuitást tekintve úgy is fogalmazhatnék: „előző életeinkben” korábban is találkozhattunk már. Ez az időtlen ismerősség érzés, amit „őserőként” szoktam definiálni, körüllengi Németh produktumait. Emberi, elemi és egyetemes. Figurái túlmutatnak az anyagon, kiragadnak térből és időből.
Kusnyár Eveline alkotása
Az összképet tekintve leszögezhetjük, hogy ez a művész társaság nem a véletlen játékaként került közös térbe, legyen ez alkotói erőtér, vagy kiállítótér. Dolguk van egymással, akár még azt is érezhetjük, inspirálják egymást. Hivatásos művészeknél az egymásra hatás nem mindig olyan egyértelműen jelentkező, mint a műkedvelők vagy a még útkeresők esetében, itt tehát csak sejthetjük az inspirációt, s nem tudhatjuk biztosan, hogy nem párhuzamos utakon jutottak-e ugyanoda. Ilyesmire példa bőven akad, vegyük csak a technológia világából Talbot és Daguerre mesterek esetét, akik ugyanabban az időben egymástól földrajzilag is elkülönülve fedezték fel a fényképezést.
Csanálosi Mária alkotása
A műelemzést zárva engedjen meg az olvasó egy nem feltétlenül kritikai írásba való személyes észrevételt, ami csak áttételesen kapcsolódik az alkotásokhoz, de egy művésztelepi miliő érzékeltetésére talán alkalmas. Arról akarok megemlékezni, hogy túlmutatva az egyértelmű célon, miszerint azért gyűlünk össze ezeken a jeles alkalmakkor, hogy megismerkedjünk személyesen az alkotókkal, műveikkel, mindezeken túl tehát én úgy érzem, egy jó művésztelep esetében ugyanolyan fontosak azok az Angyalok, akik törődnek velünk, kedveskednek nekünk, ettől érezzük otthonosan magunkat. Ezúton köszönöm Máté feleségének a dínós megnyitó sütiket, és visszagondolva saját bajai művésztelepi napjaimra, Kovács N. Zitának feledhetetlen pogácsáit, a szeretet ezen finom megnyilvánulásait!
Végezetül kérem látogassanak el a Bartók 1 Galériába, döntsék el Önök, megfelel-e a valóságnak, amit e sorok írója a művek befogadása közben megfogalmazott. Merüljenek el a kortárs képzőművészet szerintem jelentős alkotóinak legújabb telepi munkáiban és ha kedvükből, idejükből telik, öntsék szavakba saját gondolataikat, a FakTúra művészeti folyóirat mindig nagy örömmel publikálja azokat.
Kovács Lili: Óvatlan duvatlanok 2023, akril, vászon
Telthàzzal fut a megnyitó a Képzőművészeti Egyetem Barcsay termében, a patinás falak között a modernitás is megjelenik, sokszínű színvonalas anyag sejlik, most egyik kedvencemet adom közre, ha tehetik jöjjenek el, tehetséges fiatalok kortárs tendeciái közé.
