Egy néző elmondása szerint a Kettőspont Színházban élő zongorakísérettel előadott, dramatizált sanzonesten nemcsak a feledhetetlen Edith Piaf dalaihoz kapcsolódhatunk, hanem a művésznő tragikus szerelmi életéhez is hiteles, lelki és emberi közelségbe kerülhetünk. Természetesen a legismertebb Piaf-dalok sem maradtak ki a Csépai Eszter énekművész által színpadra álmodott estből.
Megítélésem szerint nemcsak hibátlan éneklést hallhattunk, hanem Eszternek sikerült valódi párizsi hangulatot is teremtenie átéléssel interpretált előadásmódjával. Szem- és fültanúi lehettünk egy szeretetre vágyó nő viharos szerelmi krónikájának. A dalok közötti dramatizált „mesélés” a férfiak iránti vágyakozás ívére fűzte fel Piaf életének meghatározó alakjait, egészen a tragikus, drámai csúcspontig, amelyet a gondosan megválasztott dalok is szépen építettek.
Ahogyan ajánlóm címében is jeleztem, véleményem szerint a darab megtekintése kötelező minden Piaf-rajongó számára. Ugyanakkor úgy gondolom, hogy azok a nézők sem fognak csalódni, akik eddig kevésbé ismerték Piaf művészetét, csupán nyitottak a minőségi énekművészetre, a szívügyek drámájára, netalán a francia, párizsi kultúra hangulatára.
Rékasi Attila, Újpest
Színházi sanzonest Édith Piaf születésének 110. évfordulójára –
„Amikor a közönség előtt állok, nagyon igyekszem egy fikarcnyit sem engedni az energiáimból. A legjobbat nyújtom, egész lelkem, egész szívem beleadom a sanzonjaimba, minden alkalommal azon vagyok, hogy emberi kapcsolatot teremtsek a nézőtérrel, közösséget találjak a hallgatóimmal…” Édith Piaf
Fotó: Rékasi Attila (színpadkép a Pierrot és Prigozsin az élet forgatagában című drámából)
Folyóiratunk szeretné olvasói figyelmébe ajánlani néhány kiemelkedő művészeti programot február utolsó hetéről. Már megnyílt az Újpesti Galéria (Polgár Centrum – Újpest Galéria, 1042 Budapest, Árpád út 66.) a CAFFART Nemzetközi Művésztelep csoportos kiállítása. Öt éve lakom Újpesten; véleményem szerint az eddigi legjobb tárlatot láthatjuk a metrótól két perc sétára. A képzőművészeti kiállítás március 14-ig tekinthető meg.
Egy fantasztikus művésznő, Csépai Eszter formálja színpadra a világsztár Édith Piaf alakját Piaf – A veréb című műsorával a Kettőspont Színházban 27-én. Szintén ebben a rendkívül közösségteremtő teátrumban formálódott és aratott nagy közönségsikert Formanek Csaba és Ács Tamás Pierrot és Prigozsin az élet forgatagában című drámája, ez a produkció másnap, 28-án Sényén Zala megyében vendégszerepel. A darab hatalmas emberi és párkapcsolati mélységekbe utaztat bennünket, sok-sok humorral oldva a drámai elemek feszültségét.
A Miksa Bálint vezette Vészkijárat Galéria egy művészközösséget is magában foglal: alkotói az újpesti hajógyár urbánus tereiben tartják fenn műtermeiket. Minden kiállításmegnyitó alkalmával lehetőség nyílik a nyitott műtermek meglátogatására is. Egy ilyen alkalom során ismertem meg Nagy Edit művészetét. Azonnal megragadott képeinek líraisága, nonfiguratív szemlélete.
A mostani tárlaton kollázsok is helyet kaptak, amelyek Nagy műtermi koncepcióinak jellegzetes elemei. Alkotásai utalnak az eredeti látványra, ám az áttranszformálódik, szublimálódik, alakot és formát vált. Jelen, legújabb kiállításán mindez pászmákká, „csíkokká” sűrűsödik. Mondhatnánk akár energetizáló fénytapaszoknak is (lásd lenti alkotás): zömében lírai, pasztell hangoltságú formáknak.
Nehéz eldönteni, hogy tájakat, belső képeket, épületrészleteket látunk-e, vagy „csupán” szín- és formaintuitív viszonyokat. Úgy vélem, nem is szerencsés az absztrakt műveket konkrétumokhoz kötni. Nagy Edit kiváló érzékkel alkot színekből formákat – és feltételezhetően formákból színeket is –, így adva érzelmi töltetet expresszív képeinek. Egy mű esetében éreztem úgy, hogy egy konkrétabb képelem nem feltétlenül szolgálja a mű minőségét, ám ennek megítélését az olvasóra bízom. Véleményem szerint Nagy Edit a kortárs magyar képzőművészet egyik izgalmas alkotója, aki következetesen magas minőségű munkákat hoz létre.
Deli Ágnes szobrászművész megnyitóbeszéde számos értelmezési szempontot és megközelítést kínált; a nagyszámú közönség hálás volt a humort sem nélkülöző megszólalásért. A megnyitót követően egy éjfélig tartó, jó hangulatú happening vette kezdetét, amely baráti beszélgetéseknek adott teret. Sok szó esett a kortárs művészetről – már csak ezért is érdemes lett volna ellátogatni Újpestre, a Vészkijárat Galériába.
A kiállítás megtekintését ajánlom, azzal a megjegyzéssel, hogy érdemes előzetesen, a galéria Facebook-oldalán feltüntetett telefonszámon egyeztetni a nyitvatartásról.
Szöveg és fotó: Rékasi Attila Újpest (jelenet a Pierrot és Prigozsin az élet forgatagában című drámából)
Színes, „szerelmes” (párkapcsolati) és „világot járt” darabok a Kettőspont Színház februári programjában. Engedjék meg nekem, hogy mindenekelőtt az általam már látott kedvenceimet ajánljam. Legújabb üdvöském Formanek Csaba és Ács Tamás lehengerlő Pierrot és Prigozsin az élet forgatagában című, a poliamor (többszerelműség) kérdéseire is nyitott drámája, amely akár komédiás elemeket is bőven tartalmaz. A mai színjátszás egyik csemegéjét nézhetik meg – szerintem – a szerencsés jegyvásárlók, amely három alkalommal is látható a hónapban.
A Senki se mer egyedül élni című párkapcsolati dráma stílszerűen február 14-én, Bálint-napon tekinthető meg. Legalább ötször láttam ezt a remekművet, melyet Pusztai Luca művészi játéka koronáz meg, Formanek karakteres alakítása mellett.
A kilencedik kerület legközönségbarátabb teátruma két új bemutatóval is erősíti a februári, intenzív évindítást. Az európai turnéjukat követően február 12-én Verebes Ernő Koponyánk, körülbelül című darabját Boros Ádám és Csizmadia Gergely előadásában láthatjuk. A két remek színész sok humorral és mozgásszínházi elemmel is tarkított játéka Karinthy, a korszakos zseni varázslatos világába, személyiségének kevéssé ismert mélységeibe vezet bennünket.
Február 6-án, pénteken 19 órakor: Mozaik Színkör – Bajkeverő, budapesti bemutató! (Vendégjáték Gyöngyösről, egyszeri lehetőség – ne mulasszák el a ritka alkalmat!) A lenti plakátról a többi futó darabról is tájékozódhatnak.
A szél és a madarak titkai címmel tegnap este a világhírű zenekar Mirian Khukhunaishvili grúz karmester energikus vezényletével elsöprő sikert aratott! Akik olvassák a FakTúra folyóiratban írt kritikáimat, azok tudják, hogy nem rejtem véka alá a véleményem művészeti kérdésekben. A MÁV Szimfonikus Zenekar esetében sem szoktam eltitkolni nemtetszésemet, s azt sem állítom, hogy a tegnap esti előadás kapcsán nem lennének még csiszolnivalók. Egy szint felett azonban, úgy érzem, az észrevételek már hibakereséssé lennének, és ez nem célja folyóiratunknak.
A Magyar Kultúra Napjára nemzetközi „öleléssel” készült a MÁV Szimfonikus Zenekar, bizonyságát adva, hogy a magyar művészeti közeg nyitott és befogadó a világ művészetére. Az est első darabjaként egy kínai zeneszerző, Tan Dun 2015-ben komponált Passacaglia (A szél és a madarak titkai) című kompozíciója csendült fel, a szó szoros értelmében. Nagyon tetszett nekem, mennyire plasztikusan, meglátásom szerint világszínvonalon szólaltatta meg a művet. Ez a megszólaltatás progresszív és meglehetősen zenészt próbáló volt: a hangszeresek énekhangját és sok hangszertest ütést tartalmazott. Hi-fi minőségben, nagyon finoman, már-már érzékien interpretálták a darabot. Olvasva a beharangozókat kicsit féltem az első hallásra „modernkedőnek” tűnő darabkezdéstől, miszerint a nézők okostelefonjaikon „hangszeresként”, QR kóddal elindítható madárhangokat játszanak be a telefonjaikról. Félelmem nemcsak hogy alaptalannak bizonyult, de nagyon különleges élmény volt a patinás, archaizáló, méltóságteljes, pompázatos nagyterem hatalmas terében a majd’ ezer telefonról felcsendülő hangzat, erdősséggé varázsolva át a termet. Dun kortárs kompozíciója több katartikus pillanatot hozott számomra, örömmel hallgattam, méltó volt a csodálatos előadás a Magyar Kultúra Napjához. Büszke voltam arra, micsoda zeneoktatásunk van, hogy ilyen világszínvonalú zenekarokat hallgathatunk itt hazánkban nap mint nap!
Egyiptomi „hercegnővel”, örmény-grúz zeneszerzővel erősítette tovább az estet a zenekar. Talán nem túlzás hercegnőnek nevezni a mindenképp nagyreményű, magyar-egyiptomi származású „hegedűversenyzőnket”, Mariam Abouzahra-t, akit a Virtuózok című tévéműsorból ismerhetünk. Arcpirítóan fiatal, mindössze tizenhét éves a fiatal hegedűművész. Nekem úgy tűnt, hogy kicsit izgulósan indult a játéka, reménykedtem, hogy nem csak a szépsége fog megmaradni bennem az est után. Aztán szépen felépítette játékát, ha nem is teljesen felszabadultan, de számomra élményadóan játszotta Hacsaturján Hegedűversenyét. A végére „megvett” bennünket kimagasló tehetségével és hatalmas vastaps után ráadásként a Kardtánc (Jascha Heifetz átirat) eljátszásával dübörgő sikert aratott.
Szünet után Giya Kanchelli III. szimfóniája mutatta meg, hogy Bartók szellemisége, értem ez alatt, hogy a népdalokhoz nyúlt vissza, a hetvenes évek zeneszerzőinek is mintát adhatott. Különleges élményt nyújtott még a darab kezdete, amely úgy indult, hogy Mirian Khukhunaishvili karmester énekelve jött be a hangversenyterembe, szép tónusú hangja, művészi fellépése, magabiztossága hitelesen indította a művet .Itt is ritmushang adók lettek a zenészek, a nagyon modernnek mondható hangélményt remekül előadva. Kiemelném Székely Edit művésznő lírai altfuvola szólóját ami szintén katartikus élmény volt.
A koncert zárásaként Hacsaturján Spartacus – II. szvit című zenekölteménye csendült fel, briliáns vezényléssel és az előadásban sok katartikus csúcsponttal, például Sándor Balázs első klarinétos szólója. Méltó befejezés, háromszoros vastaps, ováció volt a közönség válasza. Él, virágzik a magyar zenekultúra, szerencsénkre nem csak a Magyar Kultúra Napján!
Varga Tamás debreceni fotóművész három fotóalbuma is eljutott a FakTúra folyóirathoz a szerző ajánlásával. A téli-télies hideg napok, gyakran késztetnek minket a bekuckózásra, ilyenkor „fókuszba” kerülhetnek a könyvek, ezek az egyre mostohább sorsú entitások. Ha szereti a művészetkedvelő a klasszikus fotográfiát, analóg fényképezést ha nem, azzal egyet kell értsen velem, hogy Tamás albumai entitások, azaz véleményem szerint túlmutatnak fizikai valójukon. Többet „tükröznek”, hordoznak a lapok, mint a beléjük fektetett munka, energia, mint a készítésük szándéka.
Mindhárom hozzánk eljutott nagy alakú, keménytáblás kötésű művészeti album kézműves minőségű értem ez alatt, hogy nagyon szép kivitelű minőségi nyomdai munka. Zömében Varga portréfotográfiáit sorjázza, melyek ismert és kevésbé ismert, de vélhetően számára fontos személyeket mutat be, a nagyformátumú archaikus technikák megszokott hangulatával. Számomra pozitívum, hogy a ma divatos „archaizmusnak” nem a szépelgő vonalát viszi az alkotó. Jó érzékkel találta meg a maradiság progresszióját Tamás, s ez az egyedibb szemléletmód kiemeli őt a „régigépezők” tarkának nem mondható de népesedő táborából. Azért is jutott eszembe Vargáról a progresszió fogalma, mert az általam elismert alkotásai nekem gondolati progressziót hordoznak dacára „maradi” küllemüknek. Van képessége, tehetsége, formai érzéke ahhoz, hogy a látvány hangulattal, gondolati vagy kompozíciós tartalmakkal töltse fel, így lépve át a képzőművészeti szemléletű fotóművészet figyelemreméltó kortárs alkotói közé. Nem gondolom Tamásról, hogy a trendiség vezeti, én úgy érzem ő azért használ analóg technikát, mert ebben a vizuális nyelvben születnek meg nemegyszer költőinek is nevezhető, alapjában véve lírai hangvételű alkotásait.
Nekem a három album vonatkozásában a képünkön szereplő Fictures című album nyerte el legjobban a tetszésemet, melyet Varga képei és Burai Árpád írásai kovácsolnak egységes „kordokumentummá”. Akinek sikerült az érdeklődését felkelteni a művész képei iránt a lenti linkre kattintva elérheti az alkotó honlapját, ahol betekintést nyerhetünk sajátos hangulatú munkáiba, köszönjük az albumok megküldését!
A FakTúra folyóirat január elején kapott meghívást Szitás Barbara rendező által színre álmodott Egon Wolff Papírvirágok című művére. Ez egy pszichodráma, amelyben két magányos, sérült lelkű ember keresi a kiutat. Már ebből is felsejlik a darab aktualitása, engem azonban Szitás Barbara kimagasló színészi játéka is arra ösztönzött, hogy interjút készítsek az alkotóval.
Rékasi Attila: Miért pont ezt a dél-amerikai szerző által írt darabot álmodtad színpadra, mivel indokolnád az aktualitását és korszerűségét?
Szitás Barbara: Annó ezt a darabot kaptam, amely a legismertebb dél-amerikai művek egyike, és film is készült belőle. Azonnal megfogott, mert a történeten túlmutató, számomra nagyon erős üzenetek sejlettek fel benne. Aktualitása abban rejlik, hogy mennyire képtelenek vagyunk kapcsolódni egymáshoz, kimutatni és elmélyíteni az érzelmeinket, illetve abban is, hogy egy magányos lélek mennyire kiszolgáltatottá válhat, és hogyan lesz játékszere egy felépített, de nem valós érzelmi – akár szerelmi – kapcsolatnak.
R. A.: Milyen rendezői és színészi nehézségekkel járt a színrevitel, és milyen élményeket adott a szerepformálás?
Sz. B.: A legnagyobb nehézséget az jelentette, hogy én rendeztem a darabot – amely kétszereplős –, és az egyik szerepet is én játszom. Korábban, ha rendeztek, legfeljebb kisebb szerepet vállaltam. Így a partneremmel közös gondolkodás és elemzés zajlott, hamar megtaláltuk a közös hangot és az értelmezési síkokat, ezután pedig olajozottan, organikusan fejlődött a történet és a színrevitel. Mindig magamból fogalmazom meg az adott női figurát és sorsot; Éva útjával és lelkével könnyen megtaláltam a kapcsolódási pontokat. Az ő sorsának megélése csodás repülés – minden előadás fantasztikus élmény.
R. A.: Ahogy tudom, a kőszínházakhoz viszonyítva nagyon barátiak a jegyárak. Amikor ismerőseimmel beszélek arról, miért nem járnak színházba, sokan nem is tudják, hogy ilyen olcsón is lehet élményhez jutni.
Sz. B.: Pontosan nem tudom, hányadik előadásnál tartunk, de körülbelül a tizenötödik–tizenhatodik körül járhatunk. Mindig van bennünk egyfajta félelem, hogy lesznek-e nézőink, és mivel önálló produkcióról van szó, mi béreljük a játszóhelyet, így a közönségszervezés is teljes egészében ránk hárul. A bérleti és technikusi díjak levonása után minimális előadási gázsi marad. A bevételből kell mindezt fenntartanunk és működtetnünk.
R. A.: Nekem úgy tűnt, tele volt a nézőtér. Te hogyan látod: nevezhető sikerdarabnak ez a produkció? Milyenek az eddigi visszajelzések?
Sz. B.: A visszajelzések nagyon pozitívak. A Magyar Narancsban is megjelent egy kritika tavaly tavasszal, amely kifejezetten elismerő volt. Akik eljönnek, elgondolkodnak a látottakon, és úgy érezzük, hogy katarzisélménnyel távoznak. Ezt eddig minden alkalommal a tapsból is leszűrtük.
R. A.: Aki még nem látta a produkciót, annak mit mondanál: miben kap többet vagy mást, mint egy „hagyományos” szerelmi drámától?
Sz. B.: Ez a darab jóval túlmutat egy szerelmi drámán. Pszichodráma, amelynek központi kérdése az: milyen tragédiákhoz és lelki torzulásokhoz vezet, ha valaki nem képes kimutatni és megélni az érzelmeit – a szeretetet, a szerelmet, a bizalmat. Ez manapság rendkívül gyakori, így fájóan aktuális téma. Ahogyan az is, hogy mennyire sok mentálisan sérült ember él körülöttünk.
R. A.: Hol dolgozol jelenleg, vannak-e szabad kapacitásaid, és mik a jövőbeli terveid? Rendezel vagy játszol új darabban?
Sz. B.: Szabadúszó vagyok. A Hadart Színházban játszom egy kétszereplős vígjátékban, amely utazó színházi produkció. A Panoráma Teátrumban nyáron Balatonberényben játszom egy tavaly bemutatott darabot, a Casanova, avagy a nyuszi illata című előadást, és idén nyáron új bemutató is lesz. A FreeSZFE-n tanítok, emellett szinkronizálok. A következő évad tervezése jelenleg is zajlik, kilátásban vannak új feladatok, de babonából ezekről még nem beszélnék.
Rékasi Attila, Újpest
Egon Wolff Papírvirágok című műve az egyik legismertebb dél – amerikai dráma. Egy pszicho-dráma, amiben két magányos, sérült lelkű ember keresi a kiutat. Ez tulajdonképpen áldozatok csatája, ahol senkinek sincs esélye a győzelemre. Két kibékíthetetlenül ellentétes világ találkozása.
Egy magányos, emlékeinek élő asszony lakásába enged egy fiatal fiút, aki aztán ott ragad, és fokozatosan saját képére formálja a csendes polgári otthont, s annak lakóját is. És hogy ennek a játszmának ki lesz a győztese? Egyáltalán lehet-e győztese? Erre is választ kapunk az este végén.
Szereposztás: Eva…………………… Szitás Barbara Sneci………………… Kós Mátyás
Kedves követőink, olvasóink! Köszönjük 2025-ös kitartó figyelmeteket és érdeklődéseteket! A FakTúra művészeti folyóirat lassan húszéves története során 2025-ben érte el eddigi legnagyobb publicitását, minden szinten. A két éve létrehozott, új, dinamikus, folyóirat-formátumú magazinhonlapunk mérföldkőnek bizonyult. A néhány fős csapatunk több mint kétszáz írást publikált az év során.
Ezúton is köszönöm minden szerzőnk és szereplőnk közreműködését, valamint két olvasószerkesztőnk munkáját, kiemelten B. Kiss Anita és Baranya Edit elkötelezett segítségét.
A publicitás terén a Facebook-oldal hozta a legnagyobb számokat: a tavaly megjelent tartalmaink közül a legtöbb figyelmet Rékasi Attila Narratívából absztrakció – Interjú Schnabel Annabella filmrendezővel című publikációja érte el, közel hatezer megtekintéssel. A második legnézettebb cikk Lénárt Attila grafikusművész siófoki kiállításmegnyitójáról szóló tudósításunk lett, négyezer-négyszáz megtekintéssel. A 2025-ös év harmadik legnépszerűbb írása Ritter Márta Szirtes András Kísérleti Filmszemle a Kettőspont Színházban – ahogy a Kétlámpás látta című beszámolója volt.
A kritikák közül Rékasi Attila Semmi szövegek (RS-9) című színházi kritikája érte el a legnagyobb figyelmet, háromezer-kétszáz megtekintéssel. Szintén jelentős nézettséget hozott Ritter Márta színházi Adventi naptára, amelyet szenteste napján mintegy ezerötszázan olvastak. Az országos szinten is egyedülálló, a fővárosi független színházak világát végigpásztázó, unikális ajánlósorozat összesen húszezer feletti elérést ért el, jelentős figyelmet irányítva a színházművészet mai műhelyeire.
A fenti számok fontosak, és várakozásainkon felüliek. Reméljük, hogy mindez kitartó munkánknak is köszönhető, ugyanakkor a legfontosabbak számunkra mégsem pusztán az adatok. Főszerkesztőként úgy gondolom, a lényeg az, hogy a FakTúra eredeti szellemisége épüljön tovább: figyelem jusson azokra a művészekre és produkciókra, akik nincsenek a fősodorban, mégis legalább olyan értékesek – sok esetben pedig értékesebbek –, mint a kortárs művészet jelenlegi sztárjai.
Képzeljék maguk elé a Sikoly című, sokak által nyomasztónak tartott Munch-festményt egy sötét, nyirkos szobában, miközben Önök lekötözve ülnek, és a plafonról fél másodpercenként egy vízcsepp csattan a kopasz fejbőrükön. A nyolcvan perces előadás alatt végigkísértett ez a gondolat. Kiegészülve azzal, hogy közben harmincan nézzük Mórocz Eszter táncművész meztelen testét, ahogy mozdulatlanul fekszik a földön. Órák telnek el, mire megmozdul. Legalábbis így érzem. Meztelennek és kiszolgáltatottnak érzem a pszichémet, a türelmemet. Arra is hamar rájöttem, hogy az ember menthetetlenül reménykedő lény. Reménykedtem, hogy nem az egész performatív előadás alatt egy csiga lassúságával mozog az alkotó, hogy majd a színház „szokásait” követve eljön a kinetikai kontraszt, a dinamikai hatáskibontás, a katartikus feloldás aktusa.
Tak-tak-tak-tak-tak-tak, végtelenítve – vajon kapok-e ettől a zajtól epilepsziás rohamot? Aztán elveszve az időben, a végtelen kín gondolatától irtózva, Mórocz megformál egy csodálatos festményt, a földről való „felkelés” csúcspontjaként. Lehet, hogy én vagyok túlérzékeny, más menekülőre fogta volna, de én ott egy gyönyörű nőt láttam – pontosabban a Nő egyetemes gyönyörűségét –, ahogy a kiszolgáltatottság és a születés misztériumának ősi, sallangtalan interpretációját formálja meg a művésznő. Számomra ez tekinthető a darab csúcspontjának és értelmének.
Ezzel nem azt állítom, hogy egyetlen gesztusra lett kihegyezve ez az előadás. Jó néhány gondolat és érzés keletkezett még bennem a fennmaradó időben, de lényegként maradt bennem a kérdés: akarom-e Munch Sikolyát nézni egy sötét, nyirkos szobában, miközben petárdaként fúródik az agyamba a metronóm kegyetlen ketyegése?
Ezek az érzések maradtak meg bennem, valamint a szellemnek az a becketti impressziója, hogy művészileg sejtem, mi vezette az alkotókat. Nem vagyok táncos, de éreztem, hogy technikailag hihetetlenül nehéz lehet az előadó számára ez a darab, ám számomra önmagában ez a tény nem okozott esztétikai vagy erkölcsi örömöt. Azt sem tagadhatom el, hogy a darab akár megindító is lehet, transzgenerációs vagy egyéb születési, létezési, abúzív lelki „traumák” feldolgozásához vezető, „megtisztító” érzeteket is kiválthat. E szempontból is hasonlítható a mű egy jó festményhez: sok kaput nyithat meg, sok értelmezés létezhet a Gálos László által létrehozott Semmi szövegek című alkotásban az RS-9 Színház színpadán.
Összességében azt tudnám mondani, nem vagyok benne biztos, hogy ne lehetne kifejezőbben megjeleníteni a becketti filozófiai mondanivalót színházi eszközökkel.
Rékasi Attila, Újpest
Előadás kommunikéja
Az L1 Egyesület bemutatja:Gálos László: Semmi-szövegek Hommage à Samuel Beckett Az emberi lét az anyaméh sötétségétől a sír sötétségéig tart. Miközben folyamatosan megyünk (sokak hite szerint haladunk) sehonnan sehova, emberfeletti, habár reménytelen erőfeszítéseket teszünk, hogy kapcsolódjunk egymáshoz és a valósághoz. Beckett prózája ennek a megközelítésnek egyik irodalmi végpontja. Az 1950-52-ben írt Semmi-szövegek által ihletett kísérleti előadás az azóta a megértéshez és kapcsolódáshoz rendelkezésünkre álló új, illetve átértelmezett eszközökre, vagyis a digitális/virtuális technológiákra, valamint az elvileg nyelveken túli tánc- és mozgásművészetre alapozva épít fel egy új becketti nyelvet. A becketti és jelenkori elszigetelődést hangsúlyozandó a táncosok egyesével, azaz izolálva és elidegenedve lépnek be a folyamatba. Ezen az estén Mórocz Eszter lép színpadra. Korhatár-besorolás: 18+ Az előadás hossza 80 perc, szünet nélkül Jelmez: Ellenbacher Ádám Makeup artist: Kardos Kitti Díszlettervezési konzultáns: Ana Fischer (Halász Anna) Külön köszönet Kovács István, Ladjánszki Márta és Nagy Ferenc segítségért. Az előadás támogatói: NemzetiKulturálisAlap TáncművészetKollégiuma L1 Független Művészek Közhasznú Egyesület
A MÁV Szimfonikus Zenekar kamarakoncertje már hagyomány Újpest városában, s minden alkalommal a képünk szerinti nagy számú, értő közönség jelenik meg. Legutóbb december 7-én, a Városházi Esték keretében többek között Bach és Ravel műveinek révén is csodálatos, professzionális muzsikában hangolódhattak az adventre az egybegyűltek. Ez az együttműködés több éve zajlik, mint ahogy az óvodai és iskolai koncertek is, utóbbiak – legnagyobb megdöbbenésemre és sajnálatomra – nem folytatódnak tovább..
A koncertestből számomra kiemelkedett Mozart D-dúr fuvolanégyesének második tétele, amit Székely Edit fuvolaművész, sok újpesti gyermek kedvenc előadóművésze, műsorvezetője szólaltatott meg. Virtuóz technikai megoldásokkal, Schunk Franciska hárfa kíséretével Chopin: Variációk egy Rossini témára című műve került terítékre, amit hatalmas tapssal, visszatapssal jutalmazott a hallgatóság. A vonós szekciót Pintér Dávid és Kerényi Dorottya alkotta hegedűn, Jobbágy Andor brácsán, Tomasz Máté csellón és Jobbágy Csongor nagybőgőn. Sólyomi Pál majdnem nem állt kötélnek, de legnagyobb örömünkre átéléssel telt játékával feloldotta a kezdés feszültségét.
Halmos Fatime és Miklós Marcell A megváltó címmel írta meg azt a kamaradarabot, amire a FakTúra folyóirat is meghívást kapott. Nem ez az első darab, aminek alaptörténetét a színészek élete inspirálta és valószínűleg nem is az utolsó. Magam fotóművész lévén sokat foglalkozom képzőművészettel és megnyitókon gyakran teszem fel a kérdést vitapartereimnek, vajon elég-e témának az alkotó/alkotók személyes élete, világról való reflexiója ahhoz, hogy olyan művet alkossunk, amelyek megfelelnek annak a művészeti elvárásnak, hogy túlmutassanak önmagukon. Én úgy éreztem, ha nem is Márai Sándor-i szinten, de sikerül az öncélon túlmutatnia a szerzőknek, a karakterek őszinteségének, önironikus felhangjainak köszönhetően. Tudtommal a Halmos Fatime és Záhonyi Enikő ötlete alapján (ők játsszák a női karaktereket) megírt szöveg az alkotók első írói próbálkozása, ami tapasztalatom szerint megnehezíti a műre való kívülről rátekintést. Ennek ellenére egy pörgős, a túlírástól nem terhelt produkciót sikerült bemutatniuk a lakásszínházi viszonylatban telt házasnak mondható esten.
A színjátékot négy játékos adja elő, a fent megnevezett művészeken kívül volt szerencsém felfigyelni egy nagyon ígéretes fiatalemberre, Lukács Olivérre, aki a rendező szerepét alakította, megítélésem szerint rutinos, hivatásos színművészek színvonalán. Nekem már csak miatta is megérte volna megnéznem az előadást, s ezt utána el is mondtam neki, biztatva őt a folytatásra. Megható volt szerénysége, ahogy az elismerő szavakat fogadta. A másik három játékos is véleményem szerint magas színvonalon formálta szerepét, impulzív színpadi kisugárzással.
Kritikám zárásául kifejezem, mennyire szimpatikus nekem, hogy leggyakoribb olvasmányaim, a versek ebben a darabban is megjelentek (lásd lent), a darab részeként. Nagyon szeretem a líra sűrítési, absztrakt tulajdonságait, a versek képszerű „látásmódját”, filozófiai és esztétikai tömörségét, amit az est folyamán szavaló színészek magas színvonalon interpretáltak.
Rékasi Attila, Újpest
Heath Ledger Színkör és a META Művészeti Központ közös produkciója.
Szereposztás: Monica………………….Záhonyi Enikő Sofia………………………Halmos Fatime Sanyika………………….Lukács Olivér A pincér…………………Miklós Marcell
Halmos Fatime és Záhonyi Enikő ötlete alapján írta: Halmos Fatime és Miklós Marcell Rendezte: Miklós Marcell Sophia és Monica álarcában a két nő utolsó kísérletet tesz, hogy arra a helyre kerüljön, ahol – azt remélik – végre hazatalálnak. Ha nem kellenek senkinek, megteremtik maguknak a színházat. A valódi életükből írják, hogy eljátszhassák az igazit. De erről a saját valóságról hamar kiderül, hogy nem igazán történik benne semmi. Az is unalmas, vagy szánalmasan nevetséges. Újabb kudarc a hosszú zsákutcában. Két színésznő lebegő és rebbenő létezése tölti meg a teret. Ülnek. Beszélgetnek. Iszogatnak. Filozofálnak. És remélnek… Álmok és vágyak dervis tánca tombol a színpadon. Kétségbe esve keresik a kiutat, hogy kitörhessenek lelkük ellustult bűvöletéből. Megérkezik a megváltó? Hisznek egyáltalán benne? Létezik-e még a remény könnyeikben, nevetésükben? A válaszokat, ha lesznek, mindenki majd magának szüli meg!
Szemelvények nézőink visszajelzéseiből: „Megkapó A megváltó őszintesége és szenvedélyessége; épp a személyessége által érint meg bennünket, egyszerre nyíltan és szemérmesen vall a játszók legbenső érzéseiről és gondjairól. Márpedig egy színházi előadás mindig akkor lesz a szívügyünk, ha a játszóknak is az; és A megváltó éppen ilyen.” – Sediánszky Nóra
„Végre egy igazi, őszinte színház.” – Fehér Tamás
A színműben elhangzó versek, monológ részletek: Szabó Lőrinc: Hazám, keresztény Európa Tenessee Williams: Beszélj, mint az eső Halmos Fatime: Sivatagi szárazság fogaim kristályterme
Sikerkiállítások sajátja a kiemelkedő érdeklődés, megnyitón ritkán látható tömeg fogadott, Miksa legújabb tárlatán. Mindezt a Hegyvidék Galéria reprezentatív hatalmas terében sikerült elérnie a festőművésznek. Emlékeim szerint most jártam először ezen a helyszínen, amiről nem túlzás azt mondani Budapest egyik legreprezentatívabb kiállítóhelye, impozáns tereivel, hófehér falaival, remek világításával, megfelelő belmagasságával. Külön érdemként emelném ki a helyet illetően, hogy az Újpesti Ifjúsági Ház galériájához vagy a Debreceni Imre festőművész által vezetett volt Kispont Galériához hasonlóan portálablakainak és közvetlen járda melletti fekvésének köszönhetően az utcáról is megnézhető a kiállítás, bár én mindenkit biztatnék, hogy Bálint nagyon egyedi és „aprólékos” festéstechnikájának okán, mindenképp térjen be a galériába és közvetlen közelről, akár néhány centiméterről is szemlélje meg a kép részleteit, új univerzumok nyílhatnak ezáltal a befogadásban.
Miksa egészen kis méretű kéttenyérnyi alkotásaitól a másfél méteres munkákig nyerhetünk betekintést a művész legújabb képeinek világába, érzékelhetjük azt, hogy magabiztosan uralja úgy a kis, mint a nagy képtereket. Megtalálja azt a léptéket, amely tökéletesen segíti, absztrakcióinak, vizuális költeményinek térbe formálását. Ezt a térbeliséget nem véletlenül emlegetem az ő munkái, kifeszítik, kiterjesztik a klasszikus táblakép festészet megszokott határait, úgy a formák, mint a technikai megoldások tekintetében (lásd előző Miksa kritikám). Térbeli játékosságának artikulációjához, elengedhetetlen a fény a megvilágítás milyensége, minősége, ilyetténformán a fent emlegetett kiemelkedő teremi megvilágítás, spotfények kiteljesíthetik a képek háromdimenziós valóságát, melyet a sajátos képszélképzés erősít.
Nem túlzás azt mondani, a Organikusan sérülő szimmetria című tárlat a lírai hangvételű kortárs hivatásos képzőművészet egyik legfontosabb kiállítása az idei esztendőnek. Reprezentálja az újpesti műtermében alkotó Miksa Bálint festőművész életművét a legfrissebb alkotásokkal koronázva azt. Aki ellátogat nemcsak magas minőségű művészetet láthat, de ha lelkét is ki tudja nyitni a befogadás aktusa alatt, energetizáló „terápián” is részt vehet Bálint csodás koloritjának köszönhetően, mindezt ingyenesen, de ajánlom a művész csodálatos könyvének megvásárlását, remek karácsonyi ajándék lehet!
Rékasi Attila, Újpest
Organikusan sérülő szimmetria
MIKSA Bálint festőművész kiállítása
2025. november 27. – 2026. január 10.
A szabad, mozgékonyabb, a változások lehetőségét is nyitva hagyó, illetve szélesebb körű tudást is integráló társadalmak művészetében jelenhetett meg dominánsan az aszimmetriákkal, kísérletezőbb, komplexebb kompozíciókkal is dolgozó művészi szemlélet. E szerint válik kissé érthetőbbé az általam művelt festészet is. Tisztán dekódolható benne, hogy nyitott szemmel élve az életemet, egyszerre hordozom magamban a stabilitás, az örökérvényűség, az azt kifejező szimmetria pszichológiailag belátható igényét, és az ezzel szemben tapasztalt, dinamikusan változó világom szimmetriát torzító, feszültségeket keltő hatását. E belátások egyidejű tudatosságát én már meg nem tagadhatom. Részemről ez a tagadás cinikus behódolás, egyfajta hazugság, retrográd csökönyösség, egy szerintem még esetlegesen alakítható, virágzó jövő elleni destrukció volna. Organikusan kifejlődő képeimen a ki nem kerülhető, sőt filozófiai értelmű alapélményként is megélt dinamizmus így töri meg a kezdeti szimmetriára való hajlamomat elkerülhetetlenül. Ugyanilyen természetességgel mondanak a festményeim nemet magára a hagyományosan szabályos és szimmetrikus befoglaló képformátumokra is, mint minden táblakép, végső soron egylényegű, szervesen hozzájuk tartozó jellemzőjére.
Számomra mindez az önmagammal és a világgal szembeni belátó őszinteség kérdése lett, ami a művészetem egyik, ha nem a legfontosabb etikai dimenziójává is vált egyben. Ahogy a külvilág szégyenletesen rácáfol rendre az egyensúlyt, nyugalmat kereső énem naiv terveire és elképzeléseire, úgy ezt a valós helyzetet átélve és kifejezve ejtem folyton pofára a képeim csírájában rejlő statikus rend-igényt és szimmetriát. /Miksa Bálint/
//
MIKSA Bálint Siklóson született 1970-ben. A Magyar Képzőművészeti Egyetemen 1994-ben diplomázott mint festőművész és középiskolai rajz-művészettörténet tanár. Mesterei Nagy Gábor és Gerzson Pál voltak. 1991-ben Hermann Lipót-díjat nyert, 1995-ben Genfben volt ösztöndíjas (Fondation Samuel Buffat), 2003-tól 2005-ig Derkovits-ösztöndíjban részesült. 1990 óta 36 egyéni és több mint 70 csoportos kiállításon szerepelt Párizstól Isztambulig, Nizzától Stuttgartig, de főként Budapest és több vidéki város jelentősebb galériáiban. Jelenleg Budapesten él és dolgozik. A festészettel összefüggésben kurzusokat tart és szakírással is foglalkozik. 2020-ban megalapította a Vészkijárat Galériát és Műterem-közösséget a Népszigeten, amelyet azóta is vezet.
Képeit egy pontból, organikus szemlélettel fejleszti, majd kiszabadítva őket a hordozó felületből, szabad sziluettes festményei jönnek létre. Ezek a faltól eltartva installálhatók, így szabad, lebegő, önálló képi entitásokká válnak, festői világmodellekként is felfoghatók.
//
Kiállításmegnyitó: 2025. november 27. (csütörtök) 18:00
A kiállítást megnyitja: LELKES A. Gergely festőművész
Helyszín: Hegyvidék Galéria, 1126 Budapest, Királyhágó tér 10.
A megnyitón való részvétel és a kiállítás megtekintése díjtalan.
A tárlat megtekinthető 2025. november 28-tól 2026. január 10-ig, keddtől péntekig 10:00–18:00, szombaton 10:00–14:00 között. A Hegyvidék Galéria 2025. december 24. – 2026. január 5. között ZÁRVA tart.
A budapesti színházi kínálat egyik legizgalmasabb darabját láthatjuk november 21-én, péntek este héttől a Ráday utcában, PIERROT és PRIGOZSIN az élet forgatagában címmel. Véleményemet mégpedig arra alapozom, hogy az előadás egyszerre roppant szórakoztató, ugyanakkor filozófiai mélységeket is feltáró, rendkívül személyes és a poliamoria kérdésének tárgyalásával korszerűnek is mondható. Formanek Csaba írta a könyvet, ám játszótársa, Ács Tamás is komoly részt ad hozzá az alkotómunkához: a karakterek megformálásán túl személyes, gyermekkori „szerelmi” története adja az egyik vezérfonalat. Kétszer láttam a darabot (a premiert és a másnapit), most lesz a harmadik alkalom – úgy tűnik, függő lettem.. – és már e két előadás kapcsán is beszélhetek fejlődésről. Ennek fényében kíváncsian várom, miként lesz egyre szabadabb a színészek játéka! Ács Tamást nézve e két első Pierrot és Prigozsin-on olyan érzésem volt, hogy a már jól ismert, Tamásra jellemző elragadó játék ebben a műben teljesedik ki, végig gyönyörködni tudtam a megformálás szépségében. Formanek remekül hozza a „ellenpont” karaktert, csakúgy mint a Senki se mer egyedül élni című szintén zseniális darabjában. Itt is ő volt meglátásom szerint a „rosszzsaru” és ennek nemcsak orgánuma, a személyiségéből sugárzó felperzselő tüzesség az oka, hanem a sok év színjátszás alatt kialakult játszói képességei. Természetesen a szórakoztató attitűdök tobzódása ellenére nem beszélhetnénk Formanek műről, ha nem domborodna ki a dráma, valamint egy aktuális és fontos társadalmi szintű kérdés. Utóbbi ezesetben az etikus többpartnerűség, azon belül is talán leginkább a poliamoria körül forog: vajon eljuthatunk-e a megcsalással szemben ahhoz a szereteten, tiszteleten alapuló belátáshoz, hogy nincs jogunk senkit kisajátítani, lehetünk-e tragédiák nélkül szabadon szeretni tudó felnőttek?
Nyáron jártam utoljára a Magyar Képzőművészeti Egyetemen a múlt heti Konferencia előtt, az úgynevezett kipakoláson. Ilyenkor a képzőn tanuló diákok megmutatják az évi termésüket. Máig él bennem az élmény, ami a meghatódásig jutott bennem. Emlékszem, döbbenettel néztem, hogy ezek a zömében 18-25 év közötti „gyerekek” mennyire tehetségesek. A médiaművészet osztályok munkáit leszámítva olyan magas minőségű alkotásokkal, született tehetségek képi megnyilvánulásaival találkoztam, hogy könny szökött a szemembe. Műteremről műteremre járva, Gál osztálytól Filp osztályig végig az járt a fejemben, hogy milyen szerencsés ez a kis Magyarország, hogy ennyi reményteli képzőművész növendékkel büszkélkedhet. Ahogy érzékeltem, a mai fiatalok szeretik a műfaji határokat, vagy úgy is mondhatnám korlátokat a lehető leglazábban kezelni. Gőzerővel törnek be életükbe a médiaművészeti elemek, a festészet is szépen él és virágzik a hallgatók munkáiban, aminek én nagyon örültem. Az az érzésem volt, hogy hiába pár éve vannak a a mesterek között, kész művészek benyomását keltik műveikkel. Ilyen örök emléket nyújtó nyári élményekkel érkeztem újra az egyetem patinás falai közé, a Magyar Festészet Napja rendezőinek meghívására. Nem hallgathatom el, hogy ahányszor belépek a Millennium idején közadakozásból emelt Andrássy úti épületbe, szemem-szám tátva marad szépsége okán. Mégis érzik, hogy az ember a képzőművészek szentélyébe lépett, van egy különös művésztelep hangulata a termeknek, ami engem harminc év fotóművészeti pályám során mindig otthonossággal tölt el. Mindezt csak azért írom, hogy kifejezzem, mennyire jó helyre álmodták meg a szervezők a festészet ünnepnapját, ahol a Mánia és stratégia, válaszutak a kortárs festészetben című konferencián vehettem részt. A hatalmas Barcsay kiállítótérben – amely zsúfolásig megtelt – az idei díjazottak alkotásai adták a méltó hátteret az előadóknak. Dr. habil Erőss István DLA Munkácsy-díjas képzőművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem rektora köszöntője után Dr. habil. Ötvös Zoltán DLA Munkácsy-díjas festőművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem docense, tanszékvezető Festészet van című előadásával nyílt a konferencia. Kósa János DLA Munkácsy-díjas festőművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem docense előadása nagyon érdekes volt számomra, igyekezett történeti betekintést adni az utóbbi évtizedek, beleértve a háború utáni állampárti évek jelenségeit, tendenciáit is. Fontosnak tartom, hogy igyekezett hivatásos művészi szempontokat, értékesítési, galériás összefüggéseket is megvilágítani a Festészet jelene címet viselő értekezésében. Gaál József Munkácsy-díjas képzőművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem docense, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja Agyon definiált festészet című előadása a képzőművészet irodalmi szintű megközelítését adta, fontos hangulatokat, performatív, progresszív szemléletmódot átadva. Verebes György Munkácsy-díjas festőművész, Érdemes Művész, a Magyar Festészet Napja elnöke, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja személyes hangvételű előadásában a festés lelki aspektusait vázolta.
Az előadások sorát egy kerekasztal beszélgetés követte (résztvevők neve lent), ami egy nagyon érdekes, remek beszélgetés volt, minden képzőművésznek érdemes lett volna meghallgatnia. Terjedelmi korlátokat figyelembe véve most csak Dr. Horváth Dániel DLA festőművész, a Magyar Képzőművészti Egyetem docensének azon gondolatát emelném ki, hogy ami nem változott az évek alatt: alkotni azért kell, mert nekünk alkotóknak szükségünk van rá. A Festészet Napját díjátadó zárta, én is zárom soraimat egy itt – szintén Dr. Horváthtól – elhangzott gondolattal, ami méltón kifejezi a festészet, az alkotómunka lényegét: „Az alkotás: belső igény a szabadságra”.
Rékasi Attila, Újpest
A Magyar Festészet Napja Alapítvány és a Magyar Képzőművészeti Egyetem tisztelettel meghívja Önt a Mánia és stratégia, válaszutak a kortárs festészetben című konferenciára és díjátadóra a Magyar Képzőművészeti Egyetemen Aulájába!
2025-ben rendhagyó módon a Magyar Festészet napja idei díjazottait bemutató pop up kiállítás mellett egy a magyar festészet jelen helyzetét megvitató, illusztris előadókat felvonultató konferenciával ünnepeljük a Magyar Festészet Napját.
A konferencia célja, hogy körbejárja a kortárs festészet hatását a mai művészeti és kulturális életre, és megvitassa azokat a feladatokat és lehetőségeket, amelyekkel a kortárs művészek szembesülnek napjainkban.
Program
15.00 Köszöntő Beszédet mond: Dr. habil Erőss István DLA Munkácsy-díjas képzőművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem rektora
15.05 Festészet van Előadó: Dr. habil. Ötvös Zoltán DLA Munkácsy-díjas festőművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem docense, tanszékvezető
15.25 A festészet jelene Előadó: Kósa János DLA Munkácsy-díjas festőművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem docense
15.50 Agyon definiált festészet Előadó: Gaál József Munkácsy-díjas képzőművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem docense, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja
16.15 Festék, szín, fény Előadó: Verebes György Munkácsy-díjas festőművész, Érdemes Művész, a Magyar Festészet Napja elnöke, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja
16.35 Szünet
17.00 Kerekasztal beszélgetés Moderátor: Dr. Tayler Patrick Nicholas DLA festőművész, a Magyar Képzőművészti Egyetem adjunktusa Résztvevők: Dr. Horváth Dániel DLA festőművész, a Magyar Képzőművészti Egyetem docense, Iski Kocsis Tibor Munkácsy-díjas festőművész, a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja, Stefanovits Péter Munkácsy-díjas festőművész, Érdemes Művész, a Magyar Művészeti Akadémia Képzőművészeti Tagozatának vezetője, Szurcsik József Munkácsy-díjas festőművész, Érdemes Művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, Tenk László Munkácsy-díjas festőművész, a T-Art Alapítvány alapítója
18.00 Szünet
18.10 A Magyar Festészet Napja 2025. évi díjazottjainak kiállítása és a díjak ünnepélyes átadása
Tegnap este nagyon nagy érdeklődés mellett nyílt meg az újpesti Vészkijárat Galériában Józsa Pál szobrászművész GÚZS című tárlata. Jó érzés ekkora tömeget látni egy galériában, sok szaladgáló gyerekkel, akik nagyon jól érzik magukat és remélhetőleg idővel galérialátogató, művészetszerető felnőttekké cseperednek. A tárlatot Lelkes A. Gergely festőművész nyitotta meg, felolvasott írását mitológiai utalásokkal színesítette. A kiállítótérben a kőből készült szoborkompozíciókon kívül betekintést nyerhettünk a hivatásos művész néhány nagy méretű grafikai lapjába is. Nekem személy szerint ezek a lapok jobban vonzották a tekintetem, több jelenlévő barátom és most megismert kedves kiállításlátogató viszont a szobrokat méltányolta. A felnőtt látogatók és a gyerekek is kíváncsian simogatták a simára csiszolt felületeket kedvenc alkotásaikon, ami e tárlat esetében egyáltalán nem volt megtiltva. A vészkijáratos események mindig jó hangulatúak, az alkotók jó néven veszik, ha beszélgetések alakulnak és az esetleges kritikát is jó szívvel meghallgatják. Nekem rendre az a benyomásom, hogy Miksa Bálint festőművész galériavezető egyfajta vitaműhelyként is tekint a művészközösségre, ezzel is fejlesztve a minden korban ildomos, de felgyorsult világunkban kiemelten fontosnak nevezhető nézői és szakmai kritikai diskurzust. Túlzás nélkül állíthatom, nemcsak művészeti ízlést, de közösséget is épít hiánypótló, önzetlen munkájával. Józsa Pál személyében egy kedves, toleráns művész személyiséget ismertem meg, aki nyitott a világra, művésztanári és családfenntartó munkája mellett egy hivatásos művészhez méltó teljes életművet igyekszik megteremteni, amelynek legfrissebb manifesztumait tekinthetjük meg bejelentkezés után a hajógyári szigeten.
Rékasi Attila, Újpest
A Galéria ajánlása: Tömbszerűség, összekapaszkodó, egymáshoz szoruló formák, nehéz, kemény anyagok… Józsa Pál végtelennek tetsző életenergiái keresik a szabad szárnyalást a szobrai és rajzai által Gúzs c. kiállításán a Vészkijárat Galéria terében a Lelkes A. Gergely festőművész által prezentálandó megnyitón, majd még közel egy hónapon át. Szeretettel, barátsággal várunk minden érdeklődőt!
Kiállításmegnyitó: 
A kiállítást megnyitja: 
Helyszín: 
A megnyitón való részvétel és a kiállítás megtekintése díjtalan.
