A nagy sikerű, vastapstól hangos premier után ezen a héten péntek és vasárnap este hét órai kezdettel is megnézhetjük a Kettőspont Színház „Game of My Life” című improvizációs, szürreálisba hajló előadását. Még kapható jegy, ami nagyon jó hír! Nem akarnám elvenni a nézőktől a rácsodálkozás élményét, ezért csak annyit mondok, hogy ilyen sajátos térkihasználású darabot még nem láttam, sem itt, sem máshol. Rendkívül innovatív, egyedi megoldásokat tartalmaz a mű, úgy szcenikailag, mint a mondanivaló, a színészi játék és az eszközhasználat terén. A néző szinte szereplőjévé válhat a darabnak, ha elég nyitott. Mind a négy szereplő teljesítményéről csak az elismerés hangján tudok szólni, remekül formálják meg az „életüket”. Hiteles játékuk sok humoros helyzetet teremt a profánság feszültségét amúgy is sok poénnal oldó történetfolyamban.
A közösen megalkotott „történet” elsőre egyszerűnek tűnhet, a fellépők a saját művészlétük mindennapjaiba engednek betekintést, de ez ne tévesszen meg senkit; sok szimbolikus jelenet, mögöttes utalás árnyalja a mondanivalót, amelynek remekül megágyaznak a vizuális és zenei elemek.
Summa summárum, ezt a darabot mindenképp látni kell, igazi, felszabadító színházi élmény – művészet és szórakozás egyben!
Rékasi Attila, Újpest
Gyula és Tibi szabadúszó színészek: egy albérletben tengetik életüket. Mindkettejük élete válságba került, amire eltérő stratégiával próbálnak megoldást találni.
Peti ambíciózus kísérleti filmes: furcsa, gyötrő víziói mentén szeretné megreformálni a filmnyelvet. Egy castingon megismerkedik a fiatal színésznővel, Lilivel.
Önmegvalósítási kísérleteik és a hétköznapok monotóniája küzd egymással, és egyre őrültebb játszmába hajszolja őket.
Ki lehet-e törni a ránk kényszerített vagy önként vállalt szerepeinkből? Lehet-e megalkuvás nélküli, kreatív életet élni? Mi a valódi élet, és mi a látszat?
A Kettőspont Színház új bemutatója ezekre a kérdésekre keres válaszokat, ön- és társadalomkritikai élekkel, meghökkentő fordulatokkal, melyek során a nézőkkel bebarangoljuk a Kettőspont eddig nem nyilvános tereit is.
Szereplők-alkotók: Ács Tamás Formanek Csaba Mészáros Attila Somlyai Kata
Ha jól számolok, nem sok olyan rockzenész maradt a legnagyobb kedvenceim közül, akit ilyen vagy olyan formációval ne láttam volna élőben. Persze vannak, akikről lekéstem (pl. a Rush, Pink Floyd), akikből kiábrándultam (Bon Jovi, Metallica) és akiket koromnál fogva esélyem se volt látni (Jimi Hendrix, The Doors) A két évvel ezelőtti dublini Guns n’ Roses bulival bezárulni látszott a kör, ahogy öregszik az ember, egyre kevesebb kedve van a tömegben órákig ácsorogni, töltse fel bármennyire is az élő muzsika ereje. A néhány megmaradt bakancslistás előadó közt mindenképp ott van Alice Cooper, akit tavaly nyáron a Hollywood Vampires élén óhajtottam volna megtekinteni, ám a koncertet Johnny Depp „állítólagos” lábtörése miatt az utolsó pillanatban lemondták.
Éppen ezért csillant fel a szemem egy este a Kettőspont színház büféjében ücsörögve, mikor átfutottam a friss októberi műsort. 26-ára az „Özvegyek” zenekar volt beírva programként, (nevükkel az 1975-ös „Black Widow” c. számra utalva) akik ennek megfelelően a jó öreg Vincent Furnier (ez Alice polgári neve, bizony, még neki is van ilyen) repertoárjával állnak színpadra. A várakozásomat csak növelte, hogy a koncert előtti este – szintén a Kettőspontban – a zenekar basszusgitárosa, Lehoczky Frigyes Alice-ről és a menedzseréről szóló remek andekdotákkal szórakoztatta a pultnál összeverődött társaságot. Megtudhattuk azt is, hogy a legnagyobb slágerek mellett különlegességekkel is készülnek másnapra.
És valóban, amikor szombat este negyed kilenckor belecsaptak a lecsóba, nem átallottak a „Who do you think we are”-ral kezdeni az 1981-es Special Forces című, new wave-s beütésű lemezről. A választás azért is érdekes, mert Cooper életének a nyolcvanas évek volt talán a legsötétebb időszaka, amikor is nyakig merült a drogok és az alkohol mocsarába, állítása szerint egyáltalán nem emlékszik az ekkortájt készült lemezekre. A furcsa az, hogy noha tényleg hallatszik rajtuk a szétesettség, és slágereknek is híján vannak, de még így is tele vannak kreativitással, Alice szarkasztikus humora pedig talán ezeken a legnyilvánvalóbb. A nóta mindenesetre meglepően működőképes volt nyitányként, utána pedig olyan ismertebb számok következtek, mint az „Under my wheels” vagy a „Spark in the Dark”.
A legtöbb dal persze a 70-es évek első feléből, az akkor még zenekarként működő Alice Cooper legkreatívabb és legsikeresebb korszakából csendült fel (I’m eighteen, School’s Out, Billion Dollar Babies, Be My Lover, Go to Hell), és egész sokat játszottak Cooper nyolcvanas évek végi – kilencvenes évek eleji hajmetálos reneszánszának idejéből is (House Of Fire, Bed of Nails, Love’s a Loaded Gun, Lost in America – külön örültem az egyik Hey Stoopid lemezes kedvencemnek, a Die for you-nak, amit Alice eddig még sose vett elő koncerten. Az 1994 utáni termésből egyedül a 2021-es Detroit City fért be a programba. A mellettem ülő fiatal hölgyek bánatára nem volt „Poison”, de mivel Frici előző este elkotyogta, hogy kimarad, így nem lepődtem meg, különösebben nem is hiányzott a mester leglakosságibb, leg-agyonnyúzottabb slágere.
Efféle arénákba való színpadias hard rock-ot nem is olyan egyszerű egy akkora színpadon prezentálni, mint amilyen a Kettősponté. Az ötfős csapat alig fért el a színpadon, ennek ellenére hamar jó hangulatot tudtak varázsolni a falak közé. Megtudhattuk, hogy kilenc év óta ez az első fellépésük, ebből fakadóan voltak kisebb csúszkálások a műsor első felében. Markó János dobos nyilván sokkal visszafogottabban kényszerült játszani a hely méretei miatt, de hozta a biztos alapokat a zene alá. Gajdics Éva végig mosolyogva ritmusgitározott, a szólógityós Lindenmayer Péter viszont nem tűnt különösebben lelkesnek, kissé statikus volt a színpadi jelenléte. A szólóiból sajnos a hangosítás miatt keveset hallhattunk, de amit igen, az alapján a játékára nem lehet panasz. Frici már jobban érezte a rock n’ rollt, laza terpeszben nyomta a basszust, és a közönséggel is ő kommunikált. A csapat legfőbb motorja azonban egyértelműen a frontember, Nagy Benedek, aki mindent megtett, hogy pörögjön a buli, többször is átöltözött, egyszerre hozta Alice nyegle és mégis erőteljes performanszát, ugyanakkor a mozgásában tetten érhető a Velvet Revolver korszakos Scott Weiland glam-es pimaszsága is. Remekül vitte végig a showt a vállán, mind látványban, mind az éneket illetően meggyőző volt, még úgy is, hogy Alice bácsi magasait nem erőltette.
Lehoczky Frigyes basszusgitár, fotó: B. Kiss Anita
A koncertet egy kb. 15 perces szünet osztotta két részre, ezalatt Formanek Csaba lépett a színpadra a Kettőspont színház (és a Kispont galéria) a negyedik születésnapjának alkalmából. Csaba felelevenített néhány emléket a kezdetekről, valamit egy részletet a Likvidátor című darabjából, amit azóta is meghatározó momentumnak tart a művészi pályáján. Majd ismét a zenekar következett, és a végére igazán belemelegedtek ők is, és mi is. Jómagam, ismervén a dalok nagy részét, végig dudorásztam, és ezzel nem voltam egyedül, a refréneket egész jól fújta a közönség. Az egyetlen komolyabb problémám az Özvegyek produkciójával a rövidsége volt, ha leszámítjuk a szünetet, kb. egy órás volt a játékidő, és bár a publikum kért ráadást a fergeteges School’s Out után, már csak meghajolni jött vissza a banda.
Ettől függetlenül nagyszerű élmény volt hallgatni ezeket az örökérvényű dalokat az Özvegyek tolmácsolásában egy – szerintem meglehetősen – alulértékelt rocklegendától. Ha Alice jön még erre valaha, természetesen ott lesz a helyem, de az Özvegyeket is bármikor szívesen megnézem újra, ha úgy alakul.
Tartalmas és változatos műsorral várja látogatóit a Kettőspont Színház októberben is! Az évad egyik újdonsága, hogy bérletet is válthatunk az előadásokra. A nagy sikerrel futó „sikerdarabok”, mint a Pusztai Luca és Formanek Csaba alkotta Senki se mer egyedül élni, vagy az Ács Tamás megformálta Szókratész védőbeszéde mellett számomra új formációk is feltűnnek. Újdonság lesz például az Özvegyek Alice Cooper Tribute Band zenekar koncertje, amiben, ha jól látom, Lehoczky Frici barátom is megmutatkozik – ott a helyem! Örömmel látom, hogy továbbra is menetel Szitás Balázs remek Radnóti darabja, az Ikrek hava. Összefoglalva: színház magas fokon, ezért véleményem szerint akár jeggyel, akár bérlettel, Önöknek is ott a helyük! 🙂
Filozófiai est a Kettőspont Színházban, micsoda ötlet! Ez már a negyedik volt, az elsőre is szerettem volna eljutni, de örülök, hogy a NEGYEDIKRE KIS KÉSÉSSEL, DE ODAÉRTEM. Belépve adta magát a nem túl eredeti, de azért derültséget kiváltó: „Elnézést, elfilozofáltam az időt” poénom. Kicsit nehezen indult be a Formanek Csaba által szervezett és Nemes László filozófus által vezetett beszélgetés. Mint megtudtam, szoktak adni egy vezérfonalat a kávéházaknak, ami általában kötődik a teátrum azonos nevű monodrámájához. Ezt azonban igen szabadon kezelik, tehát ha úgy alakul, bármiről lehet „filozofálni”. A mostani téma ajánlást is Weiner Sennyey Tibor említett drámája ihlette, mégpedig a kezdő jelenet, amikoris az ókori hordólakó filozófus, Diogenész kutyaként csaholva embert keres a nézők között. Nemes László néhány gondolatban felvezette, mire is gondoltak, azaz hogyan határozható meg az ember fogalma, mi különbözteti meg az embert az állattól. Mitől kutya egy kutya, vajon ő gondol-e, s ha gondol, minek gondolja magát? Esetleg embernek? Az ember falkatársának? Az ember gazdájának? (Néhány arisztokratikusan viselkedő blöki – én biztos vagyok benne -, meg van győződve, hogy az ember, a „gazda” azért van, hogy Őt kiszolgálja.) A kezdetben tartózkodó közönség később megnyílt, egyre több interakcióval gazdagítva a beszélgetést. A résztvevők elemző attitűdje tehát hamar a kocsmafilozófián túlmutató nagy bölcseleti kérdések felé terelte a szót, ilyetén: „az ember vajon felsőbbrendű lény-e?” Volt, aki szerint abszolút. Ám ha igen, akkor miért? Mivel próbálhatjuk meg bizonyítani ezt az állítást? Ezekből a kérdésekből indulva majd’ másfél órás eszmecsere alakult ki, s egészen addig jutott e „filozófiai fakultás” ad-hoc közössége, hogy ki szeretne delfin lenni, illetve a delfinek okosabbak-e, mint az emberek?
Én gyerekkorom óta foglalkozom filozófiával, összevont szigorlatom is volt belőle a főiskolán, de az eseményt megelőzően felmerült bennem a kérdés: csütörtök este hatkor, munka után vajon rajtam kívül kit érdekel a filozófia? Örömmel láttam, tapasztaltam, hogy bizony sokakat! S hogy nem csupán passzív ez az érdeklődés, hanem komoly, előremutató eszmecserék szintjén is megmutatkozik. Nagyon ajánlom tehát, A-kit érdekel, az mindenképp részesüljön az egymás tiszteletén alapuló vitakultúra kávéházi gyakorlatából!
Rékasi Attila, Újpest
A következő kávéház okt. 29-én lesz 18.30-kor, a belépés díjtalan!
A Színház beharangozója:
A nagy sikerre való tekintettel a 2024/24-ös évadban is folytatódik a DIOGENÉSZ KÁVÉHÁZ a KETTŐSPONTBAN!
Gyertek bátran, jó lesz most is! (Ha ki is találtunk egy nagyszerű témát, azt egyelőre nem áruljuk el.)
„Én vagyok Alexandrosz, a nagy király”, „Én pedig Diogenész, a kutya.” Az éleseszű, városi provokátort, értékek átértékelőjét, a társadalom elé görbe tükröt állító legendás athéni filozófust, az „őrjöngő Szókratészt”, valamint Formanek Csaba nagyszerű Diogenész alakítását megidézve indítjuk útjára ezt a különleges filozófiai eseménysort, a Filozófiai Kávéház mintájára.
A helyszínen választott témáról beszélgetünk közösen, szellemesen, nyíltan és bátran, megalkuvást nem ismerve, másfél óra terjedelemben. Ehhez keresünk embert. Diogenész mi vagyunk!
A beszélgetést vezeti: Nemes László filozófus.
Találkozunk a Kettőspontban (Bp. Ráday utca 39.), SZEPTEMBER 19-én, csütörtökön este, 18:00-tól!
Utána 20:00-tól Weiner Sennyey Tibor DIOGENÉSZ című darabját nézhetitek meg Formanek Csaba előadásában.
Nem a tragikus sorsú költőóriás jut az eszünkbe, ha a Magyar Dráma műfajára gondolunk, ez talán nem újdonság. Szitás Balázs színművésznek sikerült azonban egy új színt hozni a budapesti, a magyar és -lokalitása okán- a világ drámajátszásának palettájára azzal, hogy egy monodrámában álmodta a „Világot jelentő deszkára” Radnóti Ikrek hava című prózáját. Meglátásom szerint a Kettőspont Színházat vezető Formanek Csaba nagyon érzékeny választása volt a repertoárból a Szitás darabbal ünnepelni ezt a minden teátrum számára jeles napot, melyet a Magyar Írószövetség indított országos útjára 1984-ben. Azt hiszem a négy évtizedes kerek évfordulón unikális választás minden színház-látogatónak Balázs intim, elgondolkodtató de legfőbb megrázó estje, hiszen magas szakmaisággal szerkesztette színpadra a prózát és rendkívül szenzibilisen formálja meg a szerepet.
Nem tudom Madách vagy Paulai Ede mit szólna ehhez a darabválasztáshoz, ehhez az interpretációhoz, vajon megérintené e őket az eszköztelenség, a sallangmentesség, a természetesség vagy kardjukba dőlnének a világ „pőreségét” látva, vagy esetleg az akkoriban jellemző vehementális reakcióval, kiáltozva, füttyögve botrányba fullasztanák az előadást és felháborodásuknak hangot adva követelnék a Formaneken miért nem egy „veretes” a Nemzethez méltóbb nagyszabásúbb darabbal ünnepel? Az én véleményem szerint ennél nemzetibben, méltóbban, nagyszabásúbban nemigen lehetne ünnepelni a Magyar Dráma Napját, minthogy megélhetjük Radnóti Miklós költő egyetlen prózai remekművének színpadi adaptációját. Különleges, minőségi ünneplés ez.
Remélem nem ér a pátosz vádja a fenti elismerő kritikám okán, de ha kételkednek a hozzáértésemben, ne legyenek restek, menjenek el ma, a Magyar Dráma Napján a Kettőspont Szíházba, és nézzék meg Szitás Balázst.
Előadja és rendezte: Szitás Balázs Fény: Formanek Csaba
Az Ikrek hava Radnóti Miklós egyetlen prózai műve. Sodró lendületű, ritmikus és dallamos, hol humoros, hol megrázó alkotás. Mélyre merülünk Radnóti boldog és mégis traumatikus gyermekkorába. Az emlékek láncolatán át felsejlik egy ember, egy sors, egy korszak: egy költő születése. KRITIKA: ”Szitás Balázs alkotása hiteles, megrendítő és elgondolkodtató színház lett, érdemes volt a nyári este könnyedségét felcserélni erre a súlyos élményre.” (Két Lámpás blog) https://ketlampas.blog.hu/2024/07/06/ikrek_hava_516
Nem fogy a lendület a független Ráday utcai Kettőspont Színháznál és a Kispont Galériában, szeptemberben sok izgalmas előadással, programmal indítják a 2024/25 évadot. Kedvenceim sorakoznak, Pusztai Luca és Formanek Csaba Senkiséje, Formanek jácta Diogenésze mellett, a döbbenetesen jó Ikrek hava is műsorra kerül Szitás Balázs lebilincselő játékában, Ács Tamás Leprikónokja Varró Dánielt hozza el a teátrumba, de újdonságok is lesznek, opera kedvelőként nagyon várom Monteverdi Orfeóját!
Fotó: Rékasi Attila
A SZÍNHÁZ FELHÍVÁSA: VISSZATÉRSZ? – TÖRZSUTAS lennél? – esetleg MECÉNÁS?
Ha már úgyis tudod, hogy nem csak egyszer fordulsz meg nálunk a következő 10 hónapban, itt a remek lehetőség!
Hamarosan indul az új évad nálunk is, és ennek örömére bevezetjük új bérlet-rendszerünket!
Váltsd meg – szeptember 10-ig kedvezményesen! – jegyeidet és / vagy bérleteidet a Kettőspontba, hogy legyenek remek élményeink és találkozásaink
Tarol a nemzetközi rövidfilmfesztiválokon Weith Katalin rendező-producer sci-fi filmje, amelynek férfi főszereplője a Barátok közt sorozatból is ismert színész, Bodor Géza. Az eddig 51 díjat besöprő, komoly társadalmi és technológiai kérdéseket is felvető produkció és a magyar film kapcsán rég látott siker okán kérdezte az alkotókat a FakTúra művészeti folyóirat.
Katalin, Ön két neves amerikai stúdiumot is elvégzett, majd az ELTE filmkészítő szakán is diplomát szerzett, tehát hivatásos szakember, nyilván rálát a mai filmes közegre. De hogyan találta meg főszereplőnek Gézát? Sokan őt inkább a Kettőspont színházból, drámákból ismerünk.
Weith Katalin: Számomra viszont egy film, a Drága Elza című 2014-es produkció hozta az ismeretséget. Én itt társproducer voltam, Géza pedig remek szerepet, egy nagyon férfias karaktert játszott. Így amikor most ilyet kerestünk, nekem egyből bevillant Géza karaktere! Ez volt az egyik tényező. A másik pedig, hogy ebben a produkcióban elengedhetetlen a perfekt angol nyelvismeret, hogy a nyelvhasználat semmiképpen ne okozzon plusz figyelmet, a színész abszolút a játékra tudjon koncentrálni. Gézánál mindkettő megvan, láttam őt játszani, zseniális!
Géza, te miként reagáltál a felkérésre? Milyen kihívásokat hozott ez a filmszerep? Van olyan, amikor nem vállalsz el egy szerepet?
Bodor Géza: Természetesen nagyon örültem, amikor Katának eszébe jutottam. Ritkán, csak extrém esetekben utasítok vissza darabot, felkérést. Az a hozzáállásom, hogy egy színésznek a produkciót kell „szolgálni” és legjobb tudása szerint megfelelni a figura megformálásában, most is erre helyeztem a hangsúlyt. Talán az Ai-vel való közös munka hozott kihívásokat, de mivel én tech fan vagyok, ez nekem szerencsére nem volt újdonság. Inkább egy olyan kihívás előtt álltam, hogy hirtelen, gyorsan kellett megoldani a feladatot.
A rendezőhöz fordulok kérdésemmel: mi volt az alapja a forgatókönyvnek, honnan a film története? Úgy olvastam, egy sci-fi regény volt a kiindulás. Úgy érzékeltem, nem egy széles körben ismert mű az alap.
Weith Katalin: Tizennégy éve ismerkedtem meg az íróval, több művét olvastam, illetve a kiadóm jelenteti meg az álnéven író szerző sci-fi illetve összeesküvés elméleti könyveit. Nem véletlen ír álnéven, hiszen témafelvetései nagyon erősek, politikai trélerek, összeesküvés elméletek. Három kötetes Az elme gyilkosai című könyveket olvastam tőle, ezek adták a forgatókönyvhöz – amit együtt írtunk – a gondolati hátteret. Röviden: ezen írások főszereplője Julius Andon, akit Géza alakít és akiről tulajdonképpen szól ez az egész film, őrá építettem az egész projektet. Julius Andan tulajdonképpen egy fiktív szereplő, aki árulóvá válik a legfelsőbb kasztból, besokall, elege lesz és leleplezi mindazt a manipulációt, elnyomást és egyéb igaztalanságokat, amit huszonöt éven keresztül művelt. Ez a gondolat egészült ki fikciós elemekkel, úgymint a mesterséges intelligencia és Julius együttműködve milyen új világot tudnának létrehozni. Ehhez az írónk A világ a színfalak mögött című könyve is sok inspirációt adott. Rendezőként az én személyes „küldetésem” a fimmel egy boldogabb, jobb, mondhatni idealizált társadalom létrehozása.
Géza, mitől lesz izgalmas ez a film, mi hozhatja a sok díjat?
Bodor Géza: Ahogy Kata mondta, ez a történet Julius Andannak a története. Nagyon sokat dolgoztunk vele, hogy a vásznon is erős lehessen. A filmnek a fogadtatása egyenlőre nagyon kedvező, hisz több díjat is nyert. A világ a színfalak mögött könyv az egy alap, abból nőtt ki a történet, mondhatnánk, hogy ez egy spinoff tulajdonképpen, de attól válhat egy sztori izgalmassá, hogy belekerülnek szereplők, így egészen más dinamikája lesz a filmnek, mint amilyen a könyvnek van. Aki szereti a könyvet az szeretni fogja a filmet, de ha elolvasod a könyvet az még nem spoilerezi le a filmet. Szóval nagyon-nagyon izgalmas alkotás született, ami megjelenhet a díjak odaítélésénél is.
Nem vagyok filmszakértő, de ha jól láttam, egy olyan fesztiválon is díjazott lett a film, ahol az Oscar Díjjas Mindenki című magyar kisfilm is sikerrel szerepelt, ha lehet ilyet kérdezni egy rendezőtől, mennyire „rangos” díjakat tarol Julius Andan története?
Weith Katalin: Nem csak a film rövid, az elkészülési ideje is az volt, tavaly áprilisban indult a projekt, amikor elkészült a végleges változat, teszteltük online egy zárt vetítésen, amit kétezren néztek meg. A filmnézők hatszáz kérdőívet küldtek vissza és nagyon pozitív volt a visszajelzés, erre alapozva, kezdtük el az angol nyelven forgatott filmünk nemzetközi fesztiválokra való nevezését. Ezeken a megmérettetéseken első körben online formában versengenek az alkotások a havonta vagy negyedévente megrendezett fesztiválokra általában több ezer filmet neveznek. Akik itt első helyezést értek el, azok bekerülnek az éves rendezvényre és ott megmérettetődnek egy nagyon komoly zsűri előtt. Én eleve csak olyan fesztiválra neveztem be a filmet ami úgynevezett IMDb által elfogadott fesztivál, mert az már rögtön egy szűrő. Amikor megnyertünk egy fesztivált, akkor kaptunk egy IMDb linket, hogy feltölthetjük magunkat és az IMDb kereszt ellenőrzést is végzett, így mondhatni nem „futottak még” kategóriájú fesztiválokra sikerült bejutnunk. Igyekeztem figyelni arra is, hogy hol vannak azok a városok, ahol a filmvilág koncenrálódik, tehát ahol utána majd az élő vetítésen megjelennek olyan befektetők, producerek, akik érdeklődhetnek az alkotás iránt, ezért Los Angeles-t és a többi jelentős filmes amerikai városokat és angliai fesztiválokat céloztunk meg.
Itt szeretném elmondani, hogy most vasárnap (2024. júnus 2.) lesz nyilvános a film, eddig zárt csatornán volt a fesztiválok miatt, vasárnap indul egy komplex weboldal is, sok információ lesz rajta a film kapcsán, úgyhogy meg lehet nézni az alkotást és lesz egy „beavatottaknak” szóló jelentkezési lehetőség, regisztráció is, ugyanis egy közösséget hozzunk létre azoknak, akik szeretnének hasonló módon egy „jobb” világot létrehozni és velük folyamatosan kommunikálni fogunk, heti hírlevél és minden egyéb formában.
Mit mondhatok? Ötvenegy díj csak eddig! Gratulálok és azt ígérhetem a FakTúra folyóirat követni fogja ezt a példátlan sikert, köszönöm az interjút.
Szereti-e még valaki ma Radnóti Miklóst? Nekem, amikor irodalomra kerítem a szót, nagyon sokan mondják, hogy igen, Ő a kedvencem. Szólok, nehogy lemaradjanak azok, akik kedvelik, tisztelik Őt, hogy holnap egy nagyon fontos estje lesz a Kettőspont Színházban ennek a zseniális irodalmárnak, akit most csak azért nem nevezek költőnek, mert Szitás Balázs színművész Ikrek hava önálló estjén egy Radnóti vers sem hangzik el. Az életét a hazájáért adó író prózája lesz előadva, nem „kisiskolás fokon”. Volt szerencsém a főpróbán fényképezni, ami természetesen nem egy primer befogadói élmény, hiszen dolgoztam, a képre kellett koncentráljak, de így is megérintett Balázs értő és magas színvonalú interpretációja. Orgánuma, szöveggel való együtt lüktetése ért el hozzám szinte azonnal, dacára a köztünk lévő kamerának. Úgy érzem, közelebb kerültem Radnótihoz, sokszor éreztem úgy, „jelen” van, itt van köztünk. Méltatlan, értelmetlen, soha fel nem fogható, meg nem bocsájtható halálát nem lehet feldolgozni, annyi vigaszunk lehet, hogy olyan fontos színházi emberek, mint jelen esetben Szitás Balázs rendező, előadó és Formanek Csaba vezető, aki színházába fogadta ezt a szerintem nem mindennapi produkciót, nem feledik el költő óriásunkat. Kérek mindenkit, mi nézők se tegyük, vásároljunk jegyet, őrizve ezzel emlékét!
Az Ikrek hava Radnóti Miklós egyetlen prózai műve. Sodró lendületű, ritmikus és dallamos, hol humoros, hol megrázó erejű alkotás.
Mélyre merülünk Radnóti boldog és mégis traumatikus gyermekkorába. Az emlékek láncolatán át felsejlik egy ember, egy sors, egy korszak: egy költő születése.
Radnóti költeményeit sokan szeretik, köztük én is, el is fogok jönni az önálló estedre, de érdekelne, miért őt választottad a Kettőspontos bemutatkozásodra?
Igazából egy ideje gondolkodom azon, hogy újra színpadra lépjek, de megfogadtam, hogy csak olyan szöveggel, vagy történettel szeretnék a nézők elé állni, ami annyira megfog, hogy nem tudom nem megcsinálni. Újraolvastam tavaly szeptemberben az Ikrek havát, és azonnal tudtam, hogy megvan, amit kerestem. Néhány hétig még csak ízlelgettem a szöveget, mint a jó bort, utána kezdtem csak el vele dolgozni. Mondhatjuk úgy is, hogy a szöveg választott engem, és nem én a szöveget. (Nevet). Rengeteg közös élményem van Radnóti gyerekkorával. Nem pontosan az történt meg velem, ami vele, de hasonló élményeim vannak. És azt hiszem, sokan mondhatjuk el magunkról ugyanezt. Ezért zseniális a szöveg, mert univerzális problémákat vázol a költő egyéni történetén keresztül. Teszi mindezt ritmikusan, dallamosan és érzelmektől fűtve. Olyan lüktetése van, mint egy zenei remekműnek.
Ha már Radnóti, mennyire tartod Őt ma aktuálisnak? Nekem a háborúk miatt hátborzongatóan aktuális.
Hát igen, rátapintottál a lényegre. Persze nemcsak a háborúk miatt. Ahogy azt fentebb kifejtettem, univerzális állapotokkal dolgozik a szöveg. Dehát az is árulkodó, hogy a költő mikor fejezte be a kéziratot. 1939 augusztus végén. Érezhető a bizonytalanság és a háborúra készülő Európa túlfűtöttsége. De talán egy idézet a műből jobban megvilágítja ezt az állapotot: “Riasztó újságcímek között jöttem idáig, ma újra Európa sorsa dől el, izgatottan és ünnepélyesen élek, de kezdem megszokni már.” Ezt szerintem ma bármelyikünk mondhatná. Hátborzongató, hogy ez az idézet már 85 éves… Ahogy a kapcsolatairól, az érzelmeiről, az érzéseiről mesél, az pedig időtlen. Radnóti egyre aktuálisabb olvasmány.
Nem nagy kockázat egy költőre alapozni egy színházi estet, meg lehet így tölteni a nézőteret?
Nem tudok erre válaszolni, nem vagyok marketingszakember. (Nevet). A szöveg nem egy költemény, hanem egy konkrét történet az egyik legnagyobb költőnk életének egy részéről. Egy sztori, ha úgy tetszik. Zenei dallamokkal, pontosan kiszámított dramaturgiai ívekkel. Gyakorlatilag színpadra van teremtve. Megfelelő jelenléttel előadva katartikus élményt adhat. Ez egy olyan szöveg, amit meglepően kevesen ismernek. Pedig nem is hosszú, és nem is nehezen befogadható. Kicsit küldetésemnek is érzem, hogy minél több emberhez eljuttassam ezt a csodát, mert az Ikrek hava maga a csoda.
Mi számodra a legnagyobb kihívás ebben a darabban?
Erre a premier után szeretnék válaszolni. (Nevet)
Mivel hívnád fel magadra a nézők figyelmét? Mi adta eddig művészi munkásságodnak, irodalmi kötődéseidnek a gerincét?
Sokfelé sodort az élet. Először színész voltam, egészen hosszú ideig, aztán 9 évig táncos. Külföldön játszottam egy ideig. 2020-ban megkaptam az év legjobb férfiszínészének járó díjat a New York Film Awardson. Amikor elkezdtem újra tanulni, a filmen kívül mindent abbahagytam, mert nem szerettem volna egy seggel több lovat megülni. Tavaly szereztem meg a filmrendező diplomámat, de mesterre már forgatókönyvíró szakra mentem. Azt hiszem most kezd bennem összeérni az a sokfajta dolog, amivel foglalkoztam, vagy éppen foglalkozom. Mert ezek mind egy tőről fakadnak, és egyfelé vezetnek. Mindegy, hogy a végén vászonra, vagy táncszőnyeggel leterített padlóra álmodom-e a produktumot.
Mennyire fog jellemezni téged a színpadon a Radnótihoz első blikkre jobban illő visszafogottság, vagy meglepetést fogsz okozni?
A színpadon szinte bárki, és bármilyen lehetek. Amelyik figurát meg tudom teremteni, az élni fog. Persze, az általam életre keltett figura csak belőlem tud táplálkozni, hiszen van egy testalkatom, izomzatom, hangom, lelki beállítottságom, mint mindenkinek. De ezeket az attribútumokat másképpen tudja használni egy színész.
Mi a véleményed a FakTúra folyóiratról, hogy érzed tud segíteni egy induló fiatal művésznek egy ilyen művészeti online folyóirat?
Nagyon fontosnak tartom. Az által, hogy teret kapunk a gondolataink kifejtésére, lehetőséget kapunk a leendő közönségünkkel elkezdeni egyfajta kommunikációt. Ezért nagyon köszönöm neked a lehetőséget, és nagyon-nagyon sok olvasót kívánok a FakTúrának!
Méhek, anyák, gyermekek címmel lesz május 5-én 15 órai kezdéssel verseket és filmeket felvonultató anyáknapi program a Ráday utca 39. szám alatti Kettőspont Színházban, ahol Formanek első egyszereplős filmalkotása nézhető meg újra. A színházi drámái után ez a saját rendezésű alkotás egy sokkal spirituálisabb, filozofikusabb alkotás, ami meglátásom szerint szép képi és filmes nyelvezettel lett megalkotva. Egy hegy, egy házikó és Lali kutya szerepelnek még a rendezőn kívül a filmben, ami nagyon bensőséges hangulatvilágú, talán ez indokolhatja az Anyák napi vetítést. Kis költségvetése ellenére egy ízig vérig szerzői film, ami egyenlőre népszerűségében nem „veri” a Most vagy sohát (már, hogy akciófilmesen fejezzem ki magam), de ez az alkotás is bővelkedik akcióban, jönnek, mennek, nézelődnek, étkeznek, fürdenek. Már ha nem csak azt tekintjük akciónak amikor hülyére verik egymást és halomra ölik a szereplőket. Félre téve az összehasonlítást a Formanek film lényege meglátásom szerint, egyfajta életérzés, értékként definiált életmód bemutatása, ez abszolút sikerült is az alkotónak! Mivel a vetítés után lehetőség lesz beszélgetni a szerzővel, hangot adhatunk esetleges észrevételeinknek, véleményüknek, Csaba erre nagyon nyitott, ahogy én tudom, örül is ha van visszajelzés!
Tegnap este a Kettőspont színházban Forgács Gábor színész, humorista, szinkronszínész Humorforgácsok című előadását láttam, melyet Csifó Dorinával és Kárpáti Leventével vittek színpadra a Ráday utcában összesen hat alkalommal ebben az évadban.
Én ahhoz a generációhoz tartozom, amely a Szeszélyes évszakokon és a Gálvölgyi-Shown nőtt fel, igy az a fajta humor, amit Forgács Gábor képvisel szerves része volt gyerekkoromnak. Talán nem a sajátom, hiszen nem választottam, de nosztalgiával és biztonságérzettel tölt el, azzal a tudattal, hogy amit gyermekként szerettem, szerethető lehet ebben az önmagából régen kifordult világban.
Mit kaptam Forgács Gábortól tegnap este? Először is patikamérlegen adagolt Forgács humort, remekül kitalált, jól megrendezett összeállítást mindabból, ami ő: standup comedy, helyzetkomikum, kabaré, dalok, a kihagyhatatlan jódli, finoman de egyértelműen megfogalmazott társadalomkritika, közéleti utalásokkal melyek mindig aktuálisak és persze az elmaradhatatlan svájci sapka és munkás karakter, amit senki nem tud úgy mint ő. Na és persze a sztorik… Honthy Hanna, Hofi Géza, Bessenyei Ferenc.. jó, hogy van még, aki emlékszik rájuk.
Amit még kaptam tőle és vele csodásan kooperáló színésztársaitól az az élmény, hogy minden, ami a színpadon történik nekem, a nézőnek szól, még ha az előadás szinte minden pontja a művész úr személyéhez, munkásságához kapcsolódik, egy percig nem éreztem úgy, hogy az öncélú lenne. A darabnak a közönség pont úgy részese volt, mint a színpadon játszó színészek, bár az elismerés egyértelműen az utóbbiakat illeti meg. A szereplők közötti kedves élcelődés, humoros odaszólások, könnyeddé és személyessé tették az egész előadást.
Forgács Gábor egyike azon színészeknek, akik nagyon tudják, hogy kell a színpadon lenni. Legyen szó tv kabaréról vagy egy kis, alternatív színházról 30 férőhellyel, ugyanazt a minőséget kapja a kedves néző. Bár személyes véleményem, hogy ez utóbbi esetben még annál is többet.
A Kettőspont színház az a hely, ami teret ad modern, alternatív színdaraboknak, képzőművészeti kiállításoknak, amatőr és profi színjátszó társulatok darabjainak, gyerekprogramoknak, filmvetítéseknek és most még bővült a színpaletta ezzel az egyik korábbihoz sem hasonlítható előadással. Számomra ez a varázsa ennek a helynek, hogy mindig egy kicsit mást ad, mer kockázatot vállalni és én hiszek benne, hogy ez a jó út.
A darab a jelen állás szerint már csak két alkalommal, ma április 20-án és holnap este lesz látható a Ráday utcában. Mindenkinek ajánlom. Nosztalgia, szeretet, minőség, csak kaphat az ember ha megnézi, mi mást kívánhatunk még? Ha én kívánhatnék még valamit, az az lenne, hogy Forgács Gábor soha ne érezze azt, hogy amit ad, az már nem elég. Isten tartsa meg őt nekünk még sokáig, minden jót kívánunk Művész Úr!
Címlapfotót Rékasi Attila készítette a Kettőspont Színházi előadáson
A Forrás Művek Színtársulat Verőcén alakult egy baráti-civil közegből, első előadásukat – a generációs traumákat is boncolgató Csodálatos vadállatokat- nemrégiben bemutatták Budapesten is, a Kettőspont Színházban. Hogyan forrnak össze a „dunakanyari köztörzsiség” energiái egy színházi társulattá, mik a kezdet legnagyobb nehézségei és örömei, és merre tovább a jól sikerült indulás után? – ezekről a témákról kérdeztük Tóth Zsuzsannát, a társulat alapító-rendezőjét.
Nem gyakori manapság, hogy felnőtt, civil emberek színházi társulatot alapítanak kvázi a „semmiből”. Hogyan jött létre a Forrás Művek Színtársulat, és hogyan találtatok egymásra ilyen szép számmal Verőcén?
Hogy hol kezdődik igazán valami, azt nehéz volna megmondani. Talán az egyik napsütötte délután, mikor kint ültünk egy Dunára néző teraszon, bámészkodva a csillámló vizek felett, felötlött valakiben, hogy olvassunk fel egymásnak a legszeretettebb írásainkból. Akkor született az ötlet, hogy talán kicsit átgondolva, strukturálva még izgalmasabbá tehető, akár egy drámát is felolvashatnánk – a szerepeket külön-külön felolvasókra bízva. Elsőre mégsem egy drámát dolgoztunk fel, hanem egy felkérésnek eleget téve összeállítottam ajánlásaimat Weöres Sándor költészetéből, és baráti társaságomból – az erre örömmel vállalkozók közül – felolvasókat kértem fel. Később készült egy Karinthy-est is, hasonló dramaturgiával. Mindkét alkalom nyitott műhely volt, amihez felolvasóként bárki csatlakozhatott. A mostani társulat ezen alkalmakból nőtte ki magát.
Miért éppen Garaczi László Csodálatos vadállatok című színművét választottátok első előadásotok alapanyagául?
Ez nagyon az elején történt, nem volt még állandó társulati tagság, így magam döntöttem a darabról, s kértem fel a szereplőket hozzá. Elegem lett a töredékekből, a pár perces tartalmakból, szeretettem volna legalább egy egyfelvonásost a többiekkel közösen felolvasni. Akkor még úgy képzeltem, hogy a törzshelyünkre, a valaha volt Forrás kávézóba invitáljuk a közönséget, s miközben a vendégek az asztalok körül iszogatgatnak, olyan lesz, mintha egy rádiójátékot hallgatnánk, csak történetesen élőben. S miért pont Garaczi? Megérintett, felkavart, saját budapesti fiatalkorom idézte, az ismerős helyszínek, szereplők és hangulatok magukkal sodortak, olvasása közben pedig egyre azon kaptam magam, hogy felkacagok, valami nyelvi leleményen, poénon, áthalláson, vagy kósza asszociáción. Egyszerre mulattamés sírtam. Úgy éreztem ez a darab alkalmas lesz arra, hogy megszólítsam a hallgatóságot, hogy olyan utakra hívjam őket, ami megmozgatja, újraértékelésre sarkallja őket, olyan érzékeny területeken is, ami egyébként sokszor önmagunk elől is rejtegetett tabu. Szerettem volna elbeszélni, milyen bizonytalan mentális állapotban vergődnek köröttünk sokan, időszerűnek éreztem, még ha a Csodálatos vadállatok a 90-es évek fiatal generációjának története is, a feszültsége, a felbolygatott kérdéskörök, traumák, családi problémák ma is ugyanúgy jelen vannak, sőt a következő nemzedékeket szemlélve, talán súlyosabban. S mindemellett valami olyasmit szeretettem volna, ami friss, mai, közel jár a mindennapjainkhoz, elevenen érint és közel hoz. Bár lehet, hogy ezt csak utólag magyarázom így, hiszen mindeközben kezdő színházcsinálóként nagy várakozás élt bennem, hogy vajon képesek leszünk-e a színpadi játék csodájára, és megteremtjük-e néhány katartikus pillanat lehetőségét? Mindenesetre ehhez Garaczi Laci darabját kitűnőnek éreztem.
Öt alkalommal mutattátok be eddig ezt a darabot felolvasószínházként, miközben szinte teljes értékű szcenírozás és színészi jelenlét jellemzi az előadást. Miért ezt a formát választottátok? Nem gondoltatok arra, hogy – akár menet közben – „megszabadultok” az olvasópéldányoktól?
Többször volt róla szó, de ha a színészek megtanulják, és felállnak, mozognak, játszanak, akkor teljesen át kell rendezni a darabot, és a szövegtanuláshoz se fűlött akkor még a foguk. Egyszerűen nem voltunk még készen rá. Rendezőként különben is szövegközpontúan álltam hozzá, a szöveget szerettem volna, minél kevesebb csorbítással megosztani, kihangosítani, értelmezni. A felolvasás pedig nagy könnyebbséget és kapaszkodót jelentett az amatőr színészek számára, így egyszerűbb volt elcsábítani őket erre a munkára. Persze a próbák során hamar kiütközött, milyen feszes keret egy asztal mögött ülve, olvasva előadni, ezért is lazítottuk fel itt-ott néhány gesztussal, mozgással, árnyjátékkal. Mondjuk úgy, hogy ez volt a társulat belépője egy igazi színpadi játékhoz. Most már szinte mindenkit zavar a szövegkönyv, ami eddig mankó volt, lassacskán akadállyá vált, ahogy magabiztosabbá váltak a szövegben, úgy haladtak volna karakterük kibontakoztatásában, ami ugye nem igen megy egy A4-es lappal az arcod előtt… A következő munkánk, már biztos, hogy nem felolvasószínház lesz.
Kissé leegyszerűsítve a Csodálatos vadállatok a 90-es évek végén egy felnövő- felnőtt városi generáció életválságába ad betekintést, nem éppen könnyed olvasmány. Hogyan rezonáltak ezekre a témákra és figurákra a színészek a próbák során, és milyen visszajelzéseket kaptatok eddig a közönségtől?
Ez nagyon érdekesen alakult. Kezdetben küzdenem kellett a darabért, a felkért színészek közül páran feltették a kérdést, hogy biztos jó választás-e? Emlékszem, első próbáink, ami a darab értelmezése körül forogtak, rendre éjszakába nyúló beszélgetésekbe fordultak, hiszen maga a szöveg rendkívül sűrű, szerteágazó, olykor vulgáris és töredezett. Még a cselekményszál sem magától értetődő, így volt, aki aggódott, hogyan jelenítjük ezt meg, hogy fog a közönség erre reagálni, „s miért kell már megint a nyomasztás, feltárni e belső tereket, ráadásul mindenféle kivezető iránymutatás nélkül?” De olyanok is akadtak a társulatban, akik nem töprengtek ilyesmin, és egyszerűen közösségi élményként, tartalmas szabadidős tevékenységként tekintenek a próbákra, kihívásnak tekintették a feladatot és egyszerűen beleálltak. Viszont, ami engem igazán meglepett és egyben megerősített a választás helyességében, az a közönség reakciója volt. Akivel csak szót váltottam az előadás után, szinte mindenki más-más jelenetet emelt ki, a saját személyes történetének tükrében. Ismét a szerzőt illeti a dicséret: a darab újszerű, kísérletező, időben és térben ide-oda ugráló szerkezete remek lehetőséget biztosított arra, hogy mindenféle problémakört a felszínre dobjon. Én úgy hívtam magamban: „a szélesspektrumú darab”, mivel mindenki talált benne valamit, ami számára jelentőségteljes volt, megérintette… De még a gegekkel is sokszor ez volt, az egyik előadáson harsány kacajt váltottak ki, a másikon semmit, a közönség kifürkészhetetlen.
Fotó: Rékasi Attila
Mik a legnagyobb nehézségek, amivel egy kezdő amatőr színházi csoportnak szembe kell néznie – és mi jelenti a legnagyobb örömet számotokra a színházcsinálásban?
A legkomolyabb nehézség a próbákra és a felkészülésre szánt idő megtalálása, és a többiekkel való egyeztetése. Munka és család mellett ez koránt sem egyszerű, s mégis, eddig sikerült megoldani, összetartani a csapatot, amit szerintem elsősorban annak az organikusan kialakuló közösségi együttlétnek köszönhetünk, amit a közös alkotómunka során megéltünk.
Vezetőként gondolom egyszerre kell szervezned és támogatnod a közösség munkáját – és kialakítanod a saját hangodat is rendezőként. Hogyan oldod meg ezt az egyének és a közösség érdekei között nyilván fel-felmerülő feszültséget?
Igyekszem minden felvetésre, óhaj-sóhajra, igényre, vagy problémára odafigyelni, őszinte és egyenes kommunikációval mindezeket megbeszélni, majd a lehetséges megoldások között optimalizálni. Ami olykor ellene megy rendezői szándékaimnak, de azt hiszem, ez természetes. Egy dologban vagyok hajthatatlan: hogy mind a szövegválasztásban, az előadásmódban, társulati megjelenésben nívós, érzékeny, hiteles csapat legyünk. A Vadállatokhoz például ragaszkodtam, mert meggyőződésem volt, hogy színvonalas, remek darabbal van dolgunk. De voltak helyzetek, amikor a többiek győztek meg, hogyan lenne jobb egy jelenet, egy hangsúly. Folyton változó körülményekkel kell kooperálni, lehetőleg sose levéve a kezed a finomhangolásról.
Mik a társulat további tervei, melyek a fejlődés tervezhető irányai?
Pillanatnyilag egy költészetnapi verses előadáson dolgozunk, amit értelemszerűen április 11-én mutatunk be Verőcén. Két legyet ütünk egy csapásra, egyrészt mi itt vagyunk itthon, szinte kötelező dolgunknak tartjuk, hogy egy ilyen alkalmat támogassunk, jelen legyünk, másrészt titkos rendezői gondolatom, hogy remek próba a színészeknek a szövegtanulás terepén, ami eddig még nem volt gyakorlat. Több színészmesterségbeli workshop-ot is tartottunk már külső, professzionális segítséget is bevonva, ezeket a jövőben is folytatni szeretnénk. Valamint kimunkálás alatt áll egy Mrozek-előadás, amit a társulatból arra vállalkozókkal hamarosan próbálni szeretnék.
A Dunakanyar – innen a belvárosból szemlélve – egyre pezsgőbb közegnek tűnik számomra. Valóban alakul itt egy kulturális értelemben is definiálható közösség? Milyen szerepe lehet ebben a Forrás Műveknek?
Valóban alakul itt egy kulturális értelemben is definiálható közösség. De ez már évtizedek óta zajlik, és sokkal lazább kapcsolódásokkal, mint gondolnánk. Hol fellángol ez a közösségi lét, és pezseg és pörög, lehet, hogy egy koncert, előadás, vagy épp egy kaláka miatt. Máskor meg leesik, visszazuhan. Nincs neve, nincs vezetője, nincs állandó tagsága, nincs iránya, és nem lesz sose kész, egy alaktalan, örökkön változó izé. Egy valami talán mégis állandó ebben a közegben, az alap hangütés, ami nyitott, elfogadó, szívélyes és baráti. Bár most jut eszembe: a szintén verőcei illetőségű Aznap Zenekar nevet adott ennek a jelenségnek, „éljen a dunakanyari köztörzsiség!”- valahogy így szokott búcsúzni a frontember. Kicsi ez a Dunakanyar, a kulturális értékekre érzékeny közönséget folyton összefújja valahol a szél. Így találkozunk, tudunk egymásról, s sokszor inspirálunk, együttműködünk, kapcsolódunk is. Azt hiszem, ez különbözteti meg leginkább a nagyvárosi léttől, hogy mindez valahogy emberléptékű maradt.
Mi a legnagyobb öröm a számotokra a színházban?
A társulat tagjainak válaszaiból:
„Más bőrébe belebújva, megkönnyül a saját búja, meg lehet úgy hülyének menni, hogy nem kell hülyének lenni, a közönség meg bólogat, meg pénzt dobál, meg bókokat!”
„Az együtt alkotás, mi más?”
” A csoportban feloldódás, spontán kreativitás, erős önismeret- és személyiségfejlesztés.”
„A figyelem, a fókusz gyakorlása önmagunk és egymás iránt. A szerep megtalálása az emberi mivoltunk jegyeinek kutatásával.”
Az interjút készítette Formanek Csaba, a Kettőspont Színház művészeti vezetője (nem jelzett fotók: magánarchívum)
A FakTúra folyóirat Szókratész védőbeszédét emeli ki a Ráday utcai teátrum márciusi kínálatából, annak okán, hogy Ács Tamás eddig nekünk nem okozott csalódást, ha szereti a filozófiát, vagy csak a szellem nagyságát, akkor mindenképp érdemes ellátogatnia a Kettőspont Színházba 2024. március 27-én este hét órai kezdettel, és a világ pusztulásának kapujában gyönyörködni abban, mi nagy volt az Ember!
Majorfalvi Bálint és Téglás Márton a Kettőspont Színház pódiumán, 2023 novemberében Fotó: Rékasi Attila
A címben szereplő matematikai anomália úgy köthető Az ötször született fiú címet viselő előadáshoz, hogy a jó humorú színész rendezők több színházi figura bőrbe bújva állítanak tükröt a teátrumok világának, illetve akár önmaguknak is. Volt szerencsém látni a produkciót és azt kell mondjam nagyon-nagyon jól éreztem magam, ciki nem ciki jól szórakoztam, jól éreztem magam! Megnézném még egyszer ezt a szerethető előadást és nem csak a remek színészi játék miatt. Vegyenek jegyet mielőbb, le ne maradjanak vasárnap este héttől a Kettőspont színházba várják önöket az alkotók, Majorfalvi Bálint és Téglás Márton ill. Fábián Nikolett/Ferenci Péter fények, hangosítás.
Színházszeretők, elsőre színházba vágyók, bárki aki megnézne egy élménygazdag monodrámát!
Ma a budapesti Ráday utcai Kettőspont Színházban Ács Tamás Barátom frenetikus játékában rendezésében megy
Gogol Az őrült naplója című nem hétköznapi előadása, én láttam nagyon-nagyon ajánlom, még kapható jegy este 19 órakor kezdődik, aki nagyon spontán típus, 18:55-ig a helyszínen is vehet jegyet, ha addig online nem fogy el, úgyhogy inkább előre
Váltsd meg – szeptember 10-ig kedvezményesen! – jegyeidet és / vagy bérleteidet a Kettőspontba, hogy legyenek remek élményeink és találkozásaink 
