művészeti és kulturális folyóirat
Színházfotók: Rékasi Attila
Még lehet kapni a 2025. január 22-i pótszilveszterre, de nem árt sietni a vásárlással, mert szilveszterkor is sokan már nem jutottak be Formanek Csaba Kiborult című előadásra és vacsoraszínházi eseményére, a FakTúra folyóiratnak Rékasi Attila fotóművész fotózott a premieren, 2024. december 31-én.
#rekasiattila #kettospontszinhaz #formanekcsaba #vacsoraszinhaz #budapest #kiborult
Fotó: Rékasi Attila
Este kilenctől majd’ fél tizenkettőig játszotta Formanek Csaba Kiborult című legújabb monodrámáját egy hangulatos, vidámságot sem nélkülöző vacsoraszínházi est keretében. Az öniróniával, önsors-kritikai és ontológiai aspektusokkal dúsított darab igyekezett társadalmi „áthallásokat” is artikulálni. A Formanekre jellemző ön- és világelemző szövegtörzseket interaktív videobejátszások, valamint nézőbevonós jelenetimprovizációk tarkították. A vacsora nem csupán „nézőcsalogató” ötlet, fontos szerepe van a szépen kibomló történetben, és a rövidnek nem nevezhető előadás „emésztését” is kiválóan szolgálja, lazítja.
Idén, hosszú évek szokását megszakítva (sokakat a keletkezett űrrel a kétségbeesés peremére taszítva), az éppen regnáló Köztársasági elnökünk nem szólt népéhez. Isteni szerencse, hogy van nekünk a Kettőspont, így nem maradtunk intelmek és állami jókívánságok híján. Kobakos Alajos lustának sem nevezhető, hiszen már a pezsgőbontás előtt elmondta sajátságos, filozófiai mélységeket is megjáró nagyívű ünnepi köszöntőjét. Nekem személy szerint nagyon szimpatikus volt, hogy elődeitől eltérően nem adott amnesztiát senkinek, illetve a közbeszerzési szabályokat komolyan véve nem csupán díszletnek vásároltatta az elnöki hivatallal a pezsgőt, hanem azt testi épségét sem kímélve bőszen nyakalgatta a beszéde alatt. Természetesen nem csak a magas rangú vendég okán ajánlom a darabot, véleményem szerint egy remek színházi élménnyel gazdagodhatunk, ha jegyet, vagy bérletet vásárolunk rá.
Rékasi Attila, Újpest
Fotó: Rékasi Attila
A nagy sikerű, vastapstól hangos premier után ezen a héten péntek és vasárnap este hét órai kezdettel is megnézhetjük a Kettőspont Színház „Game of My Life” című improvizációs, szürreálisba hajló előadását. Még kapható jegy, ami nagyon jó hír! Nem akarnám elvenni a nézőktől a rácsodálkozás élményét, ezért csak annyit mondok, hogy ilyen sajátos térkihasználású darabot még nem láttam, sem itt, sem máshol. Rendkívül innovatív, egyedi megoldásokat tartalmaz a mű, úgy szcenikailag, mint a mondanivaló, a színészi játék és az eszközhasználat terén. A néző szinte szereplőjévé válhat a darabnak, ha elég nyitott. Mind a négy szereplő teljesítményéről csak az elismerés hangján tudok szólni, remekül formálják meg az „életüket”. Hiteles játékuk sok humoros helyzetet teremt a profánság feszültségét amúgy is sok poénnal oldó történetfolyamban.
A közösen megalkotott „történet” elsőre egyszerűnek tűnhet, a fellépők a saját művészlétük mindennapjaiba engednek betekintést, de ez ne tévesszen meg senkit; sok szimbolikus jelenet, mögöttes utalás árnyalja a mondanivalót, amelynek remekül megágyaznak a vizuális és zenei elemek.
Summa summárum, ezt a darabot mindenképp látni kell, igazi, felszabadító színházi élmény – művészet és szórakozás egyben!
Rékasi Attila, Újpest
Gyula és Tibi szabadúszó színészek: egy albérletben tengetik életüket. Mindkettejük élete válságba került, amire eltérő stratégiával próbálnak megoldást találni.
Peti ambíciózus kísérleti filmes: furcsa, gyötrő víziói mentén szeretné megreformálni a filmnyelvet. Egy castingon megismerkedik a fiatal színésznővel, Lilivel.
Önmegvalósítási kísérleteik és a hétköznapok monotóniája küzd egymással, és egyre őrültebb játszmába hajszolja őket.
Ki lehet-e törni a ránk kényszerített vagy önként vállalt szerepeinkből? Lehet-e megalkuvás nélküli, kreatív életet élni? Mi a valódi élet, és mi a látszat?
A Kettőspont Színház új bemutatója ezekre a kérdésekre keres válaszokat, ön- és társadalomkritikai élekkel, meghökkentő fordulatokkal, melyek során a nézőkkel bebarangoljuk a Kettőspont eddig nem nyilvános tereit is.
Szereplők-alkotók:
Ács Tamás
Formanek Csaba
Mészáros Attila
Somlyai Kata
Koncepció, díszlet és rendezés:
Formanek Csaba
Jegyek és kedvezményes szabadbérletek:
https://www.kettospont.org/jegyek
Tartalmas és változatos műsorral várja látogatóit a Kettőspont Színház októberben is! Az évad egyik újdonsága, hogy bérletet is válthatunk az előadásokra. A nagy sikerrel futó „sikerdarabok”, mint a Pusztai Luca és Formanek Csaba alkotta Senki se mer egyedül élni, vagy az Ács Tamás megformálta Szókratész védőbeszéde mellett számomra új formációk is feltűnnek. Újdonság lesz például az Özvegyek Alice Cooper Tribute Band zenekar koncertje, amiben, ha jól látom, Lehoczky Frici barátom is megmutatkozik – ott a helyem! Örömmel látom, hogy továbbra is menetel Szitás Balázs remek Radnóti darabja, az Ikrek hava. Összefoglalva: színház magas fokon, ezért véleményem szerint akár jeggyel, akár bérlettel, Önöknek is ott a helyük! 🙂
#pusztailuca #formanekcsaba #acstamas #lehoczkyfrigyes #kettospontszinhaz #szitasbalazs #ozvegyek #szokratesz #vedobeszed #rekasiattila #senkisemmeregyedulelni
Illusztráció: Rékasi Attila
Faktúra részéről Rékasi Attila: Tamás, amikor én láttam ezt a darabot, a felnőttek és a gyerekek is nagyon jól szórakoztak. Nem ciki beülni ősz halántékkal vagy egyedül sem. Ez cél volt az előadás megalkotásánál?
Gyermekkoromban rajongtam a dobókockás kalandkönyvekért, és amikor találkoztam Varró Dani hasonló stílusban megírt meséjével, egyből tudtam, hogy előadást szeretnék belőle készíteni. Úgy gondolom, hogy a szöveg és a belőle készített mesejátékunk minden korosztálynak tartogat humort és mondanivalót. Egy igazi családi előadást szerettünk volna létrehozni.
Ki lesz most a zenésztársad? Mondanál róla pár gondolatot, illetve a zene szerepéről a darabban?
Bergics András zenész az alkotótársam ebben az előadásban. Korábban is dolgoztunk együtt a Forrás Színház Székely betlehemes című produkciójában, és már ott barátok lettünk. Amikor felmerült a mese létrehozásának gondolata, egyből tudtam, hogy őt szeretném felkérni a darab zenei világának megalkotásához. Fantasztikus zenét komponált a meséhez, ötvözve a magyar, a kelta és a világzenei motívumokat, amit minden előadáson ő maga ad elő, időnként szerepekbe is bújva.
Fantasztikus volt látni, hogy a „mobilfüggőnek” (lásd iskolai telefonstop) titulált mai gyermekeket milyen hamar be tudtad vonni a játékba. Az interakció sajátja a darabnak, ettől nem statikus. Jól láttam, hogy aktívak a gyerekek?
Az előadás minden ízében interaktív, hiszen Varró Dani is úgy írta meg a szöveget, hogy az olvasó dönti el, a hős milyen döntéseket hozzon. A dramatizáció során én is szerettem volna ezt megtartani, így felkínálom a lehetőséget a nézőknek, hogy irányítsák a hős útját, amit nagyon szoktak élvezni. Az előadás így soha nem válhat rutinná, hiszen minden nézőtér máshogy reagál a látottakra, amire nekünk minden alkalommal rezonálnunk kell. Ettől válik élővé a mesejáték.
A te repertoárodban hol szerepel ez a darab, hiszen nagy szerencsére sok „komolyabb” drámát is játszol?
Számomra minden alkalommal felüdülést jelent játszani ezt az előadásomat, hiszen sok fajsúlyos, nehéz és megterhelő darabot tartok repertoáron (Platón: Szókratész védőbeszéde, Gogol: Az őrült naplója, Kafka: Jelentés az Akadémiának, Babits Mihály: Jónás könyve). Ebben az előadásomban maximálisan kiélhetem a játékos és gyermeki énemet, amit nagyon élvezek újra és újra.
Lehet tudni a jövőről? Ezt vagy mást fogsz még játszani a Kettőspontban? Ha nem, hol láthat még a közönség?
Szerencsére sok felkérésem van szerte az országban. Egy hete volt a legfrissebb bemutatóm Székesfehérváron a V54-ben, Mikó Csaba: Apa, avagy egy gyilkosság anatómiája című drámájából. Ezen kívül nagy álmom válik valóra, hogy végre közös darabot hozunk létre Formanek Csabival. Egy nagyon érdekes előadást próbálunk, melynek címe Game of my life lesz. Október 23-án lesz a bemutatónk a Kettőspontban. Erre az előadásra is várjuk szeretettel a kedves nézőket!
Interjú, fotó: Rékasi Attila, Újpest
A Kettőspont Színház ajánlója:
ÁTOK és ŐRÜLET!
Szombaton dupla programmal érkezik hozzánk Ács Tamás:
– 15.30h Varró Dániel: A leprikónok átka – élőzenés interaktív mesejáték
– 19h Gogol: Az őrült naplója
Ha támogatói jegyet vásárolsz valamelyik előadásra, azzal megnézheted a másikat is!
https://www.kettospont.org/jegyek
(Szabadbérleteink egész évadban beválthatók az aktuális előadásokra!)
#acstamas #formanekcsaba #kettospontszinhaz #varródaniel #leprikónok #budapest #rekasiattila #fakturafolyoirat
Illusztráció: Rékasi Attila
Filozófiai est a Kettőspont Színházban, micsoda ötlet! Ez már a negyedik volt, az elsőre is szerettem volna eljutni, de örülök, hogy a NEGYEDIKRE KIS KÉSÉSSEL, DE ODAÉRTEM. Belépve adta magát a nem túl eredeti, de azért derültséget kiváltó: „Elnézést, elfilozofáltam az időt” poénom. Kicsit nehezen indult be a Formanek Csaba által szervezett és Nemes László filozófus által vezetett beszélgetés. Mint megtudtam, szoktak adni egy vezérfonalat a kávéházaknak, ami általában kötődik a teátrum azonos nevű monodrámájához. Ezt azonban igen szabadon kezelik, tehát ha úgy alakul, bármiről lehet „filozofálni”. A mostani téma ajánlást is Weiner Sennyey Tibor említett drámája ihlette, mégpedig a kezdő jelenet, amikoris az ókori hordólakó filozófus, Diogenész kutyaként csaholva embert keres a nézők között. Nemes László néhány gondolatban felvezette, mire is gondoltak, azaz hogyan határozható meg az ember fogalma, mi különbözteti meg az embert az állattól. Mitől kutya egy kutya, vajon ő gondol-e, s ha gondol, minek gondolja magát? Esetleg embernek? Az ember falkatársának? Az ember gazdájának? (Néhány arisztokratikusan viselkedő blöki – én biztos vagyok benne -, meg van győződve, hogy az ember, a „gazda” azért van, hogy Őt kiszolgálja.) A kezdetben tartózkodó közönség később megnyílt, egyre több interakcióval gazdagítva a beszélgetést. A résztvevők elemző attitűdje tehát hamar a kocsmafilozófián túlmutató nagy bölcseleti kérdések felé terelte a szót, ilyetén: „az ember vajon felsőbbrendű lény-e?” Volt, aki szerint abszolút. Ám ha igen, akkor miért? Mivel próbálhatjuk meg bizonyítani ezt az állítást? Ezekből a kérdésekből indulva majd’ másfél órás eszmecsere alakult ki, s egészen addig jutott e „filozófiai fakultás” ad-hoc közössége, hogy ki szeretne delfin lenni, illetve a delfinek okosabbak-e, mint az emberek?
Én gyerekkorom óta foglalkozom filozófiával, összevont szigorlatom is volt belőle a főiskolán, de az eseményt megelőzően felmerült bennem a kérdés: csütörtök este hatkor, munka után vajon rajtam kívül kit érdekel a filozófia? Örömmel láttam, tapasztaltam, hogy bizony sokakat! S hogy nem csupán passzív ez az érdeklődés, hanem komoly, előremutató eszmecserék szintjén is megmutatkozik. Nagyon ajánlom tehát, A-kit érdekel, az mindenképp részesüljön az egymás tiszteletén alapuló vitakultúra kávéházi gyakorlatából!
Rékasi Attila, Újpest
A következő kávéház okt. 29-én lesz 18.30-kor, a belépés díjtalan!
A Színház beharangozója:
A nagy sikerre való tekintettel a 2024/24-ös évadban is folytatódik a DIOGENÉSZ KÁVÉHÁZ a KETTŐSPONTBAN!
Gyertek bátran, jó lesz most is! (Ha ki is találtunk egy nagyszerű témát, azt egyelőre nem áruljuk el.)
„Én vagyok Alexandrosz, a nagy király”, „Én pedig Diogenész, a kutya.” Az éleseszű, városi provokátort, értékek átértékelőjét, a társadalom elé görbe tükröt állító legendás athéni filozófust, az „őrjöngő Szókratészt”, valamint Formanek Csaba nagyszerű Diogenész alakítását megidézve indítjuk útjára ezt a különleges filozófiai eseménysort, a Filozófiai Kávéház mintájára.
A helyszínen választott témáról beszélgetünk közösen, szellemesen, nyíltan és bátran, megalkuvást nem ismerve, másfél óra terjedelemben. Ehhez keresünk embert. Diogenész mi vagyunk!
A beszélgetést vezeti: Nemes László filozófus.
Találkozunk a Kettőspontban (Bp. Ráday utca 39.),
SZEPTEMBER 19-én, csütörtökön este, 18:00-tól!
Utána 20:00-tól Weiner Sennyey Tibor DIOGENÉSZ című darabját nézhetitek meg Formanek Csaba előadásában.
A Kávéházi programra a belépés ingyenes!
Fotó: Rékasi Attila
Nem a tragikus sorsú költőóriás jut az eszünkbe, ha a Magyar Dráma műfajára gondolunk, ez talán nem újdonság. Szitás Balázs színművésznek sikerült azonban egy új színt hozni a budapesti, a magyar és -lokalitása okán- a világ drámajátszásának palettájára azzal, hogy egy monodrámában álmodta a „Világot jelentő deszkára” Radnóti Ikrek hava című prózáját. Meglátásom szerint a Kettőspont Színházat vezető Formanek Csaba nagyon érzékeny választása volt a repertoárból a Szitás darabbal ünnepelni ezt a minden teátrum számára jeles napot, melyet a Magyar Írószövetség indított országos útjára 1984-ben. Azt hiszem a négy évtizedes kerek évfordulón unikális választás minden színház-látogatónak Balázs intim, elgondolkodtató de legfőbb megrázó estje, hiszen magas szakmaisággal szerkesztette színpadra a prózát és rendkívül szenzibilisen formálja meg a szerepet.
Nem tudom Madách vagy Paulai Ede mit szólna ehhez a darabválasztáshoz, ehhez az interpretációhoz, vajon megérintené e őket az eszköztelenség, a sallangmentesség, a természetesség vagy kardjukba dőlnének a világ „pőreségét” látva, vagy esetleg az akkoriban jellemző vehementális reakcióval, kiáltozva, füttyögve botrányba fullasztanák az előadást és felháborodásuknak hangot adva követelnék a Formaneken miért nem egy „veretes” a Nemzethez méltóbb nagyszabásúbb darabbal ünnepel? Az én véleményem szerint ennél nemzetibben, méltóbban, nagyszabásúbban nemigen lehetne ünnepelni a Magyar Dráma Napját, minthogy megélhetjük Radnóti Miklós költő egyetlen prózai remekművének színpadi adaptációját. Különleges, minőségi ünneplés ez.
Remélem nem ér a pátosz vádja a fenti elismerő kritikám okán, de ha kételkednek a hozzáértésemben, ne legyenek restek, menjenek el ma, a Magyar Dráma Napján a Kettőspont Szíházba, és nézzék meg Szitás Balázst.
Rékasi Attila, Újpest
JEGY- és BÉRLETINFÓ: https://www.kettospont.org/jegyek
Előadja és rendezte: Szitás Balázs
Fény: Formanek Csaba
Az Ikrek hava Radnóti Miklós egyetlen prózai műve. Sodró lendületű, ritmikus és dallamos, hol humoros, hol megrázó alkotás.
Mélyre merülünk Radnóti boldog és mégis traumatikus gyermekkorába. Az emlékek láncolatán át felsejlik egy ember, egy sors, egy korszak: egy költő születése.
KRITIKA:
”Szitás Balázs alkotása hiteles, megrendítő és elgondolkodtató színház lett, érdemes volt a nyári este könnyedségét felcserélni erre a súlyos élményre.” (Két Lámpás blog)
https://ketlampas.blog.hu/2024/07/06/ikrek_hava_516
További információk:
https://www.kettospont.org/ikrekhava
#szitasbalazs #radnotimiklos #formanekcsaba #kettospontszinhaz #magyardramanapja #rekasiattila #magyariroszovetseg #budapest #szinhazkritika
Nem fogy a lendület a független Ráday utcai Kettőspont Színháznál és a Kispont Galériában, szeptemberben sok izgalmas előadással, programmal indítják a 2024/25 évadot. Kedvenceim sorakoznak, Pusztai Luca és Formanek Csaba Senkiséje, Formanek jácta Diogenésze mellett, a döbbenetesen jó Ikrek hava is műsorra kerül Szitás Balázs lebilincselő játékában, Ács Tamás Leprikónokja Varró Dánielt hozza el a teátrumba, de újdonságok is lesznek, opera kedvelőként nagyon várom Monteverdi Orfeóját!
A SZÍNHÁZ FELHÍVÁSA: VISSZATÉRSZ? – TÖRZSUTAS lennél? – esetleg MECÉNÁS?
Ha már úgyis tudod, hogy nem csak egyszer fordulsz meg nálunk a következő 10 hónapban, itt a remek lehetőség!
Hamarosan indul az új évad nálunk is, és ennek örömére bevezetjük új bérlet-rendszerünket!
Váltsd meg – szeptember 10-ig kedvezményesen! – jegyeidet és / vagy bérleteidet a Kettőspontba, hogy legyenek remek élményeink és találkozásaink 
Részletek itt: https://www.kettospont.org/jegyek
Fotó: Rékasi Attila
Szereti-e még valaki ma Radnóti Miklóst? Nekem, amikor irodalomra kerítem a szót, nagyon sokan mondják, hogy igen, Ő a kedvencem. Szólok, nehogy lemaradjanak azok, akik kedvelik, tisztelik Őt, hogy holnap egy nagyon fontos estje lesz a Kettőspont Színházban ennek a zseniális irodalmárnak, akit most csak azért nem nevezek költőnek, mert Szitás Balázs színművész Ikrek hava önálló estjén egy Radnóti vers sem hangzik el. Az életét a hazájáért adó író prózája lesz előadva, nem „kisiskolás fokon”. Volt szerencsém a főpróbán fényképezni, ami természetesen nem egy primer befogadói élmény, hiszen dolgoztam, a képre kellett koncentráljak, de így is megérintett Balázs értő és magas színvonalú interpretációja. Orgánuma, szöveggel való együtt lüktetése ért el hozzám szinte azonnal, dacára a köztünk lévő kamerának. Úgy érzem, közelebb kerültem Radnótihoz, sokszor éreztem úgy, „jelen” van, itt van köztünk. Méltatlan, értelmetlen, soha fel nem fogható, meg nem bocsájtható halálát nem lehet feldolgozni, annyi vigaszunk lehet, hogy olyan fontos színházi emberek, mint jelen esetben Szitás Balázs rendező, előadó és Formanek Csaba vezető, aki színházába fogadta ezt a szerintem nem mindennapi produkciót, nem feledik el költő óriásunkat. Kérek mindenkit, mi nézők se tegyük, vásároljunk jegyet, őrizve ezzel emlékét!
https://www.jegy.hu/program/radnoti-miklos-ikrek-hava-162011/1141907
Az Ikrek hava Radnóti Miklós egyetlen prózai műve. Sodró lendületű, ritmikus és dallamos, hol humoros, hol megrázó erejű alkotás.
Mélyre merülünk Radnóti boldog és mégis traumatikus gyermekkorába. Az emlékek láncolatán át felsejlik egy ember, egy sors, egy korszak: egy költő születése.
Előadja: Szitás Balázs
Illusztráció: Rékasi Attila
Méhek, anyák, gyermekek címmel lesz május 5-én 15 órai kezdéssel verseket és filmeket felvonultató anyáknapi program a Ráday utca 39. szám alatti Kettőspont Színházban, ahol Formanek első egyszereplős filmalkotása nézhető meg újra. A színházi drámái után ez a saját rendezésű alkotás egy sokkal spirituálisabb, filozofikusabb alkotás, ami meglátásom szerint szép képi és filmes nyelvezettel lett megalkotva. Egy hegy, egy házikó és Lali kutya szerepelnek még a rendezőn kívül a filmben, ami nagyon bensőséges hangulatvilágú, talán ez indokolhatja az Anyák napi vetítést. Kis költségvetése ellenére egy ízig vérig szerzői film, ami egyenlőre népszerűségében nem „veri” a Most vagy sohát (már, hogy akciófilmesen fejezzem ki magam), de ez az alkotás is bővelkedik akcióban, jönnek, mennek, nézelődnek, étkeznek, fürdenek. Már ha nem csak azt tekintjük akciónak amikor hülyére verik egymást és halomra ölik a szereplőket. Félre téve az összehasonlítást a Formanek film lényege meglátásom szerint, egyfajta életérzés, értékként definiált életmód bemutatása, ez abszolút sikerült is az alkotónak! Mivel a vetítés után lehetőség lesz beszélgetni a szerzővel, hangot adhatunk esetleges észrevételeinknek, véleményüknek, Csaba erre nagyon nyitott, ahogy én tudom, örül is ha van visszajelzés!
Címlapfotót Rékasi Attila készítette a Kettőspont Színházi előadáson
A Forrás Művek Színtársulat Verőcén alakult egy baráti-civil közegből, első előadásukat – a generációs traumákat is boncolgató Csodálatos vadállatokat- nemrégiben bemutatták Budapesten is, a Kettőspont Színházban. Hogyan forrnak össze a „dunakanyari köztörzsiség” energiái egy színházi társulattá, mik a kezdet legnagyobb nehézségei és örömei, és merre tovább a jól sikerült indulás után? – ezekről a témákról kérdeztük Tóth Zsuzsannát, a társulat alapító-rendezőjét.
Nem gyakori manapság, hogy felnőtt, civil emberek színházi
társulatot alapítanak kvázi a „semmiből”. Hogyan jött létre a Forrás Művek
Színtársulat, és hogyan találtatok egymásra ilyen szép számmal Verőcén?
Hogy hol kezdődik igazán valami, azt nehéz volna megmondani. Talán az
egyik napsütötte délután, mikor kint ültünk egy Dunára néző teraszon,
bámészkodva a csillámló vizek felett, felötlött valakiben, hogy olvassunk fel
egymásnak a legszeretettebb írásainkból. Akkor született az ötlet, hogy talán
kicsit átgondolva, strukturálva még izgalmasabbá tehető, akár egy drámát is
felolvashatnánk – a szerepeket külön-külön felolvasókra bízva. Elsőre mégsem
egy drámát dolgoztunk fel, hanem egy felkérésnek eleget téve összeállítottam
ajánlásaimat Weöres Sándor költészetéből, és baráti társaságomból – az erre
örömmel vállalkozók közül – felolvasókat kértem fel. Később készült egy
Karinthy-est is, hasonló dramaturgiával. Mindkét alkalom nyitott műhely volt,
amihez felolvasóként bárki csatlakozhatott. A mostani társulat ezen alkalmakból
nőtte ki magát.
Miért éppen Garaczi László Csodálatos vadállatok című színművét
választottátok első előadásotok alapanyagául?
Ez nagyon az elején történt, nem volt még állandó társulati tagság, így magam
döntöttem a darabról, s kértem fel a szereplőket hozzá. Elegem lett a
töredékekből, a pár perces tartalmakból, szeretettem volna legalább egy
egyfelvonásost a többiekkel közösen felolvasni. Akkor még úgy képzeltem,
hogy a törzshelyünkre, a valaha volt Forrás kávézóba invitáljuk a közönséget, s
miközben a vendégek az asztalok körül iszogatgatnak, olyan lesz, mintha egy
rádiójátékot hallgatnánk, csak történetesen élőben.
S miért pont Garaczi? Megérintett, felkavart, saját budapesti fiatalkorom idézte,
az ismerős helyszínek, szereplők és hangulatok magukkal sodortak, olvasása
közben pedig egyre azon kaptam magam, hogy felkacagok, valami nyelvi
leleményen, poénon, áthalláson, vagy kósza asszociáción. Egyszerre mulattamés sírtam.
Úgy éreztem ez a darab alkalmas lesz arra, hogy megszólítsam a
hallgatóságot, hogy olyan utakra hívjam őket, ami megmozgatja, újraértékelésre
sarkallja őket, olyan érzékeny területeken is, ami egyébként sokszor önmagunk
elől is rejtegetett tabu. Szerettem volna elbeszélni, milyen bizonytalan mentális
állapotban vergődnek köröttünk sokan, időszerűnek éreztem, még ha a
Csodálatos vadállatok a 90-es évek fiatal generációjának története is, a
feszültsége, a felbolygatott kérdéskörök, traumák, családi problémák ma is
ugyanúgy jelen vannak, sőt a következő nemzedékeket szemlélve, talán
súlyosabban. S mindemellett valami olyasmit szeretettem volna, ami friss, mai,
közel jár a mindennapjainkhoz, elevenen érint és közel hoz.
Bár lehet, hogy ezt csak utólag magyarázom így, hiszen mindeközben kezdő
színházcsinálóként nagy várakozás élt bennem, hogy vajon képesek leszünk-e a
színpadi játék csodájára, és megteremtjük-e néhány katartikus pillanat
lehetőségét? Mindenesetre ehhez Garaczi Laci darabját kitűnőnek éreztem.
Öt alkalommal mutattátok be eddig ezt a darabot felolvasószínházként,
miközben szinte teljes értékű szcenírozás és színészi jelenlét jellemzi az előadást.
Miért ezt a formát választottátok? Nem gondoltatok arra, hogy – akár menet
közben – „megszabadultok” az olvasópéldányoktól?
Többször volt róla szó, de ha a színészek megtanulják, és felállnak, mozognak,
játszanak, akkor teljesen át kell rendezni a darabot, és a szövegtanuláshoz se
fűlött akkor még a foguk. Egyszerűen nem voltunk még készen rá. Rendezőként
különben is szövegközpontúan álltam hozzá, a szöveget szerettem volna, minél
kevesebb csorbítással megosztani, kihangosítani, értelmezni. A felolvasás pedig
nagy könnyebbséget és kapaszkodót jelentett az amatőr színészek számára, így
egyszerűbb volt elcsábítani őket erre a munkára. Persze a próbák során hamar
kiütközött, milyen feszes keret egy asztal mögött ülve, olvasva előadni, ezért is
lazítottuk fel itt-ott néhány gesztussal, mozgással, árnyjátékkal. Mondjuk úgy,
hogy ez volt a társulat belépője egy igazi színpadi játékhoz. Most már szinte
mindenkit zavar a szövegkönyv, ami eddig mankó volt, lassacskán akadállyá
vált, ahogy magabiztosabbá váltak a szövegben, úgy haladtak volna karakterük
kibontakoztatásában, ami ugye nem igen megy egy A4-es lappal az arcod
előtt… A következő munkánk, már biztos, hogy nem felolvasószínház lesz.
Kissé leegyszerűsítve a Csodálatos vadállatok a 90-es évek végén egy felnövő-
felnőtt városi generáció életválságába ad betekintést, nem éppen könnyed
olvasmány. Hogyan rezonáltak ezekre a témákra és figurákra a színészek a
próbák során, és milyen visszajelzéseket kaptatok eddig a közönségtől?
Ez nagyon érdekesen alakult. Kezdetben küzdenem kellett a darabért, a felkért
színészek közül páran feltették a kérdést, hogy biztos jó választás-e?
Emlékszem, első próbáink, ami a darab értelmezése körül forogtak, rendre
éjszakába nyúló beszélgetésekbe fordultak, hiszen maga a szöveg rendkívül
sűrű, szerteágazó, olykor vulgáris és töredezett. Még a cselekményszál sem
magától értetődő, így volt, aki aggódott, hogyan jelenítjük ezt meg, hogy fog a
közönség erre reagálni, „s miért kell már megint a nyomasztás, feltárni e belső
tereket, ráadásul mindenféle kivezető iránymutatás nélkül?”
De olyanok is akadtak a társulatban, akik nem töprengtek ilyesmin, és
egyszerűen közösségi élményként, tartalmas szabadidős tevékenységként
tekintenek a próbákra, kihívásnak tekintették a feladatot és egyszerűen
beleálltak. Viszont, ami engem igazán meglepett és egyben megerősített a
választás helyességében, az a közönség reakciója volt. Akivel csak szót
váltottam az előadás után, szinte mindenki más-más jelenetet emelt ki, a saját
személyes történetének tükrében. Ismét a szerzőt illeti a dicséret: a darab
újszerű, kísérletező, időben és térben ide-oda ugráló szerkezete remek
lehetőséget biztosított arra, hogy mindenféle problémakört a felszínre dobjon.
Én úgy hívtam magamban: „a szélesspektrumú darab”, mivel mindenki talált
benne valamit, ami számára jelentőségteljes volt, megérintette… De még a
gegekkel is sokszor ez volt, az egyik előadáson harsány kacajt váltottak ki, a
másikon semmit, a közönség kifürkészhetetlen.
Fotó: Rékasi Attila
Mik a legnagyobb nehézségek, amivel egy kezdő amatőr színházi csoportnak
szembe kell néznie – és mi jelenti a legnagyobb örömet számotokra a
színházcsinálásban?
A legkomolyabb nehézség a próbákra és a felkészülésre szánt idő megtalálása,
és a többiekkel való egyeztetése. Munka és család mellett ez koránt sem
egyszerű, s mégis, eddig sikerült megoldani, összetartani a csapatot, amit
szerintem elsősorban annak az organikusan kialakuló közösségi együttlétnek
köszönhetünk, amit a közös alkotómunka során megéltünk.
Vezetőként gondolom egyszerre kell szervezned és támogatnod a közösség
munkáját – és kialakítanod a saját hangodat is rendezőként. Hogyan oldod meg
ezt az egyének és a közösség érdekei között nyilván fel-felmerülő feszültséget?
Igyekszem minden felvetésre, óhaj-sóhajra, igényre, vagy problémára
odafigyelni, őszinte és egyenes kommunikációval mindezeket megbeszélni,
majd a lehetséges megoldások között optimalizálni. Ami olykor ellene megy
rendezői szándékaimnak, de azt hiszem, ez természetes. Egy dologban vagyok
hajthatatlan: hogy mind a szövegválasztásban, az előadásmódban, társulati
megjelenésben nívós, érzékeny, hiteles csapat legyünk. A Vadállatokhoz például
ragaszkodtam, mert meggyőződésem volt, hogy színvonalas, remek darabbal
van dolgunk. De voltak helyzetek, amikor a többiek győztek meg, hogyan lenne jobb egy jelenet, egy hangsúly. Folyton változó körülményekkel kell kooperálni,
lehetőleg sose levéve a kezed a finomhangolásról.
Mik a társulat további tervei, melyek a fejlődés tervezhető irányai?
Pillanatnyilag egy költészetnapi verses előadáson dolgozunk, amit
értelemszerűen április 11-én mutatunk be Verőcén. Két legyet ütünk egy
csapásra, egyrészt mi itt vagyunk itthon, szinte kötelező dolgunknak tartjuk,
hogy egy ilyen alkalmat támogassunk, jelen legyünk, másrészt titkos rendezői
gondolatom, hogy remek próba a színészeknek a szövegtanulás terepén, ami
eddig még nem volt gyakorlat. Több színészmesterségbeli workshop-ot is
tartottunk már külső, professzionális segítséget is bevonva, ezeket a jövőben is
folytatni szeretnénk. Valamint kimunkálás alatt áll egy Mrozek-előadás, amit a
társulatból arra vállalkozókkal hamarosan próbálni szeretnék.
A Dunakanyar – innen a belvárosból szemlélve – egyre pezsgőbb közegnek
tűnik számomra. Valóban alakul itt egy kulturális értelemben is definiálható
közösség? Milyen szerepe lehet ebben a Forrás Műveknek?
Valóban alakul itt egy kulturális értelemben is definiálható közösség. De ez
már évtizedek óta zajlik, és sokkal lazább kapcsolódásokkal, mint gondolnánk.
Hol fellángol ez a közösségi lét, és pezseg és pörög, lehet, hogy egy koncert,
előadás, vagy épp egy kaláka miatt. Máskor meg leesik, visszazuhan. Nincs
neve, nincs vezetője, nincs állandó tagsága, nincs iránya, és nem lesz sose kész,
egy alaktalan, örökkön változó izé.
Egy valami talán mégis állandó ebben a közegben, az alap hangütés, ami nyitott,
elfogadó, szívélyes és baráti. Bár most jut eszembe: a szintén verőcei illetőségű
Aznap Zenekar nevet adott ennek a jelenségnek, „éljen a dunakanyari
köztörzsiség!”- valahogy így szokott búcsúzni a frontember. Kicsi ez a
Dunakanyar, a kulturális értékekre érzékeny közönséget folyton összefújja
valahol a szél. Így találkozunk, tudunk egymásról, s sokszor inspirálunk,
együttműködünk, kapcsolódunk is.
Azt hiszem, ez különbözteti meg leginkább a nagyvárosi léttől, hogy mindez valahogy emberléptékű maradt.
Mi a legnagyobb öröm a számotokra a színházban?
A társulat tagjainak válaszaiból:
„Más bőrébe belebújva, megkönnyül a saját búja, meg lehet úgy hülyének
menni, hogy nem kell hülyének lenni, a közönség meg bólogat, meg pénzt
dobál, meg bókokat!”
„Az együtt alkotás, mi más?”
” A csoportban feloldódás, spontán kreativitás, erős önismeret- és
személyiségfejlesztés.”
„A figyelem, a fókusz gyakorlása önmagunk és egymás iránt. A szerep megtalálása az emberi mivoltunk jegyeinek kutatásával.”
Az interjút készítette Formanek Csaba, a Kettőspont Színház művészeti vezetője
(nem jelzett fotók: magánarchívum)
Az előadás utáni képzőművészeti foglalkozás fotója
A 2024. február 3-i Leprikónok átka előadás előtt Formanek Csaba a Kettőspont Színház „atyja”, alkotója, remetéje, házigazdája, műhelyvezetője, ügyvivője, gondnoka, az egybegyűlt közönségtől megkérdezte, ki érzi gyereknek s ki felnőttnek magát. Kézfeltartással jeleztük hovatartozásunkat. Én felnőttnek érzem magam, FELNŐTT FELNŐTT, igen! – emeltem a kezem jó magasra. (gyermeki lelkesedéssel)
Tudom, ismerem, alkalmazom baráti beszélgetéseimben a „valahol belül megmaradni gyermeknek” filozófiáját, pszichológiáját és spirituális jelentőségét is. Mindig vegyül tehát egy kis bánat abba, amikor ennyire határozottan felnőttnek tapasztalom magam. Nekem a gyerekkor nem fennkölt nosztalgia, megvagyon annak is az oka, bár úgy érzem, jócskán túlléptem már a gyerekkori sérelmek dédelgetésének szakaszán. A felnőttléthez társuló belső szabadságérzet, erőim és készségeim birtokbavétele, uralása (na jó, törekvés rá) , az autonómia tágassága, a felelősségtudat éberségre szólító ereje engem valahogy mindig ebbe a „táborba” húz. Azt is hiszem, hogy ez a kettő nem zárja ki egymást. De hogy ez mit jelent pontosan, azt most ezen a felületen nem tudom és nem szeretném kifejteni. Akit érdekel, hívjon el kávézni és fülibe dadogom.
Azt viszont le merem itt is írni, hogy ami Ács Tamás előadása közben történik az emberi lénnyel, az túl van ezeken a szofizmákon.
Vajon mi az, amitől egy hatvanperces egyhelyben tartózkodást még a legkisebb kis hároméves is sikerrel „abszolvál” (pici fészkelődést leszámítva) és ami egy alapvetően gyerekeknek szóló előadás felnőtt nézőjét is székhez szegezi és szinte sértődötten veszi tudomásul, hogy véget ért? Azt gondolom, hogy Tamás pazar előadásán is túl ez a valami az, hogy testtől lelken keresztül szellemig elmerülünk valamiben, ami mindünknek, akit anya szült erre a világra, ismerős és otthonos, ami még a tépázott sorsúaknak is bölcső, kapaszkodó és erőforrás lehet: a nyelv ritmusában!
Volt ma egy posztom arról, hogy járjatok színházba, kiállításra meg ilyenek. Most kiegészítem azzal, hogy olvassatok a gyerekeiteknek (magatoknak) Varródani verseket! Teljesen mindegy, hogy hány éves a kölek. Hogy kibújt-e már az anyaméhből vagy sem. Ha nem érti hogy mi a sztori, sebaj, az a réteg akkor neked szól. De a ritmusos szöveg mondásával mondásával mondásával megadod neki, hogy otthon legyen mindenütt, hogy eligazodjon ott is, ahol nem lehet, úristen, ahol képtelenség eligazodni. Oltsuk be a gyerekeket a nyelv ritmusával és az apokalipszis lovait is megülik majd.
Nem tudom, hogy lesz-e még Leprikónok a Kettőspontban, de ha lesz, szólok! Aztán elgyertek ám.
Fotó: Rékasi Attila
Mi lehetne izgalmasabb dolog ily hideg január végi vasárnap este egy nagy séta után behúzódva a meleg biztonságos lakásba, mint végig csemegézni mi minden jót kínál nekünk a Kettőspont Színház és Spirituális ügynökség februári programja. Azt már a plakátra pillantva láthatjuk, hogy a januári kis „pihenő” után nagy elánnal veti magát a pesti éjszakába a színház.
Nagy örömömre február 3-án délután 4 órakor nem csak a gyermekek szívét fogja elrabolni Varró Dániel: A leprikónok átka – élőzenés interaktív mesejátékával Ács Tamás barátom, akit csak imádni lehet. Átéltem úgy momdom, nem ciki felnőttként sem megnézni az előadást, mert hatalmas élmény, persze csak ha a nebulók szülei hagynak jegyet. Február 4 és 9 este 7 órai kezdettel Egressy Zoltán: Valle della luna című drámája megy Formanek Csaba rendezésében, amit a színészi játék kiemelkedő színvonala miatt ajánlok, Ági és Miki még nem okozott csalódást nekem soha.
Izgalmas programnak tűnik a WAVING DISTANCES est február 15-én este 7-kor, performance és táncfilm PREMIER, rendező Kovács Kinga akivel ha jól sejtem a filmvetítés után beszélgetésre is lesz lehetőségünk, mint vélhetően a többi alkotóval is. Amikor legutóbb voltam tánc rendezvényen a kettőspontban, nagyon nem bántam meg, pedig nem az én műfajom!
Kiemelten ajánlom a 18-án este 7-kor kezdődő Az ötször született fiú – színházi „kámedi” előadást amit két nagyon szimpatikus remek színművész barátom Majorfalvi Bálint és Téglás Márton ad elő, ők írták és rendezték a rendkívül szórakoztató – ha nem sértés- viccesnek is mondható darabot ami pikk-pakk elfeledteti velünk a hétköznapi gondokat és a színház varázsporát hinti ránk.
Mindezen kiemelkedő színházi produkciókon kívül lesz még, koncert, kiállításmegnyitó, könyvbemutató, helyszíni jegyvásár ami közösségi esemény is amit azért ajánlok, mert találkozhatunk az alkotókkal is.
Szóval tartsanak velem kuckózzanak be és böngésszék át a kínálatot, és mihamarabb vegyenek jegyet, nehogy lemaradjanak. Aki tenne is a közért és az alternatív, független színházakért, önkéntesnek is jelentkezhet, ha ez motiváló, velem is lehet így együtt „szolgálatban” 🙂
Rékasi Attila művészeti író színikritikája Formanek Csaba: Én vagyok a Kíváncsi c. monodrámájáról a FakTúra művészeti folyóirat színházművészeti rovatában
Pusztai Luca színművész Kíváncsi szerepében a Kettőspont Színház előadásán – Budapest
Megkönnyeztem Lucát, Adyt, magamat. Igen. Várható volt, hiszen nem nehéz azonosulnom tragikus sorsú Költőkkel, Művészekkel és Formanek is jó ívvel építette fel a katarzist. Ez pont elég is lehetett volna, de már a darab elején éreztem, hogy Pusztai Luca nem küzd a megformálással, azonos a karakterrel és a Senkisében megcsodált színtérteremtő képessége nem csak egyszeri saját. Luca szép, de én annyi szép nőt fotografáltam már, hogy azzal ritkán lehet „megvenni”, amivel viszont szinte bármikor meglehet érinteni az az, amikor valaki attól szépül meg amit és ahogyan csinál. Az ember csak ott ül és rácsodálkozik, milyen kegyes a teremtő. Milyen bő kézzel tud mérni, hogy össze tudja hangolni a műveit, a fizikai szépséget nem rám pazarolta, aki úgyis a kamera mögött állok hanem arra aki a reflektorfénybe kell álljon, mert erre született. A lénye volt szép ahogy létezett a színpadon, a vonalai csak szolgálták a képességeit. Így indult számomra a darab, aztán jött egy olyan videóvetítési monológ ahol a művésznő két méteresre nagyított arca olyan elementárisan jelenítette meg egy „vívódó” ifjú hölgy angyali bájosságát, hogy szerettem volna ha az a pillanat örökké tart! Lehet én értettem félre, mert sok volt az élmény, de a színművészeti felvételizős jelenetben, a „botladozva” kezdő felvételiző egyszer úgy kezd el Adyt szavalni, hogy ott már majd eltört a mécsesem. A darab háromnegyedén azt kezdtem el csodálni, hogy én nem vagyok színházi ember, de ez nem könnyű, viszont tetemes szöveg és mily könnyedén labdázik vele Luca. Aztán kibomlik a csúcspont, jönnek Ady hangján (Csaba, Luca) a költőóriás válaszlevelei az esszenciális emberi érzékenység, finomság, szépség, szeretet szavakba foglalt ékkövei.
Taps, sötét, Kettőspontos bárpultnál álldogálás, hogy megölelhessem a Művésznőt.
„Világosodik lassacskán az elmém…”. Ati öregszel, lehet már nem vagy elég éber, vagy megint önmagad hatása alá kerültél, hol vannak a vitriolos józan szavak?
Aztán előbb ölelte Lucát egy ismert, általam nagyon tisztelt kőszínházi színművésznő. Az a jelenet egy külön novella tárgya, szerencsésnek érzem magam, hogy láthattam.
Lehet, hogy öregszem és már nem vagyok elég éber, de azt a gratulációt látva éreztem, ebben az esetben nem erről volt szó!
Rékasi Attila, egy néző
Kettőspont Színház, Budapest. 2023. február 17. 19 óra
Én vagyok a Kíváncsi c. monodráma
Kíváncsi Illi szerepében: Pusztai Luca
Írta és rendezte: Formanek Csaba
Rékasi Attila művészeti író színikritikája Formanek Csaba: Senki se mer egyedül élni c. drámájáról a FakTúra művészeti folyóirat színházművészeti rovatában
Pusztai Luca és Formanek Csaba a Senki se mer egyedül élni című drámában a Kettőspont Színház színpadán
Mondták nekem, hogy ez a darab nagyon jó. Csak az a baj velem, hogy több mint 25 éve foglalkozom alkotóművészettel aminek nálam szövődményi is vannak, mint a kovidnak. Például az, hogy a kritika az ember sejtjeibe ivódik. Egy műalkotásnak, műfajtól függetlenül a tökéletesség érzetét kell keltenie bennem. A színdarabokkal a színjátszással kapcsolatban is így vagyok, nem gondolom, hogy egy előadással szemben kevesebb elvárást kellene megfogalmazni, mint mondjuk egy festménnyel kapcsolatban. Egyenrangú minden művészeti ág, ugyanazok az elvárásaim is.
Nagyon szeretem a Kettöspont Színház előadásait, az egyik legjobb teátrum a piacon, de általában mindig találok olyan dolgot, amit azért én nem pont úgy csináltam volna.
Tegnap láttam a Senkisét pótszékes telt házzal ment, fáradt voltam, nem is igazi színházi hangulatban. Nem gondoltam volna, hogy életem egyik, ha nem a legnagyobb színházi élménye varázsol el, elfeledtetve, fáradtságot, hátfájást, háborút, ársapkákat, vagy azok hiányát azaz minden nyavalyát!
Pusztai Luca és Formanek Csaba által megalkotott darab lenyűgözött, ugyanazt éreztem, mint amikor a legkedvesebb festményeim előtt állok, vagy Vivaldit, vagy Metallicát hallgatok.
Progresszív, misztikus, elementáris, finom, brilliáns darab. Mindkét színművész hihetetlen profi átéléssel, végig érzékenyen, hitelesen formálta meg a szerepet. Sallangtalan tiszta minden, a fény, a hang, a díszlet, a világítás Lakatos Dániel felelt a dolgokért, abban sem láttam én hibát.
Ritkán mondok ilyet, de ez egy tökéletes este volt:
Színházművészet magas fokon, műalkotás!