Egy lapra mindent-Diogenész maraton a független létért!

Illusztráció: Rékasi Atila

Formanek Csaba a Kettőspont Színház igazgatója (mindenese) nem mindennapi vállalást tett, egy hétig naponta kétszer játssza a Diogenész című monodrámáját, hogy megmentse független teátrumát az anyagi ellehetetlenüléstől, ennek kapcsán készítettünk a színész-rendezővel interjút a jelenről és a jövőről.

FakTúra folyóirat: Ez a vállalás nagyon hercig, nem kíméled magad ezzel a maratonnal, de ez nem azt jelenti, hogy mindent egy lapra tettél fel? Ez ugye nem egy eldöntendő kérdés? Vagy a lét a tét?


Formanek Csaba: A színház végül is valahol arról szól, hogy minden pillanatban egy lapra teszünk fel mindent. Ettől lesz élő, valóságos és téttel bíró a jelenlétünk, ettől érzi a néző is, hogy valami „nagyobb”, személyesebb, egyszeri dolog részévé válik. Igen, a lét a tét, a jelen-lét – mindig is az volt. Ha pedig anyagilag, és nem filozófiailag teszed fel a kérdést, akkor is igen, rendkívül nehéz helyzetben vagyunk így az évad végére. Az adósságok egy jelentős részét ledolgoztuk, de maradt még belőle, és ráadásul jön a nyár, amikor nem nagyon lesznek programok, így bevétel sem. Ez a támogatói maraton erre szeretné felhívni a figyelmet. Fontos része, hogy nem segélyt kérünk, hanem előadásokat kínálunk – ebben a radikális formában, és választható jegyárakkal – bízva (vagy inkább reménykedve) benne, hogy áttörjük ennek hírével a buborékunkat, és a sokfelé tapasztalható érdektelenséget, legyintést, netán lesajnálást. Nekem megér ennyi energia-befektetést, hogy potenciálissá tegyük a közönség körének és érdeklődésének tágítását. Mivel pályázati támogatásokat alig – vagy elhanyagolható mértékben – kapunk, kénytelenek vagyunk a közönség – a közösség – kegyeire támaszkodni, még akkor is, ha a mai divat szerint a Kettőspontban inkább „rétegelőadások” mennek.


F.F.: A FakTúra részéről az első dolog, ami feltűnt a Kettőspont Színház ajánlata kapcsán, hogy nagyon baráti a jegyek ára. Amikor ismerőseimmel beszélek arról, miért nem járnak színházba, sokan nem is tudják, hogy ilyen olcsón is magas színvonalú színművészeti élményhez lehet jutni. Ha bérletet vesz valaki, az milyen időn belül jár le, alkalomra szól, vagy arra az évadra?


F. Cs.: A jegyárakat elvi okokból arra a szintre állítjuk be, ahol még nagyjából mindenki számára elérhetővé válik. Ehhez képest további kedvezményt kaphat, aki bérletet vált, hiszen a 3 vagy 5 alkalom így olcsóbb lesz, mintha egyenként váltaná meg a jegyeit. Szabadbérletekről van szó, ami bármire felhasználható a műsorkínálatból az adott évadban. Nálunk ez legalább július elejéig fog tartani, úgyhogy még simán vehet bárki idei bérletet – ígérem, lesz mire beváltania. A Diogenész-maraton esetében pedig kifejezetten rétegzett a jegyvásárlási lehetőség, 3-10.000 Ft-ig, mert azt szeretném, hogy lényegében mindenki maga árazza be, milyenszinten tudja támogatni a létünket, illetve mennyi bizalmat ad nekünk, amennyiben esetleg először látogat el hozzánk. Jelenleg azért erősen látszik, hogy ez a bizalom összességében nagyon csekély, de elnézve az ország és a társadalom mentális állapotát, valamint az időhöz, a figyelemhez és a jelenléthez való viszonyát, én végül nem csodálkozom ezen különösebben. Diogenész dolga azonban mégis az, hogy embert keressen. Így nem fogok megtörni, akkor sem, ha lesz olyan előadás, amit üres nézőtér előtt kell előadnom.


F.F.: Te hogyan látod, nevezhető sikerdarabnak a hordólakó története? Szeretik az emberek, mik az eddigi visszajelzések?


F. Cs.: Néhány adat az elmúlt 9 évből: 65 előadás zajlott le 28 településen, 4 országban,
kisebb-nagyobb nézőtér előtt, 8-tól 150 főig. Számos dicsérő kritika született, színészi, írói díj, fesztivál-fődíj; játszottam már „úri” közönségnek, diákoknak, díszünnepélyen, az erdő szélén, a világ közepén és végén, színházat alig vagy egyáltalán nem látottaknak „bíráknak és bolondoknak”, ésatöbbi. Ha az a siker mérföldköve, hogy összejött-e ebből az íróval, Weiner Sennyey Tibivel egy akár közös Ferrari-nk, akkor sajnos nem sikeres az előadás. Én szeretem játszani, és úgy veszem észre, nem csak rám van jó értelemben véve nevelő hatással, hanem a másokra is. Mondjuk hogy „emberibbnek” érezzük
magunkat utána? Döntse el mindenki, aki megnézi! Diogenész ugyanakkor ellentmondásos figura, ha magadra veszed ezt a szerepet, „azonosulsz vele”, könnyű beleesni a hibáiba is. Ezt a maratont egyféle személyes megtisztulásnak is szánom, hogy leválasszam magamról a figurával való hosszú együttélés kártékony hatásait. Mondjuk azt, hogy végül is a maraton végére ebben mérem majd le a sikert – személyes értelemben.


F.F: Aki még nem látta, szerinted mivel kap többet, mintha egy mindenkit érdeklő szerelmi monodrámát néz meg?


F. Cs.: Vannak „mindenkit érdeklő szerelmi monodrámák”?


F.F.: Ahogy mi tudjuk igen, de értem mire gondolsz, akkor közelítsünk így! Több mint hatvanszor, mondhatjuk nagy sikerrel játszottad a Diogenész című monodrámát. Az eddigi nézőkkel beszélgetve, mindenki úgy nyilatkozott, hogy egy nagyon személyes és bensőséges színházi élményben volt része. Ezt a „szcenikai” minimalizmust a függetlenek szerény lehetőségei, vagy művészi szempontok hozták? Jelzem nekem nem hiányoztak a nagy díszletek, fények stb. Sőt!


F. Cs.:
Ennek az előadásnak a szcenikai minimalizmusa nem a szerény lehetőségek miatt jött létre, hanem mert ez illett a címszereplőhöz. Diogenész, aki a történelmi alakhoz hasonlóan a darabban is azt hirdeti, hogy nincs szükségünk anyagi javakra, az attól való függőségeinktől meg kell szabadulni, nem viselne el egy gazdagon díszletezett színpadot. Ehhez mérten az előadás élménye szinte teljesen „lekorlátozódik” a szövegre és a színészre, amitől élesebb lesz Diogenész mondanivalója is, ellentmondásossága is.
A történet jó része a néző képzeletében – ilyen értelemben is egy bensőséges térben – kel életre. Én végül is ennek a bensőséges térnek vagyok a „bábjátékosa”, persze a közönséggel együtt. Ha jól mozgatom a szálakat, jól hívom játékba az embereket, a néző azt fogja érezni, amire a legjobban szüksége van, de amit sem a szerző, sem én, sem a néző maga nem tudhatott előzetesen.


F.F.: Számítasz-e arra, hogy ezalatt az egy hét alatt, míg napjában kétszer is előadod a darabot, egy néző többször is megnézi? Ha igen, te mint színházi ember miért javasolnád ezt?


F. Cs.: Tudok olyan nézőről, aki 10 előadást vállalt „velem”, és lesz egy dokumentumfilmes stáb, Szandtner Dani és csapata, akik végigkísérik a maratont, rögzítik ennek a hétnek az eseményeit. (Ha majd a Netflix lehozza a végeredményt, jót fogok röhögni azon, hogy mi a siker valójában.) A magam részéről „egészségesen” 3 megtekintést ajánlok az elszántaknak: egyet az eleje felé, egyet a közepén, és aztán a végén. Ebből a három pontból szerintem érdekes lehet letapogatni, milyen ívet járhat be egy diogenészi életmód. De megígérem, hogy azokra, akik ennél több megtekintést vállalnak, nagyon fogok vigyázni, hogy ne égjenek ki a sok diogenészkedéstől.

Igen, végső soron Diogenészhez illik ez a repetíció, mert az egy bő órába sűrített, kalandokkal teli, anekdotikus életút mögött a mindennapok ismétlődése húzódhat meg nála is – mint ahogy talán mindannyiunknál. Abban bízom, hogy ez a vállalásom önmagam és mások számára is megfoghatóbbá, konkrétabbá, jelenvalóbbá és élhetőbbé,
otthonosabbá teszi azt a ciklikusságot, amit napról-napra a választott vagy a ránk szabott életmódunk során megélünk vagy „elszenvedünk”. Azt javaslom a nézőknek, hogy legalább egyszer jöjjenek el a hét során, de gondoljanak ide többször is. Gondoljanak – akár saját kényelmükből-kényelmetlenségükből a „Diogenészekre”: a hajléktalanokra, a menekültekre, az alkoholistákra, a rabszolgákra, a háborúk áldozataira, a mindannyiunkban lévő ítélkezőre és megítéltre. „Legyetek éberek!”


F.F: Fel vagy e készülve az esetleges kudarcokra, számoltál-e ezzel? Nyugtasd meg a
Kettőspont-rajongók egyre szélesedő táborát, hogy akkor is lesz tovább és vannak még
ötleteid, ha bármi nem úgy sül el, ahogy tervezted! Mik a tervek a jövőre?


F. Cs.: Először is, nyugtassanak meg a „rajongók” engem, hogy így együtt és jelentős új
közönséget bevonva áttörjük a plafont, és kilépünk az érdektelenség szürke zónájából.
Egyedül nem megy. Ehhez az is szükséges, hogy aki csak teheti, mozgasson meg maga körül minél több embert, hogy eljusson a maraton híre sokakhoz. Akkor van esélyünk. Különben ebben a kulturális és politikai zajban a kicsi, de értékes dolgok elvesznek és egy szegényes, kaotikus világban fogunk élni. Nem csak a saját, de mások igen jó produkcióinak is méltó figyelmet szeretnék teremteni itt a Kettőspont Színházban, a maratonnak ez is célja. Meg az is, hogy általában a független színházakra, mint a magyar kultúra egy jelentős szeletére és rendkívüli értékére felhívja a figyelmet. Mondok pár példát a saját házunk tájáról, amiket még ebben az évadban megnézhetnek nálunk a nézők. Mindenképpen ajánlom a Liselotte és a május című bábelőadást, ami rendkívül tehetséges fiatalok szívvel-lélekkel készített friss és varázslatos munkája. Másik remek zenés-bábos előadásunk a Kohó Műhelytől A kovács kutyája, ami a felnőtté válás egyszerre vidáman kalandos és szívszorító története. A gyerekeket és szülőket A leprikónok átka fogja egyaránt elbűvölni, Ács Tamás érzékenyen vadóc előadásában. Nagy izgalommal várjuk a NemArt Színház De Sade-premierjét (egy újabb őrült filozófus a merészebb nézőknek!) és nagyszerűen sikerült Tallér Edina darabjának adaptációja is, Az egy perccel tovább, ahol egy párkapcsolat lélektanában – mint hullámvasúton – utazhatunk két nagyszerű színész vezetésével. Személyes „kedvencem” Szemerédi Bernadett Szólongatás című katartikus monodrámája, mely szintén hatalmas és gyógyító erejű vállalás: a terméketlenség kapcsán vezet be minket az anyaság, és egyáltalán a meg(nem)születés mélységes, ellentmondásoktól hemzsegő kérdéseibe. Számos nagyszerűnek ígérkező est vár még ránk idén is, a felsoroltakon túl is. Kövessék a programjainkat, legyenek „bátorak”! A jövő évad jelenleg tervezhetetlen, de annyit tudok mondni, hogy valami lesz! Mert olyan még nem volt, ne lett volna semmi se, haha! A többiről pedig majd beszélgetünk a maraton után. Most futni kell!
A Diogenész-maraton részletei és jegyvásárlás:
https://www.kettospont.org/eloadasok/diogenesz

Folytatódik a műsorfolyam a Kettőspontban márciusban is

ettőspont Színház márciusi műsora

Egy beteges képzavarral élve a magyar színházművészet szempontjából az egész ország egy viharos Balaton. Elnézést, de ehhez a „függetlenítéshez” már csak így tudok viszonyulni. A lényeg, hogy hála a támogatók (esetünkben zömében magánemberek) segítségnek köszönhetően a Kettőspont Színház még él, de ha a márciusi műsort nézem akkor túlzás nélkül mondom, virul. A „sikerdarabokon” mint a Kiborult és a Kovács Kutyája mellett új premierek is bemutatásra kerülnek mint a Tallér Edina: Egy perccel tovább című produkciója. Vásároljanak mielőbb jegyet, linkek lent:

Rékasi Attila, Újpest

Részletesen az eseményekről: https://www.facebook.com/kettos.szinhaz/events/

vagy: https://www.kettospont.org/

👉Jegyek / bérletek: https://www.kettospont.org/jegyek

(A plakátképen Kovács István az L1-est(ek): Árnyak c. előadásában, fotó: Zellei Boglárka)

Őrületes május a Kettőspontban

Kiemelten ajánlom a Liselotte és a május című tragikomédiát, fantasztikus előadás! A színészek csodálatosan formálják meg szerepeiket, viszont sajnos nagyon ritkán tudják játszani egyéb elfoglaltságaik miatt, már csak ezért is érdemes sietni megnézni őket!

Formanek Csaba nagy vállalást tett színházunk megmentésére: egy Diogenész maratont tol le a hónap második felében. Aki látta ezt a monodrámát, annak újra nézése is ajánlom. Én magam legalább négyszer láttam, de mindig nagy élmény.

Premier is lesz, a De Sade, naná, hogy megnézem! Tegyenek így önök is. Hangsúlyozom, nem csak a színház, a darabok miatt, hanem a fantasztikus helyszín miatt is érdemes látogatni a Kettőspontot, hisz minden előadás után beszélgetni lehet az előadókkal, a művelt közönséggel.

Rékasi Attila, Újpest

Újra kiborul-pótszilveszter a Kettőspontban vacsoraszínházzal

Színházfotók: Rékasi Attila

Még lehet kapni a 2025. január 22-i pótszilveszterre, de nem árt sietni a vásárlással, mert szilveszterkor is sokan már nem jutottak be Formanek Csaba Kiborult című előadásra és vacsoraszínházi eseményére, a FakTúra folyóiratnak Rékasi Attila fotóművész fotózott a premieren, 2024. december 31-én.

#rekasiattila #kettospontszinhaz #formanekcsaba #vacsoraszinhaz #budapest #kiborult

Kiborult, telt házas premierrel szilveszterezett a Kettőspont Színház

Fotó: Rékasi Attila

Este kilenctől majd’ fél tizenkettőig játszotta Formanek Csaba Kiborult című legújabb monodrámáját egy hangulatos, vidámságot sem nélkülöző vacsoraszínházi est keretében. Az öniróniával, önsors-kritikai és ontológiai aspektusokkal dúsított darab igyekezett társadalmi „áthallásokat” is artikulálni. A Formanekre jellemző ön- és világelemző szövegtörzseket interaktív videobejátszások, valamint nézőbevonós jelenetimprovizációk tarkították. A vacsora nem csupán „nézőcsalogató” ötlet, fontos szerepe van a szépen kibomló történetben, és a rövidnek nem nevezhető előadás „emésztését” is kiválóan szolgálja, lazítja.

Idén, hosszú évek szokását megszakítva (sokakat a keletkezett űrrel a kétségbeesés peremére taszítva), az éppen regnáló Köztársasági elnökünk nem szólt népéhez. Isteni szerencse, hogy van nekünk a Kettőspont, így nem maradtunk intelmek és állami jókívánságok híján. Kobakos Alajos lustának sem nevezhető, hiszen már a pezsgőbontás előtt elmondta sajátságos, filozófiai mélységeket is megjáró nagyívű ünnepi köszöntőjét. Nekem személy szerint nagyon szimpatikus volt, hogy elődeitől eltérően nem adott amnesztiát senkinek, illetve a közbeszerzési szabályokat komolyan véve nem csupán díszletnek vásároltatta az elnöki hivatallal a pezsgőt, hanem azt testi épségét sem kímélve bőszen nyakalgatta a beszéde alatt. Természetesen nem csak a magas rangú vendég okán ajánlom a darabot, véleményem szerint egy remek színházi élménnyel gazdagodhatunk, ha jegyet, vagy bérletet vásárolunk rá.

Rékasi Attila, Újpest

Hétköznapi szürreál a Kettőspontban

Fotó: Rékasi Attila

A nagy sikerű, vastapstól hangos premier után ezen a héten péntek és vasárnap este hét órai kezdettel is megnézhetjük a Kettőspont Színház „Game of My Life” című improvizációs, szürreálisba hajló előadását. Még kapható jegy, ami nagyon jó hír! Nem akarnám elvenni a nézőktől a rácsodálkozás élményét, ezért csak annyit mondok, hogy ilyen sajátos térkihasználású darabot még nem láttam, sem itt, sem máshol. Rendkívül innovatív, egyedi megoldásokat tartalmaz a mű, úgy szcenikailag, mint a mondanivaló, a színészi játék és az eszközhasználat terén. A néző szinte szereplőjévé válhat a darabnak, ha elég nyitott. Mind a négy szereplő teljesítményéről csak az elismerés hangján tudok szólni, remekül formálják meg az „életüket”. Hiteles játékuk sok humoros helyzetet teremt a profánság feszültségét amúgy is sok poénnal oldó történetfolyamban.

A közösen megalkotott „történet” elsőre egyszerűnek tűnhet, a fellépők a saját művészlétük mindennapjaiba engednek betekintést, de ez ne tévesszen meg senkit; sok szimbolikus jelenet, mögöttes utalás árnyalja a mondanivalót, amelynek remekül megágyaznak a vizuális és zenei elemek.

Summa summárum, ezt a darabot mindenképp látni kell, igazi, felszabadító színházi élmény – művészet és szórakozás egyben!

Rékasi Attila, Újpest


Gyula és Tibi szabadúszó színészek: egy albérletben tengetik életüket. Mindkettejük élete válságba került, amire eltérő stratégiával próbálnak megoldást találni.

Peti ambíciózus kísérleti filmes: furcsa, gyötrő víziói mentén szeretné megreformálni a filmnyelvet. Egy castingon megismerkedik a fiatal színésznővel, Lilivel.

Önmegvalósítási kísérleteik és a hétköznapok monotóniája küzd egymással, és egyre őrültebb játszmába hajszolja őket.

Ki lehet-e törni a ránk kényszerített vagy önként vállalt szerepeinkből? Lehet-e megalkuvás nélküli, kreatív életet élni? Mi a valódi élet, és mi a látszat?

A Kettőspont Színház új bemutatója ezekre a kérdésekre keres válaszokat, ön- és társadalomkritikai élekkel, meghökkentő fordulatokkal, melyek során a nézőkkel bebarangoljuk a Kettőspont eddig nem nyilvános tereit is.

Szereplők-alkotók:
Ács Tamás
Formanek Csaba
Mészáros Attila
Somlyai Kata

Koncepció, díszlet és rendezés:
Formanek Csaba

Jegyek és kedvezményes szabadbérletek:
https://www.kettospont.org/jegyek

Október a Kettőspont Színházban nem csak bérleteseknek

Tartalmas és változatos műsorral várja látogatóit a Kettőspont Színház októberben is! Az évad egyik újdonsága, hogy bérletet is válthatunk az előadásokra. A nagy sikerrel futó „sikerdarabok”, mint a Pusztai Luca és Formanek Csaba alkotta Senki se mer egyedül élni, vagy az Ács Tamás megformálta Szókratész védőbeszéde mellett számomra új formációk is feltűnnek. Újdonság lesz például az Özvegyek Alice Cooper Tribute Band zenekar koncertje, amiben, ha jól látom, Lehoczky Frici barátom is megmutatkozik – ott a helyem! Örömmel látom, hogy továbbra is menetel Szitás Balázs remek Radnóti darabja, az Ikrek hava. Összefoglalva: színház magas fokon, ezért véleményem szerint akár jeggyel, akár bérlettel, Önöknek is ott a helyük! 🙂

#pusztailuca #formanekcsaba #acstamas #lehoczkyfrigyes #kettospontszinhaz #szitasbalazs #ozvegyek #szokratesz #vedobeszed #rekasiattila #senkisemmeregyedulelni

Ács Tamás interjú: Leprikónok átka

Illusztráció: Rékasi Attila

Faktúra részéről Rékasi Attila: Tamás, amikor én láttam ezt a darabot, a felnőttek és a gyerekek is nagyon jól szórakoztak. Nem ciki beülni ősz halántékkal vagy egyedül sem. Ez cél volt az előadás megalkotásánál?

Gyermekkoromban rajongtam a dobókockás kalandkönyvekért, és amikor találkoztam Varró Dani hasonló stílusban megírt meséjével, egyből tudtam, hogy előadást szeretnék belőle készíteni. Úgy gondolom, hogy a szöveg és a belőle készített mesejátékunk minden korosztálynak tartogat humort és mondanivalót. Egy igazi családi előadást szerettünk volna létrehozni.

Ki lesz most a zenésztársad? Mondanál róla pár gondolatot, illetve a zene szerepéről a darabban?

Bergics András zenész az alkotótársam ebben az előadásban. Korábban is dolgoztunk együtt a Forrás Színház Székely betlehemes című produkciójában, és már ott barátok lettünk. Amikor felmerült a mese létrehozásának gondolata, egyből tudtam, hogy őt szeretném felkérni a darab zenei világának megalkotásához. Fantasztikus zenét komponált a meséhez, ötvözve a magyar, a kelta és a világzenei motívumokat, amit minden előadáson ő maga ad elő, időnként szerepekbe is bújva.

Fantasztikus volt látni, hogy a „mobilfüggőnek” (lásd iskolai telefonstop) titulált mai gyermekeket milyen hamar be tudtad vonni a játékba. Az interakció sajátja a darabnak, ettől nem statikus. Jól láttam, hogy aktívak a gyerekek?

Az előadás minden ízében interaktív, hiszen Varró Dani is úgy írta meg a szöveget, hogy az olvasó dönti el, a hős milyen döntéseket hozzon. A dramatizáció során én is szerettem volna ezt megtartani, így felkínálom a lehetőséget a nézőknek, hogy irányítsák a hős útját, amit nagyon szoktak élvezni. Az előadás így soha nem válhat rutinná, hiszen minden nézőtér máshogy reagál a látottakra, amire nekünk minden alkalommal rezonálnunk kell. Ettől válik élővé a mesejáték.

A te repertoárodban hol szerepel ez a darab, hiszen nagy szerencsére sok „komolyabb” drámát is játszol?

Számomra minden alkalommal felüdülést jelent játszani ezt az előadásomat, hiszen sok fajsúlyos, nehéz és megterhelő darabot tartok repertoáron (Platón: Szókratész védőbeszéde, Gogol: Az őrült naplója, Kafka: Jelentés az Akadémiának, Babits Mihály: Jónás könyve). Ebben az előadásomban maximálisan kiélhetem a játékos és gyermeki énemet, amit nagyon élvezek újra és újra.

Lehet tudni a jövőről? Ezt vagy mást fogsz még játszani a Kettőspontban? Ha nem, hol láthat még a közönség?

Szerencsére sok felkérésem van szerte az országban. Egy hete volt a legfrissebb bemutatóm Székesfehérváron a V54-ben, Mikó Csaba: Apa, avagy egy gyilkosság anatómiája című drámájából. Ezen kívül nagy álmom válik valóra, hogy végre közös darabot hozunk létre Formanek Csabival. Egy nagyon érdekes előadást próbálunk, melynek címe Game of my life lesz. Október 23-án lesz a bemutatónk a Kettőspontban. Erre az előadásra is várjuk szeretettel a kedves nézőket!

Interjú, fotó: Rékasi Attila, Újpest


A Kettőspont Színház ajánlója:

ÁTOK és ŐRÜLET!

Szombaton dupla programmal érkezik hozzánk Ács Tamás:

– 15.30h Varró Dániel: A leprikónok átka – élőzenés interaktív mesejáték

– 19h Gogol: Az őrült naplója

😍 Ha támogatói jegyet vásárolsz valamelyik előadásra, azzal megnézheted a másikat is!

👉Jegyek és bérletek:

https://www.kettospont.org/jegyek

(Szabadbérleteink egész évadban beválthatók az aktuális előadásokra!)

#acstamas #formanekcsaba #kettospontszinhaz #varródaniel #leprikónok #budapest #rekasiattila #fakturafolyoirat

A-kit érdekel?! Diogenész Kávéházról

Illusztráció: Rékasi Attila

Filozófiai est a Kettőspont Színházban, micsoda ötlet! Ez már a negyedik volt, az elsőre is szerettem volna eljutni, de örülök, hogy a NEGYEDIKRE KIS KÉSÉSSEL, DE ODAÉRTEM. Belépve adta magát a nem túl eredeti, de azért derültséget kiváltó: „Elnézést, elfilozofáltam az időt” poénom. Kicsit nehezen indult be a Formanek Csaba által szervezett és Nemes László filozófus által vezetett beszélgetés. Mint megtudtam, szoktak adni egy vezérfonalat a kávéházaknak, ami általában kötődik a teátrum azonos nevű monodrámájához. Ezt azonban igen szabadon kezelik, tehát ha úgy alakul, bármiről lehet „filozofálni”. A mostani téma ajánlást is Weiner Sennyey Tibor említett drámája ihlette, mégpedig a kezdő jelenet, amikoris az ókori hordólakó filozófus, Diogenész kutyaként csaholva embert keres a nézők között. Nemes László néhány gondolatban felvezette, mire is gondoltak, azaz hogyan határozható meg az ember fogalma, mi különbözteti meg az embert az állattól. Mitől kutya egy kutya, vajon ő gondol-e, s ha gondol, minek gondolja magát? Esetleg embernek? Az ember falkatársának? Az ember gazdájának? (Néhány arisztokratikusan viselkedő blöki – én biztos vagyok benne -, meg van győződve, hogy az ember, a „gazda” azért van, hogy Őt kiszolgálja.) A kezdetben tartózkodó közönség később megnyílt, egyre több interakcióval gazdagítva a beszélgetést. A résztvevők elemző attitűdje tehát hamar a kocsmafilozófián túlmutató nagy bölcseleti kérdések felé terelte a szót, ilyetén: „az ember vajon felsőbbrendű lény-e?” Volt, aki szerint abszolút. Ám ha igen, akkor miért? Mivel próbálhatjuk meg bizonyítani ezt az állítást? Ezekből a kérdésekből indulva majd’ másfél órás eszmecsere alakult ki, s egészen addig jutott e „filozófiai fakultás” ad-hoc közössége, hogy ki szeretne delfin lenni, illetve a delfinek okosabbak-e, mint az emberek?

Én gyerekkorom óta foglalkozom filozófiával, összevont szigorlatom is volt belőle a főiskolán, de az eseményt megelőzően felmerült bennem a kérdés: csütörtök este hatkor, munka után vajon rajtam kívül kit érdekel a filozófia? Örömmel láttam, tapasztaltam, hogy bizony sokakat! S hogy nem csupán passzív ez az érdeklődés, hanem komoly, előremutató eszmecserék szintjén is megmutatkozik. Nagyon ajánlom tehát, A-kit érdekel, az mindenképp részesüljön az egymás tiszteletén alapuló vitakultúra kávéházi gyakorlatából!

Rékasi Attila, Újpest

A következő kávéház okt. 29-én lesz 18.30-kor, a belépés díjtalan!

A Színház beharangozója:

A nagy sikerre való tekintettel a 2024/24-ös évadban is folytatódik a DIOGENÉSZ KÁVÉHÁZ a KETTŐSPONTBAN!

Gyertek bátran, jó lesz most is! (Ha ki is találtunk egy nagyszerű témát, azt egyelőre nem áruljuk el.)

„Én vagyok Alexandrosz, a nagy király”, „Én pedig Diogenész, a kutya.” Az éleseszű, városi provokátort, értékek átértékelőjét, a társadalom elé görbe tükröt állító legendás athéni filozófust, az „őrjöngő Szókratészt”, valamint Formanek Csaba nagyszerű Diogenész alakítását megidézve indítjuk útjára ezt a különleges filozófiai eseménysort, a Filozófiai Kávéház mintájára.

A helyszínen választott témáról beszélgetünk közösen, szellemesen, nyíltan és bátran, megalkuvást nem ismerve, másfél óra terjedelemben. Ehhez keresünk embert. Diogenész mi vagyunk!

A beszélgetést vezeti: Nemes László filozófus.

Találkozunk a Kettőspontban (Bp. Ráday utca 39.),
SZEPTEMBER 19-én, csütörtökön este, 18:00-tól!

Utána 20:00-tól Weiner Sennyey Tibor DIOGENÉSZ című darabját nézhetitek meg Formanek Csaba előadásában.

A Kávéházi programra a belépés ingyenes!

Radnótival a Magyar Dráma Napján

Fotó: Rékasi Attila

Nem a tragikus sorsú költőóriás jut az eszünkbe, ha a Magyar Dráma műfajára gondolunk, ez talán nem újdonság. Szitás Balázs színművésznek sikerült azonban egy új színt hozni a budapesti, a magyar és -lokalitása okán- a világ drámajátszásának palettájára azzal, hogy egy monodrámában álmodta a „Világot jelentő deszkára” Radnóti Ikrek hava című prózáját. Meglátásom szerint a Kettőspont Színházat vezető Formanek Csaba nagyon érzékeny választása volt a repertoárból a Szitás darabbal ünnepelni ezt a minden teátrum számára jeles napot, melyet a Magyar Írószövetség indított országos útjára 1984-ben. Azt hiszem a négy évtizedes kerek évfordulón unikális választás minden színház-látogatónak Balázs intim, elgondolkodtató de legfőbb megrázó estje, hiszen magas szakmaisággal szerkesztette színpadra a prózát és rendkívül szenzibilisen formálja meg a szerepet.

Nem tudom Madách vagy Paulai Ede mit szólna ehhez a darabválasztáshoz, ehhez az interpretációhoz, vajon megérintené e őket az eszköztelenség, a sallangmentesség, a természetesség vagy kardjukba dőlnének a világ „pőreségét” látva, vagy esetleg az akkoriban jellemző vehementális reakcióval, kiáltozva, füttyögve botrányba fullasztanák az előadást és felháborodásuknak hangot adva követelnék a Formaneken miért nem egy „veretes” a Nemzethez méltóbb nagyszabásúbb darabbal ünnepel? Az én véleményem szerint ennél nemzetibben, méltóbban, nagyszabásúbban nemigen lehetne ünnepelni a Magyar Dráma Napját, minthogy megélhetjük Radnóti Miklós költő egyetlen prózai remekművének színpadi adaptációját. Különleges, minőségi ünneplés ez.

Remélem nem ér a pátosz vádja a fenti elismerő kritikám okán, de ha kételkednek a hozzáértésemben, ne legyenek restek, menjenek el ma, a Magyar Dráma Napján a Kettőspont Szíházba, és nézzék meg Szitás Balázst.

Rékasi Attila, Újpest

JEGY- és BÉRLETINFÓ: https://www.kettospont.org/jegyek


Előadja és rendezte: Szitás Balázs
Fény: Formanek Csaba

Az Ikrek hava Radnóti Miklós egyetlen prózai műve. Sodró lendületű, ritmikus és dallamos, hol humoros, hol megrázó alkotás.
Mélyre merülünk Radnóti boldog és mégis traumatikus gyermekkorába. Az emlékek láncolatán át felsejlik egy ember, egy sors, egy korszak: egy költő születése.
​
​KRITIKA:
​”Szitás Balázs alkotása hiteles, megrendítő és elgondolkodtató színház lett, érdemes volt a nyári este könnyedségét felcserélni erre a súlyos élményre.” (Két Lámpás blog)
https://ketlampas.blog.hu/2024/07/06/ikrek_hava_516

További információk:
https://www.kettospont.org/ikrekhava

#szitasbalazs #radnotimiklos #formanekcsaba #kettospontszinhaz #magyardramanapja #rekasiattila #magyariroszovetseg #budapest #szinhazkritika

Indul a Kettőspont Színház új évada, bérletvásárlás még 15-ig

Nem fogy a lendület a független Ráday utcai Kettőspont Színháznál és a Kispont Galériában, szeptemberben sok izgalmas előadással, programmal indítják a 2024/25 évadot. Kedvenceim sorakoznak, Pusztai Luca és Formanek Csaba Senkiséje, Formanek jácta Diogenésze mellett, a döbbenetesen jó Ikrek hava is műsorra kerül Szitás Balázs lebilincselő játékában, Ács Tamás Leprikónokja Varró Dánielt hozza el a teátrumba, de újdonságok is lesznek, opera kedvelőként nagyon várom Monteverdi Orfeóját!

Fotó: Rékasi Attila

A SZÍNHÁZ FELHÍVÁSA: VISSZATÉRSZ? – TÖRZSUTAS lennél? – esetleg MECÉNÁS?

Ha már úgyis tudod, hogy nem csak egyszer fordulsz meg nálunk a következő 10 hónapban, itt a remek lehetőség!

Hamarosan indul az új évad nálunk is, és ennek örömére bevezetjük új bérlet-rendszerünket!

👉 Váltsd meg – szeptember 10-ig kedvezményesen! – jegyeidet és / vagy bérleteidet a Kettőspontba, hogy legyenek remek élményeink és találkozásaink ❤

Részletek itt: https://www.kettospont.org/jegyek

Alázattal, szenvedéllyel, ritmussal Radnóti

Fotó: Rékasi Attila

Szereti-e még valaki ma Radnóti Miklóst? Nekem, amikor irodalomra kerítem a szót, nagyon sokan mondják, hogy igen, Ő a kedvencem. Szólok, nehogy lemaradjanak azok, akik kedvelik, tisztelik Őt, hogy holnap egy nagyon fontos estje lesz a Kettőspont Színházban ennek a zseniális irodalmárnak, akit most csak azért nem nevezek költőnek, mert Szitás Balázs színművész Ikrek hava önálló estjén egy Radnóti vers sem hangzik el. Az életét a hazájáért adó író prózája lesz előadva, nem „kisiskolás fokon”. Volt szerencsém a főpróbán fényképezni, ami természetesen nem egy primer befogadói élmény, hiszen dolgoztam, a képre kellett koncentráljak, de így is megérintett Balázs értő és magas színvonalú interpretációja. Orgánuma, szöveggel való együtt lüktetése ért el hozzám szinte azonnal, dacára a köztünk lévő kamerának. Úgy érzem, közelebb kerültem Radnótihoz, sokszor éreztem úgy, „jelen” van, itt van köztünk. Méltatlan, értelmetlen, soha fel nem fogható, meg nem bocsájtható halálát nem lehet feldolgozni, annyi vigaszunk lehet, hogy olyan fontos színházi emberek, mint jelen esetben Szitás Balázs rendező, előadó és Formanek Csaba vezető, aki színházába fogadta ezt a szerintem nem mindennapi produkciót, nem feledik el költő óriásunkat. Kérek mindenkit, mi nézők se tegyük, vásároljunk jegyet, őrizve ezzel emlékét!

https://www.jegy.hu/program/radnoti-miklos-ikrek-hava-162011/1141907

Az Ikrek hava Radnóti Miklós egyetlen prózai műve. Sodró lendületű, ritmikus és dallamos, hol humoros, hol megrázó erejű alkotás.

Mélyre merülünk Radnóti boldog és mégis traumatikus gyermekkorába. Az emlékek láncolatán át felsejlik egy ember, egy sors, egy korszak: egy költő születése.

Előadja: Szitás Balázs

Programdús május a Kettőspont Színházban!

Kettőspont / színház & spirituális ügynökség
MÁJUSI PROGRAMOK a Kettőspontban és a Kispontban ❤

Mindent lehet mondani, de azt nem, hogy eseménytelen lesz a május a Ráday utcai teátrumban! Mindjárt a hónap elején egy erős felütéssel indul a program, a finoman szólva is karakteres Hádész Látomások az Alvilágból monodráma az egyik leggrandiózusabb színpadképpel rendelkező színmű amit eddig a Kettőspontben láthattunk, másnap a Diogenészben csodálhatjuk meg Formanek Csaba játékát.

Nagy örömömre a filozófia is helyet kap a programban a Diogenész Kávéház második estjével, amit Nemes László filozófus vezet. A komoly kérdésfeltevéseket Forgács Gábor Humorforgácsai előzik meg a sűrű programkavalkádban, mely jelzi mennyire széleskörűen igyekszik a teátrum kiszolgálni nézőit.

Személy szerint nagyon várom Ács Tamás új estjét, A bor dicsérete címmel, Tamás karizmáját ismerve azt hiszem az előadás telitalálat lesz, melyhez a Dúzsi borászat szervírozza a finomabbnál, finomabb borokat.

Nem tudom a kedves olvasó, hogy érzi, de én úgy érzem mintha kifejezetten nekem állították volna össze a májusi programot, hiszen nagy szenvedélyem a Jazz zene is megjelenik a repertoárban HEJ! 🙂

Formanek Csaba a Hegy Gyermekei, nem csak filmfanoknak!

Illusztráció: Rékasi Attila

Méhek, anyák, gyermekek címmel lesz május 5-én 15 órai kezdéssel verseket és filmeket felvonultató anyáknapi program a Ráday utca 39. szám alatti Kettőspont Színházban, ahol Formanek első egyszereplős filmalkotása nézhető meg újra. A színházi drámái után ez a saját rendezésű alkotás egy sokkal spirituálisabb, filozofikusabb alkotás, ami meglátásom szerint szép képi és filmes nyelvezettel lett megalkotva. Egy hegy, egy házikó és Lali kutya szerepelnek még a rendezőn kívül a filmben, ami nagyon bensőséges hangulatvilágú, talán ez indokolhatja az Anyák napi vetítést. Kis költségvetése ellenére egy ízig vérig szerzői film, ami egyenlőre népszerűségében nem „veri” a Most vagy sohát (már, hogy akciófilmesen fejezzem ki magam), de ez az alkotás is bővelkedik akcióban, jönnek, mennek, nézelődnek, étkeznek, fürdenek. Már ha nem csak azt tekintjük akciónak amikor hülyére verik egymást és halomra ölik a szereplőket. Félre téve az összehasonlítást a Formanek film lényege meglátásom szerint, egyfajta életérzés, értékként definiált életmód bemutatása, ez abszolút sikerült is az alkotónak! Mivel a vetítés után lehetőség lesz beszélgetni a szerzővel, hangot adhatunk esetleges észrevételeinknek, véleményüknek, Csaba erre nagyon nyitott, ahogy én tudom, örül is ha van visszajelzés!

Színház a csillámló vizek felett

Címlapfotót Rékasi Attila készítette a Kettőspont Színházi előadáson

A Forrás Művek Színtársulat Verőcén alakult egy baráti-civil közegből, első előadásukat – a generációs traumákat is boncolgató Csodálatos vadállatokat- nemrégiben bemutatták Budapesten is, a Kettőspont Színházban. Hogyan forrnak össze a „dunakanyari köztörzsiség” energiái egy színházi társulattá, mik a kezdet legnagyobb nehézségei és örömei, és merre tovább a jól sikerült indulás után? – ezekről a témákról kérdeztük Tóth Zsuzsannát, a társulat alapító-rendezőjét.

Nem gyakori manapság, hogy felnőtt, civil emberek színházi
társulatot alapítanak kvázi a „semmiből”. Hogyan jött létre a Forrás Művek
Színtársulat, és hogyan találtatok egymásra ilyen szép számmal Verőcén?

Hogy hol kezdődik igazán valami, azt nehéz volna megmondani. Talán az
egyik napsütötte délután, mikor kint ültünk egy Dunára néző teraszon,
bámészkodva a csillámló vizek felett, felötlött valakiben, hogy olvassunk fel
egymásnak a legszeretettebb írásainkból. Akkor született az ötlet, hogy talán
kicsit átgondolva, strukturálva még izgalmasabbá tehető, akár egy drámát is
felolvashatnánk – a szerepeket külön-külön felolvasókra bízva. Elsőre mégsem
egy drámát dolgoztunk fel, hanem egy felkérésnek eleget téve összeállítottam
ajánlásaimat Weöres Sándor költészetéből, és baráti társaságomból – az erre
örömmel vállalkozók közül – felolvasókat kértem fel. Később készült egy
Karinthy-est is, hasonló dramaturgiával. Mindkét alkalom nyitott műhely volt,
amihez felolvasóként bárki csatlakozhatott. A mostani társulat ezen alkalmakból
nőtte ki magát.

Miért éppen Garaczi László Csodálatos vadállatok című színművét
választottátok első előadásotok alapanyagául?

Ez nagyon az elején történt, nem volt még állandó társulati tagság, így magam
döntöttem a darabról, s kértem fel a szereplőket hozzá. Elegem lett a
töredékekből, a pár perces tartalmakból, szeretettem volna legalább egy
egyfelvonásost a többiekkel közösen felolvasni. Akkor még úgy képzeltem,
hogy a törzshelyünkre, a valaha volt Forrás kávézóba invitáljuk a közönséget, s
miközben a vendégek az asztalok körül iszogatgatnak, olyan lesz, mintha egy
rádiójátékot hallgatnánk, csak történetesen élőben.
S miért pont Garaczi? Megérintett, felkavart, saját budapesti fiatalkorom idézte,
az ismerős helyszínek, szereplők és hangulatok magukkal sodortak, olvasása
közben pedig egyre azon kaptam magam, hogy felkacagok, valami nyelvi
leleményen, poénon, áthalláson, vagy kósza asszociáción. Egyszerre mulattamés sírtam.
Úgy éreztem ez a darab alkalmas lesz arra, hogy megszólítsam a
hallgatóságot, hogy olyan utakra hívjam őket, ami megmozgatja, újraértékelésre
sarkallja őket, olyan érzékeny területeken is, ami egyébként sokszor önmagunk
elől is rejtegetett tabu. Szerettem volna elbeszélni, milyen bizonytalan mentális
állapotban vergődnek köröttünk sokan, időszerűnek éreztem, még ha a
Csodálatos vadállatok a 90-es évek fiatal generációjának története is, a
feszültsége, a felbolygatott kérdéskörök, traumák, családi problémák ma is
ugyanúgy jelen vannak, sőt a következő nemzedékeket szemlélve, talán
súlyosabban. S mindemellett valami olyasmit szeretettem volna, ami friss, mai,
közel jár a mindennapjainkhoz, elevenen érint és közel hoz.
Bár lehet, hogy ezt csak utólag magyarázom így, hiszen mindeközben kezdő
színházcsinálóként nagy várakozás élt bennem, hogy vajon képesek leszünk-e a
színpadi játék csodájára, és megteremtjük-e néhány katartikus pillanat
lehetőségét? Mindenesetre ehhez Garaczi Laci darabját kitűnőnek éreztem.

Öt alkalommal mutattátok be eddig ezt a darabot felolvasószínházként,
miközben szinte teljes értékű szcenírozás és színészi jelenlét jellemzi az előadást.
Miért ezt a formát választottátok? Nem gondoltatok arra, hogy – akár menet
közben – „megszabadultok” az olvasópéldányoktól?

Többször volt róla szó, de ha a színészek megtanulják, és felállnak, mozognak,
játszanak, akkor teljesen át kell rendezni a darabot, és a szövegtanuláshoz se
fűlött akkor még a foguk. Egyszerűen nem voltunk még készen rá. Rendezőként
különben is szövegközpontúan álltam hozzá, a szöveget szerettem volna, minél
kevesebb csorbítással megosztani, kihangosítani, értelmezni. A felolvasás pedig
nagy könnyebbséget és kapaszkodót jelentett az amatőr színészek számára, így
egyszerűbb volt elcsábítani őket erre a munkára. Persze a próbák során hamar
kiütközött, milyen feszes keret egy asztal mögött ülve, olvasva előadni, ezért is
lazítottuk fel itt-ott néhány gesztussal, mozgással, árnyjátékkal. Mondjuk úgy,
hogy ez volt a társulat belépője egy igazi színpadi játékhoz. Most már szinte
mindenkit zavar a szövegkönyv, ami eddig mankó volt, lassacskán akadállyá
vált, ahogy magabiztosabbá váltak a szövegben, úgy haladtak volna karakterük
kibontakoztatásában, ami ugye nem igen megy egy A4-es lappal az arcod
előtt… A következő munkánk, már biztos, hogy nem felolvasószínház lesz.

Kissé leegyszerűsítve a Csodálatos vadállatok a 90-es évek végén egy felnövő-
felnőtt városi generáció életválságába ad betekintést, nem éppen könnyed
olvasmány. Hogyan rezonáltak ezekre a témákra és figurákra a színészek a
próbák során, és milyen visszajelzéseket kaptatok eddig a közönségtől?

Ez nagyon érdekesen alakult. Kezdetben küzdenem kellett a darabért, a felkért
színészek közül páran feltették a kérdést, hogy biztos jó választás-e?
Emlékszem, első próbáink, ami a darab értelmezése körül forogtak, rendre
éjszakába nyúló beszélgetésekbe fordultak, hiszen maga a szöveg rendkívül
sűrű, szerteágazó, olykor vulgáris és töredezett. Még a cselekményszál sem
magától értetődő, így volt, aki aggódott, hogyan jelenítjük ezt meg, hogy fog a
közönség erre reagálni, „s miért kell már megint a nyomasztás, feltárni e belső
tereket, ráadásul mindenféle kivezető iránymutatás nélkül?”
De olyanok is akadtak a társulatban, akik nem töprengtek ilyesmin, és
egyszerűen közösségi élményként, tartalmas szabadidős tevékenységként
tekintenek a próbákra, kihívásnak tekintették a feladatot és egyszerűen
beleálltak. Viszont, ami engem igazán meglepett és egyben megerősített a
választás helyességében, az a közönség reakciója volt. Akivel csak szót
váltottam az előadás után, szinte mindenki más-más jelenetet emelt ki, a saját
személyes történetének tükrében. Ismét a szerzőt illeti a dicséret: a darab
újszerű, kísérletező, időben és térben ide-oda ugráló szerkezete remek
lehetőséget biztosított arra, hogy mindenféle problémakört a felszínre dobjon.
Én úgy hívtam magamban: „a szélesspektrumú darab”, mivel mindenki talált
benne valamit, ami számára jelentőségteljes volt, megérintette… De még a
gegekkel is sokszor ez volt, az egyik előadáson harsány kacajt váltottak ki, a
másikon semmit, a közönség kifürkészhetetlen.

Fotó: Rékasi Attila

Mik a legnagyobb nehézségek, amivel egy kezdő amatőr színházi csoportnak
szembe kell néznie – és mi jelenti a legnagyobb örömet számotokra a
színházcsinálásban?

A legkomolyabb nehézség a próbákra és a felkészülésre szánt idő megtalálása,
és a többiekkel való egyeztetése. Munka és család mellett ez koránt sem
egyszerű, s mégis, eddig sikerült megoldani, összetartani a csapatot, amit
szerintem elsősorban annak az organikusan kialakuló közösségi együttlétnek
köszönhetünk, amit a közös alkotómunka során megéltünk.

Vezetőként gondolom egyszerre kell szervezned és támogatnod a közösség
munkáját – és kialakítanod a saját hangodat is rendezőként. Hogyan oldod meg
ezt az egyének és a közösség érdekei között nyilván fel-felmerülő feszültséget?

Igyekszem minden felvetésre, óhaj-sóhajra, igényre, vagy problémára
odafigyelni, őszinte és egyenes kommunikációval mindezeket megbeszélni,
majd a lehetséges megoldások között optimalizálni. Ami olykor ellene megy
rendezői szándékaimnak, de azt hiszem, ez természetes. Egy dologban vagyok
hajthatatlan: hogy mind a szövegválasztásban, az előadásmódban, társulati
megjelenésben nívós, érzékeny, hiteles csapat legyünk. A Vadállatokhoz például
ragaszkodtam, mert meggyőződésem volt, hogy színvonalas, remek darabbal
van dolgunk. De voltak helyzetek, amikor a többiek győztek meg, hogyan lenne jobb egy jelenet, egy hangsúly. Folyton változó körülményekkel kell kooperálni,
lehetőleg sose levéve a kezed a finomhangolásról.

Mik a társulat további tervei, melyek a fejlődés tervezhető irányai?

Pillanatnyilag egy költészetnapi verses előadáson dolgozunk, amit
értelemszerűen április 11-én mutatunk be Verőcén. Két legyet ütünk egy
csapásra, egyrészt mi itt vagyunk itthon, szinte kötelező dolgunknak tartjuk,
hogy egy ilyen alkalmat támogassunk, jelen legyünk, másrészt titkos rendezői
gondolatom, hogy remek próba a színészeknek a szövegtanulás terepén, ami
eddig még nem volt gyakorlat. Több színészmesterségbeli workshop-ot is
tartottunk már külső, professzionális segítséget is bevonva, ezeket a jövőben is
folytatni szeretnénk. Valamint kimunkálás alatt áll egy Mrozek-előadás, amit a
társulatból arra vállalkozókkal hamarosan próbálni szeretnék.

A Dunakanyar – innen a belvárosból szemlélve – egyre pezsgőbb közegnek
tűnik számomra. Valóban alakul itt egy kulturális értelemben is definiálható
közösség? Milyen szerepe lehet ebben a Forrás Műveknek?

Valóban alakul itt egy kulturális értelemben is definiálható közösség. De ez
már évtizedek óta zajlik, és sokkal lazább kapcsolódásokkal, mint gondolnánk.
Hol fellángol ez a közösségi lét, és pezseg és pörög, lehet, hogy egy koncert,
előadás, vagy épp egy kaláka miatt. Máskor meg leesik, visszazuhan. Nincs
neve, nincs vezetője, nincs állandó tagsága, nincs iránya, és nem lesz sose kész,
egy alaktalan, örökkön változó izé.
Egy valami talán mégis állandó ebben a közegben, az alap hangütés, ami nyitott,
elfogadó, szívélyes és baráti. Bár most jut eszembe: a szintén verőcei illetőségű
Aznap Zenekar nevet adott ennek a jelenségnek, „éljen a dunakanyari
köztörzsiség!”- valahogy így szokott búcsúzni a frontember. Kicsi ez a
Dunakanyar, a kulturális értékekre érzékeny közönséget folyton összefújja
valahol a szél. Így találkozunk, tudunk egymásról, s sokszor inspirálunk,
együttműködünk, kapcsolódunk is.
Azt hiszem, ez különbözteti meg leginkább a nagyvárosi léttől, hogy mindez valahogy emberléptékű maradt.

Mi a legnagyobb öröm a számotokra a színházban?


A társulat tagjainak válaszaiból:

„Más bőrébe belebújva, megkönnyül a saját búja, meg lehet úgy hülyének
menni, hogy nem kell hülyének lenni, a közönség meg bólogat, meg pénzt
dobál, meg bókokat!”


„Az együtt alkotás, mi más?”


” A csoportban feloldódás, spontán kreativitás, erős önismeret- és
személyiségfejlesztés.”


„A figyelem, a fókusz gyakorlása önmagunk és egymás iránt. A szerep megtalálása az emberi mivoltunk jegyeinek kutatásával.”

Az interjút készítette Formanek Csaba, a Kettőspont Színház művészeti vezetője
(nem jelzett fotók: magánarchívum)