Leprikónokról

Az előadás utáni képzőművészeti foglalkozás fotója

A 2024. február 3-i Leprikónok átka előadás előtt Formanek Csaba a Kettőspont Színház „atyja”, alkotója, remetéje, házigazdája, műhelyvezetője, ügyvivője, gondnoka, az egybegyűlt közönségtől megkérdezte, ki érzi gyereknek s ki felnőttnek magát. Kézfeltartással jeleztük hovatartozásunkat. Én felnőttnek érzem magam, FELNŐTT FELNŐTT, igen! – emeltem a kezem jó magasra. (gyermeki lelkesedéssel)

Tudom, ismerem, alkalmazom baráti beszélgetéseimben a „valahol belül megmaradni gyermeknek” filozófiáját, pszichológiáját és spirituális jelentőségét is. Mindig vegyül tehát egy kis bánat abba, amikor ennyire határozottan felnőttnek tapasztalom magam. Nekem a gyerekkor nem fennkölt nosztalgia, megvagyon annak is az oka, bár úgy érzem, jócskán túlléptem már a gyerekkori sérelmek dédelgetésének szakaszán. A felnőttléthez társuló belső szabadságérzet, erőim és készségeim birtokbavétele, uralása (na jó, törekvés rá) , az autonómia tágassága, a felelősségtudat éberségre szólító ereje engem valahogy mindig ebbe a „táborba” húz. Azt is hiszem, hogy ez a kettő nem zárja ki egymást. De hogy ez mit jelent pontosan, azt most ezen a felületen nem tudom és nem szeretném kifejteni. Akit érdekel, hívjon el kávézni és fülibe dadogom.

Azt viszont le merem itt is írni, hogy ami Ács Tamás előadása közben történik az emberi lénnyel, az túl van ezeken a szofizmákon.

Vajon mi az, amitől egy hatvanperces egyhelyben tartózkodást még a legkisebb kis hároméves is sikerrel „abszolvál” (pici fészkelődést leszámítva) és ami egy alapvetően gyerekeknek szóló előadás felnőtt nézőjét is székhez szegezi és szinte sértődötten veszi tudomásul, hogy véget ért? Azt gondolom, hogy Tamás pazar előadásán is túl ez a valami az, hogy testtől lelken keresztül szellemig elmerülünk valamiben, ami mindünknek, akit anya szült erre a világra, ismerős és otthonos, ami még a tépázott sorsúaknak is bölcső, kapaszkodó és erőforrás lehet: a nyelv ritmusában!

Volt ma egy posztom arról, hogy járjatok színházba, kiállításra meg ilyenek. Most kiegészítem azzal, hogy olvassatok a gyerekeiteknek (magatoknak) Varródani verseket! Teljesen mindegy, hogy hány éves a kölek. Hogy kibújt-e már az anyaméhből vagy sem. Ha nem érti hogy mi a sztori, sebaj, az a réteg akkor neked szól. De a ritmusos szöveg mondásával mondásával mondásával megadod neki, hogy otthon legyen mindenütt, hogy eligazodjon ott is, ahol nem lehet, úristen, ahol képtelenség eligazodni. Oltsuk be a gyerekeket a nyelv ritmusával és az apokalipszis lovait is megülik majd.

Nem tudom, hogy lesz-e még Leprikónok a Kettőspontban, de ha lesz, szólok! Aztán elgyertek ám.

Vasárnapi kuckózós csemegézés a Kettősponttal

Fotó: Rékasi Attila

Mi lehetne izgalmasabb dolog ily hideg január végi vasárnap este egy nagy séta után behúzódva a meleg biztonságos lakásba, mint végig csemegézni mi minden jót kínál nekünk a Kettőspont Színház és Spirituális ügynökség februári programja. Azt már a plakátra pillantva láthatjuk, hogy a januári kis „pihenő” után nagy elánnal veti magát a pesti éjszakába a színház.

Nagy örömömre február 3-án délután 4 órakor nem csak a gyermekek szívét fogja elrabolni Varró Dániel: A leprikónok átka – élőzenés interaktív mesejátékával Ács Tamás barátom, akit csak imádni lehet. Átéltem úgy momdom, nem ciki felnőttként sem megnézni az előadást, mert hatalmas élmény, persze csak ha a nebulók szülei hagynak jegyet. Február 4 és 9 este 7 órai kezdettel Egressy Zoltán: Valle della luna című drámája megy Formanek Csaba rendezésében, amit a színészi játék kiemelkedő színvonala miatt ajánlok, Ági és Miki még nem okozott csalódást nekem soha.

Izgalmas programnak tűnik a WAVING DISTANCES est február 15-én este 7-kor, performance és táncfilm PREMIER, rendező Kovács Kinga akivel ha jól sejtem a filmvetítés után beszélgetésre is lesz lehetőségünk, mint vélhetően a többi alkotóval is. Amikor legutóbb voltam tánc rendezvényen a kettőspontban, nagyon nem bántam meg, pedig nem az én műfajom!

Kiemelten ajánlom a 18-án este 7-kor kezdődő Az ötször született fiú – színházi „kámedi” előadást amit két nagyon szimpatikus remek színművész barátom Majorfalvi Bálint és Téglás Márton ad elő, ők írták és rendezték a rendkívül szórakoztató – ha nem sértés- viccesnek is mondható darabot ami pikk-pakk elfeledteti velünk a hétköznapi gondokat és a színház varázsporát hinti ránk.

Mindezen kiemelkedő színházi produkciókon kívül lesz még, koncert, kiállításmegnyitó, könyvbemutató, helyszíni jegyvásár ami közösségi esemény is amit azért ajánlok, mert találkozhatunk az alkotókkal is.

Szóval tartsanak velem kuckózzanak be és böngésszék át a kínálatot, és mihamarabb vegyenek jegyet, nehogy lemaradjanak. Aki tenne is a közért és az alternatív, független színházakért, önkéntesnek is jelentkezhet, ha ez motiváló, velem is lehet így együtt „szolgálatban” 🙂

Ady – Luca …

Rékasi Attila művészeti író színikritikája Formanek Csaba: Én vagyok a Kíváncsi c. monodrámájáról a FakTúra művészeti folyóirat színházművészeti rovatában

Pusztai Luca színművész Kíváncsi szerepében a Kettőspont Színház előadásán – Budapest

Megkönnyeztem Lucát, Adyt, magamat. Igen. Várható volt, hiszen nem nehéz azonosulnom tragikus sorsú Költőkkel, Művészekkel és Formanek is jó ívvel építette fel a katarzist. Ez pont elég is lehetett volna, de már a darab elején éreztem, hogy Pusztai Luca nem küzd a megformálással, azonos a karakterrel és a Senkisében megcsodált színtérteremtő képessége nem csak egyszeri saját. Luca szép, de én annyi szép nőt fotografáltam már, hogy azzal ritkán lehet „megvenni”, amivel viszont szinte bármikor meglehet érinteni az az, amikor valaki attól szépül meg amit és ahogyan csinál. Az ember csak ott ül és rácsodálkozik, milyen kegyes a teremtő. Milyen bő kézzel tud mérni, hogy össze tudja hangolni a műveit, a fizikai szépséget nem rám pazarolta, aki úgyis a kamera mögött állok hanem arra aki a reflektorfénybe kell álljon, mert erre született. A lénye volt szép ahogy létezett a színpadon, a vonalai csak szolgálták a képességeit. Így indult számomra a darab, aztán jött egy olyan videóvetítési monológ ahol a művésznő két méteresre nagyított arca olyan elementárisan jelenítette meg egy „vívódó” ifjú hölgy angyali bájosságát, hogy szerettem volna ha az a pillanat örökké tart! Lehet én értettem félre, mert sok volt az élmény, de a színművészeti felvételizős jelenetben, a „botladozva” kezdő felvételiző egyszer úgy kezd el Adyt szavalni, hogy ott már majd eltört a mécsesem. A darab háromnegyedén azt kezdtem el csodálni, hogy én nem vagyok színházi ember, de ez nem könnyű, viszont tetemes szöveg és mily könnyedén labdázik vele Luca. Aztán kibomlik a csúcspont, jönnek Ady hangján (Csaba, Luca) a költőóriás válaszlevelei az esszenciális emberi érzékenység, finomság, szépség, szeretet szavakba foglalt ékkövei.
Taps, sötét, Kettőspontos bárpultnál álldogálás, hogy megölelhessem a Művésznőt.
„Világosodik lassacskán az elmém…”. Ati öregszel, lehet már nem vagy elég éber, vagy megint önmagad hatása alá kerültél, hol vannak a vitriolos józan szavak?
Aztán előbb ölelte Lucát egy ismert, általam nagyon tisztelt kőszínházi színművésznő. Az a jelenet egy külön novella tárgya, szerencsésnek érzem magam, hogy láthattam.
Lehet, hogy öregszem és már nem vagyok elég éber, de azt a gratulációt látva éreztem, ebben az esetben nem erről volt szó!
Rékasi Attila, egy néző
Kettőspont Színház, Budapest. 2023. február 17. 19 óra
Én vagyok a Kíváncsi c. monodráma
Kíváncsi Illi szerepében: Pusztai Luca
Írta és rendezte: Formanek Csaba

Senki se …, de mindenkinek!

Rékasi Attila művészeti író színikritikája Formanek Csaba: Senki se mer egyedül élni c. drámájáról a FakTúra művészeti folyóirat színházművészeti rovatában

Pusztai Luca és Formanek Csaba a Senki se mer egyedül élni című drámában a Kettőspont Színház színpadán

Mondták nekem, hogy ez a darab nagyon jó. Csak az a baj velem, hogy több mint 25 éve foglalkozom alkotóművészettel aminek nálam szövődményi is vannak, mint a kovidnak. Például az, hogy a kritika az ember sejtjeibe ivódik. Egy műalkotásnak, műfajtól függetlenül a tökéletesség érzetét kell keltenie bennem. A színdarabokkal a színjátszással kapcsolatban is így vagyok, nem gondolom, hogy egy előadással szemben kevesebb elvárást kellene megfogalmazni, mint mondjuk egy festménnyel kapcsolatban. Egyenrangú minden művészeti ág, ugyanazok az elvárásaim is.

Nagyon szeretem a Kettöspont Színház előadásait, az egyik legjobb teátrum a piacon, de általában mindig találok olyan dolgot, amit azért én nem pont úgy csináltam volna.

Tegnap láttam a Senkisét pótszékes telt házzal ment, fáradt voltam, nem is igazi színházi hangulatban. Nem gondoltam volna, hogy életem egyik, ha nem a legnagyobb színházi élménye varázsol el, elfeledtetve, fáradtságot, hátfájást, háborút, ársapkákat, vagy azok hiányát azaz minden nyavalyát!

Pusztai Luca és Formanek Csaba által megalkotott darab lenyűgözött, ugyanazt éreztem, mint amikor a legkedvesebb festményeim előtt állok, vagy Vivaldit, vagy Metallicát hallgatok.

Progresszív, misztikus, elementáris, finom, brilliáns darab. Mindkét színművész hihetetlen profi átéléssel, végig érzékenyen, hitelesen formálta meg a szerepet. Sallangtalan tiszta minden, a fény, a hang, a díszlet, a világítás Lakatos Dániel felelt a dolgokért, abban sem láttam én hibát.

Ritkán mondok ilyet, de ez egy tökéletes este volt:

Színházművészet magas fokon, műalkotás!