Köszönjük a növekvő érdeklődést – a FakTúra éve számokban

Írás és illusztráció: Rékasi Attila

Kedves követőink, olvasóink! Köszönjük 2025-ös kitartó figyelmeteket és érdeklődéseteket!
A FakTúra művészeti folyóirat lassan húszéves története során 2025-ben érte el eddigi legnagyobb publicitását, minden szinten. A két éve létrehozott, új, dinamikus, folyóirat-formátumú magazinhonlapunk mérföldkőnek bizonyult. A néhány fős csapatunk több mint kétszáz írást publikált az év során.

Ezúton is köszönöm minden szerzőnk és szereplőnk közreműködését, valamint két olvasószerkesztőnk munkáját, kiemelten B. Kiss Anita és Baranya Edit elkötelezett segítségét.

A publicitás terén a Facebook-oldal hozta a legnagyobb számokat: a tavaly megjelent tartalmaink közül a legtöbb figyelmet Rékasi Attila Narratívából absztrakció – Interjú Schnabel Annabella filmrendezővel című publikációja érte el, közel hatezer megtekintéssel. A második legnézettebb cikk Lénárt Attila grafikusművész siófoki kiállításmegnyitójáról szóló tudósításunk lett, négyezer-négyszáz megtekintéssel. A 2025-ös év harmadik legnépszerűbb írása Ritter Márta Szirtes András Kísérleti Filmszemle a Kettőspont Színházban – ahogy a Kétlámpás látta című beszámolója volt.

A kritikák közül Rékasi Attila Semmi szövegek (RS-9) című színházi kritikája érte el a legnagyobb figyelmet, háromezer-kétszáz megtekintéssel. Szintén jelentős nézettséget hozott Ritter Márta színházi Adventi naptára, amelyet szenteste napján mintegy ezerötszázan olvastak. Az országos szinten is egyedülálló, a fővárosi független színházak világát végigpásztázó, unikális ajánlósorozat összesen húszezer feletti elérést ért el, jelentős figyelmet irányítva a színházművészet mai műhelyeire.

A fenti számok fontosak, és várakozásainkon felüliek. Reméljük, hogy mindez kitartó munkánknak is köszönhető, ugyanakkor a legfontosabbak számunkra mégsem pusztán az adatok. Főszerkesztőként úgy gondolom, a lényeg az, hogy a FakTúra eredeti szellemisége épüljön tovább: figyelem jusson azokra a művészekre és produkciókra, akik nincsenek a fősodorban, mégis legalább olyan értékesek – sok esetben pedig értékesebbek –, mint a kortárs művészet jelenlegi sztárjai.

Rékasi Attila, Újpest

Ágnes, báránykám

Főpróba fotó: Rékasi Attila

Hogy hány éves vagyok, azt ne firtassuk. Annyit elárulok: 1979-ben születtem. (Többet nem segíthetek..)
Régi darab régi köntösben, első ránézésre. Másodikra is.
Van több idegesítő szokásom. Az egyik, hogy újra és újra ugyanazokat a kérdéseket teszem fel. Ennek ellenére sok barátom van, akik még beszélgetni is szeretnek velem!

Mindezek alapján akár Pielmeier Ágnes, báránykám-ja is lehetnék a Kettőspont színház repertoárjáról. Régi darab (’79-es), ám a kérdések, amiket felvet, sokunkat újra és újra provokálnak, megmozgatnak. Hisz bármennyiszer pörgettük, forgattuk gondolatainkat tudomány és hit határvidékeiről, vélt vagy valós antagonizmusáról, etikai felelősségünk mibenlétéről, gyakran előfordul, hogy az így nyert ábrák, mintázatok valahogy folyton mozgásban vannak. Ebben a témában hív együttgondolkodásra Bodor Géza rendező és három kiváló játszója (Gubík Ági, Pásztor Edina, Fodor Boglárka) egy izgalmas bűnügyi történet kibogozása mentén, egy intim térbe a város szívében: a Kettőspont Színházba. Akár most szombaton este!


1 szenvedélybeteg pszichiáter
1 “szent” apácanövendék
1 terhelt múltú zárdafőnök
1 halott csecsemő

Dr. Martha Livingstone-t, a törvényszéki pszichiátert egy zárdába rendelik ki. Feladata, hogy felmérje egy apácanövendék beszámíthatóságát, akit saját újszülöttjének meggyilkolásával vádolnak. Miriam Ruth anya, a zárda főnöknője eltökélten próbálja Ágnest távoltartani az orvostól, amivel tovább fokozza Livingstone gyanúit.

Ki ölte meg a csecsemőt, és ki volt a csöppnyi áldozat apja? Livingstone kérdései arra kényszerítik mindhárom nőt, hogy felülvizsgálják a hit jelentését, a szeretet erejét, és megkérdőjelezzék saját értékrendjüket, viszonyulásukat az emberi bűnökhöz és az isteni akarat(?) megnyilvánulásaihoz.

A történet izgalmas krimibe ágyazva vizsgálja, hogy léteznek-e ma jelenkori csodák, hogy feloldhatatlan-e az ellentét a tudomány és a vallás között.

Szereplők:
Doktor / Gubík Ági
Anya / Pásztor Edina (Jászai Mari-díjas)
Ágnes / Fodor Boglárka

Alkotók:
Írta: John Pielmeier
Jelmez: Kovács Kata és Kisgyörgy Orsi
Zene: Nagy Lajos
A rendező munkatársa: Pál Zsófia és Danila Liza

Rendezte: Bodor Géza

A színdarab Magyarországon a Theatrum Mundi Színházi és Irodalmi Ügynökség közvetítésével kerül színre.

Leprikónokról

Az előadás utáni képzőművészeti foglalkozás fotója

A 2024. február 3-i Leprikónok átka előadás előtt Formanek Csaba a Kettőspont Színház „atyja”, alkotója, remetéje, házigazdája, műhelyvezetője, ügyvivője, gondnoka, az egybegyűlt közönségtől megkérdezte, ki érzi gyereknek s ki felnőttnek magát. Kézfeltartással jeleztük hovatartozásunkat. Én felnőttnek érzem magam, FELNŐTT FELNŐTT, igen! – emeltem a kezem jó magasra. (gyermeki lelkesedéssel)

Tudom, ismerem, alkalmazom baráti beszélgetéseimben a „valahol belül megmaradni gyermeknek” filozófiáját, pszichológiáját és spirituális jelentőségét is. Mindig vegyül tehát egy kis bánat abba, amikor ennyire határozottan felnőttnek tapasztalom magam. Nekem a gyerekkor nem fennkölt nosztalgia, megvagyon annak is az oka, bár úgy érzem, jócskán túlléptem már a gyerekkori sérelmek dédelgetésének szakaszán. A felnőttléthez társuló belső szabadságérzet, erőim és készségeim birtokbavétele, uralása (na jó, törekvés rá) , az autonómia tágassága, a felelősségtudat éberségre szólító ereje engem valahogy mindig ebbe a „táborba” húz. Azt is hiszem, hogy ez a kettő nem zárja ki egymást. De hogy ez mit jelent pontosan, azt most ezen a felületen nem tudom és nem szeretném kifejteni. Akit érdekel, hívjon el kávézni és fülibe dadogom.

Azt viszont le merem itt is írni, hogy ami Ács Tamás előadása közben történik az emberi lénnyel, az túl van ezeken a szofizmákon.

Vajon mi az, amitől egy hatvanperces egyhelyben tartózkodást még a legkisebb kis hároméves is sikerrel „abszolvál” (pici fészkelődést leszámítva) és ami egy alapvetően gyerekeknek szóló előadás felnőtt nézőjét is székhez szegezi és szinte sértődötten veszi tudomásul, hogy véget ért? Azt gondolom, hogy Tamás pazar előadásán is túl ez a valami az, hogy testtől lelken keresztül szellemig elmerülünk valamiben, ami mindünknek, akit anya szült erre a világra, ismerős és otthonos, ami még a tépázott sorsúaknak is bölcső, kapaszkodó és erőforrás lehet: a nyelv ritmusában!

Volt ma egy posztom arról, hogy járjatok színházba, kiállításra meg ilyenek. Most kiegészítem azzal, hogy olvassatok a gyerekeiteknek (magatoknak) Varródani verseket! Teljesen mindegy, hogy hány éves a kölek. Hogy kibújt-e már az anyaméhből vagy sem. Ha nem érti hogy mi a sztori, sebaj, az a réteg akkor neked szól. De a ritmusos szöveg mondásával mondásával mondásával megadod neki, hogy otthon legyen mindenütt, hogy eligazodjon ott is, ahol nem lehet, úristen, ahol képtelenség eligazodni. Oltsuk be a gyerekeket a nyelv ritmusával és az apokalipszis lovait is megülik majd.

Nem tudom, hogy lesz-e még Leprikónok a Kettőspontban, de ha lesz, szólok! Aztán elgyertek ám.