Fotó és interjú: Rékasi Attila
A FakTúra folyóirat január elején kapott meghívást Szitás Barbara rendező által színre álmodott Egon Wolff Papírvirágok című művére. Ez egy pszichodráma, amelyben két magányos, sérült lelkű ember keresi a kiutat. Már ebből is felsejlik a darab aktualitása, engem azonban Szitás Barbara kimagasló színészi játéka is arra ösztönzött, hogy interjút készítsek az alkotóval.
Rékasi Attila: Miért pont ezt a dél-amerikai szerző által írt darabot álmodtad színpadra, mivel indokolnád az aktualitását és korszerűségét?
Szitás Barbara: Annó ezt a darabot kaptam, amely a legismertebb dél-amerikai művek egyike, és film is készült belőle. Azonnal megfogott, mert a történeten túlmutató, számomra nagyon erős üzenetek sejlettek fel benne. Aktualitása abban rejlik, hogy mennyire képtelenek vagyunk kapcsolódni egymáshoz, kimutatni és elmélyíteni az érzelmeinket, illetve abban is, hogy egy magányos lélek mennyire kiszolgáltatottá válhat, és hogyan lesz játékszere egy felépített, de nem valós érzelmi – akár szerelmi – kapcsolatnak.
R. A.: Milyen rendezői és színészi nehézségekkel járt a színrevitel, és milyen élményeket adott a szerepformálás?
Sz. B.: A legnagyobb nehézséget az jelentette, hogy én rendeztem a darabot – amely kétszereplős –, és az egyik szerepet is én játszom. Korábban, ha rendeztek, legfeljebb kisebb szerepet vállaltam. Így a partneremmel közös gondolkodás és elemzés zajlott, hamar megtaláltuk a közös hangot és az értelmezési síkokat, ezután pedig olajozottan, organikusan fejlődött a történet és a színrevitel. Mindig magamból fogalmazom meg az adott női figurát és sorsot; Éva útjával és lelkével könnyen megtaláltam a kapcsolódási pontokat. Az ő sorsának megélése csodás repülés – minden előadás fantasztikus élmény.
R. A.: Ahogy tudom, a kőszínházakhoz viszonyítva nagyon barátiak a jegyárak. Amikor ismerőseimmel beszélek arról, miért nem járnak színházba, sokan nem is tudják, hogy ilyen olcsón is lehet élményhez jutni.
Sz. B.: Pontosan nem tudom, hányadik előadásnál tartunk, de körülbelül a tizenötödik–tizenhatodik körül járhatunk. Mindig van bennünk egyfajta félelem, hogy lesznek-e nézőink, és mivel önálló produkcióról van szó, mi béreljük a játszóhelyet, így a közönségszervezés is teljes egészében ránk hárul. A bérleti és technikusi díjak levonása után minimális előadási gázsi marad. A bevételből kell mindezt fenntartanunk és működtetnünk.
R. A.: Nekem úgy tűnt, tele volt a nézőtér. Te hogyan látod: nevezhető sikerdarabnak ez a produkció? Milyenek az eddigi visszajelzések?
Sz. B.: A visszajelzések nagyon pozitívak. A Magyar Narancsban is megjelent egy kritika tavaly tavasszal, amely kifejezetten elismerő volt. Akik eljönnek, elgondolkodnak a látottakon, és úgy érezzük, hogy katarzisélménnyel távoznak. Ezt eddig minden alkalommal a tapsból is leszűrtük.
R. A.: Aki még nem látta a produkciót, annak mit mondanál: miben kap többet vagy mást, mint egy „hagyományos” szerelmi drámától?
Sz. B.: Ez a darab jóval túlmutat egy szerelmi drámán. Pszichodráma, amelynek központi kérdése az: milyen tragédiákhoz és lelki torzulásokhoz vezet, ha valaki nem képes kimutatni és megélni az érzelmeit – a szeretetet, a szerelmet, a bizalmat. Ez manapság rendkívül gyakori, így fájóan aktuális téma. Ahogyan az is, hogy mennyire sok mentálisan sérült ember él körülöttünk.
R. A.: Hol dolgozol jelenleg, vannak-e szabad kapacitásaid, és mik a jövőbeli terveid? Rendezel vagy játszol új darabban?
Sz. B.: Szabadúszó vagyok. A Hadart Színházban játszom egy kétszereplős vígjátékban, amely utazó színházi produkció. A Panoráma Teátrumban nyáron Balatonberényben játszom egy tavaly bemutatott darabot, a Casanova, avagy a nyuszi illata című előadást, és idén nyáron új bemutató is lesz. A FreeSZFE-n tanítok, emellett szinkronizálok. A következő évad tervezése jelenleg is zajlik, kilátásban vannak új feladatok, de babonából ezekről még nem beszélnék.
Rékasi Attila, Újpest
Egon Wolff Papírvirágok című műve az egyik legismertebb dél – amerikai dráma. Egy pszicho-dráma, amiben két magányos, sérült lelkű ember keresi a kiutat.
Ez tulajdonképpen áldozatok csatája, ahol senkinek sincs esélye a győzelemre.
Két kibékíthetetlenül ellentétes világ találkozása.
Egy magányos, emlékeinek élő asszony lakásába enged egy fiatal fiút, aki aztán ott ragad, és fokozatosan saját képére formálja a csendes polgári otthont, s annak lakóját is. És hogy ennek a játszmának ki lesz a győztese? Egyáltalán lehet-e győztese? Erre is választ kapunk az este végén.
Szereposztás:
Eva…………………… Szitás Barbara
Sneci………………… Kós Mátyás
Rendező: Szitás Barbara
