Hírek

Szirtes András Kísérleti Filmszemle a Kettőspont Színházban, ahogy a Kétlámpás látta

Szerző:

…andriskám….

már megint milyen

hülye verseket ír maga

és felteszi ide nekünk

azért a lepedőt néha

lecserélhetné

amikor új barátnőt

visz a házhoz

csókolom és még

van valami

pletyka rólam?

hadd tudjam meg

már végre,

mi lesz velem

nélkülem?

Szirtes András verse a Félfinoman című kötetből, Kalamáris, 2022.

2025. június 4-6. között szervezte meg Formanek Csaba, Németh Anita és Szandtner Dániel a Kettőspont Színházban a Szirtes Andrásról elnevezett kísérleti filmszemlét. A két éve elhunyt Szirtes András sokaknak volt barátja, ismerőse a megjelentek közül, 2023-ban még július 6-ai születésnapja alkalmából együtt nézhettük vele filmjeit a Kettőspont Klubestjén, a Szirtes 72 Film Session keretében. A mostani szemle így nemcsak egy páratlanul bátor kezdeményezés a kísérleti filmes alkotók és közönségük találkozásának megteremtésére, hanem egy közös virrasztás is Szirtes András emlékére. Alkalom közösségben megélni a gyászt, az emlékezést, közösen életben tartani egy különleges alkotó életművét, megidézni lényének varázsát. Szirtes András neve nem egy címke a fesztiválon, inkább egy védőszellem, akinek szellemisége átitatta a három napot, megemelte, rítussá tette ezt az együttlétet.

És ez tette összművészetívé is a szemlét. A Kettőspont falán Szirtes András különös hangulatú, megkapó képei függtek a Fotóterápia című sorozatából, ezek a portrék állandó helyre is találtak a színház falai között. A filmes blokkok előtt Formanek Csaba, Szitás Balázs és Balogh Orsolya egy-egy Szirtes András-vers felolvasásával vezette fel a kisfilmeket. A fesztivál elején megtekinthettük a jelen lévő Sólyom András portréfilmjét Szirtes Andrásról, ami remek felütésnek bizonyult. Gelencsér Gábor filmesztéta nyitógondolatai a fesztivál névadójának művészetéről rendkívül fontossá váltak a fesztivál zárónapján, amikor Szirtes András Hajnal és Lenz című filmjeit nézhették meg a kitartóbb nézők a Filmarchívum jóvoltából felújított minőségben. Minket annyira felcsigáztak Gelencsér Gábor gondolatai, hogy két maratoni filmnézés között kicsit olvasgattunk is tőle. A Helikon folyóiratban megjelent cikkében a Lenz is szóba került a Film és irodalom kapcsolata a Balázs Béla Stúdió műhelyében alcímet viselő írásban. A kísérleti film Terra incognita a Kétlámpás számára, így minden segítség jól jött a tájékozódáshoz.

https://helikonfolyoirat.hu/wp-content/uploads/2025/03/Helikon-2024_1_113-128.pdf

Üzenet a Holdról, Riport-dokumentumfilm Szirtes Andrásról, 1990, 34 perc, készítette: Kopper Judit és Sólyom András

A szemle felhívására 85 alkotás érkezett, ebből, az idő korlátos volta miatt, 60 film került levetítésre a három nap alatt. Mi a titka annak, hogy ez az elképesztő mennyiségű mozgókép mégis befogadható volt a közönség számára? Formanek Csaba átgondolt szerkesztésének köszönhető ez leginkább. A filmek tematikus-műfaji blokkokba rendezése segítette a tájékozódást, orientálta a nézőket. Az egy-egy órás etapokban Tánc-, vers- és animációs filmeket, Városfilmeket és Covid-mozikat, Portrékat és önportrékat, Különös történeteket, Absztrakciókat és álmokat valamint a Háború és béke címke alá sorolható filmeket nézhettünk. A blokkokon belüli ritmus megteremtette azt a változatosságot, amivel sikerült fenntartani a figyelmet. A fekete-fehér és színes, a nonverbális és verbális, a narratív és non-narratív filmek váltakozása más-más befogadói stratégia mozgósítását kívánta meg, és ez segített aktív, nyitott állapotban tartani a közönséget. A blokkok utáni szakmai beszélgetések az alkotókkal, amiket Formanek Csaba és Németh Anita vezetett, sok kérdésünkre választ adtak, egy nagyon intenzív minikurzussá tették a szemlét, ahol kicsit beletanulhattunk a kísérleti film gondolkodásmódjába.

A szemléhez vasárnap kora délután csatlakozott off-programként még egy vetítés, Formanek Csaba A hegy gyermekei című filmje volt látható. A három nap alatt bárki rögzíthetett rövidebb-hosszabb snitteket, ezekből egy közösségi filmnapló fog elkészülni, jó lesz majd visszatekinteni az eseményekre. Lesz mivel megnyitni 2026-ban a 2. Szirtes András Kísérleti Filmszemlét.

A szemléhez honlap is készült, ahol tanulmányozhatjátok a részletes programot is.

https://www.kettospont.org/szirtesfilmszemle

Fotó: Szitás Balázs

Mi az összbenyomásunk a 60 film megtekintése után? Elsősorban lenyűgöző az a változatosság, ami a szemle kínálatát jellemezte. Egyedi látásmódokkal találkoztunk, nem fedeztünk föl divathullámokat, korosztályra vagy oktatási intézményre jellemző trendeket. Sokkal több humorra, képi poénra vágytunk volna minden blokkban, de leginkább és legmeglepőbben ezt a Portréktól és önportréktól kaptuk meg, a többi blokkban a líraiság vagy az éteri absztrakció dominált. Érdekes, hogy szinte egyáltalán nem jelenik meg a városi közeg a filmekben, és nagyon ritka, hogy több ember jelenjen meg egy alkotásban, dominálnak a monológok és a legfeljebb két ember kapcsolatát mutató etűdök. Furcsa ez az izoláltság, de úgy tűnik, korosztályos alapélmény. Nagyon szórt, hogy kinek-kinek melyik film lett a kedvence az egyes blokkokból, úgy tűnt, a legtöbb alkotás megtalálta a közönségét, a szünetekben élénk vitáktól pezsgett a Ráday utca.

Major Irma az Irma félálomban című filmben, (rendezte: Boós Gergő, Bethlenfalvy Péter)

Reméljük, sok beszámoló, reflexió születik a szemléről, és ezekben minél több filmről szó esik sokkal avatottabb szakértőktől, mint mi vagyunk. Erősen küzdünk a korlátainkkal, de be kell valljuk, hozzánk igazán a narratív filmek tudtak közel kerülni. Haladás, hogy a verbalitást már el tudjuk engedni. Így leginkább az ilyen filmekről esik majd szó a továbbiakban. Blokkonként kiemelnénk a továbbiakban néhány olyan alkotást, ami megszólított minket.

Tánc- és versfilmek, animációk blokk 1-2.

A táncfilmek közül Jobbágy Bernadett rendezése, a Lapsúlyos fogott meg minket a leginkább. Főleg azért, mert remek volt a ritmusa, gyönyörűen volt fényképezve, és még egy történetté is ki tudtuk egészíteni azt az ívet, amit a film képei bejártak.

A versfilmek közül a Zárni a házat című maradt igazán emlékezetes, ez valószínűleg leginkább annak köszönhető, hogy ez volt a legminőségibb szöveg, ami megfilmesítésre került. Kenéz Ferenc költeményét Szántai Kristóf álmodta filmre a vershez illő, nagyon hangulatos, szürreális képekben bővelkedő animációban.

A vers itt olvasható:

https://www.helikon.ro/bejegyzesek/zarni-a-hazat

Rum Kristóf Dög című alkotása egy sötét lovag és a halál bizarr találkozásáról régi fametszeteket idéző képi világával nagyon nyugtalanító alkotás, nehezen felejthető nyomot hagyott bennünk, Ulrich Gábor Dűnéje és Rekonstruktja pedig a technikai megvalósítással nyűgözött le minket. Juristovszky Tamara ReProdukció című animációjával pedig megérkezett a várva-várt groteszk látásmód és önironikus, fanyar humor is a szemlére.

Dobra Mara az Abgang című filmben (rendezte: Máté P. Gábor)

Városfilmek és Covid-mozik blokk 1-2.

A nagyon kevés játékfilmnek mondható alkotás egyike Máté P. Gábor Abgangja. Dobra Mara monológját, arcjátékát és mozdulatait bármeddig elnéztük volna. Üdítő változatosságot hozott az emberi arcra és fiktív történetre épített alkotás.

Mélyen eltemetett közös élményeket hívott elő Herczeg Zsolt filmje, aki a Covid-járvány alatt fényképezte Szabadkát a kijárási tilalom idején. A teljesen üres, embermentes város képei felkavaróak, némi változatosságot ebbe az ordító hiányba egy az úton átbaktató fácán, egy kutya és néhány galamb hoz csak. Embereket csak az erkélyük rácsain, az ablakaik mögött látni. És a jelző lámpák szünet nélkül ismétlik: Slobodan prelaz, szabad az átjárás.

Mészáros Attila (Fotó: Szitás Balázs)

Portrék, önportrék blokk

Ezt a blokkot élveztük leginkább. Rengeteget nevettünk, és lenyűgözve hallgattuk és néztük ezeket a nagyon személyes történeteket. A portrékra az alanyra való maximális nyitottság és a kedves humor volt jellemző, míg az önportrék lubickoltak az öniróniában. Mészáros Attila Önportréja azért is volt üdítő, mert számolt azzal, hogy lesznek nézői, a nekik való kiszólások érdekes dinamikát építettek közönség és film viszonyába.

Szitás Balázs és Molnár Anna filmje, a ReBorn egy sikeres önterápia története, a születési trauma feldolgozása egy hallucinogén anyag segítségével, ennek a meghatározó tripnek az elmesélése, megdöbbentően őszinte gesztus a portré alanya részéről. Filmkészítőként ezt a bizalmat kiérdemelni, jelentős teljesítmény. A történet pedig tálcán kínálja magát egy olyan képnyelv megalkotására, ami tobzódhat az álomlogikában.

Képkocka a Hazug disznók az álmok is című filmből (rendezte: Kékes Kiara)

Különös történetek blokk

A Hazug disznók az álmok, Kékes Kiara filmje, volt számunkra az egyik legszórakoztatóbb alkotás. Bizarr felvetése: „25 éve tiltott a hal fogyasztása Magyarországon. A társadalmon kívüliek halra és szerelemre vadásznak a barátságtalan városon és diktatúrán kívül. A természetben megtalálják mindkettőt.”  már önmagában is izgalmas, a megvalósítás pedig remek képi poénokkal bontja ki ezt. Nagyon szerettük.

Szilágyi Edvin Képpé fagyott című filmje a testi hanyatlás története. Annak ellenére feszült és dinamikus alkotás, hogy a monológot csak az egyre beszűkülő életterű férfi tárgyai mesélik el nekünk. Ennek a filmnek a zeneválasztását szerettük a legjobban.

Koós Boglárka a No-Sync című filmben (rendezte: Tobai Botond István)

Absztrakciók és Álmok blokk

Gombos Lajos Szupercella című filmje a talált tárgy tipikus esete. A hirtelen jött dunai viharról és az erre reagáló, alkalmi közösséggé váló strandolókról szóló rövidfilm félelmetes és átélhető. Ahogy a beszélgetés során elhangzott, az alkotó otthon döbbent rá az események után, hogy milyen rendkívüli esettanulmányt is sikerült rögzítenie. A kiélezett helyzetben megmutatkozó viselkedésminták megfigyelése nagyon érdekes.

Az Összefüggéstelen gondolatok az emberközpontúságot meghaladó világhoz , Bogya Tímea Éva alkotása, egy idézet utáni gondolati hajsza története. Ami igazán izgalmas volt nekünk benne, az az, ahogy leképezte a gondolkodás menetét, az asszociatív, csapongó gondolatáramlást, ahol az emlékek, a hasonló hangzás vagy egy nem rég olvasott mondat elindítja vagy továbbgörgeti a gondolatmenetet. Ennek képi kivetítése igazán meghökkentő felismerésekhez vezethet.

Szintén a lelki folyamatok filmmé konvertálása miatt szerettük Tobai Botond István No-Sync című kisfilmjét. A filmen látható pár kommunikációjának félresiklása nagyon pontosan képeződik le az egyre roncsoltabb filmkockákon.

Háború és Béke blokk

András Tamara saját családjáról, rokonok által az 1970-80-as években készített home videókból komponált filmet Szemző Tibor zenéjére. A Somwhere Below the Skull Level egyszerre nagyon ismerős és már nagyon távoli. Sok érdekes vonulata van a filmnek, amiket talán egy következő vetítésen lesz alkalmunk föltárni. Legalább is egy hasonló megállapodás kezdett körvonalazódni az alkotók és a Kettőspont Színház között a vetítés utáni beszélgetés során. Minket most egyetlen aspektus hökkentett meg igazán, az ételhez, a közös evéshez való viszony változása az elmúlt 30-40 évben. Legalább is a mi buborékunkban.

Formanek Csaba (Fotó: Szitás Balázs)

Kedves szervezők és alkotók, nagyon köszönjük nektek ezt a három napot! Találkozzunk jövőre is!

Legvégső határ – Milyen volt a 2024/25-ös évad

Szerző:

Valóban a határok évada volt a 2024/25-ös évad. Vannak, akik elmentek a falig, ahonnan nincs tovább. Veszteség a Kultúrbrigád és a Kolibri története. Vannak, akik a határaikat feszegetik, mint a színészképző helyek végzős növendékei vizsgarendezéseikkel, vagy akik új médium, a film felé fordulva kísérleteznek, léteznek olyan alkotók, akik saját fizikai és mentális állóképességüket tesztelik egy-egy vállalással. Olyanok is akadnak, akik a határok lebontásán dolgoznak, hogy a kultúrának ez a pici szegmense, ami a független színház, túléljen. Általános törekvés a nézők buzdítása, hogy ugorják át saját árnyékukat, lépjenek ki a komfortzónájukból, fedezzenek fel új helyeket, új formákat, legyenek aktív részesei az előadásnak. Nézzük tehát, milyen volt az évad a Kétlámpás Blog szemén keresztül!

Számunkra – és nem csak azért, mert szervezői is voltunk – az ősszel megrendezett Instant Mecenatúra Fesztivál volt a legreménytelibb esemény. Az erzsébetvárosi függetlenek önkormányzati segítséggel megrendezett fesztiválja nem csak a társulatok törzsközönségének buborékjait tudta összenyitni, de rengeteg rendezőt, színészt, zenészt is mozgósítani tudott a jó ügy érdekében a közös játékra. Idén ősszel a tervek szerint újra IME Feszt, érdemes lesz lecsapni idejében a jegyekre.

https://ketlampas.blog.hu/2024/09/19/ime_feszt

Igen jót tett a Bethlen Téri Színháznak a végzős fizikai színházi és koreográfus osztállyal való kooperáció. A Bethlen közönsége megismerhette az SZFE izgalmas alkotóit, az osztályok rajongótábora pedig hamar berendezkedett a Bethlen téren. Minden vizsgarendezés kiemelkedő minőségű alkotás, nekünk innen került ki az évad egyik legjobbja, Regős Simon rendezése, a Hisztéria üzenőfüzete. Volt ősbemutató, Hevesi Fanni rendezése, az Egy öngyilkosság anatómiája, láttunk egy igen érdekes Oreszteiát Ferenczy-Nagy Boglárkától A király fiát, bűbájos filmadaptáción hatódhattunk meg, Szécsi Bence rendezése, A Fel a fejjel! cirkuszi manézzsá varázsolta a Bethlen teret. Nagyon fontos volt nekünk Lehel Vilmos rendezése, A Spoon Riveri holtak, de ez már egy másik bekezdés témája. A Bethlen Téri Színház közelgő felújítása miatt semmi biztosat nem mondhatunk, de a tervek szerint évad elején visszatérnek ezek az előadások, lesz alkalom megnézni vagy újra nézni őket.

Közben a színház prózai rezidens társulata sem tétlenkedett. Az Imposztor Színházi Társulat havonta jelentkezett egy teltházas improvizációs esttel, az Apropó néven futó sorozattal. Rendkívül szórakoztató előadások születtek és így a törzsnézők sem széledtek szét. Nagyon várjuk, milyen új produkciót hoz tőlük az induló évad.

Emellett csodálatos mozgásszínházi, táncszínházi vendégjátékokat is láthattunk, a Vendégváró Fesztiválon a Nyári Mozi előadásait, az évad végén pedig a Nagyvárad Táncszínházat. Rendhagyó sétáló táncszínház volt a színház évadzáró eseménye is, a Közép-Európa Táncszínház Amőba című produkcíója, amiről olvashattatok itt, a FakTúrán. Nagyon erős éve volt idén a Bethlen Téri Színháznak, hasonló jóságokra számítunk a továbbiakban is. A fent említett IME Feszt kapcsán beszélgettünk Váczi Lászlóval, a Bethlen Téri Színház igazgatójával és Borgula Andrással, a Gólem Színház vezetőjével a Tilos Rádióban, érdemes meghallgatni.

https://ketlampas.blog.hu/tags/Bethlen_T%C3%A9ri_Sz%C3%ADnh%C3%A1z

https://tilos.hu/episode/ket-lampas/2024/09/15

A Kettőspont Színház is erős a kooperációban, két saját bemutatója – a Game of My Life és a Kiborult – mellett számos befogadott előadással gazdagodott idén is a kínálat. Ács Tamás már visszatérő vendég, ebben az évadban a Jónás könyvével gyönyörködtetett minket. Új partner viszont az idén alakult KOHÓ Műhely, akik egy kelta mitológiai történet bábos megvalósítását hozták el nekünk A kovács kutyája címmel, Kiss Dorina, az SZFE bábrendező hallgatója pedig a Liselotte és a májust. Mindkettőt kénytelenek voltunk többször is megnézni.

https://ketlampas.blog.hu/tags/Kett%C5%91spont

Lenyűgözött minket Formanek Csaba vállalása, aki hét napon át napi kétszer játszotta el a hozzá legközelebb álló előadását, a Diogenészt. A figyelemfelhívás, nézőtoborzás, közösségépítés mellett fontos belső utazás is volt ez az előadó számára, a szöveg, a karakter újraértelmezése, a fizikai és mentális határok feltérképezése.

A Kettőspontban még most sincs vége az évadnak, ma délután indul a Szirtes András Kísérleti Filmszemle, ahol három napon át 63 film lesz látható, és közös alkotásra is lehetőség lesz, a közönség is beszállhat alkotásaival a szemle naplójának létrehozásába. Tartsatok velünk június 4-6-án, kalandos lesz!

https://www.kettospont.org/szirtesfilmszemle?fbclid=IwY2xjawLUkmdleHRuA2FlbQIxMABicmlkETBWQUdva1BUT2ticGladWZQAR5h6HasoDBPqUTmAFUUJ367SEeSIQ3hRu-CZKWN8DiO68Zabm6GtPbZ9oiO9A_aem_Uo5PQVnVWzYaycNwvzYjBw

Csapongjunk tovább! Már eddig is esett szó bábos előadásokról, örvendetes, hogy egyre több alkotó fedezi fel ezt a formát, nem csak a Budapest Bábszínházban láthatóak a városban ilyen előadások. Az Apertúra A vulkánpormanó című előadása kétszeresen is bátor vállalkozás. Most először nyitottak a gyerekközönség felé, és most először hoztak létre egész estés bábjátékot. Mi nagyon megszerettük Katlát és Sigurdot, Benkó Bence és Formán Bálint nagyon kedves mesejátékot alkotott. Major Irma, Kocsis Gábor és Formán Bálint bábszínészként is kitűnőek, Pájer Alma Virág pedig bábtervezőként mutatkozott be az előadással.

Nem csak Kiss Dorinának lettünk rajongói az SZFE bábosai közül, de Horváth Márk látványvilágával sem tudunk betelni. Hatalmas élmény volt Barabás Biborka Itt vagyok, hát élek – Frida című vizsgamunkája, és Nagy Regina Király Kis Miklós rendezése, amit Soós Máté Bátor játszik. Mindkettő bábmonodráma, egészen parádés megoldásokkal. Úgy látszik, a bábosokat is el kezdte foglalkoztatni a monodráma forma, a Budapest Bábszínházban Teszárek Csaba bűvölt el minket a Varró Dániel meséből készült A szomjas trollal még évad elején. Szerettük nagyon a Budapest Bábszínház Hamupipőkéjét Csarkó Bettinával a címszerepben, és igen jól szórakoztunk a Mindenki legyen kufli! előadáson.

Feltűnik egy igen figyelemreméltó báb Atlasz Barnabás és Németh Áron Strip-tease című előadásában is Zöldi Ákos segítségével. Egy igazi gyöngyszem ez a Mrożek-előadás. Remekül sikerült a KIMI prózais végzőseinek bábvizsgája, Az elvarázsolt legény, Török Ágnes rendezése, nagyon izgalmas, interaktív bábmesejáték lett. Végre láttuk a KIMI bábosait is, Szívós Károly rendezte meg nekik Fábián Péter írását, a Barguzint.

https://ketlampas.blog.hu/tags/b%C3%A1b

Zenés produkciókkal is el voltunk kényeztetve idén, elsősorban egy új formációnak, a SICC Productionnak köszönhetően. Szerencsésen átmentették az Akváriumba a még SZFÉ-s osztályként létrehozott Frontátvonulást, és itt tartották első premierjüket is, immár társulatként, Nagy Feró Hamletjét. Krasznai Vilmos rendezése kirobbanó bemutatkozás. Másik idei bemutatójuk, a Majd, ha fagy, szintén figyelemreméltó előadás, lesz még róla szó. A csapatból Kerek Dávid vett részt egy másik idei kedvenc zenés előadásban, Nyári Ádám Az arab éjszaka című hangszínházi előadásában. Talán a legkreatívabb előadás volt az évadban, ami a hangzásvilágot illeti.

Egészen kiváló Csáki Benedek Parasztopera rendezése, elképesztő élmény a drámát olyanoktól hallani, akik tudnak énekelni, a játék pedig lehengerlő. Jó csapat az új évadban végzős zenés osztály az SZFÉ-n, kíváncsiak vagyunk, mivel hozakodnak elő az utolsó évükben.

A legmeglepőbb viszont Pásztor Csilla barokk vizsgája volt, Pergolesi Úrhatnám szolgáló című operájából, ahol Kiss Dorina bábrendezőt láthattuk a szolgáló szerepében. Hamarosan bővebben is beszámolunk róla.

https://ketlampas.blog.hu/2024/12/11/az_arab_ejszaka_303

https://ketlampas.blog.hu/2025/02/09/parasztopera_357

https://ketlampas.blog.hu/tags/SICC_Production

A bábok mellett az idén a versek játszották a főszerepet a megtekintett előadásokban. A már említett A Spoon Riveri holtak mind dramaturgiájában, mind látványvilágában kiemelkedő darabja volt az általunk látott versszínházi előadásoknak. Reméljük, jövőre is látható lesz Lehel Vilmos rendezése.

Nagyszabású és nagyon szerethető a két nagyzenekart is felvonultató Barátomhoz című előadás, Krasznai Vilmos és Liber Ágoston, mint Arany és Petőfi, közel tudták hozni hozzánk a két költő világát. Az RS9 Színház fogadta be Vass György Petőfi vándoréveiről szóló monodrámáját, az Ismejetek meg! címűt.

Hasonló páros bravúr Zoltán Áron és Szorcsik Kriszta Elmecirkusz című előadása Sziveri János életművéből készített előadása.

József Attilát két alkotás is megidézte. Nagy Regina sétálószínháza, a Lebeg a világ a Szabad ötletek jegyzékére és megzenésített versekre épülő alkotás, a Weöres Sándor Színház Jurányiban látott vendégjátéka, a Flóra – Kétes létben a bizonyosság Kozmutza Flóra alakján keresztül hozza elénk a költőt. Nagy öröm, hogy Sipos László Márk rendezése eljutott hozzánk.

Kerek Dávid és Sas Zoltán Majd, ha fagy című előadása hajléktalan költők verseit rendezi bravúros megoldásokkal dalok köré, a zenés produkciók közt is helye van. Ide kívánkozik még Csábi Anna rendezése, a Török Sophie, a második. Tanner Ilonát ismerteti meg velünk ez az előadás, nem, mint Babits feleségét, hanem, mint személyiséget és költőt. Mravik Eszter Júlia csodálatos alakítását látni kell!

https://ketlampas.blog.hu/tags/vers

Az SZFE mellett nem hanyagoltuk el a többi képző helyet sem. A legmélyebbre az OSZIP vendégjátéka, A legvégső határ ment nekünk, Benkó Bence rendezése nagyon megérintett minket. Talán ezért is ütött most kevésbé az utána látott apertúrás Sirály.

Új rendezőt avatott a Szabolcs utcába költöző KIMI. A végzős Tóth Klarissza Régen minden Jób volt című helyzetjelentésével is nagyon tudtunk menni. Nyáry Pál ugyanezzel a csapattal rendezett egy kiváló Nyíregyháza utcát, nem lehetünk elég hálásak, hogy megismertetett minket ezzel a szöveggel. Jó, hogy odaszoktunk a KIMI új helyére, hiszen ez lesz az otthona hamarosan a freeszfének is.

Nagyon rákaptunk a TIM Stúdió előadásaira is. Mind a mozgásos Machine à Traire és Promises, mind a prózai Naptalan föld és Kékmadarak kifejezetten izgalmas élmények voltak. Legutóbbi bemutatójukat, a Parányi kázusokat, a minap láttuk, még gondolkodunk rajta, hamarosan megírjuk. Egy biztos, jövőre is ott leszünk a bemutatóikon.

https://ketlampas.blog.hu/2025/03/23/regen_minden_job_volt

https://ketlampas.blog.hu/2025/05/02/a_legvegso_hatar_135

https://ketlampas.blog.hu/tags/TIM_St%C3%BAdi%C3%B3

A Kétlámpás csodálatos barátai a Tiloson beszélgetett is a műhelyek vezetőivel, tagjaival, Tőzsér Martinnal, Révai Zsófival, Papp Katinkával és Nyáry Pállal.

https://tilos.hu/episode/ket-lampas/2025/06/22

https://tilos.hu/episode/ket-lampas/2025/03/02

Nagyon sok mindent lehetne még említeni. Születésnapoztunk a 15 éves Láthatáron Csoporttal, és ebből az alkalomból beszélgettünk Feuer Yvette-tel. Minden Cuclin ott voltunk az Apertúrában, és hírt is adtunk róluk. Egyre jobban szeretjük a hírszínházat. Kicsit beleástuk magunkat Bíró Zsombor Aurél írásaiba, örültünk Komáromy Bese új darabjának. Voltunk Okuláré Projekten, és drámafordító napon. Összességében izgalmas, sokszínű évadunk volt. Reméljük, a következő még ilyenebb lesz.

Uborkaszezon helyett egy izgalmas filmszemle Budapesten – Szirtes Andrásról elnevezve

Szerző:

Fotó: Formanek Csaba, írás Rékasi Attila

A szervezők részéről nem kis vállalás volt egy új film „fesztivál” elindítása (beszélgetések, fotókiállítás, jó hangulat). Most hagyjuk a zavaros időket, egyszerűen abba gondoljunk bele, mennyi munka egy ilyen fesztivál megszervezése. Sok munka, de ha jó húrt pengetnek meg a szervezők, akkor hamar sikertörténet kerekedhet. Ki gondolta volna, hogy egy független kísérleti filmfesztiválra 85 nevezés érkezik! Azt gondolom, ez már önmagában is sikernek nevezhető. Azonban itt nem ezen van a fókusz, hanem a filmművészeten. Itt lesz jelentősége a névadó személyének, akiről nem mondhatjuk el, hogy meg nem érett művész volt, hiszen Balázs Béla díjas filmrendezőről van szó. Szirtes András személyében szerény, közvetlen embert ismertem meg anno, nem hiszem, hogy gondolta volna, ily hamar egy művészetileg fontos filmszemle névadója lesz. Azt gondolom, azért nevezhetjük hiteles névadónak, mert az egész életét a független kísérleti film világában élte. A jelen szervezői a ma Szirtes Andrásait szólították meg, a jelek szerint eredményesen, hiszen három napba is épphogy besűríthető az elfogadott, hatvan film. Magam nagyon ritkán látok a mainstream filmek világában unikális alkotást. Kíváncsian várom, mit kínálnak nekünk a kortárs magyar filmalkotók, akik a kiírás szerint nem a megszokott, nem a „klisé” oldaláról közelítenek a mozgókép világához.
A fesztivál filmjei ingyenesen megtekinthetők, de a helybiztosítás regisztrációhoz kötött. Még vannak szabad helyek, de nem árt fürgének lenni, e hét pénteken elrajtol az első Szirtes András Kísérleti Filmszemle.

Rékasi Attila Újpest

Regisztráció a vetítésekre, ingyenes:

https://www.kettospont.org/szirtesfilmszemle

A filmszemle eszmeiségéről a szervezők: Formanek Csaba, színész, rendező, a Kettőspont Színház vezetője, Németh Anita, dramaturg, forgatókönyvíró és Szandtner Dániel, operatőr akik nem versenyben gondolkodtak, így nyilatkoznak:

Szirtes András Kísérleti Filmszemle

2025. július 4-6., Kettőspont Színház

A Szirtes András Kísérleti Filmszemle – új kezdeményezésként idén először – közösségi fórumot, találkozási pontot és inspirációs teret kínál mindazok számára, akik a mozgókép határait feszegetik, új formákkal, gesztusokkal, érzékenységekkel kísérleteznek — és akik számára a film nem pusztán eszköz, hanem önálló gondolkodási forma.

„Amint megformáltan kimondasz valamit, amit senki más, máris tettél valamit.” 
(Szirtes András, Filmvilág-interjú, 1990/04.)

A szemle Szirtes András (1951–2023) Balázs Béla-díjas filmrendező szellemiségét idézi meg: a játékos radikalizmust, a konvenciók elutasítását, az alkotás szabadságát, az örök keresést és a szüntelen újraértelmezést. Filmszemlénk nem verseny, nem fesztivál, nem piac — hanem találkozás, megosztás és párbeszéd.

Útkeresők és beérők, a Budai Rajziskola 3. éves festőinek bemutatója Újpesten

Szerző:

Fotó és tudósítás: Rékasi Attila

A Vészkijárat Galériában mindig izgalmas kiállításokat láthatunk. Most a pályakezdésre készülő, iskolai tanulmányokat folytató felnőtt útkeresők munkáiból láthatunk egy válogatást, ami igyekszik mindenkitől a legjobb munkát megmutatni, amelyet tanáruk, Miksa Bálint festőművész emelt ki a studium alatt készült alkotásokból. A ma este hat órakor zajló megnyitón Miksa mindenkiről mondott pár személyes, de szakmai jellegű összegzést.

A FakTúra folyóirat a kiemelkedő szakmai minőség okán két művészt külön ajánl a látogatók figyelmébe: bennük nem az útkeresést, hanem a beérő energiákat véltük felfedezni.

Rékasi Attila, Újpest

Kerezsi Éva festménye

Urbán Péter festménye

Egy befogadó közösség, Rovás Nemzetközi Akadémia művésztelepe Tihanyban

Szerző:

Fotó és tudósítás: Rékasi Attila

Értjük egymást. Tizenegy napot eltöltve a művésztelepen nemcsak egymást érthettük meg, hanem ezt a „népeket” közelebb hozó szándékot, majd beteljesülést is. Ha nyelvileg nem is mindenki tudott mindenkivel kapcsolódni, hiszen öt nemzet képviselői alkottak a telepen, a műveik illetve prezentációik alapján sikerült közelebb kerülni, mondhatni megérteni egymás világát.
Azon túlmenően, hogy egy ilyen hosszú és intenzív esemény alatt barátságok is kötődnek, a sajtó, a médiumok is felfigyelhetnek a résztvevő művészekre. A FakTúra féltucat kiemelkedő képzőművészre lett figyelmes, akik az online folyóirat preferenciái közé tartozó „magasművészeti” színvonalról tettek tanúbizonyságot. Az esténként tartott portfolió vetítések alkalmával bemutatott anyagaik alapján véleményünk szerint a kortárs nemzetközi képzőművészeti mezőny erős szereplői, egyes munkáikkal pedig onnan akár ki is emelhetők. Szabó Ottó képzőművész elmondta lapunknak, hogy a telep célja egyfajta mestertábori szemlélet bevezetése a nemzetközi művésztelepi szcénába, ahol pályázatok útján igyekeznek lehetőséget teremteni arra, hogy a mesterek a diákjaikkal együtt alkothassanak a négy helyszínen megrendezésre kerülő táborokban. Azt mondhatjuk, hiánypótló kezdeményezés ez, hiszen az is fontos, hogy  a különböző művész generációk is megértsék egymást. A telepet nevezhetjük nyugodtan összművészetinek is, hiszen a festőművészek, grafikusok mellett szobrászok, fotóművészek, zeneszerzők, táncművészek is részt vesznek a közös és egyéni alkotómunkában. Az telep a tíz nap alatt készült munkák kipakolásával záródik, ami nyilvánosan meghirdetett rendezvényként hívja be a tihanyi embereket és az itt nyaralókat, hogy megtekinthessék a Magyar Képzőművészeti Egyetem Művésztelepének műemlék tereiben installált frissen készült munkákat. Szabó Ottó telepvezető arról is beszámolt, hogy sokan mind a négy alkotótáborban részt vesznek, így nekik lehetőségük van a megkezdett munkákat tovább folytatni, amennyiben a technika, vagy az alkotói folyamat úgy kívánja. Ilyen szempontból is unikálisnak mondható a telep. Idén még három helyszínen: Gombaszögön, Debrődön és Csíkszentkirályban fognak ecsetet az alkotók.
Szabó felhívta a figyelmet az idei táborok közös tematikájára, ami a „Semmi és a végtelen” témakörével foglalkozik. Az emberiség alap filozófiai kérdéseit vizsgáló alkotások több országban szerepelnek majd csoportosan kiállítva.

Rékasi Attila, Újpest

Jimmy Hard Torinóba utazik – siker a LIFT Off! Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon

Szerző:

https://www.imdb.com/es/title/tt33322276

Az Imposztor Színházi Társulat egyik motorjaként megismert S. Papp Máté rendezőként csodálatos csapatot verbuvált rövidfilmjéhez, a Jimmy Hard balladájához. Csak kapkodjuk a fejünket, és nem tudjuk a Zrinyifalvi Eszter által írt, remekül énekelhető, szuggesztív szöveget, a látványtervező, Lukács Blanka által megálmodott képi világot, Barna Máté operatőr és Kőváry Dániel vágó képeit vagy Liber Ágoston, Sas Zoltán játékát és hangját vagy Vizi Dávid arcát, esetleg Iván Flóra sziluettjét nézzük-e. Vagy feledkezzünk-e inkább bele Martos Domonkos, Liber Ágoston és Sas Zoltán zenéjébe. A Jimmy Hard balladája egy audiovizuális bomba, amit még nagyon sokszor látni és hallani akarunk. Zrinyifalvi Eszter remek színházi dramaturg, az viszont újdonság számunkra, hogy balladaköltőként is ennyire ütős szöveget tudott létrehozni. Liber Ágostont és Sas Zoltánt az idén a budapesti színházi közegbe berobbanó SICC Production színészeiként követtük eddig, Vizi Dávidot a Katona József Színházban láthatták az érdeklődők, Iván Flóra a freeszféről érkezett a csapatba.

Jimmy Hardnak, a 606-os járat buszsofőrjének kálváriáját két pokolbéli teremtmény – Azel és Korov – meséli el nekünk. Szerelembe esni a Sátánnal nem jelent jót, főleg nem egy olyan magányos és naiv léleknek, mint Jimmy. Úgy tűnik, a pokolban is probléma a szakképzett munkaerő megtalálása, ha az ördögnek ilyen körmönfont és drasztikus eszközökhöz kell nyúlnia, hogy lélekvezetőt találjon.

Június 7-8-án rendezték meg a Premier Kultcaféban a LIFT OFF! fesztivált, ami a a Moonstep Nemzetközi Rövidfilmfesztivál OFF-eseménye volt. 40 ország fiatal filmes alkotói kaptak bemutatkozási lehetőséget ezen a hétvégén. A Jimmy Hard balladája megnyerte a magyarországi közönségszavazást, így ősszel Torinóban versenyezhet más országok delegáltjaival. Szívből gratulálunk és nagyon sok sikert kívánunk!

„Bulizós” évadzárás a Kettőspontban

Szerző:

Mindig izgalmas a Kettőspont Színház havi műsorrendje, a júniusi a szezon zárás miatt, talán szellősebb, mint az évad csúcshónapjaiban. Vagy nézzük úgy ezt a kérdést, hogy az évad eszenciáját kapjuk. Ajánlom 20-án Formanek: Kiborult című vacsoraszínházi monodrámáját, amit a FakTúra művészeti folyóirat exkluzív értesülései szerint garantáltan meglátogat Kobakos Alajos köztársasági elnök úr is. Kiemelem a műsorfolyamból egyik kedvenc előadásomat, amit 22-én 16 és 19 órai kezdettel is láthat a szerencsés közönség. Ha valami ok miatt csak egy programra, előadásra tudnak ellátogatni, az is megéri, de aki egyszer betér a Kettőspontba az általában mindig hamar visszatér. Szóval a Liselotte és a május című bábelőadást nem szabad kihagyni, jó a darab az előadás, a rendezés, a zene, a fény. A Diogenész most futott egy nagy maratont, de ahogy a táncházban szoktuk mondani „volt még benne”. Formanek Csaba monodrámája, mint az a Diogenész maratonon kiderült számunkra, mindig új arcát tudja megmutatni a hordólakó antik filozófusnak, de a mai korra való áthallás is sajátja a darabnak. Arra figyeljünk, hogy most külső helyszínen a festői szentendrei Duna-parton keres embert a produkció. Június 28-án Rékasi Attila fotóművész Újrahasznosítás című képzőművészeti anyagának finisszázsa lesz, megtartva az igénytelen tárlatot a Vészabó botrányra adott „figyelemfelhívó” attitűd jellemzi. Utána is sok sok érdekes program és nagy évadelngedő buli várja az érdeklődőket.

Hátborzongató este a Zeneakadémián: a debreceni Kodály Kórus és a MÁV Szimfonikusok estje

Szerző:

Fotó és kritika: Rékasi Attila

Nekem az est zeneelméleti szempontú csúcspontja az a megborzongató élmény, hogy kortárs komolyzene szerzők művei is tudnak még a huszonegyedik században is katartikus, spirituális élményt okozni. Ez az élményem kifejezetten az első kórusmű kapcsán jelentkezett éteri boldogság formájában. Bella Máté fiatal alkotó O oriens … (Ó kelet …) című nagyszabású kórusműve nem tartalmaz modern elemeket és kifejezetten klasszikusnak írnám le. Szeretem a modern szerzők műveit is, vagy minimum nyitott vagyok rájuk, de nem okozott csalódást, hogy most „hagyományosabb” dallamok szólaltak meg a tökéletesen, kifejezetten érzékletesen interpretáló, Debrecen büszkeségeként ismert Kodály Kórus korpuszán. Mind a négy kortárs kórusmű hallgatása közben megmaradt ez a „test” élmény, ritkán lehet ilyen érzeteket szerezni énekművészet kapcsán. Farkas Róbert karmester véleményem szerint kifejezetten magas színvonalon vezényelte az alföldi együttest, hab volt a tortán, hogy nagyon látványosan a pozőrséget sikeresen elkerülve vizuálisan is alátámasztotta a karvezetését.

A szünet után a világhírű (ez a kórusra is igaz) MÁV Szimfonikusok zenekar művészei kiegászülve Pasztircsák Polina szoprán és Holger Falk bariton énekművészekkel Brahms Német Requiemjét adta elő. Egy előző „Gondolatok Králik Abigélről és Csajkovszkijról” című kritikámban szóvá tettem Farkas szerintem hibákat tartalmazó vezénylését, most nem érzékeltem kirívó dinamikai túlkapásokat. Szinte tökéletesre sikerült a mű előadása, azt nem elhallgatva, hogy sajnos Holger Falk éneke belesüllyedt a zenekar dinamikus markáns játékába, nem adott igazi zenei élményt, szemben Polina kimagasló éneklésével ami a második borzongást futtatta végig a gerincemen. Ritka az ilyen feledhetetlen élmény.

Összességében egy kiemelkedő este volt, igazi professzionális, mégis érzelmes zenei élményekkel. Természetesen ezt tükrözte a hálás közönség szűnni nem akaró vastapsa, hangos ovációval kísért rajongása, ami abszolút kijárt a nem mindennapi estéért.

Rékasi Attila, Újpest

MŰSOR. Bella Máté: O oriens, Kutrik Bence: Puer natus, Gyöngyösi Levente: Dixit dominus, Orbán György: Daemon irrepit callidus, Brahms: Német Requiem.
KÖZREMŰKÖDIK. Pasztircsák Polina – szoprán, Holger Falk – bariton, Kodály Kórus Debrecen – karvezető: Kocsis-Holper Zoltán, VEZÉNYEL Farkas Róbert.

Műsorunk első részében a Kodály Kórus előadásában neves hazai kortárs zeneszerzők kórusműveit hallhatja a közönség. Bella Máté 2021-ben, vegyeskarra komponálta az O oriens című darabját, Kutrik Bence Puer natus című műve a 29. Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny nyitóhangversenyére készült. A folytatásban Gyöngyösi Levente, a mai magyar zeneszerzők középgenerációjának egyik legkiemelkedőbb, sokszorosan díjazott alkotójának Dixit dominus című kórusművét hallhatja a közönség, végezetül pedig a Kossuth és Erkel Ferenc-díjas Orbán György Daemon irrepit callidus című műve csendül fel.

Hangversenyünk második részében Farkas Róbert vezényletével Brahms héttételes zeneművét, a Német requiemet (Ein deutsches Requiem, Op.45) hallhatja a közönség, melyet a szerző a biblia igeverseire komponált, 1866-ban.   Különlegessége, hogy műfaját tekintve valójában nem mise, hanem inkább oratórium (drámai hatású mű), melyhez a szerző német nyelvű szöveget használt ellentétben a korábbi requiemektől, melyek latin nyelvűek voltak.

A hangverseny közreműködői ezúttal Pasztircsák Polina – szoprán, aki a Simándy József Énekverseny megnyerése után Olaszországban tanult tovább Mirella Freninél, 2009-ben 1. díjat nyert a Genfi Nemzetközi Versenyen, azóta világszerte keresett énekes, és Holger Falk – bariton, aki nemzetközileg jegyzett színész és operaénekes. „Falk kreativitási képessége szenzációs” – számolt be róla a ZEIT és a Washington Post is.

A Kodály Kórus Kocsis-Holper Zoltán karnagy vezetésével hazánk nemzetközi hírű, professzionális koncerténekkara.

Utoljára látható – SZFE-s vizsgarendezések az évad végén

Szerző:

Hatalmasat ment idén a Színház- és Filmművészeti Egyetem két végzős osztálya. Fantasztikus rendezések és emlékezetes alakítások sora volt látható az SZFE termeiben és a Bethlen Téri Színházban. Sok előadásból júniusban az utolsó nézhető meg, több előadás sorsa még bizonytalan, esélyes, hogy a következő évadban is látható lesz, de nem érdemes kockáztatni, most érdemes jegyet váltani vagy regisztrálni rájuk.

Nyitóképünk Juhász Tibor rendezéséből való. A Mithridatész halott? című előadás Juhász Tibor és Ferenczy-Nagy Boglárka munkája nyomán megmutatja azt, hogyan lehet egy XVIII. századi, gyakorlatilag olvashatatlan és előadhatatlan drámából valami nagyon frisset, érvényeset és önazonosat csinálni a színpadon. Mindezt fizikai színházi eszközökkel, tehát a briliáns dramaturgiai munka mellett a lenyűgöző látvány is garantált. Mi háromszor láttuk különböző szereposztásokkal, és nagyon ajánljuk a megnézését. Június 18-án 20 órakor lesz műsoron, elég regisztrálni az eseményoldalon megadott linken.

Akiknek a játékában gyönyörködni lehet: Regős Simon, Tarjányi Liza,, Bari István, Ionescu Raul, Hevesi Fanni, Bangó Ernest, Gálhidy Gizella, Lehel Vilmos

https://ketlampas.blog.hu/2024/04/09/mithridatesz_halott

A prózai osztály végzősei Atlasz Barnabás és Németh Áron közös produkciója Sławomir Mrożek Strip-tease című drámája. Segítségükre volt a negyedéves bábos színművész osztályból Zöldi Ákos, az zenei aláfestést Márkos Albert szolgáltatta, a báb tervezésében Horváth Márk volt a segítségükre. Csodálatos, hogy prózai színművészként nem csak a fizikai színház eszköztárát és a zenés színház kifejezésmódját sajátították el ezek a fiatalok, de a bábos formával is bátran kísérleteznek. A Strip-tease egy elgondolkodtató és nagyon szórakoztató miniatűr műremek, nem csoda, hogy ezt is kénytelenek voltunk kétszer megnézni. Június 25-én regisztrációval nézhető 19 órától a Rákóczi úton.

https://ketlampas.blog.hu/2024/12/09/strip-tease

Június 13-án búcsúzik a Rákóczi úton Hevesi Fanni rendezése, a Hajnóczy-kisregényből készített A halál kilovagolt Perzsiából. A szereposztás itt is nagyon erős: Erdős Lili, Gálhidy Gizella, Fehér Diána Aida, Ferenczy-Nagy Boglárka, Lehel Vilmos, Lelkes Botond, Regős Simon, akár csak a koncepció és a szintén a rendezőt dicsérő koreográfia. Törley-Havas Sára dramaturg több szerző szövegének felhasználásával szép ritmusú szövegkönyvet alkotott. A látomások látványba fordítását pedig látni kell!

https://ketlampas.blog.hu/2025/03/07/a_halal_kilovagolt_perzsiabol_ketszer

Talán a legszebb előadás volt az évadban Kondákor Ajsa Panka rendezése. Esterházy Péter regényét  Orosz-Bogdán Noémi adaptálta színpadra. Csokonai Lili alakjához Nadrai Zita adja hangját, mozdulatait, személyiségét. Rengeteg női hangú monodrámát láttunk, a Tizenhét hattyúk ebből az erős mezőnyből is kiemelkedik. Hamarosan a Kétlámpás Blogon bővebben is írunk róla, addig is nézzétek meg június 10-én este az SZFE épületében! Ahogy azt a szombathelyi Weöres Sándor Színház számára rendezett Hat szereplő szerzőt keres című előadás kapcsán is írtuk, Kondákor A. Panka koreográfiáit bármeddig el tudnánk nézni.

Reméljük, csak az évadban az utolsó előadás Regős Simon diplomamunkája, a Hisztéria üzenőfüzete. Ahogy Regős Simon korábbi munkája, a Puszták népe, a Hisztéria is az évad szenzációja lett. Nagyszabású produkció, ami sajnos nehezíti a továbbjátszást, rendkívül nehéz lesz egyeztetni a színészeket és a zenekar tagjait. Ez az előadás is kifejezetten többször nézős, mi gyors egymásutánban kétszer is beültünk rá, hogy minden finomságot észre vegyünk. És azért is mert nem ment ki a fejünkből a zene, hallani akartuk a Halott Zsidó Orchestra muzsikáját és a dalokat. A szereposztás is lenyűgöző, mindenképpen nézzétek meg Kodolányi Kamillát, Turi Pétert, Fehér Diána Aidát,Veress Kament, Gellért Dorottyát, Babinchak Atanázt, Ionescu Rault, Németh B. Kristófot, Bukovszky Orsolyát, Gálhidy Gizellát és Juhász Tibort! Június 20-án 19 órától vagy június 21-én 18 órától a Bethlen Téri Színházban.

https://ketlampas.blog.hu/2025/04/28/hiszteria_uzenofuzete

Szívmelengető és szórakoztató előadás a Fel a fejjel!, Szécsi Bence rendezése a végzősöknek az azonos című 1954-es Keleti Márton-film alapján. Nézzétek meg, hogyan alakul át a Bethlen Téri Színház tere cirkuszi poronddá, hogyan csetlik-botlik Peti bohóc Bari István alakításában, lássatok illuzionistát, fakírt és zenebohócot, sírjatok, nevessetek, fojtsátok vissza a lélegzeteteket és tapsoljatok! A trupp tagjai: Bari István, Fehér Diána, Gálhidy Gizella, Hevesi Fanni, Kádár Kinga, Lehel Vilmos, Molnár András, Nyomárkay Zsigmond, Tarjányi Liza. Június 19-én 18 órakor látható az évadban utoljára.

https://ketlampas.blog.hu/2025/03/24/fel_a_fejjel_178

Nem csak a Bethlen Téri Színház de a Kettőspont / színház & spirituális ügynökség is otthont adott idén SZFE-s produkciónak. Kiss Dorina Pozsgai Zsolt drámáját, a Liselotte és a májust rendezte meg felnőtt bábszínházi előadás formájában. A bábokat – rengeteget és rengetegfélét – ez esetben is Horváth Márk tervezte, lenyűgöző is lett az előadás látványvilága. Russa Karina és Lajhó Máté otthonosan mozog a díszletben és a történetben. Rengeteg meglepetés vár rátok, ha ezt az előadást választjátok. Még akár a Kétlámpás Blog szerzőivel is összefuthattok, muszáj még egyszer átélnünk ezt a csodálatos élményt! Június 22-én 16 és 19 órakor a Kettőspontban.

https://ketlampas.blog.hu/2025/03/20/liselotte_es_a_majus_838

Amint látjátok, érdemes lesz a nyár első hónapjában benevezni egy SZFE-maratonra vagy kiválasztani egy-egy előadást. Utoljára látható!

Sétáló táncszínház a Városligetben – évadot zárt a Bethlen Téri Színház

Szerző:

A Bethlen Téri Színház különleges évadzáró eseménnyel lepett meg minket május 22-én. Egyik rezidens társulatuk, a Közép-Európa Táncszínház művészei: Gyevnár Réka, Pucsek Berta, Nagy Noémi Gizella, Kisbakonyi Edmond   Gesztelyi Nagy Csilla „Amőba – Az örökké változó egység” című koreográfiáját adták elő a Városligetben. A produkciót Dusa Gábor is végig kísérte, az ő csodálatos fotóin keresztül pillanthattok bele a varázslatba.

Az Amőba, ebben a formájában, egy meditatív, az érzékszervi benyomásokra fókuszáló előadás. A látás ugyan központi szerepű, de a kísérő szöveg és az előadás menete minden egyéb érzékszervünket is kiélesíti és bevonja a játékba. A Magyar Zene Házától induló séta során tündérként vagy koboldként hol előtűnnek, hol eltűnnek a táncosok. Szinte eggyé válnak a tájjal, az épített és természeti környezettel. Mivel egy élő, lélegző térben mozgunk, fontos szerepet játszik az előadás alakulásában a véletlen. A Magyar Zene Házából mezőségi dallamok szűrődnek ki, a réten ördögbotosok gyakorolnak, futó záport kapunk a nyakunkba, majd a Néprajzi Múzeum alól már a platánsort és a táncosokat megfestő aranyló naplementébe lépünk ki. Az alkonyatban bolondul illatoznak a rózsák, intenzív csicsergéssel búcsúztatják a napot a liget madarai. Ebben a váratlan hétköznapi elcsendesülésben táncosok, ünnepeltek és ünneplők közösségévé váltunk. Hogy a vizuális, motorikus, hallási és illatélmények után az ízlelésünk se maradjon hoppon, egy mini piknikkel ért véget az alkalom.

Az egymást követő táncetűdök mindig valamiféle közösségi élményt sugalltak. Kapcsolódást egyéni és közösségi szinten. Kapcsolódást egymáshoz, a múltunkhoz, a természethez, kapcsolódást saját magunkhoz. És persze kapcsolódást az esemény apropójához, a Bethlen Téri Színház egyre inkább valódi közösséggé váló csapatához.

Különleges évadot zárt a Bethlen Téri Színház. Prózai rezidens társulatuk, az Imposztor Színházi Társulat új produkcióra készülve sem hagyta magára a rajongókat, havonta megörvendeztetett minket Apropó című improvizációs estjével. Fabiny Lujza, Erdélyi Flóra, Gerő Ádám, Kereki Kristóf, Wettstein Márk és S. Papp Máté egyre rutinosabban és ötletesebben lakják be ezt a formát. Érdemes lesz jövőre is kipróbálni.

Az SZFE végzős osztályainak vizsgaelőadásai minden várakozást felülmúlóan népszerűek lettek. Számunkra az évad legizgalmasabb élményei az ő munkáikhoz kötődnek. Lehel Vilmos, Hevesi Fanni, Ferenczy-Nagy Boglárka, Regős Simon és Szécsi Bence mindannyian nagyon izgalmas alkotók, jó lenne őket a jövőben is vendégül látni.

A februári Vendégváró Fesztiválon a vajdasági Nyári Mozi Színházi Közösséggel ismerkedhettek meg az érdeklődők, és Szerda Zsófia fotókiállításában gyönyörködhettek. Hatalmas élmény volt a két elhozott mozgásszínházi előadás, az Imago Sonus és a Látóhatár.

Az említett előadásokról bővebben is olvashattok a Kétlámpás Blogon:

https://ketlampas.blog.hu/tags/Bethlen_T%C3%A9ri_Sz%C3%ADnh%C3%A1z

Hatalmas kaland vár a következő évadban a Bethlen Téri Színházra. Megújul, fenntarthatóbbá, zöldebbé és még közösségibbé válik. Június végéig még számtalan előadás lesz látható náluk, érdemes ellátogatni hozzájuk.

Az idő plasztikája-Boros Miklós János szobrászművész kiállítása Újpesten

Szerző:

Művészeti írás és fotó: Rékasi Attila

Merev, textilszerűen rovátkált, patinaízű faktúrát húzó vaslemezek hajlanak meg az idő súlya alatt, hogy mechanikus sugárverésben adjanak teret a mindenkit elsöprő, de soha nem bosszúálló, vagy ítélkező érzet mérésének. Milliárdnyi szerelmes óra fizikumának metszőpontján rohan a homok nem keresve útját, mert az adott. Talán úgy öleljük egymást az apokaliptikus vég órájában, mint a lukon átsuhanó homokszemek ezen a tárlaton, elrendelten de reménykedve, bízva a megnyugvásban. Talán rólunk is a vak szerencse dönt majd, mint ezekről a műtárggyá nemesült kvarcokról a véletlen és az alkotó, hogy futhatunk-e még vagy megpihenünk. Mert van akinek ez, van akinek az adatik. Talán az idő sűrűjében a mi életünk is egy interaktív szoborrá nemesül, melynek végén az általunk hagyott erősebb és gyengébb nyomokkal alkotott érzés és esemény tettformák képezik le a valódi kinézetünk. Mint ahogy Isten keze sem érint minket, őket sem érinti a szobrász keze, mégis formát önt rájuk, nincs viaszvesztés, nincs vésőcsapkodás, csiszolás, nincs semmi konkrét aktusszerű beavatkozás. Csak a gravitáció, az idő és a látogatók keltette légmozgások formálják az anyagot. Onnantól, hogy a mű nekiiramodik, az alkotó pihen. Beteljesedni látszik a mű, amely többet kifejez rólunk, mint elsőre gondolnák. Ha a program lefut, dönthetünk, hogy megfagyasztjuk az időt, befejezettnek tekintjük a műalkotást vagy beavatkozunk: újabb adag homokot szórunk a műre, bátrabbak esetleg szétfújják, lefújják azt, így válva részéve az alkotó folyamatnak. 

Szimbólum. Tett. Beavatkozás. Vas. Homok. Isten. Ember.

Mindez egy indusztriális környezetben, puritán falak között, mintha nem is ebben a világban járnánk a Hajógyár múltjának időszövetei megállítják a Világ forgását, azt a kort idézik, mikor még a három T volt a „nauhó”, alumínium csajkákban lapult az ebéd a hajógyári munkások csíkos nylon szatyrainak az alján, el sem indult a munka két feles és egy sör nélkül már reggel sem. Micsoda kontraszt a kint és a bent között. Azt hitték mindig így lesz, hogy soha nem jön el a változás. Nem gondolták, hogy nemcsak a mezítelen nős poszterek raszterein költözhet be a lágyság a szigorú falak közé!

Rékasi Attila, Újpest

Még június 15-ig biztosan megtekinthető az újesti Vészkijárat Galéria legújabb kiállítása, árulta el a FakTúra folyóiratnak Miksa Bálint festőművész a Galéria vezetője, aki felhívta a látogatók figyelmét, hogy előzetes egyeztetés szükséges a megtekintéshez (infók az alábbi linken). Igazi kihívás lehet szobrászok számára a nem a méreteivel híressé váló galéria terében olyan kiállítást rendezni, ami kellően felkelti az érdeklődést, hogy elzarándokoljon az ember megnézni. Biztatásul írom, hogy a helyben az a jó, hogy az aktuális kiállításon túl lehetőség van megtekinteni a művészközösség műtermi munkáit és akár vásárolhatunk is belőlük! 

https://www.facebook.com/profile.php?id=100075934127945&cft[0]=AZWIeN2CO2rTnrCWqqo9SI4gWAjKa9B7yvlv1DK1aQSW-UqbS2CzSdtKyKV13gZ8fYPnwrlDB0heEOUGYHfEYG7s6LliquBAC3ofu2f5IA9zRKj8KcfBEsEbJ4AAoRrbK96wE5HeUTWCNm0fWm2Dx4SwoSExkd1kQA7PqRK3hT19zg&tn=-]K-R

Egyszer volt, színház volt-Katkó Tamás fotóművész műcsarnoki kiállításának kritikája

Szerző:

Fotó és kritika: Rékasi Attila

Még két hétig, június elsejéig látogatható Katkó Tamás fotóművész (Magyar Fotóművészek Szövetsége) kiállítása a Műcsarnokban. Mivel magam is fotografálok színházat és volt is néhány kiállításom ilyen tematikájú, nem autonóm munkáimból, érdekelt Tamás (aki ha nem tolakodás egy nagyon kedves „figura”) mire jutott színházi kötődésű, autonóm fotográfiai munkásságát összefoglaló, az 1980-as évektől a 2010-es évekre visszatekintő tárlatán ezzel a népszerű, de egyáltalán nem könnyű témával.

Tudtam, hogy Katkó figyelemre méltó művész, de én ezzel úgy vagyok, amíg nem látom a munkákat, addig ez csak egy hír számomra, nem evidencia. Nos, Tamás kiállított munkái magas színvonalú, kifejezetten lírai hangvételű felvételek, zömmel az analóg korszakból, amikor még nem volt oly egyszerű a bemozdulásos felvételek esztétikus, úgymond tervezett megalkotása. Csak napok múlva, a negatív előhívásakor derült ki, mi is került a szabad szemmel nem látható, a fény által megrajzolt, megfestett színek és formák kavalkádjának formaalkotó szerkezetébe. Ma a digitális gépek képernyőin azonnal láthatjuk a mozdulatsorok, bemozdulások eredményét. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy még így ezzel a technikai vérttel sem egyszerű mai napság sem egy tervezettnek tűnő, jól komponált képet gründolni, hiszen csak sejtjük, hogy a színész, a táncos hova fog mozogni. Azt is megemlítem, hogy a negatívok esetében magas volt az egy kockára eső forintosítható költség, tehát azt sem gondolnám, hogy Tamás, művészi ambíciói beteljesítésére, korlátlan „kattogtathatott”. Biztos vagyok benne, hogy nagyon is át kellett gondolja minden egyes expozícióját. Az eddigiek technikai kérdések, amik fontosak, de a művészet szempontjából marginálisnak mondhatók. Mert ha Katkó a belenagyítás módszerével élt a jelenlegi kiállítási anyag mesteri kompozícióinak megalkotásakor (erre utalhat a kópiák erős szemcsézettsége), az sem von le abból, hogy aki nem tud komponálni, akinek nincs magas esztétikai érzéke, írd és mondd művészi vénája, az nehezen fog ilyen szép, már-már költői printeket a falra tenni. Említsem meg azt is, hogy a művész átérezve a hely szellemét, az elődök patinás névsorának súlyát, méltó szintű installálásban mutatja be felvételeit, az ezzel járó költségeket sem kímélve. Nyilván azt sem hallgathatom el, nem mindegy hol, milyen előadásokat van lehetősége a fotósnak felvételezni. Ez nem feltétlenül az esélyegyenlőség klasszikus terepe, de azt éreztem a képeket látva, hogy Tamás sikerének titka nem az, hogy „menő előadásokra” juthatott be, hanem a lelke. A lélek, amely nyomot hagy a mindenkinek ugyanolyan ezüstszemcséket rejtő emulzión, ha van az embernek. Az én kedvenc képeim a kiállítottak közül képzőművészeti minőséget sugároznak, az ezüstszemcsék „durvaságát” abban az időben is szakmai hibának tekintették (mint manapság a lapkák magas zajszintjét), de Katkó ezekre a „piktorialista” „foltocskákra” építette esztétikáját, az egységesség benyomását keltő anyag vizuális koncepcióját. (Itt jegyzem meg, hogy akkoriban divatos volt a nem zavaró, a témát erősítő, vagy szándékosan alkalmazott, esetleg pussholással szándékosan növelt szemcsés képeket művészi szemcsézettségűnek nevezni). A lényeg a lényeg, Tamásnál nagyon finoman szolgálják ezek a színfoltok a művészi hatást. Én ezeket az műalkotásokat tartom a legerősebbnek, de a nem ebbe az ívbe illeszkedő felvételek is remek munkák, csak azok esetében nem feltétlen érzem annyira egyértelműnek az egyéni látásmódot.

Kritikámat zárva, nemcsak a színházrajongóknak ajánlom Katkó Tamás fotóművész műcsarnoki kiállítását, hanem minden művészetszeretőnek, tiszteljék meg a sok éves alkotói munkát, a jól összeállított retrospektív kép együttest azzal, hogy személyesen is felkeresik a Műcsarnokot.

Rékasi Attila fotóművész, Újpest

Czér Péter és Koppány Attila művei a Vajdahunyad Galériában

Szerző:

Képriport és kritika: Rékasi Attila

Nagy érdeklődéstől kísérve megnyilt Budapesten Czér Péter szobrászművész és Koppány Attila festőművész kiállítása. A megnyitó jó hangulatban most is zajlik, Nikodém Norbert jazz gitárművész zenéje remek hangulatot teremt a képekhez, segítve a festő absztrakt kompozícióinak befogadását. Az ablakból jól beáramló fények életet vesznek a „folyosó” terében életre kelő galéria kiállított alkotásaiba. Emlékeim szerint a téli fényszegény kiállítások befogadásából sokat levon a mesterséges világítás rossz beállítása. Ennek a csalódásnak most nyoma sincs, a befogadó a művek minőségére koncentrálhat. A galéria a legjobb minőség interpretálójaként aposztrofálja magát, ahogy fogalmaztak, a legmagasabb az egy négyzetméterre eső Munkácsy-Díjasok száma. Vészabóra való tekintettel azt mondom szerencsére nem abban a négyzetben álltam, és a kurátor Klacsmann Péter is kifejezte, hogy most a Munkácsyval van egy kis „gond”, úgyhogy végül is egyetértettünk.

A szobrok befogadásához kell hajlam vagy nyitottság a groteszk, de akár az abszurd szemlélet irányába is.

Mindenesetre van kontraszt az absztrakt festmények és a „torzba” hajló szobrok között, talán mutat ebből valamit alábbi fotográfiám:

Klacsmann Péter ma estére egy – túlzás nélkül – világszínvonalú kvalitást mutató, gyönyörű énekesnőt hívott meg előadónak Orbán Borbála személyében, aki elbűvölte a közönséget!

Egy lapra mindent-Diogenész maraton a független létért!

Szerző:

Illusztráció: Rékasi Atila

Formanek Csaba a Kettőspont Színház igazgatója (mindenese) nem mindennapi vállalást tett, egy hétig naponta kétszer játssza a Diogenész című monodrámáját, hogy megmentse független teátrumát az anyagi ellehetetlenüléstől, ennek kapcsán készítettünk a színész-rendezővel interjút a jelenről és a jövőről.

FakTúra folyóirat: Ez a vállalás nagyon hercig, nem kíméled magad ezzel a maratonnal, de ez nem azt jelenti, hogy mindent egy lapra tettél fel? Ez ugye nem egy eldöntendő kérdés? Vagy a lét a tét?


Formanek Csaba: A színház végül is valahol arról szól, hogy minden pillanatban egy lapra teszünk fel mindent. Ettől lesz élő, valóságos és téttel bíró a jelenlétünk, ettől érzi a néző is, hogy valami „nagyobb”, személyesebb, egyszeri dolog részévé válik. Igen, a lét a tét, a jelen-lét – mindig is az volt. Ha pedig anyagilag, és nem filozófiailag teszed fel a kérdést, akkor is igen, rendkívül nehéz helyzetben vagyunk így az évad végére. Az adósságok egy jelentős részét ledolgoztuk, de maradt még belőle, és ráadásul jön a nyár, amikor nem nagyon lesznek programok, így bevétel sem. Ez a támogatói maraton erre szeretné felhívni a figyelmet. Fontos része, hogy nem segélyt kérünk, hanem előadásokat kínálunk – ebben a radikális formában, és választható jegyárakkal – bízva (vagy inkább reménykedve) benne, hogy áttörjük ennek hírével a buborékunkat, és a sokfelé tapasztalható érdektelenséget, legyintést, netán lesajnálást. Nekem megér ennyi energia-befektetést, hogy potenciálissá tegyük a közönség körének és érdeklődésének tágítását. Mivel pályázati támogatásokat alig – vagy elhanyagolható mértékben – kapunk, kénytelenek vagyunk a közönség – a közösség – kegyeire támaszkodni, még akkor is, ha a mai divat szerint a Kettőspontban inkább „rétegelőadások” mennek.


F.F.: A FakTúra részéről az első dolog, ami feltűnt a Kettőspont Színház ajánlata kapcsán, hogy nagyon baráti a jegyek ára. Amikor ismerőseimmel beszélek arról, miért nem járnak színházba, sokan nem is tudják, hogy ilyen olcsón is magas színvonalú színművészeti élményhez lehet jutni. Ha bérletet vesz valaki, az milyen időn belül jár le, alkalomra szól, vagy arra az évadra?


F. Cs.: A jegyárakat elvi okokból arra a szintre állítjuk be, ahol még nagyjából mindenki számára elérhetővé válik. Ehhez képest további kedvezményt kaphat, aki bérletet vált, hiszen a 3 vagy 5 alkalom így olcsóbb lesz, mintha egyenként váltaná meg a jegyeit. Szabadbérletekről van szó, ami bármire felhasználható a műsorkínálatból az adott évadban. Nálunk ez legalább július elejéig fog tartani, úgyhogy még simán vehet bárki idei bérletet – ígérem, lesz mire beváltania. A Diogenész-maraton esetében pedig kifejezetten rétegzett a jegyvásárlási lehetőség, 3-10.000 Ft-ig, mert azt szeretném, hogy lényegében mindenki maga árazza be, milyenszinten tudja támogatni a létünket, illetve mennyi bizalmat ad nekünk, amennyiben esetleg először látogat el hozzánk. Jelenleg azért erősen látszik, hogy ez a bizalom összességében nagyon csekély, de elnézve az ország és a társadalom mentális állapotát, valamint az időhöz, a figyelemhez és a jelenléthez való viszonyát, én végül nem csodálkozom ezen különösebben. Diogenész dolga azonban mégis az, hogy embert keressen. Így nem fogok megtörni, akkor sem, ha lesz olyan előadás, amit üres nézőtér előtt kell előadnom.


F.F.: Te hogyan látod, nevezhető sikerdarabnak a hordólakó története? Szeretik az emberek, mik az eddigi visszajelzések?


F. Cs.: Néhány adat az elmúlt 9 évből: 65 előadás zajlott le 28 településen, 4 országban,
kisebb-nagyobb nézőtér előtt, 8-tól 150 főig. Számos dicsérő kritika született, színészi, írói díj, fesztivál-fődíj; játszottam már „úri” közönségnek, diákoknak, díszünnepélyen, az erdő szélén, a világ közepén és végén, színházat alig vagy egyáltalán nem látottaknak „bíráknak és bolondoknak”, ésatöbbi. Ha az a siker mérföldköve, hogy összejött-e ebből az íróval, Weiner Sennyey Tibivel egy akár közös Ferrari-nk, akkor sajnos nem sikeres az előadás. Én szeretem játszani, és úgy veszem észre, nem csak rám van jó értelemben véve nevelő hatással, hanem a másokra is. Mondjuk hogy „emberibbnek” érezzük
magunkat utána? Döntse el mindenki, aki megnézi! Diogenész ugyanakkor ellentmondásos figura, ha magadra veszed ezt a szerepet, „azonosulsz vele”, könnyű beleesni a hibáiba is. Ezt a maratont egyféle személyes megtisztulásnak is szánom, hogy leválasszam magamról a figurával való hosszú együttélés kártékony hatásait. Mondjuk azt, hogy végül is a maraton végére ebben mérem majd le a sikert – személyes értelemben.


F.F: Aki még nem látta, szerinted mivel kap többet, mintha egy mindenkit érdeklő szerelmi monodrámát néz meg?


F. Cs.: Vannak „mindenkit érdeklő szerelmi monodrámák”?


F.F.: Ahogy mi tudjuk igen, de értem mire gondolsz, akkor közelítsünk így! Több mint hatvanszor, mondhatjuk nagy sikerrel játszottad a Diogenész című monodrámát. Az eddigi nézőkkel beszélgetve, mindenki úgy nyilatkozott, hogy egy nagyon személyes és bensőséges színházi élményben volt része. Ezt a „szcenikai” minimalizmust a függetlenek szerény lehetőségei, vagy művészi szempontok hozták? Jelzem nekem nem hiányoztak a nagy díszletek, fények stb. Sőt!


F. Cs.: Ennek az előadásnak a szcenikai minimalizmusa nem a szerény lehetőségek miatt jött létre, hanem mert ez illett a címszereplőhöz. Diogenész, aki a történelmi alakhoz hasonlóan a darabban is azt hirdeti, hogy nincs szükségünk anyagi javakra, az attól való függőségeinktől meg kell szabadulni, nem viselne el egy gazdagon díszletezett színpadot. Ehhez mérten az előadás élménye szinte teljesen „lekorlátozódik” a szövegre és a színészre, amitől élesebb lesz Diogenész mondanivalója is, ellentmondásossága is.
A történet jó része a néző képzeletében – ilyen értelemben is egy bensőséges térben – kel életre. Én végül is ennek a bensőséges térnek vagyok a „bábjátékosa”, persze a közönséggel együtt. Ha jól mozgatom a szálakat, jól hívom játékba az embereket, a néző azt fogja érezni, amire a legjobban szüksége van, de amit sem a szerző, sem én, sem a néző maga nem tudhatott előzetesen.


F.F.: Számítasz-e arra, hogy ezalatt az egy hét alatt, míg napjában kétszer is előadod a darabot, egy néző többször is megnézi? Ha igen, te mint színházi ember miért javasolnád ezt?


F. Cs.: Tudok olyan nézőről, aki 10 előadást vállalt „velem”, és lesz egy dokumentumfilmes stáb, Szandtner Dani és csapata, akik végigkísérik a maratont, rögzítik ennek a hétnek az eseményeit. (Ha majd a Netflix lehozza a végeredményt, jót fogok röhögni azon, hogy mi a siker valójában.) A magam részéről „egészségesen” 3 megtekintést ajánlok az elszántaknak: egyet az eleje felé, egyet a közepén, és aztán a végén. Ebből a három pontból szerintem érdekes lehet letapogatni, milyen ívet járhat be egy diogenészi életmód. De megígérem, hogy azokra, akik ennél több megtekintést vállalnak, nagyon fogok vigyázni, hogy ne égjenek ki a sok diogenészkedéstől.

Igen, végső soron Diogenészhez illik ez a repetíció, mert az egy bő órába sűrített, kalandokkal teli, anekdotikus életút mögött a mindennapok ismétlődése húzódhat meg nála is – mint ahogy talán mindannyiunknál. Abban bízom, hogy ez a vállalásom önmagam és mások számára is megfoghatóbbá, konkrétabbá, jelenvalóbbá és élhetőbbé,
otthonosabbá teszi azt a ciklikusságot, amit napról-napra a választott vagy a ránk szabott életmódunk során megélünk vagy „elszenvedünk”. Azt javaslom a nézőknek, hogy legalább egyszer jöjjenek el a hét során, de gondoljanak ide többször is. Gondoljanak – akár saját kényelmükből-kényelmetlenségükből a „Diogenészekre”: a hajléktalanokra, a menekültekre, az alkoholistákra, a rabszolgákra, a háborúk áldozataira, a mindannyiunkban lévő ítélkezőre és megítéltre. „Legyetek éberek!”


F.F: Fel vagy e készülve az esetleges kudarcokra, számoltál-e ezzel? Nyugtasd meg a
Kettőspont-rajongók egyre szélesedő táborát, hogy akkor is lesz tovább és vannak még
ötleteid, ha bármi nem úgy sül el, ahogy tervezted! Mik a tervek a jövőre?


F. Cs.: Először is, nyugtassanak meg a „rajongók” engem, hogy így együtt és jelentős új
közönséget bevonva áttörjük a plafont, és kilépünk az érdektelenség szürke zónájából.
Egyedül nem megy. Ehhez az is szükséges, hogy aki csak teheti, mozgasson meg maga körül minél több embert, hogy eljusson a maraton híre sokakhoz. Akkor van esélyünk. Különben ebben a kulturális és politikai zajban a kicsi, de értékes dolgok elvesznek és egy szegényes, kaotikus világban fogunk élni. Nem csak a saját, de mások igen jó produkcióinak is méltó figyelmet szeretnék teremteni itt a Kettőspont Színházban, a maratonnak ez is célja. Meg az is, hogy általában a független színházakra, mint a magyar kultúra egy jelentős szeletére és rendkívüli értékére felhívja a figyelmet. Mondok pár példát a saját házunk tájáról, amiket még ebben az évadban megnézhetnek nálunk a nézők. Mindenképpen ajánlom a Liselotte és a május című bábelőadást, ami rendkívül tehetséges fiatalok szívvel-lélekkel készített friss és varázslatos munkája. Másik remek zenés-bábos előadásunk a Kohó Műhelytől A kovács kutyája, ami a felnőtté válás egyszerre vidáman kalandos és szívszorító története. A gyerekeket és szülőket A leprikónok átka fogja egyaránt elbűvölni, Ács Tamás érzékenyen vadóc előadásában. Nagy izgalommal várjuk a NemArt Színház De Sade-premierjét (egy újabb őrült filozófus a merészebb nézőknek!) és nagyszerűen sikerült Tallér Edina darabjának adaptációja is, Az egy perccel tovább, ahol egy párkapcsolat lélektanában – mint hullámvasúton – utazhatunk két nagyszerű színész vezetésével. Személyes „kedvencem” Szemerédi Bernadett Szólongatás című katartikus monodrámája, mely szintén hatalmas és gyógyító erejű vállalás: a terméketlenség kapcsán vezet be minket az anyaság, és egyáltalán a meg(nem)születés mélységes, ellentmondásoktól hemzsegő kérdéseibe. Számos nagyszerűnek ígérkező est vár még ránk idén is, a felsoroltakon túl is. Kövessék a programjainkat, legyenek „bátorak”! A jövő évad jelenleg tervezhetetlen, de annyit tudok mondni, hogy valami lesz! Mert olyan még nem volt, ne lett volna semmi se, haha! A többiről pedig majd beszélgetünk a maraton után. Most futni kell!
A Diogenész-maraton részletei és jegyvásárlás:
https://www.kettospont.org/eloadasok/diogenesz

Szerelmi Gyalog galopp a Kettőspontban ma este és holnap? Ezt látni kell!

Szerző:

Fotó és kritika: Rékasi Attila

Ezt az előadást, mindenkinek látni kell, aki kihagyja egy nagyon önfeledt szép és sok nevetésben fürdő élményt hagy ki. Azért ugrott be az Angol film klasszikus a darab kapcsán, mert utoljára talán azon nevettem annyit, mint a Liselottén. Talán az sem túlzó megállapítás részemről, hogy az abszurditást sem nélkülözi az előadás. A karakterek a bábok a dramaturgia, a zene, a fényelés, a díszlet minden színpadi elem tökéletesen szolgálja a befogadást az önzetlen „szórakozást”!

Tegnap másodjára volt szerencsém látni a Liselotte és a május című bábokra komponált tragikomédiát, ami másodjára is levett a lábamról, elvarázsolt! 

Nagyon nehéz a színpadon egy egész darab alatt megtartani, lekötni a nézők figyelmét. A Liselotte alatt az idő egyszerűen elrepül velünk, mert nagyon cselekményes „pörgős” az előadás, utazunk egyik beteljeselületlenségtől a másikig, a szemünk előtt bomlik ki egy jó szándékú fiatal lány párkeresési kálváriája, de nagyon hamar ráismerünk a korunkra, a ma valóban abszurdnak is nevezhető társkeresős próbálkozásainkra. Igen ez az igazság, többségünk ugyanígy csetlik-botlik, vagy csetlett-botlott a párkeresés bonyolult életvitelünkkel egyre bonyolódó próbálkozástengerében. Ha nem a figurákból, akkor a szituációkból ismerhetünk magunkra, tegye fel a kezét akinek elsőre sikerült. Ugye nem sokan vannak! No hát erről és még nagyon sok finom rétegről szól ez a színpadi műalkotás, de ha valaki csak a játékosok nagyságában leli örömét, az sem fog csalódni, menjenek el ma este vagy holnap este, garantálom, hogy nem fogják megbánni a kanapéból való kapitulációt!

Mindig jó tehetséges fiatalokat látni a színházművészetben, de nem mindig nyújt ekkora élményt, hiszen sokszor a pályakezdők még útkeresők. Kiss Dorina rendező, Russa Karina és Lajhó Máté színművészek, de Horváth Márk tervező is profi munkát végeztek a darab megalkotásával, amihez kiváló alapot adott Pozsgai Zsolt azonos című drámája.

Rékasi Attila, Újpest

Bábos tragikomédia felnőtteknek – a Színház- és Filmművészeti Egyetem előadása

Liselotte vágyik a szerelemre. Miért is ne kaphatná meg? Hiszen egy szép, virágzásában lévő hölgy, kedves mosollyal, láthatóan rendezett körülmények között… De amikor közel kerülne egy-egy férfihoz, valahogy mindig szörnyűséges dolog történik. Vagy lehet, hogy eleve nem illettek egymáshoz? Mégis, furcsa, egyre közelibb, egyre ismerősebb az a titokzatos alak, aki mindig itt van vele. Talán ő volna az igazi?

Szereplők: Russa Karina, Lajhó Máté

A(z) Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) előadása