Fekete Attila fotókiállításán Pokorny Szilárd író gondolatébresztőjét adja elő (fotó: Rékasi Attila, eredeti kompozíció a cikk végén)
Beindult a kiállítási szezon is: a Kettőspont teátrum nézőtéri galériájában április 19-ig tekinthetik meg az előadások, programok alkalmával Fekete Attila fotográfus A magyar foci látképe című fotókiállítását, mely görbe tükröt tart a magyar labdajátékot preferáló hatalomnak.
A sikerdarabok, mint a Senki se mer egyedül élni (Formanek–Pusztai), illetve a Pierrot és Prigozsin (Ács–Formanek), áprilisban is debütálnak újdonságokként a Ráday utcai játszóhelyen. Mindjárt a hónap elején, 4-én bemutatkozik a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem vizsgaelőadása, az Ibusár: a Parti Nagy Lajos–Darvas Ferenc-darabot Dögei Mátyás rendezte.
Koncertek, flamencoest, Cseh Tamás dalköltészete mellett Rékasi Attila fotóművész legújabb alkotásait is megtekintheti 25-től a színházba betérő művészetkedvelő közönség a sokszínű tavaszi vitalitás összművészeti forgatagában.
Az 1962 óta ünnepelt színházi világnap idei üzenetét Willem Dafoe fogalmazta meg.
Színészként és színházi emberként továbbra is hiszek a színház erejében. Egy olyan világban, amely egyre megosztottabbnak, kontrollálóbbnak és erőszakosabbnak tűnik, a mi feladatunk az, hogy elkerüljük a színház leértékelődését: ne csak egy kereskedelmi vállalkozás legyen, ami figyelemelterelő szórakoztatásra épül, és ne is csak a hagyományok száraz, intézményes őrzője, inkább erősítsük azt a képességét, hogy embereket, közösségeket, kultúrákat kapcsoljon össze – és mindenekelőtt, hogy kérdéseket tegyen fel arról, merre tartunk…
A jó színház rákérdez a megszokott gondolkodási mintáinkra, és ösztönöz, hogy elképzeljük, mire vágyunk igazán. Társas lények vagyunk, biológiailag a kapcsolódásra teremtve. Minden érzékszervünk egy lehetőség a kapcsolódásra és ezeken keresztül válik egyre világosabbá, hogy kik is vagyunk. A színház mint összművészeti forma a történetmesélésen, a látványon, a nyelven, a mozgáson, a téren keresztül képes megmutatni nekünk, milyen volt, milyen most és milyen lehetne a világunk.”
A teljes üzenet sok helyen olvasható, mi most kedvenc irodalmi portálunkat, a Literát választottuk forrásul.
Az ünnep alkalmából olyan eseményeket ajánlunk, ahol a részvétel igen intenzíven megélhető, a közönség nem csak befogadóként, hanem többé-kevésbé cselekvőként van jelen. Willem Dafoe úgy fogalmaz: „…a tanúként jelenlévő közönség ad a színháznak értelmet és életet.” Az általunk választott előadások ennél is tovább mennek, és valamilyen módon közös alkotásra hívnak.
Március 29-én színházi társasjátékra hív az ANTRO. A 2048-ban játszódó történet bírósági tárgyalásán védőként vagy vádlóként vehetünk részt. Kinek mi a felelőssége, hatóköre a világméretű ökológiai katasztrófa bekövetkezésében? Létezhetett volna hatékony stratégia a megakadályozására? Bűnös-e az a szülő, aki egy élhetetlen világot hagy az utódaira? Hasznos lehet eljátszadozni a gondolattal 2026-ban, hogy 2048-ban ne kelljen élesben is szembesülnünk a helyzettel. Amellett, hogy sokat gondolkodtunk ezeken a kérdéseken, nagyon jól is szórakoztunk, a 2048 – A fiktív per egy remekül összerakott, részletgazdag színházi társasjáték.
Április 8-án és 9-én újra Keleti Blokk az Eötvös10-ben. Regős Simon rendezése a részvételi színház elemeivel kísérletezik kőszínházi keretek között. Kadét jeggyel hagyományosabb formában is befogadható az előadás, zarándokként azonban a színpadi történéseket testközelből figyelhetjük meg, megalkothatjuk azt a bulizó tömeget, akik között a fiatalok története kibontakozik. Nagyon izgalmas, nyugtalanító előadás a Keleti Blokk, kétségtelenül az évad egyik legnagyobb dobását követte el a Sirokkó Szövetkezet.
Rengeteg helyszínen megrendezésre kerül ebben a hónapban is a Fiatal Drámaírók Házának pályázatára érkezett vadonatúj egyfelvonásosok felolvasó színházi estje. Budapesten a MU Színházban találkozhattok az Okuláré Projekttel április 21-én. A nézőközönségen igen sok múlik, a különböző helyszíneken jelenlévők összesített szavazatai döntik el, ki lesz a forduló győztese. A drámák kötetbe is kerülhetnek, és arra is van esély, hogy egész estés produktummá fejlődjenek, mint az legutóbb Rédei Roland A szórt kövesen című etűdjével történt, ami Szahara címen immár több előadást megért produkció. Nézőként és alkotóként is érdemes csatlakozni ehhez a remek kezdeményezéshez. Mi is időről-időre becsatlakozunk a sorozatba.
A Freedomban április 27-én az imposztor Színházi Társulat interaktív improvizációs előadásán, az Apropón vehettek részt. Nem csak a születendő mű címét adja a közönség, de sokszor a történet menetét is befolyásolhatja. S. Papp Máté moderátor-rendező rendre megszavaztatja a közönséget, legyen szó a szinopszisról, casting-kérdésekről, váratlan fordulatokról. Hogy még több meglepetés érje a játszókat, arról a jeltekerészeti sorsolgány gondoskodik, amit ha megteker a moderátor, akár még a nézők bevonására is sor kerülhet. A történet mindig más, a hangulat azonban mindig fergeteges, az élmény egyedi és megismételhetetlen. Mi a legelső alkalomról írtunk.
Idén tizenkettedik alkalommal rendezi meg a tatabányai Jászai Mari Színház MOnodráma és STúdiószínházi FESZTiválját, a MOST Fesztet. Öt napon át nézhetnek jobbnál jobb előadásokat az érdeklődők. Idén a szakmai zsűrit Danis Lídia, színésznő, a Jászai Mari Színház társulatának tagja, Háy János, József Attila-díjas író, drámaíró és Papp Tímea, színikritikus alkotják, mellettük egy közönségzsűri is működik, akik saját szempontjaik szerint veszik szemügyre az alkotásokat. Nagyon szép és informatív honlap is társul a fesztiválhoz, az eddigi fesztiválok meghívottjait és díjazottjait is érdemes átböngészni, sok előadás még mindig elérhető az elmúlt évek fesztiválkínálatából. A fesztivál olyan biztos kézzel válogat, hogy például a 2016-ban díjazott Egyasszony című előadást még mindig érdemes műsoron tartani, akkora iránta az érdeklődés.
Crespo Rodrigonak, a tatabányai Jászai Mari Színház igazgatójának gondolatai a fesztiválról:
„Mindig nagy öröm végignézni a beküldött előadásokat és látni, milyen témák foglalkoztatják a színházi embereket. A MOST FESZT kifejezetten a kísérletező, formabontó előadások fesztiválja, így minden produkció friss, olyan témákat dolgoz fel, amelyekkel a klasszikus színházban kevésbé találkozhatunk. Az is gyakori, hogy a jelentkezők ismert színműveket gondolnak újra teljesen egyedülálló módon, gyakran az interaktív színház eszközeivel is élve. A MOST FESZT 2026 programja izgalmas és sokszínű, melyben a személyes sorsok, a női és férfi életutak, az alkotói megszállottság, az önismeret és a társadalmi kérdések mind fontos szerepet kapnak.”
Idén is erős a felhozatal. A nyitónapon a Tér12 és a Szkéné Színház közös produkciója, a Leláncolt Prométheusz, valamint a KV Társulat és a MASZK A színházcsináló című előadásai lesznek műsoron. Március 26-án a FÜGE és az Orlai Produkció hozza el a Legjobban a nőktől féltem című monodrámát, és a Trafós Kaspart. A Babeș-Bolyai Tudományegyetem, Színház és Film kar és a ZIZ – Art and Social Area előadása a 1715380.NŐ nyitja a harmadik napot és az Az Exit Generáció és a FÜGE Produkció közös munkája, a MÁR NEM ÁLMODOK VELÜK– a gyermekvédelemről, valós beszámolók alapján –egy másik valóság egy részben is ekkor lesz látható. Március 28-án az UNIKORNIS, a Veszprémi Petőfi Színház előadása és a Kék Tesla, a Szegedi Nemzeti Színház és a Szegedi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum közös részvételi színházi előadása lesz műsoron. Végül, de nem utolsó sorban az Aradi Kamaraszínház három előadása is a fesztiválon vendégeskedik. Valamint lesz koncert, borkóstoló, heje-huja, vigalom.
Külön örömünkre szolgál, hogy több előadás ajánlásához is felhasználták a szervezők a kritikáinkat.
Nagyon kíváncsiak leszünk a szakmai zsűri és a közönségzsűri véleményére. Jó szórakozást kívánunk minden nézőnek!
Sue Giles, az ASSITEJ Gyermek- és Ifjúsági Színházak Világszövetség elnökének üzenete a 2026-os Gyermekszínházi Világnap alkalmából a kultúrához való hozzáférés jogára fókuszál.
„A 18 év alattiak a világ népességének mintegy 29%-át teszik ki. Ennek ellenére ez a jelentős csoport sok társadalomban pusztán életkora miatt kulturális marginalizációt szenved el. A gyermekek különösen kiszolgáltatottak: kevés hatalommal, anyagi forrással és választási lehetőséggel rendelkeznek, és nagymértékben függenek a körülöttük élő felnőttektől, valamint azoktól, akik helyettük döntenek.”
” A gyermekeknek és fiataloknak szóló, velük és általuk létrehozott művészet a kulturális ökoszisztéma alapvető része. Itt formálódnak a fiatal elmék és lelkek, itt alakul ki a kritikus közönség, és itt válhatnak a fiatalok aktív kulturális résztvevőkké.”
Akik követik a Kétlámpás Blogot, észrevehették, hogy milyen nagy figyelmet fordítunk a színházi nevelési előadásokra, próbálunk minél több ilyen produkcióról hírt adni. Hiszünk benne, hogy az egyik leghatékonyabb pedagógiai eszköz, ami nem csak a színházművészetet élvező közönség kinevelésére alkalmas, de ideális gyakorlóterepe a demokratikus nevelésnek is. Közösséget épít, vitakultúrát fejleszt, elmélyíti az önismeretet, fejleszti az empátiát.
A színházi nevelési és a gyerek-előadásokról szóló írásainkat itt tudjátok elolvasni:
Néhány olyan előadásról és eseményről ejtenénk szót a világnap apropóján, amin tervezünk részt venni. Holnap, a Színházak éjszakája keretében a Szkénébe is elmegyünk, hogy megnézzük a Tér12 bábmeséjét, a Tsepabud – Gólemek városát.
„Bábmesénkben arra keressük a választ, hogy milyen hangon lehet megszólalni, ha érkezik valaki a közösségbe, aki más, mint mi vagyunk. Az idegen érkezése mindig megbolygatja a csoportdinamikát, de mi kell ahhoz, hogy a csoport befogadja az érkezőt. És mi kell ahhoz, hogy kitaszítsa. Milyen szerepe van ebben a csoport vezetőjének, a csoportban megszokott beszédmódnak, hiedelmeknek.”
Idén is megrendezésre kerül a Jurányiban a Tantermi Színházi Szemle, immár hetedik alkalommal. Találkozhatunk majd a Kerekasztal Színházi Nevelési Központ, az Antro, a Láthatáron Csoport, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem, a RÉV Színház, és egyéb formációk egy-egy előadásával. Izgalmas két nap elé nézünk, már nagyon várjuk.
A Janikovszky Éva – emlékév keretében hozta létre a Sicc Production Velem mindig történik valami című előadását, melyet Budaörsön nézhettek meg. A tíz éves kortól ajánlott előadást Novák Eszter rendezte. Kamaszpanasz sok zenével.
Április elején mutatja be a Budapest Bábszínház az egyik kedvenc Lázár Ervin meseregényünket, a Berzsián és Didekit. A címszerepeket Pethő Gergő és Pájer Alma Virág játsszák, de a legkíváncsibbak Tatai Zsolt Áttentő Redázára vagyunk a szereposztást végigpörgetve.
Adjatok virágot, mindegy, ha vágott, mindegy, ha tépett, Ribizli feléled.
Vigyétek el a gyermekeket a színházba – vagy vigyék el a színházat hozzájuk!
„Diogenész embert keres a parlamentnél” fotó és illusztráció: Rékasi Attila (szoftver: Chat GPT)
Izgalmas, az OGY-választás előtti programkavalkádot ajánlunk: Diogenésszel (Formanek Csaba), a Szókratész védőbeszédével (Ács Tamás), valamint a „Vihar” című, Shakespeare írása nyomán készült előadással (Karaván Antikatartik társulat), premierrel. Ez utóbbi előadás először mutatkozik be a Ráday utcai teátrumban; a darabot Nagy Mátyás rendezi. A Debreceni Egyetemi Színház (DESZínház) vendégjátéka is most landol itt első ízben.
Mindezt megfejeli egy izgalmasnak ígérkező könyvbemutató Száraz Szofi Greggel. Beláthatja, kedves olvasóm: lesz itt mit választani — ha nem is OGY-t. Jobb!
Rékasi Attila, Újpest
Kettőspont Színház közleménye: Ismét beindulunk!
A belépős programokra itt vehetsz jegyet / bérletet: https://www.kettospont.org/jegyek Az Emberkereső Turné előadásai ingyenesek, helyfoglalás (ajánljuk): info@kettospont.org
Egy néző elmondása szerint a Kettőspont Színházban élő zongorakísérettel előadott, dramatizált sanzonesten nemcsak a feledhetetlen Edith Piaf dalaihoz kapcsolódhatunk, hanem a művésznő tragikus szerelmi életéhez is hiteles, lelki és emberi közelségbe kerülhetünk. Természetesen a legismertebb Piaf-dalok sem maradtak ki a Csépai Eszter énekművész által színpadra álmodott estből.
Megítélésem szerint nemcsak hibátlan éneklést hallhattunk, hanem Eszternek sikerült valódi párizsi hangulatot is teremtenie átéléssel interpretált előadásmódjával. Szem- és fültanúi lehettünk egy szeretetre vágyó nő viharos szerelmi krónikájának. A dalok közötti dramatizált „mesélés” a férfiak iránti vágyakozás ívére fűzte fel Piaf életének meghatározó alakjait, egészen a tragikus, drámai csúcspontig, amelyet a gondosan megválasztott dalok is szépen építettek.
Ahogyan ajánlóm címében is jeleztem, véleményem szerint a darab megtekintése kötelező minden Piaf-rajongó számára. Ugyanakkor úgy gondolom, hogy azok a nézők sem fognak csalódni, akik eddig kevésbé ismerték Piaf művészetét, csupán nyitottak a minőségi énekművészetre, a szívügyek drámájára, netalán a francia, párizsi kultúra hangulatára.
Rékasi Attila, Újpest
Színházi sanzonest Édith Piaf születésének 110. évfordulójára –
„Amikor a közönség előtt állok, nagyon igyekszem egy fikarcnyit sem engedni az energiáimból. A legjobbat nyújtom, egész lelkem, egész szívem beleadom a sanzonjaimba, minden alkalommal azon vagyok, hogy emberi kapcsolatot teremtsek a nézőtérrel, közösséget találjak a hallgatóimmal…” Édith Piaf
Fotó: Rékasi Attila (színpadkép a Pierrot és Prigozsin az élet forgatagában című drámából)
Folyóiratunk szeretné olvasói figyelmébe ajánlani néhány kiemelkedő művészeti programot február utolsó hetéről. Már megnyílt az Újpesti Galéria (Polgár Centrum – Újpest Galéria, 1042 Budapest, Árpád út 66.) a CAFFART Nemzetközi Művésztelep csoportos kiállítása. Öt éve lakom Újpesten; véleményem szerint az eddigi legjobb tárlatot láthatjuk a metrótól két perc sétára. A képzőművészeti kiállítás március 14-ig tekinthető meg.
Egy fantasztikus művésznő, Csépai Eszter formálja színpadra a világsztár Édith Piaf alakját Piaf – A veréb című műsorával a Kettőspont Színházban 27-én. Szintén ebben a rendkívül közösségteremtő teátrumban formálódott és aratott nagy közönségsikert Formanek Csaba és Ács Tamás Pierrot és Prigozsin az élet forgatagában című drámája, ez a produkció másnap, 28-án Sényén Zala megyében vendégszerepel. A darab hatalmas emberi és párkapcsolati mélységekbe utaztat bennünket, sok-sok humorral oldva a drámai elemek feszültségét.
A Miksa Bálint vezette Vészkijárat Galéria egy művészközösséget is magában foglal: alkotói az újpesti hajógyár urbánus tereiben tartják fenn műtermeiket. Minden kiállításmegnyitó alkalmával lehetőség nyílik a nyitott műtermek meglátogatására is. Egy ilyen alkalom során ismertem meg Nagy Edit művészetét. Azonnal megragadott képeinek líraisága, nonfiguratív szemlélete.
A mostani tárlaton kollázsok is helyet kaptak, amelyek Nagy műtermi koncepcióinak jellegzetes elemei. Alkotásai utalnak az eredeti látványra, ám az áttranszformálódik, szublimálódik, alakot és formát vált. Jelen, legújabb kiállításán mindez pászmákká, „csíkokká” sűrűsödik. Mondhatnánk akár energetizáló fénytapaszoknak is (lásd lenti alkotás): zömében lírai, pasztell hangoltságú formáknak.
Nehéz eldönteni, hogy tájakat, belső képeket, épületrészleteket látunk-e, vagy „csupán” szín- és formaintuitív viszonyokat. Úgy vélem, nem is szerencsés az absztrakt műveket konkrétumokhoz kötni. Nagy Edit kiváló érzékkel alkot színekből formákat – és feltételezhetően formákból színeket is –, így adva érzelmi töltetet expresszív képeinek. Egy mű esetében éreztem úgy, hogy egy konkrétabb képelem nem feltétlenül szolgálja a mű minőségét, ám ennek megítélését az olvasóra bízom. Véleményem szerint Nagy Edit a kortárs magyar képzőművészet egyik izgalmas alkotója, aki következetesen magas minőségű munkákat hoz létre.
Deli Ágnes szobrászművész megnyitóbeszéde számos értelmezési szempontot és megközelítést kínált; a nagyszámú közönség hálás volt a humort sem nélkülöző megszólalásért. A megnyitót követően egy éjfélig tartó, jó hangulatú happening vette kezdetét, amely baráti beszélgetéseknek adott teret. Sok szó esett a kortárs művészetről – már csak ezért is érdemes lett volna ellátogatni Újpestre, a Vészkijárat Galériába.
A kiállítás megtekintését ajánlom, azzal a megjegyzéssel, hogy érdemes előzetesen, a galéria Facebook-oldalán feltüntetett telefonszámon egyeztetni a nyitvatartásról.
Január 26-án a Konnektor Közösségi Központban részesei lehettünk a legújabb budapesti formáció, a Háromgarasos Társulat első, nyilvános eseményének. A Keleti István Művészeti Iskola 2024-ben végzett színész osztályából és alkotótársaikból álló csapat – Bolla Gábor, Kiss Dorina, Laczkó Tamara, Nagy Bálint, Cselle Gabriella, Molnár Anna és Nyáry Pál – megnyerte a ferencvárosi befogadó tér pályázatát, így helyük már van, hogy megvalósítsák előadásaikat, de ennél is többre készülnek. Időről időre olyan közösségi programokat szerveznek majd, amibe bárki bekapcsolódhat. Az első ilyenre február 18-án kerül sor, Laczkó Tamara és Cselle Gabriella invitál minket egy közös horgolós estére. Az elkészült alkotásokból végül egy nagy közös takaró születik.
A Háromgarasos Társulat neve a KIMI-ben létrehozott és nagy sikerrel játszott Brecht-mű címéből származott át, és kabalaállatuk, egy plüsscápa, is ebből az előadásból úszik be a képbe. A cápa a bemutatkozó est végén időkapszulává alakult, hasa immár olyan fogalmakat rejt, amiket a társulat tagjai szeretnének a közös munka során megőrizni, és olyan jókívánságokat, amiket a közönség rejtett az állat belsejébe.
Nekünk a KIMI-sek előadása 2024 tavaszán az évad egyik legmeghatározóbb színházi élménye volt, itt olvashattok róla:
A új társulat első bemutatója komoly vállalás, Sarah Kane Crave című művét viszik színre Forgách András fordításában, Szomj címen. Az Ördögkatlan Fesztiválon játszott produkcióját újítja fel a csapat, a Konnektorban ebből láthattunk egy nyílt próbát. Nagyon érdekes volt látni, hogy rendez Nyáry Pál, milyen instrukciókkal segíti a játszókat, hogy finomhangolják az alakításaikat. Az már ezen az estén kiderült, hogy a mű nem csak a játszóknak, de a befogadóknak is intellektuális kaland lesz. Az erősen fragmentált, költői szöveg befogadásához egészen más stratégiákra lesz szükség, mint amiket egy hagyományosabb dráma nézésekor használunk. Bolla Gábor hosszú monológja alatt pislogni se mertünk, nehogy egyetlen szavát is elmulasszuk, kíváncsiak leszünk merre változik még a tavaszra tervezett premierig ez a figura. Nagy Bálint és Laczkó Tamara egymásra felelgető mondatai már most nagyon erősek és jó ritmusúak, Kiss Dorina egészen hátborzongató jelenség tud lenni, a szinte súlytalanul elejtett borzalmas mondatok időzített bombaként robbannak.
A nyílt próba után hét performanszot felkutatva járhattuk be a Konnektor tereit, és találhattuk (volna) ki egy, a miniprodukciókhoz tervezett keresztrejtvény segítségével, milyen fogalmak fontosak a társulat tagjainak. A hét szóból kiderült, mi motiválja a csapattagokat, mit remélnek, mit várnak a közös munkától. Mi azt kívánjuk, hogy őrizzék meg a most tapasztalt játékosságukat, energiájukat és kreativitásukat, és örvendeztessenek meg minket minél több előadással.
A képek a Konnektor facebook-oldaláról származnak.
Szöveg és fotó: Rékasi Attila Újpest (jelenet a Pierrot és Prigozsin az élet forgatagában című drámából)
Színes, „szerelmes” (párkapcsolati) és „világot járt” darabok a Kettőspont Színház februári programjában. Engedjék meg nekem, hogy mindenekelőtt az általam már látott kedvenceimet ajánljam. Legújabb üdvöském Formanek Csaba és Ács Tamás lehengerlő Pierrot és Prigozsin az élet forgatagában című, a poliamor (többszerelműség) kérdéseire is nyitott drámája, amely akár komédiás elemeket is bőven tartalmaz. A mai színjátszás egyik csemegéjét nézhetik meg – szerintem – a szerencsés jegyvásárlók, amely három alkalommal is látható a hónapban.
A Senki se mer egyedül élni című párkapcsolati dráma stílszerűen február 14-én, Bálint-napon tekinthető meg. Legalább ötször láttam ezt a remekművet, melyet Pusztai Luca művészi játéka koronáz meg, Formanek karakteres alakítása mellett.
A kilencedik kerület legközönségbarátabb teátruma két új bemutatóval is erősíti a februári, intenzív évindítást. Az európai turnéjukat követően február 12-én Verebes Ernő Koponyánk, körülbelül című darabját Boros Ádám és Csizmadia Gergely előadásában láthatjuk. A két remek színész sok humorral és mozgásszínházi elemmel is tarkított játéka Karinthy, a korszakos zseni varázslatos világába, személyiségének kevéssé ismert mélységeibe vezet bennünket.
Február 6-án, pénteken 19 órakor: Mozaik Színkör – Bajkeverő, budapesti bemutató! (Vendégjáték Gyöngyösről, egyszeri lehetőség – ne mulasszák el a ritka alkalmat!) A lenti plakátról a többi futó darabról is tájékozódhatnak.
A szél és a madarak titkai címmel tegnap este a világhírű zenekar Mirian Khukhunaishvili grúz karmester energikus vezényletével elsöprő sikert aratott! Akik olvassák a FakTúra folyóiratban írt kritikáimat, azok tudják, hogy nem rejtem véka alá a véleményem művészeti kérdésekben. A MÁV Szimfonikus Zenekar esetében sem szoktam eltitkolni nemtetszésemet, s azt sem állítom, hogy a tegnap esti előadás kapcsán nem lennének még csiszolnivalók. Egy szint felett azonban, úgy érzem, az észrevételek már hibakereséssé lennének, és ez nem célja folyóiratunknak.
A Magyar Kultúra Napjára nemzetközi „öleléssel” készült a MÁV Szimfonikus Zenekar, bizonyságát adva, hogy a magyar művészeti közeg nyitott és befogadó a világ művészetére. Az est első darabjaként egy kínai zeneszerző, Tan Dun 2015-ben komponált Passacaglia (A szél és a madarak titkai) című kompozíciója csendült fel, a szó szoros értelmében. Nagyon tetszett nekem, mennyire plasztikusan, meglátásom szerint világszínvonalon szólaltatta meg a művet. Ez a megszólaltatás progresszív és meglehetősen zenészt próbáló volt: a hangszeresek énekhangját és sok hangszertest ütést tartalmazott. Hi-fi minőségben, nagyon finoman, már-már érzékien interpretálták a darabot. Olvasva a beharangozókat kicsit féltem az első hallásra „modernkedőnek” tűnő darabkezdéstől, miszerint a nézők okostelefonjaikon „hangszeresként”, QR kóddal elindítható madárhangokat játszanak be a telefonjaikról. Félelmem nemcsak hogy alaptalannak bizonyult, de nagyon különleges élmény volt a patinás, archaizáló, méltóságteljes, pompázatos nagyterem hatalmas terében a majd’ ezer telefonról felcsendülő hangzat, erdősséggé varázsolva át a termet. Dun kortárs kompozíciója több katartikus pillanatot hozott számomra, örömmel hallgattam, méltó volt a csodálatos előadás a Magyar Kultúra Napjához. Büszke voltam arra, micsoda zeneoktatásunk van, hogy ilyen világszínvonalú zenekarokat hallgathatunk itt hazánkban nap mint nap!
Egyiptomi „hercegnővel”, örmény-grúz zeneszerzővel erősítette tovább az estet a zenekar. Talán nem túlzás hercegnőnek nevezni a mindenképp nagyreményű, magyar-egyiptomi származású „hegedűversenyzőnket”, Mariam Abouzahra-t, akit a Virtuózok című tévéműsorból ismerhetünk. Arcpirítóan fiatal, mindössze tizenhét éves a fiatal hegedűművész. Nekem úgy tűnt, hogy kicsit izgulósan indult a játéka, reménykedtem, hogy nem csak a szépsége fog megmaradni bennem az est után. Aztán szépen felépítette játékát, ha nem is teljesen felszabadultan, de számomra élményadóan játszotta Hacsaturján Hegedűversenyét. A végére „megvett” bennünket kimagasló tehetségével és hatalmas vastaps után ráadásként a Kardtánc (Jascha Heifetz átirat) eljátszásával dübörgő sikert aratott.
Szünet után Giya Kanchelli III. szimfóniája mutatta meg, hogy Bartók szellemisége, értem ez alatt, hogy a népdalokhoz nyúlt vissza, a hetvenes évek zeneszerzőinek is mintát adhatott. Különleges élményt nyújtott még a darab kezdete, amely úgy indult, hogy Mirian Khukhunaishvili karmester énekelve jött be a hangversenyterembe, szép tónusú hangja, művészi fellépése, magabiztossága hitelesen indította a művet .Itt is ritmushang adók lettek a zenészek, a nagyon modernnek mondható hangélményt remekül előadva. Kiemelném Székely Edit művésznő lírai altfuvola szólóját ami szintén katartikus élmény volt.
A koncert zárásaként Hacsaturján Spartacus – II. szvit című zenekölteménye csendült fel, briliáns vezényléssel és az előadásban sok katartikus csúcsponttal, például Sándor Balázs első klarinétos szólója. Méltó befejezés, háromszoros vastaps, ováció volt a közönség válasza. Él, virágzik a magyar zenekultúra, szerencsénkre nem csak a Magyar Kultúra Napján!
Varga Tamás debreceni fotóművész három fotóalbuma is eljutott a FakTúra folyóirathoz a szerző ajánlásával. A téli-télies hideg napok, gyakran késztetnek minket a bekuckózásra, ilyenkor „fókuszba” kerülhetnek a könyvek, ezek az egyre mostohább sorsú entitások. Ha szereti a művészetkedvelő a klasszikus fotográfiát, analóg fényképezést ha nem, azzal egyet kell értsen velem, hogy Tamás albumai entitások, azaz véleményem szerint túlmutatnak fizikai valójukon. Többet „tükröznek”, hordoznak a lapok, mint a beléjük fektetett munka, energia, mint a készítésük szándéka.
Mindhárom hozzánk eljutott nagy alakú, keménytáblás kötésű művészeti album kézműves minőségű értem ez alatt, hogy nagyon szép kivitelű minőségi nyomdai munka. Zömében Varga portréfotográfiáit sorjázza, melyek ismert és kevésbé ismert, de vélhetően számára fontos személyeket mutat be, a nagyformátumú archaikus technikák megszokott hangulatával. Számomra pozitívum, hogy a ma divatos „archaizmusnak” nem a szépelgő vonalát viszi az alkotó. Jó érzékkel találta meg a maradiság progresszióját Tamás, s ez az egyedibb szemléletmód kiemeli őt a „régigépezők” tarkának nem mondható de népesedő táborából. Azért is jutott eszembe Vargáról a progresszió fogalma, mert az általam elismert alkotásai nekem gondolati progressziót hordoznak dacára „maradi” küllemüknek. Van képessége, tehetsége, formai érzéke ahhoz, hogy a látvány hangulattal, gondolati vagy kompozíciós tartalmakkal töltse fel, így lépve át a képzőművészeti szemléletű fotóművészet figyelemreméltó kortárs alkotói közé. Nem gondolom Tamásról, hogy a trendiség vezeti, én úgy érzem ő azért használ analóg technikát, mert ebben a vizuális nyelvben születnek meg nemegyszer költőinek is nevezhető, alapjában véve lírai hangvételű alkotásait.
Nekem a három album vonatkozásában a képünkön szereplő Fictures című album nyerte el legjobban a tetszésemet, melyet Varga képei és Burai Árpád írásai kovácsolnak egységes „kordokumentummá”. Akinek sikerült az érdeklődését felkelteni a művész képei iránt a lenti linkre kattintva elérheti az alkotó honlapját, ahol betekintést nyerhetünk sajátos hangulatú munkáiba, köszönjük az albumok megküldését!
A FakTúra folyóirat január elején kapott meghívást Szitás Barbara rendező által színre álmodott Egon Wolff Papírvirágok című művére. Ez egy pszichodráma, amelyben két magányos, sérült lelkű ember keresi a kiutat. Már ebből is felsejlik a darab aktualitása, engem azonban Szitás Barbara kimagasló színészi játéka is arra ösztönzött, hogy interjút készítsek az alkotóval.
Rékasi Attila: Miért pont ezt a dél-amerikai szerző által írt darabot álmodtad színpadra, mivel indokolnád az aktualitását és korszerűségét?
Szitás Barbara: Annó ezt a darabot kaptam, amely a legismertebb dél-amerikai művek egyike, és film is készült belőle. Azonnal megfogott, mert a történeten túlmutató, számomra nagyon erős üzenetek sejlettek fel benne. Aktualitása abban rejlik, hogy mennyire képtelenek vagyunk kapcsolódni egymáshoz, kimutatni és elmélyíteni az érzelmeinket, illetve abban is, hogy egy magányos lélek mennyire kiszolgáltatottá válhat, és hogyan lesz játékszere egy felépített, de nem valós érzelmi – akár szerelmi – kapcsolatnak.
R. A.: Milyen rendezői és színészi nehézségekkel járt a színrevitel, és milyen élményeket adott a szerepformálás?
Sz. B.: A legnagyobb nehézséget az jelentette, hogy én rendeztem a darabot – amely kétszereplős –, és az egyik szerepet is én játszom. Korábban, ha rendeztek, legfeljebb kisebb szerepet vállaltam. Így a partneremmel közös gondolkodás és elemzés zajlott, hamar megtaláltuk a közös hangot és az értelmezési síkokat, ezután pedig olajozottan, organikusan fejlődött a történet és a színrevitel. Mindig magamból fogalmazom meg az adott női figurát és sorsot; Éva útjával és lelkével könnyen megtaláltam a kapcsolódási pontokat. Az ő sorsának megélése csodás repülés – minden előadás fantasztikus élmény.
R. A.: Ahogy tudom, a kőszínházakhoz viszonyítva nagyon barátiak a jegyárak. Amikor ismerőseimmel beszélek arról, miért nem járnak színházba, sokan nem is tudják, hogy ilyen olcsón is lehet élményhez jutni.
Sz. B.: Pontosan nem tudom, hányadik előadásnál tartunk, de körülbelül a tizenötödik–tizenhatodik körül járhatunk. Mindig van bennünk egyfajta félelem, hogy lesznek-e nézőink, és mivel önálló produkcióról van szó, mi béreljük a játszóhelyet, így a közönségszervezés is teljes egészében ránk hárul. A bérleti és technikusi díjak levonása után minimális előadási gázsi marad. A bevételből kell mindezt fenntartanunk és működtetnünk.
R. A.: Nekem úgy tűnt, tele volt a nézőtér. Te hogyan látod: nevezhető sikerdarabnak ez a produkció? Milyenek az eddigi visszajelzések?
Sz. B.: A visszajelzések nagyon pozitívak. A Magyar Narancsban is megjelent egy kritika tavaly tavasszal, amely kifejezetten elismerő volt. Akik eljönnek, elgondolkodnak a látottakon, és úgy érezzük, hogy katarzisélménnyel távoznak. Ezt eddig minden alkalommal a tapsból is leszűrtük.
R. A.: Aki még nem látta a produkciót, annak mit mondanál: miben kap többet vagy mást, mint egy „hagyományos” szerelmi drámától?
Sz. B.: Ez a darab jóval túlmutat egy szerelmi drámán. Pszichodráma, amelynek központi kérdése az: milyen tragédiákhoz és lelki torzulásokhoz vezet, ha valaki nem képes kimutatni és megélni az érzelmeit – a szeretetet, a szerelmet, a bizalmat. Ez manapság rendkívül gyakori, így fájóan aktuális téma. Ahogyan az is, hogy mennyire sok mentálisan sérült ember él körülöttünk.
R. A.: Hol dolgozol jelenleg, vannak-e szabad kapacitásaid, és mik a jövőbeli terveid? Rendezel vagy játszol új darabban?
Sz. B.: Szabadúszó vagyok. A Hadart Színházban játszom egy kétszereplős vígjátékban, amely utazó színházi produkció. A Panoráma Teátrumban nyáron Balatonberényben játszom egy tavaly bemutatott darabot, a Casanova, avagy a nyuszi illata című előadást, és idén nyáron új bemutató is lesz. A FreeSZFE-n tanítok, emellett szinkronizálok. A következő évad tervezése jelenleg is zajlik, kilátásban vannak új feladatok, de babonából ezekről még nem beszélnék.
Rékasi Attila, Újpest
Egon Wolff Papírvirágok című műve az egyik legismertebb dél – amerikai dráma. Egy pszicho-dráma, amiben két magányos, sérült lelkű ember keresi a kiutat. Ez tulajdonképpen áldozatok csatája, ahol senkinek sincs esélye a győzelemre. Két kibékíthetetlenül ellentétes világ találkozása.
Egy magányos, emlékeinek élő asszony lakásába enged egy fiatal fiút, aki aztán ott ragad, és fokozatosan saját képére formálja a csendes polgári otthont, s annak lakóját is. És hogy ennek a játszmának ki lesz a győztese? Egyáltalán lehet-e győztese? Erre is választ kapunk az este végén.
Szereposztás: Eva…………………… Szitás Barbara Sneci………………… Kós Mátyás
Kedves követőink, olvasóink! Köszönjük 2025-ös kitartó figyelmeteket és érdeklődéseteket! A FakTúra művészeti folyóirat lassan húszéves története során 2025-ben érte el eddigi legnagyobb publicitását, minden szinten. A két éve létrehozott, új, dinamikus, folyóirat-formátumú magazinhonlapunk mérföldkőnek bizonyult. A néhány fős csapatunk több mint kétszáz írást publikált az év során.
Ezúton is köszönöm minden szerzőnk és szereplőnk közreműködését, valamint két olvasószerkesztőnk munkáját, kiemelten B. Kiss Anita és Baranya Edit elkötelezett segítségét.
A publicitás terén a Facebook-oldal hozta a legnagyobb számokat: a tavaly megjelent tartalmaink közül a legtöbb figyelmet Rékasi Attila Narratívából absztrakció – Interjú Schnabel Annabella filmrendezővel című publikációja érte el, közel hatezer megtekintéssel. A második legnézettebb cikk Lénárt Attila grafikusművész siófoki kiállításmegnyitójáról szóló tudósításunk lett, négyezer-négyszáz megtekintéssel. A 2025-ös év harmadik legnépszerűbb írása Ritter Márta Szirtes András Kísérleti Filmszemle a Kettőspont Színházban – ahogy a Kétlámpás látta című beszámolója volt.
A kritikák közül Rékasi Attila Semmi szövegek (RS-9) című színházi kritikája érte el a legnagyobb figyelmet, háromezer-kétszáz megtekintéssel. Szintén jelentős nézettséget hozott Ritter Márta színházi Adventi naptára, amelyet szenteste napján mintegy ezerötszázan olvastak. Az országos szinten is egyedülálló, a fővárosi független színházak világát végigpásztázó, unikális ajánlósorozat összesen húszezer feletti elérést ért el, jelentős figyelmet irányítva a színházművészet mai műhelyeire.
A fenti számok fontosak, és várakozásainkon felüliek. Reméljük, hogy mindez kitartó munkánknak is köszönhető, ugyanakkor a legfontosabbak számunkra mégsem pusztán az adatok. Főszerkesztőként úgy gondolom, a lényeg az, hogy a FakTúra eredeti szellemisége épüljön tovább: figyelem jusson azokra a művészekre és produkciókra, akik nincsenek a fősodorban, mégis legalább olyan értékesek – sok esetben pedig értékesebbek –, mint a kortárs művészet jelenlegi sztárjai.
