Színház és fotó van ma terítéken. A folyamatos jelenidő elragad, magával ránt, a megállított pillanatok mintha a lelket is megsűrítenék. Nézem ezeket a képeket, és arra gondolok: 100 év múlva, amikor mi már nem leszünk, mit jelentenek majd ezek az akkori szemlélőknek – ha lesznek ilyenek.
Most viszont még vagyunk, és láthatjuk egymást élőben, mozgásban, esendően, tervszerűen közeledve a külső vagy belső őrület, eksztázis felé. Amíg a hullámverések elcsitulnak.
A héten még 2 színház „zavarja meg” az állóképeket:
Ma este: Gogol: Az őrült naplója
Szombat este: Majorfalvi – Téglás: Az ötször született fiú – Az évadban utoljára!