Tegnap este nagyon nagy érdeklődés mellett nyílt meg az újpesti Vészkijárat Galériában Józsa Pál szobrászművész GÚZS című tárlata. Jó érzés ekkora tömeget látni egy galériában, sok szaladgáló gyerekkel, akik nagyon jól érzik magukat és remélhetőleg idővel galérialátogató, művészetszerető felnőttekké cseperednek. A tárlatot Lelkes A. Gergely festőművész nyitotta meg, felolvasott írását mitológiai utalásokkal színesítette. A kiállítótérben a kőből készült szoborkompozíciókon kívül betekintést nyerhettünk a hivatásos művész néhány nagy méretű grafikai lapjába is. Nekem személy szerint ezek a lapok jobban vonzották a tekintetem, több jelenlévő barátom és most megismert kedves kiállításlátogató viszont a szobrokat méltányolta. A felnőtt látogatók és a gyerekek is kíváncsian simogatták a simára csiszolt felületeket kedvenc alkotásaikon, ami e tárlat esetében egyáltalán nem volt megtiltva. A vészkijáratos események mindig jó hangulatúak, az alkotók jó néven veszik, ha beszélgetések alakulnak és az esetleges kritikát is jó szívvel meghallgatják. Nekem rendre az a benyomásom, hogy Miksa Bálint festőművész galériavezető egyfajta vitaműhelyként is tekint a művészközösségre, ezzel is fejlesztve a minden korban ildomos, de felgyorsult világunkban kiemelten fontosnak nevezhető nézői és szakmai kritikai diskurzust. Túlzás nélkül állíthatom, nemcsak művészeti ízlést, de közösséget is épít hiánypótló, önzetlen munkájával. Józsa Pál személyében egy kedves, toleráns művész személyiséget ismertem meg, aki nyitott a világra, művésztanári és családfenntartó munkája mellett egy hivatásos művészhez méltó teljes életművet igyekszik megteremteni, amelynek legfrissebb manifesztumait tekinthetjük meg bejelentkezés után a hajógyári szigeten.
Rékasi Attila, Újpest
A Galéria ajánlása: Tömbszerűség, összekapaszkodó, egymáshoz szoruló formák, nehéz, kemény anyagok… Józsa Pál végtelennek tetsző életenergiái keresik a szabad szárnyalást a szobrai és rajzai által Gúzs c. kiállításán a Vészkijárat Galéria terében a Lelkes A. Gergely festőművész által prezentálandó megnyitón, majd még közel egy hónapon át. Szeretettel, barátsággal várunk minden érdeklődőt!
Budapesten is ritka nagy érdeklődés kísérte az Aranyvölgy Művésztelep bemutatkozó tárlatát, melyet a Vészkijárat Galériában rendeztek meg. Egy szöget még éppen le lehetett volna ejteni, de nemcsak a kis galéria telt meg látogatókkal: a rendkívül hangulatos, indusztriális látványként is figyelemre méltó terasz, a fogadóterek és a műtermek is zsúfolásig megteltek. Néhányan még a lépcsőházból is „fluktuáltak” a képek elé Miksa Bálint festőművész, teleptag rövid, a művészek világára reflektáló megnyitóbeszéde után (a beszédet kritikám után közöljük egészében).
Miksa – a galéria vezetője – a FakTúra művészeti folyóirat hasábjain többször is bizonyította, hogy kiváló „szemmel” választja ki a kiállítókat. Egy-két képet leszámítva – amelyek számomra nem érték el a megszokott színvonalat – Bálint ezúttal is egy magas minőségű, jól szerkesztett válogatást állított össze a telepi anyagból.
Szeretném külön kiemelni Dóró Zsolt formailag izgalmas alkotásán kívül Családi Krisztina harmóniát sugárzó, vitális munkáját, valamint Miksa Bálint kimagaslóan érzékeny forma- és koloritkompozícióját. Túlzás nélkül állítható: az Aranyvölgy Művésztelep bármely budapesti vagy akár európai galériában is megtalálná a befogadó közönségét.
Dóró Zsolt munkája
Családi Krisztina alkotása
Miksa Bálint alkotása
Tapasztalatból tudom, hogy még a legjobb, legigényesebb művésztelepeken is előfordulhat egy-egy olyan meghívott alkotó, akinek munkája kissé alulteljesíti az elvárt színvonalat. De az ítélkezést bízzuk azokra, akik már próbáltak évről évre – vagy akár évtizedeken át – művésztelepet szervezni, vagy dolgoztak idegen, gyakran nomád körülmények között, úgy, hogy közben ott lebegett a fejük felett: az ország egyik legjobb művésztelepén alkotnak, a szakma „krémjével”, és csúcsminőséget várnak tőlük.
Mint a telep vezetőjétől megtudtuk, a festői Aranyos-patak völgye ad otthont 2022 óta évente megrendezett abaújkéri művésztelepnek, a Völgykapu vendégház hangulatos tereiben. Az elhangzottak alapján kijelenthető, hogy országos viszonylatban is ideálisak a körülmények az alkotómunka kiteljesedéséhez: minden művész külön, légkondicionált szobát és megfelelő műteremrészt kap a munkájához.
Az Aranyvölgy Művésztelepet Dr. Lipcsik Ildikó ügyvéd és férje, Tomkó István alapították, Családi Krisztina festőművész–kurátor együttműködésével, aki egyben a művésztelep szakmai vezetője is. Időpontját tekintve klasszikus nyári művésztelepről beszélhetünk, alkalmanként mintegy 10 meghívott, elismert művésszel.
Rékasi Attila: Újpest
Miksa Bálint galériavezető megnyitószövege, elhangzott 2025. augusztus 1. 18:10 Vészkijárat Galéria újpesti hajógyári sziget:
Negyedik Aranyvölgy a Vészkijárat Galériában A lottón úgy nyerhet valaki, hogy közben sokan veszítenek. A politikában néhány hataloméhes szereplő nyer azzal, hogy sakkbábuvá degradálja az embereket. Az üzleti élet sikerei is jobbára mások kárán koncentrálnak vagyonokat. A művésztelepeknek viszont csak nyertesei vannak. Jók a művészeknek, akik új, izgalmas szakmai-szellemi közegekbe kerülhetnek általuk a kiállítási uborkaszezonok elszigeteltségéből, eközben szabadon alkothatnak, ellátást kapnak és tényleg jól érezhetik magukat. Jó egy művésztelep a szponzoroknak is, mert a legtöbb támogatási konstrukcióban gazdag és értékes gyűjteményeket gyarapíthatnak alacsony áron, miközben emberileg fontos barátságokat köthetnek, látókört szélesíthetnek, inspirálód-hatnak, időnként hála, szeretet, megbecsülés és főleg jókedv költözik a házuk tájára. A művésztelepek a falusi közösségeknek szintén jók, mert kitelepül hozzájuk valami a nagy-városok kulturális pezsgéséből és községük felkerül a nagybetűs művészet térképeire, ami erősebb pozitív kapcsolódást, némi társadalmi kohéziót ad számukra a külvilággal. Amúgy én csak egy rövid, személyes reflexiót akartam mondani, amihez képest végül a rövidség és a személyesség is csorbult egy kicsit. Egyszerűen nem tudok eléggé tervszerű lenni. Remélem ez megbocsátható. Tehát, ha távolabbról nézem az Abaújkérből nyíló zempléni völgyben, a Völgykapu Vendégházban évről évre zajló művésztelepet, azt látom, hogy a művészeti életet tekintve, országos léptékben is, valami fontos és jó történik ott. Egészen közelről, azaz a számomra, az én kis szemszögemből ez a művésztelep a művész-társadalomba vezető beragadt, csikorgó ajtóimat és ablakaimat nyitogatja úgy, hogy nem kell hozzá kibújnom a bőrömből. Új embereket ismerek meg, régebbieket ismerek meg jobban, miközben a magam módján csinálhatom a dolgomat minden gond nélkül, ráadásul jó szavakat zsebelhetek be mindehhez és még új vicceket (is) hallhatok. Ezeken felül, ahogy az elmúlt években, úgy idén is szerintem a stilisztikai sokszínűség óriási értéke az Aranyvölgyi művésztelepnek. Mohamed Abouelnaga természetes, élő, de ősi múltat idéző motívumai és matériái, Családi Kriszta egyre mélyülő, sokszor raszter-rétegek mögé rejtett festői esztétikája, Dóró Zsolt erős kompozíciókba zárt vizuális küzdőterei, Drienyovszky János letisztult, meditatív anyag-átvarázslásai, Hardy Ági sajátosan minuciózus, meglepő, tér-leképző tárgyteremtései, Major Kriszta karakteresen erős, karmolás hatású gesztus-rendszerei, Palásti Reni impresszionisztikusan kifejező pasztell virtuozitása, Romvári Marci élő, organikus, érzékeny folt-úsztatásai, Varga-Amár Laci régóta ikonikussá vált önreflexiói, Verebics Kati sokrétűen, mélyen átélt figuralitása, és talán az én lebegő kísérleteim is, összeadva egy roppant széles spektrumú képzőművészeti átnézetet mutatnak. Ami mégis összeragasztja ezt a sokféleséget, az az egymás iránti tisztelet, a művészi felnőttség, a szakmai empátia, ami gyakran a szinte gyermeki egymás-dolgaira-csodálkozásban és szabad alkotás-ban, hol pedig a közösségi lét, esetleg néha szintén gyerekes, örömeiben, vagyis valójában egy élhetőbb emberi világ akarásában mutatkozik meg. Mindennek az egyidejű deklarálásaként született meg ez a kiállítás. A művésztelep-szervező Családi Kriszta vitalitása, emberismerete, érték felismerő képessége hozott össze bennünket egymással és a vendéglátó-támogatóink, azaz Dr. Lipcsik Ildikó és Tomkó István határtalan élet-szeretetével, kultúrát is éltető jóságával. Nagy köszönet nekik és a „Satalana” legyen mindannyiunkkal!
A Rovás Nemzetközi Művésztelep tihanyi alkotó napjai alatt találkoztam MAŁGORZATA SARNECKÁval. A művésznő szobrászként mutatkozott be, ám hamar kiderült számomra, hogy egy ennél jóval sokoldalúbb alkotóról van szó. Sarnecka a képzőművészet „klasszikus” és modern médiumaiban is ugyanazzal a magas minőséggel dolgozik, ami a FakTúra számára oly fontos. Legújabb munkái, installációi interaktív gondolatébresztő taktilis objektumok, de a tájművészet is közel áll hozzá, én mégis képzőművészeti oldalát szeretném az olvasónak megcsillantani. Egy művészt szakmailag nem a személyisége szemszögéből szoktam vizsgálni, de Malgorzata esetében nem mehetek el szó nélkül amellett a tűz mellett, ami benne ég, ami belőle sugárzik. Fontos ez azért is, mert így könnyebben értelmezhető számomra szerteágazó érdeklődése, átlagon felüli munkabírása. Energiája áradt, inspirálóan hatott az egész művésztelep alatt. Nekem személy szerint, így túl a harmincadik művésztelepi évadomon, kis túlzással ezek a találkozások a legfontosabbak, ezekben az energiákban edződő életérzések, motiváló erők adják a közösségi alkotási alkalmak izgalmát.
Mint említetettem, szobrászként ismertem meg Sarna-t, de életútján végigtekintve nagyon megérintettek grafikai anyagai is. A tartalmi és formai minőség mellett megragadó az az „őserő”, ami lapjaiból árad. Mitikusnak tűnő, képzelet szülte alakjai sok esetben androgünök, antropomorfitásuk „mesebeli”. Konkétnak tűnő elvont figurákként jelennek meg bennem a befogadás aktusában. Világuk egyáltalán nem hat idegennek, a mesteri megformáltság, a művészi hitelesség okán létezésük valóságosnak tűnik; a humánum, az elfogadás, a rácsodálkozás hangulata kerít hatalmába. Ha valakinek a groteszk jut a képek láttán az eszébe, azt gondolom, ő sem jár rossz úton. Kérem ismerjék meg alkotónkat jobban, link alul.
Rékasi Attila, Újpest
A FakTúra művészeti folyóirat kéri olvasóit, hogy a művész oldalát is látogassák, ajánljuk:
A videó tudósítást a Faktúra folyóirat YouTube csatornájára Rékasi Attila készítette
Az alkotó siófoki tárlata az egyik legnagyobb, legteljesebb és legreprezentatívabb, amelyet az általam látottak között mindenképpen kiemelnék. Fiatal Alkotók Közösségének vezetőjeként (ahol Attila több mint tíz éve tag) biztosan láttam már jelentős kiállításokat, de ez mindenképpen kiemelkedő. Hatalmas a Balaton „fővárosaként” is emlegetett üdülőváros, Siófok Kálmán Imre Művelődési Központjának KMIK galériája, ahol közel hatvan rézkarc sorakozik az impozáns kiállítótérben. Így talán nem is lepi meg a kedves olvasót, hogy nagyon megtisztelőnek éreztem a felkérést, hogy nyithassam meg a művész tárlatát. Nem tudom leplezni a rácsodálkozásomat, hogy milyen messzire, konkrétan szerintem a csúcsra sikerült eljutnia Lénártnak azóta, mióta én jó pár évvel ezelőtt még a Csipetnyi Mese című kiállítását megnyitottam. Azóta hivatásos művész címet szerzett két rangos szakmai szervezetnél is, és a kiállított képek alapján teljesen megérdemelten, kiforrott, magabiztos alkotóvá érett az évek során.
A megnyitón a Hangvirág Nőikar énekét hallgathatta a megnyitóközönség.
2024. július 17-én kezdte meg tizenötödik művésztelepét a budapesti székhelyű Caffart Képzőművészeti Egyesület Baján, ahol már tizennegyedik éve rendezik meg a nemzetközi alkotóműhelyt. Mint mindig, az idén is sok új alkotó csatlakozott az egyesület meghívott tagjaihoz. A telep a hivatásos képzőművészeknek biztosít tíz napon át alkotási lehetőséget az Eötvös József Főiskola patinás és hűsítő falai között, ahol mindig nagy szeretettel, odafigyeléssel várják a művészeket, hiszen az intézményben működik a jelentős múltra visszatekintő EJF Kortárs Galéria, melynek művészeti vezetője Dr. Marczin István művészetszociológus, aki a telepet is vezeti. Fontosnak tartják a határon túli magyar alkotók bevonását is a művészeti munkában, igy idén is érkeztek alkotók Szerbiából, Romániából.
Lakó Dorka új munkáin dolgozik, fotó: Rékasi Attila
A telepen készült alkotásokból kiállítás készül majd, mely Baján és több városban is látható lesz majd a következő hónapokban. A telepen alkotó művészek:
Balogh Kristóf József ● Debreczeni Imre ● Filp Csaba ● Harmath István ● Harmath Ica ● Horváth Roland ● Kalácska Gábor ● Knyihár Amarilla ● Lakó Dorka ● László János ● Pap Gitta ● Papp Nikolett ● Rékasi Attila ● Soltis Miklós ● Somorai Renáta ● Sütő Róbert ● Szalma Zsóka ● Szécsi Ödön ● Tóth Norbert ● Török Ferenc
MMG Magyar Műhely Galériában ezekben a pillanatokban nyílik egy kiállítás, ami betekintést enged „Az európai és magyar kísérleti képregény retró-szemléje” címet viselő együttes lapokba. Grafikai lapok ezek, amik nagyon szemléletesen érzékeltetik ennek az eltűnő-feltűnő műfajnak a sokszínű világát: szavak helyett képriportunk, cím a zajló performanszból
Debreczeni Imre festőművész installációja a Caffart 2023-as művésztelepi kiállításán a bajai Eötvös Józsed Főiskola Kortárs Galériában Fotó: EJF
Nagyon fontosak a mai kortárs képzőművészet életében a művésztelepek, amelyek általában nyaranta kínálnak lehetőséget az elmélyült alkotómunkára. A budapesti székhelyű Caffart Képzőművészeti Egyesület 2023. nyarán immár tizennegyedik telepét rendezte meg hivatásos festő, grafikus, szobrász és fotóművészeket invitálva meg a közös gondolkodásra és egyéni kísérletezésre. Az egyesület vezetősége által válogatott gyűjteményi képeket bemutató tárlat mindig sok látogatót vonz Baján; aki teheti, térjen be a Eötvös József Főiskola Kortárs Galéria terébe.
Tizennyolc művész huszonkét alkotását tekinthetik meg az érdeklődők az Eötvös József Főiskola Kortárs Galériájának legújabb kiállításán, amely az elmúlt nyáron rendezett 14. Caffart Nemzetközi Művésztelep résztvevőinek munkáit mutatja be. A tárlat március 20-ig látogatható BAJA Szegedi út 2. szám alatti kiállítótérben.
Alattyáni István ● Balogh Kristóf József ● Boros Mátyás ● Bugyi István József ● Debreczeni Fanni ● Debreczeni Imre ● Harmath Ica ● Harmath István ● Kecső Endre ● Knyihár Amarilla ● László János ● Nagy Zopán ● Őry Annamária ● Pap Gitta ● Papp Nikolett ● Rékasi Attila ● Sütő Róbert ● Tóth Norbert
Meghívó tárlatvezetésre Szürke zóna című MMG Galéria kiállításra
Aki már látta a tárlatot annak is érdemes ellátogatnia a tárlatvezetésre, mert a megnyitóhoz képest a művész új, a művek értelmezését segítő képekkel, szövegekkel egészítette ki az installációkat, festményeket. Ezek a kiegészítések, segítenek a művek befogadásában, illetve betekintést engednek az alkotói folyamatokba. Hogyan születik meg egy új alkotás, miként változik a koncepcióhoz, az elkészült vázlatokhoz képest a mű.
MMG Galéria, Akácfa utca 20, Budapest 1072, 2024. február 24. 16:00
Kritika a Képzőművészeti Egyetem hallgatóinak „A nagy zabálás” című pályázati tárlatáról
Ivády Holli alkotása
Attól, hogy az egyetem patinás Barcsay terme zsúfolásig megtelt, még lehetne nem tetsző egy ott megrendezett kiállítás, de a „Nagy zabálás” esetében szó sincs erről! Kíváncsisággal mentem, nagy élményekkel távoztam. Erőssége a tárlatnak, hogy úgy a „klasszikus” mint a modern kifejezési képzőművészeti formák megmutatják útjaikat. Kellemes volt a felismerés: noha hallgatókról, pályakezdő fiatalokról, tizennyolc életévükön épp csak túllépő művésznövendékekről beszélünk, a kitett képek láttán érett, komoly kvalitásokat villantó alkotókat ismerhettem meg.
A két kisebb teremben a legmodernebb tendenciákat idéző kortárs művészet volt jelen, míg a nagyteremben a „klasszikusabb” képvilág, grafika, festészet volt domináns. Kezdjük a modernitásnál. A sötétbe burkolózó leghátsó kiállítótér az intermédia, médiaművészet barlangja lett, a sarokban két végtelenített videómunkával, melyek a kiállítás vezérgondolatára reflektálnak. Az egyiken egy a falánkság oltárán feláldozott sertés perzselését láthattuk. Nekem kissé túl dokumentarista stílusban készült ez a videó, több kreativitást vártam volna. A tényszerűség lehet koncepció és nem kell mindig nagy hatásokra törni, sőt! Itt mégis egyfajta „ez csak úgy megtörtént” érzetem volt.
A középső terem konceptuálisabb alapon közelített a tárlat tematikájához, bár ez a meglátásom néhány mű esetében vitatható, illetve nézőpont kérdése. Ivády Holli képzőművész Innards/Belsőségek című munkája kronológiailag „visszafelé” vezet be a sötét terembe, ahol a fent említett sarokban elhelyezett monitoron futó, a disznósors kilátástalanságát ábrázoló perzseléses videón a lélekvesztés vége, a tor nyitánya látható. Azonban Ivády nem dokumentálni inkább elgondolkodtatni akart alkotásával: a falfelületre is installált, térbe komponált, anyagtalanított és szagtalanított disznóbelek „Hello Kitty-s” rózsaszíne a szűrrealitás irányába tolja a természete okán meglehetősen bizarr, már-már banális témát.
Meglepő módon e banalitás ellenére sikerült „esztétikát” csempésznie a progresszív kompozícióba; nekem első látásra nagymamáim pamutgombolyagai villantak be a színek és formák miatt. Aztán jobban fókuszálva, lokalizálva a bélszerűséget, József Attila szerelmi lírájának profán vonatkozásai sejlettek fel. Szarka Boglárka Hús szigetei aligha büntetésből lettek sarokba állítva, de ha ez szimbolikus helyválasztás volt részéről, akkor az a földgolyópusztító, húsevő, urambocsá’ zabáló emberre kimért morális ítéletként volt értelmezhető. Plasztikus, realitásba is hajló fizikai megvalósítás jellemzi.
A nagyterem közepén egy fiktív zabálás megmaradt attribútumaira utalóan hosszú terített asztal fogadta a látogatót – installáció formájában. A térelem jól vezette fel a falakon bemutatott – szinte kivétel nélkül -figyelemre méltó műalkotásokat. Kezdem az egyik kedvencemmel (ha ennyi személyesség megengedhető). Lakó Dorka „Asztalnál” című kollográfiájával, ami a kiforrottságával, magas esztétikai művészeti színvonalával emelkedett ki a többi közül. Megjegyzem, az e kiállításon szereplő művészek mindegyike nagyon magas szakmai és művészeti jártasságot mutat.
Szécsi Ödön munkáival nem először találkoztam, már felvételi munkáinak láttán is megbizonyosodtam a tehetségéről, és most örömmel konstatáltam, hogy továbbra is jó úton jár, markánsak a festményei, érezhető a formabiztossága, egyedi, karakteres stílusjegyei a legjobbakat sejtetik. „Részegek” című munkáját emelném ki kritikámban. Ha nagy zabálásra, konkrétan disznótorokra gondolok, a sertéslét megrázkódtatásai után hamar a részeg férfiak képe villan fel. Máris a társadalomkritika egy újabb felütésénél tartunk, ez a munka is árnyalja a képet. Ödönnek sikerül minden „jellemzőt” sűrítenie amit elvárunk egy műalkotással szemben, magas esztétikai minősége az anyagon túlmutatás képességét mutatja miközben érzéseket vált ki szemlélőjéből.
Figyelemre méltóak Bálint-Norbert László festőiséggel megalkotott, a feldarabolt sertések részleteit ábrázoló, azokat az örökkévalóságnak átadó torzói. Az állatoknak az emberi önzésből lelt halálát a Barcsay terem fenségességével oldja, a közös tematikát ezzel egy még nemesebb dimenzióba emeli.
Kovács Lili azonosíthatatlan alakjai, arcai mindannyiunk közös felelősségét vetik fel, úgy a mértéktelen fogyasztás, mint -messzebb tekintve – az ipari állattartás vonatkozásaiban.
A fiatal művészek eredetileg a kisebb méretű „kamara” jellegű aulában állítottak volna ki, de összefogva a Nagy zabálás koncepciójával megpályázták a – nemcsak nevében – patinásabb Barcsay galériát és nyertek. Jól döntöttek, mert így a „jelentősége” is nagyobb lett a tárlatnak, többen felfigyeltek rá, nagyobb „rangot” kapott. Azt gondolom, mi látogatók is nyertünk, mert egy nagyobb lélegzetű, technikailag és gondolatilag is összetettebb kiállítást láthattunk. A figyelemfelkeltő cím minden bizonnyal sok nézőt hozott, de a hivatásos pályára készülő alkotók esetében nélkülözhetőek az ilyen marketing-fogások. Nem, sőt! Az ilyesmi persze visszaüthet, ha nincs a cím mögött tartalom, itt azonban erről szó nincs, sőt nagyon is a tartalom dominál.
Az utóbbi néhány évtizedben érte kritika a képző kicsit bedohosodni látszó falait. Szándékosan nem „levegőjét” írtam, mert a jó „emberanyag” (mesterek növendékek) nem engedte a nívót lezuhanni, még ha néha egyesek véleménye szerint lehettek is vakvágányok. Mintha kicsit megállt volna az idő az intézmény körül -mondták a kétkedők- például a MOME-hez viszonyítva, ahol minden trendinek, fancynek látszik. Azt hiszem az általam is mélyen tisztelt Barcsay mester örömmel látná, hogy a képzőn újra feléledt a szél, „új idők új dalaival”, melyek most a róla elnevezett teremben „csendülnek fel”.
Mindenképp ajánlom, hogy nézzék meg ezt a kiállítást, és ha véleményük van, írják meg a FakTúra folyóiratnak.
Szarka Boglárka alkotása
Lakó Dorka alkotása
Szécsi Ödön alkotása
Bálint-Norbert László alkotása
Kovács Lili alkotásai
(A fényképeket és műtárgy reprodukciókat Rékasi Attila készítette, minden jog fenntartava!)
-Úgy értesültünk, egy nagy méretű rézkarcon dolgozol, amit van szerencsénk elsőként publikálni a most induló MűTúra rovatunkban. Milyen méretű a munka és mennyire kuriózum ez itthoni, vagy világviszonylatban?
Lénárt Attila: Ahogy az az évek során kialakult, most is fő technikámmal, a rézkarccal dolgozom. Amennyiben a „kuriózum” kérdése a technikára vonatkozik, úgy elmondható, hogy sajnos egyre inkább igaz ez a rézkarc technikára. Alkotó- és pedagógiai munkám során gyakran szembesülök azzal, hogy a ma embere mennyire nem ismeri a képzőművészet különböző eljárásait, anyagait. Ma már egyre kevesebb intézményben tanítják ezt az eljárást széleskörű anyag- és eszközigénye miatt. A rézkarc a grafikai eljárásokon belül a meleg eljárások körébe tartozik, azaz nem csak manuálisan munkáljuk meg a majdani nyomatok készítésére szolgáló klisénket, hanem savval és egyéb anyagokkal alakítjuk annak nyomófelületét. Jelenleg egy 200x400mm méretű vörösréz lemez megmunkálását folytatom, ami méretében és arányaiban sem szokványos.
-Amennyire én tudom a sokszorosító grafikát és a rézkarcot kiváltképp kevesen művelik már manapság, mi az oka, hogy neked ez az egyik kedvenc technikád és lassan az ország kiemelkedő karcolói között emlegetnek, akik találkoznak a munkáiddal.
Lénárt Attila: A rézkarc a vonalak finomsága által lehetőséget nyújt arra, hogy egészen kis felületen rendkívüli kidolgozottsággal jelenítsük meg mondanivalónkat. Ezáltal már tanulmányaim elvégzését követően nagyon megkedveltem. Az alkotó számára számos olyan lehetőséget biztosít, aminek köszönhetően minden lap megalkotása egy új lehetőség a határok, a belső korlátok ledöntésére. Ahogyan sok festőt és szobrászt vonz a monumentalitás, úgy vonzza a grafikust, hogy egy apró felületen belül megteremtse világát. Számomra nagy áttörést az aquatinta eljárás megismerése jelentett. Ez utóbbi a foltmaratás egy bizonyos formája, ami által festői felületeket és különleges tónusgazdagságot képes elérni az alkotó.
-Mik ennek a technikának a sajátjai, nehézségei?
Lénárt Attila: Ahogy minden technikának, úgy a rézkarcnak is megvannak a maga előnyei és hátulütői. A magasnyomású eljárások esetében (pl. fametszet vagy linóleummetszet) egy negatív képet kell a nyomóformánkon megjeleníteni, ami a nyomtatási folyamat során fog megfordulni. A rézkarc mélynyomás, azaz az általunk lemezre vitt vonalak fognak megjelenni a grafikai lapon, ami könnyebbséget jelent. Ami a rézkarcot kiemeli a hideg- vagy éppen a magasnyomású technikák sorából, az a műveléséhez szükséges rendkívüli anyagismeret és technikai tudás. A klisé megszületéséhez vezető út már a megfelelő anyag (vörösréz, sárgaréz, cink, alumínium, acél, egyéb ötvözet) kiválasztásánál elkezdődik, majd a lemez megálmodott méretre történő leszabásával, polírozásával, fazettázásával és precíz lealapozásával folytatódik. Ezt követően történik a különböző vonalvastagságokkal történő karcolás, pontozás, amit később a korábban kiválasztott anyagú lemezhez kiválasztott és általunk bekevert maró anyag segítségével mélyítünk a lemezen. A foltmaratás, tónusmaratás pedig csak ezt követően következik több lépcsőben. Egy rézkarc és aquatinta eljárással készülő grafikai lap létrejöttének ennek megfelelően akár 20 fázisa is lehet. Mivel a nyomtatás során a rézkarc a klisé minden apró rezzenését visszaadja, a klisé elkészítésének minden fázisát nagy műgonddal kell elvégezni.
-Milyen papírra, melyen festékkel készül, van a festékek között különbség, vagy csak a színekben?
Lénárt Attila: Mivel a technika nem annyira elterjedt, az anyagok terén sincs nagy választék. Ennek ellenére kiváló minőségű speciális rézkarc festékeket és a nyomtatásukra alkalmas, lehetőség szerint legalább 250gr-os pamut alapú papírt alkalmazunk, amely amellett, hogy jól bírja nedvességet és a nagy nyomást, megfelelő viszkozitással is bír, ami a nyomtatáshoz elengedhetetlen.
-Milyen apropóból készült ez a munka, lehet e vásárolni belőle?
Lénárt Attila: A most elkészült grafikai lap különleges számomra. Egy számomra nagyon fontos személynek készítettem, amire a grafika címe is utal (S.L.-L.A.). Egyelőre csak egyetlen nyomat készült belőle és ez lehetséges, hogy így is marad. A lapon megjelenő táj Esztergom környékét idézi. A Burda-hegy vonulata sejlik fel a távolban. A Dunakanyar vidéke az alkotónak és a kép címzettjének közös pontjaként szolgál.
-Mennyi idő egy ilyen munkát elkészíteni?
Lénárt Attila: Az elkészítés ideje függ a kidolgozottságtól és a mérettől. Az előbb említett lap rézkliséjén hozzávetőlegesen 150 óra munka volt. Ez azonban nem csak az anyag és a technika sajátosságaitól függ, hanem attól is, hogy mennyire megtervezett a folyamat. Én szeretem, ha egy munka friss. Ennek érdekében sok rézkarccal foglalkozó alkotóval ellentétben rengeteget improvizálok. A tervező munka az én esetemben kimerül a kompozíció főbb elemeinek elhelyezésében, majd a kívánt cél eléréséhez szükséges megfelelő anyag és méret kiválasztásában.
2015 november 19-én Szepessy Béla grafikusművész a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében átvette a Mestertanár Aranyérem kitüntetést. Gratulálunk a Faktúra Művészeti és Kulturális folyóirat szerkesztősége nevében, további sok fiatal tanítványt kívánva.
