fesztivál

II. Szirtes András Kísérleti Filmszemle – ahogy a Kétlámpás Blog látta

Szerző:


2026. július 2-5. között már a II. Szirtes András Kísérleti Filmszemlén vehettünk részt a Kettőspont Színházban. Idén egy kisebb csapat – Németh Anita, forgatókönyvíró, dramaturg, Szandtner Dániel, operatőr, Formanek István, a Bethlen téri Színház kommunikációs vezetője, filmes szakember, és Formanek Csaba, író, rendező, színész, a Kettőspont vezetője – válogatott a 88 nevezett alkotásból. Végül ezek közül 56, másfél percestől több, mint egy órás játékidejű alkotásig kerültek be filmek a fesztiválprogramba. A tavaly már remekül bevált tematikus blokkrendszer szervezte ismét a napokat, és ismét minden blokkot szakmai beszélgetés zárt az alkotókkal. Már ez is igen tartalmas összeállítás, de ezek mellett számos offprogram is tarkította a négy napot.

A szervezők: Szandtner Dániel, Molnár Anna, Formanek Csaba, Németh Anita, Formanek István


A Szirtes András Kísérleti Filmszemle sok olyasmit visszahozott nekünk, ami már végleg elveszni látszik, és nagyon hiányzik az életünkből. Paradoxon, de réges-régen, a szűkös kínálat ellenére, sokkal nagyobb volt az esély az egyszeri néző és a kísérleti film találkozására. Élénken él bennünk, hogy a Magyar Televízión (hétfőn adásszünet) gyerekként sokszor belefutottunk olyan különös filmekbe, amiből ugyan egy szót sem értettünk, de az akkor látott képek még most is előhívhatóak. Ezek a véletlen találkozások olyan képi világokat nyitottak meg előttünk, amikkel biztosan nem találkoztunk volna, ha most vagyunk gyerekek. Általános iskola alsó tagozatán a Maros moziba vittek minket napközi időben, és olyan klasszikusokkal ismerkedtünk meg, mint a Körhinta vagy a A jégmezők lovagja. A Szemlén újra éltük ugyanezt az élményt, a véletlen, és néha sorsszerű találkozást egy-egy filmmel. A másik fontos, mára már lassan kivesző aspektus, a közösségi élmény. Egészen más érzelmileg együtt hullámozva a nézőtársakkal befogadni a filmeket, mint egyedül. Ez szintén nosztalgikus élmény nekünk, nem csak a közös mozizás volt közösségben megélt élmény, de a magányos tévénézés is, hiszen másnap mindenkivel lehetett ugyanarról a filmről beszélni. És ez is a Szemle egyik nagy ajándéka, idén kicsit kevésbé volt feszített a tempó, bőségesen hagytak időt a szervezők egy-egy blokk között feldolgozni a látottakat. Ezekben a szünetekben társaságról társaságra vándorolva beszélgettünk alkotókkal, nézőkkel, minden társalgásba be lehetett kapcsolódni, teljesen nyitott és átjárható csoportok jöttek létre. Ahogy Formanek Csaba fogalmazott, létrejött egy táborhangulat, ahol már senki sem idegen, egy befogadó közeg, ahol minden feszengés nélkül, spontán módon lehetett ismerkedni, eszmét cserélni, kapcsolatokat építeni.


Szép keretes szerkezetet adott a Szemlének idén is a névadóra, Szirtes Andrásra, való emlékezés. 2005-ben az Írók Boltjában mutatta be Vándorszem című önéletrajzi regényét Szirtes András, aki erre az alkalomra meghívta Jancsó Miklóst és Szabó Istvánt is. Az eseményt Sólyom András örökítette meg, akivel Formanek Csaba beszélgetett a film megnézése után. A regény egy fejezetének ihletésére született egy nagyon szórakoztató színházi jelenet is. Formanek Csaba ötletét Formanek Csaba, Szitás Balázs és Kovács Bence jelenítette meg, így nem maradtunk színházi élmény nélkül sem. A különböző blokkok utáni beszélgetésekben is sok szó esett Szirtes Andrásról, a legmeghatóbb számunkra Szilágyi Edvin története volt, aki Üvegtest című kisfilmje kapcsán elmondta, hogy milyen elemi erejű fölfedezés volt a tavalyi szemlén számára Szirtes András Hajnal című munkája, és ez az élmény is beépült az Üvegtestbe. A film témavezetője Nemes Gyula volt a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen. Nemes Gyulától szintén láthattunk az első nap végén egy alkotást, a Letűnt világot, és az alkotóval és Durst György producerrel is megidézték a szervezők Szirtes András alakját. Biztosak vagyunk benne, hogy a Letűnt világ is valahogyan beépül majd azok alkotásaiba, akik látták.

A három hendikepes hattyú: Formanek Csaba, Kovács Bence, Szitás Balázs

Fotó: Görgényi Gábor


Idén már támogatói is voltak az eseménynek, a Pro Cultura Urbis Közalapítvány, Ferencváros Önkormányzata, a Nemzeti Filmintézet és a Dúzsi Borászat. Döme Zsuzsanna, Ferencváros kulturális alporgármesterének köszöntője után Muhi András producer, a Magyar Filmszemle igazgatója nyitotta meg hivatalosan a szemlét, aki kitartó nézőtársunk is volt több napon is.

Durst György és Nemes Gyula

Fotó: Görgényi Gábor


Az utolsó napon, majdnem zárásként, az NFI jóvoltából az elérhető legjobb minőségben nézhettük meg Szirtes András 1983-as nagyjátékfilmjét, a A Pronuma bolyok történetét. Az Európa Kiadó zenéje és Lukáts Andor szereplése miatt számunkra kifejezetten nosztalgikus alkotás volt, de a fiatalabbak is nagyon élvezték ezt sajátos történetmesélést. A nosztalgiafaktor mellett számunkra a film játékossága volt leginkább meghatározó élmény, jó látni azt a felszabadultságot, amit az ellenkultúra képviselt a szocializmus utolsó korszakában, a fenyegetettségnek, az elszürkítésnek fittyet hányó szabadságot. A film sajnos sokkal rosszabb minőségben elérhető a youtube-on, a soundtrack pedig az Európa Kiadó oldalán.

https://europakiado.a38.hu/index.php?page=musicalbum&id=3901


Nemes Gyula Letűnt világ című filmje a Kopaszi gát sajátos minitársadalmának végnapjait mutatja be. Lírai dokumentumfilm, amit számunkra a hozzá társított hangsáv tett igazán különlegessé. A pusztulás képeit ellensúlyozza egy zenekari próba hangjaival a rendező, ahol éppen felépül, összeáll egy alkotás. 10 év története 20 percben elmesélve. Az idő, a változás fájdalma, egy mikroközösség elmúlásának elégiája. Ha csak ezt az egy filmet láttuk volna, már elégedettek lehetnénk.


Az offprogram része volt még vasárnap kora délután Tobai Botond vezetésével egy filmroncsoló játszóház, ahol talált filmszalagokat lehetett különböző technikákkal: karcolással, lyukasztással, smirglizéssel manipulálni, és kipróbálni, milyen különleges hatások érhetők el ezen a módon. A résztvevők próbálkozásaiból végül egy mintegy 3 perces alkotás született, ami az este végén levetítésre is került.

Fotó: Ritter Márta


A vasárnap délután egy igazán komoly szakmai beszélgetésre volt szánva. Muhi András producer, Gelencsér Gábor filmesztéta és Lichter Péter filmrendező, egyetemi oktató beszélgetett Németh Anita moderálása mellett a Balázs Béla Stúdióról, és arról, hogy visszatérhet-e az az aranykor, amit a BBS működése fémjelzett. Nagyon izgalmas volt a három szempont egymást kiegészítő volta. A történetiségé, a magyar filmkészítés hagyományába ágyazottságé, amit Gelencsér Gábor képviselt. Az alkotóé, Lichter Péteré, aki a nemzetközi színtéren is aktív, és komoly tudása van az amerikai és európai kísérleti filmes színtér működéséről, beleértve az elméleti kérdéseket és a terjesztés, archiválás, megmutatkozási lehetőségek témáját is. És produceri oldalról Muhi Andrásé, aki a finanszírozás és a műhelyként működés kérdéseinek volt szakértője. Ahogy Lichter Péter fogalmazott, végre ezeknek a beszélgetéseknek van tétje, érdemes az ötleteket, tudásokat összegyűjteni és a döntéshozók felé is kommunikálni. Kifejezetten élvezetes volt hallgatni, ahogy a három különböző terület összeér, ahogy a három beszélgetőtárs egymásnak tudta passzolgatni a labdákat. Nem tartozik a kedvenc műfajaink közé a kerekasztal-beszélgetés, de ezen a délutánon felül tudtunk emelkedni az ellenérzéseinken. És ha már egy térben találtuk a két neves oktatót, megragadtuk az alkalmat, hogy dedikáltassuk kedvenc könyveinket tőlük, Lichter Pétertől a tavaly megjelent Hogyan tesznek boldoggá a kísérleti filmek? című esszégyűjteményt, Gelencsér Gábortól a Magyar film 1.0-át, ami igen hasznos alapozóként szolgált nekünk.

Formanek Csaba, Lichter Péter, Muhi András, Németh Anita, Gelencsér Gábor

Fotó: Ritter Márta


Zárásként egy egészen különleges performanszban lehetett részünk. Szeredi Csaba / Kaos Camping: SZÁRAZ ÚSZÁS – analóg filminstalláció és hangjáték című több vetítőgépes alkotása, amit élőben zongorán kísért Somogyi Márton, igazi látványorgia volt. Több szempontból egyszeri és megismételhetelen alkalom, boldogok vagyunk, hogy a részesei lehettünk.

Fotó: Ritter Márta

Láthatjátok, milyen rendkívül sűrű és szerteágazó volt a Szemle programja, ha még csak most fordulunk rá a nevezett filmekre. Ahogy tavaly is, idén is pár filmet emelünk ki minden blokkból. Ezúton is biztatnánk nézőtársainkat saját beszámolójuk elkészítésére, hogy minél több alkotásról, minél több szempontból szó essék.

Új kategória volt a Láthatatlan Budapest tematikájú blokk, ide kerültek a tavalyi városfilmek, lírai dokumentumfilmek és olyan alkotások is, amik az esszé kategóriában is szerepelhettek volna. Az egyik blokkhoz tartozó beszélgetéshez a szervezők meghívták Füzi Izabella filmesztétát, a Szegedi Tudományegyetem docensét, aki a Magyar Filmtudományi Társaság elnöke és az Apertúra filmes folyóirat szerkesztője, nem mellesleg igen okos és szórakoztató szakmunkák szerzője,  A vurstlitól a moziig: a magyar vizuális tömegkultúra kibontakozása (1896-1914) című könyvét mi is nagy élvezettel olvastuk. Nagyon érdekes volt hallani egy, az 1920-30-as években jellemző, műfajról szóló előadását. A városszimfóniák a korai avantgárd filmek emblematikus darabjai, és azt is megtudhattuk, hogy Budapest, mint szintén újonnan kialakuló metropolisz, miért nem kapott ebben az időszakban ilyen filmes megjelenítést. És arról is értesülhettünk, hogy a Szépművészeti Múzeum egy ilyen témájú kiállításra készül, megpróbálják bemutatni, hogy a képzőművészet és a film hogyan gondolkodik a világvárosról.

Fotó: Görgényi Gábor


Nagyon sok minden belefért ebbe a blokkba, voltak narratívabb és esszéisztikusabb filmek, animáció, trükkfilm, kollázs, installáció. Nosztalgikus mozi és közérzeti film, de még börleszk is. Vizsgafilmek és direkt a Szemlére készített alkotások. Ebbe a blokkba kerültek többnyire azok a feel good filmek, amik egy kis humort is becsempésztek végre a kínálatba.

Kép a Péntek esti irgalom című filmből

Nagyon szerettük Shikli Réka Mártonhegyi graffitik című miniatűrjét, igazi talált tárgyból készített alkotás. A Mártonhegyi út és környékének falfirkái egyetlen szó nélkül adták át azt a groteszk látásmódú, rebellis és dühös közérzetet, amit a graffis közösség érezhetett az elmúlt években.

Számunkra Görgényi Gábor Egy nap című filmje kapcsolódott leginkább a Láthatatlan Budapest címhez. A városi természet mikrokozmosza (mintha Winkler Róbert Nagyvárosi természetbúvár című könyve elevenedett volna meg), az egyszer használatos tárgyak magánya és az idős emberek láthatatlansága a városban szép párhuzamokat alkotott, a visszatérő motívumok nagyon kompakttá tették az alkotást. A filmhez társított jávai zene is egy meditatív, asszociációkat kereső befogadásra késztetett.

Farkas Bianka egy bűbájos és egy nyugtalanítóbb kollázsanimációs filmmel idézte meg Budapest különböző hangulatait. Az 56-os villamos kedves sofőrjének nagyon kedves gesztus egy igazi városi színfolt számára, míg az Irma álma szerdán egy sajátos budapesti Hamupipőke-történet.

Medvegy Albert A tömb című munkája egészen kivételes színkezelésével tudott a teljesen hétköznapi angyalföldi és rákosszentmihályi utcákból egy labirintust formálni, a film végi trükk csak megkoronázta azt a szorongató érzetet, amit a film kiváltott belőlünk.

A rakpart angyalának groteszk látásmódja rögtön megfogott minket, Feledy Bori filmjén szórakoztunk talán a legjobban a négy nap alatt. Szerettük a mágikus realista Péntek esti irgalom című filmet is, Varga Mici és Maruszki Milán filmje az ijesztő kezdetek után igazán jól végződött, még ha ehhez némi csodára is szükség van Budapesten. Szoták Gergő filmje, az Átmeneti Központi Probléma a színészi játékkal tűnt ki a mezőnyből, Molnár András és Bukovszky Orsolya rengeteg tartalommal tudta megtölteni a minimalista történetű és látványvilágú alkotást. Burján Ármin Érkezők című vizsgafilmje a különös történetek közt is megállná a helyét, az abszurd szituáció nehezen hagyja nyugodni a nézőt, valamiféle előzménytörténet és befejezés kiötlésére mozgósít, jól lehetne kreatív íráshoz használni ezt a minden irányban nyitott sztorit.


Fotó: Görgényi Gábor


Formáját tekintve is különleges alkotás volt a Leszbikus terek – Józsefváros című installáció. Szűcs Réka rendező a Kettőspont színpadát és nézőterét használva odavarázsolta nekünk azokat az ikonikus helyszíneket, melyek a budapesti leszbikus közösség számára kiemelt fontossággal bírtak. A két koreográfus-táncművész, Hód Adrienn és Ladjánszki Márta jelenléte, mozdulatai életre galvanizálták ezeket a számunkra jelentés nélküli tereket.


A Különös történetek blokk Lichter Péter 2026-os kísérleti horrorjával A dolog a koporsóban című művel indult. A tavalyi sokk után, amit a The Grey Machine okozott számunkra, mindenre fel voltunk készülve. Ehhez képest egy kifejezetten nézőbarát Drakula-retellinget kaptunk, remek ritmussal, orientáló feliratokkal a regényből. A látványvilág különlegessége megmaradt, az elveszettség érzés viszont jócskán mérséklődött. Horrorként viszont egyáltalán nem működött számunkra az alkotás, teljesen más agyterületeink voltak aktívak, mint egy klasszikus horror, thriller nézésekor.

Kép a Holdfényes út című filmből


Cs. Nagy Sándor egészestés Holdfényes út című filmje az egyik legüdítőbb alkotás volt számunkra. A buddhista filozófia fogalomkészletével és logikájával megközelíthető film minden ilyen érdeklődés híján is befogadható, és rendkívül szórakoztató mozi. A felépítése minket arra emlékeztetett, mintha a rendező időről időre egy sztori-kockával dobott volna, és feladatul szabta magának, hogy a véletlenszerűen felbukkanó motívumot beépítse a filmjébe. Imádtuk a szöveget, a roadmovie hangulatot. Reméljük, máskor is elérhető lesz, szívesen megnéznénk ismét.

Kép a Térden haraptak álmomban című filmből


Ha nem magától az alkotótól halljuk, el se hinnénk, hogy a Térden haraptak álmomban egy első éves vizsgafeladata volt Biró Rozáliának. Pazar kivitelezésű, az álomlogika mentén haladó kisfilm volt a legkülönösebb történet, amit láttunk a blokkban. Nagyon kíváncsivá tett minket a következő munkáira is, reméljük, jövőre is nevez a Szemlére valami hasonló ínyencséggel.

Kép a Night Sky Elevator című filmből

Idén a tavalyi felhozatalhoz képest hátrébb szorultak a tánc- vers- és animációs filmek. Az egyetlen blokkba kerülő 13 alkotás közül négy, nagyon különböző kedvencünk is lett.

Bodri Marcell és Igaz Réka egy nagyon különleges történetre talált rá a Fekete igazolványok című filmjükben. A kecskeméti cigánytelep 1956-os bestiális megtámadása és felszámolása olyan történet, amit meg kellett mutatni a világnak. A történelmi animáció színezett archív fotóival és a visszafogott feliratos narrációval szép múltfeldolgozó vállalás és egyben méltó feldolgozása a történteknek.


A Night Sky Elevator, Baksa-Soós Csanád animációs filmje mintha egy mozgóképesített silent book lenne. Minden megelevenedő „oldal” önmagában csodálatos képi világú, és minden „oldalon” történik valami rendkívül meghökkentő.


Agnes Gruz négy mozgástanulmány-szerű filmet hozott, amik egymás mögé rendezve kicsit próbára tették már a közönség türelmét. Jobban elosztva hatásosabbak lettek volna. Agnes Cruz állandó alkotótársával, a zeneszerző Nikolaus Gerszewskivel igen különleges, repetitív struktúrákat hoznak létre, amiket a zene irányít. Megkapó és meditatív látvány, hangulat kell hozzá.

Kép a KITCHEN című filmből


Egy talált tér, talált ruhák és két nő. A tér és a ruhák aurája mintha megszállta volna Kovács Kingát és Jobbágy Bernadettet KITCHEN című filmjükben. Sűrű, agresszióval és szeretettel telített furcsa kapcsolat elevenedik meg a táncosok mozgásában. A lefojtott és kirobbanó képek jó ritmusú alkotássá állnak össze. A fojtogató atmoszféra kézzelfogható. Talán ez a legerősebb érzelmi hatású film mind közül.

Kép a Pinocchio Il Capitano című filmből


Utoljára hagytuk a számunkra legnehezebben befogadható Etűdök, esszék, performanszok, absztrakciók című blokkot. Nagyon izgalmas volt az ehhez a blokkhoz kapcsolódó beszélgetés, amit Formanek István moderált. Több alkotó is valamilyen társművészetből indul ki filmkészítés közben. Ez lehet akár képzőművészet, akár a zene is. A Zeneakadémiát végzett Juhos Fannit a zene vizuális újrafogalmazása foglalkoztatja, Gombos Lajost a zene által generált képek. Takács Máté egy kiállításra készített performanszot gondolt filmmé, és az árnyjátékkal kísérletezik. Kovács Lívia a dokumentumfilm felől érkezett a kísérleti filmhez.

Fotó: Ritter Márta

Ennél a kategóriánál nyílik a legnagyobb tér az asszociációknak. Hozzánk azok az alkotások szóltak, amikről eszünkbe jutott valami távoli olvasmány- vagy színházi élmény, amikor a látvány keltette érzetet valamiképp képesek voltunk verbalizálni. Kíváncsiak vagyunk, mások hogy fogadják be ezeket az alkotásokat, milyen képzettársítások merültek föl bennük.

Tobai Botond Ez a film egy videó című filmjéről például a nemrégiben látott Yasmina Reza komédia, a Művészet jutott eszünkbe. Valószínűleg hasonlóan érezhette magát Marc, mikor meglátta a Serge által vásárolt fehér alapon fehér festményt, mint mi a vetítéskor.

Egy dal egy sorpárja ötlött föl bennünk Rékasi Attila A halálról című műve kapcsán. A Bajdázó Lekapcsolom a villanyt a fejemben című dalát már régen hallgattuk, most mégis ez idéződött föl.

„De kiszületni a világból az a szép,
Elhagyni a csónakot a tengerért!”

Gombos Lajos Hold Water című alkotásában a mag – agy – hálózat kapcsolatok adottak voltak. Szép lüktetése volt a filmnek, és soha nem gondoltuk volna, hogy egy locsolócső ilyen drámai lehet.

A Karácsonyi nekrólog, Botos András filmje nekünk akár egy különös történet is lehetne, nagyon jól esett ebben a blokkban is egy viccesebb, poénra épülő oldás.

Nagyon köszönjük a szervezőknek ezt a négy csodálatos napot! Mindenkinek a beszélgetéseket, a ti meglátásaitokat is beépítettük a beszámolónkba. Jövőre, 2027-ben július 8-11. között találkozunk.

Fergeteges koncert és magas művészet – a Népsziget Kultfeszt betalált!

Szerző:

Fotó és tudósítás: Rékasi Attila, képünkön a nagy sikert arató Naps (a 90-es évek kultikus képzőművész zenekara újratöltve)

Igazi fesztiválhangulat fogadott bennünket a Miksa Bálint és művésztársai által hatalmas munkával és anyagi áldozattal életre hívott, a családokat is megszólító fesztiválon. Számomra különösen izgalmas volt az indusztriális, „filmdíszlet”-hangulatú gyárépületek főutcáján sorjázó műtermek, valamint a kulturális és zenei helyszínek között hömpölygő, vidám tömeg látványa.

Mindenütt – kint és bent egyaránt – kisebb-nagyobb beszélgető csoportok, művészek és „civilek” akik kíváncsiak rájuk, nézők és hallgatók érdeklődő csoportjai váltották egymást a sokszínű terekben. Mosolygó, egymásnak köszönő, nyitott és értő fesztiválozók töltötték meg a teret.

Filip bemutatótermében most jártam először; tőle tudtam meg, hogy leginkább a dizájn foglalkoztatja. Tárgyaik igényes, kreatív munkák – érdemes időt szánni a különleges hangulatú terek felfedezésére, ahol a felkért lemezlovasok „hangművészeti” produkcióit is élvezhettük.

A tucatnyi műteremben hivatásos művészek legfrissebb alkotásait láthatjuk, miközben lehetőség nyílik a nyitott, befogadó alkotókkal való személyes találkozásra is. Az érdeklődőket – akár vásárlási szándékkal érkeznek – örömmel fogadják.

Miksa Bálint festőművész ezúttal énekesként is újra bemutatkozott az Atno terében: több évtized után ifjúkori zenekarával adott a fesztiválhoz méltó, lendületes koncertet. Saját, fiatalkori dalaik meglepő frissességgel szólaltak meg – számomra egyértelműen igazolták időtállóságukat. A Naps nevet viselő formáció, a „90-es évek kultikus képzőművész zenekara újratöltve” ötlete telitalálatnak bizonyult; nem túlzás azt állítani, hogy a koncert fergeteges sikert aratott.

A koncert után kérdésemre Miksa Bálint elmondta: fesztiváljuk nem titkolt célja a „művészeti találkozás” megteremtése mellett az is, hogy felhívja a figyelmet erre a különleges területre – akár a döntéshozók, a politika irányába is. Ez a fantasztikus művészközösség ugyanis egy, sokak által ellenzett lakóparképítési projekt árnyékában próbálja megőrizni sajátos hangulatát: egy zárt, mégis nyitott, Soho-ízű, magas minőséget képviselő, szerethető és befogadó közeget.

Rékasi Attila, Újpest

Képek a DOKK Studio és a Filip tereiről fotók Rékasi Attila

Népsziget Kult Est

Szerző:

Miksa Bálint festőművész írása, fotó: Rékasi Attila

Bár részben szervezőként és a Népsziget művészeti életében aktív művészként írok, de egy elképzelt külsős látogató sajátos impresszióit vizionálom az alábbi beszámolóval.

„Kreatívan” kiakasztott távirányítású kapuzaton léptünk be a telepre. Az érzékelőre egy műanyag elektromos doboz fedelét drótozta valaki a szabad ki- és bejárásért, a túloldalon pedig egy felszegezett kartonhulladék takarja az infraszemet. Ebből is látható, hogy a terület tulajdonosa nem volt tevőleges partner az eseményen, hanem inkább egy kalóz akció izgalmaiba csöppentünk. 

Régi raklapra szögelt fesztiváltérkép és programplakát fogadott néhány lépés után. A költségvetés szerénysége itt volt tetten érhető, de azt is jelezte mindez, hogy erős szervezői akarat ment szembe az akadályokkal. 

A telep főutcáján néhány kevéssé átlagos öltözetű ember sétálgatott, vagy kis csoportokban beszélgetett derűsen. 

Balra, a térképen is jelzett C épületben csend honolt és sötétség. Az ott egyébként serényen munkálkodó szobrászművésznek, úgy tűnik pont erre a közös művészi kiállásra időzítve akadt fontosabb dolga. Ám a szomszédos B épület erőteljesebb életjeleket mutatott. 

Már a bejárat környéki falakon a Dokk Stúdió különösen, karakteresen izgalmas, organikus formákban és remek, zöld-narancs színállásban tobzódó fényfestése kápráztatott el, ami belépve titokzatosabb felvillanásokba csapott át. A lépcsőn járó közönség óriásokká duzzadó árnyait, úgy tűnt, hogy mindenki fotózni akarta. A klasszikus Kádár-kor zsigereinkbe égett formavilágát őrzizte a lépcsőház, amelyben felkaptattam az emeletre. 

Még nem volt teljes sötétség odakint, ami meglepetésszerűen derült ki a Dokk Stúdió tereibe lépve. Nagy ablakaikból kitekintve rózsaszínben és lilákban derengtek az újpesti házak az őket tükröző hajós öböl túlpartján. Fiatal művészek és barátaik örültek nekem, amikor betoppantam. Sört nyomtak a kezembe, majd merészen rendezett kiállításukba vonzottak. Nagy méretű, grafikai ihletettségű, de vadul tobzódó képfelületek /Sándor János/ és erős relief kísérletek /Tolmár Bence/ fogadtak, majd intenzív vörösben fogalmazott, örvénylő növényi reminiszcenciák /Garancsi Tilda/ váltakoztak repetitívebb előadású zöldekben tartott szélesebb táj-érzetekkel /Rozman Csenge/ és a mindezekkel összefüggő rajzi vázlatokkal. Az utolsó fakkban lassúbb felfoghatóságú, kevésbé érzéki, mint inkább intellektuális térinstalláció fogadott /Tolmár Bence/. Igyekeztem rászánni a kellő időt. Valamiféle szabadulás misztériumot érzékeltem itt kibontakozni. 

Elvileg sietnem illett volna, hiszen rövidesen ígéretes kiállítás-megnyitón lett volna a helyem, de azért még betekintettem Anna Rjabcsevszkaja, orosz festőművész új műtermébe. Még csak alig egy hónapja foglalta el a stúdiót, de már jól belakottnak érzékeltem azt. Szőnyegek, antik bútorok keveredtek az öblös térben dobszerkóval, bicikli vázzal és óriási, felszerelendő régimódi, pályaudvarokat is megvilágítani képes lámpatestekkel. Új, illetve éppen készülő festményeket is láttam a falakon és állványokon. Biztos kezű, de levegősen friss ábrázoló munkákat szemlélhettem hol lovas, hol pedig vitorlás kikötős, néha polgári miliőbe helyezett társas viszonyos tematikákban. Az asztalon jól megfértek az aprósütemények, kencés kaják, borok, vodkák egy pompás Nicolas de Stael albummal. Széles mosolyokkal beszélgetett itt éppen 15-20 vendég angolul, oroszul és magyarul.

Tovább sietve Kiss Gézával, a mindennel kísérletező művész arccal futottam össze, aki apró műtermébe invitált, ahol színes lámpafüzérek közt meglepő tárgyak installációi bukkantak fel. A folyosó falain egymást kiegészítve függtek az Ő filozofikus objektjei Anna virtuóz képeivel. 

A szabad levegőre érve érzékeltem, hogy besötétedett és idővel többen lettünk. A Vészkijárat Galéria felé sétálók között több régi ismerőst fedeztem fel. A macskaköves útról éppen csak bepillantottam egy gyönyörűen felújított szobrász műterem kitárt ajtaján, ahol a fényözönben hívogatóan nekem való zene szólt és fiatal művészek gyülekeztek a közelgő, méltó avatási szertartásra. Ide még vissza kellett térnem, de most Buchholz Zoltán kiállításán volt éppen a helyem. 

A G épület sárga fa ajtaján keresztül és kongó lépcsőin értem fel az .észkijárat feliratú vasajtóig. Sokan eljöttek, így kissé nehezen fértem be a nem túl nagy térbe, ahol az ipari hulladékokból is képesek voltak az itteniek jól funkcionáló galériát rittyenteni. Ráadásul ez a hely már több, mint 5 éve színesíti rangosan a budapesti képzőművész szcénát. Jellemzően öten „lakják” az e térből nyíló műtermeket. Kozák Kata festőművész betegen is eljött megmutatni a többnyire a régi hajójavító üzem és a telepet körülvevő vízi élet jeleivel foglalkozó műveit a saját műterem részében. Érthető okokból neki hamar haza kellett térnie. Nagy Edit festőművész, akinek a műtermét a szakadatlan kísérletezés szelleme lengi be és aki ugyanakkor a szoros személyesség hitelesítő erejével dolgozik, csak viszonylag későn érkezett meg. Dömötör Sámson László műterem falaira bekukucskálva humorral, iróniával és provokatív hangvétellel átszőtt objekteket, izgalmas tárgy gyűjteményeket, a neve alatt kiadott verses köteteket láthattunk. Az objektum mélyén nyílt Kotormán Ábel szobrászművész stúdiója. Ő ennek az estnek a szervező motorja volt. Munka területe ezúttal tágas, rendezett képet mutatott éppen. A falakon jól néztek ki absztrakt, snitzerpengés reliefjei, ugyanakkor a polcokon és posztamenseken megcsodálhattuk a méretek és dimenziók széles skáláját bejáró figurális munkáit is. A kiállítótérből egy apró előtéren keresztül nemcsak a konyhába, hanem még az én (a szerző) műtermembe is beléphettünk, ahol a falak előtt 10-15cm-re lebegő, szabad sziluettes festmények tucatjai voltak felfedezhetők. 

De ekkor elég lett a kóválygásból. Erőteljes női hang kért figyelmet a Galériában. Tulajdonosa a titokzatos Szép nevet viseli és hamar kiderült, hogy felkészülten, összeszedetten és kiváló irodalmi vénával megáldva vezetett be minket Buchholz Zoli kozmikus terekben sétáló, átszellemült grafikai világába. A végén hosszas, őszinte tapssal fejezte ki a közönség, hogy mindkettejük produkciója igen meggyőzőre sikerült. Ezután a Vészkijárat Galéria és Műteremközösség tereinek mélyéből nyíló virágos teraszon és a „szalonban” is otthonosan terjedt szét a tovább beszélgető, poharazgató, aprósütit és zsíroskenyeret majszoló, életteli társaság. 

Rövidesen az innen még beljebb nyíló nagy terembe szólították az érdeklődőket, ahol Dömötör László „Ez nagyon állat” című verses leporelló könyvének a bemutatójára ülhettünk be. (Az ehhez szükséges széksorokat Buddha Tamás képzőművész végleg bezárni készülő itteni műterméből adta kölcsön, bizonyítva a kollegális összefogás lehetetlent nem ismerő jelentőségét.) A kezdődő könyvbemutatón teltház volt és a szerző frontális előadói attitűdöt követve olvasta fel kicsiknek és nagyoknak egyaránt javasolt állatos verseit, amelyeket Szerényi Gábor és Homolya Gábor humorral átszőtt illusztrációi, nagyban kivetítve tettek még izgalmasabbá. 

A környező falakon a szintén szobrász párjával együtt a Népszigetre frissen települt Ecsedi Zsolt szobrászművész klasszikus szobrászatot idéző, 3D printekben átírt reliefjei voltak nagy számban megtekinthetők. Szó volt itt egy leszervezett, sok jót ígérő improvizatív színházi előadásról is ezt követően, de sajnos több színész hirtelen lebetegedése miatt azt törölni kellett a programból. Így viszont több idő maradt felszabadult beszélgetésekre, a nyitott műtermekben folyó elmélyültebb diskurzusokra, ismerkedésre.

Egy nagyszerű koncert várt ekkor a már említett Anna Rjabcsevszkaja műtermében. Egy klasszikus rock felállásban színre lépő négy tagú zenekar debütált itt Columbiai ritmusokat idéző produkciójával. A magas szintű zenei élményt adó formáció különlegessége, hogy minden tagját Mártonnak hívják.

E „hangverseny” után egyre felfokozottabb zsongás szűrődött fel ide Szaka Vivien és Kecső Kristóf szobrászművészek srégen szemben álló épületbeli vadiúj műterméből. Ott kihagyhatatlan parti ígérkezett. Így a többi helyszín nagyrészt elcsendesedett és Kristóf őszinte, személyes köszöntőjével, majd általános pezsgős koccintgatással „hivatalosan” is felavatottá vált a stúdió. Én még időben érkezve befértem a tágas, világos térbe, de mögöttem sokan már csak a kitárt ajtón kívülről tudtak hallgatózni és beleskelődni. A két szobrász óriási, több hónapos munkával nyitott itt egybe apróbb tereket, rakta rendbe az ablakok sorát, glettelte és festette ki az ipari nyomokat őrző falakat és mennyezeteket, épített ki új víz és villanyrendszert, fejlesztett fel grafikai műhelyt, otthonos konyhát, tisztességes vizesblokkot. Vivien organikus szemléletű, antropomorf indíttatású, de merész, letisztult absztrakcióba átcsapó szobrai és Kristóf elképesztő szigorral, lemezhegesztéssel alkotott végletesen redukált plasztikái uralták náluk az atmoszférát. Remélem, hogy sokáig élvezhetik mindezt árvízmentesen, amihez ezen a környéken több éves viszonylatban már sok szerencse is kell. Az avató ünnepi besűrűsödése után újra megszólalt az egyre hangosabb zene, majd hajnalig tartó laza, táncos mulatság kerekedett. 

Néhányan még, visszaszivárogva a többi műhelybe folytatták félbemaradt csendesebb beszélgetéseiket. Pontosan hajnali 3 óra 5 perckor, amikor az utolsó szervező becsukta maga mögött a kiskaput, az idei, és első, színesen és vidáman kavargó Népsziget Kult Est, mintha meg sem történt volna, átadta helyét a hűvös hajnali fuvallatnak és a néptelen csendnek.


Miksa Bálint

Ha végre itt a nyár, és meleg az idő… – Fesztiválajánló

Szerző:

Néhány hét (nap) szünet után üzembiztosan megjelennek az elvonási tünetek, színházi élményekre vágyunk. Az évad lassacskán tényleg lecseng, nézzünk tehát körül, hol juthatunk előadásokhoz a nyári hónapokban!

Az Ördögkatlanról fog szólni Német Fruzsina Lilla jövő vasárnapi Tilos Rádiós beszélgetése, a Szezám tárulj! műsorban, úgyhogy kezdjük is ezzel!

https://tilos.hu/show/ket-lampas

A 17. Ördögkatlan Fesztiválnak ismét bőséges a színházi kínálata, aki ezt a fesztivált választja, szinte sűrítetten be tudja pótolni az évad legizgalmasabb előadásait. Néhány kedvencünk:

Fábián Péter: Jókedvvel, bőséggel. A győri RÉV Színház előadásában, vígjáték, a kultúrkormányzat szavalóversenyt ír ki. A vers adott: a Himnusz. De ki nyerje?

Benkó Bence és a csapat: Megmihálylottak. A pécsi OSZIP színészképző kiváló, kreatív, vallomásos előadása. Aki szeretné tudni mit gondolnak a fiatalok, annak kötelező.

Született Wágner Emese : Szalontai Tünde monodrámája, szintén önvallomás, Szenteczki Zita rendezései mindig nagyon finom utalásokkal és humorral vannak fűszerezve.

Komáromy Bese: Soha jobban! A freeSZFE produkciója, amiben a 4-edéves SZFE-s Nyomárkay Zsigmond is játszik. Egy egyházi iskolás testvérpár megrázó története a 2020-as évek elejéről. Nehéz, de fontos.

Benkó Bence: A nagy erdő, mely tele van homálylyal Nagyon fontos előadás a tiszaeszlári vérvádról. Az előadást az Apertúra színházban is láthatjátok. Nagyon jó, nagyon megrázó. Aki olvasta évadértékelő írásunkat, tudhatja, hogy a Kétlámpás Blog számára ez volt az évad legjelentősebb produkciója.

Nyikolaj Erdman: Az öngyilkos Ez egy nagyon vicces darab, nincs kétségünk afelől, hogy ifj. Vidnyánszky jót csinál belőle. A Nemzeti Színház és a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház közös előadása a produkció.

Simorág TánCirkusz: Ma No mese /Manómese/ A színház és az újcirkusz csodálatos találkozása, gyerekeknek szóló mesejáték, de a felnőtteket is lenyűgözi.

Jön még többek között a Forte Társulat, Bagossy Júlia tantermi színházi rendezése, a TÁP Színház, az RS9 Színház, Regős Simon remek rendezése, a Lassúság az SZFE negyedéves prózai osztályával, a Nézőművészeti Kft és a Stúdió K a nagy sikerű Néróval.

A Bánkitó Fesztiválnak ugyan nem fő profilja a színház, mindazonáltal nagyon izgalmas, a részvételiséget előtérbe helyező előadásokat, performanszokat is találhatunk idei kínálatukban. Érkezik a TÁP színház és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem, tánctréninget tart a Góbi Rita Társulat, a Dante Casino leviszi az Utolsó nyarunk című osztálytermi színházi előadását, Gemza Csongorral, Podlovics Laurával, Vilmányi Benettel, Kétyi Lucával és Georgita Máté Dezsővel lehet majd együtt gondolkodni testvérkapcsolatokról, párkapcsolatokról, menésről és maradásról. Fórumszínházat tart a Köret Színház, lehet színházi társasozni a túlélésért a Szociopolyval, amit az Utcáról Lakásba Egyesület hoz el, és egy freeSZFE-s produkció, a Ventillátor is megtekinthető lesz.

Bőséges színházi programot rakott össze idén is a Művészetek Völgye, kiemelünk néhány, számunkra érdekes, produkciót, de ez csak töredéke a lehetőségeknek, érdemes alaposan átböngészni a műsorfüzetet. Számos improvizációs előadással érkezik a Momentán Társulat, nekünk a legizgalmasabbnak a Radar: A jövő lehetőségei tűnik, ahol is egy meghívott szakértővel, Rab Árpád jövőkutatóval lehet a mesterséges intelligenciáról és a jövő lehetőségeiről beszélgetni és játszani. Lesznek sétaszínházak, aki nem próbálta még ezt a formát, annak nagyon ajánljuk, mindig nagyon különleges élmény. A Szélcsendélet és a Legyél te is Jane! is ilyenek. Témájukban pedig kapcsolódnak más, környezettudatosságról, fenntarthatóságról, környezetvédelemről szóló előadásokhoz, üdvözlendő, hogy ez a fesztivál egyik kiemelt témája, ilyen a Climate Changer és a De a növények is éreznek, ugye?

Itt is találkozhattok a Nézőművészeti Kft-vel, az AztaBandával közösen lehet majd drámázni, mi nagyon szerettük a Szabadságra hajlamos című előadásukat, úgyhogy erre a programra biztos beneveznénk. Különleges élmény Gyabronka József előadásában meghallgatni Dante Poklát, mi tavaly a Gellérthegyen voltunk részesei, az Orlai Produkció és a Katona József Színház közös produkciójának folytatását a Purgatóriumot és a Paradicsomot a Szentendrei Teátrumban lehet meghallgatni, teljessé téve a mű befogadását. Érdekesnek ígérkezik a Godotra bábva című bábos előadás a Refis Bábozda előadásában és az ÁSZ Drámaiskola növendékeinek SZÉRUM című előadása, ami a Carson Coma negyedik albumának dalaiból összeállított musical. És, ha már zene: az SZFE negyedéves prózai osztályának zenekara, a tejszínhab is koncertezik, Biró Kristóf, Lukács Ádám, Molnár András, Nyomárkay Zsigmond, Urbán Kristóf koncertje jó levezetése lehet egy fesztiválnapnak. Nagyon erős a fesztivál újcirkuszi programokban is, érdemes azokat is keresni.

A Láthatáron Csoport Mi van veled, Akárki ? című performanszát már beharangoztuk itt, a FakTúrán. Mi nagyon élveztük az előadás próbajátékát, a soundpainting egy felettébb érdekes technika, érdemes részt venni egy olyan színházi előadásban, ahol ezt is ki lehet próbálni.

Nagyon sok mindent találtunk idén a Városmajori Szabadtéri Színpadon, amire érdemes elmenni. Június 5-re van még pár, június 6-ra pedig jócskán akad jegy az évad utolsó premierjére. Kovács D. Dániel/Závada Péter/Varga Zsófia: [ESCAPE] – A Donkihóte-projekt című előadása az Örkény Színház bemutatója. Szerintünk kihagyhatatlan.

A mi választásaink még: Moliere: A fösvény A szolnoki Szigligeti Színház társulata Mucsi Zoltánnal kiegészülve és az év közben a 6színben látható Kizárólag az utókor számára, amiről már rengetegen zengtek ódákat nekünk, de Martinkovics Máté, Sodró Eliza és Bíró Bence dramaturg miatt tervbe is volt véve.

Kifejezetten kapacitálnánk rá titeket, hogy az általunk már látott előadások közül nézzétek meg a Milfet. Pető Kata színművésznő önvallomásai nyomán írták a Kovács fivérek. Maga Dr. Pető Kata és valóságbeli párja, Rohonyi Barnabás játssza. Ha úgy nézzük, pajzán, vicces, ha úgy nézzük fájdalmas, kegyetlen. Ki-ki ossza be! A Jurányiban játsszák év közben, ott mindig elfogynak a jegyet, ami jó jel.

Márfi Márk Telik című előadása régi kedvencünk. Márfi Márk nem csak kiváló színész, de szárnyait egyre erőteljesebben bontogató drámaíró is. Megrázó, elgondolkodtató, nagyon személyes és nagyon őszinte monodráma, csak ajánlani tudjuk.

Lehet még újvidéki, tatabányai, miskolci, budaörsi, kecskeméti, marosvásárhelyi és sepsiszentgyörgyi előadásokat nézni, ha korlátlanok lennének az anyagi lehetőségeink, mi meg is néznénk őket.

Programot hirdetett végre a Szentendrei Teátrum is, már nagyon vártuk, szeretünk hozzájuk járni, színház előtt sétálgatni, kávézgatni. Idén két előadást választottunk magunknak, Bertolt Brecht ÁLLÍTSÁTOK MEG ARTURO UIT! című színművét, a Szigligeti Színház Nagyvárad és a Szentendrei Teátrum koprodukcióját. Brecht még mindig ellenállhatatlan vonzerővel bír számunkra, nagyon kíváncsiak vagyunk Balogh Attila rendezésére. A másik választásunkat a kortárs magyar irodalom és a monodrámák szeretete vezérelte, Halász Rita Margó-díjas írását, a Mély levegőt Pálos Hanna adja elő.

Kecsegtető ajánlat még a PSZICHOTEATRUM: TÁRS/AS/JÁTÉK, Széles Flóra, Takátsy Péter és Xantus Barbara hív minket egy improvizációs, interaktív pszichológiai játék, párkapcsolati témákról. A Purgatórium és a Paradicsom Gyabronka József előadásában szintén vonzó, ahogy Widder Kristóf Szenes Hanna életéről szóló rendezése is, a HANNA – szabadesés több szólamban. Mi nagyon szerettük az SZFE végzős zenés színművész osztályának Frontátvonulás című előadását, ha nincs még programotok augusztus 22-re, érdemes ezzel az előadással búcsúztatni a nyarat.

A Frontátvonulás itt is megnézhető, ha valaki nem mozdulna ki Budapestről, Krasznai Vilmos rendezése július 29-én lesz látható. Tovább böngészve a lehetőségeket, már ki is néztük magunknak a A TRIP és a KULT2 cirkuszszínházát, az 1984-ét és a Soltis Lajos Színház Bolond Istókját.

Reméljük, tudtunk segíteni a választásban, tartalmas, színházi élményekben dúskáló nyarat kívánunk!

A művészet béke. – Színházi világnap 2024.

Szerző:

„…minden jó művészet valahol mélyen ugyanazon dolog körül forog: fogja a teljességgel megismételhetetlent, a jellegzetest és egyetemessé teszi. Művészileg az egyedit az egyetemessel egyesíteni azt jelenti, hogy nem hagyjuk ki belőle a sajátosságokat, hanem inkább hangsúlyozzuk őket, hagyjuk, hogy az ismeretlen átragyogjon a művünkön. A háború és a művészet ellentétek, ahogy a háború és a béke is azok – ez ilyen egyszerű. A művészet béke.”

A Színházi Világnap idei üzenetét Jon Fosse norvég író, drámaíró fogalmazta meg, ami Németh Nikolett fordításában ma minden színházi előadás előtt elhangzik. A nobel-díjas művész gondolatait teljes egészében is érdemes megismerni. A világnap alkalmából három örömteli eseményről szeretnénk beszámolni, ami a napokban történt.

Jon Fosse író fogalmazta meg idén a színházi világnap üzenetét

Idén is kiosztották a Nemzetközi Színházi Intézet Magyar Központja által 1998-ban alapított Hevesi Sándor- díjat, amit olyan Magyarországon élő és alkotó színházművészek vagy a színházért dolgozó személyek kaphatnak, akik a magyar színházművészet nemzetközi el- és megismertetéséért tettek. Idén alkotóművész kategóriában Bányai Tamás világítástervező, előadóművész kategóriában Szabó Réka , táncos, koreográfus, a Tünet Együttes alapítója lett a díjazott. Teljes elfogultsággal jelentjük ki, hogy nekünk Gyarmati Kata, drámaíró, dramaturg, határokon átívelő színházi koprodukciók létrehozója kultúraközvetítő kategóriában kiosztott díja a legörömtelibb. Gyarmati Kata a Stúdió K Színház igazgatója, ami a Kétlámpás Blog kedves helye, és dramaturgiai munkáit is nagyon szeretjük, a Kutyaévek című Günter Grass – regény színpadi adaptációjának nagyszerűségét azóta sem sikerült senkinek túlszárnyalnia számunkra. A Kutyaévek a határokon átívelésre is jó példa, az előadást ugyanis Mirko Radonjić rendezte. Jelen évadát is ennek jegyében nyitotta a Stúdió K, három, friss, európai dráma fordításának felolvasó színházi előadásával, az Eurodram-mal együttműködve, és az évad első bemutatójában, a Káoszban is külföldi rendezővel, Diego de Breaval dolgoztak.

Az említett előadásokról itt olvashattok bővebben:

https://ketlampas.blog.hu/tags/St%C3%BAdi%C3%B3_K

Nagyon szeretjük a fesztiválokat, és nagyon nem tudunk mit kezdeni a díjakkal. Az idei tatabányai MOST Feszten, vagyis a monodrámák és stúdiószszínházi előadások fesztiválján, is az volt az érdekes a díjakban számunkra, hogy mennyiben vág egybe a szakmai zsűri – Dohy Balázs, Molnár Zsófia és Zsurzs Kati – és a közönség ízlése a miénkkel. Úgy tűnik, eléggé egy húron pendülünk, a négy előadásból hármat már láttunk, és szerettük is őket, a negyediket, a legjobb monodrámának kihozott, Született: Wágner Emesét, a nagyon közeli jövőben fogjuk végre megnézni. Szalontay Tünde önéletrajzi elemekből felépülő produkcióját Szenteczki Zita rendezte, és április 4-én látható legközelebb a Jurányi Házban. A legjobb stúdiószínházi előadást, a Tér 12 KREÓN ANTIGONÉ című produkcióját már háromszor láttuk a tavalyi bemutató óta. A Stúdió K Színházban fellelhető, legközelebb április 23-án, és nem csak a tatabányai zsűri, de mi is nagyon ajánljuk, akár diákcsoportokkal is. A nagyon erős szereplőgárda (Sipos György, Pallagi Melitta, Pájer Alma Virág, Bánki Mihály) és az elgondolkodtató koncepcióra épülő rendezés (Viktor Balázs) mellett, minket Bánki Mihály kardalokból átírt songjai vonzanak újra és újra vissza az előadásra. A legjobb alakítás különdíját a Szombathelyi Weöres Sándor Színház fiatalkorú bűnözőket alakító fiúcsapata, László Gáspár, Hajdu Péter István és Kuttner Bálint vehette át a Horváth János Antal által rendezett Kutyabaj című előadásért. Mondjuk azt kevéssé értjük, hogy a negyedik szereplő, Csonka Szilvia, hogy maradhatott ki a szórásból, az ő katalizátor szerepe nélkül a fiúk se mentek volna ekkorát. A közönségzsűrinek van humorérzéke, hiszen a RÉV Színház Jókedvvel, bőséggel című előadását választotta kedvencnek. Fábián Péter darabja ugyanis egy szavalóverseny zsűrijének manipulációtól sem mentes döntéséről szól. Mi a Kettőspont Színházban láthattuk az előadást, és nagyon szerettük.

Olvassátok el, a Kétlámpás Blog hogy látta ezeket az előadásokat:

https://ketlampas.blog.hu/2023/04/11/_kreon_antigone

https://ketlampas.blog.hu/2023/09/17/kutyabaj_435

https://ketlampas.blog.hu/2023/03/12/jokedvvel_boseggel

Dante Casino: Szentmihályi Hajnalka leszámolja önmagát

Fotó forrása: Jurányi Ház facebbok-oldala

Az utóbbi két napot a Jurányi Házban töltöttük a 6. Tantermi Színházi Szemlén. A 12 előadásból hatot tudtunk megnézni, és hármat már ismertünk, így csak három maradt ki az idei válogatásból. Számunkra a legfontosabb előadás a Hétpróbás Társulat szexedukációs programja, a Szex:Ed: Kabaré volt, a leginnovatívabbnak a DanteCasino Szentmihályi Hajnalka leszámolja önmagát című előadást tartottuk, a célközönséget az általunk látott előadások közül a KB35 Színházi Nevelési Társulás Kimondva-kimondatlanulja aktivizálta a legjobban, a legszebbnek az Independent Theater Hungary Hét krajcárját találtuk. Remekül éreztük magunkat ezen a pezsgő két napon. Mindezt sokkal-sokkal-sokkal hosszabban is kifejtettük a Kétlámpás Blogon található írásunkban. Ajánljuk olvasásra és keressétek az előadásokat!

https://ketlampas.blog.hu/2024/03/27/6_tantermi_szinhazi_szemle

Boldog Színházi Világnapot kívánunk! Art is peace. A művészet béke.

Vendégváró Fesztivál a Bethlen téri Színházban

Szerző:

A tizenkettedik alkalommal megrendezett Vendégváró Fesztiválon határon túli magyar színházi műhelyekkel lehet ismerkedni. Idén a Dialog n.o. és a Kaptár Színházi Társulás érkezik három produkcióval Szlovákiából. Ugyan a fesztivál első napja már lezajlott, hétfőn és kedden még lehetőség van bekapcsolódni. A Dialog n.o. 2016-ban alakult formáció, melynek fontos küldetése van:

„Célunk, hogy párbeszédet alakítsunk ki azok között az alkotói csoportok között, melyek a szlovákiai magyar színházi közösségen belül kissé elszigetelődtek. Ez jelentheti olyan előadások létrehozását, melyekben a színházi közeg különböző szegmenseiből érkező alkotókat „boronálunk össze” egy-egy produkció erejéig, akik egyébként nem találkoznának az intézményesített színházi rendszerben. Másik fontos célkitűzésünk, hogy lehetőséget teremtsünk a párbeszédre az alkotók és az egyes színházi területek között.„

A nyitóelőadás Soóky László írásából Keszég László rendezésében a Papa különböző hangszereken hegedül című monodráma, melyet Lajos András adott elő. Mintha egy cseh újhullámos filmbe csöppentünk volna, egyszerre volt megható és groteszk, idilli és nagyon emberi. Lajos András több tucatnyi karaktert jelenít meg, számtalan hangszeren játszik, mesél és énekel. Csodálatos vasárnap esti program volt, amikor még meghalni is jobb, mint más napokon.

A Kaptár Polgári Társulás egy sikerdarab, Martin McDonagh Vaknyugat című darabjának Csikmák Kati dramaturg általi újrafordítását hozza Otthol címmel. A cselekmény is átkerült Csallóközbe, így a drámát jól ismerőknek is érdekes lehet ez a változat, míg az új nézők valószínűleg könnyebben tudnak kapcsolódni a történethez, mint az angol környezetben játszódó eredetihez. Martin McDonagh olyan nagyszerű filmeket jegyez, mint a magyarul Erőszakik címen futó In Bruges, A Három óriásplakát Ebbing határában vagy a a 2022-es év nagy dobása, A sziget szellemei. Drámaíróként is rendkívül népszerű a magyar színpadokon, a Vaknyugatnak is több színpadi verziója futott már, a Soltis Lajos Színház is készített belőle előadást. A Leanne szépe a B32-ben fut a Nézőművészeti Kft-től. Tatabányán játsszák tőle A hóhérokat, a Radnóti Színház pedig újra műsorra tűzte a Párnaembert. Jegyek még kaphatóak a Kaptár előadására, használjátok ki a pedagógus-, nyugdíjas- és diákkedvezményeket!

https://bethlenszinhaz.jegyx1.hu/eloadas/3021/kaptar-polgari-tarsulas-otthol?fbclid=IwAR0sMXVD-Fb5gRPaAoggkcTM4_Jvp_cG8UenWFNKJ2DOEGVvl-2eMgqysvk

Kedden ismét Lajos András játékában gyönyörködhetünk A bőgős fia meg az ördögök című előadáson. Illyés Gyula meséjét Soóky László írta át az előadó számára. A pajzán mese rendezője Fandl Ferenc, a képen is látható, különleges élménnyel kecsegtető látvány Hircsu Mariann munkája. Nagyon szeretjük a bábos megoldásokat, és a vasárnapi élmény is azt súgja nekünk, hogy egy újabb különleges színházi csemegével leszünk gazdagabbak, ha kedden a Bethlen téri Színház fesztiválját választjuk. Találkozzunk! Jegyeket itt találtok:

https://bethlenszinhaz.jegyx1.hu/eloadas/2996/dialog-no-a-bogos-fia-meg-az-ordogok%E2%80%AF?fbclid=IwAR0dKrPqwXYmMB_dCP259ECc1SYYcFmu-v4tzWG7oR9IwQx6PA5PBC4wGbo

A képek a Bethlen téri Színház oldaláról származnak.

Főoldal