2026. július 13-án megnyílt a Hajdú-Bihari Grafikai Művésztelep Derecskén. A tíz napos alkotótábor idén 30. jubileumát ünnepelte. A jeles alkalomból a telep elmúlt három évtizedének válogatott anyaga fogadta a megnyitóra érkezőket a Derecske Városi Művelődési Központ és Könyvtár kiállító termében és folyosóin. A művésztelepen részt vevő alkotók mindig büszkén vállalták az ide történő meghívást, hiszen nem csak a megye egyik legkiemelkedőbb professzionális alkotó közösségéről van szó, hanem az ország talán egyetlen szakgrafikai művésztelepéről, amelynek a sokszorosító grafika hagyományos eljárásai állnak a fókuszában, kiemelt szerepet kapva a rézkarckészítés. A művésztelep alkotói az évek során több mint ezerpéldányos grafikai gyűjteménnyel gazdagították ez idáig a várost, melyek között rézkarcok, akvatinta technikával készült lapok, fametszetek, linómetszetek, kollográfiák és egyéb kísérletező eljárások mellett litográfiák is születtek. Az idei évben megrendezett tábor alkalmával emlékeztek az alkotók és szervezők az elmúlt évtizedek munkájára, eredményeire, tiszteletüket rótták le azok előtt az alkotók előtt, akik már nem vehetnek részt a munkában, közülük is adózva Móré Mihály, Debrecen híres művésze, a telep fődíját jelentő Móré-díj névadója tiszteletének, aki sajnálatos halála miatt csak a legelső Hajdú-Bihari Grafikai Művésztelepen vehetett részt. A telep a 30. jubileum alkalmával köszönetet nyilvánított Pardi Sándor alapítónak, korábbi művésztelep vezetőnek. Szerepét Lénárt Attila grafikusművész (2024-es Móré-díjjal kitüntetett alkotó) vette át, aki a művelődési házzal és Tamus István művészeti vezetővel egyeztetve több innovatív programmal készült az idei telepre. Mint azt az új vezetőtől megtudtuk, a tábor a jövőben több új célt is kitűzött maga elé. A korábbi magas színvonalú szakmai munka megtartása mellett nagy hangsúlyt kap a közösség erősítése, az új programelemek megvalósítása, valamint a lakosság és a helyi vállalkozók bevonása. „Fontos számunkra, hogy a művésztelep munkáját minél többen megismerjék, a lakosság személyesen találkozhasson az alkotókkal és lehetőséget kapjon belátni a kulisszák mögé. Ennek érdekében nyílt napot hirdettünk és könnyűzenei koncerttel egybekötve vittük ki az alkotókkal a grafikát Derecske város főterére, amelynek hatalmas sikere volt. A közösségi programok mellett a fenntarthatóság jegyében szükség van a fiatalításra. Elsőként az aktív, már kiforrott stílussal rendelkező középgeneráció művészeit kívánom megszólítani és meghívni a következő évek táboraiba, azokat, akik országosan is magas szinten űzik a sokszorosító grafika technikáit. Sok mindent már az idei telep első pár napjában tudtunk egyeztetni, de az alkotókkal egész évben kapcsolatot tartva lehetőségem fog nyílni a folyamatos szakmai párbeszédre. Ezt fontosnak tartom, hogy a technikai és egyéb feltételek javítását célzó javaslatokat is tehessek a körülményeket biztosító Derecske Városi Önkormányzat és a művelődési ház felé, akikkel kiváló együttműködésben állunk, így a lehetőség adott lesz a további fejlesztésekre, annak érdekében, hogy ez a harminc éve működő hagyomány ne szakadhasson meg.”– nyilatkozta az új telepvezető.
Szöveg: Maria Strelnikova, Vojnits-Purcsár Vito és Miksa Bálint, fotó: Rékasi Attila
Napjainkban a mesterséges intelligencia, az automatizáció és a digitális rendszerek egyre inkább meghatározzák mindennapi életünket: azt, hogy miként dolgozunk, kommunikálunk, gondolkodunk, és hogyan képzeljük el a jövőt. Herbert Marcuse szerint a technológia soha sem lehet politikailag semleges: olyan gazdasági és intézményi struktúrákban fejlődik, amelyek alakítják viselkedésünket, miközben önmagukat természetesnek és elkerülhetetlennek tüntetik fel.
A tudományos-fantasztikus irodalomban, a populáris kultúrában és a mesterséges intelligenciáról szóló mai diskurzusokban a technológiát gyakran önálló erőként ábrázolják, amely képes kicsúszni az emberi irányítás alól, sőt akár ellenünk is fordulhat. De vajon valóban elválasztható-e a technológia önmagunktól?
Ez a kiállítás nem a történelemtől független szereplőként tekint a technológiára, hanem az emberi képzelet, tudás és döntéshozatal kiterjesztéseként. Yuval Noah Harari arra emlékeztet bennünket, hogy mivel maga az ember is az evolúció terméke, minden, amit létrehozunk – a kőbaltától a mesterséges intelligenciáig –, ugyanúgy a természet része. Ebben az értelemben a technológia nem valami az emberiségen kívül álló jelenség, hanem annak egyik megnyilvánulása. A technológiák azonban soha sem automatikusan vagy szükségszerűen jönnek létre, hanem meghatározott történelmi döntések, intézmények és jövőképek eredményei, amelyek az emberi értékeket és törekvéseket tükrözik.
Ha azonban a technológia önmagunk kiterjesztése, felmerül egy ellenkérdés is: mi történik az emberi cselekvőképességgel, amikor döntéseinket egyre inkább gazdasági, politikai és technológiai struktúrák közvetítik? Hol kezdődik a felelősség, amikor tetteinket nálunk nagyobb rendszerek alakítják? A kiállítás egyszerre tartja érvényesnek e két állítást: a technológiai valóságot intézmények és hatalmi viszonyok formálják, ugyanakkor a szubjektivitás továbbra is ezek között a feltételek között bontakozik ki – olyan cselekvési formákban, amelyek nem e struktúrák ellenére, hanem éppen azok keretein belül jönnek létre.
Robin Sperling munkái a technológiát kulturális és ideológiai rendszerként mutatják be, amely észrevétlenül szervezi a mindennapi életet, miközben láthatóvá teszi az irányítás és a normalizáció általában rejtve maradó mechanizmusait.
Robotto / Szabó Ottó figyelmét a kontroll helyett a képzelet lehetőségeire irányítja. Talált tárgyakból és ipari anyagokból épített spekulatív mechanikus lényei a játék, az alternatív jövőképek, valamint az ember és gép közötti új kapcsolatok számára nyitnak teret.
A két alkotói gyakorlat együtt azt mutatja meg, hogy a technológiai rendszerek, intézmények és az emberi cselekvés kölcsönhatásban formálódik azok révén, akik részt vesznek benne, alkalmazkodnak hozzá, vagy éppen megkérdőjelezik azt.
A kiállítás arra hívja a látogatót, hogy megfigyelje a technológiai valóságot, és elgondolkodjon a saját helyéről benne. A technológiai rendszerek alakítják döntéseinket, ugyanakkor teret hagynak a tudatosságnak és a cselekvésnek is. A felelősség abban rejlik, hogy felismerjük: mindennapi szokásaink és döntéseink miként termelik újra – vagy éppen kérdőjelezik meg azt a technológiai valóságot, amelyben élünk.
Mindezt a tárlat természetesen a képzőművészet szabad vizuális nyelvén közelíti meg. Autentikus műalkotásokat szemlélhetünk, amelyek játékosan képesek kitágítani az értelmezéseket és az asszociációk terét.
Robin Sperling (London, 1963) brit képzőművész és fotográfus, akinek multidiszciplináris alkotói gyakorlata a festészetet, a sokszorosító grafikát, a ready-made-et, az enkausztikát és a nyomtatott áramköri lapokat (PCB) egyaránt magában foglalja. Természetes és talált anyagokkal – köztük agyaggal, viasszal, nyersolajjal, vulkáni hamuval és ipari maradványokkal – dolgozva az absztrakció, a konceptuális művészet és az anyagi folyamatok kapcsolatát vizsgálja, különös figyelemmel a természet, a technológia és az emberi beavatkozás metszéspontjaira. A Central Saint Martins College diplomája után Londonban és Berlinben élt és dolgozott, majd 2000-ben Délkelet-Magyarországra költözött, ahol jelenleg is él és alkot. Művei számos köz- és magángyűjteményben megtalálhatók.
RobOtto / Szabó Ottó (Szekszárd, 1989) Zürichben élő magyar szobrászművész, aki újrahasznosított fémből, kőből és üvegből összeállított kinetikus szobrairól ismert. Mérnöki precizitást ötvöz játékos képzelőerővel: jellemzően talált ipari anyagokat alakít át dinamikus, mechanikusan mozgó alkotásokká, amelyek megőrzik korábbi életük nyomait, miközben elmosódnak bennük a szobrászat, a találmány és a történetmesélés határai. A Magyar Képzőművészeti Egyetemen, majd a Zürichi Művészeti Egyetemen (ZHdK) szerzett diplomát. Munkáit Európa-szerte számos kiállításon mutatták be, és három éven át részesült a rangos Derkovits-ösztöndíjban. Képzőművészeti tevékenysége mellett elismert díszlet- és bábtervezőként is dolgozik színházi produkciókban.
Maria Strelnikova, Vojnits-Purcsár Vito és Miksa Bálint
A kiállítás 2026. Szeptember 15-ig tekinthető meg a Vészkijárat Galériában 1044 Budapest, Zsilip utca 9.
Bittó Dóra, Rötzer Annamária, Szepesi Ágota és Szűcs Miklós alkotják azt a csoportot, akik a Budai Rajziskola idei végzős, 3. éves résztvevői. Ők elsősorban Lelkes A. Gergely festőművész és az iskola többi mesterének a tanítványai, de az utóbbi 10 héten mesterük jóvoltából én is „kezelésbe” vehettem őket.
Úgynevezett mesterkurzus megtartására kaptam felkérést, amit úgy értelmeztem, hogy ilyenkor mesterműveket illik létrehozni. A lazának látszóan koncepciózus, de elsősorban az egyéni munkára koncentráló kurzuson körüljártuk a mestermű fogalmát a lehető legobjektívebben, ezáltal bővítve és összefoglalva a művészi gyakorlat minőségi dimenzióit.
Kiváló hallgatóság jutott nekem. Munkáikban érvényesítették az önálló problémafelvetés, a hitelesség, a kép belső kohéziója, a következetesség, az önkritikus, kitartó munka, a megalkuvás-mentesség, a tudást összegző jelleg, a komplexitás, az önmeghaladást célzó saját felvállalás, a művészetben kibomló, magától értetődő szabadság-megélés… kritériumait.
Bittó Dóra sokat vállalva, rengeteg rajzi tanulmányon keresztül megközelítve a témájához szükséges szakmai biztonságot, alkotott figurális, mégis érzékien megmunkált festői színházat. Rötzer Annamária lassú, türelmes útkereséssel talált rá egy számára nagy jelentőséggel bíró szakrális épületegyüttes ízig-vérig festői és sok tapasztalatot összegző, érzékenyen reflexív megfogalmazására. Szepesi Ágota szabadon csapongó, gyors felvázolásokhoz szokott munkamódját valamelyest megfékezve, több különböző felvetését is magas szinten járta körül, érlelte ki, emelte szélesebb értelművé. Szűcs Miklós következetes alkotó. Eredetien festői, relief hatásokra is apelláló munkái a kurzus során egy ellentét kép párra koncentrálva mélyebbé, koherensebbé, izgalmasabbá és érettebbé váltak.
Ez a Vészkijárat Galériában megvalósult közös kiállításuk alkalmas arra, hogy tisztán megmutatkozzon markánsan különböző karakterük, egyénileg jellegzetes útkeresésük. Ugyanakkor munkáik érettségével jogot is formálhatnak önálló sejtéseik további kidolgozására, bátor kiérlelésére, a festészetben tisztán megmutatkozó szellemi elevenség teljes megélésére.
„Az élet túl rövid… nézz filmeket!” mottóval startolt el az idén tizennegyedik alkalommal megrendezett Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál, ahol – mint azt megszokhattuk – a magyar és nemzetközi rövidfilmes termés legígéretesebb alkotásaiból tekinthetett meg egy nagy csokorra valót a közönség.
A május 28. és június 3. között a Puskin Moziban, valamint a Városháza udvarán megrendezett fesztiválon az élőszereplős és animációs alkotások mellett workshopok és szakmai programok várták az érdeklődőket, köztük a rövidfilmek jellegzetes hibáit, valamint a rövid műfaj kommunikációját és láthatóságát vizsgáló előadások. Ezúttal is megismerkedhettünk a fesztivál Friss Csillagaival, két fiatal színésztehetséggel, akiknek élő casting showban kellett helytállniuk – a megtiszteltetés ezúttal Major Irmát és Juhász Vincét érte. A hagyományos pitch fórumon pedig a kiválasztott alkotók filmterveiket mutathatták be a szakmai közönségnek.
A Friss Hús záróakkordjaként június 3-án, szerdán délután a Puskin Moziban Deák Dániel fesztiváligazgató és a zsűri átadta a fesztivál díjait, összesen tizenhárom kategóriában. A győztesek számára különösen fontos, hogy 2024 októbere óta a Friss Hús hivatalosan is Oscar-kvalifikáló fesztiválnak számít, így a Legjobb magyar élőszereplős- és animációs rövidfilm kategória nyertesei számára is esélyt ad, hogy elnyerhessék az aranyszobrocskát.
A XIV. Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál díjai:
Legjobb film: Konrád Zsuzsanna – Valami Vad
Legjobb animáció: Kreif Zsuzsanna – Adgwa Ata
Legjobb 30 alatti rendező Csaplár Júlia – Északi Part
Legjobb vágás: Czakó Judit – Citrom és márvány
Special mention: Paul Kurucz – Charlie is Not a Boy
Magyar Filmrendezők Szövetsége díja: Fárizs Mihály – Végem
Legjobb színészek: Fazakas Lóci és Bethlenfalvy Péter – Rift
Diákzsűri legjobb film: Dubinyák Réka – Szeplőtelen
Legjobb színésznő: Korontos-Porath Inez – Szeplőtelen
Special mention: Szilágyi Máté és Kereszty Róza – Miklós (28)
Legjobb külföldi animáció: Natalia Mirzoyan – Winter in March
Legjobb külföldi film: Raphaëlle Petit-Gille – Fanny at the Beach
Ázott, kissé félelmetesen rejtélyes, de életteli mesevilágban járunk, ahol úgy tűnik, könnyű lehet művészként gyökeret verni. Ez így is van, bár számolni illik azzal is, hogy kemény viszonyokat kell itt ehhez a szükséges mértékben megpuhítanunk. Ez a százötven éve emberi hódítás alatt álló, tragikus történetekben is törődött mikrovilág a nehézségeken edződött, ezért nagyon is különleges művészi értékek, újító szellemi energiák egyik fontos származási területévé vált. Nem véletlen, hogy jóval előttünk már Mednyánszky László, majd Derkovits Gyula is alkotott itt. A vizek, a hajók látványa, a fénybeli és természeti tünemények, a közvetlenül körülöttünk működő indusztriális cégek barátságos dolgozói, a hajós emberek, még tágabban a körülölelő, nyüzsgő vízparti élet örömteli lehetőségei tényleg segítik azt, hogy élhető művészlétet alakítsunk itt ki. Továbbá fontos, hogy a HELY egy (fél-)sziget. Ez egy bizonyos fokú elzártságot, a zajos és egyre embertelenebb külvilágtól való függetlenség illúzióját adja. A képzőművészek elemi joga és érdeke a szabadságuk, az öntörvényűségük, sajátos életritmusuk megélésének a lehetősége, amit a Népsziget, pontosabban annak északi, Újpesthez tartozó, a régi Mahart hajójavító területére eső része, evidensen megad. Művész szemmel az is külön előnyt jelent, hogy innen percek alatt elérhető a metró, ami gyors kapcsolatot jelent a belvárossal. A kortárs képzőművészek, festők, szobrászok, fotósok, keramikusok és designerek itt sok féle formációban alakították ki műtermeiket és hoztak létre egy sajátos, laza kapcsolati hálózatot. Figyelnek, számíthatnak egymásra, segítik egymást, néha összefogva is szerveznek eseményeket, akciókat, tárlatokat, ahogy korábban a Colony Fesztiválokat, újabban a Népsziget Kult összművészeti ünnepeit. E TETTek által rajzolódik fel a Népsziget Budapest kulturális térképére. Közben maga a HELY szelleme is tanít valamire: Arra inspirál, hogy a külső elvárások helyett azt tartsuk a legfon-tosabbnak, amit magunk tanulunk meg, dolgozunk ki, amit megfigyelünk és végiggondolunk, amiért megküzdünk, amit kiépítünk, amiért együttműködünk. Így megóvó, szabad, barátságos, szerethető világot, jövőt alkotó erőt képviselhetünk. Most, azaz 2026. Május 15-én és 16-án, a Népsziget Kultfeszten is TETTlegesen mutatjuk meg, hogy ezen a HELYen mindez lehetséges.
A fesztivál programja:
Mikor? Május 15–16, péntek-szombat Hol? 1044, Budapest, Zsilip utca 9.
Az eseményen való részvétel ingyenes. A program folyamatosan bővül.
Május 15. PÉNTEK: - 17:00: Kalas Zsuzsa megnyitója a Vészkijárat galériában - 17:00–23:00: Nyitott műtermek program - 18:00: Tetthely című közös kiállítás megnyitója a régi Skurc műteremben
– Folyamatosan: A Vészkijárat Műteremközösség kiállítása a Vészkijárat Nagyteremben - 20:00: Naps (a 90-es évek kultikus képzőművész zenekara újratöltve) koncert: Atno - 22:00–09:00: Oázis: Atno (Az ezen az eseményen való részvétel kivételesen jegyvételhez kötött)
– További szabad afterpartyk a nyitott műtermekben, +meglepetés Filipnél
Május 16. SZOMBAT: - 16:00: Dömötör László (költő) „Ez kész cirkusz” c. előzetes könyvbemutatója. Közreműködik: Lakatos Emília légtornász: Vészkijárat Nagy Terem - 17:00–21:00: A Zsenge műhely kerámia workshopja - 17:00–23:00: Nyitott műtermek program és a Tetthely című kiállítás látogathatósága - 20:00: Baló Sámuel trió záró koncertje
Résztvevők: - Vészkijárat Műteremközösség: Miksa Bálint, Dömötör Sámson László, Nagy Edit, Kozák Kata, Kotormán Ábel - Dokk Stúdió: Takács Rozi, Cseh Dani, Kármán Virág, Bálint Norbert László, Rozman Csenge, Garancsi Tilda, Mincu Arnold Alen, Tolmár Bence, Manila Nicholas, Török Tekla - Atno - Továbbiak: Kecső Kristóf, Szaka Vivien, Nunkovics Róbert, Lakatos László, Antal Malvina, Péli Barna, Anna Riabchevskaia, Éles Lóránt, Berkes Csilla, Kiss Géza, Ana Fischer (Halász Anna), Mizsei Lili, Fülöp Tímea, Vim, Majoros Áron, Kalas Zsuzsa, Dr Gálosi Adrienn
A Kettőspont Színház és Spirituális ügynökség 2026. májusi programkínálata
Beköszönt a tavasz a Kettőspont Színház májusi programját szemlélve – ne ülj hát otthon egyedül! Vége a hidegnek, az ősznek: mozdulj ki végre, és szerezz színházi, koncert- és kiállítási élményeket a Ráday utca underground ékkövében.
A sikerdarabok – mint a Pusztai Luca és Formanek Csaba megformálta Senki sem mer egyedül élni – mellett egy akár színháztörténetinek, de minimum történelminek nevezhető új közösségi drámát is „kieszelt” a teátrum rendezője, Formanek Csaba. A Szevasz, tavasz címen debütáló darab a friss országgyűlési választások érzelmi reakcióinak spontán szövegmegnyilvánulásaiból építkezik, és egy izgalmas, az improvizációt sem nélkülöző előadás formájában kel életre. Előbemutatóját 2026. május 22-én, este hét órai kezdettel láthatjuk; premierről lévén szó, érdemes mielőbb jegyet foglalni vagy vásárolni.
Nagy sikerrel debütált április 25-én a Sasz Flamenco-est, amely szenvedélyes, véget érni nem akaró áramlásával viharos sikert aratott a sokat látott kettőspontos falak között. Ezeket most Rékasi Attila budapesti fotóművész „fényszobrai” töltik meg színekkel és dinamikus formákkal, a kísérleti fotográfia jegyében megvalósuló kiállításon.
A fotóanyag könyvbemutató formájában is megjelenik a kínálatban: mindjárt a hónap indításaként, hatodikán Hegedűs Ákos / MORPHO Hardcore című kiadványa ígér izgalmas tartalmat – érdemes ellátogatni és belelapozni.
Május 28-án a szintén sok nézőt vonzó Piaf – A veréb című dramatizált dalest is műsorra kerül (Énekel, játszik, színpadra alkalmazta: Csépai Eszter, Zongorán kíséri: Darvas Kristóf), de új műfaj is bemutatkozik a Balance Táncműhely balettbemutatóján.
Igazán tartalmas és színes programkavalkád mellett arra is felhívnám olvasóink figyelmét, hogy a Kettőspont több mint egy színház: egy spirituális tér is, ahol közösségre találhat minden, a szellemi magányát levetni kívánó látogató.
Fekete Attila fotókiállításán Pokorny Szilárd író gondolatébresztőjét adja elő (fotó: Rékasi Attila, eredeti kompozíció a cikk végén)
Beindult a kiállítási szezon is: a Kettőspont teátrum nézőtéri galériájában április 19-ig tekinthetik meg az előadások, programok alkalmával Fekete Attila fotográfus A magyar foci látképe című fotókiállítását, mely görbe tükröt tart a magyar labdajátékot preferáló hatalomnak.
A sikerdarabok, mint a Senki se mer egyedül élni (Formanek–Pusztai), illetve a Pierrot és Prigozsin (Ács–Formanek), áprilisban is debütálnak újdonságokként a Ráday utcai játszóhelyen. Mindjárt a hónap elején, 4-én bemutatkozik a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem vizsgaelőadása, az Ibusár: a Parti Nagy Lajos–Darvas Ferenc-darabot Dögei Mátyás rendezte.
Koncertek, flamencoest, Cseh Tamás dalköltészete mellett Rékasi Attila fotóművész legújabb alkotásait is megtekintheti 25-től a színházba betérő művészetkedvelő közönség a sokszínű tavaszi vitalitás összművészeti forgatagában.
Miksa Bálint festőművész írása, fotó: Rékasi Attila
Bár részben szervezőként és a Népsziget művészeti életében aktív művészként írok, de egy elképzelt külsős látogató sajátos impresszióit vizionálom az alábbi beszámolóval.
„Kreatívan” kiakasztott távirányítású kapuzaton léptünk be a telepre. Az érzékelőre egy műanyag elektromos doboz fedelét drótozta valaki a szabad ki- és bejárásért, a túloldalon pedig egy felszegezett kartonhulladék takarja az infraszemet. Ebből is látható, hogy a terület tulajdonosa nem volt tevőleges partner az eseményen, hanem inkább egy kalóz akció izgalmaiba csöppentünk.
Régi raklapra szögelt fesztiváltérkép és programplakát fogadott néhány lépés után. A költségvetés szerénysége itt volt tetten érhető, de azt is jelezte mindez, hogy erős szervezői akarat ment szembe az akadályokkal.
A telep főutcáján néhány kevéssé átlagos öltözetű ember sétálgatott, vagy kis csoportokban beszélgetett derűsen.
Balra, a térképen is jelzett C épületben csend honolt és sötétség. Az ott egyébként serényen munkálkodó szobrászművésznek, úgy tűnik pont erre a közös művészi kiállásra időzítve akadt fontosabb dolga. Ám a szomszédos B épület erőteljesebb életjeleket mutatott.
Már a bejárat környéki falakon a Dokk Stúdió különösen, karakteresen izgalmas, organikus formákban és remek, zöld-narancs színállásban tobzódó fényfestése kápráztatott el, ami belépve titokzatosabb felvillanásokba csapott át. A lépcsőn járó közönség óriásokká duzzadó árnyait, úgy tűnt, hogy mindenki fotózni akarta. A klasszikus Kádár-kor zsigereinkbe égett formavilágát őrzizte a lépcsőház, amelyben felkaptattam az emeletre.
Még nem volt teljes sötétség odakint, ami meglepetésszerűen derült ki a Dokk Stúdió tereibe lépve. Nagy ablakaikból kitekintve rózsaszínben és lilákban derengtek az újpesti házak az őket tükröző hajós öböl túlpartján. Fiatal művészek és barátaik örültek nekem, amikor betoppantam. Sört nyomtak a kezembe, majd merészen rendezett kiállításukba vonzottak. Nagy méretű, grafikai ihletettségű, de vadul tobzódó képfelületek /Sándor János/ és erős relief kísérletek /Tolmár Bence/ fogadtak, majd intenzív vörösben fogalmazott, örvénylő növényi reminiszcenciák /Garancsi Tilda/ váltakoztak repetitívebb előadású zöldekben tartott szélesebb táj-érzetekkel /Rozman Csenge/ és a mindezekkel összefüggő rajzi vázlatokkal. Az utolsó fakkban lassúbb felfoghatóságú, kevésbé érzéki, mint inkább intellektuális térinstalláció fogadott /Tolmár Bence/. Igyekeztem rászánni a kellő időt. Valamiféle szabadulás misztériumot érzékeltem itt kibontakozni.
Elvileg sietnem illett volna, hiszen rövidesen ígéretes kiállítás-megnyitón lett volna a helyem, de azért még betekintettem Anna Rjabcsevszkaja, orosz festőművész új műtermébe. Még csak alig egy hónapja foglalta el a stúdiót, de már jól belakottnak érzékeltem azt. Szőnyegek, antik bútorok keveredtek az öblös térben dobszerkóval, bicikli vázzal és óriási, felszerelendő régimódi, pályaudvarokat is megvilágítani képes lámpatestekkel. Új, illetve éppen készülő festményeket is láttam a falakon és állványokon. Biztos kezű, de levegősen friss ábrázoló munkákat szemlélhettem hol lovas, hol pedig vitorlás kikötős, néha polgári miliőbe helyezett társas viszonyos tematikákban. Az asztalon jól megfértek az aprósütemények, kencés kaják, borok, vodkák egy pompás Nicolas de Stael albummal. Széles mosolyokkal beszélgetett itt éppen 15-20 vendég angolul, oroszul és magyarul.
Tovább sietve Kiss Gézával, a mindennel kísérletező művész arccal futottam össze, aki apró műtermébe invitált, ahol színes lámpafüzérek közt meglepő tárgyak installációi bukkantak fel. A folyosó falain egymást kiegészítve függtek az Ő filozofikus objektjei Anna virtuóz képeivel.
A szabad levegőre érve érzékeltem, hogy besötétedett és idővel többen lettünk. A Vészkijárat Galéria felé sétálók között több régi ismerőst fedeztem fel. A macskaköves útról éppen csak bepillantottam egy gyönyörűen felújított szobrász műterem kitárt ajtaján, ahol a fényözönben hívogatóan nekem való zene szólt és fiatal művészek gyülekeztek a közelgő, méltó avatási szertartásra. Ide még vissza kellett térnem, de most Buchholz Zoltán kiállításán volt éppen a helyem.
A G épület sárga fa ajtaján keresztül és kongó lépcsőin értem fel az .észkijárat feliratú vasajtóig. Sokan eljöttek, így kissé nehezen fértem be a nem túl nagy térbe, ahol az ipari hulladékokból is képesek voltak az itteniek jól funkcionáló galériát rittyenteni. Ráadásul ez a hely már több, mint 5 éve színesíti rangosan a budapesti képzőművész szcénát. Jellemzően öten „lakják” az e térből nyíló műtermeket. Kozák Kata festőművész betegen is eljött megmutatni a többnyire a régi hajójavító üzem és a telepet körülvevő vízi élet jeleivel foglalkozó műveit a saját műterem részében. Érthető okokból neki hamar haza kellett térnie. Nagy Edit festőművész, akinek a műtermét a szakadatlan kísérletezés szelleme lengi be és aki ugyanakkor a szoros személyesség hitelesítő erejével dolgozik, csak viszonylag későn érkezett meg. Dömötör Sámson László műterem falaira bekukucskálva humorral, iróniával és provokatív hangvétellel átszőtt objekteket, izgalmas tárgy gyűjteményeket, a neve alatt kiadott verses köteteket láthattunk. Az objektum mélyén nyílt Kotormán Ábel szobrászművész stúdiója. Ő ennek az estnek a szervező motorja volt. Munka területe ezúttal tágas, rendezett képet mutatott éppen. A falakon jól néztek ki absztrakt, snitzerpengés reliefjei, ugyanakkor a polcokon és posztamenseken megcsodálhattuk a méretek és dimenziók széles skáláját bejáró figurális munkáit is. A kiállítótérből egy apró előtéren keresztül nemcsak a konyhába, hanem még az én (a szerző) műtermembe is beléphettünk, ahol a falak előtt 10-15cm-re lebegő, szabad sziluettes festmények tucatjai voltak felfedezhetők.
De ekkor elég lett a kóválygásból. Erőteljes női hang kért figyelmet a Galériában. Tulajdonosa a titokzatos Szép nevet viseli és hamar kiderült, hogy felkészülten, összeszedetten és kiváló irodalmi vénával megáldva vezetett be minket Buchholz Zoli kozmikus terekben sétáló, átszellemült grafikai világába. A végén hosszas, őszinte tapssal fejezte ki a közönség, hogy mindkettejük produkciója igen meggyőzőre sikerült. Ezután a Vészkijárat Galéria és Műteremközösség tereinek mélyéből nyíló virágos teraszon és a „szalonban” is otthonosan terjedt szét a tovább beszélgető, poharazgató, aprósütit és zsíroskenyeret majszoló, életteli társaság.
Rövidesen az innen még beljebb nyíló nagy terembe szólították az érdeklődőket, ahol Dömötör László „Ez nagyon állat” című verses leporelló könyvének a bemutatójára ülhettünk be. (Az ehhez szükséges széksorokat Buddha Tamás képzőművész végleg bezárni készülő itteni műterméből adta kölcsön, bizonyítva a kollegális összefogás lehetetlent nem ismerő jelentőségét.) A kezdődő könyvbemutatón teltház volt és a szerző frontális előadói attitűdöt követve olvasta fel kicsiknek és nagyoknak egyaránt javasolt állatos verseit, amelyeket Szerényi Gábor és Homolya Gábor humorral átszőtt illusztrációi, nagyban kivetítve tettek még izgalmasabbá.
A környező falakon a szintén szobrász párjával együtt a Népszigetre frissen települt Ecsedi Zsolt szobrászművész klasszikus szobrászatot idéző, 3D printekben átírt reliefjei voltak nagy számban megtekinthetők. Szó volt itt egy leszervezett, sok jót ígérő improvizatív színházi előadásról is ezt követően, de sajnos több színész hirtelen lebetegedése miatt azt törölni kellett a programból. Így viszont több idő maradt felszabadult beszélgetésekre, a nyitott műtermekben folyó elmélyültebb diskurzusokra, ismerkedésre.
Egy nagyszerű koncert várt ekkor a már említett Anna Rjabcsevszkaja műtermében. Egy klasszikus rock felállásban színre lépő négy tagú zenekar debütált itt Columbiai ritmusokat idéző produkciójával. A magas szintű zenei élményt adó formáció különlegessége, hogy minden tagját Mártonnak hívják.
E „hangverseny” után egyre felfokozottabb zsongás szűrődött fel ide Szaka Vivien és Kecső Kristóf szobrászművészek srégen szemben álló épületbeli vadiúj műterméből. Ott kihagyhatatlan parti ígérkezett. Így a többi helyszín nagyrészt elcsendesedett és Kristóf őszinte, személyes köszöntőjével, majd általános pezsgős koccintgatással „hivatalosan” is felavatottá vált a stúdió. Én még időben érkezve befértem a tágas, világos térbe, de mögöttem sokan már csak a kitárt ajtón kívülről tudtak hallgatózni és beleskelődni. A két szobrász óriási, több hónapos munkával nyitott itt egybe apróbb tereket, rakta rendbe az ablakok sorát, glettelte és festette ki az ipari nyomokat őrző falakat és mennyezeteket, épített ki új víz és villanyrendszert, fejlesztett fel grafikai műhelyt, otthonos konyhát, tisztességes vizesblokkot. Vivien organikus szemléletű, antropomorf indíttatású, de merész, letisztult absztrakcióba átcsapó szobrai és Kristóf elképesztő szigorral, lemezhegesztéssel alkotott végletesen redukált plasztikái uralták náluk az atmoszférát. Remélem, hogy sokáig élvezhetik mindezt árvízmentesen, amihez ezen a környéken több éves viszonylatban már sok szerencse is kell. Az avató ünnepi besűrűsödése után újra megszólalt az egyre hangosabb zene, majd hajnalig tartó laza, táncos mulatság kerekedett.
Néhányan még, visszaszivárogva a többi műhelybe folytatták félbemaradt csendesebb beszélgetéseiket. Pontosan hajnali 3 óra 5 perckor, amikor az utolsó szervező becsukta maga mögött a kiskaput, az idei, és első, színesen és vidáman kavargó Népsziget Kult Est, mintha meg sem történt volna, átadta helyét a hűvös hajnali fuvallatnak és a néptelen csendnek.
2024. július 17-én kezdte meg tizenötödik művésztelepét a budapesti székhelyű Caffart Képzőművészeti Egyesület Baján, ahol már tizennegyedik éve rendezik meg a nemzetközi alkotóműhelyt. Mint mindig, az idén is sok új alkotó csatlakozott az egyesület meghívott tagjaihoz. A telep a hivatásos képzőművészeknek biztosít tíz napon át alkotási lehetőséget az Eötvös József Főiskola patinás és hűsítő falai között, ahol mindig nagy szeretettel, odafigyeléssel várják a művészeket, hiszen az intézményben működik a jelentős múltra visszatekintő EJF Kortárs Galéria, melynek művészeti vezetője Dr. Marczin István művészetszociológus, aki a telepet is vezeti. Fontosnak tartják a határon túli magyar alkotók bevonását is a művészeti munkában, igy idén is érkeztek alkotók Szerbiából, Romániából.
Lakó Dorka új munkáin dolgozik, fotó: Rékasi Attila
A telepen készült alkotásokból kiállítás készül majd, mely Baján és több városban is látható lesz majd a következő hónapokban. A telepen alkotó művészek:
Balogh Kristóf József ● Debreczeni Imre ● Filp Csaba ● Harmath István ● Harmath Ica ● Horváth Roland ● Kalácska Gábor ● Knyihár Amarilla ● Lakó Dorka ● László János ● Pap Gitta ● Papp Nikolett ● Rékasi Attila ● Soltis Miklós ● Somorai Renáta ● Sütő Róbert ● Szalma Zsóka ● Szécsi Ödön ● Tóth Norbert ● Török Ferenc
Nagy sikerrel nyílt meg Derecskén Rékasi Attila fotóművész tárlata, Sándor Máté zeneszerző fuvoladarabját a szerző és Cseri Gyöngyi fuvolaművész adta elő, majd Hokné Zákány Marianna kurátor vezetésével egy studióbeszélgetesen „mesélt” az alkotó harminc éves pályafutása emlékezetes pillanatairól jó hangulatban, majd a megnyitó zárásaként Schvarzkopf Lujza mondta el Rékasi egyik kedvenc debreceni költöjének, Bényei Józsefnek Vásárfia című versét. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Rácz Anikó Derecske város polgármestere.
Hokné Zákány Marianna, a kiállítás kurátora a képekről:
Attila olyan képeket válogatott össze a városnap alkalmából nyíló jubileumi kiállítására, amelyek a derecskeiek számára nem csak képek, hanem emlékek is. Akarva akaratlanul elkezdtünk a képek láttán nosztalgiázni. Egymást követték a „Jeszusom! Te jó Ég! Erre már nem is emlékeztem! „ megnyilvánulások, amikor a képeket nyomtattam. Csak arra lettem figyelmes, hogy egyre többen lettünk és csak jöttek egymás után a sztorik. Jó volt egy kicsit megint a 80-as 90-es évekbe visszarepülni…
Hatalmas tömeg (aki nem korábban érkezett, már nehezen fért a képekhez), kiállítás két helyszínen, Magyar Fotóművészek Szövetsége egy tárlaton a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója alkotóival a Pécsi Galériában és a Martyn Galériában. Itt a jó idő csak ezekért a kiállításokért is érdemes Pécsre látogatni, rég lehetett ekkora volumenű anyagot így együtt látni, mely a legfrissebb munkák mellett majd harminc év alkotásaira tekint vissza szemlézve a kortárs magyar fotóművészet legjobb alkotóit.
Kőrösi Papp Kálmán festménye és Magyari Balázs szobra társaságában a megnyitó előtti pillanatokban
E két Világot a művészi minőségen kívül összeköti a kozmosz. Esetükben ez nem tudósítói túlzás, hanem a közös érdeklődés, közös téma. Magyari Balázs szobrászművész és Kőrösi Papp Kálmán festőművész alkotásait egy számomra szokatlan, másoknak is talán „egzotikusnak” tűnő helyen láthatjuk: a Vajdahunyad várában, jobban mondva annak a városligeti klónjában. Jópár évet éltem a környéken, számtalanszor róttam hangulatos utcáit, bevallom tehát, nem a kortárs képzőművészet kapcsán égett bele retinámba a környék. Most azonban e két kiforrott, mondhatni pályája csúcsán lévő művésszel örömteli módon egészülnek ki ezzel kapcsolatos korábbi élményeim. Ajánlom a kiállítást mindazoknak, akik két egyedi művész kozmoszi világát szeretnének befogadni és nem mellesleg egy csodás palotát is látni.
Székely Edit és „MÁV-os” zeneművész kollégái elvarázsolták a közönséget az „Ismerd meg az ütőhangszereket!” délutánjukon.
Fotók: Rékasi Attila
Székely Edit fuvolaművész műsorvezetőként, animátorként vezette végig a csillogó szemű nagyon aktív újpesti nebulókat az ütőhangszerek játékos megismerésének Vivaldi muzsikáját is megszólaltató élménygazdag útján. Három kiváló „játszótársával” a MÁV Szimfonikusok Zenekart képviselve érkeztek Újpestre, az Ifjúsági Ház nagytermébe mely meg is telt a kis érdeklődőkkel. Edit nagy rutinnal, remek pedagógiai érzékkel vezette a jövő közönségét, akik a sokat emlegetett „csak a telefon érdekli őket” vélekedést itt most messze meghazudtolva, nagyon nagy aktivitást mutattak. A feltett hangszerfelismerő kérdésekre számtalan jelentkező kéz reagált. Felnőttként is élmény volt Vivaldi Tél című közismert kompozíciójának ütős átiratát meghallgatni a három művésztől, igazi zene csemegét hallhattunk. A különleges bemutató koncerten, az előadók által konstruált-fellelt „hangszereket” is megszólaltattak a gyerekeknek, például a nyitóképünkön is látható rozsdás autórugót, aminek kifejezetten kellemes hangja volt a szakavatott kezek által megcsendítve. Azt gondoljuk érdemes akár más kerületekből is ellátogatni, mert nagyon nagy élmény egy ilyen program, március elején újra egy hangszercsoport érkezik, látogassanak el Újpestre!
Székely Edit művésznő a délután házigazdája, műsorvezetője
JÁTÉK, ZENE, ÖRÖM – a MÁV Szimfonikus Zenekarral
Kodály szavai adták az idei sorozat címét. „Hozzon a gyermeknek mindenki, amit tud: játékot, zenét, örömet!” A klasszikus zene és a hangszerek segítségével nyújtunk élményt a koncertlátogató gyerekeknek. Közös éneklés, zenei játékok segítségével élheti át mindenki a saját alkotás élményét, valamint a közösséghez való tartozás örömét. Az európai kultúra legismertebb és legkedveltebb kamarazenéiből válogattunk a sorozatban, valamint vonós –illetve szimfonikus zenekari művekből. A koncerteken bemutatjuk, hogyan szólalnak meg a hangszerek, valamint előadás közben több játékos zenei gyakorlat, mozgásos játék beiktatása is helyet kap. Az interaktív zenés délelőttöt Székely Edit fuvolaművész, zenepedagógus vezeti.
ZENEDÉLUTÁN ISKOLÁSOKNAK 2. ELŐADÁS: 2024. FEBRUÁR 9. PÉNTEK 14 ÓRA 30 PERC Ismerd meg az ütőhangszereket!
Az előadás időtartama: kb. 50-60 perc
Helyszín: Újpesti Kulturális Központ – Ifjúsági Ház, színházterem (1042 Budapest, István út 17-19.)
A jegy ára: 1500 Ft
A gyerekeket kísérő pedagógusoknak 10 fő esetén 1 db tiszteletbérletet/tiszteletjegyet biztosítunk. Újpest kártyával 10% kedvezményt adunk a bérlet és/vagy a jegy árából. Egy kártya 1 főnek ad kedvezményt.
Az igényeket a jelentkezés sorrendjében tudjuk teljesíteni.
Jelentkezés és információ: Katona Gyöngyi; katona.gyongyi@ujkk.hu; 0670/430-5627
Soltis Miklós SZÜRKE ZÓNA című kiállításán járt a FakTúra folyóirat a Magyar Műhely Galériában
Fotó: Rékasi Attila
Irónia, humor, társadalomkritika a falakon, mindenképp tekintsék meg az ingyenesen látogatható kiállítást, nekünk nagyon tetszett, rég láttunk ilyen remek egyéni kiállítást.
,,És akkor imigyen szóla egy égi hang: Mesélj. Ne féld a meséket, mesélj.” (Esterházy Péter)
A Magyar Műhely Galéria (Akácfa utca 20, Budapest 1072, Magyarország)
Soltis Miklós: SZÜRKE ZÓNA | Festmények és installációk
Megnyitó: 2024. február 7-én, szerdán 18 órára. Megnyitó beszédet mond Fekete Ádám író, rendező.
A kiállítás megtekinthető március 1-ig, munkanapon 10 és 17 óra között.
