Kettőspont színhàz

Egy kőszínházban is nagy dolog, ha egy darab eljut az ötvenedik előadásig, egy független színház esetében azt gondolom, ez még inkább érvényes! A Kettőspont Színház a Ráday utca színfoltja, spirituális ügynökség, azaz remek közösségi tér is! Mindig jó a hangulat, de 2023. december  21-én a szokottnál is nagyobb volt a készülődés. Ahogy mondani szokták, a csillárról is lógtak a Diogenész című Weiner Sennyey Tibor tollából született monodráma ötvenedik, jubileumi előadásán. A FakTúra Művészeti és Kulturális folyóirat Formanek Csaba rendezőt, színészt kérdezte szerepéről, a darabról, érzéseiről és a jövőről.

– Csaba, ez az első ötvenedik előadást megélt darab az életedben?

Formanek Csaba: Nem, évekkel ezelőtt az Étellift című előadásunkkal eljutottunk majdnem hetvenig, ha jól emlékszem. Monodrámából ez az első ekkora széria, de remélem, hogy a Hádésszal is elérem majd ezt az előadásszámot. A Diogenésszel pedig most már megcélozhatjuk a 100-at!

– Amennyire tudom, kőszínházban is becsületes, ha egy darab ötven előadást megél, azért ez nagy dolog, azt gondolom, az írónak és neked is rendezőnek, előadónak. Más érzés, más hangulat az ötvenediket játszani, vagy ugyanolyan mint bármelyik előadást?

F. Cs.: Talán csak azért volt ezúttal picit más, mert tudtam, hogy a közönség is tudja, hogy ez most egyféle jubileum, így minden bizonnyal van egy magas elvárás. Ez az érzés azonban az előadás közben bennem teljesen feloldódott, és úgy érzem, a nézőkben is. Ami még nagyon meghatározó volt – és ennek az 50. előadás is oka lehetett -, hogy nagyon sokan jöttek el, talán ennyien még nem is ültek a Diogenészen a Kettőspontban, és elég jó érzés ilyen létszámú közönségnek játszani.

– Ennek tükrében felvetődik bennem a kérdés, milyen érzés az, amikor nem megy jól egy darab és le kell venni a repertoárról?

F. Cs.: A „nem megy jól” kifejezés nagyon relatív, mert arra is vonatkozhat, hogy kevés nézőt vonz be, vagy arra is, hogy kevésbé jó az előadás. Ez utóbbi számos okból is előállhat: a színészi játék, a megírt szöveg vagy maga a rendezés nem elég találó, nem elég mély, nem elég aktuális, stb. Vagy mindezek különböző variációi. Nem tagadom, mindegyikből volt már tapasztalatom. Ilyen esetben én igyekszem elemezni magamban, hol lehet a hiba, mi a gyengeség, lehet-e rajta javítani. Önmagában egy-egy ilyen tényező még nem elég, hogy egy sok munkával összehozott előadástól megváljunk, azonban ha több ilyen merül fel egyszerre, illetve hosszabb távon sem javul a helyzet, akkor olykor hamarabb kell megválni egy-egy előadástól, mint ahogy azt az ember szíve szerint tenné. És hát nyilván ez nem túl jó érzés, marad benned valami hiány, valami betöltetlenség, amit jó esetben fel tudsz majd használni egy következő alkotási folyamatban.

– Mi lehet vajon a Diogenész titka? Mitől futhatott ilyen jó szériát ez a monodráma?

F. Cs.: A Diogenész esetében több szerencsés szál futott össze, és érlelődött meg az évek során. Az egyik kétségtelenül Weiner Sennyey Tiborral való barátságunk és évek óta tartó színházi együttműködésünk, aminek ez a szöveg is egy eredménye volt, hiszen már az elejétől rám írta a darabot, és bár a szöveg teljesen Tibor munkája, a dramaturgiában már megírás közben is voltak észrevételeim, amiket ő nagyon értő és ihletett módon épített bele a végső változatba. 

A darab szerintem abban is erős – és ez szintén Tibor érdeme-, hogy rendkívül egyszerűen, de annál erőteljesebben épít fel egy metafora-rendszert a főhős köré, és minden egyes mozzanat erkölcsi dilemmákat feszeget, de ezt az előadás humora és a figura szertelensége sokáig elrejti a néző elől, hogy aztán a végén a költői motívumok és a morális kérdések láncreakció-szerűen robbanjanak fel. 

A harmadik ok talán abban keresendő, hogy az évek során elég szoros viszonyt tudtam felépíteni a figurához, így nem nagyon van különbség a saját érzéseim, élményeim és a darabbéli Diogenészé között. Pontosabban a szereplőt – mint amolyan személyiség-lehetőséget – tudom arra használni, hogy kissé „punkosabban” tudjak létezni, mint amennyire a hétköznapokban mernék. Ez a folyamat talán nem csak számomra, de a közönség számára is felszabadító. 

A negyedik ok az, hogy a 2016-os bemutató óta ez az előadás sajnos csak egyre aktuálisabb lett. Annak idején a menekültválságra való reakcióként és néhány egyéb konkrét aktuálpolitikai utalás miatt elég élesen állásfoglalásra késztetett az előadás, ami sokak számára talán kellemetlen is volt. Mostanra azonban az idő ezt is „megoldotta”: a lényeg ugyanannyira aktuális, a túl közeli dolgok pedig már számunkra is kicsit történelmi távlatba kerültek. Most már könnyebb nevetni és megrendülni is, mert politikai színtérből egy személyesebb történet terévé vált az előadás, megőrizve és talán meg is erősítve az univerzális, mindenkire érvényes mondanivalót is.

És végül van egy úgymond technikai oka is ennek, ami ered a darab témájából és főhőséből: alig van szükség bármire is az előadáshoz, így nagyon könnyen utaztatható, költséghatékony és nagyon rugalmasan adaptálható szinte bármilyen térhez. Emiatt tudtunk eljutni vele az ország számos pontjára, az erdő közepétől lakásokon keresztül színházi terekig.

– Tudom, hogy szokott lenni előadások után egy beszélgetés a darab kapcsán a közönséggel, amit te nagyon szeretsz. Ehhez kapcsolódva kérdezem: volt már olyan, hogy az ott felmerült észrevétel, diskurzus befolyásolta a darabot és egy későbbi előadásba valami beépült vagy máshogy játszódott?

F. Cs.: Általában az a tapasztalatom, hogy a Diogenész esetében a közönség utólagos reakciói megerősítik bennünk és bennem azt, hogy ezt kb. így érdemes csinálni, illetve folytatni. Nem nagyon szokott előfordulni, hogy más irányt javasolnának a darabnak, a rendezésnek vagy a színészi játéknak, inkább az előadásban megszólaló témákat, helyzeteket, jelentéseket és azt a hatást szokták elemezni, amit az este rájuk gyakorolt. Szóval a legjobb hatás, ami beépül, az végső soron az, hogy igen gyakran érzem, hogy az emberkeresés sikerrel járt. Erre pedig nagy szükség van ebben az egyre képmutatóbb világban.

– Utolsó kérdésem az, van-e már új monodráma a terveid között, s ha igen, arról mi tudható, mi publikus?

F. Cs.: Januárban szünetet tartunk a Kettőspontban, amelynek során ezen a kérdésen is szeretnék majd meditálni. Vagyis igen, tervezek új előadást, de nem feltétlenül monodrámát… Abból van már kettő is, minek halmozni, ugyebár… Szóval van egy érdekes terv a tarsolyban, amihez lehet, hogy Tibinek is van némi köze, de ezt – mivel bennem is rengeteg a bizonytalanság – egyelőre fedje még egy kis jótékony homály. 

Ja, és szilveszterkor bemutatok a színházunkban egy kisfilmet (lehet, hogy nem is olyan kicsit), amit nyáron forgattam, és bár van egy csomó szereplője, mégis „majdnem” monodráma lesz. Most zajlanak az utómunkák, még címe sincs. Ha jól sikerül, majd máskor is levetítem, de az internetre nem kerül fel, szeretném, ha az emberek összegyűlve, egymás társaságában, színházi élményként tudnák befogadni. 

És ami még bizonyos: Diogenész folytatja, és tavasztól ismét aktív lesz, láthatjátok majd a Kettőspontban is, de házhoz is hívhatjátok a jövő évi emberkereső turné keretében.