Premier vastaps RUSZT
Új darabot mutatod be múlt hét vasárnap este a Ràday Utcai Színhàzak Találkozója fesztivál keretében a Kettőspont Színház Ráday utcai színpadàn Formanek Csaba rendezésében Egressy Zoltàn darabját a Valle Della Lunàt.
A fotókat a főpróbán készítettem már akkor meghatott a két remek színművész csodás játéka Agi Gubík és Miklós Hegedüs a premieren még elsöprőbb jàtékkal nyűgözte le a telthàz közönségét, pótszékezni kellett olyan sok néző volt kívàncsi a darabra.
A tér foglalkoztat elsősorban. A térélményeink elsődleges helyszíne a testünk, érzékeink a tapintás, az ízlelés, a szaglás, a hallás, a látás információit közvetítik az idegeinkbe, ahol képzeteinkkel kapcsolódva fizikai és spirituális tereket alkotnak. Ezek a terek hétköznapiaknak is nevezhetőek. Így épül fel a létünk, a világunk. Számomra sokkal izgalmasabbak azok a terek, melyek az idegeink egy bonyolultabb régiójában születnek, amikor is az érzetek kiegészülnek az idővel, az emlékezettel és az érzelmekkel. Amennyire ez általam megítélhető, ezek már igazi emberi terek.
Rékasi Attila: Teremtett terek – Fiktív bajai móló I.
Ha az előbbi térképzetekhez elkezdünk alkotói, képzőművészeti érdeklődéssel viszonyulni, elindul az információszerzésen túlmutató kommunikáció. Párbeszéd a színeken, formákon keresztül személyes emberi illetve társadalmi jelenségekkel, önmagukon túlmutató létkérdésekkel, szakrális érzületekkel.
A tér gondolataink, metafizikai kérdésfeltevéseink és konklúzióink, kinyilatkoztatásaink sajátos megjelenítőjévé válik. Egyfajta médiummá, mely a művészet nyelvezetén keresztül kelt a nézőben egyedi asszociációkat, érzeteket, érzelmeket.
Sokat időzöm jelekkel, jelképekkel, toposzokkal. Kifejezetten érdekel a HŐS, illetve a hősiesség jelenségéhez tapadó társadalmi viszonyulások rendszere, a felépülő kultuszok kérdésköre. Alapjában véve az emberrel mint entitással, annak létszerűségével és e létezésének az időhöz fűződő kapcsolatával foglalkozom azt figyelem, kutatom. Néha hideg tudományossággal, leggyakrabban azonban intuitív alapokon nyugvó érzelmekkel, az alkotás legsajátosabb pillanataiban pedig egy időn túlmutató áramlásban.
Rékasi Attila: Talált terek – Őszi tér I.
A fotográfia egy nagyon sajátos átalakuláson megy most át, ami cirka húsz esztendeje kezdődött a digitalizációval. Transzformációja után leveti azt a kezdetektől béklyóba fogó sajátosságát, hogy csak a hozzáértők tudtak fényképet készíteni. Sok fotográfus kolléga félt ettől a változástól, amit én már nagyon vártam. A fotó liberalizációja az a jelenség, hogy ma már gyakorlatilag bárki, bárhol, bármikor készíthet technikai kötöttségek nélkül fényképet és készít is, az esztétikai vizsgálódás szempontjából a költészeti elvárások szintjére hozza fel a fotóművészetet, ezt érthetően úgy szoktam érzékeltetni, hogy mindenki tud beszélni, mégsem mindenki költő. Én a fotográfiára mindig a költészet nézőszögéből tekintettem. Minden műalkotásnak ugyanazt a keresztutat kell megjárnia, nincs elvárásbeli különbség! Miért is lenne?
Színváltások fesztivál keretében volt szerencsém láthatni a debreceni Ady Gimnázium előadásában Pozsgai Zsolt, Naplopók című darabját. Debreceni éveimből a gimnáziumhoz sok kedves emlék fűzött ezért tudtam, hogy beleteszik a munkát az előadásokba, színházi élményt várhatok arról nem is beszélve, hogy több ma ismert színészünk jött ebből a műhelyből.
Azt gondolom igazi fesztiváldarabbal érkeztek a hajdúságiak, humorral fűszerezett pörgős előadást láthatott a szép számú közönség.
A magyar költészet nagyjai Ady, Babits, Móricz, Tóth Árpád, Kosztolányi elevenedtek meg egy számomra új kontextusban egymás „riválisaként”, az egyetlen női szereplőhöz fűződő egyéni élményeiken keresztül, ami Ady esetében a szifilisz volt.
A költők mindig közel álltak hozzám, a művészvilág különleges alakjainak tartom őket, nagy élmény volt belehelyezkedni az „életükbe” és -nem tankönyv ízűen- árnyaltságokat megismerni természetszerűen összetett személyiségükből.
Nagyon tetszett, szinte kivétel nélkül minden színész játéka, élmény volt látni a jövőt, hogy van még igény a fiatalokban a színházra, hogy akad még hely Budapesten ahol a vidéken működő műhelyek is megmutathatják tehetségüket!
Ha siettek, este 6-ig még megnézhetitek Rékasi Attila: Itt a vége! című kiállítását a Kispontban. Utána pedig még időben átértek a Cseh Tamás – Csengey Dénes: Mélyrepülés zenés színházi előadásra a Kettőspontba!
