Festészet

FakTúra folyóirat festőművészeti oldala

Robin Grant Sperling és Szabó Ottó Robotto kiállítása a Vészkijárat Galériában

Szerző:
dav

Szöveg: Maria Strelnikova, Vojnits-Purcsár Vito és Miksa Bálint, fotó: Rékasi Attila

Napjainkban a mesterséges intelligencia, az automatizáció és a digitális rendszerek egyre inkább meghatározzák mindennapi életünket: azt, hogy miként dolgozunk, kommunikálunk, gondolkodunk, és hogyan képzeljük el a jövőt. Herbert Marcuse szerint a technológia soha sem lehet politikailag semleges: olyan gazdasági és intézményi struktúrákban fejlődik, amelyek alakítják viselkedésünket, miközben önmagukat természetesnek és elkerülhetetlennek tüntetik fel.

A tudományos-fantasztikus irodalomban, a populáris kultúrában és a mesterséges intelligenciáról szóló mai diskurzusokban a technológiát gyakran önálló erőként ábrázolják, amely képes kicsúszni az emberi irányítás alól, sőt akár ellenünk is fordulhat. De vajon valóban elválasztható-e a technológia önmagunktól?

Ez a kiállítás nem a történelemtől független szereplőként tekint a technológiára, hanem az emberi képzelet, tudás és döntéshozatal kiterjesztéseként. Yuval Noah Harari arra emlékeztet bennünket, hogy mivel maga az ember is az evolúció terméke, minden, amit létrehozunk – a kőbaltától a mesterséges intelligenciáig –, ugyanúgy a természet része. Ebben az értelemben a technológia nem valami az emberiségen kívül álló jelenség, hanem annak egyik megnyilvánulása. A technológiák azonban soha sem automatikusan vagy szükségszerűen jönnek létre, hanem meghatározott történelmi döntések, intézmények és jövőképek eredményei, amelyek az emberi értékeket és törekvéseket tükrözik.

Ha azonban a technológia önmagunk kiterjesztése, felmerül egy ellenkérdés is: mi történik az emberi cselekvőképességgel, amikor döntéseinket egyre inkább gazdasági, politikai és technológiai struktúrák közvetítik? Hol kezdődik a felelősség, amikor tetteinket nálunk nagyobb rendszerek alakítják? A kiállítás egyszerre tartja érvényesnek e két állítást: a technológiai valóságot intézmények és hatalmi viszonyok formálják, ugyanakkor a szubjektivitás továbbra is ezek között a feltételek között bontakozik ki – olyan cselekvési formákban, amelyek nem e struktúrák ellenére, hanem éppen azok keretein belül jönnek létre.

Robin Sperling munkái a technológiát kulturális és ideológiai rendszerként mutatják be, amely észrevétlenül szervezi a mindennapi életet, miközben láthatóvá teszi az irányítás és a normalizáció általában rejtve maradó mechanizmusait.

Robotto / Szabó Ottó figyelmét a kontroll helyett a képzelet lehetőségeire irányítja. Talált tárgyakból és ipari anyagokból épített spekulatív mechanikus lényei a játék, az alternatív jövőképek, valamint az ember és gép közötti új kapcsolatok számára nyitnak teret.

A két alkotói gyakorlat együtt azt mutatja meg, hogy a technológiai rendszerek, intézmények és az emberi cselekvés kölcsönhatásban formálódik azok révén, akik részt vesznek benne, alkalmazkodnak hozzá, vagy éppen megkérdőjelezik azt.

A kiállítás arra hívja a látogatót, hogy megfigyelje a technológiai valóságot, és elgondolkodjon a saját helyéről benne. A technológiai rendszerek alakítják döntéseinket, ugyanakkor teret hagynak a tudatosságnak és a cselekvésnek is. A felelősség abban rejlik, hogy felismerjük: mindennapi szokásaink és döntéseink miként termelik újra – vagy éppen kérdőjelezik meg azt a technológiai valóságot, amelyben élünk.

Mindezt a tárlat természetesen a képzőművészet szabad vizuális nyelvén közelíti meg. Autentikus műalkotásokat szemlélhetünk, amelyek játékosan képesek kitágítani az értelmezéseket és az asszociációk terét.

Robin Sperling (London, 1963) brit képzőművész és fotográfus, akinek multidiszciplináris alkotói gyakorlata a festészetet, a sokszorosító grafikát, a ready-made-et, az enkausztikát és a nyomtatott áramköri lapokat (PCB) egyaránt magában foglalja. Természetes és talált anyagokkal – köztük agyaggal, viasszal, nyersolajjal, vulkáni hamuval és ipari maradványokkal – dolgozva az absztrakció, a konceptuális művészet és az anyagi folyamatok kapcsolatát vizsgálja, különös figyelemmel a természet, a technológia és az emberi beavatkozás metszéspontjaira. A Central Saint Martins College diplomája után Londonban és Berlinben élt és dolgozott, majd 2000-ben Délkelet-Magyarországra költözött, ahol jelenleg is él és alkot. Művei számos köz- és magángyűjteményben megtalálhatók.

RobOtto / Szabó Ottó (Szekszárd, 1989) Zürichben élő magyar szobrászművész, aki újrahasznosított fémből, kőből és üvegből összeállított kinetikus szobrairól ismert. Mérnöki precizitást ötvöz játékos képzelőerővel: jellemzően talált ipari anyagokat alakít át dinamikus, mechanikusan mozgó alkotásokká, amelyek megőrzik korábbi életük nyomait, miközben elmosódnak bennük a szobrászat, a találmány és a történetmesélés határai. A Magyar Képzőművészeti Egyetemen, majd a Zürichi Művészeti Egyetemen (ZHdK) szerzett diplomát. Munkáit Európa-szerte számos kiállításon mutatták be, és három éven át részesült a rangos Derkovits-ösztöndíjban. Képzőművészeti tevékenysége mellett elismert díszlet- és bábtervezőként is dolgozik színházi produkciókban.

Maria Strelnikova, Vojnits-Purcsár Vito és Miksa Bálint

A kiállítás 2026. Szeptember 15-ig tekinthető meg a Vészkijárat Galériában
1044 Budapest, Zsilip utca 9.

Dulovits Jenő és az újpesti lomtalanítás – kulturális örökség, elvitelre

Szerző:
dav

Esszé és fotóillusztráció: Rákasi Attila

Újpesten ma lomtalanítás volt. Erről mindig Dulovits Jenő fotóművész, a világhírű „magyaros stílus” megteremtője és a szintén méltán világhírű Duflex fényképezőgép innovációs zsenije jut eszembe. Egy történet, amelyet róla olvastam – egy történet, amely koroktól és politikától függetlenül Magyarország szegénységének fokmérője.

Mindazok kedvéért, akik még soha nem hallottak egyik jelentős művészünkről, fussuk át röviden, ki is volt ő. Dulovits Jenő 1903. június 22-én született Ipolyságon, és Budapesten hunyt el, teljes feledésben, 1972. július 24-én. A magyar fotográfia egyik legjelentősebb, nemzetközileg is számon tartott alakjáról beszélünk. Nevét azonban nemcsak művészi munkái tették ismertté: több technikai újítás is fűződik mérnöki munkásságához. A legfontosabbak közé tartozik a Duto lágyrajzú előtétlencse és a Duflex fényképezőgép, amelyek révén a modern fotótechnika egyik korai megújítójává vált. Utóbbi a tükörreflexes fényképezőgépek fejlődésének fontos állomása volt, amely géptípus később a profi fotósok szinte kizárólagos eszközévé vált. Fotóművészként a fény lírai használatáról vált ismertté: képein az ellenfény és a finom tónusok különleges, mesteri alkalmazásával szerzett népszerűséget és követőket.

Tehát: a fentiek alapján van egy zsenink, akit a világ elismert, és akit a világ számos más országában nemzeti hősként tisztelnének – állami temetése lenne, és országos múzeumot alapítanának neki. Nos, mi történt szeretett kis Magyarországon Dulovits 1972-es halálakor? A család több száz forintot fizetett a kukásoknak, hogy hordják ki az örökölt lakásból a sok negatívot, kéziratot, fényképet – az ő megítélésük szerint szemetet – a kukáskocsira.

Öt éve lakom itt Újpesten, és azóta a lomtalanítást látva mindig ez a történet jut eszembe. Ne higgyük, hogy ez egyedi eset Magyarország pusztulásának történetében. Annyira büszkén mutogatjuk (helyesen) Csontváry kilencven festményét, amelyek teljes joggal a világ legjobbjai közé tartoznak, ha nem a legjobbak. Tudjuk-e, hogy ennek a kilencven festménynek a fennmaradása azon múlt, hogy egyetlen „rajongó”, aki felismerte művészetében az egyetemest, a piacon meghallotta, hogy árverezik a Csontváry-képeket, és azonnal odarohant megvásárolni őket? Aki azt mondaná, hogy „volt árverés, tehát az ország értette az értéket”, annak érdemes felidézni: a háború után vászonhiány volt, és a mester nagy méretű vásznait kocsiponyvaként árverezték el. Milyen szimbolikus kép ez! Elképzelem azt a krumpliárus parasztot, aki szekere ponyvájára felnézve egy általunk már soha meg nem ismert Csontváryt bámult – és talán részegen még le is vizelte.

Legyünk igazságosak: Milos Forman filmjéből is tudhatjuk, hogy Mozartot jeltelen tömegsírba temették a „hálás” Ausztriában, amely ma százmillió eurókat profitál évente a nevéből. Értem én, hogy máshol is előfordult ilyesmi, csakhogy a „sógoroknak” nem volt Trianonjuk – ott más erőforrások is rendelkezésre álltak. Magyarországnak, meglátásom szerint, nem szabadna így bánnia ezekkel a művészi és szellemi forrásaival, mert nekünk szinte csak ez maradt.

Zárásként még egy személyes tapasztalat: minden évben találok művészeti hagyatékokat lomtalanítás idején. Illusztrációm most nem egy ismert alkotó emlékét rögzíti, hanem egy ismeretlen hölgy múltját, amely szó szerint kihullik az idő markából. Tegnap még ott volt a nevére kiállított „Kiváló dolgozó” oklevél, bekeretezve, törött üveggel; mára, a seprés előtt, ennyi maradt az életművéből. A nyomozók és régészek tudják: a szemét sokszor beszédesebb, mint a hivatalos emlékezet. És amit a lomtalanításaink évről évre elmondanak, az nem pusztán feledékenység – hanem értékvesztés.

Rékasi Attila, Újpest

Finisszázs Kalas Zsuzsa festőművésszel – Vészkijárat Galéria

Szerző:

Kritika és fotó: Rékasi Attila

Kalas Zsuzsa finisszázsán jártunk a Vészkijárat Galériában. A művésznő fogadott minket, majd Kovács Gábor barátommal csatlakoztunk a már jelenlévőkhöz. A kötetlen beszélgetés hamar a festészet irányába terelődött, majd a galéria utánozhatatlan hangulatú teraszáról beinvitált bennünket – saját megfogalmazása szerint – a varázslatosan intim kiállítótérbe.

A záróesemény nem pusztán búcsú volt, inkább egyfajta visszatekintés: a művésznő – a kánikulára való tekintettel röviden, mégis koncentráltan – betekintést engedett a képek megalkotásának koncepcionális és lelki folyamataiba. Elmondása szerint a festés kiindulópontja mindig egy konkrét történés: egy megtörtént jelenet, amely nem közvetlenül kerül a vászonra, hanem egy hangulati, intuitív képpé alakul. Ez a folyamat már önmagában is eltávolodás a narratívától: nem a történet, hanem annak lenyomata válik festői anyaggá.

A művek így nem illusztrációk, hanem transzformációk. A művész által évek alatt kikísérletezett technikai és metodikai eszközök révén a kiinduló élmény mintegy „szublimálódik”: a gondolati tartalom halmazállapotot vált, és fénnyé, színné, anyaggá alakul. Ez a festői attitűd a lírai absztrakció hagyományához közelíthető, ahol a személyes élmény nem eltűnik, hanem feloldódik a képi struktúrában.

A beszélgetés során felmerült bennem egy kérdés, amely – talán éppen a képek szerintem „szép”, derűs, kiegyensúlyozott világából fakadóan – elkerülhetetlennek tűnt: vajon minden történet, amelyből ezek a művek születnek, eleve „vidám”? Nem húzódnak meg mögöttük feszültségek, veszteségek vagy akár fájdalmas tapasztalatok?

A kérdés láthatóan meglepte a művészt, ami önmagában is beszédes. A kiállítás képei ugyanis első ránézésre esztétikusak, harmonikusak, sőt kifejezetten életigenlőnek hatnak. Ugyanakkor éppen ez a következetes harmónia vet fel értelmezési kérdéseket: vajon a festészet itt a világ affirmációja, vagy inkább annak átdolgozása, megszelídítése? Nem lehetséges-e, hogy a képekben megjelenő fényesség és egyensúly éppen a kiinduló élmények belső feldolgozásának eredménye?

Másképp fogalmazva: a festészet ebben az esetben nem a valóság tükre, hanem annak korrekciója. Egy olyan tér, ahol a történések nem változatlanul, hanem átalakítva, „megnemesítve” jelennek meg. Ez a folyamat közel áll ahhoz, amit a művészetelmélet katartikus transzformációnak nevez: a negatív vagy ambivalens tapasztalatok esztétikai formába öntése révén új minőséget nyernek.

A finisszázs így nem csupán egy kiállítás lezárása volt, hanem egy nyitott kérdés megfogalmazása is. A beszélgetés végén a művész és a kérdező között egyfajta hallgatólagos megállapodás született: a diskurzus folytatása szükséges. Mert a képek – minden látszólagos könnyedségük ellenére – nem adnak egyértelmű válaszokat. Inkább finoman ellenállnak az értelmezésnek, miközben mégis folyamatosan értelmezésre hívnak.

Talán éppen ez adja Kalas Zsuzsa festészetének erejét: hogy a személyes történetekből kiindulva nem történeteket mesél el, hanem olyan képi tereket hoz létre, amelyekben a néző saját tapasztalatai is visszhangra találhatnak.

Rékasi Attila, Újpest

(Megnyitó a Népsziget Kultfeszten volt)

Bri3 Festő mesterkurzus záró kiállítás

Szerző:

Kép és szöveg: Miksa Bálint festőművész

Bittó Dóra, Rötzer Annamária, Szepesi Ágota és Szűcs Miklós alkotják azt a csoportot, akik a Budai Rajziskola idei végzős, 3. éves résztvevői. Ők elsősorban Lelkes A. Gergely festőművész és az iskola többi mesterének a tanítványai, de az utóbbi 10 héten mesterük jóvoltából én is „kezelésbe” vehettem őket.

Úgynevezett mesterkurzus megtartására kaptam felkérést, amit úgy értelmeztem, hogy ilyenkor mesterműveket illik létrehozni. A lazának látszóan koncepciózus, de elsősorban az egyéni munkára koncentráló kurzuson körüljártuk a mestermű fogalmát a lehető legobjektívebben, ezáltal bővítve és összefoglalva a művészi gyakorlat minőségi dimenzióit.

Kiváló hallgatóság jutott nekem. Munkáikban érvényesítették az önálló problémafelvetés, a hitelesség, a kép belső kohéziója, a következetesség, az önkritikus, kitartó munka, a megalkuvás-mentesség, a tudást összegző jelleg, a komplexitás, az önmeghaladást célzó saját felvállalás, a művészetben kibomló, magától értetődő szabadság-megélés… kritériumait.

Bittó Dóra sokat vállalva, rengeteg rajzi tanulmányon keresztül megközelítve a témájához szükséges szakmai biztonságot, alkotott figurális, mégis érzékien megmunkált festői színházat. Rötzer Annamária lassú, türelmes útkereséssel talált rá egy számára nagy jelentőséggel bíró szakrális épületegyüttes ízig-vérig festői és sok tapasztalatot összegző, érzékenyen reflexív megfogalmazására. Szepesi Ágota szabadon csapongó, gyors felvázolásokhoz szokott munkamódját valamelyest megfékezve, több különböző felvetését is magas szinten járta körül, érlelte ki, emelte szélesebb értelművé. Szűcs Miklós következetes alkotó. Eredetien festői, relief hatásokra is apelláló munkái a kurzus során egy ellentét kép párra koncentrálva mélyebbé, koherensebbé, izgalmasabbá és érettebbé váltak.

Ez a Vészkijárat Galériában megvalósult közös kiállításuk alkalmas arra, hogy tisztán megmutatkozzon markánsan különböző karakterük, egyénileg jellegzetes útkeresésük. Ugyanakkor munkáik érettségével jogot is formálhatnak önálló sejtéseik további kidolgozására, bátor kiérlelésére, a festészetben tisztán megmutatkozó szellemi elevenség teljes megélésére.

Miksa Bálint festőművész

„De itt most mit kell nézni?”

Szerző:

KÖZELEBB — Alternatív Tárlatvezetés Drámainstruktorokkal Bánki Ákos Én Te Te Én című kiállításában

Bánki Ákos festőművész kiállítása önmagában is felér egy kalandtúrával az absztrakt festészet világába. Nem csak a képekkel köthetünk közelebbi ismeretséget a Kult7 Galériában, de a festmények mellett olyan káté-szerűen kifejtett magyarázatokat is kapunk, melyek orientálják a befogadót, végig vezetik egy úton, ahogy érdemes ezekhez a műalkotásokhoz közelíteni. A megfogalmazott kérdések valószínűleg minden kiállításjáró laikusban fölmerültek már, ha kihangosítani nem is illik ezeket. Sok ilyen kérdésre kapunk gondolatébresztő válaszokat, kritikusként a kedvencünk a

„Miért nem elég azt mondani, hogy tetszik vagy nem tetszik?”

A válasz pedig nem csak az absztrakt festészet, de minden műalkotás befogadása kapcsán használható. A másodpercek alatt meghozott ízlésítélet nem a végpontja a befogadásnak, inkább a kezdete, érdemes megvizsgálnunk, vajon miért vonz vagy taszít egy nonfiguratív kép, milyen komplexebb hangulati, érzelmi vagy akár gondolati asszociációkat hívott elő.

Ehhez az értelmezői munkához nyújtottak komoly segítséget az SZFE Drámainstruktor- drámajátékos osztály hallgatói: Dorogi Lili, Monoki Luca Anna és Bodor Kristóf. A program szervezését és kommunikációját Hajdú Léna, a METU Művészeti instruktor mesterszakos hallgatója vállalta. Sokkal izgalmasabb drámapedagógiai módszereket is bevetve kiállítást nézni, mint egyedül vagy párban elveszetten bolyongani a kiállítótérben. Ezt már megtapasztalhattuk a Simorág Táncirkusz múzeumpedagógiai programjain az erzsébetvárosi Zsidó Történeti Tárban, a Szkéné Színházban a Cicikrisztus című előadáshoz készítettek a Rakpart3 színházi nevelési szakemberei egy ráhangoló foglalkozást, amiben nagy szerepet játszottak a BME építészhallgatóinak makettjei és néhány kortárs szépirodalmi szöveg. A Mesemúzeumban megtapasztalt foglalkozások is ötvözik a múzeumpedagógia és a drámapedagógia eszköztárát.

A felvezető skálajáték ezúttal nem csak bemelegítésül szolgált, a kérdések a tárlat befogadásához kapcsolódó, a képek mellett is olvasható káté felvetéseinek sűrítményei voltak. A kiinduló állapot, ahogy az alkalmi kiállításlátogatók neki indulnak a felfedező útnak. Kifejezetten érdekes egybevetni, hogy a kiállítás és a tárlatvezetés hatására mennyiben módosultak a hozott attitűdök, nyitottabbá tudtunk-e válni az absztrakt művészetre.

Ezután három csapatra osztva, de még mindig egyedül, azt kaptuk feladatul, hogy adjunk címet a csapatunknak osztott képeknek. Valamiféle fordítási feladat ez, a képek által kiváltott gomolygó érzések megragadása, értelmezése, verbalizálása. Az igazán érdekes szakasz ez után következett, amikor a csoportunk tagjaival összevetettük a tapasztalatainkat, megosztottuk címötleteinket. Eddig is azt gondoltuk, hogy nem csak egyéni, szubjektív értelmezései léteznek egy műalkotásnak, hanem van valamiféle objektív minősége is. Ezt parádésan igazolta a csoportmegbeszélés. Ugyanazt a festményt éreztük szorongást keltőnek, ugyanabban a képen fedeztünk föl egymástól függetlenül valami testiséget, volt olyan kép is, aminek ketten szinte ugyanazt a címet adtuk. Ez után a fölfedezés után már nagyon gördülékenyen tudtunk a további feladatokon is dolgozni. A mi csoportunknak hangokat, egy másik csoportnak mozdulatot, a harmadiknak bármilyen vendégszöveget kellett társítania a képeihez. A több érzékterület bekapcsolása nagyon jó ötlet, a verbalizáláshoz már szokva vagyunk, a hangzóssággal vagy a testtel kifejezett értelmezés azonban eddig hiányzott az eszköztárunkból. Végül a három csoport megoldásai egy közös mini performanszban realizálódtak.

Lenyűgözően átgondolt, nagyon jó ritmusú foglalkozást raktak össze nekünk a drámainstruktor-hallgatók. Szép a mindenkit egyszerre mozgató kezdet és lezárás kerete, elég idő adatik a teljes kiállítás végig nézésére egyedül és csoportban is, miközben a csoportbeosztás miatt néhány alkotással közelebbi kapcsolatba kerülhetünk. Valóban lemérhető a kezdeti válaszaink és a kiállítás hatására bennünk végbement változás a nyitó játékra adott, lejegyzett válaszaink újra olvasásával. Reméljük, hasonlóan kedves és nyitott nézőközönség részeként mások is kipróbálhatják ezt a rendhagyó tárlatvezetést.

A jelenlét kertje – Kondor Attila a B32 Galéria tereiben

Szerző:

Kritika és fotók: Rékasi Attila

Édesanyám, Rékasi Imréné Borbély Margit nyolcvanéves az idén, és egész életében kertészkedett. Nem tagadom, fiatalon nem értettem, miért bíbelődik annyit a növényeivel. Aztán középkorom elején, a Derecskei Híreknek fotózva, az általam nagy tisztelettel övezett Nagy József gimnáziumi igazgató úrnak, egykori magyartanáromnak tettem fel a kérdést, miközben orchideáit fotografáltam. Tanár úr rám nézett, és öblös, szép hangján azt mondta: „Tudod, Ati, nekem ez a heppem!”

Egy kiállítás látogatása ilyen személyes élményeket is felszínre tud hozni, és már a témaválasztásával megindíthat egy diskurzust az alkotó és a néző között. A B32 Galéria a Bartók Bulvár egyik oszlopa; ha arra járok, mindig érdemes betérni. Kondor Attila képzőművész kiállítása ebbe a „bartókos”, igényes galériák utcájának miliőjébe – azt gondolom – jól beilleszthető.

A térbe belépve érzékeljük, hogy nem amatőr alkotó munkáit látjuk. Mindjárt az első, elém kerülő képről az a vélemény fogalmazódott meg bennem, hogy kvalitását tekintve elfogadnám a magángyűjteményembe. Ez nem feltétlenül igaz minden kiállított munkára, ami nem jelenti azt, hogy azokat ne tartanám kiállításra méltónak; inkább azt gondolom, hogy az egész kiállítás koncepcióját szolgálják, mintsem a remekművek sorát bővítik.

Kicsit fenntartásokkal szoktam fogadni a galériákban elburjánzó videóinstallációkat, mert úgy érzem, manapság szinte „kötelező” ilyeneket is kiállítani, ha korszerűnek akarunk tűnni. Mivel kritikát írok, Kondor vetítését is végignéztem: ha nagy katarzist nem is éltem át, azt gondolom, funkcióját betölti, és némileg árnyalja a téma befogadását.

Ez a téma első ránézésre a kert, de inkább az Éden (annak elvesztése) és a jelenlét (annak megélése) szimbolikája kerül itt a fókuszba. Szeretett Édesanyám, igazgató Úr az a véleményem, hogy Kondor Attila kiállításán a kert több mint időtöltés, mint „hepp”: filozófiai, jelenlét szimbolika.

Rékasi Attila, Újpest

Fergeteges koncert és magas művészet – a Népsziget Kultfeszt betalált!

Szerző:

Fotó és tudósítás: Rékasi Attila, képünkön a nagy sikert arató Naps (a 90-es évek kultikus képzőművész zenekara újratöltve)

Igazi fesztiválhangulat fogadott bennünket a Miksa Bálint és művésztársai által hatalmas munkával és anyagi áldozattal életre hívott, a családokat is megszólító fesztiválon. Számomra különösen izgalmas volt az indusztriális, „filmdíszlet”-hangulatú gyárépületek főutcáján sorjázó műtermek, valamint a kulturális és zenei helyszínek között hömpölygő, vidám tömeg látványa.

Mindenütt – kint és bent egyaránt – kisebb-nagyobb beszélgető csoportok, művészek és „civilek” akik kíváncsiak rájuk, nézők és hallgatók érdeklődő csoportjai váltották egymást a sokszínű terekben. Mosolygó, egymásnak köszönő, nyitott és értő fesztiválozók töltötték meg a teret.

Filip bemutatótermében most jártam először; tőle tudtam meg, hogy leginkább a dizájn foglalkoztatja. Tárgyaik igényes, kreatív munkák – érdemes időt szánni a különleges hangulatú terek felfedezésére, ahol a felkért lemezlovasok „hangművészeti” produkcióit is élvezhettük.

A tucatnyi műteremben hivatásos művészek legfrissebb alkotásait láthatjuk, miközben lehetőség nyílik a nyitott, befogadó alkotókkal való személyes találkozásra is. Az érdeklődőket – akár vásárlási szándékkal érkeznek – örömmel fogadják.

Miksa Bálint festőművész ezúttal énekesként is újra bemutatkozott az Atno terében: több évtized után ifjúkori zenekarával adott a fesztiválhoz méltó, lendületes koncertet. Saját, fiatalkori dalaik meglepő frissességgel szólaltak meg – számomra egyértelműen igazolták időtállóságukat. A Naps nevet viselő formáció, a „90-es évek kultikus képzőművész zenekara újratöltve” ötlete telitalálatnak bizonyult; nem túlzás azt állítani, hogy a koncert fergeteges sikert aratott.

A koncert után kérdésemre Miksa Bálint elmondta: fesztiváljuk nem titkolt célja a „művészeti találkozás” megteremtése mellett az is, hogy felhívja a figyelmet erre a különleges területre – akár a döntéshozók, a politika irányába is. Ez a fantasztikus művészközösség ugyanis egy, sokak által ellenzett lakóparképítési projekt árnyékában próbálja megőrizni sajátos hangulatát: egy zárt, mégis nyitott, Soho-ízű, magas minőséget képviselő, szerethető és befogadó közeget.

Rékasi Attila, Újpest

Képek a DOKK Studio és a Filip tereiről fotók Rékasi Attila

Grafithangulatú festménymeditációk – Sárosi Mátyás Zsolt tárlatáról

Szerző:

Kritika és fotók Sárosi Mátyás Zsolt Televény című kiállításáról: Rékasi Attila

Az újpesti hajógyár apokaliptikus épületrészletei remek hangulati hátteret adnak a Vészkijárat Galéria legújabb, május 12-ig látogatható tárlatához, amely Miksa Bálint vezetése alatt vált bejáratott kiállítótérré. Mindezt azért gondolom így, mert Sárosi Mátyás Zsolt képei csak első pillantásra tűnnek idilli természeti ábrázolásoknak. Ha hosszabban időzünk a képek előtt, feltűnnek azok a rejtett, „shakespeare-i” attribútumok, amelyek világunk pusztulására reflektálnak.

A kortárs művészetben egyre dominánsabban jelenik meg az elmúlás, valamint az ember által okozott természeti pusztítás narratívája. Sárosi kiállításán ezt a gondolatvilágot a burjánzó, cizellált, ám elmúlónak is értelmezhető növényi és tájrészletek, illetve a bennük „elrejtett” emberi maradványok vagy az emberi kultúra szimbólumai jelenítik meg.

Első pillantásra grafikáknak gondolhatnánk a kiállított, nagy méretű táblaképeket, ám közelebbről szemlélve inkább tusalapú, festészeti igényű rajzokként írhatók le – bár nem kívánok technikai kérdésekben végső ítéletet mondani. A művek magas esztétikai minőségről és stabil, magabiztos technikai tudásról árulkodnak.

A kiállított képanyag egységes, jól installált, ami tovább erősíti azt az érzetet, hogy egy hivatásos, figyelemre méltó művész tárlatán járunk.

Rékasi Attila, Újpest

Mit nézz meg február végén? — Művészeti ajánló a FakTúrától

Szerző:

Fotó: Rékasi Attila (színpadkép a Pierrot és Prigozsin az élet forgatagában című drámából)

Folyóiratunk szeretné olvasói figyelmébe ajánlani néhány kiemelkedő művészeti programot február utolsó hetéről. Már megnyílt az Újpesti Galéria (Polgár Centrum – Újpest Galéria, 1042 Budapest, Árpád út 66.) a CAFFART Nemzetközi Művésztelep csoportos kiállítása. Öt éve lakom Újpesten; véleményem szerint az eddigi legjobb tárlatot láthatjuk a metrótól két perc sétára. A képzőművészeti kiállítás március 14-ig tekinthető meg.

Egy fantasztikus művésznő, Csépai Eszter formálja színpadra a világsztár Édith Piaf alakját Piaf – A veréb című műsorával a Kettőspont Színházban 27-én. Szintén ebben a rendkívül közösségteremtő teátrumban formálódott és aratott nagy közönségsikert Formanek Csaba és Ács Tamás Pierrot és Prigozsin az élet forgatagában című drámája, ez a produkció másnap, 28-án Sényén Zala megyében vendégszerepel. A darab hatalmas emberi és párkapcsolati mélységekbe utaztat bennünket, sok-sok humorral oldva a drámai elemek feszültségét.

Rékasi Attila, Újpest

Fénycsíkok, színcsíkok – Nagy Edit festőművész pászmái

Szerző:

Kritika és fotó: Rékasi Attila – Újpest

A Miksa Bálint vezette Vészkijárat Galéria egy művészközösséget is magában foglal: alkotói az újpesti hajógyár urbánus tereiben tartják fenn műtermeiket. Minden kiállításmegnyitó alkalmával lehetőség nyílik a nyitott műtermek meglátogatására is. Egy ilyen alkalom során ismertem meg Nagy Edit művészetét. Azonnal megragadott képeinek líraisága, nonfiguratív szemlélete.

A mostani tárlaton kollázsok is helyet kaptak, amelyek Nagy műtermi koncepcióinak jellegzetes elemei. Alkotásai utalnak az eredeti látványra, ám az áttranszformálódik, szublimálódik, alakot és formát vált. Jelen, legújabb kiállításán mindez pászmákká, „csíkokká” sűrűsödik. Mondhatnánk akár energetizáló fénytapaszoknak is (lásd lenti alkotás): zömében lírai, pasztell hangoltságú formáknak.

Nehéz eldönteni, hogy tájakat, belső képeket, épületrészleteket látunk-e, vagy „csupán” szín- és formaintuitív viszonyokat. Úgy vélem, nem is szerencsés az absztrakt műveket konkrétumokhoz kötni. Nagy Edit kiváló érzékkel alkot színekből formákat – és feltételezhetően formákból színeket is –, így adva érzelmi töltetet expresszív képeinek. Egy mű esetében éreztem úgy, hogy egy konkrétabb képelem nem feltétlenül szolgálja a mű minőségét, ám ennek megítélését az olvasóra bízom. Véleményem szerint Nagy Edit a kortárs magyar képzőművészet egyik izgalmas alkotója, aki következetesen magas minőségű munkákat hoz létre.

Deli Ágnes szobrászművész megnyitóbeszéde számos értelmezési szempontot és megközelítést kínált; a nagyszámú közönség hálás volt a humort sem nélkülöző megszólalásért. A megnyitót követően egy éjfélig tartó, jó hangulatú happening vette kezdetét, amely baráti beszélgetéseknek adott teret. Sok szó esett a kortárs művészetről – már csak ezért is érdemes lett volna ellátogatni Újpestre, a Vészkijárat Galériába.

A kiállítás megtekintését ajánlom, azzal a megjegyzéssel, hogy érdemes előzetesen, a galéria Facebook-oldalán feltüntetett telefonszámon egyeztetni a nyitvatartásról.

Rékasi Attila – Újpest

Az év egyik kiemelkedő kiállítása – Miksa Bálint festményei a Hegyvidék Galériában

Szerző:

Kritika és fotó: Rékasi Attila

Sikerkiállítások sajátja a kiemelkedő érdeklődés, megnyitón ritkán látható tömeg fogadott, Miksa legújabb tárlatán. Mindezt a Hegyvidék Galéria reprezentatív hatalmas terében sikerült elérnie a festőművésznek. Emlékeim szerint most jártam először ezen a helyszínen, amiről nem túlzás azt mondani Budapest egyik legreprezentatívabb kiállítóhelye, impozáns tereivel, hófehér falaival, remek világításával, megfelelő belmagasságával. Külön érdemként emelném ki a helyet illetően, hogy az Újpesti Ifjúsági Ház galériájához vagy a Debreceni Imre festőművész által vezetett volt Kispont Galériához hasonlóan portálablakainak és közvetlen járda melletti fekvésének köszönhetően az utcáról is megnézhető a kiállítás, bár én mindenkit biztatnék, hogy Bálint nagyon egyedi és „aprólékos” festéstechnikájának okán, mindenképp térjen be a galériába és közvetlen közelről, akár néhány centiméterről is szemlélje meg a kép részleteit, új univerzumok nyílhatnak ezáltal a befogadásban.

Miksa egészen kis méretű kéttenyérnyi alkotásaitól a másfél méteres munkákig nyerhetünk betekintést a művész legújabb képeinek világába, érzékelhetjük azt, hogy magabiztosan uralja úgy a kis, mint a nagy képtereket. Megtalálja azt a léptéket, amely tökéletesen segíti, absztrakcióinak, vizuális költeményinek térbe formálását. Ezt a térbeliséget nem véletlenül emlegetem az ő munkái, kifeszítik, kiterjesztik a klasszikus táblakép festészet megszokott határait, úgy a formák, mint a technikai megoldások tekintetében (lásd előző Miksa kritikám). Térbeli játékosságának artikulációjához, elengedhetetlen a fény a megvilágítás milyensége, minősége, ilyetténformán a fent emlegetett kiemelkedő teremi megvilágítás, spotfények kiteljesíthetik a képek háromdimenziós valóságát, melyet a sajátos képszélképzés erősít.

Nem túlzás azt mondani, a Organikusan sérülő szimmetria című tárlat a lírai hangvételű kortárs hivatásos képzőművészet egyik legfontosabb kiállítása az idei esztendőnek. Reprezentálja az újpesti műtermében alkotó Miksa Bálint festőművész életművét a legfrissebb alkotásokkal koronázva azt. Aki ellátogat nemcsak magas minőségű művészetet láthat, de ha lelkét is ki tudja nyitni a befogadás aktusa alatt, energetizáló „terápián” is részt vehet Bálint csodás koloritjának köszönhetően, mindezt ingyenesen, de ajánlom a művész csodálatos könyvének megvásárlását, remek karácsonyi ajándék lehet!

Rékasi Attila, Újpest

Organikusan sérülő szimmetria

MIKSA Bálint festőművész kiállítása

2025. november 27. – 2026. január 10.

A szabad, mozgékonyabb, a változások lehetőségét is nyitva hagyó, illetve szélesebb körű tudást is integráló társadalmak művészetében jelenhetett meg dominánsan az aszimmetriákkal, kísérletezőbb, komplexebb kompozíciókkal is dolgozó művészi szemlélet. E szerint válik kissé érthetőbbé az általam művelt festészet is. Tisztán dekódolható benne, hogy nyitott szemmel élve az életemet, egyszerre hordozom magamban a stabilitás, az örökérvényűség, az azt kifejező szimmetria pszichológiailag belátható igényét, és az ezzel szemben tapasztalt, dinamikusan változó világom szimmetriát torzító, feszültségeket keltő hatását. E belátások egyidejű tudatosságát én már meg nem tagadhatom. Részemről ez a tagadás cinikus behódolás, egyfajta hazugság, retrográd csökönyösség, egy szerintem még esetlegesen alakítható, virágzó jövő elleni destrukció volna. Organikusan kifejlődő képeimen a ki nem kerülhető, sőt filozófiai értelmű alapélményként is megélt dinamizmus így töri meg a kezdeti szimmetriára való hajlamomat elkerülhetetlenül. Ugyanilyen természetességgel mondanak a festményeim nemet magára a hagyományosan szabályos és szimmetrikus befoglaló képformátumokra is, mint minden táblakép, végső soron egylényegű, szervesen hozzájuk tartozó jellemzőjére. 

Számomra mindez az önmagammal és a világgal szembeni belátó őszinteség kérdése lett, ami a művészetem egyik, ha nem a legfontosabb etikai dimenziójává is vált egyben. Ahogy a külvilág szégyenletesen rácáfol rendre az egyensúlyt, nyugalmat kereső énem naiv terveire és elképzeléseire, úgy ezt a valós helyzetet átélve és kifejezve ejtem folyton pofára a képeim csírájában rejlő statikus rend-igényt és szimmetriát. /Miksa Bálint/

//

MIKSA Bálint Siklóson született 1970-ben. A Magyar Képzőművészeti Egyetemen 1994-ben diplomázott mint festőművész és középiskolai rajz-művészettörténet tanár. Mesterei Nagy Gábor és Gerzson Pál voltak. 1991-ben Hermann Lipót-díjat nyert, 1995-ben Genfben volt ösztöndíjas (Fondation Samuel Buffat), 2003-tól 2005-ig Derkovits-ösztöndíjban részesült. 1990 óta 36 egyéni és több mint 70 csoportos kiállításon szerepelt Párizstól Isztambulig, Nizzától Stuttgartig, de főként Budapest és több vidéki város jelentősebb galériáiban. Jelenleg Budapesten él és dolgozik. A festészettel összefüggésben kurzusokat tart és szakírással is foglalkozik. 2020-ban megalapította a Vészkijárat Galériát és Műterem-közösséget a Népszigeten, amelyet azóta is vezet.

Képeit egy pontból, organikus szemlélettel fejleszti, majd kiszabadítva őket a hordozó felületből, szabad sziluettes festményei jönnek létre. Ezek a faltól eltartva installálhatók, így szabad, lebegő, önálló képi entitásokká válnak, festői világmodellekként is felfoghatók.

//

📆 Kiállításmegnyitó: 
2025. november 27. (csütörtök) 18:00

👤 A kiállítást megnyitja: 
LELKES A. Gergely festőművész

📍 Helyszín: 
Hegyvidék Galéria, 1126 Budapest, Királyhágó tér 10.

🎫 A megnyitón való részvétel és a kiállítás megtekintése díjtalan.

A tárlat megtekinthető 2025. november 28-tól 2026. január 10-ig, keddtől péntekig 10:00–18:00, szombaton 10:00–14:00 között. A Hegyvidék Galéria 2025. december 24. – 2026. január 5. között ZÁRVA tart.

Képzős kalandjaim – kipakolástól a Magyar Festészet Napja konferenciáig

Szerző:

Szöveg és kép: Rékasi Attila

Nyáron jártam utoljára a Magyar Képzőművészeti Egyetemen a múlt heti Konferencia előtt, az úgynevezett kipakoláson. Ilyenkor a képzőn tanuló diákok megmutatják az évi termésüket. Máig él bennem az élmény, ami a meghatódásig jutott bennem. Emlékszem, döbbenettel néztem, hogy ezek a zömében 18-25 év közötti „gyerekek” mennyire tehetségesek. A médiaművészet osztályok munkáit leszámítva olyan magas minőségű alkotásokkal, született tehetségek képi megnyilvánulásaival találkoztam, hogy könny szökött a szemembe. Műteremről műteremre járva, Gál osztálytól Filp osztályig végig az járt a fejemben, hogy milyen szerencsés ez a kis Magyarország, hogy ennyi reményteli képzőművész növendékkel büszkélkedhet. Ahogy érzékeltem, a mai fiatalok szeretik a műfaji határokat, vagy úgy is mondhatnám korlátokat a lehető leglazábban kezelni. Gőzerővel törnek be életükbe a médiaművészeti elemek, a festészet is szépen él és virágzik a hallgatók munkáiban, aminek én nagyon örültem. Az az érzésem volt, hogy hiába pár éve vannak a a mesterek között, kész művészek benyomását keltik műveikkel. Ilyen örök emléket nyújtó nyári élményekkel érkeztem újra az egyetem patinás falai közé, a Magyar Festészet Napja rendezőinek meghívására. Nem hallgathatom el, hogy ahányszor belépek a Millennium idején közadakozásból emelt Andrássy úti épületbe, szemem-szám tátva marad szépsége okán. Mégis érzik, hogy az ember a képzőművészek szentélyébe lépett, van egy különös művésztelep hangulata a termeknek, ami engem harminc év fotóművészeti pályám során mindig otthonossággal tölt el. Mindezt csak azért írom, hogy kifejezzem, mennyire jó helyre álmodták meg a szervezők a festészet ünnepnapját, ahol a Mánia és stratégia, válaszutak a kortárs festészetben című konferencián vehettem részt. A hatalmas Barcsay kiállítótérben – amely zsúfolásig megtelt – az idei díjazottak alkotásai adták a méltó hátteret az előadóknak. Dr. habil Erőss István DLA Munkácsy-díjas képzőművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem rektora köszöntője után Dr. habil. Ötvös Zoltán DLA Munkácsy-díjas festőművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem docense, tanszékvezető Festészet van című előadásával nyílt a konferencia. Kósa János DLA Munkácsy-díjas festőművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem docense előadása nagyon érdekes volt számomra, igyekezett történeti betekintést adni az utóbbi évtizedek, beleértve a háború utáni állampárti évek jelenségeit, tendenciáit is. Fontosnak tartom, hogy igyekezett hivatásos művészi szempontokat, értékesítési, galériás összefüggéseket is megvilágítani a Festészet jelene címet viselő értekezésében. Gaál József Munkácsy-díjas képzőművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem docense, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja Agyon definiált festészet című előadása a képzőművészet irodalmi szintű megközelítését adta, fontos hangulatokat, performatív, progresszív szemléletmódot átadva. Verebes György Munkácsy-díjas festőművész, Érdemes Művész, a Magyar Festészet Napja elnöke, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja személyes hangvételű előadásában a festés lelki aspektusait vázolta.

Az előadások sorát egy kerekasztal beszélgetés követte (résztvevők neve lent), ami egy nagyon érdekes, remek beszélgetés volt, minden képzőművésznek érdemes lett volna meghallgatnia. Terjedelmi korlátokat figyelembe véve most csak Dr. Horváth Dániel DLA festőművész, a Magyar Képzőművészti Egyetem docensének azon gondolatát emelném ki, hogy ami nem változott az évek alatt: alkotni azért kell, mert nekünk alkotóknak szükségünk van rá. A Festészet Napját díjátadó zárta, én is zárom soraimat egy itt – szintén Dr. Horváthtól – elhangzott gondolattal, ami méltón kifejezi a festészet, az alkotómunka lényegét:
„Az alkotás: belső igény a szabadságra”.

Rékasi Attila, Újpest

A Magyar Festészet Napja Alapítvány és a Magyar Képzőművészeti Egyetem tisztelettel meghívja Önt a Mánia és stratégia, válaszutak a kortárs festészetben című konferenciára és díjátadóra a Magyar Képzőművészeti Egyetemen Aulájába! 

2025-ben rendhagyó módon a Magyar Festészet napja idei díjazottait bemutató pop up kiállítás mellett egy a magyar festészet jelen helyzetét megvitató, illusztris előadókat felvonultató konferenciával ünnepeljük a Magyar Festészet Napját. 

A konferencia célja, hogy körbejárja a kortárs festészet hatását a mai művészeti és kulturális életre, és megvitassa azokat a feladatokat és lehetőségeket, amelyekkel a kortárs művészek szembesülnek napjainkban.

Program

15.00
Köszöntő
Beszédet mond: Dr. habil Erőss István DLA Munkácsy-díjas képzőművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem rektora

15.05
Festészet van
Előadó: Dr. habil. Ötvös Zoltán DLA Munkácsy-díjas festőművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem docense, tanszékvezető

15.25
A festészet jelene
Előadó: Kósa János DLA Munkácsy-díjas festőművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem docense

15.50
Agyon definiált festészet
Előadó: Gaál József Munkácsy-díjas képzőművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem docense, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja

16.15 Festék, szín, fény
Előadó: Verebes György Munkácsy-díjas festőművész, Érdemes Művész, a Magyar Festészet Napja elnöke, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja

16.35 Szünet

17.00 
Kerekasztal beszélgetés
Moderátor: Dr. Tayler Patrick Nicholas DLA festőművész, a Magyar Képzőművészti Egyetem adjunktusa
Résztvevők: Dr. Horváth Dániel DLA festőművész, a Magyar Képzőművészti Egyetem docense, Iski Kocsis Tibor Munkácsy-díjas festőművész, a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja, Stefanovits Péter Munkácsy-díjas festőművész, Érdemes Művész, a Magyar Művészeti Akadémia Képzőművészeti Tagozatának vezetője, Szurcsik József Munkácsy-díjas festőművész, Érdemes Művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, Tenk László Munkácsy-díjas festőművész, a T-Art Alapítvány alapítója

18.00 Szünet

18.10 
A Magyar Festészet Napja 2025. évi díjazottjainak kiállítása és a díjak ünnepélyes átadása

Egy érzékeny alkotó-záró tárlatvezetés Buchholz Zoltán a Vészkijárat Galériában

Szerző:

Szöveg és a megnyitón készült fotó: Rékasi Attila

Volt szerencsém részt venni a megnyitón, és azóta is, ha eszembe jut a Kozmikus séta című tárlat, nagyon jó emlékek kerítenek hatalmukba. Buchholz műveivel most találkoztam először; intim, kis méretű festményei mély, az érzelmekig hatoló benyomást tettek rám. Egy rendkívül szenzibilis, az anyaggal sajátosan elmélyült viszonyban lévő alkotót ismerhettem meg. Minden kép egy külön világ illúzióját kelti bennünk, miközben a valós látvány helyett a szerző belső szín- és formaalkotási szándéka érvényesül.

Jövő héten kedden, este hat órakor tartja a művész a záró tárlatvezetést. Látogassanak el Újpestre, ismerkedjenek meg vele, valamint Miksa Bálinttal és az általa vezetett művészközösséggel! A hely hangulata kiváló – csak ajánlani tudom.

Rékasi Attila, Újpest

Még egyszer kozmikus sétára hív minden érdeklődőt Buchholz Zoltán a Vészkijárat Galériába. Kiállításán elsősorban festői grafikáit mutatja be. Mély és varázslatos terekbe vetett, vagy azok lényegeként lebegő alakokkal bolyonghatunk a képei által. Kérdezhetünk a művésztől, megismerhetjük a motivációit és megoszthatjuk vele szabadon a saját megéléseinket. Kötetlen, barátságos esemény ígérkezik.

Farkas György festőművész örök álmai novemberig még megtekinthetők Budán

Szerző:

Kritika: Rékasi Attila, fotó Kovács B. Gábor kurátor

Kovács B. Gábor kurátor válogatása segíti a látogatót Farkas György, harminc éve elhunyt hivatásos festőművész sokoldalú munkásságának megismerésében. Az értő és igényes szelekció betekintést enged a különböző korszakok ikonikusnak mondható alkotásaiba. Farkas világa nagyon személyes, ugyanakkor a korára jellemző nonfiguratív tendenciákra is érzékenyen reagál, ám nekem az az érzésem volt, hogy nemcsak „trendiségből” foglalkozik az absztrakcióval. Belső érdeklődése és formabontó igénye vezeti a látvány, a tér felbontására, majd szuggesztív, hol lágy, hol temperamentumos újraépítésére. Festészete számomra erősen kötődik a tájhoz, ugyanakkor a hagyományokhoz, „népkultúrához” is.
Bár a képek befogadhatóságát kicsit nehezíti a helyszín adottsága, a képek könyvespolcok feletti installálása – láttam ilyet Újpesten is, ott is zavart-, véleményem szerint komoly kvalitásokat is fel tud mutatni, meg tud csillantani ez a tárlat.

Rékasi Attila, Újpest

Farkas György festőművész idén 30 éve hunyt el. Tiszteletére, a Török utcai Könyvtárban második alkalommal mutatjuk be rendkívül széles és izgalmas művészetét az érdeklődőknek. Az OKN 2025 programsorozat keretében egy kötetlen beszélgetésre, tárlatvezetésre hívjuk vendégeinket, olvasóinkat október 8-án. A kiállítás november 7-ig tekinthető meg a könyvtár nyitvatartási idejében.

FSZEK Török utcai Könyvtár, 1023 Budapest, Török utca 7-9. 

Térfantáziák könyvbemutatóval Miksa Bálint festőművész budai tárlatán

Szerző:

Kritika és fotó: Rékasi Attila – FakTúra művészeti folyóirat

Buda szívében, Cseh Tamás bronzszobrától egy kőhajításra egy másik nagyon mélyen ható lírikusnak nyílt kiállítása Turbulenciák címmel a múlt héten, ahova a FakTúra művészeti folyóiratot is meghívták. Miksa képeihez hasonlót még nem nagyon láttam sem a magyar sem a nemzetközi képzőművészeti scénában. Úgy technikailag, mint formailag és gondolkodásmódjában nagyon egyedinek tartom képi világát, ami a legjobbak közé emeli őt véleményem szerint, ezért örömmel látogattam el az Íme Kult Tér Galéria termeibe. Ismertem már a művész munkáit, mert több ízben volt szerencsém járni az újpesti műtermében, azonban ez az intim, sajátos építészeti formákkal rendelkező tér most új kontextusba helyezte a művészetét. A műterem „zsúfoltságából” kiszabaduló remekművek nemhogy belakják a teret, de azt kell mondanom valósággal „úszni” kezdenek benne, és nemcsak egyénileg mutatnak minőséget, hanem egymással párbeszédbe elegyedve adnak plusz értelmezést a szemlélőnek. Miksa sajátosan egyedi festményeinek „határtalansága” – értem ez alatt azt, hogy nem kvadrátosak és nincs keretük, csak a térrel viaskodó képszélük teljesen átértelmezi a klasszikus galériatér fogalmat is. Mintha a Hubble űrteleszkóp lencséjén keresztül kémlelnénk az univerzumot, csak ott a háttér szénfekete, fénytelen. Ott az űrben árnyék sem sejlik, a fekete háttér elnyelné. Itt Budán a kitett képek szerencsére árnyékot tudnak vetni, ami egy nagyon különleges hangulatot kölcsönöz minden Miksa Bálint képnek. Érdemes azonban nem csak távolról szemlélni a művész miniuniverzumát, mert az apró részletek, a piktúra is rendkívül figyelemre méltó és a finom ecsetvonások rengetege is ezernyi csodát rejt. Aki esetleg nem jut el a kiállításra, vagy magával vinné valamely módon az élményt, annak megoldást kínál az alkotótól rendkívül kedvező, kiadói áron megvásárolható gyönyörű, nagy formátumú, keménytábla kötésű, színes művészeti könyvalbum, ami bemutatja az eddig született alkotásokat (művész elérhetősége). Jön a fényszegény évszakok sora, mi is lehetne energetizálóbb, mint Miksa fényfestményeinek színkaválkádjában gyönyörködni egy fűtött szobában! Karácsonyra is életre szóló ajándék lehet, csak ajánlani tudom ezt az élményt. 

Azzal zárnám recenzióm, hogy ez a kiállítás szokatlan kérdéseket szült bennem: lehet űrsétát tenni egy budai pincében? Minden jel arra utal, hogy igen!

A kiállítás része a Bartók Béla Boulvard budai Eleven Ősz eseménysorozatnak, a kiállítást Szabó Noémi művészettörténész nyitotta meg és október 10-ig látogatható csütörtökönként 15 és 18 óra között.

Rékasi Attila, Újpest

Az esemény közleménye: Szeretettel várunk MIKSA BÁLINT Turbulencia című kiállításának megnyitójára szeptember 26-án, pénteken 19:00 órakor az Íme Kult Térben.

A kiállítást SZABÓ NOÉMI művészettörténész nyitja meg

Az organikusan növekvő módszertannal készült, szabad sziluettes „lebegő” festmények különleges esztétikai élmény ígérnek. 

Miksa Bálint 2012 végétől kezdte szabad sziluettes festészetének kiérlelését. Képeit egy pontból fejleszti, majd kiszabadítja őket a hordozó felületből. A festmények szabad, lebegő, önálló entitásokká válnak. Festői világmodellekként is felfoghatók.

Légy részese az élménynek, és érezd jól magad egy kedves baráti társaságban!

Megtekinthető: 
október 10-ig nyitvatartási időben (csütörtökönként 15:00- 18:00) és a kapcsolódó programok alatt.