Újságunk a megnyitón járt a varázslatos hangulatú újpesti hajógyár területén elhelyezkedő, Dömötör Sámson László költő, képzőművész által működtetett Felhajtó Erő Stúdiógaléria és Hajózásemlékezeti Gyűjteményben. A megnyitón Dömötör néhány szóban bemutatta a galériát és a Hajózásemlékezeti Gyűjteményt, majd átadta a szót a „Tégla” projekt egyik vezetőjének. A FakTúra művészeti folyóirat videó csatornáján tekintheti meg a megnyitón készült videót, melyen Simon Tímea bemutatja az akciót.
A videót Rékasi Attila készítette, zene Sándor Máté
A kiállítás 2025. április 1-ig látogatható előzetes időpont egyeztetéssel a +36 30 613 7260 telefonszámon. Finisszázs: 2025. április 28., péntek 17.00 órától 18.30-ig
Helyszín: 1044 Budapest, Népsziget, Zsilip utca 9. G épület
A válogatásban szereplő téglák alkotói:
Aros Éva I Barna Regina I Danyel István I Dömötör Sámson László I Éberling Anikó I Eőry Emil I Fekete Balázs I Fórizs Nikoletta I Gábor Bence I Gábor Béla I Gedai Blanka I Gulyás Tamás I Helyes Jenő I Julia Smithing I Kacsák Tamás I Kammerlohr – Kováts László I Katona – Zsombori Mária I Kelner Viktória I Koroknai László I Kovács Johanna I Lajkó Nóra I Majoros Gabriella I Mészáros Gábor I Olajos György I Olivier Bonnin I Pethő Csilla I Revák István I Riegel Lili I Serényi H. Zsigmond I Simon Tímea I Tarjáni Ferenc I Toró Annamária I Vass Tímea I Viktoria Szabo
A megnyitó is nagyon jól sikerült rendezvény volt véleményem szerint a finisszázas is az lesz ajánlom vegyenek részt rajta!
Németh Attila ’79: Emlékutakon XIX. 90×200 olaj-vászon, akril 2025.
Érdemes ellátogatni Győr városába, hiszen a mindig izgalmas győri programok között most március 29. és április 17. között egy izgalmas kortárs kiállítást is megtekinthetünk a Torula kiállítótermében, ami architektúráját tekintve is illeszkedik a két kiállító művész alkotásainak tematikájához. A műtárgyakon keresztül a „múltba” tekinthetünk vissza, mint ahogy a kiállítótér is a „dicső” győri múlt maradéka, konkrétabban a volt Szeszgyár épülete. Hozza a retró hangulatot, akár a Tóth által vizsgált panelek vagy kádárkockák. Én is egy kádárkockában nőttem fel, munkás szüleim életműve lett a hatvannégy négyzetméteres objektum, amely a kor szellemében kalákában épült, illetve a szüleim kétkezi munkájával. Olyannyira, hogy édesanyám is cipelte, rakta a B30-as téglákat, oltotta a meszet, keverte a maltert. Ehhez a piramistetős négyzethez kötődnek életem legkellemetlenebb és legszebb élményei is. Címlapképünkön Németh ’79 gyermekalakja egy Trabant orrán animálja játékfiguráit. Apám, néhai Rékasi Imre tizenöt évet várt egy kislibazöld hycomat kézikuplongos változatra, ezzel a gépcsodával gurultam be barátnőmért a szintén kádárkockákkal szegélyezett utcájába a frissen megszerzett jogosítványom nyomatékosításaként. Micsoda emlékek és még meg sem nyílt a kiállítás, ajánlom nézzék meg a tárlatot!
Rékasi Attila, Újpest
A FakTúra művészeti folyóirat nagy örömmel teszi közzé Kovács László kurátor írását:
Március 29.-én nyílik Tegnapelőtt címmel, Németh Attila és Tóth Norbert közös kiállítása a győri Torulában. A két kiállító eltérő megközelítésből vizsgálja az emlékezés egyéni és kollektív formáit, annak materiális megnyilvánulásait. Egyéni hangvételű munkáik sajátos módon reflektálnak az emlékek konstruálódásának mintázataira, kiemelve e folyamatok identitásképző aspektusait.
Tóth Norgebert és Németh Attila képzőművészek győri kiállításának meghívója.
Németh Attila elsősorban a hagyományos táblaképfestészet keretei között alkot, munkái ugyanakkor mediálisan összetett képletet mutatnak, mivel a hagyományos módon megfestett felületeket a street art eszközkészletéből ismert stencil technikával írja felül. Az eidetikus erővel, fotórealisztikus módon ábrázolt, saját fiatalkori emlékeiből átemelt környezeti elemeket általában családtagjainak alakjával egészíti ki. Eltérő idősíkokat egyesítve próbál kontinuitást teremteni múlt és jelen között. Ugyan munkái személyes indíttatásúak, a képein előkerülő motívumok számos kapcsolódási lehetőséget kínálnak, a közösségi emlékezet megannyi igazodási pontját vonultatják fel.
Tóth Norbert képzőművész munka közben.
Tóth Norbert gyakorlatában szervesen összekapcsolódik a tradicionális médiumok és eljárások használta a konceptuális szemlélet frissességével. Kutatásalapú projektjei elsősorban valamely társadalmi vagy kulturális jelenséghez kapcsolódnak, ennek sokoldalú vizsgálatából indulnak ki. Erősen foglalkoztatják alkotás és termelés, fogyasztás és befogadás ellentmondásai, valamint az urbanizáció kultúrára gyakorolt hatásai. Legújabb – a kiállításon is megjelenő – munkáiban saját szülőhelye, Zalaegerszeg előtörténetéből kiindulva a „csinált városok” problémájával foglalkozik, a falusi és a városi életritmus eltéréseit, a kétféle berendezés súrlódásait tematizálja, és a vidékből városba való költözés identitásra gyakorolt hatásaival vet számot.
A társadalmi környezet képlékennyé válásának és a „megtartó erő” gyengülésének tapasztalatából kiindulva, a két művész munkáiból és alapállásából kiolvasható a megőrző szándékú motívumgyűjtés tudatossága is, hiszen többnyire valójában már csak rezervátumokban fellelhető tárgyakkal, motívumokkal operálnak. Ezek révén próbálnak eleven viszonyt kialakítani a bizonyos értelemben közös múltat is jelentő 20. század második felét lefedő korszak mindinkább feloldódó tárgykultúrájával, narratív koherenciájával.
Teremtett terek-Anita kapitánya, Rékasi Attila alkotása
A Caffart Képzőművészeti Egyesület alkotói hivatásos képzőművészek, ez azonban önmagában még nem elegendő ahhoz, hogy kiemeljük legfrissebb tárlatukat a budapesti művészeti forgatagból. Talán az a tény, hogy a tagok zöme komoly, több esetben állami díjakkal is elismert művész, nem ad rossz alapot ahhoz, hogy dacára a februári hidegnek felkerekedjünk és ellátogassunk a budai Karinthy Szalon kiállítótermébe. Véleményem szerint azonban nem csak a társadalmi elismertség csábíthatja a nézőket a táblaképek elé, hanem az a nehezen szavakba önthető magas művészeti minőség, ami összeköti a tárlat alkotóinak munkáit. Ahogy én látom, minden kiállítónak nagyon sajátos, erősen személyes hangvétele van, amit magas mesterségbeli színvonalon formál az anyagba, legyen szó a vizualitásról, vagy a tartalomról egyaránt. A kiállítást Nagy Zopán fotóművész, költő nyitja meg 2025. február 25-én, kedden 18:00 órakor. Zopán mindig elgondolkodtató, izgalmas megnyitókat tart, úgyhogy csak ajánlani tudom a kiállítást, ahol a fenti munkám is látható lesz.
Rékasi Attila, Újpest
Szeretettel várunk minden művészetkedvelőt a Caffart Képzőművészeti Egyesület csoportos kiállításának megnyitójára a Karinthy Szalonban. A tárlatot Nagy Zopán fotóművész, költő nyitja meg 2025. február 25-én, kedden 18:00 órakor.
Kiállító művészek: Aknay János, Ferencz S. Apor, Horváth Roland, Knyihár Amarilla, László János, Őry Annamária, Pap Gitta, Pinczés József, Puha Ferenc, Rékasi Attila, Sütő Róbert, Szőke Erika, Török Ferenc
„A Caffart Képzőművészeti Egyesület tagjai művészetének fundamentumában éppúgy ott rejtőznek a művészettörténet korábbi korszakainak kísérletei, értékei, mint ahogyan az a reneszánsz vagy a barokk korszakban volt. Nem meglepő tehát, hogy alkotásaikban a régi gondolatok mai változataival és az új invenciók megjelenésével egyszerre találkozhatunk. Gondoljunk itt a képekben felfedezhető művészeti, esztétikai, filozófiai, kultúrtörténeti utalásokra, autonóm kultúrák, mesterek mintáinak feldolgozására, módszereinek újjáélesztésére; olykor a klasszikus világ eredményeinek alkalmazására, vagy a primitív, archaikus közösségek kifejezésmódjainak kifinomult, szellemes átírására. A művészek tulajdonképpen saját történeti, művészettörténeti élményeiket kritikai-szinkretista közelségből saját alkotómunkájukon belül értékelik: ha tetszik nekik, felhasználják, ha nem, újra- vagy átfogalmazzák. A Caffart alkotóinak gondolati forrása két pólusú: az egyik a hagyományosan elfogadott esztétikai értékekkel szembeni tolerancia, a másik a nyitottság, érzékenység az idegen, a más ideák iránt, amelyek mint egy egységes, univerzális világ elméleti termékei szellemi befogadásra készen állnak.” N. Kovács Zita művészettörténész
A kiállítás 2025. március 20-ig, a Karinthy Szalon nyitvatartási idejében (hétfőtől péntekig 12-18 óra között) megtekinthető.
Mint mindig a Vajdahunyadi Kortárs Galériában, Kalcsmann Péter kurátor újra egy remek hangulatú, nagy látogatottságú megnyitót gründolt össze, Dresch Mihály Kossuth és Liszt díjas előadóművész magas szintű tárogató improvizációival.
Puha Ferenc festőművész, absztrakt gesztus festménye
Lakatos Pál Munkácsy-díjas szobrászművész alkotása
Újpesti művészként nagy érdeklődéssel érkeztem a Polgár Centrum galéria termeibe. Öt éve költöztem erre a nagyon szerethető, sok helyszínén festőinek is nevezhető városrészre s ennyi idő alatt még csak néhány előadóművésszel sikerült megismerkednem. Ez az én hibám, több energiát kellene kapcsolatteremtésbe fektetnem. Azt gondoltam, mivel magam is vizuális területen alkotok, ez a tárlat remek lehetőség lesz arra, hogy megnézzem, hova is kerültem. Nos.
Valószínűleg az én hibám, de a kiállított munkák tüzetes átnézése után azt kell, hogy mondjam, nem ugyanazt értjük művészi minőség alatt. A kiállítást végignézve azt fogalmaztam meg magamban, hogy az Újpesti Alkotók Társasága – legalábbis a látott anyag alapján – jobban fémjelezné a csoportosulás valóságát. Természetesen azt sem zárhatom ki, hogy a kurátor hibázott (ha volt), de általában a kurátorok igyekeznek az adott alkotó legjobb munkáit beválogatni egy tárlatra.
A fentiek ellenére megbántam-e, hogy megnéztem a kiállítást? Nem. Ennek oka, hogy volt néhány alkotó, aki felkeltette az érdeklődésemet, a többiek felé pedig nyitott vagyok. Remélem, fogok még tőlük is remek munkákat látni, ha hamarabb nem, akkor jövőre.
A kiemelkedő művészekről szólok, közülük már nehezebb kiválasztanom a „kedvencemet”. Sokat gondolok arra, hogy ez a kedvenc választósdi amúgy sem igazán méltó a művészethez, mert miért kellene megversenyeztetnem Ady-t József Attilával? Az általam most kiemeltek, azt gondolom méltó képviselői a kortárs magyar képzőművészetnek, ha egy külhoni téved be a galériába, nem vallunk velük szégyent. Ha magamnak ellentmondva mégis a „leg” polcra teszek valakit, akkor az Koó Éva Lídia művészete. Az installációt nem tartottam a legszerencsésebbnek, de így is neki sikerült a legközelebb kerülni a „magasművészethez” (sokan nem szeretik ezt a terminust, de nem tudok rá hirtelen jobbat). Véleménycsere című munkáján a formai elemek szép harmóniában vannak a „tartalommal”, ettől számomra hitelessé, önmagán túlmutatóvá válik ez az alkotás.
Koó Éva Lídia Véleménycsere című festmény
A Téli tárlat plakátjára Erdész Erika munkája került, nem indokolatlanul, mindhárom nyitóképünkön szereplő festménye a színek plasztikus megfestésén túl érzékelteti a festői gondolkodásmód fontosságát.
Erdész Erika festményei
Horváth Veronika Önbizalom c. alkotásán éreztem a tehetség és a festészeti gondolkodásmód markáns jelenlétét. Nekem a frissesség, a narratív gondolkodásmód jutott róla eszembe. Hölgyek korát nem firtatjuk, de arra tippelnék, hogy egy fiatal alkotó piktúráját láttam. Az is megfogalmazódott bennem, talán az eddig általam jónak tartott és kiemelt alkotások közül ez a kép válthatná ki a legtöbb vitát, ha nagyon górcső alá akarnánk venni, nekem „működött”!
Horváth Veronika Önbizalom című festménye
Szőllősi Albert munkája is felkeltette a figyelmem és nem csak azért mert a név kötelez – ezt a kritikát a FakTúra folyóiratnak írom-, hiszen a faktúra szempontjából voltak a tárlaton dominánsabb alkotók, de Szöllősi koloritjának finomsága, szenzibilitása megragadja a néző figyelmét, nem csak én időztem képe előtt hosszan.
Szöllősi Albert festménye
Nagy Imre Gyula munkáival korábban is találkoztam már egyéni kiállításán, a szintén Újpesti Ifjúsági Centrum galériájában. Akkor is megírtam, hogy rendben vannak a munkái, itt is a tőle „megszokott” igényességgel megkomponált munkáját találtam, kritikaként annyit jegyeznék meg vele kapcsolatban, hogy emlékeim szerint ez a kép szerepelt az egyéni kiállításán, és mivel Újpesten a közönség nagyjából homogén, talán szerencsésebb lett volna egy új vásznat kiállítani.
Knyihár Amarilla festőművész és Pokorny Attila szobrászművész alkotásai „Ár-Tér” címmel még láthatók a Budapest Art Bridge Galériában, amely a belváros szívének egyik legreprezentatívabb kiállítótere. Csak emiatt is érdemes betérni a tárlatra, de Knyihár dinamikusabb színeket megjelenítő koloritja és Pokorny érzékeny, a természeti elemeket felnagyító, az örökkévalóságba „öntő” térformálása miatt különösen ajánlott. Olyan nagyszabású, minőségi képzőművészeti élményeket szerezhetünk, amelyek méltóak Budapest világvárosi státuszához. Sok éve zajló tendencia a táblaképművészetben a képméretek folyamatos növekedése, legyen szó festészetről vagy fotóról. E közben az ingatlanárak, a művészetek befogadói és társadalmi marginalizálódása eredményeként egyre kisebb terekbe szoruló galériákról beszélhetünk fővárosunkban. Számomra sokszor bántó, hogy a belmagasság nélküli, szűk helyekre „beerőszakolt” nagyméretű munkák sora milyen módon rontja el egy-egy igéretes tárlat minőségét. A BAB-ba öröm bemenni; Knyihár zömében hatalmas vásznai remekül befogadhatóvá válnak, és egy loft lakás nagyvonalúságát adják. Természetesen a lényeg a műalkotások minősége, amivel a két alkotó tematikailag foglalkozik; meglátásom szerint azt magas színvonalon, a tartalom és a forma összhangjával közvetítik az anyagba. A kiállított munkákról kinek mi a véleménye, az mindig az egyéni megélés folyamata, és nagyon sok perszonális tényező eredménye. Személy szerint nekem tetszenek a kiállítás képei és szobrai. Amikor ilyen tárlaton járok, hamar megfogalmazódik bennem a gondolat, hogy egyelőre nem aggódom a magyar művészetért, képzőművészetért. Meglátásom szerint sok tehetséges alkotó él még Magyarországon; változatos, minőségi, kreatív emberek dolgoznak, dacára a finoman szólva sem könnyű pályának. Nekem élmény volt erre a tárlatra ellátogatni; a nyüzsgő belvárosban egy energetizáló szigeten szerezhetünk szekunder természeti élményt, színekbe és formákba öntve.
Rékasi Attila, Újpest
Információk a tárlatról:
Knyihár Amarilla festőművész és Pokorny Attila szobrászművész ÁR-TÉR című kiállítása keddtől péntekig 12 és 18 óra, szombaton 10 és 16 óra között látogatható.
V. kerület, Kossuth utca 10. 14-es kapucsengő. BAB Galéria
Filp Csaba és Radák Eszter festőművész a szerdai megnyitón, fotók: Rékasi Attila
Buda egyik ékköve a Barabás Villa és az impozáns épületet körülölelő hegyrefutó, a zajból a nyugalom szigeteként kiemelkedő kert. A kapun átlépve majd jobbra tartva egy hangulatos üvegfalú galériába jutunk, ahol meglátásunk szerint igazán otthonra találtak Radák Eszter nyugalmat, harmóniát árasztó olajfestményei. Számszerint nyolc nagy méretű munka. Nem mindennapi performatív megnyitót láthatott, hallhatott a szép számú közönség, Filp Csaba festőművész egy angol dalszöveg adaptálásával reagált a kiállítás „Engedjétek be a jó időt, amíg még lehet!” címére hajazva, „Csabi Sheen”-ként jelent meg a galériában, surranót húzva a képzőművészeti egyetem logóját szakaszjelvényként viselve „zubbonyán” és így adta elő humorral fűszerezett a művésznő alkotói világát „lefestő” írását.
Radák Eszter Klimó Károly, és Maurer Dóra tanítványaként végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán, a Pécsi Tudományegyetem DLA-képzése alatt mestere Keserü Ilona volt. Elvégezte a Hubert Schmalix vezette Akademie der Bildende Kunst Wien mesterosztályát és részt vett Salzburgban, Hermann Nitsch kurzusán, a Sommerakademie für Bildende Kunston. Intermédia, valamint festő és vizuális nevelés képzettsége mellett diplomázott az ELTE bölcsészkarán, esztétika szakán.
Filp Csaba megnyitószövege:
Mindjárt elvonyítom a Purple Raint. Ez a kiállító művész által adott képcímek legjellegzetesebbje, Eszter, amikor leteszi az ecsetet, és nézi a kész képet, azt adja címnek ami éppen eszébe jut. Na jó nem mindig azt. Ilyen a mostani kiállításának a címe is, ami egy tanács, vagy felszólítás, hogy engedjük be a jó időt amíg még lehet. Ez a mondat is, ahogy sajnos vagy nem sajnos a mondatok általában többféleképpen értelmezhető. A kiállított képeket nézve, bármelyik vásznat, nem úgy tűnik, hogy bármit is be kellene oda engedni. Mindegyik képen van valami alapvetően hívogató távlat, be lehetne hosszan úszni a vízbe az aranyhídon, ki lehetne lépni az ablakon, keresztül a gyümölcsöskosáron, óvatos mozdulattal szét lehetne hajtani a gyönyörű sárga függönyt, mondom, hívogat a távlat a képeken. Ha szándékosan félreértem, én MSZFCS, aki vagyok, azaz megnyitó személy Filp Csaba, kijelentem, hogy az időt kérem nem lehet beengedni, ez kérem szépen hülyeség, az idő kérem ott van mindenütt. És csak akkor rossz, ha elrontja magának az ember. Normális. Szaknyelven szólva derített képek ezek, a fény egyenletesen öleli körbe a képépítő elemeket, az árnyékok színesek, egyetemes, zárt, éteri univerzum mindegyik, mélyen humanista a mögöttük álló szemlélet, semmi odaégetett keserű fekete kozma, vagy rohadó gyümölcs, a jól ismert evilági magyar barna pörköltszaft, még a kupi is rend rajtuk, semmi lepergő festék vagy porcsík az ablakkereten, fitt, nett, harmónikus képeket látunk. Csak- Esztert idézve ismét- a rárücsközésekben, a pimpelésekben, a gesztusokban jelenik meg az a mikrovilág, azaz szín-tér, ahol az olajfesték vaskos anyaga van használva, ott lesz észrevétlen módon személyes, ott van az a hely, ahol ha volt, a rossz idő ki lett cifrázva. Közelebb lépve, tovább fókuszálva az ecsetvonásokra, akkurátusan festett pöttyökre, mintákra, alkalmi fordítást kell eszközölnöm, elnézését kérve a hallgatóságtól, mert eléggé botcsinálta fordító vagyok, és a kevesek által ismert Gaspara Stampa költőnőtől idézek: Hogy lehet ez, nem tudom jól értetni, de mégis érzem, a nagy szerencsém miatt, hogy szívembe új erős stílus van mintázva. Nézem a kiállított képeket, engedjük be a jó időt amíg még lehet, nézem, nézem és mindjárt elvonyítom, hogy let the sunshine in. De másként fokozom: Io provo che per mia gran ventura mi sento il cor di novo stile impresso. Nem gondoltam volna soha, hogy Eszter kiállítását valaha én nyitom meg, se esztéta se bölcsész nem vagyok, az meg tényleg elképzelhetetlennek tűnt, hogy reneszánsz költőnőt fordítsak neki. Végtelen gazdag a világ, amíg akkora szerencse adatik, hogy be tudjuk engedni a jó időt. A kiállítást ezennel megnyitom.
2024. július 17-én kezdte meg tizenötödik művésztelepét a budapesti székhelyű Caffart Képzőművészeti Egyesület Baján, ahol már tizennegyedik éve rendezik meg a nemzetközi alkotóműhelyt. Mint mindig, az idén is sok új alkotó csatlakozott az egyesület meghívott tagjaihoz. A telep a hivatásos képzőművészeknek biztosít tíz napon át alkotási lehetőséget az Eötvös József Főiskola patinás és hűsítő falai között, ahol mindig nagy szeretettel, odafigyeléssel várják a művészeket, hiszen az intézményben működik a jelentős múltra visszatekintő EJF Kortárs Galéria, melynek művészeti vezetője Dr. Marczin István művészetszociológus, aki a telepet is vezeti. Fontosnak tartják a határon túli magyar alkotók bevonását is a művészeti munkában, igy idén is érkeztek alkotók Szerbiából, Romániából.
Lakó Dorka új munkáin dolgozik, fotó: Rékasi Attila
A telepen készült alkotásokból kiállítás készül majd, mely Baján és több városban is látható lesz majd a következő hónapokban. A telepen alkotó művészek:
Balogh Kristóf József ● Debreczeni Imre ● Filp Csaba ● Harmath István ● Harmath Ica ● Horváth Roland ● Kalácska Gábor ● Knyihár Amarilla ● Lakó Dorka ● László János ● Pap Gitta ● Papp Nikolett ● Rékasi Attila ● Soltis Miklós ● Somorai Renáta ● Sütő Róbert ● Szalma Zsóka ● Szécsi Ödön ● Tóth Norbert ● Török Ferenc
A családi házatokban, otthonodban a családi fészek „közepén” van a műtermed, nem igényled az alkotói magányt?
Az alkotás nem egy csapatmunka, hanem önálló tevékenység. Leghatékonyabban én is akkor tudok alkotni, hogyha csak erre összpontosítok és nem kell megszakítanom a folyamatot. Mivel azonban az ihletet a családomból merítem, néha inspiráló a gyerekeim jelenléte a műtermemben. Direkt kialakítottam nekik egy részt, ahol az eszközeik vannak, így amikor elkezdek festeni, ők is lefoglalják magukat. Szerencsére egyre ügyesebbek. Azt is tudják, mit hol találnak, ha esetleg valami egyéb eszközre lenne szükségük. Már nem kell mindenben segíteni nekik, így lehetőségem van elmélyülten alkotni.
Mondhatni patika rend van a lakás minden négyzetcentiméterén, úgy éreztem nem csak az interjú miatt, erre tippeltem a képeid konstruáltsága okán is. Az egy lelki igényed, vagy hétköznapi praktikusság? Hogy viszonyul ehhez a család, csemetéid kicsik még, hogy lehetséges ez a rend és tisztaság?
Ez inkább praktikusság, mint lelki igény. Az eszközeim elhelyezésének van egy rendszere. Amikor festek, vagy tervezek, szeretem a megfelelő anyagokat azonnal elővenni és így valóban az alkotási folyamatra figyelni. Mivel a gyerekek mellett csak korlátozott időt tudok a műteremben tölteni, alapvető fontosságú, hogy mindent azonnal megtaláljak. A gyerekek az elején szinte minden cuccomat szétpakolták. Volt olyan, hogy az alapozáshoz használt ecsetemet hetekkel később a fagyasztóban találtam meg. Ezután kénytelen voltam szabályokat alkotni. Használhatnak szinte mindent a műtermemből, de ugyanoda kell visszarakniuk, hiszen én ott fogom keresni. Ez tök jól bevált. Megtanulták a rendszert, így közösen használhatjuk a műtermet és az ősz hajszálaim is kevesebbnek tűnnek.
Mesélj kicsit a művészeti koncepciódról, illetve festési technikáidról.
Munkáimban a gyerekeim mindennapjait örökítem meg. Ugyan létező jeleneteket festek, de az eseményeket összekeverem és kiegészítem, így a hétköznapi témák mellett saját múltam és gyerekkori élményeim is megjelennek. Ennek szimbóluma a nyúl, amit különböző formában, de szinte mindig a képeimre festek. A hétköznapi cselekedeteink mögötti boldog pillanatok érdekelnek. Gyerekeim még úgy tudnak örülni egy esős időszak csigainváziójának, hogy érdemes példát vennünk róluk. Szeretem ezeket a pillanatokat és ma már tudatosan figyelem és használom fel az alkotásnál.
Az alakok részletgazdag elemeit homogén színfelületekkel variálom. Gyakran használom a gyerekeim rajzainak részleteit is a képeimen, akár még nekik is megengedem, hogy belefessenek a képeimbe. Jelenleg egy barátnőmtől kapott, irodából kiselejtezett indigó készlettel kísérletezek. Érdekel a festés és a grafika kapcsolata.
A kerámia vonal, honnan hogyan jött, ott mintha az iparművészet dominánsabb lenne, vagy rosszul érzem?
A festészet mellett néhány éve kerámiával is kísérletezem. Mindig is élt bennem egy tárgyalkotó vonal. Néha szükségem van arra a fajta kikapcsolódásra, hogy teljesen elengedjem magam és az alkotás által egy másik síkba jussak. Festésnél már bennem vannak a tanult dolgok, még egy elmélyült alkotásnál is figyelek ezekre. Agyagozásnál viszont ezek nincsenek, pusztán egy meditatív, jótékony hatás érződik.
Jelenleg kisméretű szobrokat és tálakat készítek, ezek nem funkcionális, inkább dekoratív elemek. Folyamatosan keresem a kapcsolódást a festményeim és kerámiáim formavilága között. Gyakran kerülnek nyuszifülek, giliszták, csigák, vagy más a képeimen is megtalálható élőlények ezekre a tárgyakra.
Jól érzem, hogy nagyon tervszerűen dolgozol?
Mivel a családom miatt kevés időm jut az alkotásra, fontos számomra, hogy a műteremben hatékony legyek. Eleve az alapozás és egyéb fázisok száradási ideje is lelassít, fontos, hogy legyenek terveim. Általában a laptopomon tervezek, hiszen ezt egy altatáshoz is magammal tudom vinni. Kisfiam még így alszik el. Utazás közben is szoktam rajzolgatni, mindig van nálam füzet vagy legalább egy papírfecni. A festmény egészen az alkotás végéig változik ugyan, de a terv segít az iránymutatásban.
Egyre fontosabb személy vagy a kortárs művészet szövetében, mi az arány a műtermi munka és a menedzsment között?
Próbálok mindenre időt szánni, de ez nagyon nehéz. Tisztában vagyok vele, hogy elengedhetetlen például a social média jelenlét, a műtermi munkát mégis sokkal fontosabbnak értékelem. Próbálom megtalálni az arany középutat
Nagyon lazának, kiegyensúlyozottnak, boldognak tűnsz, mégsem kell pokolra menni, ha dudások akarunk lenni?
Hiszem, hogy lehet és érdemes örülni minden apró dolognak. Nagyon sokat tanulok ezzel kapcsolatban a gyerekeimtől, ők ösztönösen megtalálják ezeket a boldogságforrásokat. Szeretnék többet alkotni, fejlődni, néha őrlődök a feladatok és a vágyak között, vannak mélypontok amikor úgy érzem teljesen elvesztettem a türelmem, de ilyenkor veszek egy nagy levegőt, ránézek a gyerekeimre és rájövök, hogy megtaláltam a helyem.
Fontosnak tartod, hogy legyen időd a festésre, meg tudod mondani, hány kiállítható alkotásod van, illetve 70-80 éves korodra, lesz annyi, hogy mondjuk egy egyéni MODEM kiállításhoz elegendő legyen, beleférhet a Reigl Juditi volumen család, gyerekek, munka mellett is?
Jelenleg nem a képeim mennyiségén van a fókusz. Jobban foglalkoztat, a mögöttes tartalom, a kísérletezés, az új formák keresése, a szimbólumok kialakítása. A gyerekeim születése után inkább kisebb méretű vásznakra dolgoztam, ezeket tudtam befejezni. Most végre újra van lehetőségem nagyméretű képeket festeni. Szuper lenne a MODEM-ben kiállítani, de messze még a 80 év! Esetleg előtte nem lehetne? 2024. július 4-én csütörtökön a HAB-ban nyílik kiállításom. Azért az is menő lesz.
Legyen én szurkolok neked, köszönöm, hogy beengedted a FakTúra folyóiratot a műtermedbe, sok sikert a jövőre is!
Debreczeni Imre festőművész installációja a Caffart 2023-as művésztelepi kiállításán a bajai Eötvös Józsed Főiskola Kortárs Galériában Fotó: EJF
Nagyon fontosak a mai kortárs képzőművészet életében a művésztelepek, amelyek általában nyaranta kínálnak lehetőséget az elmélyült alkotómunkára. A budapesti székhelyű Caffart Képzőművészeti Egyesület 2023. nyarán immár tizennegyedik telepét rendezte meg hivatásos festő, grafikus, szobrász és fotóművészeket invitálva meg a közös gondolkodásra és egyéni kísérletezésre. Az egyesület vezetősége által válogatott gyűjteményi képeket bemutató tárlat mindig sok látogatót vonz Baján; aki teheti, térjen be a Eötvös József Főiskola Kortárs Galéria terébe.
Tizennyolc művész huszonkét alkotását tekinthetik meg az érdeklődők az Eötvös József Főiskola Kortárs Galériájának legújabb kiállításán, amely az elmúlt nyáron rendezett 14. Caffart Nemzetközi Művésztelep résztvevőinek munkáit mutatja be. A tárlat március 20-ig látogatható BAJA Szegedi út 2. szám alatti kiállítótérben.
Alattyáni István ● Balogh Kristóf József ● Boros Mátyás ● Bugyi István József ● Debreczeni Fanni ● Debreczeni Imre ● Harmath Ica ● Harmath István ● Kecső Endre ● Knyihár Amarilla ● László János ● Nagy Zopán ● Őry Annamária ● Pap Gitta ● Papp Nikolett ● Rékasi Attila ● Sütő Róbert ● Tóth Norbert
Pinczés József festőművész hajlandó nem oda nézni, úgy tűnik nem is csak pillanatokra, hanem órákra, napokra nem néz oda. Nem tudjuk hova nem néz és azt sem hova igen, az azonban bizonyos, hogy a vásznait „fürkészi” vizslatja, talán ott jelenik meg a Világnak az a sajátos képe amit művészete képvisel. Stílusa messziről felismerhető, szimbólumrendszere, számomra a cirkusz a manézs vizualitását, tereit idézi. Szürreális magánmitológiás világ ez, mely messze túlmutat a kortárs festőművészet aktuális áramlatain. Kritikát ígértem, de őszintén mondom részemről nehéz kritikát megfogalmazni, ennek nem csak az lehet az oka, hogy rég követem alkotásait és mindig is elismeréssel szóltam azokról, hanem az is, hogy nem nagyon tud hibázni, ha készít is elbizonytalanodott vagy kevésbé sikerült munkákat azok most itt nem lettek kiállítva. Ennek oka lehet az egyébként nagyon hangulatosnak, családiasnak nevezhető Fest; tisztít galéria nyújtotta, finoman szólva is korlátozott hely. Ha jól számoltam tizenegy alkotás reprezentálja Pinczés jelenlegi festészetét. Nem gondolom, hogy csak a helykorlát miatt maradtak el a kritizálható alkotások, „Jocó” van annyira profi, hogy magával szemben igyekszik a legkritikusabb lenni, kihúzva ezzel a talajt a magamfajta tollforgató lába alól. Eljátszottam a gondolattal, hogy a hangzatos likevadász „Ha belépsz megbánod” címet adom a kritikámnak, mert mikor beléptem a hely jobb polgári lakások előszobáinak négyzetmétereit épp csak meghaladó „kicsinysége” azt juttatta eszembe megérte e nekem ezért Újpestről oda-vissza két órát utaznom. Aztán szerencsére behúztak Jocó legújabb képei, illetve a Galéria méretét ellensúlyozó kedves hangulata, bája. Igen ez egy kis kamara kiállítás, de a kiállított képek szinte mindegyike magas színvonalú „meseszép” alkotás. Reggelig lehetne sorolni, leltárba venni Pinczés tereinek lakóit, motívumainak sokaságát, de itt most érzésem szerint előtérbe került az absztrakció, a régiekhez képest ezeken az alkotásokon tovább nőtt a „sejtelmesség”. Ajánlom a kiállítást, ha pedig valaki messzebbről utazna -mint én- megnyugtatom, hogy a környék remek, érdemes benézni a szemben lévő Várfok Galéria aktuális kiállítására, amiről hamarosan szintén írni fogunk.
A tárlatot tegnap Modor Bálint nyitotta meg a Fest, tisztít Galériában Budán.
Meghívó tárlatvezetésre Szürke zóna című MMG Galéria kiállításra
Aki már látta a tárlatot annak is érdemes ellátogatnia a tárlatvezetésre, mert a megnyitóhoz képest a művész új, a művek értelmezését segítő képekkel, szövegekkel egészítette ki az installációkat, festményeket. Ezek a kiegészítések, segítenek a művek befogadásában, illetve betekintést engednek az alkotói folyamatokba. Hogyan születik meg egy új alkotás, miként változik a koncepcióhoz, az elkészült vázlatokhoz képest a mű.
MMG Galéria, Akácfa utca 20, Budapest 1072, 2024. február 24. 16:00
Kőrösi Papp Kálmán festménye és Magyari Balázs szobra társaságában a megnyitó előtti pillanatokban
E két Világot a művészi minőségen kívül összeköti a kozmosz. Esetükben ez nem tudósítói túlzás, hanem a közös érdeklődés, közös téma. Magyari Balázs szobrászművész és Kőrösi Papp Kálmán festőművész alkotásait egy számomra szokatlan, másoknak is talán „egzotikusnak” tűnő helyen láthatjuk: a Vajdahunyad várában, jobban mondva annak a városligeti klónjában. Jópár évet éltem a környéken, számtalanszor róttam hangulatos utcáit, bevallom tehát, nem a kortárs képzőművészet kapcsán égett bele retinámba a környék. Most azonban e két kiforrott, mondhatni pályája csúcsán lévő művésszel örömteli módon egészülnek ki ezzel kapcsolatos korábbi élményeim. Ajánlom a kiállítást mindazoknak, akik két egyedi művész kozmoszi világát szeretnének befogadni és nem mellesleg egy csodás palotát is látni.
Soltis Miklós SZÜRKE ZÓNA című kiállításán járt a FakTúra folyóirat a Magyar Műhely Galériában
Fotó: Rékasi Attila
Irónia, humor, társadalomkritika a falakon, mindenképp tekintsék meg az ingyenesen látogatható kiállítást, nekünk nagyon tetszett, rég láttunk ilyen remek egyéni kiállítást.
,,És akkor imigyen szóla egy égi hang: Mesélj. Ne féld a meséket, mesélj.” (Esterházy Péter)
A Magyar Műhely Galéria (Akácfa utca 20, Budapest 1072, Magyarország)
Soltis Miklós: SZÜRKE ZÓNA | Festmények és installációk
Megnyitó: 2024. február 7-én, szerdán 18 órára. Megnyitó beszédet mond Fekete Ádám író, rendező.
A kiállítás megtekinthető március 1-ig, munkanapon 10 és 17 óra között.
Kritika a Képzőművészeti Egyetem hallgatóinak „A nagy zabálás” című pályázati tárlatáról
Ivády Holli alkotása
Attól, hogy az egyetem patinás Barcsay terme zsúfolásig megtelt, még lehetne nem tetsző egy ott megrendezett kiállítás, de a „Nagy zabálás” esetében szó sincs erről! Kíváncsisággal mentem, nagy élményekkel távoztam. Erőssége a tárlatnak, hogy úgy a „klasszikus” mint a modern kifejezési képzőművészeti formák megmutatják útjaikat. Kellemes volt a felismerés: noha hallgatókról, pályakezdő fiatalokról, tizennyolc életévükön épp csak túllépő művésznövendékekről beszélünk, a kitett képek láttán érett, komoly kvalitásokat villantó alkotókat ismerhettem meg.
A két kisebb teremben a legmodernebb tendenciákat idéző kortárs művészet volt jelen, míg a nagyteremben a „klasszikusabb” képvilág, grafika, festészet volt domináns. Kezdjük a modernitásnál. A sötétbe burkolózó leghátsó kiállítótér az intermédia, médiaművészet barlangja lett, a sarokban két végtelenített videómunkával, melyek a kiállítás vezérgondolatára reflektálnak. Az egyiken egy a falánkság oltárán feláldozott sertés perzselését láthattuk. Nekem kissé túl dokumentarista stílusban készült ez a videó, több kreativitást vártam volna. A tényszerűség lehet koncepció és nem kell mindig nagy hatásokra törni, sőt! Itt mégis egyfajta „ez csak úgy megtörtént” érzetem volt.
A középső terem konceptuálisabb alapon közelített a tárlat tematikájához, bár ez a meglátásom néhány mű esetében vitatható, illetve nézőpont kérdése. Ivády Holli képzőművész Innards/Belsőségek című munkája kronológiailag „visszafelé” vezet be a sötét terembe, ahol a fent említett sarokban elhelyezett monitoron futó, a disznósors kilátástalanságát ábrázoló perzseléses videón a lélekvesztés vége, a tor nyitánya látható. Azonban Ivády nem dokumentálni inkább elgondolkodtatni akart alkotásával: a falfelületre is installált, térbe komponált, anyagtalanított és szagtalanított disznóbelek „Hello Kitty-s” rózsaszíne a szűrrealitás irányába tolja a természete okán meglehetősen bizarr, már-már banális témát.
Meglepő módon e banalitás ellenére sikerült „esztétikát” csempésznie a progresszív kompozícióba; nekem első látásra nagymamáim pamutgombolyagai villantak be a színek és formák miatt. Aztán jobban fókuszálva, lokalizálva a bélszerűséget, József Attila szerelmi lírájának profán vonatkozásai sejlettek fel. Szarka Boglárka Hús szigetei aligha büntetésből lettek sarokba állítva, de ha ez szimbolikus helyválasztás volt részéről, akkor az a földgolyópusztító, húsevő, urambocsá’ zabáló emberre kimért morális ítéletként volt értelmezhető. Plasztikus, realitásba is hajló fizikai megvalósítás jellemzi.
A nagyterem közepén egy fiktív zabálás megmaradt attribútumaira utalóan hosszú terített asztal fogadta a látogatót – installáció formájában. A térelem jól vezette fel a falakon bemutatott – szinte kivétel nélkül -figyelemre méltó műalkotásokat. Kezdem az egyik kedvencemmel (ha ennyi személyesség megengedhető). Lakó Dorka „Asztalnál” című kollográfiájával, ami a kiforrottságával, magas esztétikai művészeti színvonalával emelkedett ki a többi közül. Megjegyzem, az e kiállításon szereplő művészek mindegyike nagyon magas szakmai és művészeti jártasságot mutat.
Szécsi Ödön munkáival nem először találkoztam, már felvételi munkáinak láttán is megbizonyosodtam a tehetségéről, és most örömmel konstatáltam, hogy továbbra is jó úton jár, markánsak a festményei, érezhető a formabiztossága, egyedi, karakteres stílusjegyei a legjobbakat sejtetik. „Részegek” című munkáját emelném ki kritikámban. Ha nagy zabálásra, konkrétan disznótorokra gondolok, a sertéslét megrázkódtatásai után hamar a részeg férfiak képe villan fel. Máris a társadalomkritika egy újabb felütésénél tartunk, ez a munka is árnyalja a képet. Ödönnek sikerül minden „jellemzőt” sűrítenie amit elvárunk egy műalkotással szemben, magas esztétikai minősége az anyagon túlmutatás képességét mutatja miközben érzéseket vált ki szemlélőjéből.
Figyelemre méltóak Bálint-Norbert László festőiséggel megalkotott, a feldarabolt sertések részleteit ábrázoló, azokat az örökkévalóságnak átadó torzói. Az állatoknak az emberi önzésből lelt halálát a Barcsay terem fenségességével oldja, a közös tematikát ezzel egy még nemesebb dimenzióba emeli.
Kovács Lili azonosíthatatlan alakjai, arcai mindannyiunk közös felelősségét vetik fel, úgy a mértéktelen fogyasztás, mint -messzebb tekintve – az ipari állattartás vonatkozásaiban.
A fiatal művészek eredetileg a kisebb méretű „kamara” jellegű aulában állítottak volna ki, de összefogva a Nagy zabálás koncepciójával megpályázták a – nemcsak nevében – patinásabb Barcsay galériát és nyertek. Jól döntöttek, mert így a „jelentősége” is nagyobb lett a tárlatnak, többen felfigyeltek rá, nagyobb „rangot” kapott. Azt gondolom, mi látogatók is nyertünk, mert egy nagyobb lélegzetű, technikailag és gondolatilag is összetettebb kiállítást láthattunk. A figyelemfelkeltő cím minden bizonnyal sok nézőt hozott, de a hivatásos pályára készülő alkotók esetében nélkülözhetőek az ilyen marketing-fogások. Nem, sőt! Az ilyesmi persze visszaüthet, ha nincs a cím mögött tartalom, itt azonban erről szó nincs, sőt nagyon is a tartalom dominál.
Az utóbbi néhány évtizedben érte kritika a képző kicsit bedohosodni látszó falait. Szándékosan nem „levegőjét” írtam, mert a jó „emberanyag” (mesterek növendékek) nem engedte a nívót lezuhanni, még ha néha egyesek véleménye szerint lehettek is vakvágányok. Mintha kicsit megállt volna az idő az intézmény körül -mondták a kétkedők- például a MOME-hez viszonyítva, ahol minden trendinek, fancynek látszik. Azt hiszem az általam is mélyen tisztelt Barcsay mester örömmel látná, hogy a képzőn újra feléledt a szél, „új idők új dalaival”, melyek most a róla elnevezett teremben „csendülnek fel”.
Mindenképp ajánlom, hogy nézzék meg ezt a kiállítást, és ha véleményük van, írják meg a FakTúra folyóiratnak.
Szarka Boglárka alkotása
Lakó Dorka alkotása
Szécsi Ödön alkotása
Bálint-Norbert László alkotása
Kovács Lili alkotásai
(A fényképeket és műtárgy reprodukciókat Rékasi Attila készítette, minden jog fenntartava!)
