Áradó kolorit, fémbeformált textúrák a BAB Galéria csodás terében

Fotók: Rékasi Attila


Knyihár Amarilla festőművész és Pokorny Attila szobrászművész alkotásai „Ár-Tér” címmel még láthatók a Budapest Art Bridge Galériában, amely a belváros szívének egyik legreprezentatívabb kiállítótere. Csak emiatt is érdemes betérni a tárlatra, de Knyihár dinamikusabb színeket megjelenítő koloritja és Pokorny érzékeny, a természeti elemeket felnagyító, az örökkévalóságba „öntő” térformálása miatt különösen ajánlott. Olyan nagyszabású, minőségi képzőművészeti élményeket szerezhetünk, amelyek méltóak Budapest világvárosi státuszához. Sok éve zajló tendencia a táblaképművészetben a képméretek folyamatos növekedése, legyen szó festészetről vagy fotóról. E közben az ingatlanárak, a művészetek befogadói és társadalmi marginalizálódása eredményeként egyre kisebb terekbe szoruló galériákról beszélhetünk fővárosunkban. Számomra sokszor bántó, hogy a belmagasság nélküli, szűk helyekre „beerőszakolt” nagyméretű munkák sora milyen módon rontja el egy-egy igéretes tárlat minőségét. A BAB-ba öröm bemenni; Knyihár zömében hatalmas vásznai remekül befogadhatóvá válnak, és egy loft lakás nagyvonalúságát adják. Természetesen a lényeg a műalkotások minősége, amivel a két alkotó tematikailag foglalkozik; meglátásom szerint azt magas színvonalon, a tartalom és a forma összhangjával közvetítik az anyagba. A kiállított munkákról kinek mi a véleménye, az mindig az egyéni megélés folyamata, és nagyon sok perszonális tényező eredménye. Személy szerint nekem tetszenek a kiállítás képei és szobrai. Amikor ilyen tárlaton járok, hamar megfogalmazódik bennem a gondolat, hogy egyelőre nem aggódom a magyar művészetért, képzőművészetért. Meglátásom szerint sok tehetséges alkotó él még Magyarországon; változatos, minőségi, kreatív emberek dolgoznak, dacára a finoman szólva sem könnyű pályának. Nekem élmény volt erre a tárlatra ellátogatni; a nyüzsgő belvárosban egy energetizáló szigeten szerezhetünk szekunder természeti élményt, színekbe és formákba öntve.

Rékasi Attila, Újpest


Információk a tárlatról:

Knyihár Amarilla festőművész és Pokorny Attila szobrászművész ÁR-TÉR című kiállítása keddtől péntekig 12 és 18 óra, szombaton 10 és 16 óra között látogatható.

V. kerület, Kossuth utca 10. 14-es kapucsengő. BAB Galéria

#knyiharamarrila #pokornyattila #babgaleria #art #művészet #arterkiallitas #kepzomuveszet #rekasiattila

Radák Eszter kiállítás Budán performatív megnyitóval

Filp Csaba és Radák Eszter festőművész a szerdai megnyitón, fotók: Rékasi Attila

Buda egyik ékköve a Barabás Villa és az impozáns épületet körülölelő hegyrefutó, a zajból a nyugalom szigeteként kiemelkedő kert. A kapun átlépve majd jobbra tartva egy hangulatos üvegfalú galériába jutunk, ahol meglátásunk szerint igazán otthonra találtak Radák Eszter nyugalmat, harmóniát árasztó olajfestményei. Számszerint nyolc nagy méretű munka. Nem mindennapi performatív megnyitót láthatott, hallhatott a szép számú közönség, Filp Csaba festőművész egy angol dalszöveg adaptálásával reagált a kiállítás „Engedjétek be a jó időt, amíg még lehet!” címére hajazva, „Csabi Sheen”-ként jelent meg a galériában, surranót húzva a képzőművészeti egyetem logóját szakaszjelvényként viselve „zubbonyán” és így adta elő humorral fűszerezett a művésznő alkotói világát „lefestő” írását.

Radák Eszter Klimó Károly, és Maurer Dóra tanítványaként végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán, a Pécsi Tudományegyetem DLA-képzése alatt mestere Keserü Ilona volt. Elvégezte a Hubert Schmalix vezette Akademie der Bildende Kunst Wien mesterosztályát és részt vett Salzburgban, Hermann Nitsch kurzusán, a Sommerakademie für Bildende Kunston. Intermédia, valamint festő és vizuális nevelés képzettsége mellett diplomázott az ELTE bölcsészkarán, esztétika szakán.

Filp Csaba megnyitószövege:

Mindjárt elvonyítom a Purple Raint. Ez a kiállító művész által adott képcímek legjellegzetesebbje,
Eszter, amikor leteszi az ecsetet, és nézi a kész képet, azt adja címnek ami éppen eszébe jut. Na jó
nem mindig azt. Ilyen a mostani kiállításának a címe is, ami egy tanács, vagy felszólítás, hogy
engedjük be a jó időt amíg még lehet. Ez a mondat is, ahogy sajnos vagy nem sajnos a mondatok
általában többféleképpen értelmezhető. A kiállított képeket nézve, bármelyik vásznat, nem úgy tűnik,
hogy bármit is be kellene oda engedni. Mindegyik képen van valami alapvetően hívogató távlat, be
lehetne hosszan úszni a vízbe az aranyhídon, ki lehetne lépni az ablakon, keresztül a
gyümölcsöskosáron, óvatos mozdulattal szét lehetne hajtani a gyönyörű sárga függönyt, mondom,
hívogat a távlat a képeken. Ha szándékosan félreértem, én MSZFCS, aki vagyok, azaz megnyitó
személy Filp Csaba, kijelentem, hogy az időt kérem nem lehet beengedni, ez kérem szépen hülyeség,
az idő kérem ott van mindenütt. És csak akkor rossz, ha elrontja magának az ember. Normális.
Szaknyelven szólva derített képek ezek, a fény egyenletesen öleli körbe a képépítő elemeket, az
árnyékok színesek, egyetemes, zárt, éteri univerzum mindegyik, mélyen humanista a mögöttük álló
szemlélet, semmi odaégetett keserű fekete kozma, vagy rohadó gyümölcs, a jól ismert evilági magyar
barna pörköltszaft, még a kupi is rend rajtuk, semmi lepergő festék vagy porcsík az ablakkereten, fitt,
nett, harmónikus képeket látunk.
Csak- Esztert idézve ismét- a rárücsközésekben, a pimpelésekben, a gesztusokban jelenik meg az a
mikrovilág, azaz szín-tér, ahol az olajfesték vaskos anyaga van használva, ott lesz észrevétlen módon
személyes, ott van az a hely, ahol ha volt, a rossz idő ki lett cifrázva. Közelebb lépve, tovább
fókuszálva az ecsetvonásokra, akkurátusan festett pöttyökre, mintákra, alkalmi fordítást kell
eszközölnöm, elnézését kérve a hallgatóságtól, mert eléggé botcsinálta fordító vagyok, és a kevesek
által ismert Gaspara Stampa költőnőtől idézek:
Hogy lehet ez, nem tudom jól értetni, de mégis érzem, a nagy szerencsém miatt, hogy szívembe új
erős stílus van mintázva.
Nézem a kiállított képeket, engedjük be a jó időt amíg még lehet, nézem, nézem és mindjárt
elvonyítom, hogy let the sunshine in. De másként fokozom:
Io provo che per mia gran ventura mi sento il cor di novo stile impresso.
Nem gondoltam volna soha, hogy Eszter kiállítását valaha én nyitom meg, se esztéta se bölcsész nem
vagyok, az meg tényleg elképzelhetetlennek tűnt, hogy reneszánsz költőnőt fordítsak neki. Végtelen
gazdag a világ, amíg akkora szerencse adatik, hogy be tudjuk engedni a jó időt.
A kiállítást ezennel megnyitom.

Caffart-15. három napja folyik a munka a művésztelepen

Szécsi Ödön alkotás közben, fotó: Rékasi Attila

2024. július 17-én kezdte meg tizenötödik művésztelepét a budapesti székhelyű Caffart Képzőművészeti Egyesület Baján, ahol már tizennegyedik éve rendezik meg a nemzetközi alkotóműhelyt. Mint mindig, az idén is sok új alkotó csatlakozott az egyesület meghívott tagjaihoz. A telep a hivatásos képzőművészeknek biztosít tíz napon át alkotási lehetőséget az Eötvös József Főiskola patinás és hűsítő falai között, ahol mindig nagy szeretettel, odafigyeléssel várják a művészeket, hiszen az intézményben működik a jelentős múltra visszatekintő EJF Kortárs Galéria, melynek művészeti vezetője Dr. Marczin István művészetszociológus, aki a telepet is vezeti. Fontosnak tartják a határon túli magyar alkotók bevonását is a művészeti munkában, igy idén is érkeztek alkotók Szerbiából, Romániából.

Lakó Dorka új munkáin dolgozik, fotó: Rékasi Attila

A telepen készült alkotásokból kiállítás készül majd, mely Baján és több városban is látható lesz majd a következő hónapokban. A telepen alkotó művészek:

Balogh Kristóf József ● Debreczeni Imre ● Filp Csaba ● Harmath István ● Harmath Ica ● Horváth Roland ● Kalácska Gábor ● Knyihár Amarilla ● Lakó Dorka ● László János ● Pap Gitta ● Papp Nikolett ● Rékasi Attila ● Soltis Miklós ● Somorai Renáta ● Sütő Róbert ● Szalma Zsóka ● Szécsi Ödön ● Tóth Norbert ● Török Ferenc

MűteremTúra-Kusnyár Eveline festőművész keramikusnál jártunk

Fotók: Rékasi Attila

A családi házatokban, otthonodban a családi fészek „közepén” van a műtermed, nem igényled az alkotói magányt?

Az alkotás nem egy csapatmunka, hanem önálló tevékenység. Leghatékonyabban én is akkor tudok alkotni, hogyha csak erre összpontosítok és nem kell megszakítanom a folyamatot. Mivel azonban az ihletet a családomból merítem, néha inspiráló a gyerekeim jelenléte a műtermemben. Direkt kialakítottam nekik egy részt, ahol az eszközeik vannak, így amikor elkezdek festeni, ők is lefoglalják magukat. Szerencsére egyre ügyesebbek. Azt is tudják, mit hol találnak, ha esetleg valami egyéb eszközre lenne szükségük. Már nem kell mindenben segíteni nekik, így lehetőségem van elmélyülten alkotni.

Mondhatni patika rend van a lakás minden négyzetcentiméterén, úgy éreztem nem csak az interjú miatt, erre tippeltem a képeid konstruáltsága okán is. Az egy lelki igényed, vagy hétköznapi praktikusság? Hogy viszonyul ehhez a család, csemetéid kicsik még, hogy lehetséges ez a rend és tisztaság?

Ez inkább praktikusság, mint lelki igény. Az eszközeim elhelyezésének van egy rendszere. Amikor festek, vagy tervezek, szeretem a megfelelő anyagokat azonnal elővenni és így valóban az alkotási folyamatra figyelni. Mivel a gyerekek mellett csak korlátozott időt tudok a műteremben tölteni, alapvető fontosságú, hogy mindent azonnal megtaláljak. A gyerekek az elején szinte minden cuccomat szétpakolták. Volt olyan, hogy az alapozáshoz használt ecsetemet hetekkel később a fagyasztóban találtam meg. Ezután kénytelen voltam szabályokat alkotni. Használhatnak szinte mindent a műtermemből, de ugyanoda kell visszarakniuk, hiszen én ott fogom keresni. Ez tök jól bevált. Megtanulták a rendszert, így közösen használhatjuk a műtermet és az ősz hajszálaim is kevesebbnek tűnnek.

Mesélj kicsit a művészeti koncepciódról, illetve  festési technikáidról.

Munkáimban a gyerekeim mindennapjait örökítem meg. Ugyan létező jeleneteket festek, de az eseményeket összekeverem és kiegészítem, így a hétköznapi témák mellett saját múltam és gyerekkori élményeim is megjelennek. Ennek szimbóluma a nyúl, amit különböző formában, de szinte mindig a képeimre festek. A hétköznapi cselekedeteink mögötti boldog pillanatok érdekelnek. Gyerekeim még úgy tudnak örülni egy esős időszak csigainváziójának, hogy érdemes példát vennünk róluk. Szeretem ezeket a pillanatokat és ma már tudatosan figyelem és használom fel az alkotásnál.

Az alakok részletgazdag elemeit homogén színfelületekkel variálom. Gyakran használom a gyerekeim rajzainak részleteit is a képeimen, akár még nekik is megengedem, hogy belefessenek a képeimbe. Jelenleg egy barátnőmtől kapott, irodából kiselejtezett indigó készlettel kísérletezek. Érdekel a festés és a grafika kapcsolata.

A kerámia vonal, honnan hogyan jött, ott mintha az iparművészet dominánsabb lenne, vagy rosszul érzem?

A festészet mellett néhány éve kerámiával is kísérletezem. Mindig is élt bennem egy tárgyalkotó vonal. Néha szükségem van arra a fajta kikapcsolódásra, hogy teljesen elengedjem magam és az alkotás által egy másik síkba jussak. Festésnél már bennem vannak a tanult dolgok, még egy elmélyült alkotásnál is figyelek ezekre. Agyagozásnál viszont ezek nincsenek, pusztán egy meditatív, jótékony hatás érződik.

Jelenleg kisméretű szobrokat és tálakat készítek, ezek nem funkcionális, inkább dekoratív elemek. Folyamatosan keresem a kapcsolódást a festményeim és kerámiáim formavilága között. Gyakran kerülnek nyuszifülek, giliszták, csigák, vagy más a képeimen is megtalálható élőlények ezekre a tárgyakra.

Jól érzem, hogy nagyon tervszerűen dolgozol?

Mivel a családom miatt kevés időm jut az alkotásra, fontos számomra, hogy a műteremben hatékony legyek. Eleve az alapozás és egyéb fázisok száradási ideje is lelassít, fontos, hogy legyenek terveim. Általában a laptopomon tervezek, hiszen ezt egy altatáshoz is magammal tudom vinni. Kisfiam még így alszik el. Utazás közben is szoktam rajzolgatni, mindig van nálam füzet vagy legalább egy papírfecni. A festmény egészen az alkotás végéig változik ugyan, de a terv segít az iránymutatásban.

Egyre fontosabb személy vagy a kortárs művészet szövetében, mi az arány a műtermi munka és a menedzsment között?

Próbálok mindenre időt szánni, de ez nagyon nehéz. Tisztában vagyok vele, hogy elengedhetetlen például a social média jelenlét, a műtermi munkát mégis sokkal fontosabbnak értékelem. Próbálom megtalálni az arany középutat

Nagyon lazának, kiegyensúlyozottnak, boldognak tűnsz, mégsem kell pokolra menni, ha dudások akarunk lenni?

Hiszem, hogy lehet és érdemes örülni minden apró dolognak. Nagyon sokat tanulok ezzel kapcsolatban a gyerekeimtől, ők ösztönösen megtalálják ezeket a boldogságforrásokat. Szeretnék többet alkotni, fejlődni, néha őrlődök a feladatok és a vágyak között, vannak mélypontok amikor úgy érzem teljesen elvesztettem a türelmem, de ilyenkor veszek egy nagy levegőt, ránézek a gyerekeimre és rájövök, hogy megtaláltam a helyem.

Fontosnak tartod, hogy legyen időd a festésre, meg tudod mondani, hány kiállítható alkotásod van, illetve 70-80 éves korodra, lesz annyi, hogy mondjuk egy egyéni MODEM kiállításhoz elegendő legyen, beleférhet a Reigl Juditi volumen család, gyerekek, munka mellett is?

Jelenleg nem a képeim mennyiségén van a fókusz. Jobban foglalkoztat, a mögöttes tartalom, a kísérletezés, az új formák keresése, a szimbólumok kialakítása. A gyerekeim születése után inkább kisebb méretű vásznakra dolgoztam, ezeket tudtam befejezni. Most végre újra van lehetőségem nagyméretű képeket festeni. Szuper lenne a MODEM-ben kiállítani, de messze még a 80 év! Esetleg előtte nem lehetne? 2024. július 4-én csütörtökön a HAB-ban nyílik kiállításom. Azért az is menő lesz.

Legyen én szurkolok neked, köszönöm, hogy beengedted a FakTúra folyóiratot a műtermedbe, sok sikert a jövőre is!

Interjú és fotók: Rékasi Attila, fotóművész

A Kusnyár Eveline művésznő honlapja:

https://eveline.kusnyar.com

Művésztelepi tárlat Baján – Caffart

Debreczeni Imre festőművész installációja a Caffart 2023-as művésztelepi kiállításán a bajai Eötvös Józsed Főiskola Kortárs Galériában Fotó: EJF

Nagyon fontosak a mai kortárs képzőművészet életében a művésztelepek, amelyek általában nyaranta kínálnak lehetőséget az elmélyült alkotómunkára. A budapesti székhelyű Caffart Képzőművészeti Egyesület 2023. nyarán immár tizennegyedik telepét rendezte meg hivatásos festő, grafikus, szobrász és fotóművészeket invitálva meg a közös gondolkodásra és egyéni kísérletezésre. Az egyesület vezetősége által válogatott gyűjteményi képeket bemutató tárlat mindig sok látogatót vonz Baján; aki teheti, térjen be a Eötvös József Főiskola Kortárs Galéria terébe.

Tizennyolc művész huszonkét alkotását tekinthetik meg az érdeklődők az Eötvös József Főiskola Kortárs Galériájának legújabb kiállításán, amely az elmúlt nyáron rendezett 14. Caffart Nemzetközi Művésztelep résztvevőinek munkáit mutatja be. A tárlat március 20-ig látogatható BAJA Szegedi út 2. szám alatti kiállítótérben.

Alattyáni István ● Balogh Kristóf József ● Boros Mátyás ● Bugyi István József ● Debreczeni Fanni ● Debreczeni Imre ● Harmath Ica ● Harmath István  ● Kecső Endre ● Knyihár Amarilla ● László János ● Nagy Zopán ● Őry Annamária ● Pap Gitta ● Papp Nikolett ● Rékasi Attila ● Sütő Róbert ● Tóth Norbert

CaffArt kiállítás fotó: EJF

Hova néz a Pinczés?

Fotók: Rékasi Attila

Pinczés József festőművész hajlandó nem oda nézni, úgy tűnik nem is csak pillanatokra, hanem órákra, napokra nem néz oda. Nem tudjuk hova nem néz és azt sem hova igen, az azonban bizonyos, hogy a vásznait „fürkészi” vizslatja, talán ott jelenik meg a Világnak az a sajátos képe amit művészete képvisel. Stílusa messziről felismerhető, szimbólumrendszere, számomra a cirkusz a manézs vizualitását, tereit idézi. Szürreális magánmitológiás világ ez, mely messze túlmutat a kortárs festőművészet aktuális áramlatain. Kritikát ígértem, de őszintén mondom részemről nehéz kritikát megfogalmazni, ennek nem csak az lehet az oka, hogy rég követem alkotásait és mindig is elismeréssel szóltam azokról, hanem az is, hogy nem nagyon tud hibázni, ha készít is elbizonytalanodott vagy kevésbé sikerült munkákat azok most itt nem lettek kiállítva. Ennek oka lehet az egyébként nagyon hangulatosnak, családiasnak nevezhető Fest; tisztít galéria nyújtotta, finoman szólva is korlátozott hely. Ha jól számoltam tizenegy alkotás reprezentálja Pinczés jelenlegi festészetét. Nem gondolom, hogy csak a helykorlát miatt maradtak el a kritizálható alkotások, „Jocó” van annyira profi, hogy magával szemben igyekszik a legkritikusabb lenni, kihúzva ezzel a talajt a magamfajta tollforgató lába alól. Eljátszottam a gondolattal, hogy a hangzatos likevadász „Ha belépsz megbánod” címet adom a kritikámnak, mert mikor beléptem a hely jobb polgári lakások előszobáinak négyzetmétereit épp csak meghaladó „kicsinysége” azt juttatta eszembe megérte e nekem ezért Újpestről oda-vissza két órát utaznom. Aztán szerencsére behúztak Jocó legújabb képei, illetve a Galéria méretét ellensúlyozó kedves hangulata, bája. Igen ez egy kis kamara kiállítás, de a kiállított képek szinte mindegyike magas színvonalú „meseszép” alkotás. Reggelig lehetne sorolni, leltárba venni Pinczés tereinek lakóit, motívumainak sokaságát, de itt most érzésem szerint előtérbe került az absztrakció, a régiekhez képest ezeken az alkotásokon tovább nőtt a „sejtelmesség”. Ajánlom a kiállítást, ha pedig valaki messzebbről utazna -mint én- megnyugtatom, hogy a környék remek, érdemes benézni a szemben lévő Várfok Galéria aktuális kiállítására, amiről hamarosan szintén írni fogunk.


A tárlatot tegnap Modor Bálint nyitotta meg a Fest, tisztít Galériában Budán.

Újdonságok a Soltis kiállítás tárlatvezetésén

Meghívó tárlatvezetésre Szürke zóna című MMG Galéria kiállításra

Aki már látta a tárlatot annak is érdemes ellátogatnia a tárlatvezetésre, mert a megnyitóhoz képest a művész új, a művek értelmezését segítő képekkel, szövegekkel egészítette ki az installációkat, festményeket. Ezek a kiegészítések, segítenek a művek befogadásában, illetve betekintést engednek az alkotói folyamatokba. Hogyan születik meg egy új alkotás, miként változik a koncepcióhoz, az elkészült vázlatokhoz képest a mű.

MMG Galéria, Akácfa utca 20, Budapest 1072, 2024. február 24. 16:00

Két világ, egy tér

Kőrösi Papp Kálmán festménye és Magyari Balázs szobra társaságában a megnyitó előtti pillanatokban

E két Világot a művészi minőségen kívül összeköti a kozmosz. Esetükben ez nem tudósítói túlzás, hanem a közös érdeklődés, közös téma. Magyari Balázs szobrászművész és Kőrösi Papp Kálmán festőművész alkotásait egy számomra szokatlan, másoknak is talán „egzotikusnak” tűnő helyen láthatjuk: a Vajdahunyad várában, jobban mondva annak a városligeti klónjában. Jópár évet éltem a környéken, számtalanszor róttam hangulatos utcáit, bevallom tehát, nem a kortárs képzőművészet kapcsán égett bele retinámba a környék. Most azonban e két kiforrott, mondhatni pályája csúcsán lévő művésszel örömteli módon egészülnek ki ezzel kapcsolatos korábbi élményeim. Ajánlom a kiállítást mindazoknak, akik két egyedi művész kozmoszi világát szeretnének befogadni és nem mellesleg egy csodás palotát is látni.

Szuperhősök és nippek a MMG Galériában

Soltis Miklós SZÜRKE ZÓNA című kiállításán járt a FakTúra folyóirat a Magyar Műhely Galériában

Fotó: Rékasi Attila

Irónia, humor, társadalomkritika a falakon, mindenképp tekintsék meg az ingyenesen látogatható kiállítást, nekünk nagyon tetszett, rég láttunk ilyen remek egyéni kiállítást.


,,És akkor imigyen szóla egy égi hang: Mesélj. Ne féld a meséket, mesélj.” (Esterházy Péter)

A Magyar Műhely Galéria (Akácfa utca 20, Budapest 1072, Magyarország)

Soltis Miklós: SZÜRKE ZÓNA | Festmények és installációk

Megnyitó: 2024. február 7-én, szerdán 18 órára. Megnyitó beszédet mond Fekete Ádám író, rendező.

A kiállítás megtekinthető március 1-ig, munkanapon 10 és 17 óra között.

Csömörmentes Nagy zabálás a képzőn

Kritika a Képzőművészeti Egyetem hallgatóinak „A nagy zabálás” című pályázati tárlatáról

Ivády Holli alkotása

Attól, hogy az egyetem patinás Barcsay terme zsúfolásig megtelt, még lehetne nem tetsző egy ott megrendezett kiállítás, de a „Nagy zabálás” esetében szó sincs erről! Kíváncsisággal mentem, nagy élményekkel távoztam. Erőssége a tárlatnak, hogy úgy a „klasszikus” mint a modern kifejezési képzőművészeti formák megmutatják útjaikat. Kellemes volt a felismerés: noha hallgatókról, pályakezdő fiatalokról, ­tizennyolc életévükön épp csak túllépő művésznövendékekről beszélünk, a kitett képek láttán érett, komoly kvalitásokat villantó alkotókat ismerhettem meg.

A két kisebb teremben a legmodernebb tendenciákat idéző kortárs művészet volt jelen, míg a nagyteremben a „klasszikusabb” képvilág, grafika, festészet volt domináns. Kezdjük a modernitásnál. A sötétbe burkolózó leghátsó kiállítótér az intermédia, médiaművészet barlangja lett, a sarokban két végtelenített videómunkával, melyek a kiállítás vezérgondolatára reflektálnak. Az egyiken egy a falánkság oltárán feláldozott sertés perzselését láthattuk. Nekem kissé túl dokumentarista stílusban készült ez a videó, több kreativitást vártam volna. A tényszerűség lehet koncepció és nem kell mindig nagy hatásokra törni, sőt! Itt mégis egyfajta „ez csak úgy megtörtént” érzetem volt.

A középső terem konceptuálisabb alapon közelített a tárlat tematikájához, bár ez a meglátásom néhány mű esetében vitatható, illetve nézőpont kérdése. Ivády Holli képzőművész Innards/Belsőségek című munkája kronológiailag „visszafelé” vezet be a sötét terembe, ahol a fent említett sarokban elhelyezett monitoron futó, a disznósors kilátástalanságát ábrázoló perzseléses videón a lélekvesztés vége, a tor nyitánya látható. Azonban Ivády nem dokumentálni inkább elgondolkodtatni akart alkotásával: a falfelületre is installált, térbe komponált, anyagtalanított és szagtalanított disznóbelek „Hello Kitty-s” rózsaszíne a szűrrealitás irányába tolja a természete okán meglehetősen bizarr, már-már banális témát.

Meglepő módon e banalitás ellenére sikerült „esztétikát” csempésznie a progresszív kompozícióba; nekem első látásra nagymamáim pamutgombolyagai villantak be a színek és formák miatt. Aztán jobban fókuszálva, lokalizálva a bélszerűséget, József Attila szerelmi lírájának profán vonatkozásai sejlettek fel. Szarka Boglárka Hús szigetei aligha büntetésből lettek sarokba állítva, de ha ez szimbolikus helyválasztás volt részéről, akkor az a földgolyópusztító, húsevő, urambocsá’ zabáló emberre kimért morális ítéletként volt értelmezhető. Plasztikus, realitásba is hajló fizikai megvalósítás jellemzi.

A nagyterem közepén egy fiktív zabálás megmaradt attribútumaira utalóan hosszú terített asztal fogadta a látogatót – installáció formájában. A térelem jól vezette fel a falakon bemutatott – szinte kivétel nélkül -figyelemre méltó műalkotásokat. Kezdem az egyik kedvencemmel (ha ennyi személyesség megengedhető). Lakó Dorka „Asztalnál” című kollográfiájával, ami a kiforrottságával, magas esztétikai művészeti színvonalával emelkedett ki a többi közül. Megjegyzem, az e kiállításon szereplő művészek mindegyike nagyon magas szakmai és művészeti jártasságot mutat.

Szécsi Ödön munkáival nem először találkoztam, már felvételi munkáinak láttán is megbizonyosodtam a tehetségéről, és most örömmel konstatáltam, hogy továbbra is jó úton jár, markánsak a festményei, érezhető a formabiztossága, egyedi, karakteres stílusjegyei a legjobbakat sejtetik. „Részegek” című munkáját emelném ki kritikámban. Ha nagy zabálásra, konkrétan disznótorokra gondolok, a sertéslét megrázkódtatásai után hamar a részeg férfiak képe villan fel. Máris a társadalomkritika egy újabb felütésénél tartunk, ez a munka is árnyalja a képet. Ödönnek sikerül minden „jellemzőt” sűrítenie amit elvárunk egy műalkotással szemben, magas esztétikai minősége az anyagon túlmutatás képességét mutatja miközben érzéseket vált ki szemlélőjéből.

Figyelemre méltóak Bálint-Norbert László festőiséggel megalkotott, a feldarabolt sertések részleteit ábrázoló, azokat az örökkévalóságnak átadó torzói. Az állatoknak az emberi önzésből lelt halálát a Barcsay terem fenségességével oldja, a közös tematikát ezzel egy még nemesebb dimenzióba emeli.

Kovács Lili azonosíthatatlan alakjai, arcai mindannyiunk közös felelősségét vetik fel, úgy a mértéktelen fogyasztás, mint -messzebb tekintve – az ipari állattartás vonatkozásaiban.

A fiatal művészek eredetileg a kisebb méretű „kamara” jellegű aulában állítottak volna ki, de összefogva a Nagy zabálás koncepciójával megpályázták a – nemcsak nevében – patinásabb Barcsay galériát és nyertek. Jól döntöttek, mert így a „jelentősége” is nagyobb lett a tárlatnak, többen felfigyeltek rá, nagyobb „rangot” kapott. Azt gondolom, mi látogatók is nyertünk, mert egy nagyobb lélegzetű, technikailag és gondolatilag is összetettebb kiállítást láthattunk. A figyelemfelkeltő cím minden bizonnyal sok nézőt hozott, de a hivatásos pályára készülő alkotók esetében nélkülözhetőek az ilyen marketing-fogások. Nem, sőt! Az ilyesmi persze visszaüthet, ha nincs a cím mögött tartalom, itt azonban erről szó nincs, sőt nagyon is a tartalom dominál.

Az utóbbi néhány évtizedben érte kritika a képző kicsit bedohosodni látszó falait. Szándékosan nem „levegőjét” írtam, mert a jó „emberanyag” (mesterek növendékek) nem engedte a nívót lezuhanni, még ha néha egyesek véleménye szerint lehettek is vakvágányok. Mintha kicsit megállt volna az idő az intézmény körül -mondták a kétkedők- például a MOME-hez viszonyítva, ahol minden trendinek, fancynek látszik. Azt hiszem az általam is mélyen tisztelt Barcsay mester örömmel látná, hogy a képzőn újra feléledt a szél, „új idők új dalaival”, melyek most a róla elnevezett teremben „csendülnek fel”.

Mindenképp ajánlom, hogy nézzék meg ezt a kiállítást, és ha véleményük van, írják meg a FakTúra folyóiratnak.

Szarka Boglárka alkotása

Lakó Dorka alkotása

Szécsi Ödön alkotása

Bálint-Norbert László alkotása

Kovács Lili alkotásai

(A fényképeket és műtárgy reprodukciókat Rékasi Attila készítette, minden jog fenntartava!)

Mi terem Sándorfalván?

Németh Csaba alkotása

A Bartók 1 Galériában bemutatott művésztelepi anyag meglátásom szerint a magyarországi, sőt akár a kárpátmedencei vagy európai (bár utóbbira kicsit kevesebb a rálátásom), de akár világszinten is megállja a helyét. Professzionális művészek átgondolt munkáit tekintheti meg az érdeklődő közönség. Szerencsésnek érzem magam, hogy olyan országban élhetek, ahol nem csak „dudva és muhar” terem, hanem színvonalas tárgyalkotó művészet is. Ezen a kiállításon senki ne számítson bizonytalan útkeresésre, hiszen itt még az „újonc” is belesimul a mezőnybe, ami a határozottságot illeti. Az az apró hullám, kicsiny rezgés, amit érezhetünk művei kapcsán, mint „enyhe zavart az erőtérben”, elfogadható ilyen esetben, amikor az embernek környezetéből kilépve kell megmutatnia tehetségét. A teret Drabik Tamás nagyméretű fej torzója uralja, mondhatni felüt, leüt. E munka el- és befogadása talán ízlés, hozzáértés és előműveltség függvénye is, ám ami borítékolható: reakció nélkül nem hagy bennünket. Ne higgyük azonban, hogy Tamás e reakció kiváltása céljából készít ennyire kendőzetlen alkotásokat, amik messze nem a „köztéri szépségideál” esztétikumával hatnak. Azért készíti őket, mert autonóm szobrász, ami pedig az én olvasatomban a jó szobrász elengedhetetlen ismérve. Abban mutatkozik ez meg, ahogyan az anyaggal dolgozik, vizsgálja, gyűri, és – ami számomra még fontosabb-, hogy szellemi síkon legalább annyira megdolgozza anyagát, mint fizikailag. Hiteles, nem akar hazudni, más lenni, mint ami. E hitelesség elmondható a tárlat többi alkotójáról is. A Drabikkal való „megküzdésben” egy cyber amazon figura segít minket. Bár Retkes Maté szobrászművész lovon ülő figurájának nemét nem tudnám megmondani – tekintettel űrhajós szkafander öltözékére -, de arra gondoltam, a tárlat plasztikusabb bemutatásának okán Drabik maszkulinságát az amazonnal jobban feloldhatom. Tamás szögletes formálását lírai finomsággal oldja Máté kerekded vonalvezetése. Első látásra nem is Retkes munkára tippeltem volna a műtárgy láttán, annyira újszerű volt számomra ez a formálás, úgy méretben, mint anyagban, színben, valamint geometrikusabb, ikonszerűbb formavilágában. Szabó Zoltán mitikus figurái az emberiség örök kérdéseire keresik a választ. Milyen lény az ember? Valóban a küzdés volna az egyetlen útja? Túlléphetünk-e a saját árnyékunkon? Ha túloz a kritikus, akkor mondjuk azt: „csak” állnak a posztamensen és gipszbe fagyasztják a hétköznapi küzdelmeinket. Bajári Zsolt munkáival most találkoztam először – köszönöm Sándorfalva! – s teljesen világos, miért hívták maguk közé a többiek. Kísérletező, karakteres művész, akár a társai. Betonból készült munkája engem igencsak zavarba hozott. Ha az anyaggal való kísérletezés lényege az volt, hogy a beton papír érzetet keltsen, örömmel üzenem: nekem átjött! Nem valószínű, hogy ez volt a művész célja, egyszerűen arról lehet szó, a szobrászat ilyen: anyagközpontú. Bennem ezt az érzetet keltette, más szemlélőben talán ez így fel sem merülne. Egy biztos: Bajári hagyott helyet az asszociációnak.

Drabik Tamás alkotása

Ezen a kiállításon a falat a festmények uralják. Ha nem nézi a látogató a képaláírásokat, akkor is érzi a táblaképekről a női energiát. Nemcsak a témaválasztás miatt, hanem a kisugárzás okán is. Harmóniára törekvés, az otthon, a család világa sejlik, ám ebből a toposzból, mint gomba a fatörzsből akar kitörni Kusnyár Evelin, ami szürreáliái révén sikerül is neki. A kérdés, amit felvet: kitörhetünk-e hétköznapi szerepeinkből, miközben meg is maradunk bennük? Vágyaink vannak, értelmet szeretnénk adni az életünknek, s közben kortárs képzőművészek maradunk akkor is, ha történetesen nőnek születtünk és gyermekeink vannak, boldogok vagyunk. Kötelező vajon minduntalan a „kardunkba dőlni”? Szélsőségekben, végletekben gondolkodhatunk csupán, erre predesztinál minket az ún. művészlét? Evelinnek igaza van, nem kötelező, de véleményem szerint csak az úszhatja meg a kérdésfeltevés konfliktusát, aki a mérleg másik serpenyőjébe belerakja az ellensúlyt, vagyis ad valami olyat, ami a dráma hiányát ellensúlyozza. Ehhez a gondolatkörhöz kapcsolódik Csanálosi Mária is. Ő sem a dráma oldaláról közelített jelen munkáiban a művészet kérdéseihez, de miért is tette volna Sándorfalván, a nyár kellős közepén, vélhetően vidám és boldog szobrászok flexszólói között? Szobabelsőket, lakásrészleteket ábrázoló akvarelljei szép jövőt sejtetnek. Úgy vélem, Csanálosi jó műhelybe került, hiszen ezen a telepen mindenki fontos, mindenki munkáját becsülik. Németh Csabával és műveivel is most találkoztam először, bár a munkáiban mutatkozó humánkontinuitást tekintve úgy is fogalmazhatnék: „előző életeinkben” korábban is találkozhattunk már. Ez az időtlen ismerősség érzés, amit „őserőként” szoktam definiálni, körüllengi Németh produktumait. Emberi, elemi és egyetemes. Figurái túlmutatnak az anyagon, kiragadnak térből és időből.

Kusnyár Eveline alkotása

Az összképet tekintve leszögezhetjük, hogy ez a művész társaság nem a véletlen játékaként került közös térbe, legyen ez alkotói erőtér, vagy kiállítótér. Dolguk van egymással, akár még azt is érezhetjük, inspirálják egymást. Hivatásos művészeknél az egymásra hatás nem mindig olyan egyértelműen jelentkező, mint a műkedvelők vagy a még útkeresők esetében, itt tehát csak sejthetjük az inspirációt, s nem tudhatjuk biztosan, hogy nem párhuzamos utakon jutottak-e ugyanoda. Ilyesmire példa bőven akad, vegyük csak a technológia világából Talbot és Daguerre mesterek esetét, akik ugyanabban az időben egymástól földrajzilag is elkülönülve fedezték fel a fényképezést.

Csanálosi Mária alkotása

A műelemzést zárva engedjen meg az olvasó egy nem feltétlenül kritikai írásba való személyes észrevételt, ami csak áttételesen kapcsolódik az alkotásokhoz, de egy művésztelepi miliő érzékeltetésére talán alkalmas. Arról akarok megemlékezni, hogy túlmutatva az egyértelmű célon, miszerint azért gyűlünk össze ezeken a jeles alkalmakkor, hogy megismerkedjünk személyesen az alkotókkal, műveikkel, mindezeken túl tehát én úgy érzem, egy jó művésztelep esetében  ugyanolyan fontosak azok az Angyalok, akik törődnek velünk, kedveskednek nekünk, ettől érezzük otthonosan magunkat. Ezúton köszönöm Máté feleségének a dínós megnyitó sütiket, és visszagondolva saját bajai művésztelepi napjaimra, Kovács N. Zitának feledhetetlen pogácsáit, a szeretet ezen finom megnyilvánulásait!

Végezetül kérem látogassanak el a Bartók 1 Galériába, döntsék el Önök, megfelel-e a valóságnak, amit e sorok írója a művek befogadása közben megfogalmazott. Merüljenek el a kortárs képzőművészet szerintem jelentős alkotóinak legújabb telepi munkáiban és ha kedvükből, idejükből telik, öntsék szavakba saját gondolataikat, a FakTúra művészeti folyóirat mindig nagy örömmel publikálja azokat.

„A nagy zabàlás” emészthető menüvel

Kovács Lili: Óvatlan duvatlanok 2023, akril, vászon

Telthàzzal fut a megnyitó a Képzőművészeti Egyetem Barcsay termében, a patinás falak között a modernitás is megjelenik, sokszínű színvonalas anyag sejlik, most egyik kedvencemet adom közre, ha tehetik jöjjenek el, tehetséges fiatalok kortárs tendeciái közé.

Tokaj Art Wine – Négy negyed kritika

Enzsöly Kinga Alkotása

Örömteli, hogy ebben az untig emlegetett nehéz hazai és nemzetközi helyzetben még nyílnak új galériák az országban, jelen esetben Budapesten. A Tokaj Art Wine Galériában jártunk, aminek a Négy negyed nevet viselő második tárlata kapcsán nem volt kisebb az ambíciója, minthogy Magyarország legígéretesebb négy jövőbeni festőművészét mutassa be a közönségnek. Nem kis vállalás. No, de ahogy mondani szokták, a szavaknak súlya van, nagy várakozással néztem meg a kiállítást. Ehhez képest az egyik negyed (már ha a cím a kiállítók számára utal, amit feltételezek) számomra gyenge alkotásokkal mutatta meg magát, a négyes három másik tagjai pedig az átlagtól nem elütő művészi munkákkal jelent meg a falakon. Nekem, aki lassan harminc éve foglalkozom képzőművészettel, semmi újszerűt, semmi meglepőt, semmi „különlegeset” nem adott ez az anyagegyüttes. Nem gondolnám, hogy ezek közül az alkotók közül fog kikerülni a jövő irányadó képzőművésze. Nyilván kizárni sem tudom ennek lehetőségét, de ezek a munkák nekem egyenlőre nem sejtetik a dicső jövőt. A friss Galéria első tárlata – ha jól sikerült kinyomoznom – Tereskova művésznő nevéhez fűződött, talán emiatt is vártam többet.

Kun Fruzsina alkotása a Tokaj Art Wine Galéria Négy negyed kiállításán

Félreértés ne essék, nem nézhetetlen ez a kiállítás. Még az általam legkevésbé értékelt Kun Fruzsina munkái sem amatőr vagy vállalhatatlan munkák, csak nekem nem hozzák azt a képzőművészeti minőséget, amihez én hozzá vagyok szokva. Sibitka Anna munkái szín- és formavilágában erősen emlékeztettek befutott művészekéire, de vajon egyediség tekintetében elégséges-e, hogy láthatósági mellényben ábrázolunk aktokat, s ha igen, ezesetben is elmondható, hogy talán a hiperrealista festésmód jobban adta volna a kontrasztot. Enzsöly Kinga akvarelljei rendben vannak, de itt véget is ért a művész velem való kommunikációja. Cianotípia kollázsa számomra indokolatlan és túlzó. Attól, hogy valamit archaikus technikával valósítunk meg, még nem lesz izgalmas. Vajon mi indokolja eme választását, mit adott hozzá az eredeti koncepcióhoz? Makkai-Kovács Beatrix munkái a Négy negyed mezőnyéből némileg kiemelkednek, ami a kiforrottságot illeti, unikalitásról azonban az ő esetében sem beszélhetünk. Összegezve benyomásaimat: nem gondolom, hogy a Négy negyed kiállítás eleget tett volna fent említett vállalásának, legalábbis ennek a kiállított anyagnak a tükrében nem, de remélem, egy jövőbeni tárlaton rám cáfolnak majd az alkotók!

A megnyitóról szóló beharangozónkat Nagy merítés közepes fogás címmel ide kattintva találja a FakTúra folyóiraton

Sibitka Anna alkotásai

Makkai-Kovács Beatrix alkotása

„Nem pusztán egy hely” – Sándorfalvi Művésztelep Budapesti tárlata

Sándorfalvi ÚjMűhely Művésztelep csoportos kiállítása a Bartók 1 Galériában

Nem jártam még Sándorfalván, ha őszinte akarok lenni azt sem tudtam hol van, amíg a szellemi, művészeti erőteret is létrehozó Új Alkotóműhely Egyesület tagjaként nem találkoztam alkotóikkal és műveikkel. Túlzás nélkül állíthatom, figyelemre méltó művész kollégákat sikerült megismernem akik szinte mind bemutatkoztak már a Kispont Galériában (Budapest, Ráday u. 9.) nagy sikerrel. Biztos vagyok benne nagyon megéri majd ellátogatni a Bartók 1 Galériába magas művészeti minőséget sejtek!

Retkes Máté művésztelep vezető a FakTúra kérdésére elmondta: A Sándorfalvi ÚjMűhely Művésztelep 2023-ban harmadik alkalommal került megrendezésre a Sándorfalva városhoz tartozó Homokpusztán.

A január 25-én nyíló kiállításon nem csak a művésztelepen készült alkotásokkal, de a művésztelep résztvevőinek korábban készült, vagy kifejezetten friss műveivel is találkozhatnak az érdeklődők – a művésztelep ugyanis nem „pusztán” egy hely és egy (olykor túlontúl is) rövid, közös alkotással eltöltött időszak, de szellemi-emberi-művészi közösség is.

A kiállításon szobrászok és festők műveit mutatják be, láthatjuk Bajári Zsolt (szobrászművész), Csanálosi Mária (festőművész), Drabik Tamás (szobrászművész), Kusnyár Eveline (festőművész), Németh Csaba (szobrászművész), Retkes Máté (szobrászművész) Szabó Zoltán (szobrászművész) alkotásait.

Mai Szürrealitás!

Szürreáliák országos, csoportos kiállítást ajánljuk a FakTúra olvasóinak!

Időpont: 2024. január 25. csütörtök 18 óra

A kiállítást megnyitja: Fazakas Réka művészeti író

A kiállítás megtekinthető 2024. február 29-ig.

Városi Galéria (Városi Könyvtár és Közösségi Ház épületében) 2310 Szigetszentmiklós, Tököli út 19. Tel.: 24/530-980

Magyar Festők Társasága, szigetszentmiklósi Városi Galéria