Tegnap este nagyon nagy érdeklődés mellett nyílt meg az újpesti Vészkijárat Galériában Józsa Pál szobrászművész GÚZS című tárlata. Jó érzés ekkora tömeget látni egy galériában, sok szaladgáló gyerekkel, akik nagyon jól érzik magukat és remélhetőleg idővel galérialátogató, művészetszerető felnőttekké cseperednek. A tárlatot Lelkes A. Gergely festőművész nyitotta meg, felolvasott írását mitológiai utalásokkal színesítette. A kiállítótérben a kőből készült szoborkompozíciókon kívül betekintést nyerhettünk a hivatásos művész néhány nagy méretű grafikai lapjába is. Nekem személy szerint ezek a lapok jobban vonzották a tekintetem, több jelenlévő barátom és most megismert kedves kiállításlátogató viszont a szobrokat méltányolta. A felnőtt látogatók és a gyerekek is kíváncsian simogatták a simára csiszolt felületeket kedvenc alkotásaikon, ami e tárlat esetében egyáltalán nem volt megtiltva. A vészkijáratos események mindig jó hangulatúak, az alkotók jó néven veszik, ha beszélgetések alakulnak és az esetleges kritikát is jó szívvel meghallgatják. Nekem rendre az a benyomásom, hogy Miksa Bálint festőművész galériavezető egyfajta vitaműhelyként is tekint a művészközösségre, ezzel is fejlesztve a minden korban ildomos, de felgyorsult világunkban kiemelten fontosnak nevezhető nézői és szakmai kritikai diskurzust. Túlzás nélkül állíthatom, nemcsak művészeti ízlést, de közösséget is épít hiánypótló, önzetlen munkájával. Józsa Pál személyében egy kedves, toleráns művész személyiséget ismertem meg, aki nyitott a világra, művésztanári és családfenntartó munkája mellett egy hivatásos művészhez méltó teljes életművet igyekszik megteremteni, amelynek legfrissebb manifesztumait tekinthetjük meg bejelentkezés után a hajógyári szigeten.
Rékasi Attila, Újpest
A Galéria ajánlása: Tömbszerűség, összekapaszkodó, egymáshoz szoruló formák, nehéz, kemény anyagok… Józsa Pál végtelennek tetsző életenergiái keresik a szabad szárnyalást a szobrai és rajzai által Gúzs c. kiállításán a Vészkijárat Galéria terében a Lelkes A. Gergely festőművész által prezentálandó megnyitón, majd még közel egy hónapon át. Szeretettel, barátsággal várunk minden érdeklődőt!
Az újpesti Szindbád gyalog indult a vasúti hídnak. Jobb kívülről szagolni a gőzmozdony pöfékelte buja füstpamacsokat, s jobban látni annak a Duna vizére rajzolt, hullámokkal cicázó gomolyait, ha gyalog kél az ember – igazolta magában döntését a férfi, dacára sajgó tagjainak. Amúgy is asszonynépnek való a melegded szalonkocsi. Aki éhet akar nyerni a római parti csemegékhez, az biz nem ül vasparipára – dörmögte orra alá. A kiadó sem fizetett, azt a keveset ne jegyre költse, ki csak jambusokkal tudja tölteni a magyar kincstárat. Lenézett. Milyen szédítőek ezek a vashidak, de hasznosak – merengett Szindbád. A megyeriek úszhatnak, míg ő száraz lábbal azon mélázhat, ifjúsága reményteli, karcsú szoknyái ezek a pilonok. Ejh mennyi kíváncsiság dohogott akkoribb a legényben: mit rejthetnek azok a szoknyakelmék, s vajh a szebb, finomabb kelme alatt szebb, finomabb lábacskák rejteznek? Nem nyughatott, míg ki nem derítette, s lebbentett ezért számát se tudja mennyit, s még képzelt hozzá, ahányat látott. A víg molnárnétól a Wolfner bárónéig volt szoknyák lebbentője, lábacskák erdejében bolyongva kereste a bizonyost, a megnyugvást. Nevetést, könnyeket, boldogságot, bánatot talált, de soha meg nem érkezett, folyvást úton volt. A gondolatok. A leggyorsabb gőzösök a gondolatok! Még fel sem nézett a szoknyák feletti szépségekre, a szegecselt vashíd karcsú K betűire és már Buda földjét tapodta. Ilyenkor mindig visszanézett szeretett Újpestjére és ezt gondolta: lapos mint a guta, mint a pelyván nevelt lánka, ám téved, ki úgy hiszi, hogy csak a telt, duzzadó kebel olthatja vágyát a férfiúnak, hiszen ezer színe van a szépségnek. Klárák, Klotildok, Kingák óhhh, éltek-e még, gondoltok-é a ti Szindbádotokra, úgy ahogy ő Újpestjére, s remeg-e még ajkatok a csókok emlékétől? Mily nehéz elengedni azokat a szattyán finom kacsókat, a lefejtett csipkekendőket.. hová lett a fiatalság, hová lettek a Római part ízei? Ezen töprengett Szindbád, s közben sétapálcájávál megkocogtatta a híd utolsó vaskorlátját. Visszaviszel még – vonta kérdőre -, vagy itt ér az elmúlás a csónakházak, vendéglők és cigányprímások között? Ritkán telíti tagjait már a vágyakozás, de most ráfordulva a dunaparti sétányra összefutott a nyál a szájában, ráncos arcára aprócska mosoly húzódott a toluló emlékektől. „Ejh, vajon ott szolgál-e még a Bivalyos vendéglőben az a minden hájjal megkent pincér, bizonyos Vendelin, kinek asszonyát megszöktettem anno, mikor még nem gondoltam a holnappal? A békási vagy az endrei böllértől hozzák-e manapság a csontot a velős pirítóshoz? A békásit ugyanis nem szenvedhetem, igen közel esik Budához, ott gyönge szénán tartják a jószágot – az intézőtől tudom – s a rosszul hízlalt marha veleje olyan, mint a fűrészpor, csak morzsol az ember szájában, nem ken az semmit, nyelhetetlen. S a kenyeret helyben sütik-e még vagy a Moskovitzék budai üzletéből való? Tudni illik, hogy csakis a helyben sütött kenyéren olvad jól a velő. Annak útja a kemencéből egyenesen az asztalra vezet, ezért vágata még friss, s kívül ha meg is pirul, belül omlós, meleg, mint az érintetlen női öl.” Eképp morfondírozott Szindbád régi törzshelyéről, hol minden reménye szerint új séfet vettek azóta, mert az a kutyaütő, akit Vendelin oly bőszen rekommendált ‘897-ben – gyalázat! – nem Mildenbergertől hozatta a Sert! Nem ettől a tisztességes, újpesti zsidó embertől, aki az égért be nem csapna senkit! Úgy Pesten, mint Budán, csak az ő nektárjának van három ujj habja, ami néki a serital frisseségének kizárólagos bizonyítéka. Mildenberger sere, mint az érett asszony csókja: keser, de jólesőn csiklanja a szomjúhos férfi ajakát. „Ha jó ebédet ádnak ma, tán még a csónakházba is befordulok, s ha Clark Ádámot már le nem is győzhetném, még mindig oly szép mozdulatokkal evezek, mint ő, amikor elvitte az érmet az orrom elől. Lágy most a Duna, hívogat. Micsoda bohém, izgalmas, nagy időket éltünk akkoriban itt a Rómain! Nyár, forróság, szerelem.. – mintha a sétálóknak beszélt volna, ám a parton egy lélek nem járt. Szindbádnak most tűnt fel, hogy egy szál felöltőben rója útját, holott sál is elkélne már, rigóké helyett varjak károgása üti a fülét. Felemelve fejét elbizonytalanodott, több a zöld még, alig köhög a sárga. Maholnap november, hát mi ez a zölden hagyott rengeteg? Hova tűntek a fabódék, miért magasodnak tükrözőszemű bérpaloták? A Légszesz utca fennebb van, rossz irányba fordultam volna a hídról? – kérdezte fennhangon magától, majd újra visszatért gondolataihoz. Nem… nem… itt az első csónakház, de zárva: mégiscsak ősz lehet. Megkésett ősz. Nem is baj, jól illik egy megkésett élethez. Ez marad már nekem, az újpesti Szindbádnak, aki fiatalon is öreg volt, vagy annak tűnt. Gyorsan élt, mert olyan volt a harmincas évek, hamar cseperedtek akkortájt a költők. Ez marad nekem, a zöld lombok közé lassan bekéredzkedő sárga, vörös majd barna levelek szimfóniája. Gondosan hintett betűk ezek a levelek, szavakká csomósodnak és elhitetik velem, hogy van történetem, hogy nem bolyongtam hiába, hogy az a sok könny az asszonyszemekben nem illúzió volt csupán. Így tűnődött tovább, ballagva a Római őszében, merengőn idézve hajdanvolt szerelmei alakját, s bár egyik karcsúbb és csinosabb volt mint a másik, szomorúan nyugtázta, hogy minden nő arca olyan, mint a másiké. Hogy a nők: egyformák. A Fellininél jobbra fordult. Alászállt a színes korlátok között és – mintha a hídon térne vissza -, besétált a Dunába, szeretett Újpestje felé véve az irányt.
A Vészkijárat Galériában mindig izgalmas kiállításokat láthatunk. Most a pályakezdésre készülő, iskolai tanulmányokat folytató felnőtt útkeresők munkáiból láthatunk egy válogatást, ami igyekszik mindenkitől a legjobb munkát megmutatni, amelyet tanáruk, Miksa Bálint festőművész emelt ki a studium alatt készült alkotásokból. A ma este hat órakor zajló megnyitón Miksa mindenkiről mondott pár személyes, de szakmai jellegű összegzést.
A FakTúra folyóirat a kiemelkedő szakmai minőség okán két művészt külön ajánl a látogatók figyelmébe: bennük nem az útkeresést, hanem a beérő energiákat véltük felfedezni.
Merev, textilszerűen rovátkált, patinaízű faktúrát húzó vaslemezek hajlanak meg az idő súlya alatt, hogy mechanikus sugárverésben adjanak teret a mindenkit elsöprő, de soha nem bosszúálló, vagy ítélkező érzet mérésének. Milliárdnyi szerelmes óra fizikumának metszőpontján rohan a homok nem keresve útját, mert az adott. Talán úgy öleljük egymást az apokaliptikus vég órájában, mint a lukon átsuhanó homokszemek ezen a tárlaton, elrendelten de reménykedve, bízva a megnyugvásban. Talán rólunk is a vak szerencse dönt majd, mint ezekről a műtárggyá nemesült kvarcokról a véletlen és az alkotó, hogy futhatunk-e még vagy megpihenünk. Mert van akinek ez, van akinek az adatik. Talán az idő sűrűjében a mi életünk is egy interaktív szoborrá nemesül, melynek végén az általunk hagyott erősebb és gyengébb nyomokkal alkotott érzés és esemény tettformák képezik le a valódi kinézetünk. Mint ahogy Isten keze sem érint minket, őket sem érinti a szobrász keze, mégis formát önt rájuk, nincs viaszvesztés, nincs vésőcsapkodás, csiszolás, nincs semmi konkrét aktusszerű beavatkozás. Csak a gravitáció, az idő és a látogatók keltette légmozgások formálják az anyagot. Onnantól, hogy a mű nekiiramodik, az alkotó pihen. Beteljesedni látszik a mű, amely többet kifejez rólunk, mint elsőre gondolnák. Ha a program lefut, dönthetünk, hogy megfagyasztjuk az időt, befejezettnek tekintjük a műalkotást vagy beavatkozunk: újabb adag homokot szórunk a műre, bátrabbak esetleg szétfújják, lefújják azt, így válva részéve az alkotó folyamatnak.
Mindez egy indusztriális környezetben, puritán falak között, mintha nem is ebben a világban járnánk a Hajógyár múltjának időszövetei megállítják a Világ forgását, azt a kort idézik, mikor még a három T volt a „nauhó”, alumínium csajkákban lapult az ebéd a hajógyári munkások csíkos nylon szatyrainak az alján, el sem indult a munka két feles és egy sör nélkül már reggel sem. Micsoda kontraszt a kint és a bent között. Azt hitték mindig így lesz, hogy soha nem jön el a változás. Nem gondolták, hogy nemcsak a mezítelen nős poszterek raszterein költözhet be a lágyság a szigorú falak közé!
Rékasi Attila, Újpest
Még június 15-ig biztosan megtekinthető az újesti Vészkijárat Galéria legújabb kiállítása, árulta el a FakTúra folyóiratnak Miksa Bálint festőművész a Galéria vezetője, aki felhívta a látogatók figyelmét, hogy előzetes egyeztetés szükséges a megtekintéshez (infók az alábbi linken). Igazi kihívás lehet szobrászok számára a nem a méreteivel híressé váló galéria terében olyan kiállítást rendezni, ami kellően felkelti az érdeklődést, hogy elzarándokoljon az ember megnézni. Biztatásul írom, hogy a helyben az a jó, hogy az aktuális kiállításon túl lehetőség van megtekinteni a művészközösség műtermi munkáit és akár vásárolhatunk is belőlük!
Ma 18 órakor a Vészkijárat Galériában a festői indusztriális hajógyári helyszínen tárlatvezetést tartott Halasi Zoltán költő és Krajcsovics Éva Munkácsy-Díjas festőművész, a “Kafka szobája” című kiállításon. A Vészkijárat egy 2021-ben alapított Galéria és műteremközösség, amibe nagyon sok munkát tett bele Miksa Bálint kiváló festőművész, becsempészve Újpest területére a legnagyobb betűs magaművészetet, személye, ízlése, szakmai hozzáértése garantálja a kiemelkedő minőségű munkát felmutató képzőművészek felvonultatását. Ebbe a sorba remekül illeszkedik Krajcsovics ezen nagyon érzékeny „lírai” képsorozata, mely Kafka szellemét idézi meg a festészet „rituáléján” átszűrve nagyon személyes intim hangulatot teremtve a falatnyi, de hangulatos térben. Túlzás nélkül mondhatom, szinte elrepült az a másfél óra, melyet Halasi érdeklődő, néhol „provokatív” tárlatvezetése fémjelzett. Az irodalmár nem csak a festőművésznő, de Kaffka világát is a fókuszba hozta és többször bizonyságát adta, hogy nemcsak olvasata, de érti is a cseh irodalom kiemelkedő alkotóját. Kifejezetten tetszet, hogy Halasi nem akart a szakértő szerepében tetszelegni, nagyon közvetlen, humoros, interaktív a művészekre (Éva és Kaffka) érzékenyen reagáló a művekre összpontosító attitűdje mellett fontosnak tartotta a műtermi, alkotói folyamat érzékeltetését is, ami maradéktalanul sikerült is.
Székely Edit fuvolaművész, zenepedagógus évek óta azon dolgozik, hogy népszerűsítse a komolyzenét. Ennek érdekében a MÁV Szimfonikus Zenekar művészeit hívja meg az általa szervezett Zenedélelőtt és Zenedélután című gyermekkoncertekre, melyek az Újpesti Ifjúsági Ház színháztermében kerülnek megrendezésre. Az előadások mindig nagy sikerrel zajlanak, a gyerekek kíváncsisággal és lelkes tapssal töltik meg a termet. Az évadban négy előadást tartalmazó koncertsorozat minden évben egy-egy tematikára épül, amely összeköti és élménnyé fűzi a koncerteket. Idén Edit Phileas Fogg, az angol úr világhírű „teljesíthetetlen” fogadására alapozta zenei utazását, ezáltal Jules Verne kalandregényét is népszerűsítve a gyerekek körében. A FakTúra folyóirat tudósítójaként úgy tapasztaltam, hogy ez a koncepció telitalálat volt. A sokat kritizált, telefonjaikat nyomkodó, „nem figyelő” gyerekek aktívan, nagy figyelemmel és beleéléssel hallgatták a hosszú előadást, és örömmel, kézfeltartva válaszoltak az interaktív kérdésekre. Izgalmas tájakat jártak be, indiai kalandokba keveredtek, mindezt pedig a minőségi zenei kompozíciók segítségével élték át. Kiváló pedagógiai program. Már az előadás alatt is megfogalmazódott bennem, milyen elragadóak ezek az újpesti kisiskolás gyerekek. De amikor az előadást záró Terefere polka dallamaira elkezdtek táncolni, annyira tündériek voltak, hogy férfi létemre megkönnyeztem őket. Talán mégis van remény az emberiség számára. A gyerekek olyan nagy lelkesedéssel buliztak, hogy a zenekarnak még ráadást is kellett adnia a polkából. A legközelebbi előadás 2025. április 4-én, pénteken 10:30-kor és 14:30-kor lesz. Vegyenek jegyet mielőbb, hogy ne maradjanak le róla. Keressék az Újpesti Ifjúsági Ház hivatalos oldalát!
ZENEDÉLUTÁN ISKOLÁSOKNAK 80 NAP ALATT A FÖLD KÖRÜL – a MÁV Szimfonikus Zenekarral Az interaktív zenés előadást vezeti: Székely Edit fuvolaművész, zenepedagógus
előadás: 2025. április 4. péntek, 14:30 Utazás: India, Kína, Japán
Készülj fel a csodás kalandra! Az idei 4 alkalmas zenei sorozatunkban követjük Jules Verne hősének (Phileas Fogg) és barátainak útját a Föld körül a MÁV Szimfonikusok zenészeivel. A koncerteken bemutatásra kerülnek a hangszerek, valamint előadás közben több játékos zenei gyakorlat, mozgásos játék is helyet kap.
A jegy ára: 1500 Ft/fő/alkalom Online jegyvásárlás:
Klasszik-rock parádé – Rock Cover Night; Kedélyes Urak, Chili Con Carne – Május 10. Újpesti Kultúrális Központ – Ifjúsági Ház
Május idusán egy kellemes Duna-menti séta után az újpesti Ifjúsági Ház előtt ért az este, Rékasi Attila barátom társaságában. A hívószó ezúttal a klasszikus rock volt: egy Deep Purple és egy Red Hot Chili Peppers tribute-zenekar lépett fel aznap este. Az intézmény dolgozóinak szívélyes útbaigazítása után, némi sörrel felfegyverkezve elfoglaltuk a helyünket a nézőtér szélén felállított asztaloknál. A Rock Cover Night címmel futó esemény eredetileg hét órás kezdéssel volt meghirdetve, ehhez képest körülbelül háromnegyed 8-kor csapott a húrok közé a Chili Con Carne. Mikor megérkeztünk, alig lézengtek néhányan a teremben, de bíztunk benne, hogy mire a zene felharsan, legalább fél ház lesz. A közönség azonban csak nem akart odatalálni, amit nem kis megütközéssel vettünk tudomásul, de erről majd később.
Bevallom, noha szimpatizálok a Chilivel egy ideje, nem ismerem behatóan a munkásságukat, így jó pár nótát nem tudtam beazonosítani. A színpadon a zenekar mindenesetre beleadott mindent, még ha kezdetben egy kicsit statikus is volt az előadásuk. Több nóta is elhangzott az első nagy sikerlemez, a Blood Sugar Sex Magic előtti vadócabb időszakból, és a harmadik nóta környékén kezdtek belemelegedni a srácok. A nézőtér közepén táncikáló néhány néző legalább vissza tudott valamit sugározni a színpadról áramló energiából.
Az énekes hamar nekivetkezett, és Anthony Kiedis-t idézve ugrált szünet nélkül, hibátlanul hozva közben a dallamokat, a basszer és a dobos is feelingesen hozta a témákat, egyedül a gitáros színpadi jelenlétével nem voltam teljesen kibékülve, igaz, hogy maga Frusciante sem szántja fel a deszkákat általában. Pontosan és érzéssel nyomták, a hangosítással azonban sajnos akadtak problémák, végig volt egy alapzúgás, ami a csendesebb daloknál volt zavaró. Összességében nem érheti panasz a produkciót, a vállalásukat teljesítették, az anyabanda hőskorához képest persze visszafogottabban, de, végül is, kinek is hiányzott volna 2024-ben az egy szál zoknis megjelenés, nem igaz? A nagy slágerek (Give it away, Californication, Other Side) a vége felé jöttek, kerekké téve a produkciót.
KOVRövid átszerelés után jöttek a Kedélyes Urak a Purple dalokkal, és bár a Chiliék is jól nyomták, azért rögtön érződött, hogy itt már egy évtizedek óta összeszokott, profi banda szól. A Rockbook szerint 1985-ben alakultak (talán Gillanék újbóli, 84-es összeborulása inspirálta őket), majd hosszabb szünetet követően 2008-től zenélnek ismét aktívan. Gazdag múlt áll tehát a csapat mögött, rutinosan csaptak bele a Burn című örökzöldbe. Persze a leglegendásabb felállás, a MK2 éra is képviseltette magát, másodiknak a Speed King jött az In Rock c. alapvetésről, és ekkor már én sem tudtam az asztalnál maradni, bementem csápolni, noha sajnos a második etapra sem lettünk többen. A csapat frenetikusan idézte meg a híres gitár-orgona párbajokat, közben kétszer is kikacsintottak az egyik legsikeresebb Purple utódzenekar, a Whitesnake karrierjére is (Fool for your loving, Ain’t no love in the heart of the city.) Sajnos a késés miatt rövidített programot játszottak, pedig a jelenlevők biztosan nem bántak volna kétszer ennyi nótát – egy ilyen életműből bőven lehet csemegézni. Így végül maradtak a legsikeresebb Machine Head album meganótái, a Highway Star, Lazy és persze a dédanyám által is ismert Smoke on the Water – ezekkel nem lehet hibázni, nem mintha egyébként lett volna gyenge pontja a produkciónak. Érdemes őket elcsípni majd, az énekesük elmondása szerint ősszel játszanak ismét Újpesten. A koncert után sikerült néhány szót váltanunk Kedélyesék basszusgitárosával, aki szintén nem értette, miért volt ilyen kevés fizetővendég. A két zenekart 2600 forint ellenében lehetett megnézni, ennek a programnak ilyen áron, a kb. 120 ezer fős Újpest kellős közepén, péntek este ennél sokkal több embert kellett volna bevonzania. A rock iránti általános érdektelenség ellenére is lefogadom, hogy sokan eljöttek volna, ha például nem egy szem plakát lett volna kitéve a kerületben, az Ifjúsági Ház bejáratánál. Több helyen lett itt elbaltázva a szervezés, amibe e helyütt felesleges is talán belemenni, csak azt sajnálom, hogy sok gitárzenét szerető embernek lehetett volna egy szuper estéje, ha tudnak a koncertről. A Chili Con Carnén és a Kedélyes Urakon mindenesetre nem múlott volna.
A fotóról mindig az jut eszembe, hogy legalább annyira pillanatképek rólunk, az éppen befogadóról, mint amennyire a tárgyáról. Különösen igaz ez szerintem Attila képeire. Meglepnek, megállítanak, kérdeznek, szembesítenek. Minden ismerős lehet, mégha elsőre nem is tudod, honnan, mert ÍGY még nem láttad. Attila nem szokványos technikákkal dolgozik, folyamatosan kísérletezik, keresi az új lehetőségeket és megoldásokat. És talál is! 🙂 Szeretettel ajánlom ezt a 30 év NEMKIS szenvedéllyel áthatott alkotói munkájából való válogatást, ami Újpest központban ingyenesen látogatható május elejéig! Menjetek, lépjetek a képekbe, aztán beszélgessünk! Aki azt is megmondja, hogy melyik képnek az alapjául szolgáló fotót készítettem én, azt meghívom egy seritalra vagy kávéra a Kettőspontba!
Az idén 83 éves mester konstruktív geometrikus festményeiből láthat válogatást az érdeklődő közönség az ÚKK Ifjúsági Ház (1042 István út 17-19.) kiállítóterében. Megítélésünk szerint műfajában kiemelkedő minőségű egységes festészeti anyagot állított össze a tárlat rendezője. A mester már több mint húsz éve alkot ezen a vonalon, az elmélyülés érezhető a kiállító térbe lépve. Harmónia nyugalom lengi be a tárlatot, érdemes délelőtt érkezni ha lehetőségünk van rá, mert olyankor kisebb az intézményben a forgalom és jobban koncentrálhatunk a munkákra.
Nagy Imre Gyula: Körkompozíció lent és fent (2020, 80x80cm)
