A Bartók Béla Boulevard Egyesület a Bartók Béla úton és a környező utcákban működő boltok, helyek, egyesületek ernyőszervezete, és minden évben remek programokat szerveznek, hogy megismertessék a városlakókat a környék sokszínű kulturális kínálatával. Tavaly az Eleven Ősz programsorozat keretében láttuk a Feneketlen-tó partján Nagy Regina rendezését, a Lebeg a világot, és azóta követjük, milyen programokkal kínál meg minket a környék. Ide költözött a 2018-ban Tallér Edina és Gerner Csaba által alapított Másik Műhely, a Bartók Béla út 112-ben várja az alkotni vágyó érdeklődőket. A kerületet még vonzóbbá teszi számunkra, hogy itt működik a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnázium, ha hozzájuk megyünk előadást nézni, gyakran hangolódunk a Bartók Béla út valamelyik hangulatos kávézójában az élményre. Ezért találtunk rá a Kreatív Kanyargás nevű kellemes szombat délelőtti programra, amikor is hat kreatív műhellyel és egy varázslatos kávézóval ismerkedhettünk meg. Kalauzunk, aki terelgetett minket és szelíden, de határozottan ügyelt az időkeret tartására, Viczay András volt, aki az esemény fotódokumentálását is vállalta, a képek hamarosan láthatóak lesznek az eseményoldalon.
https://ketlampas.blog.hu/2024/09/28/lebeg_a_vilag
https://www.facebook.com/events/1711511259524302/?active_tab=discussion

Első megállónk a Bartók Pagony Könyvesbolt kerámiaműhelye volt, amit a Noha Stúdió és Alkotóműhely alkotói vezetnek. Az egészen kicsiktől a felnőttekig , akár családoknak is ajánlanak foglalkozásokat, lehet szabadon is alkotni, de vannak tematikus kurzusok is, ha valaki szereti, ha valamilyen sorvezető segítségével kreatívkodhat. Nagyon sokat megtudhattunk a különböző agyagfajtákról és mázakról, az agyag előkészítéséről, az égetés folyamatáról. Sajnos, itt az időkeret szűkössége miatt nem volt lehetőségünk készíteni valamit, de azért az ismerkedésre kézbe vehető csipetnyi agyagból hoztunk magunkkal.

Fotó: Molnár Léna

Innen egy egészen másik dimenzióba csöppentünk. Az Orlay utcában bújik meg a Kiss Áron Magyar Játéktársaság, ahol Maruzsné Kovács Éva – Mesés világom című népviseletes baba, játék, festmény kiállítását nézhettük meg. Miközben hallgattuk az alkotó meséit az első népviseletes babáktól az orosz védőbabák történetén át a manók, sárkányok vagy boszorkányok születéséig, akinek kedve volt, labdát vagy karkötőt nemezelhetett. Már el is felejtettük, milyen végtelenül egyszerű technika ez, amivel a gyapjú színpompás anyagából hipp-hopp gyönyörű tárgyakat készíthetünk különösebb technikai virtuozitás nélkül. A vállalkozó szelleműeket a séta után szívesen várták vissza a társaság tagjai, hogy elkészítsék saját babájukat. A megtekintett kiállítás még egy hétig lesz nyitva, aztán egy új installáció várja az érdeklődőket.

Fotó: Molnár Léna

Hihetetlenül szimpatikus kezdeményezés a Kredenc Műterem. Olyan ötvösök alapították, akik szívesen osztják meg tudásukat és eszközeiket azokkal akik érdeklődnek az ékszerkészítés iránt. Az egészen kezdőknek szóló, kedvcsináló workshopoktól egészen a profik számára biztosított műhelybérlésig nagyon széles palettán mozog a kínálatuk. Számunkra a jegyespárok közös karikagyűrű-készítése tetszett a kínálatból a legjobban, nagyon romantikusnak találtuk az ötletet. Kipróbálhattuk a fémpecséttel díszítést, ami tényleg pont annyi idő alatt kivitelezhető, ami a húsz fős csoportunk rendelkezésére állt.

Fotó: Molnár Léna

Itt most sok-sok kép következik majd, ugyanis az ArtEcho Egyesület barlangjának minden négyzetcentimétere rejt valami különlegességet. A tagok saját projektjeik mellett filmeknek és színházaknak is dolgoznak, lehet, hogy már találkoztunk is tudtunkon kívül a munkáikkal. Ezek mellett mindenféle izgalmas workshopra is várják az érdeklődőket, legutóbb tökfaragó foglalkozásuk volt. Minket 3D-nyomtatott összerakható figurákkal vártak ezen a délelőttön. Képzeljétek el, hogy a Kinder-tojás strucctól származik, és összerakható T-Rexet, Star Wars űrhajót vagy zombit rejt. Mintha hamarabb jött volna a karácsony! Mi ezt a zseniális kutyát választottuk:

Fotó: Molnár Léna

Fotó: Molnár Léna

Fotó: Molnár Léna
https://www.facebook.com/artecho.hu

Innen utunk a Figaro Bűvészboltba vezetett, ahol egy mini bűvészshow volt a jutalmunk, és egy kártyatrükköt is megtanulhattak az ügyes kezűek, sőt a kellékeit is hazavihettük. A Figaro Bűvészbolt családi vállalkozás, id. Szabó István (művésznevén: Figaro) alapította meg az üzletet 1969-ben, amely azóta is itt működik a Bartók Béla úton, már a harmadik generáció viszi a legendás boltot. Nem csak bűvészkellékek szerezhetőek be innen, de Bűvész Suli is működik náluk, 9-14 éves gyerekeket várnak szombati alkalmaikra.

Az ArtMasters Kreatív Műhelyben igazi zen-élmény volt a fakorongokra való közös festés. Az élményfestés mellett rengetegféle programot kínálnak, nekünk a minikert-készítés volt a kedvencünk. De lehet náluk varrni, makramézni, teát készíteni és még rengeteg más kreatív tevékenységben elmerülni. Legközelebb a BUM Fesztiválon lehet velük találkozni november 14-16 között.

Fotó: Molnár Léna

Az utolsó megállónk a Kosztolányi Dezső tér egyik kincseskamrája, a Kornél Galéria, Bolt, Kávézó volt. A finom lattét, amire meghívtak minket a szervezők, csak ráadásnak éreztük a környezethez képest. Hatalmas gyűjteményük van különböző ékszerekből, füzetekből, színezőkből. Mi leragadtunk kedvenc illusztrátorunk, Rófusz Kinga megvásárolható munkáinál, ki is néztünk párat karácsonyi ajándéknak.
https://www.facebook.com/kosztolanyi4
Nagyon tartalmas délelőttöt szervezett nekünk a Bartók Béla Boulevard, köszönet érte. Reméljük, sok hasonló programban lesz még részünk. Más kerületben lakóként nem csak jól szórakoztunk, de nagyon hasznosnak is éreztük, magunktól biztos nem találtunk volna rá ezekre a csodálatos helyekre.




