Kritika: Rékasi Attila, fotó Kovács B. Gábor kurátor
Kovács B. Gábor kurátor válogatása segíti a látogatót Farkas György, harminc éve elhunyt hivatásos festőművész sokoldalú munkásságának megismerésében. Az értő és igényes szelekció betekintést enged a különböző korszakok ikonikusnak mondható alkotásaiba. Farkas világa nagyon személyes, ugyanakkor a korára jellemző nonfiguratív tendenciákra is érzékenyen reagál, ám nekem az az érzésem volt, hogy nemcsak „trendiségből” foglalkozik az absztrakcióval. Belső érdeklődése és formabontó igénye vezeti a látvány, a tér felbontására, majd szuggesztív, hol lágy, hol temperamentumos újraépítésére. Festészete számomra erősen kötődik a tájhoz, ugyanakkor a hagyományokhoz, „népkultúrához” is. Bár a képek befogadhatóságát kicsit nehezíti a helyszín adottsága, a képek könyvespolcok feletti installálása – láttam ilyet Újpesten is, ott is zavart-, véleményem szerint komoly kvalitásokat is fel tud mutatni, meg tud csillantani ez a tárlat.
Rékasi Attila, Újpest
Farkas György festőművész idén 30 éve hunyt el. Tiszteletére, a Török utcai Könyvtárban második alkalommal mutatjuk be rendkívül széles és izgalmas művészetét az érdeklődőknek. Az OKN 2025 programsorozat keretében egy kötetlen beszélgetésre, tárlatvezetésre hívjuk vendégeinket, olvasóinkat október 8-án. A kiállítás november 7-ig tekinthető meg a könyvtár nyitvatartási idejében.
FSZEK Török utcai Könyvtár, 1023 Budapest, Török utca 7-9.
Kritika és fotó: Rékasi Attila – FakTúra művészeti folyóirat
Buda szívében, Cseh Tamás bronzszobrától egy kőhajításra egy másik nagyon mélyen ható lírikusnak nyílt kiállítása Turbulenciák címmel a múlt héten, ahova a FakTúra művészeti folyóiratot is meghívták. Miksa képeihez hasonlót még nem nagyon láttam sem a magyar sem a nemzetközi képzőművészeti scénában. Úgy technikailag, mint formailag és gondolkodásmódjában nagyon egyedinek tartom képi világát, ami a legjobbak közé emeli őt véleményem szerint, ezért örömmel látogattam el az Íme Kult Tér Galéria termeibe. Ismertem már a művész munkáit, mert több ízben volt szerencsém járni az újpesti műtermében, azonban ez az intim, sajátos építészeti formákkal rendelkező tér most új kontextusba helyezte a művészetét. A műterem „zsúfoltságából” kiszabaduló remekművek nemhogy belakják a teret, de azt kell mondanom valósággal „úszni” kezdenek benne, és nemcsak egyénileg mutatnak minőséget, hanem egymással párbeszédbe elegyedve adnak plusz értelmezést a szemlélőnek. Miksa sajátosan egyedi festményeinek „határtalansága” – értem ez alatt azt, hogy nem kvadrátosak és nincs keretük, csak a térrel viaskodó képszélük teljesen átértelmezi a klasszikus galériatér fogalmat is. Mintha a Hubble űrteleszkóp lencséjén keresztül kémlelnénk az univerzumot, csak ott a háttér szénfekete, fénytelen. Ott az űrben árnyék sem sejlik, a fekete háttér elnyelné. Itt Budán a kitett képek szerencsére árnyékot tudnak vetni, ami egy nagyon különleges hangulatot kölcsönöz minden Miksa Bálint képnek. Érdemes azonban nem csak távolról szemlélni a művész miniuniverzumát, mert az apró részletek, a piktúra is rendkívül figyelemre méltó és a finom ecsetvonások rengetege is ezernyi csodát rejt. Aki esetleg nem jut el a kiállításra, vagy magával vinné valamely módon az élményt, annak megoldást kínál az alkotótól rendkívül kedvező, kiadói áron megvásárolható gyönyörű, nagy formátumú, keménytábla kötésű, színes művészeti könyvalbum, ami bemutatja az eddig született alkotásokat (művész elérhetősége). Jön a fényszegény évszakok sora, mi is lehetne energetizálóbb, mint Miksa fényfestményeinek színkaválkádjában gyönyörködni egy fűtött szobában! Karácsonyra is életre szóló ajándék lehet, csak ajánlani tudom ezt az élményt.
Azzal zárnám recenzióm, hogy ez a kiállítás szokatlan kérdéseket szült bennem: lehet űrsétát tenni egy budai pincében? Minden jel arra utal, hogy igen!
A kiállítás része a Bartók Béla Boulvard budai Eleven Ősz eseménysorozatnak, a kiállítást Szabó Noémi művészettörténész nyitotta meg és október 10-ig látogatható csütörtökönként 15 és 18 óra között.
Rékasi Attila, Újpest
Az esemény közleménye: Szeretettel várunk MIKSA BÁLINT Turbulencia című kiállításának megnyitójára szeptember 26-án, pénteken 19:00 órakor az Íme Kult Térben.
A kiállítást SZABÓ NOÉMI művészettörténész nyitja meg
Az organikusan növekvő módszertannal készült, szabad sziluettes „lebegő” festmények különleges esztétikai élmény ígérnek.
Miksa Bálint 2012 végétől kezdte szabad sziluettes festészetének kiérlelését. Képeit egy pontból fejleszti, majd kiszabadítja őket a hordozó felületből. A festmények szabad, lebegő, önálló entitásokká válnak. Festői világmodellekként is felfoghatók.
Légy részese az élménynek, és érezd jól magad egy kedves baráti társaságban!
Megtekinthető: október 10-ig nyitvatartási időben (csütörtökönként 15:00- 18:00) és a kapcsolódó programok alatt.
A Vészkijárat Galériában mindig izgalmas kiállításokat láthatunk. Most a pályakezdésre készülő, iskolai tanulmányokat folytató felnőtt útkeresők munkáiból láthatunk egy válogatást, ami igyekszik mindenkitől a legjobb munkát megmutatni, amelyet tanáruk, Miksa Bálint festőművész emelt ki a studium alatt készült alkotásokból. A ma este hat órakor zajló megnyitón Miksa mindenkiről mondott pár személyes, de szakmai jellegű összegzést.
A FakTúra folyóirat a kiemelkedő szakmai minőség okán két művészt külön ajánl a látogatók figyelmébe: bennük nem az útkeresést, hanem a beérő energiákat véltük felfedezni.
Ma 18 órakor a Vészkijárat Galériában a festői indusztriális hajógyári helyszínen tárlatvezetést tartott Halasi Zoltán költő és Krajcsovics Éva Munkácsy-Díjas festőművész, a “Kafka szobája” című kiállításon. A Vészkijárat egy 2021-ben alapított Galéria és műteremközösség, amibe nagyon sok munkát tett bele Miksa Bálint kiváló festőművész, becsempészve Újpest területére a legnagyobb betűs magaművészetet, személye, ízlése, szakmai hozzáértése garantálja a kiemelkedő minőségű munkát felmutató képzőművészek felvonultatását. Ebbe a sorba remekül illeszkedik Krajcsovics ezen nagyon érzékeny „lírai” képsorozata, mely Kafka szellemét idézi meg a festészet „rituáléján” átszűrve nagyon személyes intim hangulatot teremtve a falatnyi, de hangulatos térben. Túlzás nélkül mondhatom, szinte elrepült az a másfél óra, melyet Halasi érdeklődő, néhol „provokatív” tárlatvezetése fémjelzett. Az irodalmár nem csak a festőművésznő, de Kaffka világát is a fókuszba hozta és többször bizonyságát adta, hogy nemcsak olvasata, de érti is a cseh irodalom kiemelkedő alkotóját. Kifejezetten tetszet, hogy Halasi nem akart a szakértő szerepében tetszelegni, nagyon közvetlen, humoros, interaktív a művészekre (Éva és Kaffka) érzékenyen reagáló a művekre összpontosító attitűdje mellett fontosnak tartotta a műtermi, alkotói folyamat érzékeltetését is, ami maradéktalanul sikerült is.
Filp Csaba és Radák Eszter festőművész a szerdai megnyitón, fotók: Rékasi Attila
Buda egyik ékköve a Barabás Villa és az impozáns épületet körülölelő hegyrefutó, a zajból a nyugalom szigeteként kiemelkedő kert. A kapun átlépve majd jobbra tartva egy hangulatos üvegfalú galériába jutunk, ahol meglátásunk szerint igazán otthonra találtak Radák Eszter nyugalmat, harmóniát árasztó olajfestményei. Számszerint nyolc nagy méretű munka. Nem mindennapi performatív megnyitót láthatott, hallhatott a szép számú közönség, Filp Csaba festőművész egy angol dalszöveg adaptálásával reagált a kiállítás „Engedjétek be a jó időt, amíg még lehet!” címére hajazva, „Csabi Sheen”-ként jelent meg a galériában, surranót húzva a képzőművészeti egyetem logóját szakaszjelvényként viselve „zubbonyán” és így adta elő humorral fűszerezett a művésznő alkotói világát „lefestő” írását.
Radák Eszter Klimó Károly, és Maurer Dóra tanítványaként végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán, a Pécsi Tudományegyetem DLA-képzése alatt mestere Keserü Ilona volt. Elvégezte a Hubert Schmalix vezette Akademie der Bildende Kunst Wien mesterosztályát és részt vett Salzburgban, Hermann Nitsch kurzusán, a Sommerakademie für Bildende Kunston. Intermédia, valamint festő és vizuális nevelés képzettsége mellett diplomázott az ELTE bölcsészkarán, esztétika szakán.
Filp Csaba megnyitószövege:
Mindjárt elvonyítom a Purple Raint. Ez a kiállító művész által adott képcímek legjellegzetesebbje, Eszter, amikor leteszi az ecsetet, és nézi a kész képet, azt adja címnek ami éppen eszébe jut. Na jó nem mindig azt. Ilyen a mostani kiállításának a címe is, ami egy tanács, vagy felszólítás, hogy engedjük be a jó időt amíg még lehet. Ez a mondat is, ahogy sajnos vagy nem sajnos a mondatok általában többféleképpen értelmezhető. A kiállított képeket nézve, bármelyik vásznat, nem úgy tűnik, hogy bármit is be kellene oda engedni. Mindegyik képen van valami alapvetően hívogató távlat, be lehetne hosszan úszni a vízbe az aranyhídon, ki lehetne lépni az ablakon, keresztül a gyümölcsöskosáron, óvatos mozdulattal szét lehetne hajtani a gyönyörű sárga függönyt, mondom, hívogat a távlat a képeken. Ha szándékosan félreértem, én MSZFCS, aki vagyok, azaz megnyitó személy Filp Csaba, kijelentem, hogy az időt kérem nem lehet beengedni, ez kérem szépen hülyeség, az idő kérem ott van mindenütt. És csak akkor rossz, ha elrontja magának az ember. Normális. Szaknyelven szólva derített képek ezek, a fény egyenletesen öleli körbe a képépítő elemeket, az árnyékok színesek, egyetemes, zárt, éteri univerzum mindegyik, mélyen humanista a mögöttük álló szemlélet, semmi odaégetett keserű fekete kozma, vagy rohadó gyümölcs, a jól ismert evilági magyar barna pörköltszaft, még a kupi is rend rajtuk, semmi lepergő festék vagy porcsík az ablakkereten, fitt, nett, harmónikus képeket látunk. Csak- Esztert idézve ismét- a rárücsközésekben, a pimpelésekben, a gesztusokban jelenik meg az a mikrovilág, azaz szín-tér, ahol az olajfesték vaskos anyaga van használva, ott lesz észrevétlen módon személyes, ott van az a hely, ahol ha volt, a rossz idő ki lett cifrázva. Közelebb lépve, tovább fókuszálva az ecsetvonásokra, akkurátusan festett pöttyökre, mintákra, alkalmi fordítást kell eszközölnöm, elnézését kérve a hallgatóságtól, mert eléggé botcsinálta fordító vagyok, és a kevesek által ismert Gaspara Stampa költőnőtől idézek: Hogy lehet ez, nem tudom jól értetni, de mégis érzem, a nagy szerencsém miatt, hogy szívembe új erős stílus van mintázva. Nézem a kiállított képeket, engedjük be a jó időt amíg még lehet, nézem, nézem és mindjárt elvonyítom, hogy let the sunshine in. De másként fokozom: Io provo che per mia gran ventura mi sento il cor di novo stile impresso. Nem gondoltam volna soha, hogy Eszter kiállítását valaha én nyitom meg, se esztéta se bölcsész nem vagyok, az meg tényleg elképzelhetetlennek tűnt, hogy reneszánsz költőnőt fordítsak neki. Végtelen gazdag a világ, amíg akkora szerencse adatik, hogy be tudjuk engedni a jó időt. A kiállítást ezennel megnyitom.
„Az Aela gyűjtemény támogatásával a kARTc Kulturális Egyesület minden évben kiválasztja az év legsikeresebbnek ígérkező képzőművészeit.”
A meghívóban ez állt, ó – gondoltam – ez a FakTúra művészeti folyóiratot nagyon is érdekli, mondhatni pont ez az, amit keresünk! Uccu neki, el is mentünk megnézni a kiállítást. A Batthyány- örökmécses szoknyáján egy csoda szép polgári ház első emeletén nyílt meg a galéria, ahol a képek mellett remek borokat is kóstolhatunk, vásárolhatunk. A galéria nagyon jó, második kiállításuk ez, de érezhetően nagy a felütés és átjárja a helyet a pénz szaga, amivel persze nincs semmi baj, sőt, pénzt, pénzt, pénzt a magyar művészetbe! Rengetegen voltak, pedig csak regisztrációval volt látogatható az egyébként ingyenes megnyitó. Mint kiderült, egy tokaji borház hosszútávúnak tűnő, művésztelepet is üzemeltető ambíciójának budapesti manifesztációja a hely. Hamarosan szakmai kritikával is jelentkezünk, addig is néhány fotó a megnyitóról:
A 2023-as évben ezt az elismerést négy női képzőművész kapta az ő képeiket tekinthetjük meg a galériában: Enzsöly Kinga, Kun Fruzsina, Makkai-Kovács Beatrix, Sibitka Anna. A legújabb műveiket 2024. január 17-én közösen állítják ki a Tokaj Art Wine Galériában. Budapest, Hold utca 21. 1.emelet (70-es kapucsengő) Kurátor: Meggyesházi Éda
Az idén 83 éves mester konstruktív geometrikus festményeiből láthat válogatást az érdeklődő közönség az ÚKK Ifjúsági Ház (1042 István út 17-19.) kiállítóterében. Megítélésünk szerint műfajában kiemelkedő minőségű egységes festészeti anyagot állított össze a tárlat rendezője. A mester már több mint húsz éve alkot ezen a vonalon, az elmélyülés érezhető a kiállító térbe lépve. Harmónia nyugalom lengi be a tárlatot, érdemes délelőtt érkezni ha lehetőségünk van rá, mert olyankor kisebb az intézményben a forgalom és jobban koncentrálhatunk a munkákra.
Nagy Imre Gyula: Körkompozíció lent és fent (2020, 80x80cm)
Évtizedek óta azt hallhatjuk a fanyalgóktól, nihilistáktól, – urambocsá’ – krakélerektől: a művészet halott, mindent láttunk már, s mindaz, ami van, csupán mimézis, ismétlés. Tagadhatatlan, hogy a művészetről nem hántható le a története, vagyis azon műveknek a sokasága, amelyeknek zöme, ha nem is építkezett, de minimum reflektált az előzményekre, akár technikailag, akár tartalmilag. Természete ilyetén, hiszen egyfajta társadalmi párbeszédként (is) szoktunk tekinteni a jó műalkotásokra.
Én nagyon szeretem a kortárs művészetet és hiszek a fontosságában, erejében. Legalább annyi, ha nem több katartikus élményt tud nyújtani számomra, mint a klasszikus művészet. Olyan emberként, ki évtizedek óta igyekszik fiatal alkotókat támogatni pályakezdésükben, illetve szakmai fejlődésükben, sokat gondolkodtam ennek a „rajongásnak” az okain, főleg olyankor, amikor egy-egy zsengét meg kellett védjek. A nagyon zsengék kapcsán azt hangoztattam, hogy minden kornak „joga” van a saját művészetéhez, azaz hogy közülük, róluk, nekik beszéljenek. Nemcsak azért, mert egy „vakfolt” maradna a művészet történetén -gondolom, ezt túlélné az emberiség – hanem azért, mert változik a világ, változnak a jelentéstartalmak.
Az utánunk jövő nemzedék az általunk hátrahagyott műalkotásokból ismerhet meg minket a legjobban. Alkotásaink a minket foglalkoztató témák, gondolatok lenyomatai; számot adnak arról, ahol tartunk, ahogyan egymáshoz viszonyulunk, de legfőképp arról, amit érzünk, érzünk-e egyáltalán valamit.
A zsengék világát elhagyva a másik érvem ma a kortárs műalkotások mellett Herman Levente Ádám és Évája, amely vegytisztán hozza számomra, hogy minden szellemi alkotásra, művészeti alkotásra szüksége van az emberiségnek. Az anyagról gondolhatjuk, hogy képes „önmagától” olyan struktúrákba szerveződni, amelyek katartikus élményeket keltenek bennünk, mondjuk egy természeti részlet szemlélése közben, de mennyivel többet kapunk, ha ott a szellem az anyagban! Igen, ha ez a két fogalom összesimul, már az emberen túlmutatón, az Isteni, a magasabb rendű tájakon szemlélődünk. Herman esetében nem csak a témaválasztás és az erősen ráutalónak nevezhető címadás miatt, hanem a megítélésem szerint magas minőségű alkotói munka miatt is.
Tagadhatatlanul kevés Herman képet láttam eddig, ami ne nyűgözött volna le. Sajátos képi világa, atmoszférateremtő ereje mindig a vásznai elé szegezett, de most egyenesen a szívem közepébe talált. Igaz, még csak a telefonom kijelzőjén és reprodukción láttam a képet, de tapasztalatom szerint a jó munkák ritkán okoznak csalódást a valóságban, sőt ha egy alkotás ilyen kicsiben és „anyagtalanítva” is működik, akkor az nagyon ígéretes.
Meglepett ez a mű. Azt is mondhatnám: letaglózott. Annyira hétköznapi és mégis annyira lírai. A jelenet abszurditása, azt hiszem az volt a tagló része. Mégis van a képben valami megmagyarázhatatlan szépség, egy nyugtalanító sejtelmesség. Érzek benne időtlenséget, dacára a Crocs papucsnak és a melegítő felsőnek. Azt gondolom, igazi kortárs műalkotás született, ami figyelmet érdemel, engem megszólított ezer kérdést vetve fel bennem.
