
„Az Aela gyűjtemény támogatásával a kARTc Kulturális Egyesület minden évben kiválasztja az év legsikeresebbnek ígérkező képzőművészeit.”
A meghívóban ez állt, ó – gondoltam – ez a FakTúra művészeti folyóiratot nagyon is érdekli, mondhatni pont ez az, amit keresünk! Uccu neki, el is mentünk megnézni a kiállítást. A Batthyány- örökmécses szoknyáján egy csoda szép polgári ház első emeletén nyílt meg a galéria, ahol a képek mellett remek borokat is kóstolhatunk, vásárolhatunk. A galéria nagyon jó, második kiállításuk ez, de érezhetően nagy a felütés és átjárja a helyet a pénz szaga, amivel persze nincs semmi baj, sőt, pénzt, pénzt, pénzt a magyar művészetbe! Rengetegen voltak, pedig csak regisztrációval volt látogatható az egyébként ingyenes megnyitó. Mint kiderült, egy tokaji borház hosszútávúnak tűnő, művésztelepet is üzemeltető ambíciójának budapesti manifesztációja a hely. Hamarosan szakmai kritikával is jelentkezünk, addig is néhány fotó a megnyitóról:


A 2023-as évben ezt az elismerést négy női képzőművész kapta az ő képeiket tekinthetjük meg a galériában:
Enzsöly Kinga, Kun Fruzsina, Makkai-Kovács Beatrix, Sibitka Anna.
A legújabb műveiket 2024. január 17-én közösen állítják ki a Tokaj Art Wine Galériában. Budapest, Hold utca 21. 1.emelet (70-es kapucsengő)
Kurátor: Meggyesházi Éda