Nagy visszatérők – rég nem látott előadásokkal érkezik a tavasz

Bár még itt a zimankó, és februárban is rengeteg előadás vár ránk, mi már a márciusi táncrendünket töltögetjük. Számos legendás előadás kel új életre ezen a tavaszon. Ezekből hoztunk egy csokorra valót. Érdemes őket pótolni vagy újra nézni.

A legnagyobb szenzáció a Dante Közösségi Alkotótérben várható március 26-án és 27-én. A felejthetetlen és nagyon hiányzó Óvóhely fogadta be még évekkel ezelőtt Regős Simon rendezését, a Zoltán Gábor regényből készült ORGIA avagy a Nyilas uralom dicső pillanatai – múltszembesítő revü című előadást. Mi akkor vétkes hanyagságból lemaradtunk róla, úgyhogy nagyon örülünk, hogy új esélyt kaptunk a megnézésére. Regős Simon azóta az egyik kedvenc rendezőnkké vált, nem is kérdés, hogy ott a helyünk.

Hogy a korszaknál maradjunk, következő ajánlónk a Bálint Ház ingyenes alkalmára szól. A KV Társulat Kedves Én! című előadása II. világháborús kamasznaplókból készített dokumentumszínházi alkotás. Nekünk 2019-ben az egyik legfontosabb színházi élményünk volt, ekkor szerettünk bele a KV Társulatba, ismertük meg Kovács Domokost, láttuk néhány méterről Barna Lilla csodálatos játékát, és ebben az előadásban csodálkoztunk rá Szenteczki Zita rendező finom megoldásaira. A minap, 6 év után, újra megnéztük, és ismét elementáris hatást gyakorolt ránk.

https://ketlampas.blog.hu/2019/10/05/kedves_en_769

Végre új helyet talált egy másik legendás KV Társulat produkció, a Médeia. Láttuk a Jurányiban és a Barabás Villában. Hallgathattuk az előadás után Karsai György elemzését a drámáról és az előadásról, ami teljesen új fényben tüntette fel Euripidész tragédiáját. Rengeteg Médeiát láttunk a 2019-es előadás óta, de még mindig ezt az interpretációt érezzük a legérdekesebbnek. Március 11-én láthatjátok az Ingában Czukor Balázs rendezését.

https://ketlampas.blog.hu/2019/12/29/medeia_277

Szintén ritkán játszott produkció Szitás Balázs monodrámája, amit Radnóti Miklós egyetlen prózai művéből, az Ikrek havából készített. Március 1-jén a Kettőspont Színházban láthatjátok. Csodálatos ritmusú, megrendítő alkotás. Mi a középiskolás zseblámpás társaságában is láttuk, és nagyon jól tettük, hogy elvittük rá. Azóta érdeklődni kezdett Radnóti költészete után, és megvetette velünk Ács Dániel Nem tudhatod című könyvét, melyben a szerző egy elképesztően izgalmas irodalmi nyomozás eredményét tárja az olvasók elé. Úgyhogy nem csak felnőtt nézők figyelmébe ajánljuk a monodrámát, hanem biztatnánk titeket, hogy diák ismerőseiteket is vigyétek magatokkal vagy ajánljátok nekik az előadást.

https://ketlampas.blog.hu/2024/07/06/ikrek_hava_516

Nagyon szeretjük Komáromy Bese írásait és rendezéseit. A legutóbb a Trafóban láttuk a szememfénye című előadást tőle, és persze eszünkbe jutott korábbi alkotása, a Soha jobban, amit Nyomárkay Zsigmond és Pereznyák Nikolett előadásában láthattok a Turbinában február 26-án. Ez is egy ritkán látható produkció, érdemes most lecsapni rá. Valamiért nagyon rezonálunk Komáromy Bese gondolkodásmódjára, és borzasztóan élvezzük azt a minimális nyelvet, amit kidolgozott a drámáihoz. Ha valami nagyon frissre vágytok, ez az egyik jó választás.

https://ketlampas.blog.hu/2024/03/09/soha_jobban_398

https://ketlampas.blog.hu/2025/02/02/szememfenye

Új helyszínen, a Trafó szervezésében látható Gálhidy Sára csodálatos rendezése, A férfi hirtelen elkomorodik, a nő fázni kezd, nem ölték hát meg magukat. Csodálatos szereposztás, rendkívül ötletes rendezés, egy, a címhez méltóan bizarr történet. Igazi színházi csemegében lehet részetek március 9-én.

https://ketlampas.blog.hu/2024/07/09/a_ferfi_hirtelen_elkomorodik_a_no_fazni_kezd_nem_oltek_hat_meg_magukat

Óbudán, az Esernyős udvarban lesz hosszú idő után újra látható Pass Andrea Újvilág című drámája a Klisé Társulat előadásában. Rég hallottunk erről a formációról, utolsó hírünk róluk, hogy filmet forgatnak, izgatottan várjuk. Addig is érdemes megnézni, hogyan állították színpadra az Újvilágot, mi kifejezetten pazar előadásnak tartottuk.

https://ketlampas.blog.hu/2023/10/11/ujvilag_895

Április 15-én remek alkalom lesz a MU Színházban megismerkedni vagy felújítani az ismeretséget a fizikai bábszínházzal. Kovács Domokos, L. Nagy Attila és a Báb egy elképesztően összetett, de jól követhető (pár)kapcsolati dinamikát mutatnak nekünk a Tryangle című előadásban. Mi biztosan újra megnézzük, nem csak a lenyűgöző látványvilág miatt, de az előadás gondolatisága is olyan mértékben hatott ránk, hogy szeretnénk még új dolgokat fölfedezni benne.

Sokáig a Budapest Bábszínház volt az otthona Pájer Alma Virág mesejátékának, a Szegény Dzsoni és Árnikának. 2025-ben az előadás átköltözött a Csányi utcai Apertúra Bázisra. Mi egészen fiatal, kis- és nagyóvodás nézőkkel együtt láttuk, akik nagyon élvezték a mind időben, mind történetvezetésben rájuk szabott produkciót. És a felnőtt kísérők sem maradtak hoppon, az előadás képi világa, a rengeteg ötlet őket is lenyűgözte. Külön vonzereje a produkciónak, hogy előadás után kicsit közelebbről is meg lehet ismerkedni a szereplők bábjaival, a Százarcú boszorka házával vagy Östör király palotájával. Legközelebb március 29-énmeséli el Lázár Ervin történetét Pájer Alma Virág.

Utolsó ajánlatunk a Gólem Színházba hív titeket. A Kócos macskaember-kölyök a 2022/23-as évad legjobb gyerek- és ifjúsági előadás díjának büszke birtokosa. Cseri Hanna rendezése március 23-án délelőtt nézhető meg. Mi még nem láttuk, úgyhogy ezt az előadást is fölvettük a naptárunkba.

Reméljük, minden kedves olvasónk talál vonzó ajánlatot felsorolásunkban. Várjuk együtt a tavaszt, és menjünk színházba!

Együtt lenni jó – közösségi színházi előadások az évadban

Kép forrása: https://trafo.hu/programok/szinhaz_kozveszelyes_munkakerulok

Igen erős évadot zár egy különleges színházi forma, a közösségi színház. A közösségi színházi előadások úgy jönnek létre, hogy egy csapat meghirdet egy témát, aminek mentén előadást szeretne készíteni, és ehhez keres civileket, akik tudnak ehhez a témához kapcsolódni, és van kedvük, idejük kimunkálni, színházi formába önteni a történetüket. Bár ez nem feltétel, jó esetben a nagyon hosszas, akár egy éves közös munka eredménye egy olyan színházi előadás lesz, ami a tágabb közönség számára is érdekes. Ez a forma kellőképpen rugalmas, ezért jól kombinálható egyéb színházi formákkal, a kísérletező kedvnek csak a fantázia szab határt. Az alábbiakban összeszedjük az évadban látottakat, sok előadás szeptembertől újra elérhető lesz, érdemes őket keresni. Külön köszönet illeti azokat a helyeket, akik befogadják ezeket az előadásokat: a MU Színházat, a Trafó House-t, a Jurányi Házat. Csatolt kritikáinkból részletesebben is megismerhetőek a produkciók. Aki szeretne mélyebb betekintést nyerni, hogyan is készülnek az ilyen alkotások, esetleg kedvet kapna, hogy résztvevőként csatlakozzon egy ilyen kezdeményezéshez, hallgassa meg két alkotóval, Török Tímeával és Kocsonya Zsófiával folytatott beszélgetésünket a Tilos Rádió archívumából!

https://tilos.hu/episode/ket-lampas/2024/03/03

Kösszhasznúsági jelentés a MU Színházban

Fotó: Éder Vera

A Kösszhasznúsági jelenetés témája az önkéntes munka. A résztvevőket toborzó felhívásban olyan embereket kerestek, akik valamilyen ügy mellett elkötelezték magukat. A többkörös interjúk során kiderült, hogy a legértékesebb dolog, amivel hozzájárulhatunk egy számunkra fontos ügy sikeréhez, az a szabadidő és a folyamatosan fejlesztett tudás, amit erre az ügyre áldozunk. Így aztán az előadás fókusza az önkénteskedés lett. Szivák-Tóth Viktor rendező és Róbert Júlia író-dramaturg készített előadást a nagyon sokféle történetből, amit a játszók hoztak. Nekünk az előadás sokszínűsége lett a legmaradandóbb élményünk a produkcióról.

https://ketlampas.blog.hu/2023/10/24/kosszhasznusagi_jelentes

Örökölt bors a MU Színházban

Kép forrása: MU Színház fb.

Az Örökölt bors a közösségi és a részvételi színház pontosan kimért keveréke. Közösségi színház, hiszen az alkotók egy-egy ételhez, italhoz kapcsolt személyes családi történeteikből állították össze az előadást. Részvételi színház, nemcsak azért mert a közönség asztaltársaságokra oszolva eheti végig a menüt, de azért is, mert az előadás egy pontján mi is bekapcsolódhatunk a vacsora elkészítésébe, így az utolsó fogás valóban közös alkotásként kerül az asztalra. Kocsonya Zsófi diplomamunkájának színházi előadássá fejlesztett változata volt a legkülönlegesebb és legkedvesebb közösségi színházi élményünk. Kedves, játékos, és nem mellékesen finom előadás részesei lehettünk.

https://ketlampas.blog.hu/2023/11/26/orokolt_bors

Remény panzió a Jurányi Házban

Kép forrása: https://juranyihaz.hu/hu/eloadas/remenypanzio

A kerettörténet szerint négy kiugrott független színházi színész – Göndör László, Martinkovics Máté, Messaoudi Emina, Szabó Veronika – valami radikálisan újba fognak, és megalapítják a Remény panziót, ahová civil aktivistákat hívnak meg, akiknek regenerálódásra van szükségük, hogy megmeneküljenek a kiégéstől. Ez a megoldás megosztja a feladatokat a szereplők között, a civilek hozzák a személyiségüket, a történeteiket, az ügyüket, amiért dolgoznak, a színészek, a rendező és a látványtervező (Raissa Kankelfitz) pedig színpadi játékká, előadássá konvertálják ezt. A Stereo Akt előadása a Jurányi Házban nagyon sokféle témát érint, a környezeti igazságosságot, a közoktatást, a nőjogokat, lakhatást, inklúziót és a fenntarthatóságot. Érdemes volt megismerni az ezeken a problémák megoldásán dolgozó aktivisták gondolatait.

https://ketlampas.blog.hu/2024/01/18/remeny_panzio

Köd előttem a MU Színházban

Kép forrása: MU Színház fb.

Az előadásban két idősík jelenik meg, videóinterjúkban, ezeket Fodor Fanni készítette, 1956-ban kivándorolt honfitársaink mesélnek menekülésről, új életről, honvágyról, míg a színházteremben a játszókat most foglalkoztató, a menni vagy maradni kérdést feszegető problémák elevenednek meg jelenetek és monológok formájában. A jelenbeli dilemmák, félelmek, remények párbeszédre lépnek a múltbeli tapasztalatokkal, történetekkel. A játszókkal Török Tímea és Róbert Júlia dolgozott, a látvány Molnár Anna és Török Tímea munkája. Az előadás nagyon a szívünkhöz nőtt, hiszen az első másodperctől követtük a létrejöttét.

https://ketlampas.blog.hu/2024/05/26/kod_elottem_242

Közveszélyes munkakerülők a Trafó House-ban

Utolsóként egy családi emlékekből kiinduló, de nagyon is aktuális problémakör köré szerveződő előadást láttunk: a Közveszélyes munkakerülőket. A szabadúszó lét örömeit, terheit, félelmeit és reményeit osztották meg egymással a felhívásra jelentkezők, és hozták létre hosszas munkával ezt az előadást. A Thury-testvérek dramaturgként, grafikusként és táncos-koreográfusként nagyon sokféle tudást raktak bele a produkcióba, ez kiegészülve a szereplők és a többi alkotó tudásával egy rengeteg, hol remekül, hol kicsit kevésbé működő, nagyon változatos eszközökkel dolgozó előadást hoztak létre. Az átjött a Trafó nagytermének intimnek nem nevezhető terében is, hogy a résztvevők mennyire szeretik ezt a produkciót, a közönség pedig rezonál, végig együtt él az előadással, és a közös játékba is bevonódik. Az előadásban izgalmasan keveredik a dokumentumszínház és a közösségi színház.

https://ketlampas.blog.hu/2024/05/29/kozveszelyes_munkakerulok

És ezzel még korántsem merítettük ki a témát. Érdemes lesz keresni az ÖrkényKözben az 1.5 ezrelék – Józanságaink története című előadást, amely az alkoholhoz való viszony témáját dolgozza fel, és a KÁVA Kulturális Műhely Projektjeit.

Kárpáti Péter: Térkép a túlvilágról – előbemutató a Trafó House-ban

Már 2023 szeptemberében megismerkedhettek a szerencsések Kárpáti Péter hosszú időn át írt regényével, méghozzá egy egészen különleges formában. A Selinunte Kiadó könyvbemutatója a Trafóban felolvasó színházi keretek között ismertetett meg minket a művel. Mi azon melegében el is olvastuk a művet, és a könyvbemutatóról és a regényről jelentettük meg írásunkat. Tehát a regényből írt dramatizált változat már készen várta a megvalósítást.

Korábbi kritikánk itt olvasható:

https://ketlampas.blog.hu/2023/09/24/karpati_peter_terkep_a_tulvilagrol_beszamolo_es_konyvkritika

Drucker Dávid fotója az olvasópróbáról

A játszók köre – Tóth Ildikó, Kárpáti Péter, Jenővári Miklós, Hevesi László – kiegészült Zsótér Sándorral, aki Lőw Immanuel, szegedi főrabbi szerepében csodálatos kettőst alkot Tóth Ildikó Jászai Marijával. További alkotók is csatlakoztak a produkcióhoz. A látvány Veronika Keresztesová munkája, a színpadi teret szervező, árnyjátékhoz is alkalmas ajtók és a virágmintás mennyezeti elemek az üvegházban játszódó részeknek a felhasznált minimális eszközökkel varázslatos hangulatot adnak Lengyel Ákos Papa fénytervező közreműködésével. A mozgást Horkay Barnabás tervezte, amitől a középső, Szent Pétör és Krisztus urunk parasztbibliai meséje szépen elkülönül az elbeszélő részektől és a rabbi és a színésznő találkozásától, dinamikus és nagyon szórakoztató szekvenciát alkotva az előadáson belül. Dramaturgként Zsigó Anna feszesített az anyagon, produkciós vezetőként Vajdai Veronika segítette az író-rendező-szereplő Kárpáti Pétert.



Bár nekünk ez már a harmadik találkozásunk volt az anyaggal, ennek a változatnak is minden másodpercét élveztük, sőt az jutott az eszünkbe, hogy mennyire szívesen hallgatnánk ezt a történetet hangoskönyv formában is, de kizárólag a szerző előadásában. A mostani trafóbeli alkalmak a Térkép a túlvilágrólnak még csak előbemutatói voltak, a premierre az idei Thealter Fesztiválon kerül sor július 27-én a Régi Zsinagógában, Szegeden. Reméljük, a következő évadban többször, sok helyen látható lesz.