A Kétlámpás adventi naptára 2024-re – december 21.

A Kétlámpás is várja a karácsonyt, de addig is minden nap ajándék, amikor egy új előadásra készülhetünk vagy mehetünk. A Kétlámpás adventi naptárban minden nap felbukkan majd egy új csapat vagy hely, akinek nagyon ajánljuk a közeljövőben megnézhető produkcióját. A decemberi programok mellett olyan előadásokat is keresgélünk, amelyek az ünnep utánra esnek, és amikben érdemes a gondolkodni, ha a fa alá keresünk ajándékokat. Ha a független színházak és a független csapatokat befogadó játszóhelyeket választjátok, kétszeresen is átélhetitek az ajándékozás örömét. Hisz minden megvásárolt jeggyel támogatjátok a függetleneket és örömöt szereztek a megajándékozottnak. Ne feledjétek, adni jobb, mint kapni, valamint kétszer ad, aki gyorsan ad!

Mai ablakunk rendhagyó módon nem csak egy előadásra, hanem az alkotási folyamatról készített dokumentumfilmre is nyílik. A Paralel Alkotócsoport munkáját a megalakulásuktól figyelemmel kísérjük, és mindig izgatottan várjuk, milyen új témával és formával rukkolnak elő. Fodor Fanni és Török Tímea közösségi színházi előadásaiban nem csak benne lenni jó, de nézőként is élményszámba mennek. Nagyon szerettük tőlük azt az Otthon című előadást, mely elhozta a Staféta közönségdíját. A díj tette lehetővé, hogy következő projektjük, a Köd előttem kiegészülhessen az előadás létrehozásáról készült filmmel is.

https://ketlampas.blog.hu/tags/Paralel_Alkot%C3%B3csoport

A Köd előttem azért volt számunkra egészen különleges alkotás, mert már a kezdet kezdetétől nyomon követhettük a létrejöttét. A Paralel Alkotócsoport ugyanis a tágabb közösséget is bevonta az előadás előkészítésébe, bárki részt vehetett azokon a workshopokon, amik a kivándorlás és itthon maradás dilemmáit körüljáró előadás előkészítő fázisait alkották. Az ezeken az alkalmakon felmerülő gondolatok, felvetések is beépültek az előadásba, így akik elmentek ezekre az alkalmakra, egy kicsit szintén az alkotófolyamat alakítói lehettek. A Kétlámpás csodálatos barátai márciusi adásában, mely a közösségi színház témáját járta körül a Tilos Rádióban, alkalmunk volt Török Tímeát az akkor már a próbafolyamat fázisban tartó Köd előttemről is kifaggatni.

https://tilos.hu/episode/ket-lampas/2024/03/03

„Az alkotófolyamat során a kivándorlás témájáról gondolkodtunk 13 civil résztvevővel. Saját történeteik, valamint az országot 1956 környékén elhagyók történetei mentén hoztuk létre közösségi előadásunkat.”

Fogadjátok szeretettel ezt a remek filmecskét. Reméljük, az előadás is elérhető lesz 2025-ben is, és reméljük sikerült kedvet csinálnunk hozzá. Mi pedig várjuk a következő projektet.

Boldog karácsonyvárást, és ne feledjétek, a közösségi színház menő!


Együtt lenni jó – közösségi színházi előadások az évadban

Kép forrása: https://trafo.hu/programok/szinhaz_kozveszelyes_munkakerulok

Igen erős évadot zár egy különleges színházi forma, a közösségi színház. A közösségi színházi előadások úgy jönnek létre, hogy egy csapat meghirdet egy témát, aminek mentén előadást szeretne készíteni, és ehhez keres civileket, akik tudnak ehhez a témához kapcsolódni, és van kedvük, idejük kimunkálni, színházi formába önteni a történetüket. Bár ez nem feltétel, jó esetben a nagyon hosszas, akár egy éves közös munka eredménye egy olyan színházi előadás lesz, ami a tágabb közönség számára is érdekes. Ez a forma kellőképpen rugalmas, ezért jól kombinálható egyéb színházi formákkal, a kísérletező kedvnek csak a fantázia szab határt. Az alábbiakban összeszedjük az évadban látottakat, sok előadás szeptembertől újra elérhető lesz, érdemes őket keresni. Külön köszönet illeti azokat a helyeket, akik befogadják ezeket az előadásokat: a MU Színházat, a Trafó House-t, a Jurányi Házat. Csatolt kritikáinkból részletesebben is megismerhetőek a produkciók. Aki szeretne mélyebb betekintést nyerni, hogyan is készülnek az ilyen alkotások, esetleg kedvet kapna, hogy résztvevőként csatlakozzon egy ilyen kezdeményezéshez, hallgassa meg két alkotóval, Török Tímeával és Kocsonya Zsófiával folytatott beszélgetésünket a Tilos Rádió archívumából!

https://tilos.hu/episode/ket-lampas/2024/03/03

Kösszhasznúsági jelentés a MU Színházban

Fotó: Éder Vera

A Kösszhasznúsági jelenetés témája az önkéntes munka. A résztvevőket toborzó felhívásban olyan embereket kerestek, akik valamilyen ügy mellett elkötelezték magukat. A többkörös interjúk során kiderült, hogy a legértékesebb dolog, amivel hozzájárulhatunk egy számunkra fontos ügy sikeréhez, az a szabadidő és a folyamatosan fejlesztett tudás, amit erre az ügyre áldozunk. Így aztán az előadás fókusza az önkénteskedés lett. Szivák-Tóth Viktor rendező és Róbert Júlia író-dramaturg készített előadást a nagyon sokféle történetből, amit a játszók hoztak. Nekünk az előadás sokszínűsége lett a legmaradandóbb élményünk a produkcióról.

https://ketlampas.blog.hu/2023/10/24/kosszhasznusagi_jelentes

Örökölt bors a MU Színházban

Kép forrása: MU Színház fb.

Az Örökölt bors a közösségi és a részvételi színház pontosan kimért keveréke. Közösségi színház, hiszen az alkotók egy-egy ételhez, italhoz kapcsolt személyes családi történeteikből állították össze az előadást. Részvételi színház, nemcsak azért mert a közönség asztaltársaságokra oszolva eheti végig a menüt, de azért is, mert az előadás egy pontján mi is bekapcsolódhatunk a vacsora elkészítésébe, így az utolsó fogás valóban közös alkotásként kerül az asztalra. Kocsonya Zsófi diplomamunkájának színházi előadássá fejlesztett változata volt a legkülönlegesebb és legkedvesebb közösségi színházi élményünk. Kedves, játékos, és nem mellékesen finom előadás részesei lehettünk.

https://ketlampas.blog.hu/2023/11/26/orokolt_bors

Remény panzió a Jurányi Házban

Kép forrása: https://juranyihaz.hu/hu/eloadas/remenypanzio

A kerettörténet szerint négy kiugrott független színházi színész – Göndör László, Martinkovics Máté, Messaoudi Emina, Szabó Veronika – valami radikálisan újba fognak, és megalapítják a Remény panziót, ahová civil aktivistákat hívnak meg, akiknek regenerálódásra van szükségük, hogy megmeneküljenek a kiégéstől. Ez a megoldás megosztja a feladatokat a szereplők között, a civilek hozzák a személyiségüket, a történeteiket, az ügyüket, amiért dolgoznak, a színészek, a rendező és a látványtervező (Raissa Kankelfitz) pedig színpadi játékká, előadássá konvertálják ezt. A Stereo Akt előadása a Jurányi Házban nagyon sokféle témát érint, a környezeti igazságosságot, a közoktatást, a nőjogokat, lakhatást, inklúziót és a fenntarthatóságot. Érdemes volt megismerni az ezeken a problémák megoldásán dolgozó aktivisták gondolatait.

https://ketlampas.blog.hu/2024/01/18/remeny_panzio

Köd előttem a MU Színházban

Kép forrása: MU Színház fb.

Az előadásban két idősík jelenik meg, videóinterjúkban, ezeket Fodor Fanni készítette, 1956-ban kivándorolt honfitársaink mesélnek menekülésről, új életről, honvágyról, míg a színházteremben a játszókat most foglalkoztató, a menni vagy maradni kérdést feszegető problémák elevenednek meg jelenetek és monológok formájában. A jelenbeli dilemmák, félelmek, remények párbeszédre lépnek a múltbeli tapasztalatokkal, történetekkel. A játszókkal Török Tímea és Róbert Júlia dolgozott, a látvány Molnár Anna és Török Tímea munkája. Az előadás nagyon a szívünkhöz nőtt, hiszen az első másodperctől követtük a létrejöttét.

https://ketlampas.blog.hu/2024/05/26/kod_elottem_242

Közveszélyes munkakerülők a Trafó House-ban

Utolsóként egy családi emlékekből kiinduló, de nagyon is aktuális problémakör köré szerveződő előadást láttunk: a Közveszélyes munkakerülőket. A szabadúszó lét örömeit, terheit, félelmeit és reményeit osztották meg egymással a felhívásra jelentkezők, és hozták létre hosszas munkával ezt az előadást. A Thury-testvérek dramaturgként, grafikusként és táncos-koreográfusként nagyon sokféle tudást raktak bele a produkcióba, ez kiegészülve a szereplők és a többi alkotó tudásával egy rengeteg, hol remekül, hol kicsit kevésbé működő, nagyon változatos eszközökkel dolgozó előadást hoztak létre. Az átjött a Trafó nagytermének intimnek nem nevezhető terében is, hogy a résztvevők mennyire szeretik ezt a produkciót, a közönség pedig rezonál, végig együtt él az előadással, és a közös játékba is bevonódik. Az előadásban izgalmasan keveredik a dokumentumszínház és a közösségi színház.

https://ketlampas.blog.hu/2024/05/29/kozveszelyes_munkakerulok

És ezzel még korántsem merítettük ki a témát. Érdemes lesz keresni az ÖrkényKözben az 1.5 ezrelék – Józanságaink története című előadást, amely az alkoholhoz való viszony témáját dolgozza fel, és a KÁVA Kulturális Műhely Projektjeit.