Bethlen téri Színház

Két darabtemetésen, tehát egy-egy előadás utolsó alkalmán jártunk a héten. Sipos László Márk Orwell-átirata régi, kedves előadásunk, a premier környékén láttuk először, és még kétszer ránéztünk, hogy éppen hová fejlődött, míg tegnap az Apertúra Bázison elbúcsúztattuk. Darabtemetésre járni azért jó, mert az alkotók megadják a módját a búcsúnak, ilyenkor tényleg mindent beleadnak a játékba, olyan energiák szabadulnak el, ami a nézőnek is felejthetetlen élménnyé teszi az előadást, akkor is, ha először látja. Így lesz a temetésből apoteózis, a halálból halhatatlanság. A tegnapi alkalom után az alkotók és a közönség még hosszú órákig boncolgatta a látottakat egy laza közönségtalálkozó keretében. Kritikusként ritka élmény, hogy végigkövethettük az XX84 teljes életciklusát, számunkra fontos referenciaponttá vált. Főképp a videók kiemelkedően kreatív használata miatt örökös összehasonlítási és hivatkozási alap, de arra is remek példa, hogyan lehet egy regényt sikeresen színpadra adaptálni. Sipos László Márk és Berényi Nóra Blanka arcaival pedig még mindig nem tudunk betelni. Nagyon szerettük azt is, ahogy a produkció kommunikált velünk, minden email, minden Facebook-bejegyzés, esemény tovább építette az XX84 köré szerveződő közösséget. A darabhoz készített emléktárgyak, kitűző, bögre, hűtőmágnes megbecsült színházi relikviáink lesznek. Bár a melankólia elkerülhetetlen, az elengedés mindig nehéz, több, örömre okot adó esemény is vár ránk. Berényi Nóra Blankát a Radnóti Miklós Színházban láthatjuk számos remek szerepben, míg Sípos László Márkot a szombathelyi Weöres Sándor Színházban. Azt, hogy a Sipos László Márk milyen új, saját produkciókkal készül a közeli és távolabbi jövőben, megtudhatjátok, ha velünk tartotok vasárnap a Tilos Rádión a Kétlámpás csodálatos barátai című műsort hallgatva.

A darabról készített 2021-es kritikánkat itt olvashatjátok el, és aki szeptemberben Szombathelyen jár, egy utolsó utáni alkalommal megnézheti ezt a remek előadást.

https://ketlampas.blog.hu/2021/11/14/xx84_988

Ha megismerünk egy új társulatot, szívesen göngyölítjük föl az előzményeket, és pótoljuk régebbi előadásaikat. Így történt ez velünk az Imposztor Színházi Társulat esetében is, akiknek a Betiltott etűdök archívuma című előadása annyira megfogott minket, hogy mindenképpen meg akartuk nézni előző produkciójukat, a Sohasevolt semmise címűt is.

Egy színházi társulat elfelejtett kellékese véletlenül összekeveri a kelléktárban a mérget és a szerelmi bájitalt rejtő üvegeket, így a Shakespeare-drámák halálra ítélt szereplői egymásba szeretnek, a szerelmesek pedig meghalnak. Egyedül Pöcök, a kétbalkezes kellékes mentheti meg a darabokat, de ehhez kivételesen ő is kénytelen rálépni a világot jelentő deszkákra.

S. Papp Máté egészen kiváló író, és remek stílusérzéke van. Ebben az előadásban bravúrosan imitálja Shakespeare nyelvezetét, a rímes szöveg rendkívül szórakoztató. Nem tudjuk, milyenek voltak az előző előadások, ez az utolsó annyira üde, bájos és felszabadult volt, hogy a teltházas közönség az előadás végén nagyon sokáig nem akarta elengedni az alkotókat. A színészek, Wettstein Márk, Fabiny Lujza, Kertész Boglárka, F. Tóth Gergely, Kereki Kristóf, S. Papp Máté, a kifordított shakespeare-i világban és a Kalliopé Színház művészeiként is otthonosan mozogtak a színpadon. Az egyre szürreálisabb események őrülete és kavalkádja nagyon precízen megtervezett, az előadás feszes és jó ritmusú marad, S. Papp Máté rendezőként sem hagyja szétesni, pedig az ilyen struktúrájú daraboknál ez reális veszély. Ismét élőzene kísérte a produkciót, Szőgyényi Júlia csellója és Csanálosi Ilonka zongorajátéka együtt élt az előadással. Igazán szerencsésnek érezzük magunkat, hogy sikerült elcsípnünk ezt az utolsó alkalmat.

Örömünkre szolgál, hogy egyik legkedvesebb erzsébetvárosi színházunk, a Bethlen téri Színház rezidens társulata lett az Imposztor, így a következő évadban, reményeink szerint, sokat fogjuk látni őket.

A Betiltott etűdök archívumáról itt írtunk:

https://ketlampas.blog.hu/2024/06/09/betiltott_etudok_archivuma