Meghatározó élményeink kötődnek azokhoz a versekből készített előadásokhoz, amit színházban láttunk. Talán az első ilyen még az ősidőkben Jordán Tamás és Sebő Ferenc József Attila-estje volt és jóval később Fekete Ernő Mennyekbe vágtató prolibusza, aminek a minap volt az utolsó előadása. A közeli jövőben is számos, versekből összeállított előadást nézhetünk, ezekből hoztunk most hármat, és egy ráadás játékot.
Elsőként az Apertúra kortárs költészeti sétaszínházi előadását ajánljuk, április 19-én a Janikovszky Éva – parkban lesz a második előadás. Nádasdy Ádám, Tóth Krisztina, Závada Péter, Kemény Zsófi, Peer Krisztián és Simon Márton verseiből rendezte Bán Bálint, aki azóta már a második rendezésén dolgozik. Különlegessége lesz az alkalomnak, hogy Pájer Alma Virág is csatlakozik a játszókhoz, Borsányi Dánielhez, Formán Bálinthoz, Király Dánielhez és a színpadon ritkán felbukkanó Benkó Bencéhez. Mi a bemutatót láttuk, és nagyon megszerettük az előadást.
Itt írtunk is róla:
https://ketlampas.blog.hu/2024/03/30/draga_kis_szemetdombom
A Vígszínház Házi Színpadán vehetünk részt április 15-én és május 8-án Zoltán Áron és Igó Éva versszínházán, ahol nem csak ismerkedni lehet a Tilos az Á könyvek Szívlapát című, elsősorban kamaszoknak összeállított versantológiája alapján a kortárs költészettel, de magunk is alkotóvá válhatunk.
Ebben a hónapban is elérhető lesz április 18-án az Örkény István Színház verses előadása, az Anyám tyúkja, aminek már a második része is nagy sikerrel fut a színházban. Ez az összeállítás a klasszikusokra fókuszál, Várady Szabolcs száz ismert magyar verset válogatott össze az előadás számára, jó ezeket újra hallgatni és rácsodálkozni az Örkény művészeinek értelmezésére.
Április 18-án a K11-ben a VerShaker Versjátékok című alkalmán lesz lehetőség remekül szórakozni. Mi egy korábbi alkalmon jártunk a Kettőspont Színházban, és lenyűgözött minket a Zoltán Áron által kitalált társasjáték-forma kreativitása. Nem mellesleg remek versekkel is gazdagabbak lettünk.
Beszámolónk itt olvasható:
https://ketlampas.blog.hu/2023/02/01/vershaker
Boldog Költészet Napját kívánunk, olvassatok, hallgassatok és nézzetek verseket az év minden napján!