„Kísérlet nélkül nincs megújulás” – Németh Anita a Szirtes filmszemléről

Fotó: Rékasi Attila

FakTúra – Rudolf Dániel: Milyen szempontok alapján választotta ki a zsűri a fesztiválra bekerült alkotásokat? Volt valamilyen speciális szempont, ami alapján válogattak?

Németh Anita: Négyen végeztük az előválogatást: Szandtner Dániel, operatőr; Formanek István, filmes szakember, a Bethlen Téri Színház kommunikációs vezetője; Formanek Csaba, a Kettőspont Színház vezetője és én, Németh Anita forgatókönyvíró, filmtörténész. Az idei program különlegessége volt a Láthatatlan Budapest szekció, amelynek válogatásában közreműködött még Dr. Füzi Izabella filmtörténész. Összesen 88 nevezés érkezett és végül 56 filmet válogattunk be a programba. Mivel ez egy filmszemle, ami leginkább egy találkozási lehetőséget, inspirációs teret kínál az alkotóknak és az alkotásoknak, ezért a legfontosabb szempont végeredményben az volt, hogy mi az a maximális film mennyiség, vetítési idő, ami belefér a szemle időkapacitásába. Ezen belül természetesen a „minőségbiztosításra” is törekedtünk. De elég nyitottak voltunk, az volt a cél, hogy minél több filmnek lehetőséget adjunk arra, hogy közönség elé kerülhessen. Hiszen a kísérleti film egy olyan kategória, aminek Magyarországon nincs túl sok bemutatási-bemutatkozási lehetősége, és ez a szemle részben pont azért jött létre, hogy ebben is támogassa ezt a műfajt. (Ami nem egy klasszikus értelemben vett műfaj.) Nagyon fontos, hogy a 2 éve újraindult Magyar Filmszemle programjában is helyett kapott a kísérleti filmes szekció. Muhi András, a Filmszemle igazgatója – aki megtisztelte rendezvényünket azzal, hogy az egyik megnyitója volt – meg is kérte a jelenlévő alkotókat, hogy nevezzék be műveiket a Filmszemlére is. Az esztergomi székhelyű, izgalmas nevű Celluloidra Revolverrel rendezvény is két éve indult, és szintén a kísérleti filmre fókuszál, de a nemzetközi színtér felé is nyitott.Fontosnak tartjuk ezeket a spontán létrejött kapcsolódásokat: jó, ha kialakul egy hálózat a magyar kísérleti filmek körül, mivel ez a kategória túlzottan háttérbe szorult az elmúlt 16 évben, bár ez az időszak általában véve sem tett jót a magyar filmnek. Természetesen mindhárom rendezvénynek megvannak a sajátosságai, mi Szirtes András örökségét, szellemiségét szeretnénk követni, őrizni, mivel a stábból többen is ismertük őt, én kifejezetten együtt is dolgoztam vele forgatókönyvíróként. Ezért is igyekeztem a szakmai szempontokat, a kísérleti jelleget jobban szem előtt tartani az előválogatás során. Természetesen voltak vitáink is: néhány alkotás esetén sikerült meggyőznőm a többieket, néhány megosztóbb kísérleti film esetében pedig nem. Ezek a filmek nem feltétlenül a narratívára, a történetmesélésre fókuszálnak, de a rendezést, a képi világot, a kísérletezést, az egyedi látásmódot, a témaválasztást erősen szem előtt tartottam, a tabutémáknak pedig különösen örültem, pláne, ha a formai megvalósítás is kísérleti, vagy legalábbis bátor, eredeti volt. A végeredményt tekintve hozzá kell tennem, hogy nemcsak kísérleti filmekből állt a program, bekerültek olyan konvencionálisabb kisjátékfilmek is, amikben markánsabb szerzői vagy kísérletező szemlélet tükröződött.  

R. D.: Miért fontos ma a kísérleti film, a filmes avantgárd?

N. A.: Úgy gondolom, hogy a kísérleti film mindig fontos egy ország filmművészete, filmkultúrája szempontjából. Méghozzá azért, mert kísérletiség nélkül nincsen megújulás, nincsen progresszió a művészetben. A kísérleti film olyan, mint egy prizma: megsokszorozza és különböző irányokba szórja szét a fényét, vagyis a hatását, még olyan esetekben is, amikor ez a hatás nem kifejezetten szembeötlő. A magyar filmművészetben viszont ez elég látványos, mert az erős szerzői filmes hagyomány miatt valahogy különösen fontossá vált a kísérletezés, még akkor is, ha nem mindig kifejezetten kísérleti film született belőle. Vagyis a magyar filmművészetnek fontos jellemzője a kísérletezés. Volt azonban egy Balázs Béla Stúdiónk, ami kifejezetten egy kísérleti filmes műhely volt, vagyis a filmnyelv határait feszegető alkotások létrejöttét segítette, és ezek virágkorát jelentette a hatvanas, hetvenes, nyolcvanas években, méghozzá úgy, hogy összesen egy nagyjátékfilm költségvetése volt az éves büdzséje. Az idei Szirtes Szemlénknek egy fontos szakmai kísérőprogramja volt egy kerekasztal beszélgetés, amely során Gelencsér Gábor filmtörténésszel, Muhi András producerrel, a Filmszemle igazgatójával és Lichter Péter filmrendezővel beszélgettem a magyar kísérleti fillm múltjáról, jelenéről, jövőjéről, szerepéről, helyéről. Téma volt a Balázs Béla Stúdió újraindítása is, ami természetesen a mai körülményekre adaptálva tudna megvalósulni, azonban ez sok kérdést felvet. Az elmúlt 16 évben a magyar filmfinaszírozási rendszerből teljes egészében hiányzott a kísérleti film kategóriája, vagyis kísérelti filmmel nem lehetett közpénzre pályázni. A tavasszal elindult Filmreform azonban úgy tűnik, ebben is változást jelenthet. De mindenképp egy alapos párbeszédre, egyeztetésre lesz szükség, és nemcsak a finanszírozási kérdések okán, hanem a megváltozott technológiai körülmények, a nemzetközi minták, a kísérleti film definíciós, kategorizációs és egyéb sajátosságai miatt is.  

R. D.: Manapság, amikor bárki egy mobiltelefonnal filmet csinálhat, a kísérleti filmezésnek egészen új dimenziói nyílhatnak meg. Azt gondolja az ember, akár reneszánsza is jöhet a mainstreamen kívüli filmalkotásoknak. Mennyire ért ezzel egyet, mennyire látni napjainkban ezeket az új (vagy régi) irányokat? Milyen irányba tart az avantgárd film?

N. A.: A szemleprogramban is szerepelt olyan film, amit iPhone-nal forgattak, mégis  dicséretet kapott az operatőri munkáért, méghozzá Sólyom András filmrendezőtől, aki Szirtes András barátja, kollégája és a szemlénk egyik megnyitója volt. Tehát manapság már valóban egyre természetesebb, hogy valaki mobiltelefont, vagy más, könnyen elérhető technikai eszközt használ filmkészítéshez. Vagyis kijelenthetjük, hogy a filmkészítés technikai hozzáférhetősége demokratizálódott, vagy legalábbis jóval demokratikusabb lett. Füzi Izabella filmtörténész, a Láthatatlan Budapest szekció kapcsán beszélt arról, hogy egyetemi okatóként azt tapasztalja, hogy a diákoknak manapság természetesebb, hogy fognak egy kamerát vagy egy mobiltelefont, és azonnal forgatni próbálnak, vagyis kísérleteznek. Miközben korábban sokkal inkább arra volt igényük, hogy beszéljenek a filmekről. A fent említett Filmreformos beszélgetésen pedig Lichter Péter rendezőtől hangzott el az, hogy a Balázs Béla Stúdió pont a technikai hozzáférhetőséget biztosította az alkotóknak, de erre ma már nem feltétlenül van szükség, vagy nem ugyanolyan mértékben. Ezért is kell majd a Filmreform kapcsán jól felmérni, kidolgozni, hogy egyáltalán milyen jellegű támogatásra, keretekre lehet igény, mivel azok a nemzetközi szervezetek, amik mintául szolgálhatnak, elsősorban nem a gyártást, hanem a terjesztést és az archiválást segítik. Gelencsér Gábor és Muhi András is hangsúlyozta viszont, hogy a BBS és a későbbi filmes műhelyek is – mint pl. a Muhi által vezetett Inforg, vagy a Durst György által vezetett Duna Műhely – egyben szellemi műhelyek, közösségek is voltak, amire nagy igény és szükség lehet most is. Tehát a megváltozott technikai körülmények mindenképpen hatnak manapság a filmkészítésre, a kísérletezésre és a kísérletiségre is, de hogy ez pontosan milyen irányokat jelöl ki, ill. milyen volumenű lesz, azt szerintem még korai lenne megítélni, részemről legalábbis biztosan. A kísérleti film mindig is marginális műfaj (vagyis kategória) volt, és nem tudom, hogy jöhet-e egyáltalán újabb robbanás ezen a területen a huszas és a hatvanas évek után a technikai változásoknak köszönhetően. Vagy inkább másra, pl. másfajta filmek készítésére fogják használni a hozzáférhetőbb technikát. Hiszen játékfilmeket, videoklipet és sorozatokat is forgattak már iPhone-nal. 

R. D.: Miért érdemes (a filmeket és a filmvetítéseken kívüli programokat is beleértve) ellátogatnia akár egy laikusnak, akár egy filmesnek erre a fesztiválra?

N. A.: Egyrészt ugyanazért, mint bármelyik másik fesztiválra: filmeket nézni. Minden fesztiválra járnak laikusok és filmesek is. És minden fesztiválon adódik a lehetőség, hogy találkozzanak filmesek filmesekkel, laikusok laikusokkal és keresztbe is, vagyis laikusok (vagy inkább filmbarátok) filmesekkel. Az utóbbinak a szervezett formái a közönségtalálkozók, Q&A beszélgetések, amelyek végén a közönség is kérdezhet. A mi fesztiválunk valójában egy szemle, ahol különösen nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy mindenki találkozhasson mindenkivel, inspirálódhassanak, ismerkedhessnek a résztvevők. A programok után egy közös, kisebb térben maradhat mindenki, ahol ez nagyon gördülékenyen megy. De ezt segíti elő a nevezési díj és a belépő hiánya is, és ezért nem osztunk díjakat sem. A közösségen van a hangsúly. Emellett minden vetítési blokk után beszélgetünk azokkal az alkotókkal, akik személyesen eljönnek, és úgy tűnik, hogy ez sokakat motivál, főleg a fiatalabbakat, a kevésbé kanonizált filmkészítőket, de sokszor a profikat is. Úgy tűnik, hogy a beszélgetésre, a diskurzusra sokaknak van igénye, szerencsére.

A kísérő programok pedig releváns, kurrens szakmai témákat boncolgatnak, mélyebbre mennek, amikből tájékozódni, orientálódni lehet, de a filmesek számára is fontosak a szakmai diskurzus szempontjából. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy ezeket a szakmai kísérő programokat én találhattam ki, szervezhettem meg és bonyolíthattam le. A Láthatatlan Budapest szekcióhoz, ill. a Filmreformhoz kapcsolódó beszélgetésen kívül a megnyitó estéjén is sor került egy ilyenre. Levetítettük Nemes Gyula Letűnt világ című, 20 perces filmjét, és utána beszélgettünk vele, valamint a film egyik producerével, Durst Györggyel. Nemes 10 éven keresztül, 1998-2007 között forgatta ezt a művet a Kopaszi-gáton filmes technikával, 35-ösre, operatőrökkel. A legfiatalabbaknak ez már szinte történelem, magát a módszert és a technikát is beleértve. Szerintem sokat tanulhatnak egy ilyen elkötelezett, kitartó alkotótól, ill. egy ilyen elköteleződést igénylő módszertől. Nem véletlenül volt mester és tanítvány viszony Nemes Gyula és Szirtes András között, aki elképesztő kézműves technikával készítette például a Hajnal című 21 perces rövidfilmjét 7 éven keresztül. Ez pont a mobiltelefonos, gyors eredményt hozó, felgyorsult világhoz alkalmazkodó filmkészítés ellentéte, aminek létjogosultsága, fontossága nem csökken, csak megjelennek mellette új technikák, módszerek is. Durst Györgytől is megtudtuk, hogy nyitott a „divatosabb” műfajokra is, azzal együtt, hogy pályáját a Balázs Béla Stúdióban kezdte, ahol 1975-95 között titkárként, kvázi producerként és sokszor alkotótársként is rengeteg kísérelti film létrejöttét segítette, köztük Szirteséit is. Nemes Gyulával pedig a Duna Műhelyben dolgozott együtt, amit 1995-ben alapított. Durst mondataiban elképesztő tapasztalatok sűrűsödtek a kísérleti filmezésről, a műhelymunkáról és Szirtes András munkásságáról is. Az a kémia pedig, ami Durst és Nemes között a beszélgetés közben is kialakult, már önmagában is tükrözte a közös, műhelymunkás tapasztalatokat, a vérbeli filmes, kísérleti filmes attitüdöt, amiről nemcsak a szavak szintjén lehet tanulni. Ezekért az inspiráló élményekért, tapasztalatokért is érdemes eljönni a Szirtes András Kísérleti Filmszemlére jövőre is.

A FakTúra művészeti folyóiratnak az interjút Rudolf Dániel készítette

„Andrástól azt tanultam: a saját látásmódunkat kell képviselni” – beszélgetés a II. Szirtes András Kísérleti Filmszemléről

Interjú: Rékasi Attila, Fotó: Kettőspont Színház – Formanek Csaba Szirtes András filmművész „társaságában”

Rékasi Attila: Nagyon jól startolt tavaly a Filmszemle, mi is több cikkben foglalkoztunk vele. Te hogy látod, a második évre erősödött a mezőny, emelkedett a művek színvonala? Ha igen, ez miben nyilvánul meg?

Formanek Csaba: A Szirtes András Kísérleti Filmszemle hiánypótló rendezvény – ezt az alkotók is rendszeresen megerősítik. Budapesten nem ismerünk rendszeresen megrendezett kísérleti filmes fesztivált, bár mind az újraindult Magyar Filmszemle és a Friss Hús is rendelkezik kísérleti filmes szekciókkal. Nálunk azonban ez a műfaj a főszereplő, így szélesebb merítést végezhetünk. Éppen ezért tavaly és idén is az elmúlt 5 év filmterméséből lehetett művekkel nevezni, hogy feltérképezzük és bemutathassuk a hazai experimentális mozgókép minden spektrumát.

Emiatt is lehet, hogy – a magam részéről – nem tapasztalok különösebb erősödést (szerintem már az első szemle is erős volt), de gyengülést sem! Ami jó hír: egyrészt azt mutatja, hogy számos alkotó és régebben készült mű van még „talonban”, másrészt a vetítési programba került művek között is jócskán akad idei munka. Sőt, több esetben már célzottan a Szirtes Filmszemlére készültek el ezek az alkotások.

Sok a visszatérő alkotó, amit a tavalyi szemle sikerének is tulajdoníthatunk. A lényeg az számomra, hogy ez a kis filmfesztivál rövid idő alatt inspirációs forrás és egyféle pici „elosztóközpont” lett a kísérleti filmes berkekben, és bízom benne, hogy a kalandvágyó közönség körében is.

Közönségtalálkozó a tavalyi filmszemlén, sokan beszélgetnek – fotó: Szitás Balázs

R.A.: Feltűnt a kiírásban egy új, budapesti kategória. Ide hány film érkezett, és végül hány került be a programba? Volt-e vidéki nevező, akinek csak a témája kötődött a fővároshoz? Találkoztatok ebben a szekcióban meghökkentő, szokatlan alkotással?

F.Cs.: A „Láthatatlan Budapest” szekcióba összesen 32 művet jelöltek az alkotók (itt hagytunk egy „talán” lehetőséget is a nevezéskor, ezek is benne vannak). Ezek közül 19 alkotást fogunk vetíteni. Az ötlet onnan jött, hogy idén a Pro Cultura Urbis Közalapítvány pályázatán keresztül a Főváros is támogatja rendezvényünket, így kölcsönösen gyümölcsözőnek tűnt egy olyan külön kategóriát is meghirdetni, ami Budapest szubjektív filmes lenyomatát mutathatja be – azt remélem, hogy akár hosszú éveken keresztül is. Számomra az egyik legizgalmasabb mű egy amerikai úriember Budapestről szóló, sok-sok évet felölelő, Ricercare című filmnaplója. Az ő perspektívájából egészen más Budapest, mint amiben mi élünk nap mint nap, persze mégis nagyon ismerős. Felfrissítően és drámaian hatott rám, mennyire vonzó és elidegenítő is lehet egyszerre egy város, egy élőhely.

Ebben a szekcióban lesznek lírai és vadabb etűdök, különös történetek, animációk, életérzések, filmre rögzített performatív események. Nagyon változatos módon élünk itt, már ebből a kis termésből is látszik, mennyi szemlélet, viselkedés, látvány, kulturális jelenség jellemző kedves, szeretett – vagy éppen néha kevésbé szeretett – fővárosunkra, annak különféle kerületeire, utcáira, ikonikus vagy éppen elfeledett, elrejtett külső-belső helyszíneire.

R.A.: Melyek voltak a beválogatás fő szempontjai? Hová pozicionálja magát a fesztivál a filmes palettán?

F.Cs.: Első körben a rendelkezésre álló vetítési idő szabott korlátot, beleértve színházunk kapacitását is. Lehetne például délelőtti vetítéseket is tartani, de munkatárs kellene, kinyitni, elindítani a filmeket, figyelni a vendégekre, alkotókra. Másrészt nagyon fontosnak tartjuk a vetítési blokkok utáni beszélgetéseket is, ahol meghallgatjuk az alkotókat inspirációikról, filmjeik születési körülményeiről, ők pedig szembesülhetnek a közönség reakcióival. Ez a kommunikáció nagyon segít a sokszor elszigetelten dolgozó, kevés vetítési lehetőséghez jutó filmeseknek, és a közönséghez is közelebb hozza a sokszor igen furcsa nyelvezettel fogalmazó, komfortzónából kibillentő műveket.

Amikor a vetítési időhöz kell szabni a programot, nyilván „hátrányban részesülnek” a hosszabb lélegzetű alkotások, ott már nagyon működnie kell egy filmnek, hogy valóban indokolja a befektetett figyelmet és időt egy alapvetően inkább rövidfilmes mezőnyben. Személyesen az egyik kedvencem az idei programból Cs. Nagy Sándor Holdfényes út című mozija, amit mind a 75 percéért érdemes lesz megnézni szombat délután 4 órától.

A „zsűri” előválogatók tagjai

Ezeken túl az előnézők szubjektív ízlése döntött. (Nem szeretem sem az előzsűri, sem a válogató kifejezést, mivel nem gondoljuk rangsorállítóknak magunkat.) Mindannyian három kategóriába sorolhattuk első körben a műveket: igen / nem / talán, és egy megosztott táblázatban minden alkotáshoz írtunk egy rövid gondolatot (amolyan indoklást). Elolvastuk egymás szempontjait is, átgondoltuk, ha kellett, javítottunk az „értékelésen” (rontásra nem nagyon volt példa). A vitás filmeket újra átbeszéltük immár személyesen, ha úgy éreztük, még javítottunk felfelé. Végül kialakult egy nagy összesített „igen / nem / talán” halmaz. Összeadva a vetítési időket, úgy láttuk, hogy az igen és talán szavazatot kapott műveket egyaránt meghívjuk.

Ami még érdekes lehet, hogy több esetben felmerült a nevezett film kísérleti jellege, vagyis, hogy idevaló-e. Mit jelent az, hogy kísérleti film? A magam részéről azt gondolom, nem lehet ennek a fogalomnak egzakt definíciót adni, korosztályonként, alkotói tapasztalattól, tehetségtől, szociológiai körülményektől függően minden film kicsit másként „kísérleti”. Nekem az is elég volt, ha árnyalatnyit eltér a hagyományosabb narratíváktól vagy megszokott vizualitástól, ugyanakkor számomra nagyon fontos volt, hogy lehetőleg ne pusztán a néző idegeivel, hanem saját témájával, formanyelvével, történetével kísérletezzen. 

Olykor nehéz ezt elválasztani ebben a műfajban, így szerintem társaim nevében is mondhatom: összességében abszolút vállaljuk a közös döntést, ami született, még ha volt – nem sok egyébként – pár film, ahol a végén sem egyezett a véleményünk.

Összességében tehát lesznek professzionális alkotások, amatőr produkciók, diákfilmek, vizsgafilmek, merész, „igazi” kísérleti művek, teljesen egyedi, besorolhatatlan mozgóképes csemegék. Nagyon változatos, olykor üdítően, máskor szédítően sokféle vizuális és lelki élmény részesei lehetnek, akik eljönnek hozzánk szemlézni. 

Arról pedig, hogy hová pozícionáljuk magunkat?… Én sehová. Szirtes András emléke miatt jött létre ez a szemle, én magam nem a klasszikus értelemben vett filmszakmai intézményrendszerből érkezem (régebben filmes újságíróként dolgoztam, csináltam pár rövidfilmet, szerepeltem néhány kisebb-nagyobb filmben, de ennyi). A Kettőspont Színház tere és technikai lehetőségei viszont adottak egy ilyesféle rendezvényhez, és jólesik olykor kinézni a színpadi alkotásból, a mindennapok színházi dolgaiból. Alkotóként is inspirál mások mozgóképes munkája: friss, júniusi színházi bemutatóm, a Szevasz tavasz! videós betéteire biztosan ösztönzően hatott, hogy előtte-közben megnéztem közel 90 kísérleti filmet.

R.A.: Úgy rémlik, ismerted Szirtes Andrást. Mit gondolsz, mit szólna a mostani szemléhez, ha itt lenne közöttünk? Esetleg vállalná a zsűrizést is?

F.Cs.: Andrással a Tűzraktérben ismerkedtünk meg és barátkoztunk össze 2008-9 táján. Neki ott volt a filmes műterme, nekünk pedig az akkori színházunk. Nagyon sokat tanultam tőle, elsősorban némi jó értelemben vett csibészséget, bátorságot, humort és derűt – mindezt az élethez és az alkotáshoz szükséges egyedi, saját szemlélet kialakításához. A Tűzraktér után egy darabig ritkán találkoztunk személyesen, de közben belépett az egyesületünkbe, segített távolról is tanácsaival, lelkes hozzászólásaival. Aztán érzékeltem, – pedig még éppen a Covid előtt voltunk – hogy nagyon elszigetelődött Kisorosziban, betegeskedett is, így hát néhány barátommal meglátogattuk a 68. születésnapján, 2019. július 6-án. Azt mondta egy idő után, hogy mi nyugodtan maradjunk fenn, ameddig akarunk, ő majd visszavonul aludni, mert nem sokáig tud ülni a fájó dereka miatt. Mégis egész éjjel szórakoztatott minket az udvaron, elképesztő történetekkel, amiken könnyesre röhögtük magunkat. Aztán a Covid után már a Kettőspontban volt két alkalommal a születésnapi vetítése (melyeket korábban mindig ő maga szervezett a város különféle pontjain). Ebből adódott, hogy az emlékére alapított filmszemle minden évben július 6 körül legyen.

Formanek a nagy Szirtes-kép előtt – fotó: Szitás Balázs

Őszintén szólva nem tudom, mit mondana. Talán nekem elhinné, hogy ez így jó… 

Amúgy mindig nagyon jólesett neki, amikor a filmjeiről beszéltünk, mert szerintem ahhoz képest, hogy milyen rendkívüli látásmóddal és egyéniséggel rendelkezett, méltatlanul ismeretlen maradt a Szirtes-életmű. Ő meg nagyon ezen keresztül kapcsolódott a világhoz, a filmkészítés életforma, sőt talán kapcsolódási aktus volt a számára. Amit aztán élete végén csodálatos versekbe fordított át, de mint elmesélte, fejben akkor is filmezett.

Az ő szellemisége miatt sem hirdettünk zsűrit idénre sem, nem szeretnénk külön díjazni a filmeket. Abban persze biztos vagyok, hogy lennének filmek, amik nagyon tetszenének neki, és lennének, amik kevésbé. De nem nagyon sokat gondolkodom ezen, mert Andrástól éppen azt tanultam meg, hogy a saját látásmódomat képviseljem, nem kell megpróbálnom sem az ő, sem más szemével nézni a dolgokat. Legfeljebb játékból. Az mondjuk jól esik. Van itt egy nagy portré róla a színházban, amin kedélyesen int felénk. Sokszor azon kapom magam, hogy beszélek hozzá. Néha hallani vélem a válaszokat is. Általában jókat nevetünk, és mindig van valami csibészes bölcsessége, amitől sokkal jobb lesz minden.

A nagyinterjút készítette: Rékasi Attila, Újpest

II. Szirtes András Kísérleti Filmszemle idei kirakati installációja a Ráday utca 39 szám alatti Kettőspont Színház kirakatában


II. Szirtes András Kísérleti Filmszemle

2026. július 2-5., Kettőspont Színház

részletes program: https://www.kettospont.org/szirtesfilmszemle

FB-esemény: https://www.facebook.com/events/1527309582068147

A filmeket előválogatta:
– Németh Anita, forgatókönyvíró, dramaturg, 
– Szandtner Dániel, operatőr, 
– Formanek István, a Bethlen Téri Színház kommunikációs vezetője, filmes szakember,
– Formanek Csaba, író, rendező, színész, a Kettőspont vezetője.
A Láthatatlan Budapest szekcióba nevezett filmek válogatásában segítséget nyújtott:

– Dr. Füzi Izabella, filmesztéta, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Vizuális Kultúra és Irodalomelmélet Tanszék docense)

A II. Szirtes András Kísérleti Filmszemle támogatói:

Budapest Főváros Önkormányzata, Pro Cultura Urbis Közalapítvány, Ferencváros Önkormányzata, NFI – Nemzeti Fimarchívum, Dúzsi Borászat

Németh Anita és Sólyom András a 2025-ös szemlén – fotó: Szandtner Dániel

Egy filmszemle, amely a budapesti művészeti élet unikalitása lett

Fotó és szöveg: Rékasi Attila

Tavaly még ötlet sem volt, ma már úgy gondolhatunk rá, mint a filmművészet egyik izgalmas fűszerére. A Szirtes András filmszemle egycsapásra lett az útkereső filmesek műhelye. A FakTúrán már Ritter Márta írónk, aki mindhárom napon részt vett, nagy sikerrel számolt be az eseményről, cikk itt. Jómagam a filmszemle egyik fontos hozadékáról szeretnék értekezni, miszerint alkotóként én egy ingyenes és nagyon jó „mesterkurzusként” éltem meg a szemlén töltött napokat. Kezdő filmesként, nagyon sok kritikát kaptam Bényei versfilm című első saját készítésű kísérleti rövidfilmemre, a kritika javarészt jogos, ami reményeim szerint előre visz majd új utamon. Nagyon boldog voltam, hogy Kovács Gergő versmondó és Sándor Máté zeneszerző munkáját a filmemben csak elismerő szavak illették, hiszen így Bényei József költő (a film két versének alkotója) poézisére is sikerült reflektorfényt irányítanunk. Úgy érzem, rengeteget tanultam a filmszemlén töltött napjaimon, úgy technikailag, mint művészileg, hiszen nagyon színesre és sokrétűre sikerült ez az első filmszemle. Már mindjárt a kezdet kezdetén, hiszen Gelencsér Gábor (képünkön) filmesztéta előadással felérő megnyitószövegéből is sok történeti és esztétikai jellegű új információhoz juthattam, élmény volt hallgatni! Sok remek filmet láttam, melyek legjavából művészeti folyóiratunk hasábjain többel is igyekszünk megismertetni az érdeklődőket. Kis túlzással volt itt minden: döbbenet, rémület, sírás, nevetés, néha füstölgés egy-egy kevésbé sikerült produkció kapcsán. Azt mondhatom, hogy mindenképp pozitív, nagyon is pozitív a mérleg, soha jobb programot és időtöltést nem kívánhatunk magunknak. Reménykedem benne, hogy a szervezőknek Formanek Csaba, Németh Anita és Szandtner Dániel (hatalmas munkájukat ezúton is köszönve) nem vesztik lelkesedésüket és jövőre találkozunk a II. Szirtes András filmszemle vetítésein.

Rékasi Attila, Újpest