Fotó: Rékasi Attila
FakTúra – Rudolf Dániel: Milyen szempontok alapján választotta ki a zsűri a fesztiválra bekerült alkotásokat? Volt valamilyen speciális szempont, ami alapján válogattak?
Németh Anita: Négyen végeztük az előválogatást: Szandtner Dániel, operatőr; Formanek István, filmes szakember, a Bethlen Téri Színház kommunikációs vezetője; Formanek Csaba, a Kettőspont Színház vezetője és én, Németh Anita forgatókönyvíró, filmtörténész. Az idei program különlegessége volt a Láthatatlan Budapest szekció, amelynek válogatásában közreműködött még Dr. Füzi Izabella filmtörténész. Összesen 88 nevezés érkezett és végül 56 filmet válogattunk be a programba. Mivel ez egy filmszemle, ami leginkább egy találkozási lehetőséget, inspirációs teret kínál az alkotóknak és az alkotásoknak, ezért a legfontosabb szempont végeredményben az volt, hogy mi az a maximális film mennyiség, vetítési idő, ami belefér a szemle időkapacitásába. Ezen belül természetesen a „minőségbiztosításra” is törekedtünk. De elég nyitottak voltunk, az volt a cél, hogy minél több filmnek lehetőséget adjunk arra, hogy közönség elé kerülhessen. Hiszen a kísérleti film egy olyan kategória, aminek Magyarországon nincs túl sok bemutatási-bemutatkozási lehetősége, és ez a szemle részben pont azért jött létre, hogy ebben is támogassa ezt a műfajt. (Ami nem egy klasszikus értelemben vett műfaj.) Nagyon fontos, hogy a 2 éve újraindult Magyar Filmszemle programjában is helyett kapott a kísérleti filmes szekció. Muhi András, a Filmszemle igazgatója – aki megtisztelte rendezvényünket azzal, hogy az egyik megnyitója volt – meg is kérte a jelenlévő alkotókat, hogy nevezzék be műveiket a Filmszemlére is. Az esztergomi székhelyű, izgalmas nevű Celluloidra Revolverrel rendezvény is két éve indult, és szintén a kísérleti filmre fókuszál, de a nemzetközi színtér felé is nyitott.Fontosnak tartjuk ezeket a spontán létrejött kapcsolódásokat: jó, ha kialakul egy hálózat a magyar kísérleti filmek körül, mivel ez a kategória túlzottan háttérbe szorult az elmúlt 16 évben, bár ez az időszak általában véve sem tett jót a magyar filmnek. Természetesen mindhárom rendezvénynek megvannak a sajátosságai, mi Szirtes András örökségét, szellemiségét szeretnénk követni, őrizni, mivel a stábból többen is ismertük őt, én kifejezetten együtt is dolgoztam vele forgatókönyvíróként. Ezért is igyekeztem a szakmai szempontokat, a kísérleti jelleget jobban szem előtt tartani az előválogatás során. Természetesen voltak vitáink is: néhány alkotás esetén sikerült meggyőznőm a többieket, néhány megosztóbb kísérleti film esetében pedig nem. Ezek a filmek nem feltétlenül a narratívára, a történetmesélésre fókuszálnak, de a rendezést, a képi világot, a kísérletezést, az egyedi látásmódot, a témaválasztást erősen szem előtt tartottam, a tabutémáknak pedig különösen örültem, pláne, ha a formai megvalósítás is kísérleti, vagy legalábbis bátor, eredeti volt. A végeredményt tekintve hozzá kell tennem, hogy nemcsak kísérleti filmekből állt a program, bekerültek olyan konvencionálisabb kisjátékfilmek is, amikben markánsabb szerzői vagy kísérletező szemlélet tükröződött.
R. D.: Miért fontos ma a kísérleti film, a filmes avantgárd?
N. A.: Úgy gondolom, hogy a kísérleti film mindig fontos egy ország filmművészete, filmkultúrája szempontjából. Méghozzá azért, mert kísérletiség nélkül nincsen megújulás, nincsen progresszió a művészetben. A kísérleti film olyan, mint egy prizma: megsokszorozza és különböző irányokba szórja szét a fényét, vagyis a hatását, még olyan esetekben is, amikor ez a hatás nem kifejezetten szembeötlő. A magyar filmművészetben viszont ez elég látványos, mert az erős szerzői filmes hagyomány miatt valahogy különösen fontossá vált a kísérletezés, még akkor is, ha nem mindig kifejezetten kísérleti film született belőle. Vagyis a magyar filmművészetnek fontos jellemzője a kísérletezés. Volt azonban egy Balázs Béla Stúdiónk, ami kifejezetten egy kísérleti filmes műhely volt, vagyis a filmnyelv határait feszegető alkotások létrejöttét segítette, és ezek virágkorát jelentette a hatvanas, hetvenes, nyolcvanas években, méghozzá úgy, hogy összesen egy nagyjátékfilm költségvetése volt az éves büdzséje. Az idei Szirtes Szemlénknek egy fontos szakmai kísérőprogramja volt egy kerekasztal beszélgetés, amely során Gelencsér Gábor filmtörténésszel, Muhi András producerrel, a Filmszemle igazgatójával és Lichter Péter filmrendezővel beszélgettem a magyar kísérleti fillm múltjáról, jelenéről, jövőjéről, szerepéről, helyéről. Téma volt a Balázs Béla Stúdió újraindítása is, ami természetesen a mai körülményekre adaptálva tudna megvalósulni, azonban ez sok kérdést felvet. Az elmúlt 16 évben a magyar filmfinaszírozási rendszerből teljes egészében hiányzott a kísérleti film kategóriája, vagyis kísérelti filmmel nem lehetett közpénzre pályázni. A tavasszal elindult Filmreform azonban úgy tűnik, ebben is változást jelenthet. De mindenképp egy alapos párbeszédre, egyeztetésre lesz szükség, és nemcsak a finanszírozási kérdések okán, hanem a megváltozott technológiai körülmények, a nemzetközi minták, a kísérleti film definíciós, kategorizációs és egyéb sajátosságai miatt is.
R. D.: Manapság, amikor bárki egy mobiltelefonnal filmet csinálhat, a kísérleti filmezésnek egészen új dimenziói nyílhatnak meg. Azt gondolja az ember, akár reneszánsza is jöhet a mainstreamen kívüli filmalkotásoknak. Mennyire ért ezzel egyet, mennyire látni napjainkban ezeket az új (vagy régi) irányokat? Milyen irányba tart az avantgárd film?
N. A.: A szemleprogramban is szerepelt olyan film, amit iPhone-nal forgattak, mégis dicséretet kapott az operatőri munkáért, méghozzá Sólyom András filmrendezőtől, aki Szirtes András barátja, kollégája és a szemlénk egyik megnyitója volt. Tehát manapság már valóban egyre természetesebb, hogy valaki mobiltelefont, vagy más, könnyen elérhető technikai eszközt használ filmkészítéshez. Vagyis kijelenthetjük, hogy a filmkészítés technikai hozzáférhetősége demokratizálódott, vagy legalábbis jóval demokratikusabb lett. Füzi Izabella filmtörténész, a Láthatatlan Budapest szekció kapcsán beszélt arról, hogy egyetemi okatóként azt tapasztalja, hogy a diákoknak manapság természetesebb, hogy fognak egy kamerát vagy egy mobiltelefont, és azonnal forgatni próbálnak, vagyis kísérleteznek. Miközben korábban sokkal inkább arra volt igényük, hogy beszéljenek a filmekről. A fent említett Filmreformos beszélgetésen pedig Lichter Péter rendezőtől hangzott el az, hogy a Balázs Béla Stúdió pont a technikai hozzáférhetőséget biztosította az alkotóknak, de erre ma már nem feltétlenül van szükség, vagy nem ugyanolyan mértékben. Ezért is kell majd a Filmreform kapcsán jól felmérni, kidolgozni, hogy egyáltalán milyen jellegű támogatásra, keretekre lehet igény, mivel azok a nemzetközi szervezetek, amik mintául szolgálhatnak, elsősorban nem a gyártást, hanem a terjesztést és az archiválást segítik. Gelencsér Gábor és Muhi András is hangsúlyozta viszont, hogy a BBS és a későbbi filmes műhelyek is – mint pl. a Muhi által vezetett Inforg, vagy a Durst György által vezetett Duna Műhely – egyben szellemi műhelyek, közösségek is voltak, amire nagy igény és szükség lehet most is. Tehát a megváltozott technikai körülmények mindenképpen hatnak manapság a filmkészítésre, a kísérletezésre és a kísérletiségre is, de hogy ez pontosan milyen irányokat jelöl ki, ill. milyen volumenű lesz, azt szerintem még korai lenne megítélni, részemről legalábbis biztosan. A kísérleti film mindig is marginális műfaj (vagyis kategória) volt, és nem tudom, hogy jöhet-e egyáltalán újabb robbanás ezen a területen a huszas és a hatvanas évek után a technikai változásoknak köszönhetően. Vagy inkább másra, pl. másfajta filmek készítésére fogják használni a hozzáférhetőbb technikát. Hiszen játékfilmeket, videoklipet és sorozatokat is forgattak már iPhone-nal.
R. D.: Miért érdemes (a filmeket és a filmvetítéseken kívüli programokat is beleértve) ellátogatnia akár egy laikusnak, akár egy filmesnek erre a fesztiválra?
N. A.: Egyrészt ugyanazért, mint bármelyik másik fesztiválra: filmeket nézni. Minden fesztiválra járnak laikusok és filmesek is. És minden fesztiválon adódik a lehetőség, hogy találkozzanak filmesek filmesekkel, laikusok laikusokkal és keresztbe is, vagyis laikusok (vagy inkább filmbarátok) filmesekkel. Az utóbbinak a szervezett formái a közönségtalálkozók, Q&A beszélgetések, amelyek végén a közönség is kérdezhet. A mi fesztiválunk valójában egy szemle, ahol különösen nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy mindenki találkozhasson mindenkivel, inspirálódhassanak, ismerkedhessnek a résztvevők. A programok után egy közös, kisebb térben maradhat mindenki, ahol ez nagyon gördülékenyen megy. De ezt segíti elő a nevezési díj és a belépő hiánya is, és ezért nem osztunk díjakat sem. A közösségen van a hangsúly. Emellett minden vetítési blokk után beszélgetünk azokkal az alkotókkal, akik személyesen eljönnek, és úgy tűnik, hogy ez sokakat motivál, főleg a fiatalabbakat, a kevésbé kanonizált filmkészítőket, de sokszor a profikat is. Úgy tűnik, hogy a beszélgetésre, a diskurzusra sokaknak van igénye, szerencsére.
A kísérő programok pedig releváns, kurrens szakmai témákat boncolgatnak, mélyebbre mennek, amikből tájékozódni, orientálódni lehet, de a filmesek számára is fontosak a szakmai diskurzus szempontjából. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy ezeket a szakmai kísérő programokat én találhattam ki, szervezhettem meg és bonyolíthattam le. A Láthatatlan Budapest szekcióhoz, ill. a Filmreformhoz kapcsolódó beszélgetésen kívül a megnyitó estéjén is sor került egy ilyenre. Levetítettük Nemes Gyula Letűnt világ című, 20 perces filmjét, és utána beszélgettünk vele, valamint a film egyik producerével, Durst Györggyel. Nemes 10 éven keresztül, 1998-2007 között forgatta ezt a művet a Kopaszi-gáton filmes technikával, 35-ösre, operatőrökkel. A legfiatalabbaknak ez már szinte történelem, magát a módszert és a technikát is beleértve. Szerintem sokat tanulhatnak egy ilyen elkötelezett, kitartó alkotótól, ill. egy ilyen elköteleződést igénylő módszertől. Nem véletlenül volt mester és tanítvány viszony Nemes Gyula és Szirtes András között, aki elképesztő kézműves technikával készítette például a Hajnal című 21 perces rövidfilmjét 7 éven keresztül. Ez pont a mobiltelefonos, gyors eredményt hozó, felgyorsult világhoz alkalmazkodó filmkészítés ellentéte, aminek létjogosultsága, fontossága nem csökken, csak megjelennek mellette új technikák, módszerek is. Durst Györgytől is megtudtuk, hogy nyitott a „divatosabb” műfajokra is, azzal együtt, hogy pályáját a Balázs Béla Stúdióban kezdte, ahol 1975-95 között titkárként, kvázi producerként és sokszor alkotótársként is rengeteg kísérelti film létrejöttét segítette, köztük Szirteséit is. Nemes Gyulával pedig a Duna Műhelyben dolgozott együtt, amit 1995-ben alapított. Durst mondataiban elképesztő tapasztalatok sűrűsödtek a kísérleti filmezésről, a műhelymunkáról és Szirtes András munkásságáról is. Az a kémia pedig, ami Durst és Nemes között a beszélgetés közben is kialakult, már önmagában is tükrözte a közös, műhelymunkás tapasztalatokat, a vérbeli filmes, kísérleti filmes attitüdöt, amiről nemcsak a szavak szintjén lehet tanulni. Ezekért az inspiráló élményekért, tapasztalatokért is érdemes eljönni a Szirtes András Kísérleti Filmszemlére jövőre is.
A FakTúra művészeti folyóiratnak az interjút Rudolf Dániel készítette
