Rocco

Illusztráció: Rékasi Attila

Szívrohamot kapott úszás közben és belefulladt a termálfürdő hidegvizes medencéjébe.
Mindössze 42 éves volt. Így halt meg Doktor Mengele, a náci orvos is, csak ő a tengerbe
fulladt bele Brazíliában és persze jóval idősebb korában. Sosem kapták el, hiába kutatott utána
a fél világ. G. sohasem akart orvos lenni, tűzoltó annál inkább, de elutasították a jelentkezését
a tetoválás miatt az alkarján, legalábbis ő ezt híresztelte. Mások szerint a pszichológiai
alkalmasságin bukott el, azért szórták ki, mert túlságosan perverz válaszokat adott a
személyiségét firtató kérdésekre. A tetkó amúgy egy mexikói koponyát ábrázolt, alatta
„Rocco” felirattal, utóbbi becenevet még gimis korában kapta a csajoktól, ugyanis legalább
olyan mesterien csinálta hátulról, mint az azonos nevű olasz pornócsillag. Persze ezt is csak ő
maga híresztelte. Az első komolyabb emlékem G.-vel kapcsolatban, amikor hatévesen a
játszótéren összevesztünk, mert szerinte Farkas Bertalan nem is akkora hős, a tévében
szándékosan úgy mutatták, hogy jobb kiállásúnak tűnjön és talán nem is járt soha az űrben. A
vita annyira elfajult, hogy G. megharapta a karom, én pedig fejbe vágtam őt a lapáttal, sokáig
megmaradt a púp a fején. Néhány hónappal korábban volt a csernobili atombaleset, anyám
attól félt, a szél veszélyes sugárzást hordoz, ezért akkoriban csak napi egy órát engedett le a
játszótérre. Évekkel később, amikor G. összejött az első barátnőjével, elmentünk hármasban a
diszkóba, ahol a neonfényben G. arca és karja olyan furcsa zölden csillogott, hogy mondtam
is anyámnak, biztosan többet mehetett ki a játszótérre annak idején, mint én. A családja elég
zűrös volt, az apja otthagyta őket, aztán később halálra itta magát, mumifikálódva feküdt egy
fürdőkádban, mire napokkal később rátaláltak a szomszédok. Az anyja újra megházasodott,
egy jugoszláv fazonhoz ment hozzá, valami Dejánhoz, aki több millió forintot lenyúlt a városi
szerb nemzetiségi önkormányzattól, de váltig állította, hogy népi hangszerek készítéséből lett
pénze. Persze ő is szerette az italt, és amikor beivott, agresszív lett. Kamaszként G. sokat
fantáziált arról, hogy patkánymérget tesz a mostohaapja ételébe, de persze sosem merte
megtenni, hiába mondogatta fennhangon, hogy úgyis kegyelmet adna neki a köztársasági
elnök. Miután kiszórták a tűzoltósági rostán, a nagybátyja autószervizében és használt autó
kereskedésében kapott munkát, naphosszat nézte a statisztikákat, ki hány járgányt vett meg,
mennyi karburátort kellett kicserélni, közben tette a szépet az irodistalányoknak, akiknek
imponált a rámenős, de mégis kedves, figyelmes stílusa. A haját olyan formára nyíratta, mint
a Scooter frontemberének volt, ez is sok csajnak bejött akkoriban. Egyszer véletlenül rosszul
parkolt és összezúzta az egyik eladandó kocsi motorháztetőjét, a nagybátyja kicsapta a balhét,
levonja a fizetéséből, mindegy, hogy rokon. G. viszont a szerelőkre hárította a felelősséget és
sikerült is kirúgatnia az egyiküket. Ekkor jött rá, mekkora tehetsége van a rábeszéléshez. Pár
évvel később összeállt az egyik beszállítóval és saját bizniszt alapított, hűtőfolyadékkal és
ablaktörlőkkel üzletelt, egész jól ment neki, sikerült egy kisebb vagyont összeharácsolnia. Az
irodájukat egy felüljáró alatt rendezte be, tetszett neki, hogy akármikor is megy be, mindig
árnyékban van, még nyáron sem látja a napot, ha kinéz az ablakon, ez olyan rejtélyes légkört
teremtett körülötte. Összeszólalkozott az egyik ismerősével, aki lebuzizta, válaszként G.
széttörte a söröspoharat a fazon hátán. A sértett feljelentette testi sértésért, egy évig járogattak
a bíróságra, végül G.-t csak pár nap közmunkára és egy kisebb összegű kártérítésre ítélték.
Alig egy évre rá már országos cimborák voltak, együtt jártak kenuzni Gödre a Dunához, G.
pénzt is adott kölcsön korábbi ellenségének, amikor az megszorult a pókeradósságokkal. G.

büszke volt rá, hogy az ellenségeit is képes a legjobb barátaivá tenni, csak erőfeszítés kérdése
a dolog. Egyszer középsuliban belógtunk egy másodosztályú focimeccsre, átkúsztunk a
beléptető kapu alatt, amikor a biztonsági őr észrevett minket és ki akart tessékelni, G. odaadta
neki ajándékba a sálját és két doboz ukrán cigit. A fazon nem csupán hagyta, hogy
bemenjünk, a meccs után meghívott minket fröccsözni. G. egy biliárdszalonban ismerte meg
Ágit, aki akkor még Puttó Ferinek, egy köpcös szőnyegkereskedő vállalkozónak a barátnője
volt, de nem igazán kedvelte a Ferit, a háta mögött inkább a török üzletfelekkel enyelgett
titokban. Kiváló biliárdjátékos volt, jobb, mint G., az első találkozásukkor alaposan le is
alázta őt, amit G. ugyan sértésnek vett, valahogy felizgatta a dolog és elkezdett utána
érdeklődni a csajnak. Egy héttel később egy medencés bulin Erdőkertesen lesmárolta Ágit, azt
mondta neki, ha máshoz is olyan jól ért, mint a biliárdhoz, elválaszthatatlanok lesznek.
Közölte Puttó Ferivel, hogy Ági mostantól az ő barátnője és neki egy szava nem lehet emiatt.
Így is történt, aztán a kettesben töltött horvátországi nyaralásukon megkérte Ági kezét. G.
ekkor már egy pizzéria tulajdonosa volt, Rocco’s Pizza and Grill néven ment a hely a Duna-
parttól nem messze, tágas kerthelyiség, a belső térben biliárdasztalok, péntek esténként retró
diszkó. A húsimádó pizzájukat sokan dicsérték, de szerintem az igazi aduász a tejfölös alapú
Vezúv-pizza volt. Aznap, amikor megszületett a kisfia, G. minden ismerősét meghívta egy
zártkörű partira, ő állta a sört és a viszkit és még a szakácsot is meggyőzte, hogy maradjon és
rittyentsen nekünk vacsorát. Ritkán részegedett le, de akkor nagyon, az este végefelé a
nyakamba akaszkodott és könnyes szemmel emlegette a régi időket. Másnap reggel rohant a
kórházba egy hatalmas virágcsokorral és egy fél embernyi méretű plüss elefánttal. A
következő időszak a szerelem jegyében telt, Ági gondoskodott a gyerekről, G. pedig, amikor
ideje engedte, igyekezett az újdonsült családjával foglalkozni, elvitte őket kirándulni,
állatkertbe, vidámparkba. Az első házassági évfordulójukon elmentek Ciprusra nyaralni, G.
lábát megvágta egy kagyló a tengerben, azt hitte, ott menten elvérzik, de a mentők gyorsan
rendbe tették, állítólag azóta is látszik az alvadt vére a part homokjában. A boldogság azonban
nem tartott sokáig, ahogy eltelt egy-két év, Ági egyre jobban ráunt G.-re, elege lett belőle,
hogy folyton az étteremben tölti az időt, a biznisz mellett sosem jut elég ideje őrá, mire
hazaér, hullafáradt és semmihez sincs kedve. Időközben G.-nek meggyűlt a baja a
könyvelőjével, aki lenyúlt tőle egy nagyobb összeget. Szólt pár haverjának, éjszaka
kirángatták az ipsét az ágyából, elvitték az autóút szélén egy gödörhöz, lapátot adtak a kezébe
és ráparancsoltak, hogy ásson. Annyira halálra rémült, hogy sírva könyörgött G.-nek, minden
pénzt visszafizet, csak ne haragudjon rá. Ági ekkoriban kezdett újra a törökökhöz járni, az
egyik régi hapsijával feküdt össze, sokszázezret érő kézzel varrt keleti szőnyegeken falták
egymást. Az üzlet körüli teendők egyre jobban leterhelték G.-t, akinek folyamatosan
viaskodnia kellett az alkalmazottjaival, a beszállítókkal, olykor még a városvezetéssel is, akik
nehezményezték, hogy túl keveset fizet és túl sokat elfoglal a Duna-partból. Amikor nem volt
elég kapacitása a futároknak, ő maga vitte ki a pizzákat a különböző címekre, akár még Pest
külső kerületeibe is, máskor a szakács nem bírta a terhelést és sírva zuhant össze félórával
konyhazárás előtt, G.-nek kellett betennie a pizzákat a sütőbe. Az egyik alkalommal annyira
stresszes lelkiállapotban volt, hogy nem állt fel neki, amikor Ágival ágyba bújtak, hiába
próbáltak minden trükköt bevetni, szégyenszemre csak nyalásra és ujjazásra futotta. Ági ettől
kezdve egyre jobban tartózkodott tőle, hogy G.-vel összefeküdjön, inkább Ömerhez járt, aki
nem csak testileg elégítette ki, de elvitte kocsikázni a Mercédeszében, strandra, moziba,

bárokba, még valamelyik török légiós focista születésnapi partijára is eljutottak. A dolog
persze idővel G. fülébe jutott, ismerősei húzni kezdték, hogy az asszony inkább a török
csődörökön szeret lovagolni, mintsem az öreg Rocco tűzoltócsövén. Ezen annyira
feldühödött, hogy titokban beleolvasott Ági chateléseibe a mobilján és kiderült, a
rosszindulatú pletykák igazak. A törökök metélt farka biztos jobb az enyémnél, vágta Ági
fejéhez, amikor számon kérte. Az legalább működik, válaszolta a nő, mire G. akkorát
bepancsolt az arcába a pecsétgyűrűs kezével, hogy hónapokig látszódott a nyoma. Ági azt
hazudta, elesett a jeges úton, azért lett véraláfutásos seb az arcán. Hónapokig dúlt a háború, G.
hiába próbálta elérni, hogy Ági ne járjon a törökhöz vagy másokhoz, nem sikerült hatnia rá, se
szép szóval, se erőszakkal. A végső csapást az jelentette, amikor G. dühében az étterem
közepén, a haverjai és pár vendég szeme láttára vágta szájon Ágit. DJ Maci, a nagydarab,
százkilencvenöt magas házi lemezlovas, aki egészen addig barátjaként tisztelte G.-t, annyira
felháborodott, hogy bepancsolt egyet a saját főnökének. Másnap Ági és a gyerek elköltöztek
G.-től, állítólag Puttó Ferihez mentek, és elkezdődött a válási procedúra. G. hiába könyörgött
Áginak, rendbe fogja hozni a dolgokat, hiszen ő az élete értelme, soha senkit nem szeretett
ennyire, nélküle nem érzi magát teljes embernek, Ágit nem érdekelte a szövege. A következő
lotyódat áltasd ezzel, ne engem, hátha ő jobban beveszi. Ekkoriban G. gyakran összejárt a régi
haverokkal, köztük velem is, volt, amikor hajnalig biliárdoztunk vagy pókereztünk, miközben
elsírta nekünk a bánatát. Előfordult, hogy csak azért hagyott engem nyerni, hogy jutalmul
meghívhasson még egy-két italra és addig is panaszkodhasson nekem. Néha egészen furcsa
témáknál kötött ki. Lehet, hogy a Farkas Bertalan tényleg járt az űrben. Most már mindent
elhiszek. A pizzéria tönkrement, amibe belejátszott, hogy a megnövekedett költségek mellett
G.-nek elég tetemes gyerektartást is kellett fizetnie, valamint teljesen elvesztette a
lelkesedését. Nem harcolt már sem az önkormányzattal, sem az üzletfelekkel és azt is
magasról leszarta, hogy a szakács néha beleköp vagy vaskosan ráizzad a pizzára. Sokszor
csak ült a hátsó helyiségben egymagában, számolta a legyeket az asztalon. Nem volt
búcsúbuli, a Rocco’s egyszer csak csendben lehúzta a rolót, igazából nem is nagyon érdekelt
senkit a hely sorsa. Van még tíz másik étterem a környéken. Pár hónappal később G.
elköltözött a városból, többnyire elvesztettük vele a kapcsolatot, annyit tudtunk róla, taxizgat,
néha pedig ukrán cigivel üzletel, hogy a tartozásait rendezni tudja. Azt beszélték, összejött
egy nála tíz évvel fiatalabb jógaoktató csajjal, de ennél többet senki sem hallott. DJ Maci
mesélte, hogy egy alkalommal látta G. kocsiját a városban, a polgármesteri hivatal előtt. Várt
egy darabig, hátha felbukkan maga G. is, de csak egy vastag napszemüveget viselő, furcsa
férfit látott, aki belovagolt a térre és egy nagy X-el ellátott dossziét tett az autó ablakába,
aztán gyorsan távozott, ugyanúgy ahogy érkezett, lóháton. Egyesek úgy gondolták, a különös
figura G. egyik régi alvilági kapcsolata lehet, mások szerint a titkosszolgálat embere, akiktől
G. megbízást kapott cserébe egy nagy rakás pénzért és bizonyos bűnei megbocsátásért. Az
igazság persze sohasem derült ki. G. haláláról is csak az anyjától értesültünk. Kevesen jöttek
el a temetésre, se Ági, se az időközben általános iskolássá lett fiuk nem volt ott, de Puttó Feri
valamilyen okból kifolyólag odatolta a képét. Az elhunyt mindig szerető fia volt
édesanyjának, barátai mindenkor számíthattak rá, a szíve tele volt szeretettel, önzetlenséggel,
olvasta egy papírról az előre megírt szöveget a pap. A szertartás után lehajtottam egy felest G.
tiszteletére, ekkor hallottam, hogy épp aznap délelőtt leégett az egykori Rocco’s pizzéria
épülete, a tűzoltók egy órán keresztül küzdöttek a lángokkal. Akaratlanul is röhögnöm kellett.