Épp MOST – indul a tatabányai  MOnodráma és STúdiószínházi FESZTivál

Idén tizenkettedik alkalommal rendezi meg a tatabányai Jászai Mari Színház  MOnodráma és STúdiószínházi FESZTiválját, a MOST Fesztet. Öt napon át nézhetnek jobbnál jobb előadásokat az érdeklődők. Idén a szakmai zsűrit Danis Lídia, színésznő, a Jászai Mari Színház társulatának tagja, Háy János, József Attila-díjas író, drámaíró és Papp Tímea, színikritikus alkotják, mellettük egy közönségzsűri is működik, akik saját szempontjaik szerint veszik szemügyre az alkotásokat. Nagyon szép és informatív honlap is társul a fesztiválhoz, az eddigi fesztiválok meghívottjait és díjazottjait is érdemes átböngészni, sok előadás még mindig elérhető az elmúlt évek fesztiválkínálatából. A fesztivál olyan biztos kézzel válogat, hogy például a 2016-ban díjazott Egyasszony című előadást még mindig érdemes műsoron tartani, akkora iránta az érdeklődés.

Crespo Rodrigonak, a tatabányai Jászai Mari Színház igazgatójának gondolatai a fesztiválról:

„Mindig nagy öröm végignézni a beküldött előadásokat és látni, milyen témák foglalkoztatják a színházi embereket. A MOST FESZT kifejezetten a kísérletező, formabontó előadások fesztiválja, így minden produkció friss, olyan témákat dolgoz fel, amelyekkel a klasszikus színházban kevésbé találkozhatunk. Az is gyakori, hogy a jelentkezők ismert színműveket gondolnak újra teljesen egyedülálló módon, gyakran az interaktív színház eszközeivel is élve. A MOST FESZT 2026 programja izgalmas és sokszínű, melyben a személyes sorsok, a női és férfi életutak, az alkotói megszállottság, az önismeret és a társadalmi kérdések mind fontos szerepet kapnak.”

Idén is erős a felhozatal. A nyitónapon a Tér12 és a Szkéné Színház közös produkciója, a Leláncolt Prométheusz, valamint a KV Társulat és a MASZK A színházcsináló című előadásai lesznek műsoron. Március 26-án a FÜGE és az Orlai Produkció hozza el a Legjobban a nőktől féltem című monodrámát, és a Trafós Kaspart. A Babeș-Bolyai Tudományegyetem, Színház és Film kar és a ZIZ – Art and Social Area előadása a 1715380.NŐ nyitja a harmadik napot és az Az Exit Generáció és a FÜGE Produkció közös munkája, a MÁR NEM ÁLMODOK VELÜK– a gyermekvédelemről, valós beszámolók alapján –egy másik valóság egy részben is ekkor lesz látható. Március 28-án az UNIKORNIS, a Veszprémi Petőfi Színház előadása és a Kék Tesla, a  Szegedi Nemzeti Színház és a Szegedi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum közös részvételi színházi előadása lesz műsoron. Végül, de nem utolsó sorban az Aradi Kamaraszínház három előadása is a fesztiválon vendégeskedik. Valamint lesz koncert, borkóstoló, heje-huja, vigalom.

Külön örömünkre szolgál, hogy több előadás ajánlásához is felhasználták a szervezők a kritikáinkat.

Nagyon kíváncsiak leszünk a szakmai zsűri és a közönségzsűri véleményére. Jó szórakozást kívánunk minden nézőnek!

Márciusi díjeső

Szerencsére akad még pár olyan színházi díj, ami nem erodálódott, büszke lehet rá az is, aki adja, az is, aki kapja. Bár mélyen egyetértünk az április 3-án kezdődő NemesFeszt jelmondatával, miszerint A színház nem verseny, azért néhány díj mégis orientálhat, felhívhatja a figyelmet olyan előadásokra, amiket érdemes megnézni.

Fotó/Forrás: Szkárossy Zsuzsa

A Radnóti Zsuzsa által 2018-ban alapított Kortárs Magyar Dráma-díj az egyik ilyen. A 2025-ös nyertes Jánossy Lajos és Máté Gábor lettek Jánossy Lajos Örök hely és mindenhol idő című regényének Itt élet című színpadi adaptációjáért. A Kortárs Magyar Dráma-díj Különdíját Solt Róbert, Fullajtár Andrea és Borgula András vehette át A Tíz hónap Babilon-ügy című előadás szövegkönyvéért, Galló Olga memoárkötetének dramatizálásáért és megvalósításáért. Az Itt élet a Katona József Színházban, a Tíz hónap Babilon-ügy a Gólem Színházban nézhető meg.

A laudációkat a Litera irodalmi portálon olvashatjátok.

https://litera.hu/irodalom/publicisztika/lorinczy-attila-budai-urak-avagy-az-adaptacio-nehezsegei-janossy-lajos-es-mate-gabor-kortars-magyar-drama-dijahoz.html

https://litera.hu/irodalom/publicisztika/szego-janos-visszabontani-a-hallgatas-falait-laudacio-a-tiz-honap-babilon-ugy-kortars-magyar-drama-dijahoz.html?fbclid=IwY2xjawJXnA1leHRuA2FlbQIxMQABHeCXbj1D6AnFPNOgL_XQNFj8y-JiqjJH89aiQzYzHJByq9NxFtmF07FsFw_aem_-IOXWVBG-qzHl4TjcKsgdg

A tatabányai Monodráma- és Stúdiószínházi Előadások Fesztiválja, a MOST Feszt az egyik kedvenc fesztiválunk, mert azokra az egy vagy kevés szereplős produkciókra irányítja a reflektorfényt, amelyek műfajuknál fogva még mindig küzdenek a nézői figyelemért. Mi nagyon szeretjük a monodrámát, a színjátszás magasiskolájának tartjuk, ha emlékeztek, idén nőnapi összeállításunk is ilyen formájú előadások csokrával ünnepelt. A MOST Feszt szakmai zsűrijét idén Egri Márta, színésznő, a Jászai Mari Színház társulatának tagja, Gabnai Katalin, színikritikus és Hegymegi Máté, rendező, színész alkotta, és közönség zsüri is volt, Krüpl Edit, Lollok Katalin és Zuber Éva képviselték a nézők véleményét.

A legjobb monodráma Halász Rita Mély levegő című regényéből készített előadás lett. Pálos Hanna lehengerlő alakítása. Mi nyáron láttuk a Szentendrei Teátrumban, ősztől a Jurányiba költözött. A szerzőnő Margó-díjas regénye is nagy siker, angolul és franciául is olvasható már.

https://ketlampas.blog.hu/2024/08/31/mely_levego_325

A zsüri a Legjobb stúdiószínházi előadásnak Kárpáti Péter Térkép a túlvilágról című regényének saját kezű színpadi változatát választotta, a szerző rendezésében láthatták a szerencsések. A regényt is érdemes elolvasni, minket teljesen elvarázsolt a Selinunte Kiadó gondozásában megjelent kötet. Tóth Ildikó, Zsótér Sándor, Hevesi László, Jenővári Miklós és Kárpáti Péter játékát látni kell. Budapesten a Trafóban keressétek.

https://ketlampas.blog.hu/2023/09/24/karpati_peter_terkep_a_tulvilagrol_beszamolo_es_konyvkritika

A Legjobb alakítás különdíját Dr. Pető Kata kapta a MILF című Kovács Viktor – Kovács Dominik által írt remeklésért. Ennek az előadásnak is a Jurányi a budapesti otthona, ott keressétek! Szórakoztató szöveg, kivételesen izgalmas látványvilág, és okos, önreflexív alakítás Pető Kata részéről, amit remekül egészít ki Rohonyi Barnabás játéka és jelenléte.

https://ketlampas.blog.hu/2023/11/12/milf_385

A CiciKrisztus című komédiában nyújtott szerethetően emberi, felszabadító erejű, ugyanakkor mosolyt fakasztó alakításáért a közönségzsűri díját Ficzere Béla kapta. Reméljük valamikor lesz szerencsénk az előadáshoz. A Nick Hornby-regényből készített darabot a Kiscelli Múzeumban találjátok.

A napokban adták át a A Maszk Országos Színészegyesület Gobbi Hildáról elnevezett életmű díját és a Soós Imre pályakezdő díjakat. Az életmű díjat idén Szerémi Zoltán, a szombathelyi Weöres Sándor Színház tagja nyerte el. A Soós Imre díjat pedig Ács Petra, a Szegedi Nemzeti Színház művésze, és Hevesi László, a Thália Színház tagja kapta. Hevesi Lászlót láthatjátok a már említett Térkép a túlvilágról című előadásban.

Szükségünk volt már ezekre a jó hírekre, reméljük, ti is velünk örültök.