
Szerencsére akad még pár olyan színházi díj, ami nem erodálódott, büszke lehet rá az is, aki adja, az is, aki kapja. Bár mélyen egyetértünk az április 3-án kezdődő NemesFeszt jelmondatával, miszerint A színház nem verseny, azért néhány díj mégis orientálhat, felhívhatja a figyelmet olyan előadásokra, amiket érdemes megnézni.

Fotó/Forrás: Szkárossy Zsuzsa
A Radnóti Zsuzsa által 2018-ban alapított Kortárs Magyar Dráma-díj az egyik ilyen. A 2025-ös nyertes Jánossy Lajos és Máté Gábor lettek Jánossy Lajos Örök hely és mindenhol idő című regényének Itt élet című színpadi adaptációjáért. A Kortárs Magyar Dráma-díj Különdíját Solt Róbert, Fullajtár Andrea és Borgula András vehette át A Tíz hónap Babilon-ügy című előadás szövegkönyvéért, Galló Olga memoárkötetének dramatizálásáért és megvalósításáért. Az Itt élet a Katona József Színházban, a Tíz hónap Babilon-ügy a Gólem Színházban nézhető meg.
A laudációkat a Litera irodalmi portálon olvashatjátok.

A tatabányai Monodráma- és Stúdiószínházi Előadások Fesztiválja, a MOST Feszt az egyik kedvenc fesztiválunk, mert azokra az egy vagy kevés szereplős produkciókra irányítja a reflektorfényt, amelyek műfajuknál fogva még mindig küzdenek a nézői figyelemért. Mi nagyon szeretjük a monodrámát, a színjátszás magasiskolájának tartjuk, ha emlékeztek, idén nőnapi összeállításunk is ilyen formájú előadások csokrával ünnepelt. A MOST Feszt szakmai zsűrijét idén Egri Márta, színésznő, a Jászai Mari Színház társulatának tagja, Gabnai Katalin, színikritikus és Hegymegi Máté, rendező, színész alkotta, és közönség zsüri is volt, Krüpl Edit, Lollok Katalin és Zuber Éva képviselték a nézők véleményét.

A legjobb monodráma Halász Rita Mély levegő című regényéből készített előadás lett. Pálos Hanna lehengerlő alakítása. Mi nyáron láttuk a Szentendrei Teátrumban, ősztől a Jurányiba költözött. A szerzőnő Margó-díjas regénye is nagy siker, angolul és franciául is olvasható már.

https://ketlampas.blog.hu/2024/08/31/mely_levego_325
A zsüri a Legjobb stúdiószínházi előadásnak Kárpáti Péter Térkép a túlvilágról című regényének saját kezű színpadi változatát választotta, a szerző rendezésében láthatták a szerencsések. A regényt is érdemes elolvasni, minket teljesen elvarázsolt a Selinunte Kiadó gondozásában megjelent kötet. Tóth Ildikó, Zsótér Sándor, Hevesi László, Jenővári Miklós és Kárpáti Péter játékát látni kell. Budapesten a Trafóban keressétek.

https://ketlampas.blog.hu/2023/09/24/karpati_peter_terkep_a_tulvilagrol_beszamolo_es_konyvkritika
A Legjobb alakítás különdíját Dr. Pető Kata kapta a MILF című Kovács Viktor – Kovács Dominik által írt remeklésért. Ennek az előadásnak is a Jurányi a budapesti otthona, ott keressétek! Szórakoztató szöveg, kivételesen izgalmas látványvilág, és okos, önreflexív alakítás Pető Kata részéről, amit remekül egészít ki Rohonyi Barnabás játéka és jelenléte.

https://ketlampas.blog.hu/2023/11/12/milf_385
A CiciKrisztus című komédiában nyújtott szerethetően emberi, felszabadító erejű, ugyanakkor mosolyt fakasztó alakításáért a közönségzsűri díját Ficzere Béla kapta. Reméljük valamikor lesz szerencsénk az előadáshoz. A Nick Hornby-regényből készített darabot a Kiscelli Múzeumban találjátok.

A napokban adták át a A Maszk Országos Színészegyesület Gobbi Hildáról elnevezett életmű díját és a Soós Imre pályakezdő díjakat. Az életmű díjat idén Szerémi Zoltán, a szombathelyi Weöres Sándor Színház tagja nyerte el. A Soós Imre díjat pedig Ács Petra, a Szegedi Nemzeti Színház művésze, és Hevesi László, a Thália Színház tagja kapta. Hevesi Lászlót láthatjátok a már említett Térkép a túlvilágról című előadásban.
Szükségünk volt már ezekre a jó hírekre, reméljük, ti is velünk örültök.