MűteremTúra-Kusnyár Eveline festőművész keramikusnál jártunk

Fotók: Rékasi Attila

A családi házatokban, otthonodban a családi fészek „közepén” van a műtermed, nem igényled az alkotói magányt?

Az alkotás nem egy csapatmunka, hanem önálló tevékenység. Leghatékonyabban én is akkor tudok alkotni, hogyha csak erre összpontosítok és nem kell megszakítanom a folyamatot. Mivel azonban az ihletet a családomból merítem, néha inspiráló a gyerekeim jelenléte a műtermemben. Direkt kialakítottam nekik egy részt, ahol az eszközeik vannak, így amikor elkezdek festeni, ők is lefoglalják magukat. Szerencsére egyre ügyesebbek. Azt is tudják, mit hol találnak, ha esetleg valami egyéb eszközre lenne szükségük. Már nem kell mindenben segíteni nekik, így lehetőségem van elmélyülten alkotni.

Mondhatni patika rend van a lakás minden négyzetcentiméterén, úgy éreztem nem csak az interjú miatt, erre tippeltem a képeid konstruáltsága okán is. Az egy lelki igényed, vagy hétköznapi praktikusság? Hogy viszonyul ehhez a család, csemetéid kicsik még, hogy lehetséges ez a rend és tisztaság?

Ez inkább praktikusság, mint lelki igény. Az eszközeim elhelyezésének van egy rendszere. Amikor festek, vagy tervezek, szeretem a megfelelő anyagokat azonnal elővenni és így valóban az alkotási folyamatra figyelni. Mivel a gyerekek mellett csak korlátozott időt tudok a műteremben tölteni, alapvető fontosságú, hogy mindent azonnal megtaláljak. A gyerekek az elején szinte minden cuccomat szétpakolták. Volt olyan, hogy az alapozáshoz használt ecsetemet hetekkel később a fagyasztóban találtam meg. Ezután kénytelen voltam szabályokat alkotni. Használhatnak szinte mindent a műtermemből, de ugyanoda kell visszarakniuk, hiszen én ott fogom keresni. Ez tök jól bevált. Megtanulták a rendszert, így közösen használhatjuk a műtermet és az ősz hajszálaim is kevesebbnek tűnnek.

Mesélj kicsit a művészeti koncepciódról, illetve  festési technikáidról.

Munkáimban a gyerekeim mindennapjait örökítem meg. Ugyan létező jeleneteket festek, de az eseményeket összekeverem és kiegészítem, így a hétköznapi témák mellett saját múltam és gyerekkori élményeim is megjelennek. Ennek szimbóluma a nyúl, amit különböző formában, de szinte mindig a képeimre festek. A hétköznapi cselekedeteink mögötti boldog pillanatok érdekelnek. Gyerekeim még úgy tudnak örülni egy esős időszak csigainváziójának, hogy érdemes példát vennünk róluk. Szeretem ezeket a pillanatokat és ma már tudatosan figyelem és használom fel az alkotásnál.

Az alakok részletgazdag elemeit homogén színfelületekkel variálom. Gyakran használom a gyerekeim rajzainak részleteit is a képeimen, akár még nekik is megengedem, hogy belefessenek a képeimbe. Jelenleg egy barátnőmtől kapott, irodából kiselejtezett indigó készlettel kísérletezek. Érdekel a festés és a grafika kapcsolata.

A kerámia vonal, honnan hogyan jött, ott mintha az iparművészet dominánsabb lenne, vagy rosszul érzem?

A festészet mellett néhány éve kerámiával is kísérletezem. Mindig is élt bennem egy tárgyalkotó vonal. Néha szükségem van arra a fajta kikapcsolódásra, hogy teljesen elengedjem magam és az alkotás által egy másik síkba jussak. Festésnél már bennem vannak a tanult dolgok, még egy elmélyült alkotásnál is figyelek ezekre. Agyagozásnál viszont ezek nincsenek, pusztán egy meditatív, jótékony hatás érződik.

Jelenleg kisméretű szobrokat és tálakat készítek, ezek nem funkcionális, inkább dekoratív elemek. Folyamatosan keresem a kapcsolódást a festményeim és kerámiáim formavilága között. Gyakran kerülnek nyuszifülek, giliszták, csigák, vagy más a képeimen is megtalálható élőlények ezekre a tárgyakra.

Jól érzem, hogy nagyon tervszerűen dolgozol?

Mivel a családom miatt kevés időm jut az alkotásra, fontos számomra, hogy a műteremben hatékony legyek. Eleve az alapozás és egyéb fázisok száradási ideje is lelassít, fontos, hogy legyenek terveim. Általában a laptopomon tervezek, hiszen ezt egy altatáshoz is magammal tudom vinni. Kisfiam még így alszik el. Utazás közben is szoktam rajzolgatni, mindig van nálam füzet vagy legalább egy papírfecni. A festmény egészen az alkotás végéig változik ugyan, de a terv segít az iránymutatásban.

Egyre fontosabb személy vagy a kortárs művészet szövetében, mi az arány a műtermi munka és a menedzsment között?

Próbálok mindenre időt szánni, de ez nagyon nehéz. Tisztában vagyok vele, hogy elengedhetetlen például a social média jelenlét, a műtermi munkát mégis sokkal fontosabbnak értékelem. Próbálom megtalálni az arany középutat

Nagyon lazának, kiegyensúlyozottnak, boldognak tűnsz, mégsem kell pokolra menni, ha dudások akarunk lenni?

Hiszem, hogy lehet és érdemes örülni minden apró dolognak. Nagyon sokat tanulok ezzel kapcsolatban a gyerekeimtől, ők ösztönösen megtalálják ezeket a boldogságforrásokat. Szeretnék többet alkotni, fejlődni, néha őrlődök a feladatok és a vágyak között, vannak mélypontok amikor úgy érzem teljesen elvesztettem a türelmem, de ilyenkor veszek egy nagy levegőt, ránézek a gyerekeimre és rájövök, hogy megtaláltam a helyem.

Fontosnak tartod, hogy legyen időd a festésre, meg tudod mondani, hány kiállítható alkotásod van, illetve 70-80 éves korodra, lesz annyi, hogy mondjuk egy egyéni MODEM kiállításhoz elegendő legyen, beleférhet a Reigl Juditi volumen család, gyerekek, munka mellett is?

Jelenleg nem a képeim mennyiségén van a fókusz. Jobban foglalkoztat, a mögöttes tartalom, a kísérletezés, az új formák keresése, a szimbólumok kialakítása. A gyerekeim születése után inkább kisebb méretű vásznakra dolgoztam, ezeket tudtam befejezni. Most végre újra van lehetőségem nagyméretű képeket festeni. Szuper lenne a MODEM-ben kiállítani, de messze még a 80 év! Esetleg előtte nem lehetne? 2024. július 4-én csütörtökön a HAB-ban nyílik kiállításom. Azért az is menő lesz.

Legyen én szurkolok neked, köszönöm, hogy beengedted a FakTúra folyóiratot a műtermedbe, sok sikert a jövőre is!

Interjú és fotók: Rékasi Attila, fotóművész

A Kusnyár Eveline művésznő honlapja:

https://eveline.kusnyar.com

Mi van veled, Akárki? – performansz érkezik a Művészetek Völgyébe

A Kétlámpás Blog szerzői már kipróbálhatták a Láthatáron Csoport legújabb részvételi színházi előadását, aminek premierje a Művészetek Völgyében várható július 25-én. A Láthatáron Csoport kísérletező kedve nem lankad, biztos, hogy ha hozzájuk megyünk, valamilyen újdonsággal fognak meglepni bennünket, és biztosan lesz meglepetés az alkotók összetételében is. Ha belenéztek a társulatról készített írásainkba, magatok is meggyőződhettek erről.

https://ketlampas.blog.hu/tags/L%C3%A1that%C3%A1ron_Csoport

Ezúttal Manyasz Erika, Somhegyi György, Darázs Ádám és Feuer Yvette a középkori eredetű moralitásjátékokból inspirálódva alkottak meg egy, az emberi életút szakaszainak jellemző pillanatait felvillantó előadást. De mitől lesz ez részvételi és kísérleti? Egy általunk eddig alig ismert technika, a soundpainting alkalmazásától. A soundpainting valós idejű, zenei jellegű kompozíciók létrehozására való technika, amibe bárki könnyedén bekapcsolódhat, és egy olyan közösségi élmény részese lehet, ami egészen megújíthatja a közös alkotásról való elképzelését. Velünk legalábbis ez történt.

A játszók és a „külső szem”: Darázs Ádám, Feuer Yvette, Háda Fruzsina, Manyasz Erika, Somhegyi György

Egy kellemes nyári estén kutatni az élet értelmét, Akárkiként ráismerni és rálátni élethelyzetekre kicsit kizökkenve mindennapjaink mókuskerekéből, felszabadító érzés. Részesei, alkotói lenni egy színházi performansznak, felejthetetlen élmény. És mi másért is látogatnánk egy művészeti fesztiválra, mint hogy új élményekkel gazdagodjunk? Reméljük, minél több látogatónak része lesz ebben a Művészetek Völgyében. És abban is reménykedünk, hogy a következő évadban megtalálja otthonát a produkció, hogy minél többen részesei lehessenek.

Derecske Anno -Rékasi 50/30

Fotó: Lieszkovszky Veronika

Nagy sikerrel nyílt meg Derecskén Rékasi Attila fotóművész tárlata, Sándor Máté zeneszerző fuvoladarabját a szerző és Cseri Gyöngyi fuvolaművész adta elő, majd Hokné Zákány Marianna kurátor vezetésével egy studióbeszélgetesen „mesélt” az alkotó harminc éves pályafutása emlékezetes pillanatairól jó hangulatban, majd a megnyitó zárásaként Schvarzkopf Lujza mondta el Rékasi egyik kedvenc debreceni költöjének, Bényei Józsefnek Vásárfia című versét. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Rácz Anikó Derecske város polgármestere.

Utoljára látható – miért jó darabtemetésre járni?

Két darabtemetésen, tehát egy-egy előadás utolsó alkalmán jártunk a héten. Sipos László Márk Orwell-átirata régi, kedves előadásunk, a premier környékén láttuk először, és még kétszer ránéztünk, hogy éppen hová fejlődött, míg tegnap az Apertúra Bázison elbúcsúztattuk. Darabtemetésre járni azért jó, mert az alkotók megadják a módját a búcsúnak, ilyenkor tényleg mindent beleadnak a játékba, olyan energiák szabadulnak el, ami a nézőnek is felejthetetlen élménnyé teszi az előadást, akkor is, ha először látja. Így lesz a temetésből apoteózis, a halálból halhatatlanság. A tegnapi alkalom után az alkotók és a közönség még hosszú órákig boncolgatta a látottakat egy laza közönségtalálkozó keretében. Kritikusként ritka élmény, hogy végigkövethettük az XX84 teljes életciklusát, számunkra fontos referenciaponttá vált. Főképp a videók kiemelkedően kreatív használata miatt örökös összehasonlítási és hivatkozási alap, de arra is remek példa, hogyan lehet egy regényt sikeresen színpadra adaptálni. Sipos László Márk és Berényi Nóra Blanka arcaival pedig még mindig nem tudunk betelni. Nagyon szerettük azt is, ahogy a produkció kommunikált velünk, minden email, minden Facebook-bejegyzés, esemény tovább építette az XX84 köré szerveződő közösséget. A darabhoz készített emléktárgyak, kitűző, bögre, hűtőmágnes megbecsült színházi relikviáink lesznek. Bár a melankólia elkerülhetetlen, az elengedés mindig nehéz, több, örömre okot adó esemény is vár ránk. Berényi Nóra Blankát a Radnóti Miklós Színházban láthatjuk számos remek szerepben, míg Sípos László Márkot a szombathelyi Weöres Sándor Színházban. Azt, hogy a Sipos László Márk milyen új, saját produkciókkal készül a közeli és távolabbi jövőben, megtudhatjátok, ha velünk tartotok vasárnap a Tilos Rádión a Kétlámpás csodálatos barátai című műsort hallgatva.

A darabról készített 2021-es kritikánkat itt olvashatjátok el, és aki szeptemberben Szombathelyen jár, egy utolsó utáni alkalommal megnézheti ezt a remek előadást.

https://ketlampas.blog.hu/2021/11/14/xx84_988

Ha megismerünk egy új társulatot, szívesen göngyölítjük föl az előzményeket, és pótoljuk régebbi előadásaikat. Így történt ez velünk az Imposztor Színházi Társulat esetében is, akiknek a Betiltott etűdök archívuma című előadása annyira megfogott minket, hogy mindenképpen meg akartuk nézni előző produkciójukat, a Sohasevolt semmise címűt is.

Egy színházi társulat elfelejtett kellékese véletlenül összekeveri a kelléktárban a mérget és a szerelmi bájitalt rejtő üvegeket, így a Shakespeare-drámák halálra ítélt szereplői egymásba szeretnek, a szerelmesek pedig meghalnak. Egyedül Pöcök, a kétbalkezes kellékes mentheti meg a darabokat, de ehhez kivételesen ő is kénytelen rálépni a világot jelentő deszkákra.

S. Papp Máté egészen kiváló író, és remek stílusérzéke van. Ebben az előadásban bravúrosan imitálja Shakespeare nyelvezetét, a rímes szöveg rendkívül szórakoztató. Nem tudjuk, milyenek voltak az előző előadások, ez az utolsó annyira üde, bájos és felszabadult volt, hogy a teltházas közönség az előadás végén nagyon sokáig nem akarta elengedni az alkotókat. A színészek, Wettstein Márk, Fabiny Lujza, Kertész Boglárka, F. Tóth Gergely, Kereki Kristóf, S. Papp Máté, a kifordított shakespeare-i világban és a Kalliopé Színház művészeiként is otthonosan mozogtak a színpadon. Az egyre szürreálisabb események őrülete és kavalkádja nagyon precízen megtervezett, az előadás feszes és jó ritmusú marad, S. Papp Máté rendezőként sem hagyja szétesni, pedig az ilyen struktúrájú daraboknál ez reális veszély. Ismét élőzene kísérte a produkciót, Szőgyényi Júlia csellója és Csanálosi Ilonka zongorajátéka együtt élt az előadással. Igazán szerencsésnek érezzük magunkat, hogy sikerült elcsípnünk ezt az utolsó alkalmat.

Örömünkre szolgál, hogy egyik legkedvesebb erzsébetvárosi színházunk, a Bethlen téri Színház rezidens társulata lett az Imposztor, így a következő évadban, reményeink szerint, sokat fogjuk látni őket.

A Betiltott etűdök archívumáról itt írtunk:

https://ketlampas.blog.hu/2024/06/09/betiltott_etudok_archivuma

Derecske Anno ajánló

Fotó: Katona Ákos

Hokné Zákány Marianna, a kiállítás kurátora a képekről:

Attila olyan képeket válogatott össze a városnap alkalmából nyíló jubileumi kiállítására, amelyek a derecskeiek számára nem csak képek, hanem emlékek is. Akarva akaratlanul elkezdtünk a képek láttán nosztalgiázni. Egymást követték a „Jeszusom! Te jó Ég! Erre már nem is emlékeztem! „  megnyilvánulások, amikor a képeket nyomtattam. Csak arra lettem figyelmes, hogy egyre többen lettünk és csak jöttek egymás után a sztorik. Jó volt egy kicsit megint a 80-as 90-es évekbe visszarepülni…

Búcsú az Ódry Színpadtól

Kép forrása: Az Üres tér című előadás eseményoldala a Facebookon

Egy idén 65 éves történet záródik le véglegesen 2024. június 9-én. 2021 februárjában már egyszer elbúcsúztunk a játszóhelytől, ami egy átmeneti időre újra a SZFE színpadaként üzemelhetett ez év júniusáig. Rengeteg csodás előadást, felejthetetlen élményt köszönhetünk az Ódrynak, itt fedeztük fel, milyen remek dramaturg Sándor Júlia, milyen különleges rendező Nagy Péter István és Dohy Balázs, itt véstük az eszünkbe, hogy Barna Lilla, Hojsza Henrietta, Márfi Márk, Ténai Petra munkáit mindig keresni fogjuk. Ez az évad újra a csodák évada lett ezen a helyen, a negyedéves prózai és fizikai színházi rendező, koreográfus osztályok csodálatos produkciókkal építették tovább a hely auráját. Mert minden koszlottsága, foszlottsága mellett az Ódry Színpadnak aurája van, a falakba épült az a rengeteg lelkesedés, megrendültség és hála, amit nézők generációi éreztek, az a tömérdek munka, tapasztalás, felismerés, ami hallgatók és oktatók sokaságában született 1959 óta. De ez a hely nem lenne az, ami, ha halála nem lenne méltóságteljes és nagyszerű. Két előadás búcsúztatja az Ódry Színpadot a napokban.

Az Ódry Színpadhoz köthető írásainkat itt olvashatjátok:

https://ketlampas.blog.hu/tags/%C3%93dry_Sz%C3%ADnpad

Kép forrása: Kétlámpás Blog Facebook oldala

„Néha lépteket hallok. Hangokat.
Azt gondolom: visszajönnek
néhányan visszajönnek,
megpróbálnak újra berendezkedni,
keresnek valami itt felejtett tárgyat,
vagy valakit, akit elhagytak.”

Zsótér Sándor most végzős prózai színművész osztályából Kiss Nikolett, Major Irma és Rákos Olivér kiegészülve a negyedéves osztályok egy-egy tagjával, Bari Istvánnal és Lukács Ádámmal Beckett-miniatűrökből hozták létre az Ódry Színpadtól búcsúzó előadásukat, az Üres tér címűt. Rákos Olivér rendezése kifejezetten szuggesztív, nagyon erős hangulatisággal bír. Beckett meglepő módon jó választás, mert nem csak a rezignáció, a posztapokaliptikus magány illik az esemény hangulatához, a búcsúhoz, az elveszettség érzékeltetéséhez, hanem valamiféle dacos remény fölmutatása is sajátja lesz. A becketti véglényeknek most nem a szánalmassága és groteszk nevetségessége, hanem a szívóssága, a minden körülményt felülíró életösztöne erősödött föl. A június 6-án látott előadás ezért bizakodással tölt el bennünket, amíg a nap, ha néhány órára is, de fölkel, addig lesz színház!

Kép forrása: A Cabaret című előadás eseményoldala a Facebookon

Nagyszabású produkcióval, igazi tűzijátékkal, a Cabaret című musicallel int búcsút nekünk az Ódry Színpad június 9-én. A Színház- és Filmművészeti Egyetem, a Magyar Táncművészeti Egyetem, a kaposvári Rippl-Rónai Művészeti Kar, illetve a Pesti Magyar Színakadémia hallgatói/tanulói közreműködésével létrejövő előadás már ezzel a névsorral reménykeltő. A különböző intézményekbe járó fiatalok együttműködése hosszú távon is azzal kecsegtet, hogy a fiatal tehetségek megtalálják egymást és azt a fórumot, ahol hallathatják a hangjukat. Csáki Benedektől már láttunk musical-rendezést, az SZFE harmadéves bábosaival rakott össze egy remek Chicago-t, úgyhogy tudjuk, hogy jó kezekben van a legendás alapanyag. Két kedves ismerőst is fölfedeztünk a játszók között, a konferansziét Bíró Kristóf, Sallyt Ferenczy-Nagy Boglárka alakítja. Reméljük, sokszor és változatos helyeken lesz majd látható a következő évadban.

Együtt lenni jó – közösségi színházi előadások az évadban

Kép forrása: https://trafo.hu/programok/szinhaz_kozveszelyes_munkakerulok

Igen erős évadot zár egy különleges színházi forma, a közösségi színház. A közösségi színházi előadások úgy jönnek létre, hogy egy csapat meghirdet egy témát, aminek mentén előadást szeretne készíteni, és ehhez keres civileket, akik tudnak ehhez a témához kapcsolódni, és van kedvük, idejük kimunkálni, színházi formába önteni a történetüket. Bár ez nem feltétel, jó esetben a nagyon hosszas, akár egy éves közös munka eredménye egy olyan színházi előadás lesz, ami a tágabb közönség számára is érdekes. Ez a forma kellőképpen rugalmas, ezért jól kombinálható egyéb színházi formákkal, a kísérletező kedvnek csak a fantázia szab határt. Az alábbiakban összeszedjük az évadban látottakat, sok előadás szeptembertől újra elérhető lesz, érdemes őket keresni. Külön köszönet illeti azokat a helyeket, akik befogadják ezeket az előadásokat: a MU Színházat, a Trafó House-t, a Jurányi Házat. Csatolt kritikáinkból részletesebben is megismerhetőek a produkciók. Aki szeretne mélyebb betekintést nyerni, hogyan is készülnek az ilyen alkotások, esetleg kedvet kapna, hogy résztvevőként csatlakozzon egy ilyen kezdeményezéshez, hallgassa meg két alkotóval, Török Tímeával és Kocsonya Zsófiával folytatott beszélgetésünket a Tilos Rádió archívumából!

https://tilos.hu/episode/ket-lampas/2024/03/03

Kösszhasznúsági jelentés a MU Színházban

Fotó: Éder Vera

A Kösszhasznúsági jelenetés témája az önkéntes munka. A résztvevőket toborzó felhívásban olyan embereket kerestek, akik valamilyen ügy mellett elkötelezték magukat. A többkörös interjúk során kiderült, hogy a legértékesebb dolog, amivel hozzájárulhatunk egy számunkra fontos ügy sikeréhez, az a szabadidő és a folyamatosan fejlesztett tudás, amit erre az ügyre áldozunk. Így aztán az előadás fókusza az önkénteskedés lett. Szivák-Tóth Viktor rendező és Róbert Júlia író-dramaturg készített előadást a nagyon sokféle történetből, amit a játszók hoztak. Nekünk az előadás sokszínűsége lett a legmaradandóbb élményünk a produkcióról.

https://ketlampas.blog.hu/2023/10/24/kosszhasznusagi_jelentes

Örökölt bors a MU Színházban

Kép forrása: MU Színház fb.

Az Örökölt bors a közösségi és a részvételi színház pontosan kimért keveréke. Közösségi színház, hiszen az alkotók egy-egy ételhez, italhoz kapcsolt személyes családi történeteikből állították össze az előadást. Részvételi színház, nemcsak azért mert a közönség asztaltársaságokra oszolva eheti végig a menüt, de azért is, mert az előadás egy pontján mi is bekapcsolódhatunk a vacsora elkészítésébe, így az utolsó fogás valóban közös alkotásként kerül az asztalra. Kocsonya Zsófi diplomamunkájának színházi előadássá fejlesztett változata volt a legkülönlegesebb és legkedvesebb közösségi színházi élményünk. Kedves, játékos, és nem mellékesen finom előadás részesei lehettünk.

https://ketlampas.blog.hu/2023/11/26/orokolt_bors

Remény panzió a Jurányi Házban

Kép forrása: https://juranyihaz.hu/hu/eloadas/remenypanzio

A kerettörténet szerint négy kiugrott független színházi színész – Göndör László, Martinkovics Máté, Messaoudi Emina, Szabó Veronika – valami radikálisan újba fognak, és megalapítják a Remény panziót, ahová civil aktivistákat hívnak meg, akiknek regenerálódásra van szükségük, hogy megmeneküljenek a kiégéstől. Ez a megoldás megosztja a feladatokat a szereplők között, a civilek hozzák a személyiségüket, a történeteiket, az ügyüket, amiért dolgoznak, a színészek, a rendező és a látványtervező (Raissa Kankelfitz) pedig színpadi játékká, előadássá konvertálják ezt. A Stereo Akt előadása a Jurányi Házban nagyon sokféle témát érint, a környezeti igazságosságot, a közoktatást, a nőjogokat, lakhatást, inklúziót és a fenntarthatóságot. Érdemes volt megismerni az ezeken a problémák megoldásán dolgozó aktivisták gondolatait.

https://ketlampas.blog.hu/2024/01/18/remeny_panzio

Köd előttem a MU Színházban

Kép forrása: MU Színház fb.

Az előadásban két idősík jelenik meg, videóinterjúkban, ezeket Fodor Fanni készítette, 1956-ban kivándorolt honfitársaink mesélnek menekülésről, új életről, honvágyról, míg a színházteremben a játszókat most foglalkoztató, a menni vagy maradni kérdést feszegető problémák elevenednek meg jelenetek és monológok formájában. A jelenbeli dilemmák, félelmek, remények párbeszédre lépnek a múltbeli tapasztalatokkal, történetekkel. A játszókkal Török Tímea és Róbert Júlia dolgozott, a látvány Molnár Anna és Török Tímea munkája. Az előadás nagyon a szívünkhöz nőtt, hiszen az első másodperctől követtük a létrejöttét.

https://ketlampas.blog.hu/2024/05/26/kod_elottem_242

Közveszélyes munkakerülők a Trafó House-ban

Utolsóként egy családi emlékekből kiinduló, de nagyon is aktuális problémakör köré szerveződő előadást láttunk: a Közveszélyes munkakerülőket. A szabadúszó lét örömeit, terheit, félelmeit és reményeit osztották meg egymással a felhívásra jelentkezők, és hozták létre hosszas munkával ezt az előadást. A Thury-testvérek dramaturgként, grafikusként és táncos-koreográfusként nagyon sokféle tudást raktak bele a produkcióba, ez kiegészülve a szereplők és a többi alkotó tudásával egy rengeteg, hol remekül, hol kicsit kevésbé működő, nagyon változatos eszközökkel dolgozó előadást hoztak létre. Az átjött a Trafó nagytermének intimnek nem nevezhető terében is, hogy a résztvevők mennyire szeretik ezt a produkciót, a közönség pedig rezonál, végig együtt él az előadással, és a közös játékba is bevonódik. Az előadásban izgalmasan keveredik a dokumentumszínház és a közösségi színház.

https://ketlampas.blog.hu/2024/05/29/kozveszelyes_munkakerulok

És ezzel még korántsem merítettük ki a témát. Érdemes lesz keresni az ÖrkényKözben az 1.5 ezrelék – Józanságaink története című előadást, amely az alkoholhoz való viszony témáját dolgozza fel, és a KÁVA Kulturális Műhely Projektjeit.

AI vs Deep State – interjú a siker sci-fi alkotóival

Kép: AI vs Deep State

Tarol a nemzetközi rövidfilmfesztiválokon Weith Katalin rendező-producer sci-fi filmje, amelynek férfi főszereplője a Barátok közt sorozatból is ismert színész, Bodor Géza. Az eddig 51 díjat besöprő, komoly társadalmi és technológiai kérdéseket is felvető produkció és a magyar film kapcsán rég látott siker okán kérdezte az alkotókat a FakTúra művészeti folyóirat.

Katalin, Ön két neves amerikai stúdiumot is elvégzett, majd az ELTE filmkészítő szakán is diplomát szerzett, tehát hivatásos szakember, nyilván rálát a mai filmes közegre. De hogyan találta meg főszereplőnek Gézát? Sokan őt inkább a Kettőspont színházból, drámákból ismerünk.

Weith Katalin: Számomra viszont egy film, a Drága Elza című 2014-es produkció hozta az ismeretséget. Én itt társproducer voltam, Géza pedig remek szerepet, egy nagyon férfias karaktert játszott. Így amikor most ilyet kerestünk, nekem egyből bevillant Géza karaktere! Ez volt az egyik tényező. A másik pedig, hogy ebben a produkcióban elengedhetetlen a perfekt angol nyelvismeret, hogy a nyelvhasználat semmiképpen ne okozzon plusz figyelmet, a színész abszolút a játékra tudjon koncentrálni. Gézánál mindkettő megvan, láttam őt játszani, zseniális!

Géza, te miként reagáltál a felkérésre? Milyen kihívásokat hozott ez a filmszerep? Van olyan, amikor nem vállalsz el egy szerepet?

Bodor Géza: Természetesen nagyon örültem, amikor Katának eszébe jutottam. Ritkán, csak extrém esetekben utasítok vissza darabot, felkérést. Az a hozzáállásom, hogy egy színésznek a produkciót kell „szolgálni” és legjobb tudása szerint megfelelni a figura megformálásában, most is erre helyeztem a hangsúlyt. Talán az Ai-vel való közös munka hozott kihívásokat, de mivel én tech fan vagyok, ez nekem szerencsére nem volt újdonság. Inkább egy olyan kihívás előtt álltam, hogy hirtelen, gyorsan kellett megoldani a feladatot.

A rendezőhöz fordulok kérdésemmel: mi volt az alapja a forgatókönyvnek, honnan a film története? Úgy olvastam, egy sci-fi regény volt a kiindulás. Úgy érzékeltem, nem egy széles körben ismert mű az alap.

Weith Katalin: Tizennégy éve ismerkedtem meg az íróval, több művét olvastam, illetve a kiadóm jelenteti meg az álnéven író szerző sci-fi illetve összeesküvés elméleti könyveit. Nem véletlen ír álnéven, hiszen témafelvetései nagyon erősek, politikai trélerek, összeesküvés elméletek. Három kötetes Az elme gyilkosai című könyveket olvastam tőle, ezek adták a forgatókönyvhöz – amit együtt írtunk – a gondolati hátteret. Röviden: ezen írások főszereplője Julius Andon, akit Géza alakít és akiről tulajdonképpen szól ez az egész film, őrá építettem az egész projektet. Julius Andan tulajdonképpen egy fiktív szereplő, aki árulóvá válik a legfelsőbb kasztból, besokall, elege lesz és leleplezi mindazt a manipulációt, elnyomást és egyéb igaztalanságokat, amit huszonöt éven keresztül művelt. Ez a gondolat egészült ki fikciós elemekkel, úgymint a mesterséges intelligencia és Julius együttműködve milyen új világot tudnának létrehozni. Ehhez az írónk A világ a színfalak mögött című könyve is sok inspirációt adott. Rendezőként az én személyes „küldetésem” a fimmel egy boldogabb, jobb, mondhatni idealizált társadalom létrehozása.

Géza, mitől lesz izgalmas ez a film, mi hozhatja a sok díjat?

Bodor Géza: Ahogy Kata mondta, ez a történet Julius Andannak a története. Nagyon sokat dolgoztunk vele, hogy a vásznon is erős lehessen. A filmnek a fogadtatása egyenlőre nagyon kedvező, hisz több díjat is nyert. A világ a színfalak mögött könyv az egy alap, abból nőtt ki a történet, mondhatnánk, hogy ez egy spinoff tulajdonképpen, de attól válhat egy sztori izgalmassá, hogy belekerülnek szereplők, így egészen más dinamikája lesz a filmnek, mint amilyen a könyvnek van. Aki szereti a könyvet az szeretni fogja a filmet, de ha elolvasod a könyvet az még nem spoilerezi le a filmet. Szóval nagyon-nagyon izgalmas alkotás született, ami megjelenhet a díjak odaítélésénél is.

Nem vagyok filmszakértő, de ha jól láttam, egy olyan fesztiválon is díjazott lett a film, ahol az Oscar Díjjas Mindenki című magyar kisfilm is sikerrel szerepelt, ha lehet ilyet kérdezni egy rendezőtől, mennyire „rangos” díjakat tarol Julius Andan története?

Weith Katalin: Nem csak a film rövid, az elkészülési ideje is az volt, tavaly áprilisban indult a projekt, amikor elkészült a végleges változat, teszteltük online egy zárt vetítésen, amit kétezren néztek meg. A filmnézők hatszáz kérdőívet küldtek vissza és nagyon pozitív volt a visszajelzés, erre alapozva, kezdtük el az angol nyelven forgatott filmünk nemzetközi fesztiválokra való nevezését. Ezeken a megmérettetéseken első körben online formában versengenek az alkotások a havonta vagy negyedévente megrendezett fesztiválokra általában több ezer filmet neveznek. Akik itt első helyezést értek el, azok bekerülnek az éves rendezvényre és ott megmérettetődnek egy nagyon komoly zsűri előtt. Én eleve csak olyan fesztiválra neveztem be a filmet ami úgynevezett IMDb által elfogadott fesztivál, mert az már rögtön egy szűrő. Amikor megnyertünk egy fesztivált, akkor kaptunk egy IMDb linket, hogy feltölthetjük magunkat és az IMDb kereszt ellenőrzést is végzett, így mondhatni nem „futottak még” kategóriájú fesztiválokra sikerült bejutnunk. Igyekeztem figyelni arra is, hogy hol vannak azok a városok, ahol a filmvilág koncenrálódik, tehát ahol utána majd az élő vetítésen megjelennek olyan befektetők, producerek, akik érdeklődhetnek az alkotás iránt, ezért Los Angeles-t és a többi jelentős filmes amerikai városokat és angliai fesztiválokat céloztunk meg.

Itt szeretném elmondani, hogy most vasárnap (2024. júnus 2.) lesz nyilvános a film, eddig zárt csatornán volt a fesztiválok miatt, vasárnap indul egy komplex weboldal is, sok információ lesz rajta a film kapcsán, úgyhogy meg lehet nézni az alkotást és lesz egy „beavatottaknak” szóló jelentkezési lehetőség, regisztráció is, ugyanis egy közösséget hozzunk létre azoknak, akik szeretnének hasonló módon egy „jobb” világot létrehozni és velük folyamatosan kommunikálni fogunk, heti hírlevél és minden egyéb formában.

Mit mondhatok? Ötvenegy díj csak eddig! Gratulálok és azt ígérhetem a FakTúra folyóirat követni fogja ezt a példátlan sikert, köszönöm az interjút.

Rékasi Attila, Budapest 2024. május 30.

Néhány a díjak közül:

A film honlapja:

Klasszik-rock parádé Újpesten

Fotó: Rékasi Attila

Klasszik-rock parádé – Rock Cover Night; Kedélyes Urak, Chili Con Carne – Május 10. Újpesti Kultúrális Központ – Ifjúsági Ház

Május idusán egy kellemes Duna-menti séta után az újpesti Ifjúsági Ház előtt ért az este, Rékasi Attila barátom társaságában. A hívószó ezúttal a klasszikus rock volt: egy Deep Purple és egy Red Hot Chili Peppers tribute-zenekar lépett fel aznap este. Az intézmény dolgozóinak szívélyes útbaigazítása után, némi sörrel felfegyverkezve elfoglaltuk a helyünket a nézőtér szélén felállított asztaloknál. A Rock Cover Night címmel futó esemény eredetileg hét órás kezdéssel volt meghirdetve, ehhez képest körülbelül háromnegyed 8-kor csapott a húrok közé a Chili Con Carne. Mikor megérkeztünk, alig lézengtek néhányan a teremben, de bíztunk benne, hogy mire a zene felharsan, legalább fél ház lesz. A közönség azonban csak nem akart odatalálni, amit nem kis megütközéssel vettünk tudomásul, de erről majd később.

Bevallom, noha szimpatizálok a Chilivel egy ideje, nem ismerem behatóan a munkásságukat, így jó pár nótát nem tudtam beazonosítani. A színpadon a zenekar mindenesetre beleadott mindent, még ha kezdetben egy kicsit statikus is volt az előadásuk. Több nóta is elhangzott az első nagy sikerlemez, a Blood Sugar Sex Magic előtti vadócabb időszakból, és a harmadik nóta környékén kezdtek belemelegedni a srácok. A nézőtér közepén táncikáló néhány néző legalább vissza tudott valamit sugározni a színpadról áramló energiából. 

Az énekes hamar nekivetkezett, és Anthony Kiedis-t idézve ugrált szünet nélkül, hibátlanul hozva közben a dallamokat, a basszer és a dobos is feelingesen hozta a témákat, egyedül a gitáros színpadi jelenlétével nem voltam teljesen kibékülve, igaz, hogy maga Frusciante sem szántja fel a deszkákat általában. Pontosan és érzéssel nyomták, a hangosítással azonban sajnos akadtak problémák, végig volt egy alapzúgás, ami a csendesebb daloknál volt zavaró. Összességében nem érheti panasz a produkciót, a vállalásukat teljesítették, az anyabanda hőskorához  képest persze visszafogottabban, de, végül is, kinek is hiányzott volna 2024-ben az egy szál zoknis megjelenés, nem igaz? A nagy slágerek (Give it away, Californication, Other Side) a vége felé jöttek, kerekké téve a produkciót.

KOVRövid átszerelés után jöttek a Kedélyes Urak a Purple dalokkal, és bár a Chiliék is jól nyomták, azért rögtön érződött, hogy itt már egy évtizedek óta összeszokott, profi banda szól. A Rockbook szerint 1985-ben alakultak (talán Gillanék újbóli, 84-es összeborulása inspirálta őket), majd hosszabb szünetet követően 2008-től zenélnek ismét aktívan. Gazdag múlt áll tehát a csapat mögött, rutinosan csaptak bele a Burn című örökzöldbe. Persze a leglegendásabb felállás, a MK2 éra is képviseltette magát, másodiknak a Speed King jött az In Rock c. alapvetésről, és ekkor már én sem tudtam az asztalnál maradni, bementem csápolni, noha sajnos a második etapra sem lettünk többen. A csapat frenetikusan idézte meg a híres gitár-orgona párbajokat, közben kétszer is kikacsintottak az egyik legsikeresebb Purple utódzenekar, a Whitesnake karrierjére is (Fool for your loving, Ain’t no love in the heart of the city.)
Sajnos a késés miatt rövidített programot játszottak, pedig a jelenlevők biztosan nem bántak volna kétszer ennyi nótát –  egy ilyen életműből bőven lehet csemegézni. Így végül maradtak a legsikeresebb Machine Head album meganótái, a Highway Star, Lazy és persze a dédanyám által is ismert Smoke on the Water – ezekkel nem lehet hibázni, nem mintha egyébként lett volna gyenge pontja a produkciónak. Érdemes őket elcsípni majd, az énekesük elmondása szerint ősszel játszanak ismét Újpesten.
A koncert után sikerült néhány szót váltanunk Kedélyesék basszusgitárosával, aki szintén nem értette, miért volt ilyen kevés fizetővendég. A két zenekart 2600 forint ellenében lehetett megnézni, ennek a programnak ilyen áron, a kb. 120 ezer fős Újpest kellős közepén, péntek este ennél sokkal több embert kellett volna bevonzania. A rock iránti általános érdektelenség ellenére is lefogadom, hogy sokan eljöttek volna, ha például nem egy szem plakát lett volna kitéve a kerületben, az Ifjúsági Ház bejáratánál. Több helyen lett itt elbaltázva a szervezés, amibe e helyütt felesleges is talán belemenni, csak azt sajnálom, hogy sok gitárzenét szerető embernek lehetett volna egy szuper estéje, ha tudnak a koncertről. A Chili Con Carnén és a Kedélyes Urakon mindenesetre nem múlott volna.

Kovács Gergely

Amit magammal vinnék – Fotóművészek Pécsi biennáléjáról

Amióta nem emlékszem sem arra, aki vagyok, sem arra, ahonnan jöttem, szabadabban áramlik a levegő a tüdőm felé és vissza, fut a vér az ereimben, a szemem előtt olajos gördülékenységgel különös képek olvadnak egymásba, felfogni sincs időm őket, csupán gyanítom, hogy ezek röghöz kötött egykori világom utolsó tüneményei. Lehunyom a szemem, mert az elmém nem képes követni őket, és amikor kinyitom, egyenest a napba bámulok, nem vakít, nem igazi, kör alakú darabja az égnek a falevelek között,

A Fehér Vera: Mesterséges kör, a Let Them Breathe You című sorozatból, 2022.

negatívja mégis előttem táncol, amint az utca forgatagára irányítom a figyelmemet, körülöttem kocsonyásodik az idő, nagy levegőt veszek, mielőtt borostyánná merevedne, mögötte elmosódó alakok táncolnak, kinyújtott végtagokkal, egymást soha el nem érve,

Agócs József: Tánc, 2019.

már csak az iramot érzem, el fogok szédülni, kell egy tükör, amiben megkapaszkodom, másképp elzuhanok. Egy kirakat üvegében megpillantom magam –vénséges tibeti arc, férfié és nőé egyaránt lehet. Mellette felirat: néma embermese – ő volnék?

eM Soós György: Néma embermesék Tibetből, 2016

Közelítek hozzá, bebújok ráncai hasadékába, vissza önmagamba – hogy ki ez az önmagam, az még kérdés, tengernyi a válasz, látom is e tengert, hamuszürke víztömeg, kopár, sziklás partján ember nagyságú képkeret áll kapuként,

Fuchs Lehel: Képkapu, Ciprus, 2019

a belé zárt hullámok felé indulok. Víz és ég mind sötétebb lesz, már feketén ragyog, mint az éjféli égbolt, a keret mértani szövevényre bomlik. Egy szédítően magas bérház belső udvarán nézek felfelé, egyformán kopott ablakok és erkélyek mechanikus hálójára, melynek súlyát az ég fekete csíkja sem enyhíti.

Balogh Attila: Hong Kong, 2018

Valamelyik piszkos kis lyuk az enyém e toronyban. Érdemes-e tovább kutatni a személyazonosságomat? Teszek egy lépést hátra, ahol az előbb még a part volt, ekkor azonban világosság gyúl egy földszinti ajtó két szárnya közt, a fénycsík épp a lábamig ér.

London Katalin: Kijárat 3, 2010.

Az ajtó homályos szobára nyílik, itt látlak meg először egy hasadt tükörben, lehajtott fejjel, meztelenül állsz egy ódon konyhaszekrény előtt, melledet és ágyékodat elrejtik a törésvonalak,

Hitre Imola: Censored 2. részlet a Censored című sorozatból, 2018.

de már ennyiből is tudhatom, férfi vagyok; némi sajnálattal vetem le fele gúnyám, ekkor nézel fel, de csupán vérvörös ajkadban lehetek biztos, a szemüvegedről visszaverődő fény elrejti tekinteted – ez a fény belőlem eredne? Képtelenség. Oldaladba kerülök, most guggolsz, egy futó lendületével, talpadat magas sarok támasztja meg, hátad nyílként görbül előre,

Ajkai Dávid: Vogue Brasil, 2017.

egy biztos célra meredsz; lehetetlen keresztezni szemed sugarát. Szólok hozzád, de nem hallod, füledet egy szegfű takarja. Aztán mégis észreveszel, arcod fényködbe temetkezik,

Nyilas Ilona: Önarckép,1974.

valaki más hazudja rád, nem én, ezúttal tényleg látsz, egy másodperc, és egyetlen titkom sem marad az enyém. Hogy mindkettőnknek bizonyítsam, tévedek, magammal húzlak, fel a kockalabirintusba, szerény kis odúmba, valami fontosat akarok mutatni, csak akkor tudom meg, mit, amikor rátalálunk. Órákon keresztül mászunk felfelé egyforma folyosók és ajtók rendszerében, lábaid ólmosságát érzem, noha bárhová benyithatok, hozzám jutunk. Felrántom a legközelebbi ajtó kilincsét, mögötte végtelen beton, középen neonfény alatt egy alvó cédrus.

Martinkó Márk: Mesterséges Zöld No.8.

Otthonunk lehet e hely? Rám meredsz, szemeinkben egymásra merőleges kérdések. Lennie kell itt még valaminek, ami jóváhagyja maradásunk, és a fa mögött, a föld fölött lebegve meg is lelem a szegfűd mását. Fellélegzem, máris megragadjuk a szárát, de nem történik semmi; keserves a felismerés: a virágot tartó kezek nem hozzánk tartoznak.

Ambrits Tamás: Szerelem 2020-2021. (digitális fotómontázs)

Két csonk kapaszkodik bele görcsösen, mi már nem férhetünk hozzá. A neon halk pukkanással kialszik, és emlékezni kezdek a világra, amelyből jövök, bár helyet és évszámot nem tudnék megnevezni. Nem várom meg, amíg a szoba rám hull, futásnak eredek, talán benned botlok meg, talán a küszöbben, néhány lépcsőfok és az utcán vagyok, romok közt, nehezen tisztul a kép, mintha egy golyó ütötte szélvédőn keresztül figyelném.

Mónos Gábor: Tájkép Csata közben, részlet a Délszláv háború című sorozatból, 1991.

Mánfai György: Apály, 2013

Torkom kiszárad, elhagyott csónakok,

majd egy strand behavazott csúszdája mellett visz az utam,

Kerekes Emőke: Strand, részlet az Losif, Alexe, Koloman című sorozatból, 2019

amin egykor boldogan siklottam lefelé. A nevedet kiáltom, hátha a közelben vagy még, az igazat üvölteném, de a szám tele van újságpapírral,

Haris László: Törvénytelen avantgarde, 1971.

bölcs bolondok gondolatait öklendezem fel csupán, azt is szalagcímekben. Amott végre mozgás: halászok jönnek szembe a parton,

Balázs Zsolt: Halászok, 2022

görnyedt háttal, megfeszült arccal, hosszú kötélen homályos alakzatot húznak. Egyszer már láttam őket, egy anya fiatal arca rémlik fel, a karján ülök, amikor észreveszem a komor menetet a nyitott ajtóból, kinyújtom a kezem, futnék hozzájuk, de ő szorosan fog: Nem szabad!

Schild Tamás: Nem szabad?!, Somogy, 2017

Nem ez az utad. Most mégis közéjük állok, segítek húzni, nem állhatunk meg, menet közben jár körbe a felejtés vize, hogy kimarja orrunkból a halbűzt, két korty között téged kutatlak, mígnem egy ajtó gyanánt lengedező áttetsző függönyön megtalálom csupasz torzódat,

Máthé András: Drapéria, 2020.

jobb így, nem bírnék a szemedbe nézni. Felém libbensz a szélben, először el-elhessegetlek, de végül engedek, drapéria-bőröd rám csavarodik, orromat por savanyás szaga üli meg, fojtani kezd, hörögve-kapálózva szabadulok, nincs miért maradjak, visszahúzatom magam a halászokkal a vízbe. Nyugalomra lelnék a habokban, de a víz nem enged lélegezni, süllyedek, kitapintom ősöreg tibeti arcom, ráncaimban megül az iszap és egyre mélyebbre hatol a fejembe. Tán százszor is megfulladok, míg végre sirályok vijjogására eszmélek, és újra meglátom magam – egy fiú bukkan vigyorogva elő a tengerből.

Molnár Zoltán: Velencei tó, Agárd, Magyarország, 2016.

Hisz mi sem történt; az ég könnyű, a víz nedves, a hangodat hallom a közelből. Pehelyként úszom a felszínen, hajam megszárad, szőkén lebeg, búzakalász a szél ringatta mezőn;

Zsila Sándor: Szellőszárnyán, 1996.

nem vagyok egyedül, mellettem is lengedeznek, olyanok, mint én; maga a búzamező vagyok, ringásom lassan elcsitul, és a mozdulatlan táblából egy arc nevet a napba,

Szilágyi Lenke: Kiss Erzsi, Pettend, 2001.

csak te lehetsz az, még ha nem is tudom a neved, lehunyt szemhéjad alatt egy újabb napra elegendő béke. Idáig ritkán jutok el, nincs is már tovább, ezért jöttem, ez az a perc, amit, érzem, már nem vehetnek el tőlem. És miután az ébresztőóra hangjára engedelmesen visszaólmosodom testem horgonyába egy fotókiállítás másnapján, néhány másodpercig csakugyan az enyém.


2024.05.02 Budapest
Kovács Gergő

Kovács Gergő író, előadóművész írói blogja:

https://taleteller.blog.hu/?token=689c129a88b1f90dd1ec2790e8dbde12

Kárpáti Péter: Térkép a túlvilágról – előbemutató a Trafó House-ban

Már 2023 szeptemberében megismerkedhettek a szerencsések Kárpáti Péter hosszú időn át írt regényével, méghozzá egy egészen különleges formában. A Selinunte Kiadó könyvbemutatója a Trafóban felolvasó színházi keretek között ismertetett meg minket a művel. Mi azon melegében el is olvastuk a művet, és a könyvbemutatóról és a regényről jelentettük meg írásunkat. Tehát a regényből írt dramatizált változat már készen várta a megvalósítást.

Korábbi kritikánk itt olvasható:

https://ketlampas.blog.hu/2023/09/24/karpati_peter_terkep_a_tulvilagrol_beszamolo_es_konyvkritika

Drucker Dávid fotója az olvasópróbáról

A játszók köre – Tóth Ildikó, Kárpáti Péter, Jenővári Miklós, Hevesi László – kiegészült Zsótér Sándorral, aki Lőw Immanuel, szegedi főrabbi szerepében csodálatos kettőst alkot Tóth Ildikó Jászai Marijával. További alkotók is csatlakoztak a produkcióhoz. A látvány Veronika Keresztesová munkája, a színpadi teret szervező, árnyjátékhoz is alkalmas ajtók és a virágmintás mennyezeti elemek az üvegházban játszódó részeknek a felhasznált minimális eszközökkel varázslatos hangulatot adnak Lengyel Ákos Papa fénytervező közreműködésével. A mozgást Horkay Barnabás tervezte, amitől a középső, Szent Pétör és Krisztus urunk parasztbibliai meséje szépen elkülönül az elbeszélő részektől és a rabbi és a színésznő találkozásától, dinamikus és nagyon szórakoztató szekvenciát alkotva az előadáson belül. Dramaturgként Zsigó Anna feszesített az anyagon, produkciós vezetőként Vajdai Veronika segítette az író-rendező-szereplő Kárpáti Pétert.



Bár nekünk ez már a harmadik találkozásunk volt az anyaggal, ennek a változatnak is minden másodpercét élveztük, sőt az jutott az eszünkbe, hogy mennyire szívesen hallgatnánk ezt a történetet hangoskönyv formában is, de kizárólag a szerző előadásában. A mostani trafóbeli alkalmak a Térkép a túlvilágrólnak még csak előbemutatói voltak, a premierre az idei Thealter Fesztiválon kerül sor július 27-én a Régi Zsinagógában, Szegeden. Reméljük, a következő évadban többször, sok helyen látható lesz.

„Ne válasszunk magunknak csillagot?” – május 21-ig rendelkezhetünk adónk 1%-áról

A statisztikák szerint, kb. 1,2 millió munkavállaló nem rendelkezik a személyi jövedelemadó egyszázalékáról. Nem csak azért lenne fontos, hogy minél többen vegyük a fáradtságot, és válasszunk egy nekünk kedves ügyet, amit támogatunk, mert a civil szervezeteknek és a független művészeti csoportosulásoknak, játszóhelyeknek minden fillér számít, hanem azért is, mert ezzel jelezhetjük, hogy mi, mint adófizető állampolgárok, mit tartunk fontosnak, hol szeretnénk felhasználni adónk államkincstárba befolyó összegének többi részét.

Megkönnyítendő a választást, összegyűjtöttünk néhány olyan csapatot és befogadó helyet, ahol szerintünk csodálatos produkciók születhetnek, ha mi is hozzájárulunk. Természetesen nem kell megállnunk ennél a gesztusnál, számos lehetőség van, hogy támogassuk a színházművészet független alkotóit. Már önmagában az, ha jegyet váltunk bármelyik előadásukra, komoly hozzájárulás. Sok társulat felkínálja a támogatói jegy vásárlását, ha tehetjük, éljünk a lehetőséggel. Közvetlenül, adományokkal is segíthetünk. A közösségi finanszírozással mi is részesei lehetünk egy-egy fontos előadás megszületésének.

Mi már választottunk magunknak csillagot. És ti?

Alázattal, szenvedéllyel, ritmussal Radnóti

Fotó: Rékasi Attila

Szereti-e még valaki ma Radnóti Miklóst? Nekem, amikor irodalomra kerítem a szót, nagyon sokan mondják, hogy igen, Ő a kedvencem. Szólok, nehogy lemaradjanak azok, akik kedvelik, tisztelik Őt, hogy holnap egy nagyon fontos estje lesz a Kettőspont Színházban ennek a zseniális irodalmárnak, akit most csak azért nem nevezek költőnek, mert Szitás Balázs színművész Ikrek hava önálló estjén egy Radnóti vers sem hangzik el. Az életét a hazájáért adó író prózája lesz előadva, nem „kisiskolás fokon”. Volt szerencsém a főpróbán fényképezni, ami természetesen nem egy primer befogadói élmény, hiszen dolgoztam, a képre kellett koncentráljak, de így is megérintett Balázs értő és magas színvonalú interpretációja. Orgánuma, szöveggel való együtt lüktetése ért el hozzám szinte azonnal, dacára a köztünk lévő kamerának. Úgy érzem, közelebb kerültem Radnótihoz, sokszor éreztem úgy, „jelen” van, itt van köztünk. Méltatlan, értelmetlen, soha fel nem fogható, meg nem bocsájtható halálát nem lehet feldolgozni, annyi vigaszunk lehet, hogy olyan fontos színházi emberek, mint jelen esetben Szitás Balázs rendező, előadó és Formanek Csaba vezető, aki színházába fogadta ezt a szerintem nem mindennapi produkciót, nem feledik el költő óriásunkat. Kérek mindenkit, mi nézők se tegyük, vásároljunk jegyet, őrizve ezzel emlékét!

https://www.jegy.hu/program/radnoti-miklos-ikrek-hava-162011/1141907

Az Ikrek hava Radnóti Miklós egyetlen prózai műve. Sodró lendületű, ritmikus és dallamos, hol humoros, hol megrázó erejű alkotás.

Mélyre merülünk Radnóti boldog és mégis traumatikus gyermekkorába. Az emlékek láncolatán át felsejlik egy ember, egy sors, egy korszak: egy költő születése.

Előadja: Szitás Balázs

Olyan lüktetése van, mint egy zenei remekműnek – interjú Szitás Balázs Radnóti estje kapcsán

Fotók: Rékasi Attila

Radnóti költeményeit sokan szeretik, köztük én is, el is fogok jönni az önálló estedre, de
érdekelne, miért őt választottad a Kettőspontos bemutatkozásodra?


Igazából egy ideje gondolkodom azon, hogy újra színpadra lépjek, de megfogadtam, hogy csak olyan szöveggel, vagy történettel szeretnék a nézők elé állni, ami annyira megfog, hogy nem tudom nem megcsinálni. Újraolvastam tavaly szeptemberben az Ikrek havát, és azonnal tudtam, hogy megvan, amit kerestem. Néhány hétig még csak ízlelgettem a szöveget, mint a jó bort, utána kezdtem csak el vele dolgozni. Mondhatjuk úgy is, hogy a szöveg választott engem, és nem én a szöveget. (Nevet). Rengeteg közös élményem van Radnóti gyerekkorával. Nem pontosan az történt meg velem, ami vele, de hasonló élményeim vannak. És azt hiszem, sokan mondhatjuk el magunkról ugyanezt. Ezért zseniális a szöveg, mert univerzális problémákat vázol a költő egyéni történetén keresztül. Teszi mindezt ritmikusan, dallamosan és érzelmektől fűtve. Olyan lüktetése van, mint egy zenei remekműnek.

Ha már Radnóti, mennyire tartod Őt ma aktuálisnak? Nekem a háborúk miatt hátborzongatóan
aktuális.


Hát igen, rátapintottál a lényegre. Persze nemcsak a háborúk miatt. Ahogy azt fentebb kifejtettem, univerzális állapotokkal dolgozik a szöveg. Dehát az is árulkodó, hogy a költő mikor fejezte be a kéziratot. 1939 augusztus végén. Érezhető a bizonytalanság és a háborúra készülő Európa túlfűtöttsége. De talán egy idézet a műből jobban megvilágítja ezt az állapotot: “Riasztó újságcímek között jöttem idáig, ma újra Európa sorsa dől el, izgatottan és ünnepélyesen élek, de kezdem megszokni már.” Ezt szerintem ma bármelyikünk mondhatná. Hátborzongató, hogy ez az idézet már 85 éves… Ahogy a kapcsolatairól, az érzelmeiről, az érzéseiről mesél, az pedig időtlen. Radnóti egyre aktuálisabb olvasmány.

Nem nagy kockázat egy költőre alapozni egy színházi estet, meg lehet így tölteni a nézőteret?

Nem tudok erre válaszolni, nem vagyok marketingszakember. (Nevet). A szöveg nem egy költemény, hanem egy konkrét történet az egyik legnagyobb költőnk életének egy részéről. Egy sztori, ha úgy tetszik. Zenei dallamokkal, pontosan kiszámított dramaturgiai ívekkel. Gyakorlatilag színpadra van teremtve. Megfelelő jelenléttel előadva katartikus élményt adhat.
Ez egy olyan szöveg, amit meglepően kevesen ismernek. Pedig nem is hosszú, és nem is nehezen befogadható. Kicsit küldetésemnek is érzem, hogy minél több emberhez eljuttassam ezt a csodát, mert az Ikrek hava maga a csoda.



Mi számodra a legnagyobb kihívás ebben a darabban?

Erre a premier után szeretnék válaszolni. (Nevet)

Mivel hívnád fel magadra a nézők figyelmét? Mi adta eddig művészi munkásságodnak, irodalmi kötődéseidnek a gerincét?

Sokfelé sodort az élet. Először színész voltam, egészen hosszú ideig, aztán 9 évig táncos. Külföldön játszottam egy ideig. 2020-ban megkaptam az év legjobb férfiszínészének járó díjat a New York Film Awardson.
Amikor elkezdtem újra tanulni, a filmen kívül mindent abbahagytam, mert nem szerettem volna egy seggel több lovat megülni. Tavaly szereztem meg a filmrendező diplomámat, de mesterre már forgatókönyvíró szakra mentem. Azt hiszem most kezd bennem összeérni az a sokfajta dolog, amivel foglalkoztam, vagy éppen foglalkozom. Mert ezek mind egy tőről fakadnak, és egyfelé vezetnek. Mindegy, hogy a végén vászonra, vagy táncszőnyeggel leterített padlóra álmodom-e a produktumot.

Mennyire fog jellemezni téged a színpadon a Radnótihoz első blikkre jobban illő visszafogottság, vagy meglepetést fogsz okozni?

A színpadon szinte bárki, és bármilyen lehetek. Amelyik figurát meg tudom teremteni, az élni fog. Persze, az általam életre keltett figura csak belőlem tud táplálkozni, hiszen van egy testalkatom, izomzatom, hangom, lelki beállítottságom, mint mindenkinek. De ezeket az attribútumokat másképpen tudja használni egy színész.

Mi a véleményed a FakTúra folyóiratról, hogy érzed tud segíteni egy induló fiatal művésznek
egy ilyen művészeti online folyóirat?


Nagyon fontosnak tartom. Az által, hogy teret kapunk a gondolataink kifejtésére, lehetőséget kapunk a leendő közönségünkkel elkezdeni egyfajta kommunikációt. Ezért nagyon köszönöm neked a lehetőséget, és nagyon-nagyon sok olvasót kívánok a FakTúrának!

Soóky László: Egy disznótor pontos leírása – monodráma Lajos András előadásában

Új helyszínen, az V. kerületi Magyarság Háza Galériában csöppentünk vissza Soóky László februárban megismert szövegeinek világába. Akkoriban beszámoltunk már ezen a felületen a Bethlen téri Színház Vendégváró Fesztiválján vendégül látott Dialog n.o. által elhozott monodrámákról, és a Kétlámpás Blogon bővebben is megírtuk élményeinket.

Ezek az előzmények itt olvashatóak:

https://ketlampas.blog.hu/2024/03/01/papa_kulonbozo_hangszereken_hegedul_a_bogos_fia_meg_az_ordogok

Fotó: Kovács Dávid

A Papa különböző hangszereken hegedül közegébe, az 1968 utáni Csehszlovákiába térünk vissza az Egy disznótoros pontos leírása című monodrámában. A politikum ezúttal sokkal hangsúlyosabb, mint a már megismert falu és járás mikrotörténései, az ,,ideiglenes” szovjet megszállás és az átvilágítás külön történetszálat kap. A darab struktúrája is bonyolultabb, három történet váltakozik, a disznótor, a pálinkafőzés és az átvilágítás története, ahol a közös szereplők és a történetszálak időleges érintkezései teremtik meg az egységet. Mindhárom történet komótosan építkezik, míg végül mindegyik valamilyen poénnal csúcspontra jut. Varga Emese dramaturgiai munkálkodása nagyon pontos ritmusú alkotást hozott létre. Lajos András úgy játszik a közönségen, mint az előadásban hangsúlyos szerepet kapó citerán. A groteszk, börleszkszerű epizódokat hallgatva-látva könnyes lesz a szemünk a nevetéstől, amikor egy-egy pontosan irányzott mondat a torkunkra fagyasztja azt. Nem csak a hatalom kinevethető bornírtsága köszön vissza, de a félelmetessége, az emberéletekben mérhető rettenete is.

Fotó: Szalai Erika

Lenyűgöző az előadás tárgyhasználata. A hordóból kikerülő tárgyak eleinte csak egy-egy jelenethez szükséges kelléknek tűnnek, de fokozatosan kiderül, hogy egy nagyobb konstrukció épül, a jelenetek végén esetlegesnek tűnő elhelyezés valójában egy hatalmas kirakóst eredményez az előadás csúcspontján. A zene használata ismét jól eltalált és hangsúlyos, nagyon kíváncsiak lennénk, Lajos András hány hangszert tud még megszólaltatni a látottakon kívül.

Soóky László drámái kötetben is olvashatóak, mi kedvet kaptunk hozzájuk.

Nap Kiadó, Dunaszerdahely, 2018.