
Reméljük, sok színházjegyet, drámakötetet, színházi könyvet találtatok a fa alatt. Ez már tényleg az utolsó ablak, örülünk, hogy velünk tartottatok. A huszonöt ajánlóban összesen 92 előadást említettünk, főképp azért, hogy segítsünk választani, de azért is, hogy áttekintsük az évet, újra átéljük azt a rengeteg élményt, amit a független színháztól kaptunk 2025-ben. És hogy föltöltsük a januári-februári naptárunkat. Idén még négy színházban találkozhattok velünk, a Katona József Színházban, a Budaörsi Latinovits Színházban, a Trafóban és a Kettőspontban.

Az első jegyeket karácsonyi ajándékként kaptuk a Litera előszilveszteri partijára, és most hetedik alkalommal fogjuk velük zárni az évet.
„A Lumière testvérek épp százharminc éve tartották első vetítésüket a párizsi Grand Caféban, azóta is ehhez a naphoz, 1895. december 28-ához kötik a mozi születését. Tíz, egyenként negyven másodperces kisfilmet mutattak be akkor, többnyire megrendezett burleszkjeleneteket. Csetlik-botlik bennük az ember, komikus szituációkba keveredik, ahogy azóta is. A Litera idei előszilveszterén arra kérünk hét szerzőt, hogy hét választott kisfilmhez írják meg prózában, miként bukdácsolunk ma a saját életünkben. Hét paródia a magát istennek képzelő ember gyarlóságairól, sutaságáról – balekságunkról. Tisztelet a százharminc éves mozinak.”
Idén Bognár Péter, Jenei László, Moskát Anita, Parti Nagy Lajos, Szeifert Natália, Tóth Kinga és Vida Kamilla fognak felolvasni. Izgalmas összeállítás, leginkább Moskát Anitának örülünk, ritka, hogy egy markáns zsánerben, jelesül sci-fi vonalon, alkotó szerző akár csak megemlítődjön a magas irodalom fellegvárában, nem hogy még bebocsájtást is nyerjen oda. Ez is egy olyan emancipációs folyamat, aminek még nagyon az elején járunk.
Hogy visszakanyarodjunk a színházhoz, azért is szeretjük a Literát és az előszilvesztert, mert mindig felfedezünk olyan alkotót vagy alkotást, akit, amit később már ismerősként üdvözlünk a színpadon. Tavaly így jártunk Biró Zsombor Auréllal, akinek ebben az évadban két drámáját is megnéztük. Nagyon friss élményünk a 2023-ban még csak készülő Kemény István verses regény színpadi változata, a Kóbor lány, Lovag Dulcinea vagyok című versperformansz.
https://ketlampas.blog.hu/tags/Litera
Boldog új évet kívánunk!