80 nap alatt a föld körül a MÁV Szimfonikus Zenekar művészeivel Újpesten

Fotó: Rékasi Attila


Székely Edit fuvolaművész, zenepedagógus évek óta azon dolgozik, hogy népszerűsítse a komolyzenét. Ennek érdekében a MÁV Szimfonikus Zenekar művészeit hívja meg az általa szervezett Zenedélelőtt és Zenedélután című gyermekkoncertekre, melyek az Újpesti Ifjúsági Ház színháztermében kerülnek megrendezésre. Az előadások mindig nagy sikerrel zajlanak, a gyerekek kíváncsisággal és lelkes tapssal töltik meg a termet. Az évadban négy előadást tartalmazó koncertsorozat minden évben egy-egy tematikára épül, amely összeköti és élménnyé fűzi a koncerteket. Idén Edit Phileas Fogg, az angol úr világhírű „teljesíthetetlen” fogadására alapozta zenei utazását, ezáltal Jules Verne kalandregényét is népszerűsítve a gyerekek körében. A FakTúra folyóirat tudósítójaként úgy tapasztaltam, hogy ez a koncepció telitalálat volt. A sokat kritizált, telefonjaikat nyomkodó, „nem figyelő” gyerekek aktívan, nagy figyelemmel és beleéléssel hallgatták a hosszú előadást, és örömmel, kézfeltartva válaszoltak az interaktív kérdésekre. Izgalmas tájakat jártak be, indiai kalandokba keveredtek, mindezt pedig a minőségi zenei kompozíciók segítségével élték át. Kiváló pedagógiai program. Már az előadás alatt is megfogalmazódott bennem, milyen elragadóak ezek az újpesti kisiskolás gyerekek. De amikor az előadást záró Terefere polka dallamaira elkezdtek táncolni, annyira tündériek voltak, hogy férfi létemre megkönnyeztem őket. Talán mégis van remény az emberiség számára. A gyerekek olyan nagy lelkesedéssel buliztak, hogy a zenekarnak még ráadást is kellett adnia a polkából. A legközelebbi előadás 2025. április 4-én, pénteken 10:30-kor és 14:30-kor lesz. Vegyenek jegyet mielőbb, hogy ne maradjanak le róla. Keressék az Újpesti Ifjúsági Ház hivatalos oldalát!

Rékasi Attila, Újpest


Fellépő művészek:
Scheich Dávid/oboa,ének
Kerényi Dorka/hegedű
Sólyomi Pál/klarinét
Dávid Krisztina/cselló
Miklós Attila/nagybőgő
Asztalos Rita/zongora
Szilvássy Attila/ütőhangszerek

ZENEDÉLUTÁN ISKOLÁSOKNAK
80 NAP ALATT A FÖLD KÖRÜL – a MÁV Szimfonikus Zenekarral
Az interaktív zenés előadást vezeti: Székely Edit fuvolaművész, zenepedagógus

  1. előadás: 2025. április 4. péntek, 14:30
    Utazás: India, Kína, Japán

Készülj fel a csodás kalandra! Az idei 4 alkalmas zenei sorozatunkban követjük Jules Verne hősének (Phileas Fogg) és barátainak útját a Föld körül a MÁV Szimfonikusok zenészeivel. A koncerteken bemutatásra kerülnek a hangszerek, valamint előadás közben több játékos zenei gyakorlat, mozgásos játék is helyet kap.

A jegy ára: 1500 Ft/fő/alkalom
Online jegyvásárlás:

https://ujkk-ujpest.jegy.hu/program/zenedelutan-80-nap-alatt-a-fold-korul-a-mav-szimfonikus-zenekarral-iskolas-berlet-3-eloadas-166554


Helyszín: Újpesti Kulturális Központ – Ifjúsági Ház
(1042 Budapest, István út 17-19.)

Jelentkezés és információ: Heim Veronika; heim.veronika@ujkk.hu; 0670/430-5627

#szekelyedit #mavszimfonikusok #Jules Verne #Phileas Fogg #ujpestiifjusagihaz #gyermekkoncert #zenedelelott #zenedelutan #rekasiattila #fakturafolyoirat# budapest #hangszerbemutato #zene #kalandok #utazas #hirek #zeneihirek

Nem hívott a Vasút, de várt a MÁV!

Tegnap volt szerencsém hallani a MÁV szimfonikusok előadását egy MA karmesteri diplomakoncert keretében a zeneakadémia nagytermében, túlzás nélkül állíthatom, hogy felejthetetlen élmény volt!

A kovid miatt rég nem jártam komolyzenei koncerten és már el is feledtem milyen élmény a katarzis. Az a zsigeri ingerület ami az ember feje búbjától a gerincvelőn -medulla spinalis (kitartás Anita)- keresztülfutva a lábán szaladva jut el a talpába, majd bizseregve távozik az energiája a földbe, ami akár meg is nyílhatna mint amikor egy Csontváry, Debreczeni vagy Sütő festmény előtt állok és azt érzem érdemes élni.

Minden eltűnik. Tér, idő. Csak a mű létezik!

Úgy szólt az a zenekar mint az ágyú, no nem olyan bömbölve, hanem olyan dinamikával és megrendítő erővel! Ha nem uralkodom az érzelmeimen, a Beethoven: 7. (A-dúr) szimfónia, op. 92 lassú tételénél kitör belőlem minden vélt vagy valós sérelmem egy zokogásban, oly gyönyörűen húzták a vonósok. Ilyesmit legutóbb Vad Fruttik hallgatása közben éltem át és szerencsére csak egy embert rémítettem meg vele, bár biztosan láttak már könnyeket a zeneakadémia patinás falai, ha abból indulok ki, hogy kik jáctak itt.

Sárosi Dávid úgy vezényelte a zenekart mit egy rocksztár, nekem nem volt ez zavaró, de azon járt az eszem eljut e a dupla leszúrt rittbergerig? Energiáit tekintve benne volt a pakliban!

A MÁV-ot legtöbbször szidom és csak bosszant, de ezt a számomra világszínvonalú élményt köszönöm nekik!

/Rékasi Attila Budapest, 2022. június 4./

Az esemény: SÁROSI DÁVID KARMESTER DIPLOMAKONCERTJE

Beethoven: 7. (A-dúr) szimfónia, op. 92

Szünet

Fauré: Elégia, op. 24

Közreműködik: Fülöp Gergely (cselló)

Dvořák: 7. (d-moll) szimfónia, op. 70

Közreműködik: MÁV Szimfonikus Zenekar

Vezényel: Sárosi Dávid

RENDEZŐ:

Zeneakadémia Koncertközpont