Rékasi Attila

Narratívából absztrakció-Interjú Schnabel Annabella filmrendezővel

Szerző:

Jelenet Dióssi Gábor színművésszel az „Egy kisember triptichonja” című filmből (Szirtes András Kísérleti Filmszemle)

Rékasi Attila intrjúja

Egy filmfesztivál nem csak filmünnep, hanem egy nagyon fontos fórum arra, hogy egy-egy alkotás felkeltse a sajtó a közvélemény figyelmét. A FakTúra művészeti folyóirat is kiemelten foglalkozik a Szirtes András kísérleti filmszemlén valamely szempontból „kiemelkedő” mozival. A fiatal alkotókra igyekszünk még jobban odafigyelni, Schnabel Annabella fiatal, de egyáltalán nem kezdő művész. Tanult hivatása a filmművészet, figyelmünket mégis autonóm munkája keltette fel a kísérletező kedv és minőség sajátos szimbiózisa okán.

FakTúra-Rékasi Attila: A filmed szerény véleményem szerint kimagaslott a Szirtes András kísérleti filmszemle alkotásai közül, proffesszionalitásán felül sajátos hangulatával. Ez volt benne a kísérleti jelleg?

Schnabel Annabella: Számomra a kísérlet elsősorban abban rejlett, hogyan lehet egy klasszikus narratív szöveget absztrakt formába önteni. Érdekelt, hol húzódik a határ a játékfilmes és a kísérleti filmes megközelítés között, mivel magam a klasszikus elbeszélő iskola felől érkezem — ezt tanultam az SZFE-n. Talán épp ezért is jelentkeztem a Hamvas Béla Alapítvány Új Közjáték pályázatára, amelynek támogatásával készült a film: szerettem volna az egyetem után új műfajban is kipróbálni magam.

Formailag a triptichon szerkezetét választottam. Ez eredetileg hármas oltárképként állt templomokban, majd idővel önállósodott és profán képzőművészeti formává vált (például Francis Bacon triptichonjai, amik előképei is voltak a filmnek). Az Egy kisember triptichonjában három „oltárképet” alkottam meg, amelyek ugyanannak a történetnek a különböző perspektívái: az első a „kisember”, a második a „látogató”, a harmadik pedig a „rendszer” nézőpontja. Ezekhez képarányokat társítottam, amelyek folyamatosan “kinyílnak”, ahogy a nézőpontok is egyre komplexebbé válnak.

Az Örkényi “egyperces” rövidséget pedig hosszúsnittekben gondoltam tovább, így három darab egyperces „oltárkép” született. És ha már az idő szóba került: azzal is kísérletezni akartam, hogyan tud megállni, majd újra mozgásba lendülni a film mozgása, ritmusa.

R.A.: A te olvasatodban mitől kísérleti egy film, neked mennyire fontos a progresszió?

S.A.: Nagyon szeretem a fejlődést — nemcsak a filmezésben, hanem az élet más területein is. Fontosnak tartom a nyitottságot, a kreativitást, az új utak keresését. Szerintem erre már kisgyerekkortól érdemes lenne érzékenyíteni az embereket.

A kísérleti film számomra éppen ezért kísérleti: szabad a témájában, formájában, időkezelésében, esztétikájában, és még a befogadójában is (pl installációk, interaktív platformok, stb). De legfőbbképp nekem azért kísérleti, hogy nem akarja előre eldönteni, mi lesz a végeredmény, hanem önmaga játékából születik.

R.A.: Miért pont egy Örkény-egyperces lett a filmed alapja?

S.A.: Három szöveget választottam ki eredetileg: Platónt, Kafkát és Örkényt. Körülbelül ebben a sorrendben is szerettem volna őket megcsinálni, mert tartottam az “Örkényi abszurd” ábrázolásától. De végül Örkényre esett a zsűri választása. Őszintén, kissé meg is ijedtem, mert Örkény tipikusan az a szerző, akiről az egyetemen a tanáraid le szoktak tiltani. Nagyon nehéz — szinte lehetetlen — pontosan megcsinálni azt az abszurd, groteszk hangulatot, amit ő tudott. Éppen ezért, próbáltam nem ráfeszülni az Örkényi abszurdra, hanem inkább arra koncentrálni, ami engem érdekel ebben a kísérletben.


Úgy éreztem, Örkény szellemessége ebben a szövegben abban rejlik, hogy egy rendkívül filozofikus, transzcendens, már-már szakrális témát ütköztet a nyers kispolgárisággal és a hétköznapi egyszerűséggel. Egy kimondhatatlan, megfejthetetlen igazságot ad egy jelentéktelennek tűnő ember szájába — olyat, amellyel még a filozófusok sem birkóznának meg. Számomra ez a feszültség teremti meg a groteszket. Ezt akartam vizuálisan elmesélni, miközben megőrzöm azt a szocialista miliőt, amelyben Örkény egypercesei születtek

R.A.: Mi okozott nehézséget számodra a film elkészítésében?

S.A.: Az, hogy a mű tételmondata “Mindnyájan a semmiből jövünk, és visszamegyünk a nagy büdös semmibe” — honnan jöjjön a portástól. Volt is jó pár instrukció variációm, amiket Quitt Laci igazi kísérletező szellemiséggel — nyitottsággal — vett. Nagyon jó volt vele együtt dolgozni, és szomorú, hogy azóta nincs már köztünk. Laci nagyon jó szívű, tehetséges, és különleges színész volt.

R.A.: Ez hanyadik filmed? Hol tanultál? Filmes pályád folytatod, ha igen milyen vonalon?

S.A.: 2020-ban diplomáztam a Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező mesterképzésén, Gothár Péter és Schwechtje Mihály osztályában. Az egyetemen számos vizsgafilmet forgattunk, végül pedig a diplomafilmet is.

Azóta szabadúszóként dolgozom, szerencsére a szakmámban: olyan rendezői felkéréseket kapok, amelyekben örömömet lelem, és amelyek értéket is teremtenek (videoklipek, oktatási anyagok, reklámok). 

Tavaly elnyertem a Magyar Művészeti Akadémia hároméves ösztöndíját, ennek keretében jelenleg egy animációs kisfilmen dolgozom. Ez már nagyobb lélegzetvételű munka, amelyen immár 2,5 éve munkálkodom autodidakta módon, hobbiból.

Ha minden jól megy, ezután a nagyjátékfilm felé fordulok, amit önerőből, szabadon szeretnék megvalósítani. Hogy milyen vonalon? Talán a legegyszerűbb, de egyben a legnehezebben képviselhető: az autentikusság vonalán.

R.A.: Ez volt az első filmes eseményed? Hogyan érezted magad a fesztiválon? Ha újra megrendezik ezt a fesztivált tervezed e, hogy ismét pályázol? Ezt a filmedet fogod versenyekre is nevezni?

S.A.: Nem, nem ez volt az első filmes eseményem: több mint ötven fesztiválon szerepeltek már a filmjeim. Ennek a kísérleti filmnek például a világpremierje a 30. Raindance International Film Festivalon volt, Anglia egyik leghíresebb fesztiválján. Ezen kívül bemutatták Olaszországban, Amerikában, Ausztráliában, Kínában, Indonéziában és Oroszországban is.

Korábbi filmjeimmel is sokfelé jártam: a pici, családias hangulatú fesztiváloktól kezdve a nagy presztízsű, csinnadrattás (A-kategóriás, Oscar-kvalifikáló) eseményekig, tengeren innen és túl. Hálás vagyok ezekért a lehetőségekért, mert rengeteg élménnyel gazdagodtam — köztük a Szirtes Filmszemlén is.

Különösen tetszett a szemle közösségi jellege, főleg az, hogy verseny nélkül vetítették a filmeket. Ez az attitűd szerintem rátapint a kísérleti film lényegére: az ember szabadon készíti, mint egy megfigyelő, aki hagyja, hogy a film önállóan kezdjen mesélni.

Ezúton is szeretném megköszönni az alkotótársaimnak és a támogatóinknak (Flow Production, Mojzer Könyvkiadó), hogy megadták nekem ezt a kísérletező bizalmat.

Rékasi Attila kérdéseire Schnabel Annabella filmművész válaszolt, amit ezúton is köszönünk!

Csaholtál már teleholdat? Ted a Kettőspont Színházzal!

Szerző:

Rékasi Attila ajánlója

Program dús laza hétvégével üti fel a Kettőspont Színház és Spirituális Ügynökség a budapesti színházi szezont a Ráday utca szívében. A bakátsfesztre reflektálva, vagyis „hozzá simulva” kinyitja hívogató ajtaját és megmutatja ráncfelvarrott falait, illetve új programjait, bérletvásárlási lehetőséggel.
Nézzük mit is kínálnak:

A Bakáts Feszt ideje alatt szept. 6-7-én szombaton és vasárnap 15 és 24h között megnyitjuk színházunkat, ahol remek társaságban és tevékenységek közepette fogjuk változatosan lopni a napot, és éjjelente csaholni a teliholdat.

Térj be hozzánk a Ráday u. 39-be egy kávéra, fröccsre, egy jó beszélgetésre, vagy sakkpartira!
Válts helyben jegyet vagy bérletet az előadásokra!

Mi várható?
– Kávéházi hangulat, találkozás a Kettőspont alkotóival
– Rajz- és olvasósarok, meseolvasás kicsiknek és nagyoknak
– Sakk, társasjátékok (hozhatsz is magaddal!)
– Színházi kulisszajárás: less be a színfalak mögé! A színház vezetője beavat a Kettőspont működésének titkaiba (15h, 18h-kor, és 21h-kor fénytechnikai bemutató is)
– Jegy- és bérletvásár (minden helyben megvásárolt jegy mellé meghívunk egy kávéra vagy üdítőre, minden bérlethez jár egy sör vagy egy pohár bor)
– Hangulat függvényében adódhat zenei jam, kirakat-bábszínház, versfelolvasás, tánc és egyéb örömjátékok. 🙂

FIGYELEM, helyszíni fizetés csak készpénzzel! 
A büfében szintén, adományos alapon 😉
Várunk szeretettel! 

!!! + SZEPT. 6-án, szombaton 21h-tól 
PÁLYÁZATBÍRÁLÓ KLUBEST-et tartunk, 
ahová várunk minden szakmaibélit és érdeklődőt, hogy megvitassuk a fővárosi független színházaknak kiírt pályázat és annak elbírálásának anomáliáit.!!! 
Az üggyel kapcsolatban Formanek Csaba bejegyzését ajánljuk „bemelegítésnek”:
https://www.facebook.com/formanek.csaba/posts/pfbid0mKSu2NXQ6Bj3Ma1aLqbuk8eh3qcvaDyW3HtNsu6ZaaAyHXJ2oMFMQfoWRL7FAMzcl

Az Aranyvölgy Művésztelep teltházas megnyitójáról

Szerző:

Szöveg és kép: Rékasi Attila

Budapesten is ritka nagy érdeklődés kísérte az Aranyvölgy Művésztelep bemutatkozó tárlatát, melyet a Vészkijárat Galériában rendeztek meg. Egy szöget még éppen le lehetett volna ejteni, de nemcsak a kis galéria telt meg látogatókkal: a rendkívül hangulatos, indusztriális látványként is figyelemre méltó terasz, a fogadóterek és a műtermek is zsúfolásig megteltek. Néhányan még a lépcsőházból is „fluktuáltak” a képek elé Miksa Bálint festőművész, teleptag rövid, a művészek világára reflektáló megnyitóbeszéde után (a beszédet kritikám után közöljük egészében).

Miksa – a galéria vezetője – a FakTúra művészeti folyóirat hasábjain többször is bizonyította, hogy kiváló „szemmel” választja ki a kiállítókat. Egy-két képet leszámítva – amelyek számomra nem érték el a megszokott színvonalat – Bálint ezúttal is egy magas minőségű, jól szerkesztett válogatást állított össze a telepi anyagból.

Szeretném külön kiemelni Dóró Zsolt formailag izgalmas alkotásán kívül Családi Krisztina harmóniát sugárzó, vitális munkáját, valamint Miksa Bálint kimagaslóan érzékeny forma- és koloritkompozícióját. Túlzás nélkül állítható: az Aranyvölgy Művésztelep bármely budapesti vagy akár európai galériában is megtalálná a befogadó közönségét.

Dóró Zsolt munkája

Családi Krisztina alkotása

Miksa Bálint alkotása

Tapasztalatból tudom, hogy még a legjobb, legigényesebb művésztelepeken is előfordulhat egy-egy olyan meghívott alkotó, akinek munkája kissé alulteljesíti az elvárt színvonalat. De az ítélkezést bízzuk azokra, akik már próbáltak évről évre – vagy akár évtizedeken át – művésztelepet szervezni, vagy dolgoztak idegen, gyakran nomád körülmények között, úgy, hogy közben ott lebegett a fejük felett: az ország egyik legjobb művésztelepén alkotnak, a szakma „krémjével”, és csúcsminőséget várnak tőlük.

Mint a telep vezetőjétől megtudtuk, a festői Aranyos-patak völgye ad otthont 2022 óta évente megrendezett abaújkéri művésztelepnek, a Völgykapu vendégház hangulatos tereiben. Az elhangzottak alapján kijelenthető, hogy országos viszonylatban is ideálisak a körülmények az alkotómunka kiteljesedéséhez: minden művész külön, légkondicionált szobát és megfelelő műteremrészt kap a munkájához.

Az Aranyvölgy Művésztelepet Dr. Lipcsik Ildikó ügyvéd és férje, Tomkó István alapították, Családi Krisztina festőművész–kurátor együttműködésével, aki egyben a művésztelep szakmai vezetője is. Időpontját tekintve klasszikus nyári művésztelepről beszélhetünk, alkalmanként mintegy 10 meghívott, elismert művésszel.

Rékasi Attila: Újpest

Miksa Bálint galériavezető megnyitószövege, elhangzott 2025. augusztus 1. 18:10 Vészkijárat Galéria újpesti hajógyári sziget:

Negyedik Aranyvölgy a Vészkijárat Galériában A lottón úgy nyerhet valaki, hogy közben sokan veszítenek. A politikában néhány hataloméhes szereplő nyer azzal, hogy sakkbábuvá degradálja az embereket. Az üzleti élet sikerei is jobbára mások kárán koncentrálnak vagyonokat. A művésztelepeknek viszont csak nyertesei vannak. Jók a művészeknek, akik új, izgalmas szakmai-szellemi közegekbe kerülhetnek általuk a kiállítási uborkaszezonok elszigeteltségéből, eközben szabadon alkothatnak, ellátást kapnak és tényleg jól érezhetik magukat. Jó egy művésztelep a szponzoroknak is, mert a legtöbb támogatási konstrukcióban gazdag és értékes gyűjteményeket gyarapíthatnak alacsony áron, miközben emberileg fontos barátságokat köthetnek, látókört szélesíthetnek, inspirálód-hatnak, időnként hála, szeretet, megbecsülés és főleg jókedv költözik a házuk tájára. A művésztelepek a falusi közösségeknek szintén jók, mert kitelepül hozzájuk valami a nagy-városok kulturális pezsgéséből és községük felkerül a nagybetűs művészet térképeire, ami erősebb pozitív kapcsolódást, némi társadalmi kohéziót ad számukra a külvilággal. Amúgy én csak egy rövid, személyes reflexiót akartam mondani, amihez képest végül a rövidség és a személyesség is csorbult egy kicsit. Egyszerűen nem tudok eléggé tervszerű lenni. Remélem ez megbocsátható. Tehát, ha távolabbról nézem az Abaújkérből nyíló zempléni völgyben, a Völgykapu Vendégházban évről évre zajló művésztelepet, azt látom, hogy a művészeti életet tekintve, országos léptékben is, valami fontos és jó történik ott. Egészen közelről, azaz a számomra, az én kis szemszögemből ez a művésztelep a művész-társadalomba vezető beragadt, csikorgó ajtóimat és ablakaimat nyitogatja úgy, hogy nem kell hozzá kibújnom a bőrömből. Új embereket ismerek meg, régebbieket ismerek meg jobban, miközben a magam módján csinálhatom a dolgomat minden gond nélkül, ráadásul jó szavakat zsebelhetek be mindehhez és még új vicceket (is) hallhatok. Ezeken felül, ahogy az elmúlt években, úgy idén is szerintem a stilisztikai sokszínűség óriási értéke az Aranyvölgyi művésztelepnek. Mohamed Abouelnaga természetes, élő, de ősi múltat idéző motívumai és matériái, Családi Kriszta egyre mélyülő, sokszor raszter-rétegek mögé rejtett festői esztétikája, Dóró Zsolt erős kompozíciókba zárt vizuális küzdőterei, Drienyovszky János letisztult, meditatív anyag-átvarázslásai, Hardy Ági sajátosan minuciózus, meglepő, tér-leképző tárgyteremtései, Major Kriszta karakteresen erős, karmolás hatású gesztus-rendszerei, Palásti Reni impresszionisztikusan kifejező pasztell virtuozitása, Romvári Marci élő, organikus, érzékeny folt-úsztatásai, Varga-Amár Laci régóta ikonikussá vált önreflexiói, Verebics Kati sokrétűen, mélyen átélt figuralitása, és talán az én lebegő kísérleteim is, összeadva egy roppant széles spektrumú képzőművészeti átnézetet mutatnak. Ami mégis összeragasztja ezt a sokféleséget, az az egymás iránti tisztelet, a művészi felnőttség, a szakmai empátia, ami gyakran a szinte gyermeki egymás-dolgaira-csodálkozásban és szabad alkotás-ban, hol pedig a közösségi lét, esetleg néha szintén gyerekes, örömeiben, vagyis valójában egy élhetőbb emberi világ akarásában mutatkozik meg. Mindennek az egyidejű deklarálásaként született meg ez a kiállítás. A művésztelep-szervező Családi Kriszta vitalitása, emberismerete, érték felismerő képessége hozott össze bennünket egymással és a vendéglátó-támogatóink, azaz Dr. Lipcsik Ildikó és Tomkó István határtalan élet-szeretetével, kultúrát is éltető jóságával. Nagy köszönet nekik és a „Satalana” legyen mindannyiunkkal!

Egy sokoldalú lengyel művész alkotó energiái

Szerző:

Fotók: magánarchívum, szöveg: Rékasi Attila

A Rovás Nemzetközi Művésztelep tihanyi alkotó napjai alatt találkoztam MAŁGORZATA SARNECKÁval. A művésznő szobrászként mutatkozott be, ám hamar kiderült számomra, hogy egy ennél jóval sokoldalúbb alkotóról van szó. Sarnecka a képzőművészet „klasszikus” és modern médiumaiban is ugyanazzal a magas minőséggel dolgozik, ami a FakTúra számára oly fontos. Legújabb munkái, installációi interaktív gondolatébresztő taktilis objektumok, de a tájművészet is közel áll hozzá, én mégis képzőművészeti oldalát szeretném az olvasónak megcsillantani. Egy művészt szakmailag nem a személyisége szemszögéből szoktam vizsgálni, de Malgorzata esetében nem mehetek el szó nélkül amellett a tűz mellett, ami benne ég, ami belőle sugárzik. Fontos ez azért is, mert így könnyebben értelmezhető számomra szerteágazó érdeklődése, átlagon felüli munkabírása. Energiája áradt, inspirálóan hatott az egész művésztelep alatt. Nekem személy szerint, így túl a harmincadik művésztelepi évadomon, kis túlzással ezek a találkozások a legfontosabbak, ezekben az energiákban edződő életérzések, motiváló erők adják a közösségi alkotási alkalmak izgalmát.

Mint említetettem, szobrászként ismertem meg Sarna-t, de életútján végigtekintve nagyon megérintettek grafikai anyagai is. A tartalmi és formai minőség mellett megragadó az az „őserő”, ami lapjaiból árad. Mitikusnak tűnő, képzelet szülte alakjai sok esetben androgünök, antropomorfitásuk „mesebeli”. Konkétnak tűnő elvont figurákként jelennek meg bennem a befogadás aktusában. Világuk egyáltalán nem hat idegennek, a mesteri megformáltság, a művészi hitelesség okán létezésük valóságosnak tűnik; a humánum, az elfogadás, a rácsodálkozás hangulata kerít hatalmába. Ha valakinek a groteszk jut a képek láttán az eszébe, azt gondolom, ő sem jár rossz úton. Kérem ismerjék meg alkotónkat jobban, link alul.

Rékasi Attila, Újpest

A FakTúra művészeti folyóirat kéri olvasóit, hogy a művész oldalát is látogassák, ajánljuk:

https://www.facebook.com/art.sarna.sarnecka

Egy filmszemle, amely a budapesti művészeti élet unikalitása lett

Szerző:

Fotó és szöveg: Rékasi Attila

Tavaly még ötlet sem volt, ma már úgy gondolhatunk rá, mint a filmművészet egyik izgalmas fűszerére. A Szirtes András filmszemle egycsapásra lett az útkereső filmesek műhelye. A FakTúrán már Ritter Márta írónk, aki mindhárom napon részt vett, nagy sikerrel számolt be az eseményről, cikk itt. Jómagam a filmszemle egyik fontos hozadékáról szeretnék értekezni, miszerint alkotóként én egy ingyenes és nagyon jó „mesterkurzusként” éltem meg a szemlén töltött napokat. Kezdő filmesként, nagyon sok kritikát kaptam Bényei versfilm című első saját készítésű kísérleti rövidfilmemre, a kritika javarészt jogos, ami reményeim szerint előre visz majd új utamon. Nagyon boldog voltam, hogy Kovács Gergő versmondó és Sándor Máté zeneszerző munkáját a filmemben csak elismerő szavak illették, hiszen így Bényei József költő (a film két versének alkotója) poézisére is sikerült reflektorfényt irányítanunk. Úgy érzem, rengeteget tanultam a filmszemlén töltött napjaimon, úgy technikailag, mint művészileg, hiszen nagyon színesre és sokrétűre sikerült ez az első filmszemle. Már mindjárt a kezdet kezdetén, hiszen Gelencsér Gábor (képünkön) filmesztéta előadással felérő megnyitószövegéből is sok történeti és esztétikai jellegű új információhoz juthattam, élmény volt hallgatni! Sok remek filmet láttam, melyek legjavából művészeti folyóiratunk hasábjain többel is igyekszünk megismertetni az érdeklődőket. Kis túlzással volt itt minden: döbbenet, rémület, sírás, nevetés, néha füstölgés egy-egy kevésbé sikerült produkció kapcsán. Azt mondhatom, hogy mindenképp pozitív, nagyon is pozitív a mérleg, soha jobb programot és időtöltést nem kívánhatunk magunknak. Reménykedem benne, hogy a szervezőknek Formanek Csaba, Németh Anita és Szandtner Dániel (hatalmas munkájukat ezúton is köszönve) nem vesztik lelkesedésüket és jövőre találkozunk a II. Szirtes András filmszemle vetítésein.

Rékasi Attila, Újpest

Uborkaszezon helyett egy izgalmas filmszemle Budapesten – Szirtes Andrásról elnevezve

Szerző:

Fotó: Formanek Csaba, írás Rékasi Attila

A szervezők részéről nem kis vállalás volt egy új film „fesztivál” elindítása (beszélgetések, fotókiállítás, jó hangulat). Most hagyjuk a zavaros időket, egyszerűen abba gondoljunk bele, mennyi munka egy ilyen fesztivál megszervezése. Sok munka, de ha jó húrt pengetnek meg a szervezők, akkor hamar sikertörténet kerekedhet. Ki gondolta volna, hogy egy független kísérleti filmfesztiválra 85 nevezés érkezik! Azt gondolom, ez már önmagában is sikernek nevezhető. Azonban itt nem ezen van a fókusz, hanem a filmművészeten. Itt lesz jelentősége a névadó személyének, akiről nem mondhatjuk el, hogy meg nem érett művész volt, hiszen Balázs Béla díjas filmrendezőről van szó. Szirtes András személyében szerény, közvetlen embert ismertem meg anno, nem hiszem, hogy gondolta volna, ily hamar egy művészetileg fontos filmszemle névadója lesz. Azt gondolom, azért nevezhetjük hiteles névadónak, mert az egész életét a független kísérleti film világában élte. A jelen szervezői a ma Szirtes Andrásait szólították meg, a jelek szerint eredményesen, hiszen három napba is épphogy besűríthető az elfogadott, hatvan film. Magam nagyon ritkán látok a mainstream filmek világában unikális alkotást. Kíváncsian várom, mit kínálnak nekünk a kortárs magyar filmalkotók, akik a kiírás szerint nem a megszokott, nem a „klisé” oldaláról közelítenek a mozgókép világához.
A fesztivál filmjei ingyenesen megtekinthetők, de a helybiztosítás regisztrációhoz kötött. Még vannak szabad helyek, de nem árt fürgének lenni, e hét pénteken elrajtol az első Szirtes András Kísérleti Filmszemle.

Rékasi Attila Újpest

Regisztráció a vetítésekre, ingyenes:

https://www.kettospont.org/szirtesfilmszemle

A filmszemle eszmeiségéről a szervezők: Formanek Csaba, színész, rendező, a Kettőspont Színház vezetője, Németh Anita, dramaturg, forgatókönyvíró és Szandtner Dániel, operatőr akik nem versenyben gondolkodtak, így nyilatkoznak:

Szirtes András Kísérleti Filmszemle

2025. július 4-6., Kettőspont Színház

A Szirtes András Kísérleti Filmszemle – új kezdeményezésként idén először – közösségi fórumot, találkozási pontot és inspirációs teret kínál mindazok számára, akik a mozgókép határait feszegetik, új formákkal, gesztusokkal, érzékenységekkel kísérleteznek — és akik számára a film nem pusztán eszköz, hanem önálló gondolkodási forma.

„Amint megformáltan kimondasz valamit, amit senki más, máris tettél valamit.” 
(Szirtes András, Filmvilág-interjú, 1990/04.)

A szemle Szirtes András (1951–2023) Balázs Béla-díjas filmrendező szellemiségét idézi meg: a játékos radikalizmust, a konvenciók elutasítását, az alkotás szabadságát, az örök keresést és a szüntelen újraértelmezést. Filmszemlénk nem verseny, nem fesztivál, nem piac — hanem találkozás, megosztás és párbeszéd.

Útkeresők és beérők, a Budai Rajziskola 3. éves festőinek bemutatója Újpesten

Szerző:

Fotó és tudósítás: Rékasi Attila

A Vészkijárat Galériában mindig izgalmas kiállításokat láthatunk. Most a pályakezdésre készülő, iskolai tanulmányokat folytató felnőtt útkeresők munkáiból láthatunk egy válogatást, ami igyekszik mindenkitől a legjobb munkát megmutatni, amelyet tanáruk, Miksa Bálint festőművész emelt ki a studium alatt készült alkotásokból. A ma este hat órakor zajló megnyitón Miksa mindenkiről mondott pár személyes, de szakmai jellegű összegzést.

A FakTúra folyóirat a kiemelkedő szakmai minőség okán két művészt külön ajánl a látogatók figyelmébe: bennük nem az útkeresést, hanem a beérő energiákat véltük felfedezni.

Rékasi Attila, Újpest

Kerezsi Éva festménye

Urbán Péter festménye

Egyszer volt, színház volt-Katkó Tamás fotóművész műcsarnoki kiállításának kritikája

Szerző:

Fotó és kritika: Rékasi Attila

Még két hétig, június elsejéig látogatható Katkó Tamás fotóművész (Magyar Fotóművészek Szövetsége) kiállítása a Műcsarnokban. Mivel magam is fotografálok színházat és volt is néhány kiállításom ilyen tematikájú, nem autonóm munkáimból, érdekelt Tamás (aki ha nem tolakodás egy nagyon kedves „figura”) mire jutott színházi kötődésű, autonóm fotográfiai munkásságát összefoglaló, az 1980-as évektől a 2010-es évekre visszatekintő tárlatán ezzel a népszerű, de egyáltalán nem könnyű témával.

Tudtam, hogy Katkó figyelemre méltó művész, de én ezzel úgy vagyok, amíg nem látom a munkákat, addig ez csak egy hír számomra, nem evidencia. Nos, Tamás kiállított munkái magas színvonalú, kifejezetten lírai hangvételű felvételek, zömmel az analóg korszakból, amikor még nem volt oly egyszerű a bemozdulásos felvételek esztétikus, úgymond tervezett megalkotása. Csak napok múlva, a negatív előhívásakor derült ki, mi is került a szabad szemmel nem látható, a fény által megrajzolt, megfestett színek és formák kavalkádjának formaalkotó szerkezetébe. Ma a digitális gépek képernyőin azonnal láthatjuk a mozdulatsorok, bemozdulások eredményét. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy még így ezzel a technikai vérttel sem egyszerű mai napság sem egy tervezettnek tűnő, jól komponált képet gründolni, hiszen csak sejtjük, hogy a színész, a táncos hova fog mozogni. Azt is megemlítem, hogy a negatívok esetében magas volt az egy kockára eső forintosítható költség, tehát azt sem gondolnám, hogy Tamás, művészi ambíciói beteljesítésére, korlátlan „kattogtathatott”. Biztos vagyok benne, hogy nagyon is át kellett gondolja minden egyes expozícióját. Az eddigiek technikai kérdések, amik fontosak, de a művészet szempontjából marginálisnak mondhatók. Mert ha Katkó a belenagyítás módszerével élt a jelenlegi kiállítási anyag mesteri kompozícióinak megalkotásakor (erre utalhat a kópiák erős szemcsézettsége), az sem von le abból, hogy aki nem tud komponálni, akinek nincs magas esztétikai érzéke, írd és mondd művészi vénája, az nehezen fog ilyen szép, már-már költői printeket a falra tenni. Említsem meg azt is, hogy a művész átérezve a hely szellemét, az elődök patinás névsorának súlyát, méltó szintű installálásban mutatja be felvételeit, az ezzel járó költségeket sem kímélve. Nyilván azt sem hallgathatom el, nem mindegy hol, milyen előadásokat van lehetősége a fotósnak felvételezni. Ez nem feltétlenül az esélyegyenlőség klasszikus terepe, de azt éreztem a képeket látva, hogy Tamás sikerének titka nem az, hogy „menő előadásokra” juthatott be, hanem a lelke. A lélek, amely nyomot hagy a mindenkinek ugyanolyan ezüstszemcséket rejtő emulzión, ha van az embernek. Az én kedvenc képeim a kiállítottak közül képzőművészeti minőséget sugároznak, az ezüstszemcsék „durvaságát” abban az időben is szakmai hibának tekintették (mint manapság a lapkák magas zajszintjét), de Katkó ezekre a „piktorialista” „foltocskákra” építette esztétikáját, az egységesség benyomását keltő anyag vizuális koncepcióját. (Itt jegyzem meg, hogy akkoriban divatos volt a nem zavaró, a témát erősítő, vagy szándékosan alkalmazott, esetleg pussholással szándékosan növelt szemcsés képeket művészi szemcsézettségűnek nevezni). A lényeg a lényeg, Tamásnál nagyon finoman szolgálják ezek a színfoltok a művészi hatást. Én ezeket az műalkotásokat tartom a legerősebbnek, de a nem ebbe az ívbe illeszkedő felvételek is remek munkák, csak azok esetében nem feltétlen érzem annyira egyértelműnek az egyéni látásmódot.

Kritikámat zárva, nemcsak a színházrajongóknak ajánlom Katkó Tamás fotóművész műcsarnoki kiállítását, hanem minden művészetszeretőnek, tiszteljék meg a sok éves alkotói munkát, a jól összeállított retrospektív kép együttest azzal, hogy személyesen is felkeresik a Műcsarnokot.

Rékasi Attila fotóművész, Újpest

Czér Péter és Koppány Attila művei a Vajdahunyad Galériában

Szerző:

Képriport és kritika: Rékasi Attila

Nagy érdeklődéstől kísérve megnyilt Budapesten Czér Péter szobrászművész és Koppány Attila festőművész kiállítása. A megnyitó jó hangulatban most is zajlik, Nikodém Norbert jazz gitárművész zenéje remek hangulatot teremt a képekhez, segítve a festő absztrakt kompozícióinak befogadását. Az ablakból jól beáramló fények életet vesznek a „folyosó” terében életre kelő galéria kiállított alkotásaiba. Emlékeim szerint a téli fényszegény kiállítások befogadásából sokat levon a mesterséges világítás rossz beállítása. Ennek a csalódásnak most nyoma sincs, a befogadó a művek minőségére koncentrálhat. A galéria a legjobb minőség interpretálójaként aposztrofálja magát, ahogy fogalmaztak, a legmagasabb az egy négyzetméterre eső Munkácsy-Díjasok száma. Vészabóra való tekintettel azt mondom szerencsére nem abban a négyzetben álltam, és a kurátor Klacsmann Péter is kifejezte, hogy most a Munkácsyval van egy kis „gond”, úgyhogy végül is egyetértettünk.

A szobrok befogadásához kell hajlam vagy nyitottság a groteszk, de akár az abszurd szemlélet irányába is.

Mindenesetre van kontraszt az absztrakt festmények és a „torzba” hajló szobrok között, talán mutat ebből valamit alábbi fotográfiám:

Klacsmann Péter ma estére egy – túlzás nélkül – világszínvonalú kvalitást mutató, gyönyörű énekesnőt hívott meg előadónak Orbán Borbála személyében, aki elbűvölte a közönséget!

Szerelmi Gyalog galopp a Kettőspontban ma este és holnap? Ezt látni kell!

Szerző:

Fotó és kritika: Rékasi Attila

Ezt az előadást, mindenkinek látni kell, aki kihagyja egy nagyon önfeledt szép és sok nevetésben fürdő élményt hagy ki. Azért ugrott be az Angol film klasszikus a darab kapcsán, mert utoljára talán azon nevettem annyit, mint a Liselottén. Talán az sem túlzó megállapítás részemről, hogy az abszurditást sem nélkülözi az előadás. A karakterek a bábok a dramaturgia, a zene, a fényelés, a díszlet minden színpadi elem tökéletesen szolgálja a befogadást az önzetlen „szórakozást”!

Tegnap másodjára volt szerencsém látni a Liselotte és a május című bábokra komponált tragikomédiát, ami másodjára is levett a lábamról, elvarázsolt! 

Nagyon nehéz a színpadon egy egész darab alatt megtartani, lekötni a nézők figyelmét. A Liselotte alatt az idő egyszerűen elrepül velünk, mert nagyon cselekményes „pörgős” az előadás, utazunk egyik beteljeselületlenségtől a másikig, a szemünk előtt bomlik ki egy jó szándékú fiatal lány párkeresési kálváriája, de nagyon hamar ráismerünk a korunkra, a ma valóban abszurdnak is nevezhető társkeresős próbálkozásainkra. Igen ez az igazság, többségünk ugyanígy csetlik-botlik, vagy csetlett-botlott a párkeresés bonyolult életvitelünkkel egyre bonyolódó próbálkozástengerében. Ha nem a figurákból, akkor a szituációkból ismerhetünk magunkra, tegye fel a kezét akinek elsőre sikerült. Ugye nem sokan vannak! No hát erről és még nagyon sok finom rétegről szól ez a színpadi műalkotás, de ha valaki csak a játékosok nagyságában leli örömét, az sem fog csalódni, menjenek el ma este vagy holnap este, garantálom, hogy nem fogják megbánni a kanapéból való kapitulációt!

Mindig jó tehetséges fiatalokat látni a színházművészetben, de nem mindig nyújt ekkora élményt, hiszen sokszor a pályakezdők még útkeresők. Kiss Dorina rendező, Russa Karina és Lajhó Máté színművészek, de Horváth Márk tervező is profi munkát végeztek a darab megalkotásával, amihez kiváló alapot adott Pozsgai Zsolt azonos című drámája.

Rékasi Attila, Újpest

Bábos tragikomédia felnőtteknek – a Színház- és Filmművészeti Egyetem előadása

Liselotte vágyik a szerelemre. Miért is ne kaphatná meg? Hiszen egy szép, virágzásában lévő hölgy, kedves mosollyal, láthatóan rendezett körülmények között… De amikor közel kerülne egy-egy férfihoz, valahogy mindig szörnyűséges dolog történik. Vagy lehet, hogy eleve nem illettek egymáshoz? Mégis, furcsa, egyre közelibb, egyre ismerősebb az a titokzatos alak, aki mindig itt van vele. Talán ő volna az igazi?

Szereplők: Russa Karina, Lajhó Máté

A(z) Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) előadása

Magasművészet Újpesten? Igen! Krajcsovics Éva kiállításán jártunk.

Szerző:

Fotóriport: Rékasi Attila

Ma 18 órakor a Vészkijárat Galériában a festői indusztriális hajógyári helyszínen tárlatvezetést tartott Halasi Zoltán költő és Krajcsovics Éva Munkácsy-Díjas festőművész, a “Kafka szobája” című kiállításon. A Vészkijárat egy 2021-ben alapított Galéria és műteremközösség, amibe nagyon sok munkát tett bele Miksa Bálint kiváló festőművész, becsempészve Újpest területére a legnagyobb betűs magaművészetet, személye, ízlése, szakmai hozzáértése garantálja a kiemelkedő minőségű munkát felmutató képzőművészek felvonultatását.
Ebbe a sorba remekül illeszkedik Krajcsovics ezen nagyon érzékeny „lírai” képsorozata, mely Kafka szellemét idézi meg a festészet „rituáléján” átszűrve nagyon személyes intim hangulatot teremtve a falatnyi, de hangulatos térben.
Túlzás nélkül mondhatom, szinte elrepült az a másfél óra, melyet Halasi érdeklődő, néhol „provokatív” tárlatvezetése fémjelzett. Az irodalmár nem csak a festőművésznő, de Kaffka világát is a fókuszba hozta és többször bizonyságát adta, hogy nemcsak olvasata, de érti is a cseh irodalom kiemelkedő alkotóját. Kifejezetten tetszet, hogy Halasi nem akart a szakértő szerepében tetszelegni, nagyon közvetlen, humoros, interaktív a művészekre (Éva és Kaffka) érzékenyen reagáló a művekre összpontosító attitűdje mellett fontosnak tartotta a műtermi, alkotói folyamat érzékeltetését is, ami maradéktalanul sikerült is.

Rékasi Atti, Újpest

Őrületes május a Kettőspontban

Szerző:

Kiemelten ajánlom a Liselotte és a május című tragikomédiát, fantasztikus előadás! A színészek csodálatosan formálják meg szerepeiket, viszont sajnos nagyon ritkán tudják játszani egyéb elfoglaltságaik miatt, már csak ezért is érdemes sietni megnézni őket!

Formanek Csaba nagy vállalást tett színházunk megmentésére: egy Diogenész maratont tol le a hónap második felében. Aki látta ezt a monodrámát, annak újra nézése is ajánlom. Én magam legalább négyszer láttam, de mindig nagy élmény.

Premier is lesz, a De Sade, naná, hogy megnézem! Tegyenek így önök is. Hangsúlyozom, nem csak a színház, a darabok miatt, hanem a fantasztikus helyszín miatt is érdemes látogatni a Kettőspontot, hisz minden előadás után beszélgetni lehet az előadókkal, a művelt közönséggel.

Rékasi Attila, Újpest

Április 25-ig olvashatjuk Apáti vizuális palackpostáit

Szerző:

Fotó és videó: Rékasi Attila

Egy nagyon jól sikerült fotókiállítás megnyitóról tudósít a FakTúra művészeti folyóirat a Karinthy Szalon áprilisi tárlatáról. Apáti-Tóth Sándor ceglédi fotóművész a Magyar Fotóművészek Szövetségének tagjának Palackposta című tárlata nyílt meg március 25-én az impozáns budai kiállítóhelyen, folyóiratunk videó csatornáján kaphatnak kis hangulatjelentést a sok nézőt vonzó megnyitóról, Feledy Balázs művészettörténész, író tolmácsolásában, a videóban, Sándor Máté zeneszerző zenéje lett felhasználva, aki a Fiatal Alkotók Közösségének tagja.

Rékasi Attila, Újpest

Palackposta a vasfüggöny mögül, egy fotóművész emléküzenetei

Szerző:

Apáti-Tóth Sándor nem csak a doen fotóművészeink egyike, de véleményem szerint nem csak korosztájának egyik kiemelkedő alkotója, de nálam az idei Balogh Rudolf díj szintmérője is. Mindig is tiszteltem sajátosan lírai, egyedi hangvételű, mindig komoly gondolatisággal is bíró alkotásait. Most oly szerencsések vagyunk, hogy a ceglédi alkotó a diktatúrák és szerelmek emlékeire visszatekintő új kiállítását Budán a Karinthy Szalon Galériában tekinthetjük meg a leköszönő Caffart kiállítás után április elsején.

Rékasi Attila fotóművész, Újpest

Az alkotó gondolatai:

„E kiállítás szokatlanul hosszú címe több, mint ötven év harminc-negyvenezer expozíciójának száz képbe való tömörítését takarja. Diktatúrák lenyomatait, szerelmek emlékeit, hétköznapi történetek szubjektív dokumentumait. Mostani tárlatomon ebből tárunk Önök elé szemelvényeket.”

Téglák-A fess meg egy téglát akció első, csoportos kiállítása Újpesten

Szerző:

Kiállítási enteriőr, fotó: Rékasi Attila

Újságunk a megnyitón járt a varázslatos hangulatú újpesti hajógyár területén elhelyezkedő, Dömötör Sámson László költő, képzőművész által működtetett Felhajtó Erő Stúdiógaléria és Hajózásemlékezeti Gyűjteményben. A megnyitón Dömötör néhány szóban bemutatta a galériát és a Hajózásemlékezeti Gyűjteményt, majd átadta a szót a „Tégla” projekt egyik vezetőjének. A FakTúra művészeti folyóirat videó csatornáján tekintheti meg a megnyitón készült videót, melyen Simon Tímea bemutatja az akciót.

A videót Rékasi Attila készítette, zene Sándor Máté

A kiállítás 2025. április 1-ig látogatható előzetes időpont egyeztetéssel a +36 30 613 7260 telefonszámon.
Finisszázs: 2025. április 28., péntek 17.00 órától 18.30-ig

Helyszín: 1044 Budapest, Népsziget, Zsilip utca 9. G épület

A válogatásban szereplő téglák alkotói:

Aros Éva I Barna Regina I Danyel István I Dömötör Sámson László I Éberling Anikó I Eőry Emil I Fekete Balázs I Fórizs Nikoletta I Gábor Bence I Gábor Béla I Gedai Blanka I Gulyás Tamás I Helyes Jenő I Julia Smithing I Kacsák Tamás I Kammerlohr – Kováts László I Katona – Zsombori Mária I Kelner Viktória I Koroknai László I Kovács Johanna I Lajkó Nóra I Majoros Gabriella I Mészáros Gábor I Olajos György I Olivier Bonnin I Pethő Csilla I Revák István I Riegel Lili I Serényi H. Zsigmond I Simon Tímea I Tarjáni Ferenc I Toró Annamária I Vass Tímea I Viktoria Szabo

A megnyitó is nagyon jól sikerült rendezvény volt véleményem szerint a finisszázas is az lesz ajánlom vegyenek részt rajta!

Rékasi Attila, Újpest