Új helyszínen, az V. kerületi Magyarság Háza Galériában csöppentünk vissza Soóky László februárban megismert szövegeinek világába. Akkoriban beszámoltunk már ezen a felületen a Bethlen téri Színház Vendégváró Fesztiválján vendégül látott Dialog n.o. által elhozott monodrámákról, és a Kétlámpás Blogon bővebben is megírtuk élményeinket.
A Papa különböző hangszereken hegedül közegébe, az 1968 utáni Csehszlovákiába térünk vissza az Egy disznótoros pontos leírása című monodrámában. A politikum ezúttal sokkal hangsúlyosabb, mint a már megismert falu és járás mikrotörténései, az ,,ideiglenes” szovjet megszállás és az átvilágítás külön történetszálat kap. A darab struktúrája is bonyolultabb, három történet váltakozik, a disznótor, a pálinkafőzés és az átvilágítás története, ahol a közös szereplők és a történetszálak időleges érintkezései teremtik meg az egységet. Mindhárom történet komótosan építkezik, míg végül mindegyik valamilyen poénnal csúcspontra jut. Varga Emese dramaturgiai munkálkodása nagyon pontos ritmusú alkotást hozott létre. Lajos András úgy játszik a közönségen, mint az előadásban hangsúlyos szerepet kapó citerán. A groteszk, börleszkszerű epizódokat hallgatva-látva könnyes lesz a szemünk a nevetéstől, amikor egy-egy pontosan irányzott mondat a torkunkra fagyasztja azt. Nem csak a hatalom kinevethető bornírtsága köszön vissza, de a félelmetessége, az emberéletekben mérhető rettenete is.
Fotó: Szalai Erika
Lenyűgöző az előadás tárgyhasználata. A hordóból kikerülő tárgyak eleinte csak egy-egy jelenethez szükséges kelléknek tűnnek, de fokozatosan kiderül, hogy egy nagyobb konstrukció épül, a jelenetek végén esetlegesnek tűnő elhelyezés valójában egy hatalmas kirakóst eredményez az előadás csúcspontján. A zene használata ismét jól eltalált és hangsúlyos, nagyon kíváncsiak lennénk, Lajos András hány hangszert tud még megszólaltatni a látottakon kívül.
Soóky László drámái kötetben is olvashatóak, mi kedvet kaptunk hozzájuk.
Különleges színházi csemege és a társasjátékot szeretőknek is remek lehetőség a Budapest Bábszínház Krabat a fekete malomban című előadásához kapcsolódó társasjáték. A színházi társasjáték egy rendkívül szórakoztató kikapcsolódási forma, érdemes kipróbálni akár az előadás ismerete nélkül is. Bátrabb 12 éveseknek már ajánlható a játék és az előadás is. Fontos, hogy legalább 14 emberre szükség van a játékhoz, így ha jegyet váltottunk, feltétlenül menjünk is el vagy, ha ez végképp lehetetlen, szervezzünk be valakit magunk helyett vagy időben értesítsük a szervezőket!
Olvassátok el beszámolónkat a Krabat – színházi társasjáték bemutatójáról és az alapjául szolgáló előadásról és keressétek a Budapest Bábszínház produkcióit!
Kettőspont / színház & spirituális ügynökség MÁJUSI PROGRAMOK a Kettőspontban és a Kispontban ❤
Mindent lehet mondani, de azt nem, hogy eseménytelen lesz a május a Ráday utcai teátrumban! Mindjárt a hónap elején egy erős felütéssel indul a program, a finoman szólva is karakteres Hádész Látomások az Alvilágból monodráma az egyik leggrandiózusabb színpadképpel rendelkező színmű amit eddig a Kettőspontben láthattunk, másnap a Diogenészben csodálhatjuk meg Formanek Csaba játékát.
Nagy örömömre a filozófia is helyet kap a programban a Diogenész Kávéház második estjével, amit Nemes László filozófus vezet. A komoly kérdésfeltevéseket Forgács Gábor Humorforgácsai előzik meg a sűrű programkavalkádban, mely jelzi mennyire széleskörűen igyekszik a teátrum kiszolgálni nézőit.
Személy szerint nagyon várom Ács Tamás új estjét, A bor dicsérete címmel, Tamás karizmáját ismerve azt hiszem az előadás telitalálat lesz, melyhez a Dúzsi borászat szervírozza a finomabbnál, finomabb borokat.
Nem tudom a kedves olvasó, hogy érzi, de én úgy érzem mintha kifejezetten nekem állították volna össze a májusi programot, hiszen nagy szenvedélyem a Jazz zene is megjelenik a repertoárban HEJ! 🙂
Elsőként a Budapest Bábszínház GAPIT magazin című hírlevelének áprilisi számából értesülhettünk arról egy terjedelmes interjú csattanójaként, hogy Pájer Alma Virágot a közeli jövőben már nem csak színészként és énekesnőként, hanem rendezőként is megismerhetjük. Meglepetésünk persze csak pillanatnyi volt, hiszen Pájer Alma Virág szinte mindig valami újdonsággal rukkol elő. A Budapest Bábszínház Kísérleti Stúdiójában létrehozott Ponttól pontigban többek között robotlabdákkal bábozott, hogy aztán a Tér12KREÓN ANTIGONÉ című előadásában prózai színészként Iszméné és Samu, az őr szerepét játssza, majd kisvártatva egy egészen egyedi előadásban, a szintén Tér12-ős K(i)útkeresők című játékszínházi innovációban tűnjön fel egy olyan sztárszínésznőt játszva, aki Antigonét alakítja. Innen Bán Bálint első rendezésébe, a sétáló versszínházi Drága kis szemétdombom-ba vezetett az út, hogy közben még egy kis hírszínházi kitérő is beleférjen, az Apertúra Cucli XIV. előadásában, A gátőrben mókázott együtt a társulattal és Nagypál Gáborral. Amit eddig megtudtunk a készülő előadásról, a Haydn out, Musein – múzsadilemmák című koncertszínházról, az szimatunk szerint, igazi, kihagyhatatlan összművészeti előadást sejtet.
Videó: Márkus Sándor
Elsősorban nagyon izgalmas az alkotók személye, és az a sokféle terület, ahonnan összesereglettek létrehozni ezt a projektet. A Metrum Ensemble munkáit még nem ismerjük, de igen jó ajánlólevél számunkra, hogy dolgoztak már a Forte Társulattal az El, valahová című komoly szakmai sikereket elérő előadásban. Ők hozzák a produkcióba a Haydn kompozícióiból valamint reneszánsz, barokk és kortárs zeneművekből felépített zenei világot. Ténai Petra színésznő a fizikai színház felől érkezik, ez a fenti zeneiséggel és az alant sorolandó szövegekkel együtt igen érdekes kombinációnak ígérkezik. Esterházy Péter 33 változat Haydn koponyára című drámájából és Tóth Kinga All Machine című versciklusából való részletek mellett Benkó Bence és Pájer Alma Virág szövegei is elhangoznak az előadásban. Az egyes megjelenő szereplőknek Hannus Zoltán, a Budapest Bábszínház színésze, Nyakó Júlia, a Stúdió K Színház színésznője és a rendező kölcsönzik a hangjukat. A színlapot tanulmányozva még egy olyan névre bukkanhatunk, akinek a munkái kihagyhatatlanok számunkra: az előadásban megjelenő árnyjátékért Kovács Domokos a felelős. Ennyi művészeti terület, ennyi különböző látásmód fúziója valóban egyedi összművészeti alkotással kecsegtet.
Fotó: Osváth Judit
A téma is igen figyelemfelkeltő. Az eseményoldal leírása szerint:
Adott egy, a feudális kiszolgáltatottság világában lavírozó zseni, aki történetesen férfi.
De milyen szerep juthat ebben a világban egy zseninek, ha történetesen nő?
Vajon csak múzsaként, a vágy ihletadó tárgyaként veheti ki részét az alkotásból?
Haydn alakját legendák övezik – életműve a feldolgozhatatlanság és a talányok szimbóluma is lehetne. Előadásunk ezen életmű mentén a zsenialitás és a külvilág ütközéseiről, valamint a Haydn életében megjelenő nőalakok szerepeinek konfliktushelyzeteiről fogalmaz meg kérdéseket.
A művész és a hatalom viszonya, a női szereplehetőségek és szerepkonfliktusok boncolgatása mindenképpen kedvenc témáink közé tartoznak. Az előadást május 15-én és 16-án 19 órától nézhetjük meg a Jurányi Házban. Találkozzunk!
Színház és fotó van ma terítéken. A folyamatos jelenidő elragad, magával ránt, a megállított pillanatok mintha a lelket is megsűrítenék. Nézem ezeket a képeket, és arra gondolok: 100 év múlva, amikor mi már nem leszünk, mit jelentenek majd ezek az akkori szemlélőknek – ha lesznek ilyenek. Most viszont még vagyunk, és láthatjuk egymást élőben, mozgásban, esendően, tervszerűen közeledve a külső vagy belső őrület, eksztázis felé. Amíg a hullámverések elcsitulnak. A héten még 2 színház „zavarja meg” az állóképeket: Ma este: Gogol: Az őrült naplója Szombat este: Majorfalvi – Téglás: Az ötször született fiú – Az évadban utoljára!
Tegnap este a Kettőspont színházban Forgács Gábor színész, humorista, szinkronszínész Humorforgácsok című előadását láttam, melyet Csifó Dorinával és Kárpáti Leventével vittek színpadra a Ráday utcában összesen hat alkalommal ebben az évadban.
Én ahhoz a generációhoz tartozom, amely a Szeszélyes évszakokon és a Gálvölgyi-Shown nőtt fel, igy az a fajta humor, amit Forgács Gábor képvisel szerves része volt gyerekkoromnak. Talán nem a sajátom, hiszen nem választottam, de nosztalgiával és biztonságérzettel tölt el, azzal a tudattal, hogy amit gyermekként szerettem, szerethető lehet ebben az önmagából régen kifordult világban.
Mit kaptam Forgács Gábortól tegnap este? Először is patikamérlegen adagolt Forgács humort, remekül kitalált, jól megrendezett összeállítást mindabból, ami ő: standup comedy, helyzetkomikum, kabaré, dalok, a kihagyhatatlan jódli, finoman de egyértelműen megfogalmazott társadalomkritika, közéleti utalásokkal melyek mindig aktuálisak és persze az elmaradhatatlan svájci sapka és munkás karakter, amit senki nem tud úgy mint ő. Na és persze a sztorik… Honthy Hanna, Hofi Géza, Bessenyei Ferenc.. jó, hogy van még, aki emlékszik rájuk.
Amit még kaptam tőle és vele csodásan kooperáló színésztársaitól az az élmény, hogy minden, ami a színpadon történik nekem, a nézőnek szól, még ha az előadás szinte minden pontja a művész úr személyéhez, munkásságához kapcsolódik, egy percig nem éreztem úgy, hogy az öncélú lenne. A darabnak a közönség pont úgy részese volt, mint a színpadon játszó színészek, bár az elismerés egyértelműen az utóbbiakat illeti meg. A szereplők közötti kedves élcelődés, humoros odaszólások, könnyeddé és személyessé tették az egész előadást.
Forgács Gábor egyike azon színészeknek, akik nagyon tudják, hogy kell a színpadon lenni. Legyen szó tv kabaréról vagy egy kis, alternatív színházról 30 férőhellyel, ugyanazt a minőséget kapja a kedves néző. Bár személyes véleményem, hogy ez utóbbi esetben még annál is többet.
A Kettőspont színház az a hely, ami teret ad modern, alternatív színdaraboknak, képzőművészeti kiállításoknak, amatőr és profi színjátszó társulatok darabjainak, gyerekprogramoknak, filmvetítéseknek és most még bővült a színpaletta ezzel az egyik korábbihoz sem hasonlítható előadással. Számomra ez a varázsa ennek a helynek, hogy mindig egy kicsit mást ad, mer kockázatot vállalni és én hiszek benne, hogy ez a jó út.
A darab a jelen állás szerint már csak két alkalommal, ma április 20-án és holnap este lesz látható a Ráday utcában. Mindenkinek ajánlom. Nosztalgia, szeretet, minőség, csak kaphat az ember ha megnézi, mi mást kívánhatunk még? Ha én kívánhatnék még valamit, az az lenne, hogy Forgács Gábor soha ne érezze azt, hogy amit ad, az már nem elég. Isten tartsa meg őt nekünk még sokáig, minden jót kívánunk Művész Úr!
Meghatározó élményeink kötődnek azokhoz a versekből készített előadásokhoz, amit színházban láttunk. Talán az első ilyen még az ősidőkben Jordán Tamás és Sebő Ferenc József Attila-estje volt és jóval később Fekete Ernő Mennyekbe vágtató prolibusza, aminek a minap volt az utolsó előadása. A közeli jövőben is számos, versekből összeállított előadást nézhetünk, ezekből hoztunk most hármat, és egy ráadás játékot.
Elsőként az Apertúra kortárs költészeti sétaszínházi előadását ajánljuk, április 19-én a Janikovszky Éva – parkban lesz a második előadás. Nádasdy Ádám, Tóth Krisztina, Závada Péter, Kemény Zsófi, Peer Krisztián és Simon Márton verseiből rendezte Bán Bálint, aki azóta már a második rendezésén dolgozik. Különlegessége lesz az alkalomnak, hogy Pájer Alma Virág is csatlakozik a játszókhoz, Borsányi Dánielhez, Formán Bálinthoz, Király Dánielhez és a színpadon ritkán felbukkanó Benkó Bencéhez. Mi a bemutatót láttuk, és nagyon megszerettük az előadást.
A Vígszínház Házi Színpadán vehetünk részt április 15-én és május 8-án Zoltán Áron és Igó Éva versszínházán, ahol nem csak ismerkedni lehet a Tilos az Á könyvek Szívlapát című, elsősorban kamaszoknak összeállított versantológiája alapján a kortárs költészettel, de magunk is alkotóvá válhatunk.
Ebben a hónapban is elérhető lesz április 18-án az Örkény István Színház verses előadása, az Anyám tyúkja, aminek már a második része is nagy sikerrel fut a színházban. Ez az összeállítás a klasszikusokra fókuszál, Várady Szabolcs száz ismert magyar verset válogatott össze az előadás számára, jó ezeket újra hallgatni és rácsodálkozni az Örkény művészeinek értelmezésére.
Április 18-án a K11-ben a VerShaker Versjátékok című alkalmán lesz lehetőség remekül szórakozni. Mi egy korábbi alkalmon jártunk a Kettőspont Színházban, és lenyűgözött minket a Zoltán Áron által kitalált társasjáték-forma kreativitása. Nem mellesleg remek versekkel is gazdagabbak lettünk.
A Kettőspont Színház 2024. áprilisi programja igai tavaszi nekilendülés, kiemelnénk Rékasi Attila SZÍNHÁZI című jubileumi kiállítását a RÉKASI 50/30 rendezvénysorozat keretében, mely a művész ötvenedik születésének napján 25-én este kilenckor nyílik Ács Tamás színművész mond verset, Gogol: Az őrült naplója előadása után.
Premier is várható Forgács Gábor: HUMORFORGÁCSOK szerzői műsora debütál 5-én.
Izgalmasnak ígérkezik a Public Art Konferencia a képzőművészet rajongóinak 12-én.
Végre újra láthatjuk a remek Senki sem mer egyedül élni című darabot Pusztai Luca és Formanek Csaba játsza 10-én és 11-én. jegyek a jegy.hu oldalon beszerezhetők!!!
Úgy tűnik, mostanra telt el elég idő ahhoz, hogy a Színház és Filmművészeti Egyetem 2020-as einstandolásáról, és az erre reakcióként bekövetkezett egyetemfoglalás 71 napjáról megszülessenek azok a művek, amik elmesélik nekünk ezt a történetet a benne résztvevők szempontjából. A Partizán már készített Hatala Noémi rendezésében egy dokumentumfilmet 2021-ben, de a most általunk ajánlott három írásmű lesz az első, ahol nem külső szemszögből, hanem belülről, a résztvevők szempontjából láthatunk rá az eseményekre, az ő megélésüket követhetjük nyomon.
2024. április 2-án, 18 órakor tartotta a Három Hollóban a Tea Kiadó és a Magyar Narancs Upor László frissen megjelent könyvének, a Majdnem lehetetlen – Az SZFE autonómiaharcának története című művének könyvbemutatóját. A szerzővel Kele Fodor Ákos, a könyv szerkesztője beszélgetett. Kele Fodor Ákos szerint egy személyes, szenvedélyes, néhol indokoltan patetikus beszámoló született, ami minden munkatársat magával ragadott, aki a könyvön dolgozott. A személyes beszámolón túl a könyv elmélyült kutatómunka eredménye is, az események kronológiája pontosan kirajzolódik, a felhasznált dokumentumokat keresni sem kell, a szövegbe aplikált QR-kódok segítségével a kapcsolódó fényképek, levelek, videók, újságcikkek, leiratok és feliratok azonnal megnyithatóak. Az író főszöveghez fűzött széljegyzetei pedig utólagos kommentárként mélyítik az ismereteinket. A szerkesztőnek fontos szempont volt, hogy olyan mű szülessen, amit a későbbi korok kutatói, szociológusok, színháztörténészek, történészek is örömmel és haszonnal forgathatnak majd. Upor László számára terápiás jelentősége is volt a könyv megírásának, el kellett végezni ezen a nagyon sűrű másfél éven azt az emlékezetmunkát, ami segített feldolgozni és elengedni a történetet. Fontos a szerző számára azért is ez a munka, hogy az elmúlt évtizedek legsikeresebb ellenállási története ne vesszen el, ne legyen megmásítható, de ne emelkedjen mitikus magaslatokba se, ahol már a konkrét szereplők és történések megkérdőjelezhetetlen sematikus nagyszerűségbe merevednek. Mi az olvasás során leginkább erre leszünk kíváncsiak, mennyire érezzük majd erősnek a legendaépítést a műben. A könyvbemutató jól szervezett, barátságos időkezelésű esemény lett, ami nagy kedvet csinált a Majdnem lehetetlen mielőbbi elolvasásához.
Upor László az SZFE vezetőjeként, rektori feladatokat ellátó rektorhelyettesként élte meg az eseményeket, míg Kemény Lili az SZFE doktori iskolájának hallgatójaként. Egy másik nézőpont jelenik meg tehát a su\curesale kiadó gondozásában megjelent önéletrajzi regényben, a NEM-ben. Érdekesen egészítheti ki ez a szemszög Upor László művét, már csak ezért is érdekes lesz elolvasni. Hogy még milyen témákat érint Kemény Lili regénye, azt a Könyves Magazin ismertetőjében elolvashatjátok, ez náluk a hét könyve április legelején.
A harmadik könyv, Csernai MihályLábjegyzetek című műve még csak készül, talán ezért is számunkra a legizgalmasabb. A szerző hetente tesz közzé a honlapján a készülő könyvből fejezeteket, izgalmas lesz követni a történet kibontakozását. Csernai Mihály eseményekben betöltött szerepe is speciális, talán a két előbb említett szerző közé pozicionálható. Az akkor drámainstruktor szakos hallgató az SZFE Hallgatói Önkormányzatának elnökeként teljesen más pozícióból élhette meg az eseményeket, mint akár a rektor, akár a résztvevő hallgató. Az író az azóta eltelt időben elvégezte a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem drámaírói képzését, a Kétlámpás Blog már látta is színpadi munkáját, az SZFE negyedéves fizikai színházi osztályával dolgozott egy rendkívül érdekes Csongor és Tünde változaton, a CSONGOR ÉS… – Belső utazás bizonytalan úti céllal címűn, amit ebben az évadban még biztos megtaláltok.
„…minden jó művészet valahol mélyen ugyanazon dolog körül forog: fogja a teljességgel megismételhetetlent, a jellegzetest és egyetemessé teszi. Művészileg az egyedit az egyetemessel egyesíteni azt jelenti, hogy nem hagyjuk ki belőle a sajátosságokat, hanem inkább hangsúlyozzuk őket, hagyjuk, hogy az ismeretlen átragyogjon a művünkön. A háború és a művészet ellentétek, ahogy a háború és a béke is azok – ez ilyen egyszerű. A művészet béke.”
A Színházi Világnap idei üzenetét Jon Fosse norvég író, drámaíró fogalmazta meg, ami Németh Nikolett fordításában ma minden színházi előadás előtt elhangzik. A nobel-díjas művész gondolatait teljes egészében is érdemes megismerni. A világnap alkalmából három örömteli eseményről szeretnénk beszámolni, ami a napokban történt.
Idén is kiosztották a Nemzetközi Színházi Intézet Magyar Központja által 1998-ban alapított Hevesi Sándor- díjat, amit olyan Magyarországon élő és alkotó színházművészek vagy a színházért dolgozó személyek kaphatnak, akik a magyar színházművészet nemzetközi el- és megismertetéséért tettek. Idén alkotóművész kategóriában Bányai Tamás világítástervező, előadóművész kategóriában Szabó Réka ,táncos, koreográfus, a Tünet Együttes alapítója lett a díjazott. Teljes elfogultsággal jelentjük ki, hogy nekünk Gyarmati Kata, drámaíró, dramaturg, határokon átívelő színházi koprodukciók létrehozója kultúraközvetítő kategóriában kiosztott díja a legörömtelibb. Gyarmati Kata a Stúdió K Színház igazgatója, ami a Kétlámpás Blog kedves helye, és dramaturgiai munkáit is nagyon szeretjük, a Kutyaévek című Günter Grass – regény színpadi adaptációjának nagyszerűségét azóta sem sikerült senkinek túlszárnyalnia számunkra. A Kutyaévek a határokon átívelésre is jó példa, az előadást ugyanis Mirko Radonjić rendezte. Jelen évadát is ennek jegyében nyitotta a Stúdió K, három, friss, európai dráma fordításának felolvasó színházi előadásával, az Eurodram-mal együttműködve, és az évad első bemutatójában, a Káoszban is külföldi rendezővel, Diego de Breaval dolgoztak.
Az említett előadásokról itt olvashattok bővebben:
Nagyon szeretjük a fesztiválokat, és nagyon nem tudunk mit kezdeni a díjakkal. Az idei tatabányai MOST Feszten, vagyis a monodrámák és stúdiószszínházi előadások fesztiválján, is az volt az érdekes a díjakban számunkra, hogy mennyiben vág egybe a szakmai zsűri – Dohy Balázs, Molnár Zsófia és Zsurzs Kati – és a közönség ízlése a miénkkel. Úgy tűnik, eléggé egy húron pendülünk, a négy előadásból hármat már láttunk, és szerettük is őket, a negyediket, a legjobb monodrámának kihozott, Született: Wágner Emesét, a nagyon közeli jövőben fogjuk végre megnézni. Szalontay Tünde önéletrajzi elemekből felépülő produkcióját Szenteczki Zita rendezte, és április 4-én látható legközelebb a Jurányi Házban. A legjobb stúdiószínházi előadást, a Tér 12KREÓN ANTIGONÉ című produkcióját már háromszor láttuk a tavalyi bemutató óta. A Stúdió K Színházban fellelhető, legközelebb április 23-án, és nem csak a tatabányai zsűri, de mi is nagyon ajánljuk, akár diákcsoportokkal is. A nagyon erős szereplőgárda (Sipos György, Pallagi Melitta, Pájer Alma Virág, Bánki Mihály) és az elgondolkodtató koncepcióra épülő rendezés (Viktor Balázs) mellett, minket Bánki Mihály kardalokból átírt songjai vonzanak újra és újra vissza az előadásra. A legjobb alakítás különdíját a Szombathelyi Weöres Sándor Színház fiatalkorú bűnözőket alakító fiúcsapata, László Gáspár, Hajdu Péter István és Kuttner Bálint vehette át a Horváth János Antal által rendezett Kutyabaj című előadásért. Mondjuk azt kevéssé értjük, hogy a negyedik szereplő, Csonka Szilvia, hogy maradhatott ki a szórásból, az ő katalizátor szerepe nélkül a fiúk se mentek volna ekkorát. A közönségzsűrinek van humorérzéke, hiszen a RÉV Színház Jókedvvel, bőséggel című előadását választotta kedvencnek. Fábián Péter darabja ugyanis egy szavalóverseny zsűrijének manipulációtól sem mentes döntéséről szól. Mi a Kettőspont Színházban láthattuk az előadást, és nagyon szerettük.
Olvassátok el, a Kétlámpás Blog hogy látta ezeket az előadásokat:
Az utóbbi két napot a Jurányi Házban töltöttük a 6. Tantermi Színházi Szemlén. A 12 előadásból hatot tudtunk megnézni, és hármat már ismertünk, így csak három maradt ki az idei válogatásból. Számunkra a legfontosabb előadás a Hétpróbás Társulat szexedukációs programja, a Szex:Ed: Kabaré volt, a leginnovatívabbnak a DanteCasino Szentmihályi Hajnalka leszámolja önmagát című előadást tartottuk, a célközönséget az általunk látott előadások közül a KB35 Színházi Nevelési Társulás Kimondva-kimondatlanulja aktivizálta a legjobban, a legszebbnek az Independent Theater Hungary Hét krajcárját találtuk. Remekül éreztük magunkat ezen a pezsgő két napon. Mindezt sokkal-sokkal-sokkal hosszabban is kifejtettük a Kétlámpás Blogon található írásunkban. Ajánljuk olvasásra és keressétek az előadásokat!
Címlapfotót Rékasi Attila készítette a Kettőspont Színházi előadáson
A Forrás Művek Színtársulat Verőcén alakult egy baráti-civil közegből, első előadásukat – a generációs traumákat is boncolgató Csodálatos vadállatokat- nemrégiben bemutatták Budapesten is, a Kettőspont Színházban. Hogyan forrnak össze a „dunakanyari köztörzsiség” energiái egy színházi társulattá, mik a kezdet legnagyobb nehézségei és örömei, és merre tovább a jól sikerült indulás után? – ezekről a témákról kérdeztük Tóth Zsuzsannát, a társulat alapító-rendezőjét.
Nem gyakori manapság, hogy felnőtt, civil emberek színházi társulatot alapítanak kvázi a „semmiből”. Hogyan jött létre a Forrás Művek Színtársulat, és hogyan találtatok egymásra ilyen szép számmal Verőcén?
Hogy hol kezdődik igazán valami, azt nehéz volna megmondani. Talán az egyik napsütötte délután, mikor kint ültünk egy Dunára néző teraszon, bámészkodva a csillámló vizek felett, felötlött valakiben, hogy olvassunk fel egymásnak a legszeretettebb írásainkból. Akkor született az ötlet, hogy talán kicsit átgondolva, strukturálva még izgalmasabbá tehető, akár egy drámát is felolvashatnánk – a szerepeket külön-külön felolvasókra bízva. Elsőre mégsem egy drámát dolgoztunk fel, hanem egy felkérésnek eleget téve összeállítottam ajánlásaimat Weöres Sándor költészetéből, és baráti társaságomból – az erre örömmel vállalkozók közül – felolvasókat kértem fel. Később készült egy Karinthy-est is, hasonló dramaturgiával. Mindkét alkalom nyitott műhely volt, amihez felolvasóként bárki csatlakozhatott. A mostani társulat ezen alkalmakból nőtte ki magát.
Miért éppen Garaczi László Csodálatos vadállatok című színművét választottátok első előadásotok alapanyagául?
Ez nagyon az elején történt, nem volt még állandó társulati tagság, így magam döntöttem a darabról, s kértem fel a szereplőket hozzá. Elegem lett a töredékekből, a pár perces tartalmakból, szeretettem volna legalább egy egyfelvonásost a többiekkel közösen felolvasni. Akkor még úgy képzeltem, hogy a törzshelyünkre, a valaha volt Forrás kávézóba invitáljuk a közönséget, s miközben a vendégek az asztalok körül iszogatgatnak, olyan lesz, mintha egy rádiójátékot hallgatnánk, csak történetesen élőben. S miért pont Garaczi? Megérintett, felkavart, saját budapesti fiatalkorom idézte, az ismerős helyszínek, szereplők és hangulatok magukkal sodortak, olvasása közben pedig egyre azon kaptam magam, hogy felkacagok, valami nyelvi leleményen, poénon, áthalláson, vagy kósza asszociáción. Egyszerre mulattamés sírtam. Úgy éreztem ez a darab alkalmas lesz arra, hogy megszólítsam a hallgatóságot, hogy olyan utakra hívjam őket, ami megmozgatja, újraértékelésre sarkallja őket, olyan érzékeny területeken is, ami egyébként sokszor önmagunk elől is rejtegetett tabu. Szerettem volna elbeszélni, milyen bizonytalan mentális állapotban vergődnek köröttünk sokan, időszerűnek éreztem, még ha a Csodálatos vadállatok a 90-es évek fiatal generációjának története is, a feszültsége, a felbolygatott kérdéskörök, traumák, családi problémák ma is ugyanúgy jelen vannak, sőt a következő nemzedékeket szemlélve, talán súlyosabban. S mindemellett valami olyasmit szeretettem volna, ami friss, mai, közel jár a mindennapjainkhoz, elevenen érint és közel hoz. Bár lehet, hogy ezt csak utólag magyarázom így, hiszen mindeközben kezdő színházcsinálóként nagy várakozás élt bennem, hogy vajon képesek leszünk-e a színpadi játék csodájára, és megteremtjük-e néhány katartikus pillanat lehetőségét? Mindenesetre ehhez Garaczi Laci darabját kitűnőnek éreztem.
Öt alkalommal mutattátok be eddig ezt a darabot felolvasószínházként, miközben szinte teljes értékű szcenírozás és színészi jelenlét jellemzi az előadást. Miért ezt a formát választottátok? Nem gondoltatok arra, hogy – akár menet közben – „megszabadultok” az olvasópéldányoktól?
Többször volt róla szó, de ha a színészek megtanulják, és felállnak, mozognak, játszanak, akkor teljesen át kell rendezni a darabot, és a szövegtanuláshoz se fűlött akkor még a foguk. Egyszerűen nem voltunk még készen rá. Rendezőként különben is szövegközpontúan álltam hozzá, a szöveget szerettem volna, minél kevesebb csorbítással megosztani, kihangosítani, értelmezni. A felolvasás pedig nagy könnyebbséget és kapaszkodót jelentett az amatőr színészek számára, így egyszerűbb volt elcsábítani őket erre a munkára. Persze a próbák során hamar kiütközött, milyen feszes keret egy asztal mögött ülve, olvasva előadni, ezért is lazítottuk fel itt-ott néhány gesztussal, mozgással, árnyjátékkal. Mondjuk úgy, hogy ez volt a társulat belépője egy igazi színpadi játékhoz. Most már szinte mindenkit zavar a szövegkönyv, ami eddig mankó volt, lassacskán akadállyá vált, ahogy magabiztosabbá váltak a szövegben, úgy haladtak volna karakterük kibontakoztatásában, ami ugye nem igen megy egy A4-es lappal az arcod előtt… A következő munkánk, már biztos, hogy nem felolvasószínház lesz.
Kissé leegyszerűsítve a Csodálatos vadállatok a 90-es évek végén egy felnövő- felnőtt városi generáció életválságába ad betekintést, nem éppen könnyed olvasmány. Hogyan rezonáltak ezekre a témákra és figurákra a színészek a próbák során, és milyen visszajelzéseket kaptatok eddig a közönségtől?
Ez nagyon érdekesen alakult. Kezdetben küzdenem kellett a darabért, a felkért színészek közül páran feltették a kérdést, hogy biztos jó választás-e? Emlékszem, első próbáink, ami a darab értelmezése körül forogtak, rendre éjszakába nyúló beszélgetésekbe fordultak, hiszen maga a szöveg rendkívül sűrű, szerteágazó, olykor vulgáris és töredezett. Még a cselekményszál sem magától értetődő, így volt, aki aggódott, hogyan jelenítjük ezt meg, hogy fog a közönség erre reagálni, „s miért kell már megint a nyomasztás, feltárni e belső tereket, ráadásul mindenféle kivezető iránymutatás nélkül?” De olyanok is akadtak a társulatban, akik nem töprengtek ilyesmin, és egyszerűen közösségi élményként, tartalmas szabadidős tevékenységként tekintenek a próbákra, kihívásnak tekintették a feladatot és egyszerűen beleálltak. Viszont, ami engem igazán meglepett és egyben megerősített a választás helyességében, az a közönség reakciója volt. Akivel csak szót váltottam az előadás után, szinte mindenki más-más jelenetet emelt ki, a saját személyes történetének tükrében. Ismét a szerzőt illeti a dicséret: a darab újszerű, kísérletező, időben és térben ide-oda ugráló szerkezete remek lehetőséget biztosított arra, hogy mindenféle problémakört a felszínre dobjon. Én úgy hívtam magamban: „a szélesspektrumú darab”, mivel mindenki talált benne valamit, ami számára jelentőségteljes volt, megérintette… De még a gegekkel is sokszor ez volt, az egyik előadáson harsány kacajt váltottak ki, a másikon semmit, a közönség kifürkészhetetlen.
Fotó: Rékasi Attila
Mik a legnagyobb nehézségek, amivel egy kezdő amatőr színházi csoportnak szembe kell néznie – és mi jelenti a legnagyobb örömet számotokra a színházcsinálásban?
A legkomolyabb nehézség a próbákra és a felkészülésre szánt idő megtalálása, és a többiekkel való egyeztetése. Munka és család mellett ez koránt sem egyszerű, s mégis, eddig sikerült megoldani, összetartani a csapatot, amit szerintem elsősorban annak az organikusan kialakuló közösségi együttlétnek köszönhetünk, amit a közös alkotómunka során megéltünk.
Vezetőként gondolom egyszerre kell szervezned és támogatnod a közösség munkáját – és kialakítanod a saját hangodat is rendezőként. Hogyan oldod meg ezt az egyének és a közösség érdekei között nyilván fel-felmerülő feszültséget?
Igyekszem minden felvetésre, óhaj-sóhajra, igényre, vagy problémára odafigyelni, őszinte és egyenes kommunikációval mindezeket megbeszélni, majd a lehetséges megoldások között optimalizálni. Ami olykor ellene megy rendezői szándékaimnak, de azt hiszem, ez természetes. Egy dologban vagyok hajthatatlan: hogy mind a szövegválasztásban, az előadásmódban, társulati megjelenésben nívós, érzékeny, hiteles csapat legyünk. A Vadállatokhoz például ragaszkodtam, mert meggyőződésem volt, hogy színvonalas, remek darabbal van dolgunk. De voltak helyzetek, amikor a többiek győztek meg, hogyan lenne jobb egy jelenet, egy hangsúly. Folyton változó körülményekkel kell kooperálni, lehetőleg sose levéve a kezed a finomhangolásról.
Mik a társulat további tervei, melyek a fejlődés tervezhető irányai?
Pillanatnyilag egy költészetnapi verses előadáson dolgozunk, amit értelemszerűen április 11-én mutatunk be Verőcén. Két legyet ütünk egy csapásra, egyrészt mi itt vagyunk itthon, szinte kötelező dolgunknak tartjuk, hogy egy ilyen alkalmat támogassunk, jelen legyünk, másrészt titkos rendezői gondolatom, hogy remek próba a színészeknek a szövegtanulás terepén, ami eddig még nem volt gyakorlat. Több színészmesterségbeli workshop-ot is tartottunk már külső, professzionális segítséget is bevonva, ezeket a jövőben is folytatni szeretnénk. Valamint kimunkálás alatt áll egy Mrozek-előadás, amit a társulatból arra vállalkozókkal hamarosan próbálni szeretnék.
A Dunakanyar – innen a belvárosból szemlélve – egyre pezsgőbb közegnek tűnik számomra. Valóban alakul itt egy kulturális értelemben is definiálható közösség? Milyen szerepe lehet ebben a Forrás Műveknek?
Valóban alakul itt egy kulturális értelemben is definiálható közösség. De ez már évtizedek óta zajlik, és sokkal lazább kapcsolódásokkal, mint gondolnánk. Hol fellángol ez a közösségi lét, és pezseg és pörög, lehet, hogy egy koncert, előadás, vagy épp egy kaláka miatt. Máskor meg leesik, visszazuhan. Nincs neve, nincs vezetője, nincs állandó tagsága, nincs iránya, és nem lesz sose kész, egy alaktalan, örökkön változó izé. Egy valami talán mégis állandó ebben a közegben, az alap hangütés, ami nyitott, elfogadó, szívélyes és baráti. Bár most jut eszembe: a szintén verőcei illetőségű Aznap Zenekar nevet adott ennek a jelenségnek, „éljen a dunakanyari köztörzsiség!”- valahogy így szokott búcsúzni a frontember. Kicsi ez a Dunakanyar, a kulturális értékekre érzékeny közönséget folyton összefújja valahol a szél. Így találkozunk, tudunk egymásról, s sokszor inspirálunk, együttműködünk, kapcsolódunk is. Azt hiszem, ez különbözteti meg leginkább a nagyvárosi léttől, hogy mindez valahogy emberléptékű maradt.
Mi a legnagyobb öröm a számotokra a színházban?
A társulat tagjainak válaszaiból:
„Más bőrébe belebújva, megkönnyül a saját búja, meg lehet úgy hülyének menni, hogy nem kell hülyének lenni, a közönség meg bólogat, meg pénzt dobál, meg bókokat!”
„Az együtt alkotás, mi más?”
” A csoportban feloldódás, spontán kreativitás, erős önismeret- és személyiségfejlesztés.”
„A figyelem, a fókusz gyakorlása önmagunk és egymás iránt. A szerep megtalálása az emberi mivoltunk jegyeinek kutatásával.”
Az interjút készítette Formanek Csaba, a Kettőspont Színház művészeti vezetője (nem jelzett fotók: magánarchívum)
„Épp ezért a bábművészet a legalkalmasabb arra, hogy kortárs nézőt neveljen: egy bábos koncepció mögött mindig felfedezhető egy filozófiai sík is, a vizuális absztrakció a gyönyörködtetés mellett el is gondolkodtat. A bábszínház valódi „Gesamtkunstwerk”, ahol a képzőművészet, a színészi játék, az irodalom, a mozgásművészet, a zene, a mozgókép egyenrangúan, egymást erősítve van jelen a készülő műalkotásban. Szintézise mindannak, amit a különböző művészeti ágak külön-külön tudnak, így a nézőre gyakorolt hatásuk is megsokszorozódik.”
Az idei Bábszínházi Világnap magyar üzenetét Meczner János, a Budapest Bábszínházat 25 évig igazgató rendező, egyetemi tanár írta a Magyar Bábművészek Szövetségének felkérésére. Az üzenet a szövetség oldalán olvasható, és itt megtalálható a világnap nemzetközi üzenete is, amit idén Blanca Felipe Rivero, az UNIMA, a Nemzetközi Bábművész Szövetség, kubai központjának alelnöke írt.
Nagyon szeretjük a bábszínházat, és rajongunk a Budapest Bábszínház színészei és bábtervezői iránt. Véleményünk szerint jelenleg Magyarország leginnovatívabb, legizgalmasabb kőszínháza ez a műhely. Csodáljuk a nyitottságukat a kortárs irodalomra és a független színházi alkotókra, akiket gyakran bevonnak az előadásaik létrehozásába. Tanárként és kritikusként is modellértékűnek tartjuk azt a kommunikációt, amit a Bábszínház közönségszervezése és színházi nevelési műhelye folytat, a tanárműhelyek kihagyhatatlan alkalmak számunkra. Az idei évadban a Péntek úr csodálatos barátai és a Nem félünk a sötétben volt eddig a két kedvenc előadásunk, de a Krabat a fekete malombant is figyelemreméltónak találtuk. Nagyon várjuk a két hátra lévő bemutatót, az olvasópróba fázisban járó Hamupipőkét, és a késő tavasszal esedékes Szomjas trollt is. Figyelemmel kísérjük a Budapest Bábszínház művészeinek külsős, más csapatokkal készített előadásait is. Pájer Alma Virágot legutóbb az Apertúra hírszínházában és a Tér12 csodálatos KREÓN ANTIGONÉ-jában láttuk. Legközelebb a Bethlen téri Színházba, Barna Zsombor vásári bábjátékára, a Batu-tá kalandjaira vagyunk hivatalosak, illetve a MU Színházba Kovács Domokos és L. Nagy Attila közös fizikai bábszínházi produkciójára a Tryangle-ra.
A Budapest Bábszínházról írott kritikáinkat itt találjátok. A legtöbb előadás még repertoáron van, érdemes őket bepótolni:
A Stúdió K Színház bábelőadásaira még most is vissza-visszajárunk, pedig már nem tudunk alibi gyereket vinni rájuk. Németh Ilona bábjainak finom szépségével és melankóliájával nem tudunk betelni, és még mindig nagyon élvezzük azokat a míves szövegeket – Zalán Tibor vagy Tóth Réka Ágnes munkáit – amikből ezek a produkciók készültek. Márciusban és áprilisban látható lesz náluk A kíváncsi kiselefánt és a Kengurukölyök a legkisebbek örömére, kicsit nagyobbaknak az Odüsszeusz bolyongásai, a még nagyobbaknak és a felnőtteknek pedig A kék madár.
Ma ünnepeljük a Költészet Világnapját is, és természetesen ezzel az ünneppel kapcsolatban is tudunk ajánlani programokat. Április 6-án negyedik születésnapját ünnepli a VerShaker, az egész napos ünnepi programra szeretettel várnak mindenkit az Itt és Most Színház közösségi terébe. Aki nem tud személyesen jelen lenni, azoknak nagyon ajánljuk a VerShaker youtube-csatornáját, ahol szinte kimeríthetetlen mennyiségű műsor található költőkről, versekről. Mi eddig három különböző programjukon jártunk, és mindhármat nagyon élveztük. A költőbemutató események közül a Závada Péterrel való beszélgetésen voltunk ott, játszottunk a VersJátékokon, és legutóbb megismerhettük Nagypál Gábor kedvenc versét a RUSZT Fesztivál utolsó napján a Versmegfejtőben.
Kortárs költők alkotásaiból hoz létre előadást az Apertúra egy rendhagyó helyszínen, az erzsébetvárosi Janikovszky Éva parkban március 30-án délben. Bán Bálint első rendezésében Benkó Bence, Borsányi Dániel, Formán Bálint, Király Dániel, Meyer Lili szerepel. A szervezők azt kérik, hozzunk magunkkal esernyőt, akkor is, ha derült lesz az ég. Izgalmas performansznak ígérkezik, mi mindenképpen ott leszünk.
Március 20. a gyermek- és ifjúsági színházak nemzetközi ünnepe. Az ASSITEJ (Gyermek- és ifjúsági színházak világszervezete) által meghirdetett világnapon idén Sue Giles, az ASSITEJ elnöke fogalmazta meg a világnap üzenetét. Érdemes teljes terjedelmében elolvasni, mi csak egy gondolatot emelnénk ki:
„Művészeti formánk közvetlenül olyan témákkal foglalkozik és olyan helyzeteket interpretál, amelyekkel a gyerekek a mindennapi életükben szembesülnek – értő és megértő hangon szólva hozzájuk. Mindezzel a saját helyzetükre való reflexiójukat segítjük: biztonságos közegben feltárjuk az őket érintő problémákat, igazságot kínálunk a lehetőségek mellett, és olyan jövőt vagy utat vetítünk eléjük, ami elképzelhetővé teszi számukra a változást. Az alkotás aktusa reményteli.”
Itthon egyre nehezebb a színházi nevelési műhelyek helyzete, a pályázati források alig csörgedeznek, az iskolákkal való kapcsolattartást sok helyen megnehezíti a tankerületi bürokrácia, az információ ezekről a remek lehetőségekről nehézkesen jut el a célközönséghez, azokhoz a pedagógusokhoz, agilisebb szülőkhöz, diákokhoz, akik megszervezhetnék ezeket a találkozásokat. Szeretnénk pár olyan műhelyre és előadásra felhívni a figyelmet, akiket érdemes keresni. Ezeket a figyelemre méltó kezdeményezéseket többféleképpen is támogathatjuk. Elsősorban, ha jegyet váltunk az előadásaikra vagy meghívjuk a produkciókat az iskolákba, másrészt a legtöbb csapat különböző adományoldalakon gyűjt egy-egy projektre, ezek az akciók a honlapjukon vagy facebook-oldalukon fellelhetőek, harmadrészt a legtöbb társulatnak felajánlhatjuk adónk 1%-át. Ha tehetjük, éljünk ezekkel a lehetőségekkel!
Március 26-án, 19.30-kor játssza a Kerekasztal Színházi Nevelési Központ a Marczibányi téren a Felejthetetlen című előadását. A vitaszínházzal egybekötött darabot Vilmos Noémi írta és Szalai Ádám rendezte. A játszók: Lipták Ildikó, Papp Dániel mv., Kenéz Ágoston mv. és Jobbágy Kata. A látvány Molnár Anna munkája, az egyik kedvenc díszletünk tőle. Mi is egy felnőtteknek játszott előadáson találkoztunk a produkcióval, és az egyik legmeghatározóbb vitaszínházi élményünk lett. Parázs vitákat lehet folytatni nézőtársainkkal a generációk kapcsolatáról, az idősebbek és a fiatalok kötelezettségeiről, jogairól és elvárásairól. Középiskolás kortól nagyon ajánljuk.
Az Apertúra legújabb osztálytermi színházi előadása a Nóra április 4-én lesz látható a Csányi utcában. Ibsen Babaházából inspirálódva Király Dániel egy nagyon aszimmetrikus párkapcsolaton keresztül foglalkozik a párkapcsolatok, a kapcsolati erőszak és az ebből való kilépés problémájával részvételi színházi formában. A nézők több ponton beléphetnek a történetbe, tanácsaikkal alakíthatják annak menetét. Az előadás utáni beszélgetésen a közönség együtt boncolgathatja tovább a témát az alkotókkal, Meyer Lilivel, Urbán Richárddal, Koós Boglárkával és a rendezővel. Mi a nyílt főpróbán találkoztunk az előadással, középiskolás tesztközönséget is magunkkal hozva. A beszélgetést még jóval az előadás után is hosszasan folytattuk, a célközönség tehát könnyen tudott kapcsolódni a látottakhoz.
A Jurányi Házban, ahogy azt már korábbi írásunkban jeleztük, március 25-26-án Tantermi Színházi Szemle lesz. Nagyon várjuk az előadásokat, két csapat produkcióját már láttuk, de szívesen nézzük újra őket. A RÉV Színház Belém égsz című produkciója egy másik szemszögből néz a Nóra kapcsán már említett párkapcsolati problémákra, és szintén nagyon érdekesen alkalmazza a részvételi színházi formát. Ez az előadás is középiskolásokhoz szól, érdemes keresni. Mi a RUSZT Fesztivál keretében a Kettőspontban láttuk főként szakmabeliek társaságában, és hosszú órákig elemeztük a látottakat. Szivák-Tóth Viktor drámáját a szerző rendezésében Balla Richie, Kiss Tünde, Szántó Dániel játsszák. A Nézőművészeti Kft7 nap című előadás már 7-8. osztálytól ajánlható, az iskolai zaklatás a témája, két remek színésznő, Bajor Lili és Kőszegi Mária előadásában. Az egyik kedvenc ifjúsági könyvünkből, Eve Ainsworth azonos című művéből Scherer Péter rendezett előadást. Mindig nagyon megörülünk, amikor az általános iskola felső tagozata számára is elérhető előadásra bukkanunk, ez a korosztály még mindig elég mostohán van kezelve színházi berkekben.
A KB35 Színházi Nevelési Társulat is jelen lesz a fesztiválon egy általunk még nem ismert előadással, a Kimondva-kimondatlanul cíművel. A Varázsecsetttel Villant Bálint és Fodor Éva nemrég járt nálunk, erről már olvashattatok a FakTúrán. A Gizda című, középiskolásoknak szóló előadás is kedvencünk tőlük. Ha azon szeretnénk gondolkodni népesebb diákcsoportunkkal, hogy hogyan lehet jól segíteni valakin, aki szerintünk bajban van, akkor ezt az előadást válasszuk! Boda Tibor és Fazekas Anna Dorottya alakítása lenyűgöző, és mindketten nagyon értenek a megcélzott korosztály nyelvén.
Április 22-én a Jurányi Házban lesz újra látható a Láthatáron Csoport három szereplős, ókori görög környezetbe helyezett igen izgalmas tandrámája, a Kenyértörés. Fábián Péter írása és rendezése a tavalyi évben nagy kedvencünk volt. Hősiességről és hazaárulásról, szülő-gyerek kapcsolatokról, háborúról és békéről beszélgethetünk az előadás kapcsán. Csányi Dávid, Háda Fruzsina és Feuer Yvette játékában gyönyörködhetünk, ha ezt az előadást választjuk. A Láthatáron Csoport is gondol a kisebbekre is, nekik a Ketrecharc című előadásukat ajánljuk. Láttuk már iskolai környezetben is, maradandó élmény volt a gyerekeknek. Film is készült belőle, amit a feldolgozást segítő segédanyaggal együtt szintén szívesen visznek az alkotók az iskolákba.
Számunkra nagyon fontos műhely a MáSzínház, a Carlo és a Különös című színházi nevelési előadásaink a szívünkhöz nőttek. Ezek sajnos nagyközönség számára ritkán láthatóak, de iskolai csoportoknak elérhetőek. Legutóbb egy befogadott produkciót láttunk náluk alsó tagozatosokkal, a Hököm Project Mimózáék című előadása vicces és szívmelengető élmény volt. Remek bábos megoldásokkal, szerethető karakterekkel.
Végül, de nem utolsósorban, 11-12-es középiskolások és felnőttek számára ajánljuk a TrainingSpot TársulatRePlay című előadását, melyet már több, mint ötvenszer adtak elő az alkotók, ezekből háromhoz nekünk is szerencsénk volt. A sok improvizatív elemet tartalmazó, mindig megújuló előadás fontos beszélgetések kiindulópontja lehet. Az alapanyag Stephen Belber Tape című darabja, ami 1999-ben íródott, 2001-ben pedig filmes feldolgozás is készült belőle Richard Linklater rendezésében. Ebből készített nyelvileg leleményes átiratot Boda Tibor író-rendező. Legközelebb a győriek ismerkedhetnek az előadással, de Budapesten is gyakran elcsíphető, és természetesen, ez is meghívható iskolákba, de akár nagyobb baráti közösségekbe is.
A Gyermekszínházi Világnap jelmondata: „Vigyél egy gyereket színházba ma, vagy a színházat hozd el neki!” Erre szerettünk volna lehetőséget teremteni ünnepi ajánlónkkal.
Az Apertúra havi rendszerességgel jelentkező HírHalász Programjának márciusi alkalmán jártunk. Ezúttal Benkó Bence írt és rendezett egy csütörtöki hírből bő másfél órás előadást az érdeklődőknek. A meghívott játszótársak ezúttal Nagypál Gábor, a Stúdió K színésze és Pájer Alma Virág, a Budapest Bábszínház és a Tér12 színésznője voltak. A Stúdió K Színház és az Apertúra elődje, a k2 Színház, szoros együttműködése már az ősidőkre tekint vissza, a Stúdió K nem csak befogadta az akkor szárnyait bontogató csapat előadásait, a Mielőtt az éj leszállt és A Cenci-házat, de közösen is hoztak létre emlékezetes előadásokat. Mi is egy ilyenen, a Dürrenmatt-átirat Bakfittyen figyeltünk föl a k2-re, miután már kihagyhatatlan volt számunkra a következő koprodukció, a Rettegés és ínség is. Nagypál Gábor tehát nem vendégként, inkább jó ismerősként érkezett a produkcióba, bár a jelen csapatból eddig csak Borsányi Dániellel állt együtt színpadon. Pájer Alma Virág is otthon érezhette magát, hiszen a Tér 12 K(i)útkeresőkjében Urbán Richárddal próbálnak színre vinni egy darabot a nézők segítségével, és ezt az előadást is az Apertúra Bázison láthatjuk. Így A gátőr című hírszínházi előadás szereplőgárdája miatt egyszerre volt nagyon ismerős és újszerű nézőknek és alkotóknak egyaránt.
Az alkotók: Bán Bálint, Borsányi Dániel, Nagypál Gábor, Urbán Richárd, Benkó Bence, Formán Bálint, Pájer Alma Virág, Papp Letícia
Ugyanezt az egyszerre otthonos és egyszerre originális élményt adta számunkra a színpadi játék is. Benkó Bence egy, a közelgő önkormányzati választásokon induló kormánypárti jelöltekről szóló, hírből inspirálódva Bacsó Béla 1969-es filmszatírájának, a Tanúnak egy figyelemre méltó parafrázisát írta meg erre az alkalomra. Feketevágás helyett egy lefóliázott mesekönyv birtoklása lesz az az apró botlás, ami miatt Gödény (Borsányi Dániel), az egyszeri, független színházi díszítő a politika karmai közé keveredik. Bibe (Nagypál Gábor), a kormánypárt nagy hatalmú manipulátora lehetőséget lát benne, ráadásul akkora a káderhiány a kormánypárton belül, hogy minden lehetőséget meg kell ragadnia a hatalomnak, ha legalább látszatra működtetni akarja az országot. Így lesz Gödény kórházigazgató, a Stúdió K Színház vezetője és egy egyetem rektora, végül polgármesterjelölt. Ez a villódzás a film világa és 50 évvel későbbi valóságunk között hol felvillanyozó, hol félelmetes. Felvillanyozó a tisztelgés a színészelődök előtt, felidézni Kállai Ferenc, Őze Lajos, Both Béla és Versényi Ida alakítását méltó megemlékezés. Másfelől félelmetes, hogy ez a történet minden nosztalgikus felhang nélkül működik 2024 márciusában. A szállóigévé vált mondatok ebben az új kontextusban változtatás nélkül elhangozhatnak, a bornírtság, a hozzá nem értés, a hatalom túlkompenzáló kiszolgálása újra itt van köztünk. Urbán Richárd Rondella miniszterelnöke egészen félelmetes volt. Attól a kiüresedett tekintettől, a lárvaszerű arctól, a faék egyszerűségű gondolkodásmódtól, ami a hatalom legfőbb birtokosát jellemezte, a hideg futkosott a hátunkon. Ez a doktor miniszterelnökúrról alkotott paródia nem külsőségeiben hozta elénk a túl jól ismert figurát, hanem működésmódjában. Formán Bálint, mint egyre följebb kapaszkodó, gátlástalan és erőszakos csatlós, szintén pontos és lidérces alakítás.
„Miért halad így a történelem? Hogy az emberiség derűsen váljék meg múltjától.”
Ebben a hónapban még rengeteg alkalommal érdemes lesz visszatérni az Apertúra Bázisra. A csapattal ismerkedőknek a Hidegpont című előadást ajánlanánk, az élőzenével kísért, színházi közegben játszódó gengszterkomédia rendkívül szórakoztató, miközben a közéleti kérdésekre való reflexiót sem ússzuk meg. Teljessé az élmény akkor válik, ha ehhez a hónap második felében hozzánézzük a Rebelliseket és a PremierBullyt. Három nagyon különböző, mégis tematikájában egységet alkotó előadásról beszélhetünk, a három előadás külön-külön is lezárt egységet alkot, de a három együtt egy komplexebb képet ad. A Felhőkakukkvár a múlt hónapban nagy kedvencünkké vált, a KV Társulattal együtt létrehozott produkció Arisztophanész komédiáinak igen üde, fogyaszthatóvá tett variációja. A négy befogadott előadás mind különleges valamiben, egytől egyig színházi csemegék. A Kétlámpás Blogon az Apertúra címke alatt szinte az összes előadásról írott kritikánk megtalálható:
Ebben az évben azokat a női szerzőket gyűjtöttük össze, akiknek a munkáit 2023. március 8. és 2024. március 8. között láttuk. A képek sorrendjében: Gianina Cărbunariu, Csábi Anna, Dézsi Fruzsina, Gimesi Dóra, Háda Fruzsina, Hódi Virág Noémi, Kemény Zsófi, Line Knutzon, Lábán Katalin, Móga Piroska, O. Horváth Sári, Pass Andrea, Podlovics Laura, Gajda Anna, Romankovics Edit, Szabó Borbála, Szabó Imola Julianna, Szarvas Melinda, Szemerédi Bernadett, Tóth Réka Ágnes, Elise Wilk, Znajkay Zsófia. Mindannyiuknak nagyon köszönjük az élményt!
Az általunk ebben az időszakban látott 135 előadásból 21-nek volt nő a szerzője. Ez siralmas 15%. Túlnyomó részt független színházi előadásokról van szó. Kíváncsiságból megnéztük négy budapesti kőszínház – a Katona József Színház, az Örkény István Színház, a Radnóti Miklós Színház és a Vígszínház – új bemutatóit és repertoárját, hátha csak mi választunk rosszul, és ha kőszínházba járnánk, ebből a szempontból kielégítőbb lenne az eredmény. Véletlenül ebben az esetben is 135 előadást számoltunk össze, ahol értelmezhető a szerzőség, és még alacsonyabb, 12%-os eredményt kaptunk. Itt azért megemlítendő, hogy az Örkény idei négy bemutatójából kettő is női szerző műve, Kincses Réka és Gáspár Ildikó jegyzik a szövegkönyveket. Természetesen ez az arány abból is adódik, hogy a klasszikus színműveket szinte kivétel nélkül férfiak írták, igazságtalan lenne tehát számonkérni a színházakon, hogy nem játszanak több női szerzőt. Valóban így lenne? Ennek a kérdésnek az eldöntéséhez átszámoltuk az általunk látott produkciókat, és csak a kortárs szerzők műveit vizsgáltuk. Az elmúlt évtizedekben csak sikerült annyit változnunk, hogy gond nélkül találhatunk nők által írt műveket. A 93 kortárs színpadi szöveget vizsgálva, amit megnézhettünk az elmúlt egy évben, valóban némi javulás mutatkozik. A férfi és női szerzők aránya így 70%-30%-ra módosul. Ez annak fényében tűnik igazán lemaradásnak, hogy ugyanerre az időszakra vonatkozó olvasmányaink különösebb odafigyelés nélkül hozzák a 55%-45%-os arányt, amit egyébként a főképp a kritikaíráshoz olvasott drámák és szövegkönyvek billentenek ki az egyensúlyból.
Nem csak a címben említett esélyegyenlőség miatt probléma ez, bár ez sem elhanyagolható szempont. Az, hogy egy nőnek szerzőként tized annyi esélye van színpadra kerülni saját drámájával vagy szövegkönyvével, mint egy férfi szerzőnek, mélyen igazságtalan. Ha fent felsorolt alkotók műveit megnézzük, pont ugyanolyan műfaji sokszínűséget találunk, mint a férfi szerzőknél. Az autobiografikus szövegek mellett klasszikusok átiratát vagy újramesélését, ökothrillert, történelmi drámát, fekete komédiát, mesét és kifejezetten politikus alkotást is találhatunk. Ha teljesen önző, nézői szempontból tekintünk a jelenségre, akkor nem csak felháborító, de kifejezetten káros is. Megfosztatunk olyan nézőpontoktól, melyekkel új ismereteket, tapasztalásokat szerezhetnénk a világról. Vétkes pazarlás ezeket a történeteket, meglátásokat, revelációkat az asztalfiókban hagyni. Egyszerűen nem engedhetjük meg magunknak, hogy ennyi ötlet kárba vesszen. Ki tudja, lehet, hogy valamelyik égető társadalmi problémánk megoldásához innen jönne a döntő inspiráció vagy egyenesen a megoldás.
