Mi lehetne izgalmasabb dolog ily hideg január végi vasárnap este egy nagy séta után behúzódva a meleg biztonságos lakásba, mint végig csemegézni mi minden jót kínál nekünk a Kettőspont Színház és Spirituális ügynökség februári programja. Azt már a plakátra pillantva láthatjuk, hogy a januári kis „pihenő” után nagy elánnal veti magát a pesti éjszakába a színház.
Nagy örömömre február 3-án délután 4 órakor nem csak a gyermekek szívét fogja elrabolni Varró Dániel: A leprikónok átka – élőzenés interaktív mesejátékával Ács Tamás barátom, akit csak imádni lehet. Átéltem úgy momdom, nem ciki felnőttként sem megnézni az előadást, mert hatalmas élmény, persze csak ha a nebulók szülei hagynak jegyet. Február 4 és 9 este 7 órai kezdettel Egressy Zoltán: Valle della luna című drámája megy Formanek Csaba rendezésében, amit a színészi játék kiemelkedő színvonala miatt ajánlok, Ági és Miki még nem okozott csalódást nekem soha.
Izgalmas programnak tűnik a WAVING DISTANCES est február 15-én este 7-kor, performance és táncfilm PREMIER, rendező Kovács Kinga akivel ha jól sejtem a filmvetítés után beszélgetésre is lesz lehetőségünk, mint vélhetően a többi alkotóval is. Amikor legutóbb voltam tánc rendezvényen a kettőspontban, nagyon nem bántam meg, pedig nem az én műfajom!
Kiemelten ajánlom a 18-án este 7-kor kezdődő Az ötször született fiú – színházi „kámedi” előadást amit két nagyon szimpatikus remek színművész barátom Majorfalvi Bálint és Téglás Márton ad elő, ők írták és rendezték a rendkívül szórakoztató – ha nem sértés- viccesnek is mondható darabot ami pikk-pakk elfeledteti velünk a hétköznapi gondokat és a színház varázsporát hinti ránk.
Mindezen kiemelkedő színházi produkciókon kívül lesz még, koncert, kiállításmegnyitó, könyvbemutató, helyszíni jegyvásár ami közösségi esemény is amit azért ajánlok, mert találkozhatunk az alkotókkal is.
Szóval tartsanak velem kuckózzanak be és böngésszék át a kínálatot, és mihamarabb vegyenek jegyet, nehogy lemaradjanak. Aki tenne is a közért és az alternatív, független színházakért, önkéntesnek is jelentkezhet, ha ez motiváló, velem is lehet így együtt „szolgálatban” 🙂
A nyár igazi szenzációja volt az Üvöltő szelekből készített musical. A Szentendrei Teátrumban lehetett rábukkanni, és a Kétlámpás Blog számára 2023 legnagyobb meglepetése volt. A színpadi változat, a dalszövegek és a rendezés Máthé Zsolt munkája, a zenét Kákonyi Árpád szerezte. Tornyi Ildikó, Formán Bálint, Zsigmond Emőke, Mátyássy Bence, Kákonyi Árpád játsszák remek csapatot alkotva. Végre újra elérhető, szemfülesek január 24-én és 25-én is megnézhetik, jegyek még elérhetőek. A lassabb reagálásúak táblázzák be a február 22-ei előadást! Mi biztosan újranézzük.
Avagy ott és holnapután 2023. január 21. vasárnap 16-21 óra között a Ráday utca 39. szám alatt.
Érdemes ellátogatni holnapután a Kettőspont Színházba, nem csak azért mert ott mindig egy szellemi erőtér vehet körbe minket, hanem azért is mert most jegyeket is vásárolhatunk úgy, hogy közvetlenül az alkotóktól juthatunk információkhoz, ajánlókhoz. Kevés színházban lehet manapság kontaktusba kerülni a mű létrehozóival, ne legyünk restek éljünk az élet adta lehetőségekkel szólítsuk meg az alkotókat! Egyet ígérhetünk a FakTúra ott lesz és tudósít az eseményről!
Tavaly nyílt meg a Csányi utca 3-ban az Apertúra – A Perpetuum Manufaktúra saját játszóhelye, és amint a nyitóképen is látható, rengeteg fantasztikus előadásra látogathatunk el hozzájuk a hónap hátra lévő részében. Az Apertúra a legendás k2 Színház főnixmadárként új életre kelt formációja, akik végre, hosszú kanyargós keresés, buktató és kalandos kacskaringó után otthonra találtak. És az is látszik, nem felejtették el, milyen otthontalannak lenni, a saját produkcióik mellett rendre befogadnak olyan előadásokat, csapatokat, akiknek játszóhelyre van szükségük. Nem csak a hely nyitott, de a társulat is, az Apertúra szívesen dolgozik együtt más csapatokkal, színészekkel, vendégrendezőkkel.
Jó példa erre a január 20-án megnézhető Felhőkakukkvár című előadás, melyet a KV Társulattal közösen hoztak létre. A három Arisztophanész komédiából, a Nőuralomból, a Nők ünnepéből és Lysistrate-ból készített darabot Fábián Péter írta és rendezte. Mi eddig csak a munkabemutatót láttuk, végre eljutunk a kész előadásra is. Attól tartunk, a háború, a béke és a nők közéleti szerepvállalása a bemutató óta mit sem vesztett aktualitásából. Formán Bálint, Jászay Dorina, Király Dániel, Száger Zsuzsa, Urbanovits Krisztina közös játéka pedig nem mindennapi csemege lesz.
A Tér 12 befogadott produkciója, a K(i)útkeresők egy vadonat új színházi forma, aminek az alkotók a JátékSzínház nevet adták. A nézők egy appon keresztül irányíthatják a karaktereket, végig befolyásolhatják a történet menetét. Az előadás ötvözi a videójátékok interaktivitását az improvizációs színház eszközeivel. Küldetésünk, hogy egy független színházi csapatot eljuttassunk a bemutatóig. A Kétlámpás Blog nagyon szerette ezt az előadást, írtunk róla és első Tilos Rádiós beszélgetésünknek is egyik fő témája volt. Az Apertúra csapatából Urbán Richárdot láthatjátok, játszótársai Ténai Petra, Pájer Alma Virág és Martinkovics Máté. Az előadást Viktor Balázs írta, Dékány Barnabás rendezte és Benkó Barnabás programozta. Január 22-én lesz látható legközelebb
Mi feltétlenül újranézzük a Rebelliseket január 26-án. A Fehér Rózsa mozgalom ellenállóinak történetét montírozta össze a csapat a saját történeteikkel, a színművészeti egyetemeken tapasztaltakkal. A két idősík egymásba játszása igen termékeny teret nyit arra, hogy együtt gondolkodjunk ellenállásról, a hatalomhoz való viszonyról, esélyekről és buktatókról. Először, a színház ajándékaként láthattuk, amikor is az Apertúra csapata a tanársztrájkok legpezsgőbb időszakában pedagógusokat hívott meg az előadásra. Benkó Bence és Bíró Bence szövegkönyvét Benkó Bence állította színpadra és Meyer Lili, Bán Bálint, Borsányi Dániel, Formán Bálint és Urbán Richárd játsszák.
Az Apertúra legújabb produkciója a tiszaeszlári vérvádból készített A nagy erdő, mely tele van homálylyal. Az előadás különlegessége, hogy az apertúrások a Budapest Bábszínház társulati tagjával Csarkó Bettinával és a Gólem Színház ifjúsági csoportjának tagjaival, Dajka Szúra Szerénával és Urmai Blankával dolgoztak együtt. A zenének ebben az előadásban is, ahogy a Rebellisekben és a még említésre kerülő Hidegpontban is hatalmas szerepe van. Horváth Szabolcs zenei világa nagyon sokat tesz hozzá a produkcióhoz. A Kétlámpásnak nem csak a premierhez volt szerencséje, de egy nyílt próbán is részt vehettünk, nagyon szívünkhöz nőtt ez az előadás, egészen biztosan megnézzük majd, hogyan alakul. A rendezés ezúttal is Benkó Bence munkája, a vendégek mellett Bán Bálintot, Borsányi Dánielt, Formán Bálintot, Király Dánielt, Meyer Lilit és Urbán Richárdot láthatjátok a színpadon január 28-án.
Kritikánk itt olvasható, a nyílt próbáról a Kétlámpás Blog facebook oldalán számoltunk be:
Utolsó ajánlatunk január 29-re szól, újabb színházról szóló darab, ezúttal egy maffiatörténet zsánerében. A Hidegpont humora egészen elképesztő, a finom csipkelődéstől a vérfagyasztó szarkazmuson át a fekete humor abszurditásáig a társulat az egész skálát bejárja. Mindez persze nem működne, ha nem a mi színházi világunk realitásában gyökerezne az összes poén. A játszók történeteiből Bíró Bence alkotott darabot és Benkó Bence rendezte. Élő zene, Szép András zongorajátéka, festi alá az előadást rendkívül hangulatossá téve azt.
„Az előadás kollektív traumafeldolgozás. Miközben nem titkolt célunk, hogy legalább röhögjünk egy jót magunkon, még egyszer, de talán nem utoljára.”
Február 3-án újra Cucli! Benkó Bence és Király Dániel egy éjszaka alatt egy aktuális hírből megírt darabját egy napi próbával adja elő a társulat és a meghívott vendég, ez alkalommal Pokorny Lia. Az egyszer látható produkció nem csak exkluzivitása miatt vonzó program, de amiatt is, hogy eddig minden alkalommal a hasunkat fogtuk végig a nevetéstől.
Igen, hamarosan újra indul a Ráday utcán az élet! A Kettőspont Színház idei évada is kezdetét veszi, és többek között ötvenegyedjére is megnézhetjük Weiner Sennyey Tibor remek monodrámáját Formanek Csabától. Az ötvenedik jubileumi előadás apropóján készült nagy sikerű interjúkant itt olvashatják újra a színházba járók:
„- – – És neked mi a kifogásod a megalkuvásra? – – -„
Ritkán látható előadást ajánlunk, ami a bemutató óta csak egyre aktuálisabbá válik minden újabb nappal. George Orwell 1984 című regényéből Sipos László Márk készített színpadi adaptációt, ami, köszönhetően Zrinyifalvi Eszter dramaturgiai munkájának, képes a két színészre – Sipos László Márk és Berényi Nóra Blanka – írt variációban felmutatni a regény totalitását. Mi nagyon sokat tanultunk ebből az előadásból, miközben minden percét élveztük, és a regényvilágot jellemző hátborzongató ráismerések sem maradtak el. Nem csak annak ajánljuk tehát az előadást, aki szívesen látná ezt az ikonikus művet színpadon, de annak is, aki kíváncsi arra, hogyan lehet sikeresen adaptálni egy regényt színpadra, és annak is, aki érdeklődik az iránt, hogyan lehet érvényesen, meglepően és hatásosan beépíteni a videotechnikát egy színházi előadásba.
A Kétlámpás Blog az egyik első előadásról írt kritikát, kíváncsiak vagyunk, egyet értetek-e vele egy későbbi előadást látva.
Az XX84-et ezúttal január 17-én láthatjátok; a Csányi utca 3-ban található Apertúra – A Perpetuum Manufaktúra fogadta be, az előadások itt 18:45-kor kezdődnek.
Illusztráció: Rékasi Attila felvétele a szentendrei temető egy sírkövéről
Már gyermekként is mindig lenyűgözött, amikor megláttam a képernyőn. Ennek egyik oka, hogy mindig is vonzottak a nemes arcélű, mondhatni arisztokratikus karakterek, mert úgy vagyok velük, mint az emberi léttel: kell legyen benne valami fennkölt.
Sorolhatnám szerepeit, de most ezen a szomorú napon szeretnék mégis vidáman emlékezni rá és ide idézni Haumman Péterrel karöltve zseniálisan megformált szinkronszerepét a Macskafogóból, ahol Teufel-t (Mr. Tejfölt) alakítja:
„Teufel: – És.. üdvözlöm a kedves feleségét! Safranek: – Köszönöm uram, de már egy éve Önnel él.”
Hallom a hangjuk, feledhetetlen! Nyugodjék békében.
Benedek Miklós (Budapest, 1946. szeptember 28. – Budapest, 2024. január 9.) a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színész, színházi rendező, szinkronszínész, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. (forrás wikipédia)
„Az öregek úgy tartották, hogy a boldogság gyönyörű madár, és messze-messze keleten él, hófödte hegycsúcsokon. Amerre a madár száll, boldogság repül vele.”
A Láthatáron Csoport az Átlátszó Hanggal és a MOME Budapest jelmez specializáció mesterszakos hallgatóival egy nagyon izgalmas összművészeti produkció születésébe engedtek betekintést az érdeklődőknek a ma esti fázisbemutatón azEötvös10-ben. A tibeti népmese alapján készülő előadás a kortárs tánc, a fizikai bábszínház, a zene és Szálinger Balázs szövegének köszönhetően a kortárs irodalom találkozása lesz. Az előadást Markó Róbert és Kovács Domokos rendezi, Feuer Yvette és Berta Csongor játssza, a zenei megvalósítás Kaincz Orsolya és Gryllus Samu munkája. Izgatottan várjuk, hogy elkészüljön ez a pazar látványvilágú, sokféle nézői stratégiát előhívó előadás. Mutatjuk az alkotókat és néhány jelmezt.
Gryllus Samu, Berta Csongor, Feuer Yvette és a jelmezkészítő csapat Szűcs Edit, a MOME adjunktusának vezetésével (Fotó forrása a Láthatáron Csoport facebook oldala)
(Fotó forrása a Láthatáron Csoport facebook oldala)
(Fotó forrása a Láthatáron Csoport facebook oldala)
Harmadik adásához ért A Kétlámpás Csodálatos Barátai műsor
Ezúttal Formanek Csaba színházi és filmrendezővel, színésszel és drámaíróval, a Kettőspont Színház vezetőjével beszélgetünk többek között közösségépítésről, buborékokról és kapcsolódási lehetőségekről.
Ebben a karácsonyi adásban Király Cintiával és Tóth-Lederhaas Csongorral beszélgetünk, akik az elmúlt év szeptemberében alakult Klisé Társulat tagjai. Szó esik az adásban a Keleti István Művészeti Iskoláról, a csapat három eddigi produkciójáról (imprókból: Képek által, Pass Andrea: Újvilág, Nagy-Szakmáry Attila: Villámrandi), a társulat színházképéről, arról, hogyan csinálnak színházat és még sok másról. Az adás felvételről szól, amelyet dec. 20-án vettünk fel. A felvételt Gencsev Gábor vágta meg nekünk, hála és köszönet az express munkáért!
Független színházak alkotóival beszélgetünk a Két Lámpás színikritikai blog szerzőiként. Első adásunkban Viktor Balázs színész, rendező, drámaíróval, szóval színházcsinálóval, a Tér 12 Kulturális Egyesület vezetőjével a K(i)útkeresők című interaktív előadás írójával beszélgetünk arról, hogy milyen lehetőségei és jótékony hatásai vannak a színházi életben a demokratikus ügymenetnek és az elfogadó alkotói közegnek.
Egy kőszínházban is nagy dolog, ha egy darab eljut az ötvenedik előadásig, egy független színház esetében azt gondolom, ez még inkább érvényes! A Kettőspont Színház a Ráday utca színfoltja, spirituális ügynökség, azaz remek közösségi tér is! Mindig jó a hangulat, de 2023. december 21-én a szokottnál is nagyobb volt a készülődés. Ahogy mondani szokták, a csillárról is lógtak a Diogenész című Weiner Sennyey Tibor tollából született monodráma ötvenedik, jubileumi előadásán. A FakTúra Művészeti és Kulturális folyóirat Formanek Csaba rendezőt, színészt kérdezte szerepéről, a darabról, érzéseiről és a jövőről.
– Csaba, ez az első ötvenedik előadást megélt darab az életedben?
Formanek Csaba: Nem, évekkel ezelőtt az Étellift című előadásunkkal eljutottunk majdnem hetvenig, ha jól emlékszem. Monodrámából ez az első ekkora széria, de remélem, hogy a Hádésszal is elérem majd ezt az előadásszámot. A Diogenésszel pedig most már megcélozhatjuk a 100-at!
– Amennyire tudom, kőszínházban is becsületes, ha egy darab ötven előadást megél, azért ez nagy dolog, azt gondolom, az írónak és neked is rendezőnek, előadónak. Más érzés, más hangulat az ötvenediket játszani, vagy ugyanolyan mint bármelyik előadást?
F. Cs.: Talán csak azért volt ezúttal picit más, mert tudtam, hogy a közönség is tudja, hogy ez most egyféle jubileum, így minden bizonnyal van egy magas elvárás. Ez az érzés azonban az előadás közben bennem teljesen feloldódott, és úgy érzem, a nézőkben is. Ami még nagyon meghatározó volt – és ennek az 50. előadás is oka lehetett -, hogy nagyon sokan jöttek el, talán ennyien még nem is ültek a Diogenészen a Kettőspontban, és elég jó érzés ilyen létszámú közönségnek játszani.
– Ennek tükrében felvetődik bennem a kérdés, milyen érzés az, amikor nem megy jól egy darab és le kell venni a repertoárról?
F. Cs.: A „nem megy jól” kifejezés nagyon relatív, mert arra is vonatkozhat, hogy kevés nézőt vonz be, vagy arra is, hogy kevésbé jó az előadás. Ez utóbbi számos okból is előállhat: a színészi játék, a megírt szöveg vagy maga a rendezés nem elég találó, nem elég mély, nem elég aktuális, stb. Vagy mindezek különböző variációi. Nem tagadom, mindegyikből volt már tapasztalatom. Ilyen esetben én igyekszem elemezni magamban, hol lehet a hiba, mi a gyengeség, lehet-e rajta javítani. Önmagában egy-egy ilyen tényező még nem elég, hogy egy sok munkával összehozott előadástól megváljunk, azonban ha több ilyen merül fel egyszerre, illetve hosszabb távon sem javul a helyzet, akkor olykor hamarabb kell megválni egy-egy előadástól, mint ahogy azt az ember szíve szerint tenné. És hát nyilván ez nem túl jó érzés, marad benned valami hiány, valami betöltetlenség, amit jó esetben fel tudsz majd használni egy következő alkotási folyamatban.
– Mi lehet vajon a Diogenész titka? Mitől futhatott ilyen jó szériát ez a monodráma?
F. Cs.: A Diogenész esetében több szerencsés szál futott össze, és érlelődött meg az évek során. Az egyik kétségtelenül Weiner Sennyey Tiborral való barátságunk és évek óta tartó színházi együttműködésünk, aminek ez a szöveg is egy eredménye volt, hiszen már az elejétől rám írta a darabot, és bár a szöveg teljesen Tibor munkája, a dramaturgiában már megírás közben is voltak észrevételeim, amiket ő nagyon értő és ihletett módon épített bele a végső változatba.
A darab szerintem abban is erős – és ez szintén Tibor érdeme-, hogy rendkívül egyszerűen, de annál erőteljesebben épít fel egy metafora-rendszert a főhős köré, és minden egyes mozzanat erkölcsi dilemmákat feszeget, de ezt az előadás humora és a figura szertelensége sokáig elrejti a néző elől, hogy aztán a végén a költői motívumok és a morális kérdések láncreakció-szerűen robbanjanak fel.
A harmadik ok talán abban keresendő, hogy az évek során elég szoros viszonyt tudtam felépíteni a figurához, így nem nagyon van különbség a saját érzéseim, élményeim és a darabbéli Diogenészé között. Pontosabban a szereplőt – mint amolyan személyiség-lehetőséget – tudom arra használni, hogy kissé „punkosabban” tudjak létezni, mint amennyire a hétköznapokban mernék. Ez a folyamat talán nem csak számomra, de a közönség számára is felszabadító.
A negyedik ok az, hogy a 2016-os bemutató óta ez az előadás sajnos csak egyre aktuálisabb lett. Annak idején a menekültválságra való reakcióként és néhány egyéb konkrét aktuálpolitikai utalás miatt elég élesen állásfoglalásra késztetett az előadás, ami sokak számára talán kellemetlen is volt. Mostanra azonban az idő ezt is „megoldotta”: a lényeg ugyanannyira aktuális, a túl közeli dolgok pedig már számunkra is kicsit történelmi távlatba kerültek. Most már könnyebb nevetni és megrendülni is, mert politikai színtérből egy személyesebb történet terévé vált az előadás, megőrizve és talán meg is erősítve az univerzális, mindenkire érvényes mondanivalót is.
És végül van egy úgymond technikai oka is ennek, ami ered a darab témájából és főhőséből: alig van szükség bármire is az előadáshoz, így nagyon könnyen utaztatható, költséghatékony és nagyon rugalmasan adaptálható szinte bármilyen térhez. Emiatt tudtunk eljutni vele az ország számos pontjára, az erdő közepétől lakásokon keresztül színházi terekig.
– Tudom, hogy szokott lenni előadások után egy beszélgetés a darab kapcsán a közönséggel, amit te nagyon szeretsz. Ehhez kapcsolódva kérdezem: volt már olyan, hogy az ott felmerült észrevétel, diskurzus befolyásolta a darabot és egy későbbi előadásba valami beépült vagy máshogy játszódott?
F. Cs.: Általában az a tapasztalatom, hogy a Diogenész esetében a közönség utólagos reakciói megerősítik bennünk és bennem azt, hogy ezt kb. így érdemes csinálni, illetve folytatni. Nem nagyon szokott előfordulni, hogy más irányt javasolnának a darabnak, a rendezésnek vagy a színészi játéknak, inkább az előadásban megszólaló témákat, helyzeteket, jelentéseket és azt a hatást szokták elemezni, amit az este rájuk gyakorolt. Szóval a legjobb hatás, ami beépül, az végső soron az, hogy igen gyakran érzem, hogy az emberkeresés sikerrel járt. Erre pedig nagy szükség van ebben az egyre képmutatóbb világban.
– Utolsó kérdésem az, van-e már új monodráma a terveid között, s ha igen, arról mi tudható, mi publikus?
F. Cs.: Januárban szünetet tartunk a Kettőspontban, amelynek során ezen a kérdésen is szeretnék majd meditálni. Vagyis igen, tervezek új előadást, de nem feltétlenül monodrámát… Abból van már kettő is, minek halmozni, ugyebár… Szóval van egy érdekes terv a tarsolyban, amihez lehet, hogy Tibinek is van némi köze, de ezt – mivel bennem is rengeteg a bizonytalanság – egyelőre fedje még egy kis jótékony homály.
Ja, és szilveszterkor bemutatok a színházunkban egy kisfilmet (lehet, hogy nem is olyan kicsit), amit nyáron forgattam, és bár van egy csomó szereplője, mégis „majdnem” monodráma lesz. Most zajlanak az utómunkák, még címe sincs. Ha jól sikerül, majd máskor is levetítem, de az internetre nem kerül fel, szeretném, ha az emberek összegyűlve, egymás társaságában, színházi élményként tudnák befogadni.
És ami még bizonyos: Diogenész folytatja, és tavasztól ismét aktív lesz, láthatjátok majd a Kettőspontban is, de házhoz is hívhatjátok a jövő évi emberkereső turné keretében.
Új darabot mutatod be múlt hét vasárnap este a Ràday Utcai Színhàzak Találkozója fesztivál keretében a Kettőspont Színház Ráday utcai színpadàn Formanek Csaba rendezésében Egressy Zoltàn darabját a Valle Della Lunàt. A fotókat a főpróbán készítettem már akkor meghatott a két remek színművész csodás játéka Agi Gubík és Miklós Hegedüs a premieren még elsöprőbb jàtékkal nyűgözte le a telthàz közönségét, pótszékezni kellett olyan sok néző volt kívàncsi a darabra.
