Nőnap 2025 – női monodráma-kollekció az elmúlt évekből

🎭Farkas Franciska🎭 Fodor Katalin🎭 Füsi Borka🎭 Háda Fruzsina 🎭Huzella Júlia 🎭Juhász Maja 🎭Kárász Eszter 🎭Lázár Helga 🎭Móga Piroska 🎭Mravik Eszter Júlia🎭Nagy Mari🎭 Ónodi Adél 🎭Pájer Alma Virág 🎭Pálos Hanna 🎭Pető Kata 🎭Pusztai Luca🎭 Rácz Magdi 🎭Sárközi-Nagy Ilona 🎭Simor Ágnes🎭Sipos Vera 🎭Sodró Eliza 🎭Schupp Gabriella 🎭Szalontay Tünde 🎭Szemerédi Bernadett🎭


Idén azokat a nők által előadott monodrámákat gyűjtöttük össze, amiket a Kétlámpás Blog elindítása óta láttunk. Legtöbbjükről írtunk is, és nagyobb részük a mai napig megtekinthető. A monodráma bátor műfaj. Kell hozzá önbizalom, hit abban, hogy egy erős történet az erős színpadi jelenléttel párosulva megadja azt a teljességet, amit egy többszereplős színpadi produkció. Kell hozzá valami elementáris közlésvágy. Nemcsak akkor, amikor az előadó a saját történetét viszi színpadra, de akkor is, amikor a hangját adja olyan nőknek, akiknek története nélkül szegényebb lenne a világ.


Az a benyomásunk, hogy a nőknek nagyon sok mondanivalójuk van önmagukról, és kevésbé szemérmesek ezeknek színpadi megfogalmazásában, mint a férfiak. Nemcsak a specifikusan női sorsról, a szülésről, a prenatális gyászról, anyaságról, örökbefogadásról beszélnek, de olyan témákról is, mint a kisvárosi élet, az identitáskeresés, az öregedés, a transzcendenssel való kapcsolat, egy közösség felépülése és elvesztése, amik univerzális emberi tapasztalások. És van, amikor az elementáris mesélő kedv kap szárnyra, mint Farkas Franciska Gorkij elbeszélését feldolgozó Makar Csudrájában vagy Pájer Alma Virág Szegény Dzsoni és Árnikájában.


Hálásak vagyunk, hogy olyan élettörténeteket ismerhetünk meg, amik a kanonizált nagy történetek háttérbe szorított szereplőinek adnak hangot, vagy egy olyan nézőpontból mutatnak meg egy ismert történetet, ami felől még nem olvastuk a sztorit. Török Sophie, Kiváncs Illi, Fráter Erzsébet, Janikovszky Éva naplókból, levelekből, életrajzokból és önéletrajzokból, versekből összerakott élettörténetei nélkül szegényebb lenne az irodalomtörténet.


Köszönet az élményekért ezeknek a remek színésznőknek, és persze a mögöttük álló csapatoknak, rendezőknek, dramaturgoknak, drámaíróknak, látványtervezőknek! Mert bármennyire is a játszó viszi leginkább vásárra a bőrét ezen alkotások esetében, a legtöbb esetben igen komoly háttérmunkálatok eredménye a produkció. Reméljük még sokszor lesz részünk ilyen vagány, szókimondó, szomorú, elgondolkodtató, felszabadító, megrendítő és erőt adó történetekben.

Kritikáinkat az előadóra rákeresve megtalálhatjátok a Kétlámpás Blogon.





Mennyi az esélye? – nőnapi poszt

Ebben az évben azokat a női szerzőket gyűjtöttük össze, akiknek a munkáit 2023. március 8. és 2024. március 8. között láttuk. A képek sorrendjében: Gianina Cărbunariu, Csábi Anna, Dézsi Fruzsina, Gimesi Dóra, Háda Fruzsina, Hódi Virág Noémi, Kemény Zsófi, Line Knutzon, Lábán Katalin, Móga Piroska, O. Horváth Sári, Pass Andrea, Podlovics Laura, Gajda Anna, Romankovics Edit, Szabó Borbála, Szabó Imola Julianna, Szarvas Melinda, Szemerédi Bernadett, Tóth Réka Ágnes, Elise Wilk, Znajkay Zsófia. Mindannyiuknak nagyon köszönjük az élményt!

Az általunk ebben az időszakban látott 135 előadásból 21-nek volt nő a szerzője. Ez siralmas 15%. Túlnyomó részt független színházi előadásokról van szó. Kíváncsiságból megnéztük négy budapesti kőszínház – a Katona József Színház, az Örkény István Színház, a Radnóti Miklós Színház és a Vígszínház – új bemutatóit és repertoárját, hátha csak mi választunk rosszul, és ha kőszínházba járnánk, ebből a szempontból kielégítőbb lenne az eredmény. Véletlenül ebben az esetben is 135 előadást számoltunk össze, ahol értelmezhető a szerzőség, és még alacsonyabb, 12%-os eredményt kaptunk. Itt azért megemlítendő, hogy az Örkény idei négy bemutatójából kettő is női szerző műve, Kincses Réka és Gáspár Ildikó jegyzik a szövegkönyveket. Természetesen ez az arány abból is adódik, hogy a klasszikus színműveket szinte kivétel nélkül férfiak írták, igazságtalan lenne tehát számonkérni a színházakon, hogy nem játszanak több női szerzőt. Valóban így lenne? Ennek a kérdésnek az eldöntéséhez átszámoltuk az általunk látott produkciókat, és csak a kortárs szerzők műveit vizsgáltuk. Az elmúlt évtizedekben csak sikerült annyit változnunk, hogy gond nélkül találhatunk nők által írt műveket. A 93 kortárs színpadi szöveget vizsgálva, amit megnézhettünk az elmúlt egy évben, valóban némi javulás mutatkozik. A férfi és női szerzők aránya így 70%-30%-ra módosul. Ez annak fényében tűnik igazán lemaradásnak, hogy ugyanerre az időszakra vonatkozó olvasmányaink különösebb odafigyelés nélkül hozzák a 55%-45%-os arányt, amit egyébként a főképp a kritikaíráshoz olvasott drámák és szövegkönyvek billentenek ki az egyensúlyból.

Nem csak a címben említett esélyegyenlőség miatt probléma ez, bár ez sem elhanyagolható szempont. Az, hogy egy nőnek szerzőként tized annyi esélye van színpadra kerülni saját drámájával vagy szövegkönyvével, mint egy férfi szerzőnek, mélyen igazságtalan. Ha fent felsorolt alkotók műveit megnézzük, pont ugyanolyan műfaji sokszínűséget találunk, mint a férfi szerzőknél. Az autobiografikus szövegek mellett klasszikusok átiratát vagy újramesélését, ökothrillert, történelmi drámát, fekete komédiát, mesét és kifejezetten politikus alkotást is találhatunk. Ha teljesen önző, nézői szempontból tekintünk a jelenségre, akkor nem csak felháborító, de kifejezetten káros is. Megfosztatunk olyan nézőpontoktól, melyekkel új ismereteket, tapasztalásokat szerezhetnénk a világról. Vétkes pazarlás ezeket a történeteket, meglátásokat, revelációkat az asztalfiókban hagyni. Egyszerűen nem engedhetjük meg magunknak, hogy ennyi ötlet kárba vesszen. Ki tudja, lehet, hogy valamelyik égető társadalmi problémánk megoldásához innen jönne a döntő inspiráció vagy egyenesen a megoldás.