Ebben az évben azokat a női szerzőket gyűjtöttük össze, akiknek a munkáit 2023. március 8. és 2024. március 8. között láttuk. A képek sorrendjében: Gianina Cărbunariu, Csábi Anna, Dézsi Fruzsina, Gimesi Dóra, Háda Fruzsina, Hódi Virág Noémi, Kemény Zsófi, Line Knutzon, Lábán Katalin, Móga Piroska, O. Horváth Sári, Pass Andrea, Podlovics Laura, Gajda Anna, Romankovics Edit, Szabó Borbála, Szabó Imola Julianna, Szarvas Melinda, Szemerédi Bernadett, Tóth Réka Ágnes, Elise Wilk, Znajkay Zsófia. Mindannyiuknak nagyon köszönjük az élményt!
Az általunk ebben az időszakban látott 135 előadásból 21-nek volt nő a szerzője. Ez siralmas 15%. Túlnyomó részt független színházi előadásokról van szó. Kíváncsiságból megnéztük négy budapesti kőszínház – a Katona József Színház, az Örkény István Színház, a Radnóti Miklós Színház és a Vígszínház – új bemutatóit és repertoárját, hátha csak mi választunk rosszul, és ha kőszínházba járnánk, ebből a szempontból kielégítőbb lenne az eredmény. Véletlenül ebben az esetben is 135 előadást számoltunk össze, ahol értelmezhető a szerzőség, és még alacsonyabb, 12%-os eredményt kaptunk. Itt azért megemlítendő, hogy az Örkény idei négy bemutatójából kettő is női szerző műve, Kincses Réka és Gáspár Ildikó jegyzik a szövegkönyveket. Természetesen ez az arány abból is adódik, hogy a klasszikus színműveket szinte kivétel nélkül férfiak írták, igazságtalan lenne tehát számonkérni a színházakon, hogy nem játszanak több női szerzőt. Valóban így lenne? Ennek a kérdésnek az eldöntéséhez átszámoltuk az általunk látott produkciókat, és csak a kortárs szerzők műveit vizsgáltuk. Az elmúlt évtizedekben csak sikerült annyit változnunk, hogy gond nélkül találhatunk nők által írt műveket. A 93 kortárs színpadi szöveget vizsgálva, amit megnézhettünk az elmúlt egy évben, valóban némi javulás mutatkozik. A férfi és női szerzők aránya így 70%-30%-ra módosul. Ez annak fényében tűnik igazán lemaradásnak, hogy ugyanerre az időszakra vonatkozó olvasmányaink különösebb odafigyelés nélkül hozzák a 55%-45%-os arányt, amit egyébként a főképp a kritikaíráshoz olvasott drámák és szövegkönyvek billentenek ki az egyensúlyból.
Nem csak a címben említett esélyegyenlőség miatt probléma ez, bár ez sem elhanyagolható szempont. Az, hogy egy nőnek szerzőként tized annyi esélye van színpadra kerülni saját drámájával vagy szövegkönyvével, mint egy férfi szerzőnek, mélyen igazságtalan. Ha fent felsorolt alkotók műveit megnézzük, pont ugyanolyan műfaji sokszínűséget találunk, mint a férfi szerzőknél. Az autobiografikus szövegek mellett klasszikusok átiratát vagy újramesélését, ökothrillert, történelmi drámát, fekete komédiát, mesét és kifejezetten politikus alkotást is találhatunk. Ha teljesen önző, nézői szempontból tekintünk a jelenségre, akkor nem csak felháborító, de kifejezetten káros is. Megfosztatunk olyan nézőpontoktól, melyekkel új ismereteket, tapasztalásokat szerezhetnénk a világról. Vétkes pazarlás ezeket a történeteket, meglátásokat, revelációkat az asztalfiókban hagyni. Egyszerűen nem engedhetjük meg magunknak, hogy ennyi ötlet kárba vesszen. Ki tudja, lehet, hogy valamelyik égető társadalmi problémánk megoldásához innen jönne a döntő inspiráció vagy egyenesen a megoldás.