Székely Edit fuvolaművész, zenepedagógus évek óta azon dolgozik, hogy népszerűsítse a komolyzenét. Ennek érdekében a MÁV Szimfonikus Zenekar művészeit hívja meg az általa szervezett Zenedélelőtt és Zenedélután című gyermekkoncertekre, melyek az Újpesti Ifjúsági Ház színháztermében kerülnek megrendezésre. Az előadások mindig nagy sikerrel zajlanak, a gyerekek kíváncsisággal és lelkes tapssal töltik meg a termet. Az évadban négy előadást tartalmazó koncertsorozat minden évben egy-egy tematikára épül, amely összeköti és élménnyé fűzi a koncerteket. Idén Edit Phileas Fogg, az angol úr világhírű „teljesíthetetlen” fogadására alapozta zenei utazását, ezáltal Jules Verne kalandregényét is népszerűsítve a gyerekek körében. A FakTúra folyóirat tudósítójaként úgy tapasztaltam, hogy ez a koncepció telitalálat volt. A sokat kritizált, telefonjaikat nyomkodó, „nem figyelő” gyerekek aktívan, nagy figyelemmel és beleéléssel hallgatták a hosszú előadást, és örömmel, kézfeltartva válaszoltak az interaktív kérdésekre. Izgalmas tájakat jártak be, indiai kalandokba keveredtek, mindezt pedig a minőségi zenei kompozíciók segítségével élték át. Kiváló pedagógiai program. Már az előadás alatt is megfogalmazódott bennem, milyen elragadóak ezek az újpesti kisiskolás gyerekek. De amikor az előadást záró Terefere polka dallamaira elkezdtek táncolni, annyira tündériek voltak, hogy férfi létemre megkönnyeztem őket. Talán mégis van remény az emberiség számára. A gyerekek olyan nagy lelkesedéssel buliztak, hogy a zenekarnak még ráadást is kellett adnia a polkából. A legközelebbi előadás 2025. április 4-én, pénteken 10:30-kor és 14:30-kor lesz. Vegyenek jegyet mielőbb, hogy ne maradjanak le róla. Keressék az Újpesti Ifjúsági Ház hivatalos oldalát!
ZENEDÉLUTÁN ISKOLÁSOKNAK 80 NAP ALATT A FÖLD KÖRÜL – a MÁV Szimfonikus Zenekarral Az interaktív zenés előadást vezeti: Székely Edit fuvolaművész, zenepedagógus
előadás: 2025. április 4. péntek, 14:30 Utazás: India, Kína, Japán
Készülj fel a csodás kalandra! Az idei 4 alkalmas zenei sorozatunkban követjük Jules Verne hősének (Phileas Fogg) és barátainak útját a Föld körül a MÁV Szimfonikusok zenészeivel. A koncerteken bemutatásra kerülnek a hangszerek, valamint előadás közben több játékos zenei gyakorlat, mozgásos játék is helyet kap.
A jegy ára: 1500 Ft/fő/alkalom Online jegyvásárlás:
Jövő hét végén nyílik Lénárt Attila grafikusművész bemutatkozó tárlata Siófokon a KIMK galériában. Talán nem túlzok, ha azt mondom, Magyarország egyik legjobb rézkarcolójának a kiállítását nézheti meg a szerencsés közönség, mindezt pedig a siófoki Kálmán Imre Művelődési Központnak köszönhetően ingyenesen. A sokszorosító grafika műfaját már csak nagyon kevés művész tartja életben, közéjük sorolható Lénárt is, akinek szakmai hozzáértését, művészi kvalitását az is bizonyítja, hogy idén megkapta az ország egyetlen sokszorosító grafikai szakművésztelepének, a derecskei Hajdú-bihari Grafikai Művésztelepnek a Móré Mihály díját. Minden ilyen grafikai lap egy igazi műremek, hiszen nagyon bonyolult az elkészítése, sok lap esetében hetekig, hónapokig dolgozik rajta az alkotója. Nagyon nagy odafigyelést igényel, hibázni nem lehet, ha egy karc rossz helyre kerül, azt már nem nagyon lehet a nyomólemezről eltüntetni. Amennyire én tudom, nem kis kézügyességet is igényel a technika, hiszen ezekkel a tűkkel, karcoló vésőkkel sokat kell a metszést végzőnek gyakorolnia, hogy a fejében megálmodott kompozíciót a lemezre közvetíthesse. A siófoki tárlaton Attila új, számomra „legművészibb” alkotásai mellett régebbi illusztrációs munkáit is megcsodálhatjuk. A kiállító által írt Csipetnyi mese című, kizárólag rézkarcokkal illusztrált gyermekverses mesekönyve képi anyagából is ízelítőt kapunk, ezért a gyermekeket is érdemes elhozni a megnyitóra, akár az egész családnak egy remek program lehet a péntek öt órai megnyitó.
Mint mindig a Vajdahunyadi Kortárs Galériában, Kalcsmann Péter kurátor újra egy remek hangulatú, nagy látogatottságú megnyitót gründolt össze, Dresch Mihály Kossuth és Liszt díjas előadóművész magas szintű tárogató improvizációival.
Puha Ferenc festőművész, absztrakt gesztus festménye
Lakatos Pál Munkácsy-díjas szobrászművész alkotása
A Kettőspont Színház 2025. januári programja a FakTúra ajánlásával
Szinte hősiesnek nevezhető az a küzdelem, amellyel a független színházak próbálnak életben maradni, és alternatívát kínálni az államilag dotált teátrumokkal szemben. Itt, a FakTúra folyóirat hasábjain olvashattuk tavaly év végén Ritter Márta kollégánk szintén heroikusnak nevezhető sorozatát, egy adventi naptárt, amely több mint húsz független játékhelyet mutatott be nem csekély alapossággal. Természetesen abból sem maradt ki a Kettőspont, ami még mindig a felszínen van. Itt jegyzem meg, hogy fontos lenne, hogy minél többen vásároljanak bérletet, jegyet, vagy akár ajándékutalványt, mert olyan időket élünk, amikor már kevés a szó és az ígéret! Én is vettem bérletet, mindenkit erre biztatok. Biztos vagyok benne, hogy a januári kínálatban is mindenki talál kedvére való programot. Amit én nagyon ajánlok, az a Game of My Life és a Kiborult című előadások, de a Kovács kutyája előadás is nagyon kíváncsivá tett.
Szívrohamot kapott úszás közben és belefulladt a termálfürdő hidegvizes medencéjébe. Mindössze 42 éves volt. Így halt meg Doktor Mengele, a náci orvos is, csak ő a tengerbe fulladt bele Brazíliában és persze jóval idősebb korában. Sosem kapták el, hiába kutatott utána a fél világ. G. sohasem akart orvos lenni, tűzoltó annál inkább, de elutasították a jelentkezését a tetoválás miatt az alkarján, legalábbis ő ezt híresztelte. Mások szerint a pszichológiai alkalmasságin bukott el, azért szórták ki, mert túlságosan perverz válaszokat adott a személyiségét firtató kérdésekre. A tetkó amúgy egy mexikói koponyát ábrázolt, alatta „Rocco” felirattal, utóbbi becenevet még gimis korában kapta a csajoktól, ugyanis legalább olyan mesterien csinálta hátulról, mint az azonos nevű olasz pornócsillag. Persze ezt is csak ő maga híresztelte. Az első komolyabb emlékem G.-vel kapcsolatban, amikor hatévesen a játszótéren összevesztünk, mert szerinte Farkas Bertalan nem is akkora hős, a tévében szándékosan úgy mutatták, hogy jobb kiállásúnak tűnjön és talán nem is járt soha az űrben. A vita annyira elfajult, hogy G. megharapta a karom, én pedig fejbe vágtam őt a lapáttal, sokáig megmaradt a púp a fején. Néhány hónappal korábban volt a csernobili atombaleset, anyám attól félt, a szél veszélyes sugárzást hordoz, ezért akkoriban csak napi egy órát engedett le a játszótérre. Évekkel később, amikor G. összejött az első barátnőjével, elmentünk hármasban a diszkóba, ahol a neonfényben G. arca és karja olyan furcsa zölden csillogott, hogy mondtam is anyámnak, biztosan többet mehetett ki a játszótérre annak idején, mint én. A családja elég zűrös volt, az apja otthagyta őket, aztán később halálra itta magát, mumifikálódva feküdt egy fürdőkádban, mire napokkal később rátaláltak a szomszédok. Az anyja újra megházasodott, egy jugoszláv fazonhoz ment hozzá, valami Dejánhoz, aki több millió forintot lenyúlt a városi szerb nemzetiségi önkormányzattól, de váltig állította, hogy népi hangszerek készítéséből lett pénze. Persze ő is szerette az italt, és amikor beivott, agresszív lett. Kamaszként G. sokat fantáziált arról, hogy patkánymérget tesz a mostohaapja ételébe, de persze sosem merte megtenni, hiába mondogatta fennhangon, hogy úgyis kegyelmet adna neki a köztársasági elnök. Miután kiszórták a tűzoltósági rostán, a nagybátyja autószervizében és használt autó kereskedésében kapott munkát, naphosszat nézte a statisztikákat, ki hány járgányt vett meg, mennyi karburátort kellett kicserélni, közben tette a szépet az irodistalányoknak, akiknek imponált a rámenős, de mégis kedves, figyelmes stílusa. A haját olyan formára nyíratta, mint a Scooter frontemberének volt, ez is sok csajnak bejött akkoriban. Egyszer véletlenül rosszul parkolt és összezúzta az egyik eladandó kocsi motorháztetőjét, a nagybátyja kicsapta a balhét, levonja a fizetéséből, mindegy, hogy rokon. G. viszont a szerelőkre hárította a felelősséget és sikerült is kirúgatnia az egyiküket. Ekkor jött rá, mekkora tehetsége van a rábeszéléshez. Pár évvel később összeállt az egyik beszállítóval és saját bizniszt alapított, hűtőfolyadékkal és ablaktörlőkkel üzletelt, egész jól ment neki, sikerült egy kisebb vagyont összeharácsolnia. Az irodájukat egy felüljáró alatt rendezte be, tetszett neki, hogy akármikor is megy be, mindig árnyékban van, még nyáron sem látja a napot, ha kinéz az ablakon, ez olyan rejtélyes légkört teremtett körülötte. Összeszólalkozott az egyik ismerősével, aki lebuzizta, válaszként G. széttörte a söröspoharat a fazon hátán. A sértett feljelentette testi sértésért, egy évig járogattak a bíróságra, végül G.-t csak pár nap közmunkára és egy kisebb összegű kártérítésre ítélték. Alig egy évre rá már országos cimborák voltak, együtt jártak kenuzni Gödre a Dunához, G. pénzt is adott kölcsön korábbi ellenségének, amikor az megszorult a pókeradósságokkal. G.
büszke volt rá, hogy az ellenségeit is képes a legjobb barátaivá tenni, csak erőfeszítés kérdése a dolog. Egyszer középsuliban belógtunk egy másodosztályú focimeccsre, átkúsztunk a beléptető kapu alatt, amikor a biztonsági őr észrevett minket és ki akart tessékelni, G. odaadta neki ajándékba a sálját és két doboz ukrán cigit. A fazon nem csupán hagyta, hogy bemenjünk, a meccs után meghívott minket fröccsözni. G. egy biliárdszalonban ismerte meg Ágit, aki akkor még Puttó Ferinek, egy köpcös szőnyegkereskedő vállalkozónak a barátnője volt, de nem igazán kedvelte a Ferit, a háta mögött inkább a török üzletfelekkel enyelgett titokban. Kiváló biliárdjátékos volt, jobb, mint G., az első találkozásukkor alaposan le is alázta őt, amit G. ugyan sértésnek vett, valahogy felizgatta a dolog és elkezdett utána érdeklődni a csajnak. Egy héttel később egy medencés bulin Erdőkertesen lesmárolta Ágit, azt mondta neki, ha máshoz is olyan jól ért, mint a biliárdhoz, elválaszthatatlanok lesznek. Közölte Puttó Ferivel, hogy Ági mostantól az ő barátnője és neki egy szava nem lehet emiatt. Így is történt, aztán a kettesben töltött horvátországi nyaralásukon megkérte Ági kezét. G. ekkor már egy pizzéria tulajdonosa volt, Rocco’s Pizza and Grill néven ment a hely a Duna- parttól nem messze, tágas kerthelyiség, a belső térben biliárdasztalok, péntek esténként retró diszkó. A húsimádó pizzájukat sokan dicsérték, de szerintem az igazi aduász a tejfölös alapú Vezúv-pizza volt. Aznap, amikor megszületett a kisfia, G. minden ismerősét meghívta egy zártkörű partira, ő állta a sört és a viszkit és még a szakácsot is meggyőzte, hogy maradjon és rittyentsen nekünk vacsorát. Ritkán részegedett le, de akkor nagyon, az este végefelé a nyakamba akaszkodott és könnyes szemmel emlegette a régi időket. Másnap reggel rohant a kórházba egy hatalmas virágcsokorral és egy fél embernyi méretű plüss elefánttal. A következő időszak a szerelem jegyében telt, Ági gondoskodott a gyerekről, G. pedig, amikor ideje engedte, igyekezett az újdonsült családjával foglalkozni, elvitte őket kirándulni, állatkertbe, vidámparkba. Az első házassági évfordulójukon elmentek Ciprusra nyaralni, G. lábát megvágta egy kagyló a tengerben, azt hitte, ott menten elvérzik, de a mentők gyorsan rendbe tették, állítólag azóta is látszik az alvadt vére a part homokjában. A boldogság azonban nem tartott sokáig, ahogy eltelt egy-két év, Ági egyre jobban ráunt G.-re, elege lett belőle, hogy folyton az étteremben tölti az időt, a biznisz mellett sosem jut elég ideje őrá, mire hazaér, hullafáradt és semmihez sincs kedve. Időközben G.-nek meggyűlt a baja a könyvelőjével, aki lenyúlt tőle egy nagyobb összeget. Szólt pár haverjának, éjszaka kirángatták az ipsét az ágyából, elvitték az autóút szélén egy gödörhöz, lapátot adtak a kezébe és ráparancsoltak, hogy ásson. Annyira halálra rémült, hogy sírva könyörgött G.-nek, minden pénzt visszafizet, csak ne haragudjon rá. Ági ekkoriban kezdett újra a törökökhöz járni, az egyik régi hapsijával feküdt össze, sokszázezret érő kézzel varrt keleti szőnyegeken falták egymást. Az üzlet körüli teendők egyre jobban leterhelték G.-t, akinek folyamatosan viaskodnia kellett az alkalmazottjaival, a beszállítókkal, olykor még a városvezetéssel is, akik nehezményezték, hogy túl keveset fizet és túl sokat elfoglal a Duna-partból. Amikor nem volt elég kapacitása a futároknak, ő maga vitte ki a pizzákat a különböző címekre, akár még Pest külső kerületeibe is, máskor a szakács nem bírta a terhelést és sírva zuhant össze félórával konyhazárás előtt, G.-nek kellett betennie a pizzákat a sütőbe. Az egyik alkalommal annyira stresszes lelkiállapotban volt, hogy nem állt fel neki, amikor Ágival ágyba bújtak, hiába próbáltak minden trükköt bevetni, szégyenszemre csak nyalásra és ujjazásra futotta. Ági ettől kezdve egyre jobban tartózkodott tőle, hogy G.-vel összefeküdjön, inkább Ömerhez járt, aki nem csak testileg elégítette ki, de elvitte kocsikázni a Mercédeszében, strandra, moziba,
bárokba, még valamelyik török légiós focista születésnapi partijára is eljutottak. A dolog persze idővel G. fülébe jutott, ismerősei húzni kezdték, hogy az asszony inkább a török csődörökön szeret lovagolni, mintsem az öreg Rocco tűzoltócsövén. Ezen annyira feldühödött, hogy titokban beleolvasott Ági chateléseibe a mobilján és kiderült, a rosszindulatú pletykák igazak. A törökök metélt farka biztos jobb az enyémnél, vágta Ági fejéhez, amikor számon kérte. Az legalább működik, válaszolta a nő, mire G. akkorát bepancsolt az arcába a pecsétgyűrűs kezével, hogy hónapokig látszódott a nyoma. Ági azt hazudta, elesett a jeges úton, azért lett véraláfutásos seb az arcán. Hónapokig dúlt a háború, G. hiába próbálta elérni, hogy Ági ne járjon a törökhöz vagy másokhoz, nem sikerült hatnia rá, se szép szóval, se erőszakkal. A végső csapást az jelentette, amikor G. dühében az étterem közepén, a haverjai és pár vendég szeme láttára vágta szájon Ágit. DJ Maci, a nagydarab, százkilencvenöt magas házi lemezlovas, aki egészen addig barátjaként tisztelte G.-t, annyira felháborodott, hogy bepancsolt egyet a saját főnökének. Másnap Ági és a gyerek elköltöztek G.-től, állítólag Puttó Ferihez mentek, és elkezdődött a válási procedúra. G. hiába könyörgött Áginak, rendbe fogja hozni a dolgokat, hiszen ő az élete értelme, soha senkit nem szeretett ennyire, nélküle nem érzi magát teljes embernek, Ágit nem érdekelte a szövege. A következő lotyódat áltasd ezzel, ne engem, hátha ő jobban beveszi. Ekkoriban G. gyakran összejárt a régi haverokkal, köztük velem is, volt, amikor hajnalig biliárdoztunk vagy pókereztünk, miközben elsírta nekünk a bánatát. Előfordult, hogy csak azért hagyott engem nyerni, hogy jutalmul meghívhasson még egy-két italra és addig is panaszkodhasson nekem. Néha egészen furcsa témáknál kötött ki. Lehet, hogy a Farkas Bertalan tényleg járt az űrben. Most már mindent elhiszek. A pizzéria tönkrement, amibe belejátszott, hogy a megnövekedett költségek mellett G.-nek elég tetemes gyerektartást is kellett fizetnie, valamint teljesen elvesztette a lelkesedését. Nem harcolt már sem az önkormányzattal, sem az üzletfelekkel és azt is magasról leszarta, hogy a szakács néha beleköp vagy vaskosan ráizzad a pizzára. Sokszor csak ült a hátsó helyiségben egymagában, számolta a legyeket az asztalon. Nem volt búcsúbuli, a Rocco’s egyszer csak csendben lehúzta a rolót, igazából nem is nagyon érdekelt senkit a hely sorsa. Van még tíz másik étterem a környéken. Pár hónappal később G. elköltözött a városból, többnyire elvesztettük vele a kapcsolatot, annyit tudtunk róla, taxizgat, néha pedig ukrán cigivel üzletel, hogy a tartozásait rendezni tudja. Azt beszélték, összejött egy nála tíz évvel fiatalabb jógaoktató csajjal, de ennél többet senki sem hallott. DJ Maci mesélte, hogy egy alkalommal látta G. kocsiját a városban, a polgármesteri hivatal előtt. Várt egy darabig, hátha felbukkan maga G. is, de csak egy vastag napszemüveget viselő, furcsa férfit látott, aki belovagolt a térre és egy nagy X-el ellátott dossziét tett az autó ablakába, aztán gyorsan távozott, ugyanúgy ahogy érkezett, lóháton. Egyesek úgy gondolták, a különös figura G. egyik régi alvilági kapcsolata lehet, mások szerint a titkosszolgálat embere, akiktől G. megbízást kapott cserébe egy nagy rakás pénzért és bizonyos bűnei megbocsátásért. Az igazság persze sohasem derült ki. G. haláláról is csak az anyjától értesültünk. Kevesen jöttek el a temetésre, se Ági, se az időközben általános iskolássá lett fiuk nem volt ott, de Puttó Feri valamilyen okból kifolyólag odatolta a képét. Az elhunyt mindig szerető fia volt édesanyjának, barátai mindenkor számíthattak rá, a szíve tele volt szeretettel, önzetlenséggel, olvasta egy papírról az előre megírt szöveget a pap. A szertartás után lehajtottam egy felest G. tiszteletére, ekkor hallottam, hogy épp aznap délelőtt leégett az egykori Rocco’s pizzéria épülete, a tűzoltók egy órán keresztül küzdöttek a lángokkal. Akaratlanul is röhögnöm kellett.
Este kilenctől majd’ fél tizenkettőig játszotta Formanek Csaba Kiborult című legújabb monodrámáját egy hangulatos, vidámságot sem nélkülöző vacsoraszínházi est keretében. Az öniróniával, önsors-kritikai és ontológiai aspektusokkal dúsított darab igyekezett társadalmi „áthallásokat” is artikulálni. A Formanekre jellemző ön- és világelemző szövegtörzseket interaktív videobejátszások, valamint nézőbevonós jelenetimprovizációk tarkították. A vacsora nem csupán „nézőcsalogató” ötlet, fontos szerepe van a szépen kibomló történetben, és a rövidnek nem nevezhető előadás „emésztését” is kiválóan szolgálja, lazítja.
Idén, hosszú évek szokását megszakítva (sokakat a keletkezett űrrel a kétségbeesés peremére taszítva), az éppen regnáló Köztársasági elnökünk nem szólt népéhez. Isteni szerencse, hogy van nekünk a Kettőspont, így nem maradtunk intelmek és állami jókívánságok híján. Kobakos Alajos lustának sem nevezhető, hiszen már a pezsgőbontás előtt elmondta sajátságos, filozófiai mélységeket is megjáró nagyívű ünnepi köszöntőjét. Nekem személy szerint nagyon szimpatikus volt, hogy elődeitől eltérően nem adott amnesztiát senkinek, illetve a közbeszerzési szabályokat komolyan véve nem csupán díszletnek vásároltatta az elnöki hivatallal a pezsgőt, hanem azt testi épségét sem kímélve bőszen nyakalgatta a beszéde alatt. Természetesen nem csak a magas rangú vendég okán ajánlom a darabot, véleményem szerint egy remek színházi élménnyel gazdagodhatunk, ha jegyet, vagy bérletet vásárolunk rá.
Újpesti művészként nagy érdeklődéssel érkeztem a Polgár Centrum galéria termeibe. Öt éve költöztem erre a nagyon szerethető, sok helyszínén festőinek is nevezhető városrészre s ennyi idő alatt még csak néhány előadóművésszel sikerült megismerkednem. Ez az én hibám, több energiát kellene kapcsolatteremtésbe fektetnem. Azt gondoltam, mivel magam is vizuális területen alkotok, ez a tárlat remek lehetőség lesz arra, hogy megnézzem, hova is kerültem. Nos.
Valószínűleg az én hibám, de a kiállított munkák tüzetes átnézése után azt kell, hogy mondjam, nem ugyanazt értjük művészi minőség alatt. A kiállítást végignézve azt fogalmaztam meg magamban, hogy az Újpesti Alkotók Társasága – legalábbis a látott anyag alapján – jobban fémjelezné a csoportosulás valóságát. Természetesen azt sem zárhatom ki, hogy a kurátor hibázott (ha volt), de általában a kurátorok igyekeznek az adott alkotó legjobb munkáit beválogatni egy tárlatra.
A fentiek ellenére megbántam-e, hogy megnéztem a kiállítást? Nem. Ennek oka, hogy volt néhány alkotó, aki felkeltette az érdeklődésemet, a többiek felé pedig nyitott vagyok. Remélem, fogok még tőlük is remek munkákat látni, ha hamarabb nem, akkor jövőre.
A kiemelkedő művészekről szólok, közülük már nehezebb kiválasztanom a „kedvencemet”. Sokat gondolok arra, hogy ez a kedvenc választósdi amúgy sem igazán méltó a művészethez, mert miért kellene megversenyeztetnem Ady-t József Attilával? Az általam most kiemeltek, azt gondolom méltó képviselői a kortárs magyar képzőművészetnek, ha egy külhoni téved be a galériába, nem vallunk velük szégyent. Ha magamnak ellentmondva mégis a „leg” polcra teszek valakit, akkor az Koó Éva Lídia művészete. Az installációt nem tartottam a legszerencsésebbnek, de így is neki sikerült a legközelebb kerülni a „magasművészethez” (sokan nem szeretik ezt a terminust, de nem tudok rá hirtelen jobbat). Véleménycsere című munkáján a formai elemek szép harmóniában vannak a „tartalommal”, ettől számomra hitelessé, önmagán túlmutatóvá válik ez az alkotás.
Koó Éva Lídia Véleménycsere című festmény
A Téli tárlat plakátjára Erdész Erika munkája került, nem indokolatlanul, mindhárom nyitóképünkön szereplő festménye a színek plasztikus megfestésén túl érzékelteti a festői gondolkodásmód fontosságát.
Erdész Erika festményei
Horváth Veronika Önbizalom c. alkotásán éreztem a tehetség és a festészeti gondolkodásmód markáns jelenlétét. Nekem a frissesség, a narratív gondolkodásmód jutott róla eszembe. Hölgyek korát nem firtatjuk, de arra tippelnék, hogy egy fiatal alkotó piktúráját láttam. Az is megfogalmazódott bennem, talán az eddig általam jónak tartott és kiemelt alkotások közül ez a kép válthatná ki a legtöbb vitát, ha nagyon górcső alá akarnánk venni, nekem „működött”!
Horváth Veronika Önbizalom című festménye
Szőllősi Albert munkája is felkeltette a figyelmem és nem csak azért mert a név kötelez – ezt a kritikát a FakTúra folyóiratnak írom-, hiszen a faktúra szempontjából voltak a tárlaton dominánsabb alkotók, de Szöllősi koloritjának finomsága, szenzibilitása megragadja a néző figyelmét, nem csak én időztem képe előtt hosszan.
Szöllősi Albert festménye
Nagy Imre Gyula munkáival korábban is találkoztam már egyéni kiállításán, a szintén Újpesti Ifjúsági Centrum galériájában. Akkor is megírtam, hogy rendben vannak a munkái, itt is a tőle „megszokott” igényességgel megkomponált munkáját találtam, kritikaként annyit jegyeznék meg vele kapcsolatban, hogy emlékeim szerint ez a kép szerepelt az egyéni kiállításán, és mivel Újpesten a közönség nagyjából homogén, talán szerencsésebb lett volna egy új vásznat kiállítani.
Ezt az unikális naptárat rovatunk motorja, Ritter Márta a Kétlámpás Blog egyik lámpása tölti meg nekünk ünnepi „fényekkel” nap mint nap! Járják vele, értő vezetésével a színházak világát.
A nagy sikerű, vastapstól hangos premier után ezen a héten péntek és vasárnap este hét órai kezdettel is megnézhetjük a Kettőspont Színház „Game of My Life” című improvizációs, szürreálisba hajló előadását. Még kapható jegy, ami nagyon jó hír! Nem akarnám elvenni a nézőktől a rácsodálkozás élményét, ezért csak annyit mondok, hogy ilyen sajátos térkihasználású darabot még nem láttam, sem itt, sem máshol. Rendkívül innovatív, egyedi megoldásokat tartalmaz a mű, úgy szcenikailag, mint a mondanivaló, a színészi játék és az eszközhasználat terén. A néző szinte szereplőjévé válhat a darabnak, ha elég nyitott. Mind a négy szereplő teljesítményéről csak az elismerés hangján tudok szólni, remekül formálják meg az „életüket”. Hiteles játékuk sok humoros helyzetet teremt a profánság feszültségét amúgy is sok poénnal oldó történetfolyamban.
A közösen megalkotott „történet” elsőre egyszerűnek tűnhet, a fellépők a saját művészlétük mindennapjaiba engednek betekintést, de ez ne tévesszen meg senkit; sok szimbolikus jelenet, mögöttes utalás árnyalja a mondanivalót, amelynek remekül megágyaznak a vizuális és zenei elemek.
Summa summárum, ezt a darabot mindenképp látni kell, igazi, felszabadító színházi élmény – művészet és szórakozás egyben!
Rékasi Attila, Újpest
Gyula és Tibi szabadúszó színészek: egy albérletben tengetik életüket. Mindkettejük élete válságba került, amire eltérő stratégiával próbálnak megoldást találni.
Peti ambíciózus kísérleti filmes: furcsa, gyötrő víziói mentén szeretné megreformálni a filmnyelvet. Egy castingon megismerkedik a fiatal színésznővel, Lilivel.
Önmegvalósítási kísérleteik és a hétköznapok monotóniája küzd egymással, és egyre őrültebb játszmába hajszolja őket.
Ki lehet-e törni a ránk kényszerített vagy önként vállalt szerepeinkből? Lehet-e megalkuvás nélküli, kreatív életet élni? Mi a valódi élet, és mi a látszat?
A Kettőspont Színház új bemutatója ezekre a kérdésekre keres válaszokat, ön- és társadalomkritikai élekkel, meghökkentő fordulatokkal, melyek során a nézőkkel bebarangoljuk a Kettőspont eddig nem nyilvános tereit is.
Szereplők-alkotók: Ács Tamás Formanek Csaba Mészáros Attila Somlyai Kata
Knyihár Amarilla festőművész és Pokorny Attila szobrászművész alkotásai „Ár-Tér” címmel még láthatók a Budapest Art Bridge Galériában, amely a belváros szívének egyik legreprezentatívabb kiállítótere. Csak emiatt is érdemes betérni a tárlatra, de Knyihár dinamikusabb színeket megjelenítő koloritja és Pokorny érzékeny, a természeti elemeket felnagyító, az örökkévalóságba „öntő” térformálása miatt különösen ajánlott. Olyan nagyszabású, minőségi képzőművészeti élményeket szerezhetünk, amelyek méltóak Budapest világvárosi státuszához. Sok éve zajló tendencia a táblaképművészetben a képméretek folyamatos növekedése, legyen szó festészetről vagy fotóról. E közben az ingatlanárak, a művészetek befogadói és társadalmi marginalizálódása eredményeként egyre kisebb terekbe szoruló galériákról beszélhetünk fővárosunkban. Számomra sokszor bántó, hogy a belmagasság nélküli, szűk helyekre „beerőszakolt” nagyméretű munkák sora milyen módon rontja el egy-egy igéretes tárlat minőségét. A BAB-ba öröm bemenni; Knyihár zömében hatalmas vásznai remekül befogadhatóvá válnak, és egy loft lakás nagyvonalúságát adják. Természetesen a lényeg a műalkotások minősége, amivel a két alkotó tematikailag foglalkozik; meglátásom szerint azt magas színvonalon, a tartalom és a forma összhangjával közvetítik az anyagba. A kiállított munkákról kinek mi a véleménye, az mindig az egyéni megélés folyamata, és nagyon sok perszonális tényező eredménye. Személy szerint nekem tetszenek a kiállítás képei és szobrai. Amikor ilyen tárlaton járok, hamar megfogalmazódik bennem a gondolat, hogy egyelőre nem aggódom a magyar művészetért, képzőművészetért. Meglátásom szerint sok tehetséges alkotó él még Magyarországon; változatos, minőségi, kreatív emberek dolgoznak, dacára a finoman szólva sem könnyű pályának. Nekem élmény volt erre a tárlatra ellátogatni; a nyüzsgő belvárosban egy energetizáló szigeten szerezhetünk szekunder természeti élményt, színekbe és formákba öntve.
Rékasi Attila, Újpest
Információk a tárlatról:
Knyihár Amarilla festőművész és Pokorny Attila szobrászművész ÁR-TÉR című kiállítása keddtől péntekig 12 és 18 óra, szombaton 10 és 16 óra között látogatható.
V. kerület, Kossuth utca 10. 14-es kapucsengő. BAB Galéria
Máv Szimfonikusok és Klárik Abigél hegedűművész „Pátosz” című Zeneakadémiai koncert, Fotó: Rékasi Attila
A MÁV Szimfonikus zenekar Zeneakadémiai koncertjére nagy várakozással ültem be, aminek az oka, hogy nem először hallottam őket és ritkán tudok a koncertjeik kapcsán negatív kritikát megfogalmazni, mint az az előző kritikáimból is kiderül. Most sem feltétlenül erről van szó, inkább azt mondanám, hogy nem volt a 2024. október 11-i Pátosz címmel meghirdetett műsoruk maradéktalanul teljes a számomra. Amennyire meg tudom ítélni, a zenekar most is fantasztikusan játszott, de katarzist csak a második részben előadott Csajkovszkij alkotás, a „Patetikus” szimfónia interpretációja tudott okozni nekem. Az első műsorrész Sosztakovics: Ünnepi nyitány; Szymanowski: II. hegedűverseny, op. 61. zenedarabok voltak, amiket Králik Abigél hegedűművész szólaltatott meg. Úgy éreztem, hogy ez az előadás most valahogy nem sikerült tökéletesre. Két dolgot éreztem, ami meggátolta bennem azt, hogy teljesen oda tudjam magam adni az élménynek. Az egyik az, hogy megítélésem szerint a zenekar hangosabban játszott, mint kellett volna, így a hegedűművész játéka kissé „elveszett” a térben. Az is megfogalmazódott bennem, hogy a darab az előadónak most „éppen” megvan, nem éreztem azt, hogy „szívből jön”, nem volt olyan érzésem, hogy belőle árad a muzsika. Igen tudom, ez egy nehéz darab, tán túl magasak az elvárásaim, és az is lehet, hogy tévedek. Itt jegyzem meg, az előadás zajos sikert aratott, olybá tűnt, rajtam kívül másokban hiányérzet nem maradt. Ezt hallva a szünetben eszembe is jutott, hogy lehet, nekem van rossz napom és kekeckedem? Kicsit aggódva ültem be a második részre, ám aggodalmam alaptalannak bizonyult. Hamar magával ragadtak a dallamok, Csajkovszkij világában utazva méltattam magamban zeneszerzői nagyságát, művészi talentumát. Szépen épült az érzelmi szál is. Az Allergo molto vivace csúcspontján térdre esett bennem a kekec, átadta helyét a beteljesülésnek, a borzongásnak, – ne szégyelljem – a gyönyörnek. Ha nem restelltem volna magam a viselkedésemért, felpattanok a helyemről és üvöltök, mint egy Vad Fruttik koncerten. Ezúttal érzéseimmel nem voltam egyedül. Nálam „bátrabbak”, bár tudták jól, nem illik beletapsolni az előadásba, mégsem bírták megállni. Megértem, lélekben én is velük tapsoltam. A negyedik tétel dinamikus részeinél megint kicsit hangosnak tűnt a zenekar, ami Farkas Róbert karmester legutóbbi általam hallott tökéletes vezénylése után meglepő volt számomra, de nem kizárt, hogy ez a CD-k tökéletességéhez szokott érzékelés számlájára írható. Magamban elmormoltam ugyan egy „no de Róbert”-et, de végül azzal az érzéssel tértem haza, hogy én csak kaptam, megérte eljönni!
Tartalmas és változatos műsorral várja látogatóit a Kettőspont Színház októberben is! Az évad egyik újdonsága, hogy bérletet is válthatunk az előadásokra. A nagy sikerrel futó „sikerdarabok”, mint a Pusztai Luca és Formanek Csaba alkotta Senki se mer egyedül élni, vagy az Ács Tamás megformálta Szókratész védőbeszéde mellett számomra új formációk is feltűnnek. Újdonság lesz például az Özvegyek Alice Cooper Tribute Band zenekar koncertje, amiben, ha jól látom, Lehoczky Frici barátom is megmutatkozik – ott a helyem! Örömmel látom, hogy továbbra is menetel Szitás Balázs remek Radnóti darabja, az Ikrek hava. Összefoglalva: színház magas fokon, ezért véleményem szerint akár jeggyel, akár bérlettel, Önöknek is ott a helyük! 🙂
Faktúra részéről Rékasi Attila: Tamás, amikor én láttam ezt a darabot, a felnőttek és a gyerekek is nagyon jól szórakoztak. Nem ciki beülni ősz halántékkal vagy egyedül sem. Ez cél volt az előadás megalkotásánál?
Gyermekkoromban rajongtam a dobókockás kalandkönyvekért, és amikor találkoztam Varró Dani hasonló stílusban megírt meséjével, egyből tudtam, hogy előadást szeretnék belőle készíteni. Úgy gondolom, hogy a szöveg és a belőle készített mesejátékunk minden korosztálynak tartogat humort és mondanivalót. Egy igazi családi előadást szerettünk volna létrehozni.
Ki lesz most a zenésztársad? Mondanál róla pár gondolatot, illetve a zene szerepéről a darabban?
Bergics András zenész az alkotótársam ebben az előadásban. Korábban is dolgoztunk együtt a Forrás Színház Székely betlehemes című produkciójában, és már ott barátok lettünk. Amikor felmerült a mese létrehozásának gondolata, egyből tudtam, hogy őt szeretném felkérni a darab zenei világának megalkotásához. Fantasztikus zenét komponált a meséhez, ötvözve a magyar, a kelta és a világzenei motívumokat, amit minden előadáson ő maga ad elő, időnként szerepekbe is bújva.
Fantasztikus volt látni, hogy a „mobilfüggőnek” (lásd iskolai telefonstop) titulált mai gyermekeket milyen hamar be tudtad vonni a játékba. Az interakció sajátja a darabnak, ettől nem statikus. Jól láttam, hogy aktívak a gyerekek?
Az előadás minden ízében interaktív, hiszen Varró Dani is úgy írta meg a szöveget, hogy az olvasó dönti el, a hős milyen döntéseket hozzon. A dramatizáció során én is szerettem volna ezt megtartani, így felkínálom a lehetőséget a nézőknek, hogy irányítsák a hős útját, amit nagyon szoktak élvezni. Az előadás így soha nem válhat rutinná, hiszen minden nézőtér máshogy reagál a látottakra, amire nekünk minden alkalommal rezonálnunk kell. Ettől válik élővé a mesejáték.
A te repertoárodban hol szerepel ez a darab, hiszen nagy szerencsére sok „komolyabb” drámát is játszol?
Számomra minden alkalommal felüdülést jelent játszani ezt az előadásomat, hiszen sok fajsúlyos, nehéz és megterhelő darabot tartok repertoáron (Platón: Szókratész védőbeszéde, Gogol: Az őrült naplója, Kafka: Jelentés az Akadémiának, Babits Mihály: Jónás könyve). Ebben az előadásomban maximálisan kiélhetem a játékos és gyermeki énemet, amit nagyon élvezek újra és újra.
Lehet tudni a jövőről? Ezt vagy mást fogsz még játszani a Kettőspontban? Ha nem, hol láthat még a közönség?
Szerencsére sok felkérésem van szerte az országban. Egy hete volt a legfrissebb bemutatóm Székesfehérváron a V54-ben, Mikó Csaba: Apa, avagy egy gyilkosság anatómiája című drámájából. Ezen kívül nagy álmom válik valóra, hogy végre közös darabot hozunk létre Formanek Csabival. Egy nagyon érdekes előadást próbálunk, melynek címe Game of my life lesz. Október 23-án lesz a bemutatónk a Kettőspontban. Erre az előadásra is várjuk szeretettel a kedves nézőket!
Filozófiai est a Kettőspont Színházban, micsoda ötlet! Ez már a negyedik volt, az elsőre is szerettem volna eljutni, de örülök, hogy a NEGYEDIKRE KIS KÉSÉSSEL, DE ODAÉRTEM. Belépve adta magát a nem túl eredeti, de azért derültséget kiváltó: „Elnézést, elfilozofáltam az időt” poénom. Kicsit nehezen indult be a Formanek Csaba által szervezett és Nemes László filozófus által vezetett beszélgetés. Mint megtudtam, szoktak adni egy vezérfonalat a kávéházaknak, ami általában kötődik a teátrum azonos nevű monodrámájához. Ezt azonban igen szabadon kezelik, tehát ha úgy alakul, bármiről lehet „filozofálni”. A mostani téma ajánlást is Weiner Sennyey Tibor említett drámája ihlette, mégpedig a kezdő jelenet, amikoris az ókori hordólakó filozófus, Diogenész kutyaként csaholva embert keres a nézők között. Nemes László néhány gondolatban felvezette, mire is gondoltak, azaz hogyan határozható meg az ember fogalma, mi különbözteti meg az embert az állattól. Mitől kutya egy kutya, vajon ő gondol-e, s ha gondol, minek gondolja magát? Esetleg embernek? Az ember falkatársának? Az ember gazdájának? (Néhány arisztokratikusan viselkedő blöki – én biztos vagyok benne -, meg van győződve, hogy az ember, a „gazda” azért van, hogy Őt kiszolgálja.) A kezdetben tartózkodó közönség később megnyílt, egyre több interakcióval gazdagítva a beszélgetést. A résztvevők elemző attitűdje tehát hamar a kocsmafilozófián túlmutató nagy bölcseleti kérdések felé terelte a szót, ilyetén: „az ember vajon felsőbbrendű lény-e?” Volt, aki szerint abszolút. Ám ha igen, akkor miért? Mivel próbálhatjuk meg bizonyítani ezt az állítást? Ezekből a kérdésekből indulva majd’ másfél órás eszmecsere alakult ki, s egészen addig jutott e „filozófiai fakultás” ad-hoc közössége, hogy ki szeretne delfin lenni, illetve a delfinek okosabbak-e, mint az emberek?
Én gyerekkorom óta foglalkozom filozófiával, összevont szigorlatom is volt belőle a főiskolán, de az eseményt megelőzően felmerült bennem a kérdés: csütörtök este hatkor, munka után vajon rajtam kívül kit érdekel a filozófia? Örömmel láttam, tapasztaltam, hogy bizony sokakat! S hogy nem csupán passzív ez az érdeklődés, hanem komoly, előremutató eszmecserék szintjén is megmutatkozik. Nagyon ajánlom tehát, A-kit érdekel, az mindenképp részesüljön az egymás tiszteletén alapuló vitakultúra kávéházi gyakorlatából!
Rékasi Attila, Újpest
A következő kávéház okt. 29-én lesz 18.30-kor, a belépés díjtalan!
A Színház beharangozója:
A nagy sikerre való tekintettel a 2024/24-ös évadban is folytatódik a DIOGENÉSZ KÁVÉHÁZ a KETTŐSPONTBAN!
Gyertek bátran, jó lesz most is! (Ha ki is találtunk egy nagyszerű témát, azt egyelőre nem áruljuk el.)
„Én vagyok Alexandrosz, a nagy király”, „Én pedig Diogenész, a kutya.” Az éleseszű, városi provokátort, értékek átértékelőjét, a társadalom elé görbe tükröt állító legendás athéni filozófust, az „őrjöngő Szókratészt”, valamint Formanek Csaba nagyszerű Diogenész alakítását megidézve indítjuk útjára ezt a különleges filozófiai eseménysort, a Filozófiai Kávéház mintájára.
A helyszínen választott témáról beszélgetünk közösen, szellemesen, nyíltan és bátran, megalkuvást nem ismerve, másfél óra terjedelemben. Ehhez keresünk embert. Diogenész mi vagyunk!
A beszélgetést vezeti: Nemes László filozófus.
Találkozunk a Kettőspontban (Bp. Ráday utca 39.), SZEPTEMBER 19-én, csütörtökön este, 18:00-tól!
Utána 20:00-tól Weiner Sennyey Tibor DIOGENÉSZ című darabját nézhetitek meg Formanek Csaba előadásában.
Nem a tragikus sorsú költőóriás jut az eszünkbe, ha a Magyar Dráma műfajára gondolunk, ez talán nem újdonság. Szitás Balázs színművésznek sikerült azonban egy új színt hozni a budapesti, a magyar és -lokalitása okán- a világ drámajátszásának palettájára azzal, hogy egy monodrámában álmodta a „Világot jelentő deszkára” Radnóti Ikrek hava című prózáját. Meglátásom szerint a Kettőspont Színházat vezető Formanek Csaba nagyon érzékeny választása volt a repertoárból a Szitás darabbal ünnepelni ezt a minden teátrum számára jeles napot, melyet a Magyar Írószövetség indított országos útjára 1984-ben. Azt hiszem a négy évtizedes kerek évfordulón unikális választás minden színház-látogatónak Balázs intim, elgondolkodtató de legfőbb megrázó estje, hiszen magas szakmaisággal szerkesztette színpadra a prózát és rendkívül szenzibilisen formálja meg a szerepet.
Nem tudom Madách vagy Paulai Ede mit szólna ehhez a darabválasztáshoz, ehhez az interpretációhoz, vajon megérintené e őket az eszköztelenség, a sallangmentesség, a természetesség vagy kardjukba dőlnének a világ „pőreségét” látva, vagy esetleg az akkoriban jellemző vehementális reakcióval, kiáltozva, füttyögve botrányba fullasztanák az előadást és felháborodásuknak hangot adva követelnék a Formaneken miért nem egy „veretes” a Nemzethez méltóbb nagyszabásúbb darabbal ünnepel? Az én véleményem szerint ennél nemzetibben, méltóbban, nagyszabásúbban nemigen lehetne ünnepelni a Magyar Dráma Napját, minthogy megélhetjük Radnóti Miklós költő egyetlen prózai remekművének színpadi adaptációját. Különleges, minőségi ünneplés ez.
Remélem nem ér a pátosz vádja a fenti elismerő kritikám okán, de ha kételkednek a hozzáértésemben, ne legyenek restek, menjenek el ma, a Magyar Dráma Napján a Kettőspont Szíházba, és nézzék meg Szitás Balázst.
Előadja és rendezte: Szitás Balázs Fény: Formanek Csaba
Az Ikrek hava Radnóti Miklós egyetlen prózai műve. Sodró lendületű, ritmikus és dallamos, hol humoros, hol megrázó alkotás. Mélyre merülünk Radnóti boldog és mégis traumatikus gyermekkorába. Az emlékek láncolatán át felsejlik egy ember, egy sors, egy korszak: egy költő születése. KRITIKA: ”Szitás Balázs alkotása hiteles, megrendítő és elgondolkodtató színház lett, érdemes volt a nyári este könnyedségét felcserélni erre a súlyos élményre.” (Két Lámpás blog) https://ketlampas.blog.hu/2024/07/06/ikrek_hava_516
Ha támogatói jegyet vásárolsz valamelyik előadásra, azzal megnézheted a másikat is!
