Szeptember 26-án a Gólyában egy nagyszabású esemény keretében megalakult a legújabb színházi formáció, a Sirokkó Szövetkezet. A friss diplomás fizikai színházi rendező és koreográfus osztály kemény magja és a velük szorosabb-lazább kapcsolatban álló fiatal alkotók közös szervezete. Képzőművészeti projektek, workshopok létrehozására szerveződtek, és a Sirokkó Szövetkezet neve alatt fognak futni azok a sikerelőadások, amiket még egyetemista korukban hoztak létre: a Puszták népe, a Lassúság, a Hisztéria üzenőfüzete, a Colonial Mood. Ezek többségéről olvashattok is a Kétlámpás Blogon. Új produkcióként csatlakozik ezekhez az évadban a Keleti Blokk a Radnóti Miklós Színházban és a Hős falu a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Első, nyilvános produkciójukra a megújulás előtt álló MU Színházban került sor, jó iránynak érezzük a MU-tól a Sirokkó eseményeinek befogadását, csak így tovább! Peter Weiss A vizsgálat című dokumentumszínházi oratóriumának első része volt az est témája. A bíró szerepébe Kurta Nikét láthattuk, a tanúkat és vádlottakat, Fehér Diána Aida, Erős Mara, Pigler Emília, Tarjányi Liza, Mayer Szonja, Bukovszky Orsolya, Major Irma, Cselóczki Bogi szólaltatták meg. Két szerepre, a vád és a védelem megszemélyesítésére a közönség soraiból kért fel önkénteseket Regős Simon, aki rendezői-moderátori-koordinátori szerepet vállalt. A zenei aláfestést Gerner Koppány szolgáltatta.
1965, Frankfurt.
Füstös tárgyalóterem a történelem peremén. Dögszag terjeng a teremben. A bíró, a vád, a védelem, a tanúk, a vádlottak évtizedek óta várakoznak, hogy a közönség végre helyet foglaljon.
Egy lehetséges előadás próbája, egy lehetséges próba előadása. Nem, készülünk sokat, hiszen egy jegyzőkönyvet olvasunk fel! A történelem vizsgálatában mindenkinek jut szerep.
Valójában egy elemző próbán vehettünk részt, ahol a fölolvasó színházi részeket rendre megszakította azok közönség és az alkotók általi értelmezése. Nagyon sok minden szóba került, a történelmi perspektíva hatása, az, hogy mennyiben kérhető számon az egyes ember háborús helyzetben hozott döntése a békeidők biztonságából, a tanúk és vádlottak szavahihetősége, mennyiben tudatos hazugság, mennyiben önámítás, ami elhangzik. Sokat beszéltünk arról, mennyiben színházi helyzet az, amiben vagyunk, lehetséges-e, egyáltalán szükséges-e, színházi eszközök használata ennek a szövegnek az előadásához. Az elképzelés szerint a beszélgetés után, annak tapasztalatait beépítve újra elhangzott volna minden jelenet, a vita azonban annyira szerteágazott, hogy erre idő hiányában nem került sor. Regős Simon volt annyira rugalmas, hogy a nézők terhelhetőségét fontosabb szempontnak ítélje a tervhez való ragaszkodásnál.
Mivel a tervek szerint egyszer előadássá áll össze A vizsgálat, számos ilyen alkalom várható még. Akit érdekel az, hogy milyen módon formálódik egy produkció, hogyan nyúlnak szövegekhez, karakterekhez színházi alkotók, azoknak kifejezetten ajánljuk, hogy vegyenek részt a folyamatban. Azoknak is, akik a színházban interakcióra vágynak, szeretnek megvitatni politikai kérdéseket.
Legközelebb Regős Simon lesz a Kétlámpás csodálatos barátainak vendége a Tilos Rádióban. Erről az alkalomról és a Sirokkó Szövetkezetről is szót ejtünk majd október 10-én 16 órától.
A népmese a színpadokon újra az egész mesehallgató közönségnek szól, nem száműzetik a gyerekeknek szóló előadások körébe. Nem csak a boldog véget váró, a jótett helyébe jót várj etikájára sóvárgó, a csodák világába menekülő gyermeki énünket szólítják meg a népmesén alapuló produkciók, de a bennünk lakozó sötétséget sem tagadják el. Négy ilyen, a közeli jövőben látható, felnőtteknek szóló előadást ajánlunk Benedek Elek születésnapja alkalmából, és persze szóba kerül néhány gyerekekkel nézhető előadás is.
A minap láttuk Kárpáti Péter új írását-rendezését a Trafóban. A Rühes kutya bodrogközi népmesékből inspirálódott, és vált finom humorú, hátborzongató alkotássá. Csodálatos volt látni Téri Gáspár, Boda Tibor, Barna Lilla, Hámor Ildikó játékát, hallgatni Horváth Ábel zenéjét. Újra és megint beleszerettünk Stork Natasába, az előadás főgonoszába. Az elátkozott mostoha fantasztikus szerep egy fantasztikus színésznőnek. Legközelebb október 24-én lesz látható. November 23-án utoljára nézhetitek meg a Trafó House színpadán Kárpáti Péter saját regényéből színpadra alkalmazott művét, a Térkép a túlvilágrólt, ami szintén jócskán tartalmaz népmesei elemeket. A Rühes kutyáról és a Térkép a túlvilág-ról is olvashattok bővebben is:
A Láthatáron Csoport egy tibeti mese színrevitelén dolgozik már jó ideje. Ahogy az egy népmeséhez illik is, több variáció is készült, mire az alkotás megtalálta végső formáját. November 8-án az Eötvös10-ben mi is útnak indulhatunk, hogy megtaláljuk a boldogságot. Az előadás látványát Molnár Anna álmodta meg, a történetet Silfis Anna rendezi, a játszók Feuer Yvette, Tóth András, Takács-Nagy Jázmin lesznek. Mi már nagyon kíváncsian várjuk a Boldogságunk történetét.
Nem is gondolnánk, de az egyik legelső pszichothriller is népmesei ihletettségű. John Fowles Lepkegyűjtő című regényének magja a Charles Perrault által lejegyzett francia rémmese, a Készakáll. A valós történetből népmesévé folklorizálódott sztori számos irodalmi alkotás alapja. A Lepkegyűjtőt az SZFE két végzős növendéke adaptálta, rendezte és játssza. Minket teljesen lenyűgözött a fiatal alkotók munkája, jó szívvel ajánljuk, legközelebb október 24-én a Rákóczi úton.
Kékszakáll történetének egy másik feldolgozása is elérhető a városban. Az Anyaszínház nevű formáció az RS9 Színházban tartja a Kékszakállú herceg vára című sétáló színházi produkciójuk pesti bemutatóját. Balázs Béla szövegkönyvét alapul vevő előadást Fantoly Nikolett és Menszátor Héresz Attila játsszák, és Menszátor Héresz Attila rendezte.
A gyerekekkel is látogatható előadások sorát a szintén Charles Perrault-nak köszönhető klasszikussal, a Hamupipőkével nyitjuk. A Budapest Bábszínház előadása volt a Színikritikusok Céhe szerint az elmúlt évad legjobb ifjúsági és gyerekelőadása. Mi is nagyon szerettük ezt a különleges látványvilágú és nagyon okosan modernizált mesét. Csarkó Bettina gyönyörű és talpraesett címszereplő, remek párost alkotnak L. Nagy Attila királyfijával. November 8-ára még elérhető néhány jegy Kuthy Ágnes rendezésére.
Szerintünk minden korosztálynak kihagyhatatlan program az Apertúra izlandi meséket megidéző bábmesejátéka, A vulkánpormanó. Mi a minap néztük újra a 16 éves, nagyon kritikus, a kákán is csomót kereső zseblámpással. Ezen az előadáson még ő sem tudott fogást találni. A hat éves kortól ajánlott mesejáték garantáltan fölmelegíti a szíveteket, és rengeteget fogtok nevetni is. Legközelebb november 30-án és december 20-án játsszák a Csányi utcában Benkó Bence és Formán Bálint meséjét.
Kritika és fotó: Rékasi Attila – FakTúra művészeti folyóirat
Buda szívében, Cseh Tamás bronzszobrától egy kőhajításra egy másik nagyon mélyen ható lírikusnak nyílt kiállítása Turbulenciák címmel a múlt héten, ahova a FakTúra művészeti folyóiratot is meghívták. Miksa képeihez hasonlót még nem nagyon láttam sem a magyar sem a nemzetközi képzőművészeti scénában. Úgy technikailag, mint formailag és gondolkodásmódjában nagyon egyedinek tartom képi világát, ami a legjobbak közé emeli őt véleményem szerint, ezért örömmel látogattam el az Íme Kult Tér Galéria termeibe. Ismertem már a művész munkáit, mert több ízben volt szerencsém járni az újpesti műtermében, azonban ez az intim, sajátos építészeti formákkal rendelkező tér most új kontextusba helyezte a művészetét. A műterem „zsúfoltságából” kiszabaduló remekművek nemhogy belakják a teret, de azt kell mondanom valósággal „úszni” kezdenek benne, és nemcsak egyénileg mutatnak minőséget, hanem egymással párbeszédbe elegyedve adnak plusz értelmezést a szemlélőnek. Miksa sajátosan egyedi festményeinek „határtalansága” – értem ez alatt azt, hogy nem kvadrátosak és nincs keretük, csak a térrel viaskodó képszélük teljesen átértelmezi a klasszikus galériatér fogalmat is. Mintha a Hubble űrteleszkóp lencséjén keresztül kémlelnénk az univerzumot, csak ott a háttér szénfekete, fénytelen. Ott az űrben árnyék sem sejlik, a fekete háttér elnyelné. Itt Budán a kitett képek szerencsére árnyékot tudnak vetni, ami egy nagyon különleges hangulatot kölcsönöz minden Miksa Bálint képnek. Érdemes azonban nem csak távolról szemlélni a művész miniuniverzumát, mert az apró részletek, a piktúra is rendkívül figyelemre méltó és a finom ecsetvonások rengetege is ezernyi csodát rejt. Aki esetleg nem jut el a kiállításra, vagy magával vinné valamely módon az élményt, annak megoldást kínál az alkotótól rendkívül kedvező, kiadói áron megvásárolható gyönyörű, nagy formátumú, keménytábla kötésű, színes művészeti könyvalbum, ami bemutatja az eddig született alkotásokat (művész elérhetősége). Jön a fényszegény évszakok sora, mi is lehetne energetizálóbb, mint Miksa fényfestményeinek színkaválkádjában gyönyörködni egy fűtött szobában! Karácsonyra is életre szóló ajándék lehet, csak ajánlani tudom ezt az élményt.
Azzal zárnám recenzióm, hogy ez a kiállítás szokatlan kérdéseket szült bennem: lehet űrsétát tenni egy budai pincében? Minden jel arra utal, hogy igen!
A kiállítás része a Bartók Béla Boulvard budai Eleven Ősz eseménysorozatnak, a kiállítást Szabó Noémi művészettörténész nyitotta meg és október 10-ig látogatható csütörtökönként 15 és 18 óra között.
Rékasi Attila, Újpest
Az esemény közleménye: Szeretettel várunk MIKSA BÁLINT Turbulencia című kiállításának megnyitójára szeptember 26-án, pénteken 19:00 órakor az Íme Kult Térben.
A kiállítást SZABÓ NOÉMI művészettörténész nyitja meg
Az organikusan növekvő módszertannal készült, szabad sziluettes „lebegő” festmények különleges esztétikai élmény ígérnek.
Miksa Bálint 2012 végétől kezdte szabad sziluettes festészetének kiérlelését. Képeit egy pontból fejleszti, majd kiszabadítja őket a hordozó felületből. A festmények szabad, lebegő, önálló entitásokká válnak. Festői világmodellekként is felfoghatók.
Légy részese az élménynek, és érezd jól magad egy kedves baráti társaságban!
Megtekinthető: október 10-ig nyitvatartási időben (csütörtökönként 15:00- 18:00) és a kapcsolódó programok alatt.
FakTúra kritika – A MÁV Szimfonikus Zenekar tegnap ünnepelte alapításának 80 éves jubileumát a Zeneakadémián, egy a közönség soraiban fergeteges sikert arató koncerttel. Nem gondoltam volna, hogy kortárs kompozíció – Sándor Máté fiatal zeneszerző Bényei dalok című alkotásán kívül- zsigereimig ható borzongást tud kiváltani belőlem. Bánkövi Gyula Loco című zeneműtárgya (nem találok jobb szót rá, mert a legremekebb festmények tárgyi minősítését kellene zenei összefüggésben megfogalmaznom) beírta nálam magát a legkitűnőbb művek, műremekek közé. Nemcsak annak okán sejlett fel Sándor énekműve, mert az is könnyekig hatott, hanem a kortársság „sztereotípiái” okán. Gyakran éri a mai alkotókat, kiváltképp a zeneköltőket az a kritika, hogy darabjaik élvezhetetlenek, befogadhatatlanok. Máté Bényei József költő verseire komponált munkája meglátásom szerint modern, „ennek ellenére” nyitott szívű, nem zeneértő számára is befogadható. Ha a Bényei dalokat befogadhatónak neveztem, akkor Bánkövi kompozícióját -ha nem sértem a mestert ezzel- kifejezetten „populárisnak” nevezném, értem ez alatt azt, hogy akinek ez sem befogadható, annak jelenleg komolyzenében nehéz lesz kedvencet találni. Kortárs mű ez azonban a javából, hiszen Bánkövi nem fülbemászó dallamvezetéssel, „slágergyártással” éri el a zenével való szimbióta befogadói állapotot, hanem a hangszerek hangalaki és karakterisztikai sajátosságainak, a szimfonikus zenekar adta lehetőségeknek a mesteri és értő finomságokkal fűszerezett megszólaltatásával. A szerző a darabot az Angliában kétszáz éve meginduló vasútközlekedésre emlékezve írta, a MÁV megrendelésére. Megbocsátom a szülinaposnak azt a véleményem szerint felszínes és közhelyes dramaturgiai elemet, hogy a darabban szereplő síp megszólaltatásánál az ütő szekció egyik játékosa piros vasutas tányérsapkában, indítótárcsáját magasba emelve bocsájtotta útjára az ősbemutató kezdő dallamait. Nem tudom elképzelni, hogy ez a partitúrában szerepelt, de ha igen, akkor én kérek elnézést a jelenlévőktől. Utoljára a bécsi újévi koncert közvetítésén láttam hasonló szcenikai elemet, azonnal kikapcsoltam a televíziót és azóta nem nézem a közvetítéseket. Azt gondolom, a Zeneakadémiára ennél kicsit „igényesebb” közönség jár, bár köhögős és mobilcsörgős „páciensekből” megint akadt a nézők soraiban, hacsak őket nem akarták ezzel „szolgálni”. No csak azért említem ezt az intermezzót, mert akkor még én is úgy gondoltam, hogy megint egy „kortárskodó” darabot kapunk, de Bánkövi gyakorlatilag egy induló gőzmozdonnyá változtatta a világhírű MÁV Szimfonikus zenekar ezer koncerten profivá kovácsolódó korpuszát. Sínpárrá lényegültek a rezesek, rajtuk gördültek a vonósok – sokasodó zenei lüktetéssel- a végtelen felé gyorsuló kerekeikkel, a fafúvósok színeikkel festették fel a süvítő gőz és a menetszél ecsetvonásait, az ütősök adták az út és a utasok lüktető dinamikáját; az egész zenekar együtt pedig az ember heroikus küzdelmét festette fel a képzeletbeli vászonra, mellyel a kiváló zeneszerző a távolság meghódítását, a modern ember megszületésének aktusát ábrázolta művészi zeneiséggel. Ettől még lehetne a darab egy ügyes blikkfang és akkor is okozhatna borzongást, de ennyitől még nem szoktak megindulni „künnyűim”. Azonban a darab közepe táján (tér és idő gyakorlatilag megszűnt számomra, nézzék el, ha tévedek az időzítést illetően) érkezett egy számomra katartikus élményt nyújtó tétel. Magamban utólag azt mondtam, hogy ez a fülkékben utazó első közlekedők megélésének zenei ábrázolása lehetett. Olyan gyönyörűséges, borzongató, megható, szomatikus és szellemi beteljesedést generált ez a dallamsor, ez a varázslatos muzsika, amihez hasonlót csak a szerelem magas fájáról tudnak szakajtani az abban járatosak. Egyszerűen boldog voltam! Utaztunk tovább és én úgy érzékeltem, kétszáz évet átutazva egy modern szerelvénnyel gördültünk be a sokat látott pályaudvarra – jelen esetben a Zeneakadémia patinás nagytermébe – a finálé szintén katartikus pillanataiban. Óriási siker, szűnni nem akaró vastaps. Telitalálat.
Így kell egy jubileumi koncertet elkezdeni! Nos, folytatni már nem biztos, hogy így folytattam volna. Következett a világhírű Wynton Marsalis trombitaversenye, Tarkövi Gábor trombitaművész szólójával csendült vagy „horkant” fel a mű számomra. Szó nem érheti a játék minőségét, a zenekar és a szólista is átlagon felül teljesített megítélésem szerint, de Marsalis úrral egyelőre nem leszünk kebelbarátok. Ez természetesen lehet ízlés kérdése is, úgyhogy mea culpa. A tudósítás szintjén leírom, hogy engem kivéve a közönség tombolva tapsolt, ezt nem tagadhatom le.
A szünet után bebizonyosodott, hogy a MÁV Szimfonikusok nem sajnálják a „tortát” – még az előző sorokkal kekeckedőnek tűnő, kritikát megfogalmazóktól sem. Olyan habot, koronaékkövet raktak fel a királyként tartott hallgatóság fejére, hogy az leírhatatlan. Világszínvonalú zenekarnak világszínvonalú zenemű! Akár ki is lehetne találni… hát persze, hogy Dvořák IX. szimfóniája, az Újvilág négy tétele adatott elő. Minden hangját ismerem. Fantasztikus kompozíció, túlzás nélkül mondhatom. A zeneműről ennyit, nem szorul rá az én dicséretemre. Nyilván a MÁV zenekar sem, most is tökéletesen játszottak. Karmesterüket, Farkas Róbert fiatal dirigenst „megszóltam” már párszor a szerintem túlzott dinamika miatt. Én most is lennebb csavartam volna a „hangerőt” itt-ott, de javuló tendenciát figyeltem ezen a téren, talán ezért is tűnt fel más. Amit nem neveznék ugyan hibának, de kihagyott lehetőségnek igen. Nem vagyok zenei szakember, zenekedvelő vagyok, tehát felvetésemről szívesen elbeszélgetnék más zene iránt érdeklődőkkel vagy szakemberekkel, akik hallották az előadást. Én úgy éreztem, hogy a harmadik tételben Farkas nem bontja ki eléggé a vonósokban rejlő lehetőségeket és ezzel kicsit visszafogja a darabban fellelhető zenei finomságokat. Közérthetőbben mondva nekem kicsit vattásabban szóltak a vonósok, mint szólhattak volna cizelláltabb dinamikai instrukciókkal.
Ezt leszámítva, az egész estre vonatkozólag csak dicsérni tudom Farkas Róbert karmester urat, mert ünnephez méltó katartikus estet álmodott, zenészei pedig a világ legjobbjai között, ez nem vitás! Sok sikert az egész zenekarnak, nekünk pedig minél több ilyen koncertet!
FakTúra ajánló: Rékasi Attila (fotó: ketospont.org)
Esendő tervek egy felvonásban a Magyar Dráma Napján, a Kettőspont Színház műsorán ma este héttől, Pusztai Luca és Formanek Csaba játékával, Lakatos Dániel segédletével. Remek darab, jó párszor láttam már, de mindig csodálatos színházi élmény volt. Szeptember 25-én este héttől Szitás Balázs értő játéka viszi tovább a stafétát Radnóti Ikrek hava című prózájának színpadra álmodásával. Mindenképp nézzék meg! Ha Mesterhármas bérletet vásárolnak a színháztól, akkor akár ebben a hónapban le is járhatják, mert kihagyhatatlannak mondom a Liselotte és a május című Pozsgai Zsolt bábdarabot felnőtteknek, ifjaknak. Ha tetszett a felsorolt három előadás, vehetnek egy új Mesterhármast vagy egy több alkalmas bérletet. Persze jegyet is tudnak váltani. Ajánlom még Ács Tamás által megformált Az őrült naplója című monodrámát és Balogi Virág első kötetes költő könyvbemutatóját Erdőszéli jegyzetek címmel a bőséges kínálatból.
Ahogy Niedermüller Péter, Erzsébetváros polgármestere fogalmazott az IME Feszt megnyitóján, két alkalom már hagyomány. A VII. kerületi önkormányzat, az erzsébetvárosi független színházak és önzetlenül segítő pályatársak, zenészek, újságírók összefogásával újra megrendezésre került az egyszerre figyelemfelkeltő, adománygyűjtő és közösségépítő célú Instant Mecenatúra Fesztivál szeptember 11-14-e között a Gólemben, az Apertúra Bázison, a Robotban és a Rácskertben.
Az Erzsébetvárosi Önkormányzat, és kiemelten Niedermüller Péter polgármester és Szűcs Balázs kultúráért felelős alpolgármester szerepe a programban példaértékű. Jó lenne, ha jógyakorlatként máshol is elterjedne ez a hozzáállás. Nem csak kezdeményezőként léptek fel, nem csak az anyagi forrásokat biztosították a négy nap programjához, de részt is vesznek rajtuk, a közönség részeként élik át az élményt, és szívesen vitatják meg ezt az alkotókkal és nézőtársaikkal. Miért fontos ez? Főleg azért, mert ezáltal olyan ismeretekre tesznek szert a kerület kulturális életéről, a nézői igényekről, a kulturális élet szereplőinek kapcsolódásairól, ami nagyban segíti a rendelkezésre álló források olyan elosztását, ami valóban épít, és nem rombol. Ha egy kultúrára költhető pénzek felett diszponáló nem akar elefánt lenni a porcelánboltban, valóban részesévé kell válnia a közeg minden szegmensének, mielőtt döntést hoz. Testközelből látni azt, mennyi ember ingyen munkája fekszik egy fesztivál, egy évad, de akár egyetlen produkció létrehozásában, a szívességek milyen törékeny és kifinomult rendszere szövi át a szféra egészét, jó kiindulás, hogy a mecénás ne kegyosztóként tekintsen magára, hanem a folyamatok elengedhetetlen, de a rendszerbe illeszkedő részeként.
Nézzük, mit is hozott létre tehát a kerület nyolc független társulata – a Gólem Színház, az RS9 Színház, a Bethlen Téri Színház, az Apertúra, a KV Társulat, a Rátkai Márton Színházi Műhely, az Imposztor Színházi Társulat és a Tér 12 Kulturális Egyesület – és a hozzájuk csatlakozó művészek, zenészek és háttérmunkások? Minden este egy hírszínházi előadás, azaz Cucli extrákkal szórakoztatja a közönséget, ezekről a Kétlámpás Blogon olvashattok bővebben. Az előadások után kvíz és koncertek várták a kitartókat, előtte pedig kerekasztalbeszélgetéseken vehettek részt az érdeklődők. Ezekről a beszélgetésekről számolunk be ezen a felületen, ha felkeltettük az érdeklődéseteket, meg is nézhetitek őket felvételről.
IME Feszt 2.0 Beszélgetés I. : Jóllét – otthon – munkában – társadalomban
Amikor a beszélgetés témája fölmerült, még nem lehetett tudni, milyen szomorú aktualitása lesz a mentális egészségről szóló eszmecserének. A támogatási rendszer anomáliái mellett, azzal szoros összefüggésben, 2025 őszének leginkább kibeszélendő témája lett, hogyan lehet jól lenni művészként, mit lehet tenni, hogy egészséges egyensúly teremtődjön munka és magánélet, munkaadók és munkavállalók szempontjai vagy akár rendezők és színészek igényei között.
A beszélgetést Bombera Krisztina vezette, bámulatosan. Sokat tanultunk tőle ezen a délutánon, ritka az ilyen felkészültség és a valódi moderáció ebben a műfajban, pedig már megszámlálhatatlan kerekasztalbeszélgetésen vettünk részt. A meghívott beszélgetőtársak Kőszegi Mária – szabadúszó színész, Schultz Nóra – a Belépési Küszöb szerkesztő-műsorvezetője, Rihay-Kovács Zita – a SzíDoSz ügyvezető titkára, a Biztonságos Terek program koordinátora és Viktor Balázs – szabadúszó színész-rendező, a Tér 12 Kulturális Egyesület alapítója voltak.
Kőszegi Mária és Schultz Nóra főleg egyéni megküzdési stratégiákat osztottak meg velünk. A nemet mondás, a határok meghúzása, az önismeret fejlesztése és a konfliktusok felvállalása alapképességeknek kellene lenniük, de ezeket elérni, főleg pályakezdőként, úgy, hogy a művészi, médiamunkási pálya szocializációs közege még mindig pont ezen a képességek fontosságát tagadva működik. Nagy bátorság kell első fecskének lenni, de úgy tűnik, elsősorban a fiatalok körében, lehet mintaként szolgálni.
Rihay-Kovács Zita és Viktor Balázs inkább rendszerszinten közelítettek a problémához. Alapvető attitűdváltozásra lenne szükség a társadalomban, hogy leépüljön végre az a toxikus sztereotípia, hogy értékes, korszakalkotó, „nagy” művészetet csak szenvedő ember, traumatizált személyiség hozhat létre, hogy művészként a traumád a legértékesebb részed, amiből alkotni tudsz. Kezdjük talán rögtön a művészeti oktatással ezt az átalakulást! Jó példa lehet a freeszfén most induló színészképzés, ahol a mentális egészségmegőrző program a tananyag része lesz. Fontos lenne, hogy a munkaadók nyitottan álljanak a kérdéshez, ne kivédendő támadásként tekintsenek a kezdeményezésekre, és ne csak akkor tartsák fontosnak az etikai kódexek, a vezetőségtől független etikai bizottságok létrehozását, amikor egy munkahelyi probléma már kezelhetetlenné eszkalálódott. Elengedhetetlenül fontos lenne – mint minden olyan szakmában, ahol az emberek a személyiségükből dolgoznak – hogy a munkaadók felkínálják a lehetőséget az egyéni és csoportos segítség igénybevételére. A segítő csoportok, az egyéni segítő beszélgetések, akár a terápia biztosítása biztonságosabbá tehetné a színházi közeget. És itt csap pofán a realitás. Nem csak az a probléma, hogy még a kőszínházak is nehezen engedhetnék meg maguknak, hogy pszichológust és mediátort alkalmazzanak, de még ha lenne is rá pénz, nem találnának szakembert.
Érdekes folytatása lehet a témának a szombati beszélgetés, ami a Nők – Vezetők – Magyarország címet viseli. Ha alkalom adódik, rákérdezünk, hogy a meghívott vendégek vezetőként mit tudnak tenni, hogy a dolgozóik mentális állapotára vigyázzanak.
IME Feszt 2.0 Beszélgetés II. : Nők – Vezetők – Magyarország
Kifejezetten érdekes, megkockáztatjuk, az esti Cucli előadásnál drámaibb beszélgetésen vehettünk részt szombat délután az Apertúra Bázison. A meghívott vendégek Bodor Johanna – táncművész-koreográfus, a Magyar Színházi Társaság elnöke, Nádai Réka – játékos tréner, társasjátékos szakember, Gerlóczi Judit – a Delta Produkció ügyvezető-producere és Lábán Katalin – az RS9 Színház alapító vezetője voltak. Igazi nagyvadak a kultúra területén. Ehhez képest volt nagyon kontrasztos a moderátor, Pomlényi Attila, szerepe. Az már a vasárnapi, mesterséges intelligenciáról szóló beszélgetés bevezetője lehetne, hogy tényleg a ChatGPT-e a legjobb és kizárőlagosan használandó eszköz, ha egy beszélgetésre készülünk? Biztos, hogy el tudja végezni a munkánkat, vagy valami nagyon félremegy? Érdemes-e egy 60 percre tervezett beszélgetésnél és négy meghívott vendégnél ilyen hosszú felvezetést tartani, ami nem áll másból, mint a vendégek életútjának ChatGPT által összerakott verziójának felolvasásából? Számunkra ez kifejezetten cringe volt.
A továbbiakban két beszélgetés folyt valójában egymással párhuzamosan. Pomlényi Attila egy könnyed, magazinműsor stílusú beszélgetésre készült, gyerekkori emlékek megidézésével, pozitív történeteket várva, hogy minta és motiváció adasson a hallgatóságnak. Csak azt nem vette figyelembe, hogy éppen helyzet van, ez most nem a chit-chat ideje. Ráadásul ennek a helyzetnek két fontos szereplője került párbeszédhelyzetbe, a lenullázott RS9 Színház vezetője, Lábán Katalin és a Független Előadó-művészeti Alap (FEA) által nyújtott támogatás egyik döntnöke, Bodor Johanna. Nem volt könnyű végighallgatni azt a visszafogott, tárgyilagos helyzetelemzést, amit Lábán Katalin adott a döntés következményeiről. Tanácstalanság és hatalmas lelki teher a kisemmizett csapatokon és vezetőiken. Gerlóczi Judit is igen keményen fogalmazott, amikor arról beszélt, hogy nagyon nehéz ilyen helyzetekben nem érezni gyűlöletet. Hatalmas próbája ez az empátiának és a higgadtságnak, ami megint csak azoknak a vállát nyomja, akik áldozatai az eseményeknek.
Kérdés volt még, hogy az alkotóközösség által legitimált, a közösség tagjaként vezetői pozíciót szerzett egyén vagy a kivülről-felülről kinevezett vezető mellett lehet-e jobban érvelni. A meghívottak összetétele alapján nem is volt kérdés, hogy a belső legitimáció a járható út. Nagyon érdekes volt Nádai Réka elemzése arról, hogy a közvélemény vezetőképével szemben valójában milyen skillek azok, amik sikeressé tehetik a vezetést, hatékonyabbá, innovatívabbá és biztonságosabbá alakíthatják a munka terét.
Szóba került még a mentális egészség témája is. Sajnos a meghívottaknak se voltak atombiztos megoldásai, a szorongás és a kimerültség állandó kísérői a vezetőknek is. A feladatok delegálása, legyen ez akár a munkához, akár a háztartáshoz, a családi élet menedzseléséhez kapcsolódó, komoly nehézséget okoz. Mindent kontroll alatt tartani biztonságos érzés, de egyenes út a kiégéshez.
Nézzétek, hallgassátok ezt a nem csak témájában, de dramaturgiájában is izgalmas beszélgetést!
IME Feszt 2.0 Beszélgetés III. : Jövő – AI – Színház
A fesztivál utolsó beszélgetése a mesterséges intelligenciáról szólt, Viktor Balázs vezette, aki színházi munkáiban is nyitott a technikai innovációra, és hogy még inkább fel tudja használni a technológiát, programozást tanul. Beszélgető partnerei Mérő László – matematikus, pszichológus, publicista, Pirisi László – zeneszerző, a Momentán Társulat zenei vezetője, Barna Norbert – szoftverfejlesztő project lead és Váczi László – a Bethlen Téri Színház ügyvezető igazgatója voltak ezen a vasárnapi délutánon.
Mérő László mind időtávlatában, mind mélységében nagyívű bevezetője után – amire szükség is volt, hogy a hallgatóság nem mesterséges intelligenciával foglalkozó része is felvehesse a fonalat – az AI hatását a színházi világra és az alkotási folyamatokra járták körbe a beszélgető társak. Alapvetően optimista megszólalásokat hallottunk, reméljük nekik lesz igazuk. Volt, aki a jelenlétiség felértékelődésére, egyfajta retro-reneszánszra számít, arra, hogy az emberek valóságos találkozásokra való igényét leginkább a színház fogja tudni kielégíteni. Elképzelhető az is, hogy az ember által létrehozott kulturális termékek lesznek az új elitkultúra, mind árban, mind presztízsben ez fogja jelenteni az exkluzivitást. Váczi László felvetése, hogy akár arra is használható lennének az új technológiai vívmányok, hogy szélesebb körű hozzáférést nyújtsanak a kultúrához, egyfajta protézisek legyenek, melyek segítségével azok is részesei lehetnek az élménynek, akik valamilyen oknál fogva most kiszorulnak, igen szimpatikus jövőképnek tűnik.
Sok mindenről szó esett még a beszélgetésben, például, hogy létezik-e mesterséges érzelem vagy, hogy gyökeresen átalakítja-e a társadalmunkat az AI térnyerése. Itt meghallgathatjátok az egész beszélgetést:
Nagy öröm, hogy részesei lehettünk ennek a négy napnak, a hírszínházi előadásokról hamarosan beszámolunk a Kétlámpás Blogon. Jövőre újra Instant Mecenatúra Fesztivál, de addig is találkozzunk a Gólemben, az Apertúrában, az RS9-ben és a most már hamarosan, novemberben, megújulva kaput nyitó Bethlen téri Színházban!
Jelenet Dióssi Gábor színművésszel az „Egy kisember triptichonja” című filmből (Szirtes András Kísérleti Filmszemle)
Rékasi Attila intrjúja
Egy filmfesztivál nem csak filmünnep, hanem egy nagyon fontos fórum arra, hogy egy-egy alkotás felkeltse a sajtó a közvélemény figyelmét. A FakTúra művészeti folyóirat is kiemelten foglalkozik a Szirtes András kísérleti filmszemlén valamely szempontból „kiemelkedő” mozival. A fiatal alkotókra igyekszünk még jobban odafigyelni, Schnabel Annabella fiatal, de egyáltalán nem kezdő művész. Tanult hivatása a filmművészet, figyelmünket mégis autonóm munkája keltette fel a kísérletező kedv és minőség sajátos szimbiózisa okán.
FakTúra-Rékasi Attila:A filmed szerény véleményem szerint kimagaslott a Szirtes András kísérleti filmszemle alkotásai közül, proffesszionalitásán felül sajátos hangulatával. Ez volt benne a kísérleti jelleg?
Schnabel Annabella: Számomra a kísérlet elsősorban abban rejlett, hogyan lehet egy klasszikus narratív szöveget absztrakt formába önteni. Érdekelt, hol húzódik a határ a játékfilmes és a kísérleti filmes megközelítés között, mivel magam a klasszikus elbeszélő iskola felől érkezem — ezt tanultam az SZFE-n. Talán épp ezért is jelentkeztem a Hamvas Béla Alapítvány Új Közjáték pályázatára, amelynek támogatásával készült a film: szerettem volna az egyetem után új műfajban is kipróbálni magam.
Formailag a triptichon szerkezetét választottam. Ez eredetileg hármas oltárképként állt templomokban, majd idővel önállósodott és profán képzőművészeti formává vált (például Francis Bacon triptichonjai, amik előképei is voltak a filmnek). Az Egy kisember triptichonjában három „oltárképet” alkottam meg, amelyek ugyanannak a történetnek a különböző perspektívái: az első a „kisember”, a második a „látogató”, a harmadik pedig a „rendszer” nézőpontja. Ezekhez képarányokat társítottam, amelyek folyamatosan “kinyílnak”, ahogy a nézőpontok is egyre komplexebbé válnak.
Az Örkényi “egyperces” rövidséget pedig hosszúsnittekben gondoltam tovább, így három darab egyperces „oltárkép” született. És ha már az idő szóba került: azzal is kísérletezni akartam, hogyan tud megállni, majd újra mozgásba lendülni a film mozgása, ritmusa.
R.A.: A te olvasatodban mitől kísérleti egy film, neked mennyire fontos a progresszió?
S.A.: Nagyon szeretem a fejlődést — nemcsak a filmezésben, hanem az élet más területein is. Fontosnak tartom a nyitottságot, a kreativitást, az új utak keresését. Szerintem erre már kisgyerekkortól érdemes lenne érzékenyíteni az embereket.
A kísérleti film számomra éppen ezért kísérleti: szabad a témájában, formájában, időkezelésében, esztétikájában, és még a befogadójában is (pl installációk, interaktív platformok, stb). De legfőbbképp nekem azért kísérleti, hogy nem akarja előre eldönteni, mi lesz a végeredmény, hanem önmaga játékából születik.
R.A.: Miért pont egy Örkény-egyperces lett a filmed alapja?
S.A.: Három szöveget választottam ki eredetileg: Platónt, Kafkát és Örkényt. Körülbelül ebben a sorrendben is szerettem volna őket megcsinálni, mert tartottam az “Örkényi abszurd” ábrázolásától. De végül Örkényre esett a zsűri választása. Őszintén, kissé meg is ijedtem, mert Örkény tipikusan az a szerző, akiről az egyetemen a tanáraid le szoktak tiltani. Nagyon nehéz — szinte lehetetlen — pontosan megcsinálni azt az abszurd, groteszk hangulatot, amit ő tudott. Éppen ezért, próbáltam nem ráfeszülni az Örkényi abszurdra, hanem inkább arra koncentrálni, ami engem érdekel ebben a kísérletben.
Úgy éreztem, Örkény szellemessége ebben a szövegben abban rejlik, hogy egy rendkívül filozofikus, transzcendens, már-már szakrális témát ütköztet a nyers kispolgárisággal és a hétköznapi egyszerűséggel. Egy kimondhatatlan, megfejthetetlen igazságot ad egy jelentéktelennek tűnő ember szájába — olyat, amellyel még a filozófusok sem birkóznának meg. Számomra ez a feszültség teremti meg a groteszket. Ezt akartam vizuálisan elmesélni, miközben megőrzöm azt a szocialista miliőt, amelyben Örkény egypercesei születtek
R.A.: Mi okozott nehézséget számodra a film elkészítésében?
S.A.: Az, hogy a mű tételmondata “Mindnyájan a semmiből jövünk, és visszamegyünk a nagy büdös semmibe” — honnan jöjjön a portástól. Volt is jó pár instrukció variációm, amiket Quitt Laci igazi kísérletező szellemiséggel — nyitottsággal — vett. Nagyon jó volt vele együtt dolgozni, és szomorú, hogy azóta nincs már köztünk. Laci nagyon jó szívű, tehetséges, és különleges színész volt.
R.A.: Ez hanyadik filmed? Hol tanultál? Filmes pályád folytatod, ha igen milyen vonalon?
S.A.: 2020-ban diplomáztam a Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező mesterképzésén, Gothár Péter és Schwechtje Mihály osztályában. Az egyetemen számos vizsgafilmet forgattunk, végül pedig a diplomafilmet is.
Azóta szabadúszóként dolgozom, szerencsére a szakmámban: olyan rendezői felkéréseket kapok, amelyekben örömömet lelem, és amelyek értéket is teremtenek (videoklipek, oktatási anyagok, reklámok).
Tavaly elnyertem a Magyar Művészeti Akadémia hároméves ösztöndíját, ennek keretében jelenleg egy animációs kisfilmen dolgozom. Ez már nagyobb lélegzetvételű munka, amelyen immár 2,5 éve munkálkodom autodidakta módon, hobbiból.
Ha minden jól megy, ezután a nagyjátékfilm felé fordulok, amit önerőből, szabadon szeretnék megvalósítani. Hogy milyen vonalon? Talán a legegyszerűbb, de egyben a legnehezebben képviselhető: az autentikusság vonalán.
R.A.: Ez volt az első filmes eseményed? Hogyan érezted magad a fesztiválon? Ha újra megrendezik ezt a fesztivált tervezed e, hogy ismét pályázol? Ezt a filmedet fogod versenyekre is nevezni?
S.A.: Nem, nem ez volt az első filmes eseményem: több mint ötven fesztiválon szerepeltek már a filmjeim. Ennek a kísérleti filmnek például a világpremierje a 30. Raindance International Film Festivalon volt, Anglia egyik leghíresebb fesztiválján. Ezen kívül bemutatták Olaszországban, Amerikában, Ausztráliában, Kínában, Indonéziában és Oroszországban is.
Korábbi filmjeimmel is sokfelé jártam: a pici, családias hangulatú fesztiváloktól kezdve a nagy presztízsű, csinnadrattás (A-kategóriás, Oscar-kvalifikáló) eseményekig, tengeren innen és túl. Hálás vagyok ezekért a lehetőségekért, mert rengeteg élménnyel gazdagodtam — köztük a Szirtes Filmszemlén is.
Különösen tetszett a szemle közösségi jellege, főleg az, hogy verseny nélkül vetítették a filmeket. Ez az attitűd szerintem rátapint a kísérleti film lényegére: az ember szabadon készíti, mint egy megfigyelő, aki hagyja, hogy a film önállóan kezdjen mesélni.
Ezúton is szeretném megköszönni az alkotótársaimnak és a támogatóinknak (Flow Production, Mojzer Könyvkiadó), hogy megadták nekem ezt a kísérletező bizalmat.
Rékasi Attila kérdéseire Schnabel Annabella filmművész válaszolt, amit ezúton is köszönünk!
Program dús laza hétvégével üti fel a Kettőspont Színház és Spirituális Ügynökség a budapesti színházi szezont a Ráday utca szívében. A bakátsfesztre reflektálva, vagyis „hozzá simulva” kinyitja hívogató ajtaját és megmutatja ráncfelvarrott falait, illetve új programjait, bérletvásárlási lehetőséggel. Nézzük mit is kínálnak:
A Bakáts Feszt ideje alatt szept. 6-7-én szombaton és vasárnap 15 és 24h között megnyitjuk színházunkat, ahol remek társaságban és tevékenységek közepette fogjuk változatosan lopni a napot, és éjjelente csaholni a teliholdat.
Térj be hozzánk a Ráday u. 39-be egy kávéra, fröccsre, egy jó beszélgetésre, vagy sakkpartira! Válts helyben jegyet vagy bérletet az előadásokra!
Mi várható? – Kávéházi hangulat, találkozás a Kettőspont alkotóival – Rajz- és olvasósarok, meseolvasás kicsiknek és nagyoknak – Sakk, társasjátékok (hozhatsz is magaddal!) – Színházi kulisszajárás: less be a színfalak mögé! A színház vezetője beavat a Kettőspont működésének titkaiba (15h, 18h-kor, és 21h-kor fénytechnikai bemutató is) – Jegy- és bérletvásár (minden helyben megvásárolt jegy mellé meghívunk egy kávéra vagy üdítőre, minden bérlethez jár egy sör vagy egy pohár bor) – Hangulat függvényében adódhat zenei jam, kirakat-bábszínház, versfelolvasás, tánc és egyéb örömjátékok.
FIGYELEM, helyszíni fizetés csak készpénzzel! A büfében szintén, adományos alapon Várunk szeretettel!
Nyárzáró – évadköszöntő program volt számunkra a hétvégi, ötödik alkalommal megrendezett TEFeszt. Szerencsések voltunk, még a szombati felhőszakadás előtt nézhettünk meg két produkciót és böngészhettük végig a nagy- és a kisszínpad közötti sátorvárosba a kitelepült társulatok és előadók kínálatát. Telt is a naptárunk rendesen, már azt is tudjuk, mit fogunk nézni 2026 februárjában. Élménybeszámoló és őszi ajánló következik tehát a továbbiakban.
A nagyszínpadon a Kacsóh Pongrác Színház Rózsaligettől Broadwayig című produkcióját láttuk – hallottuk, az operett és musical dalokból készült válogatás remek hangulatot csinált a Kodály köröndön. Köszönhetően a négy fős zenekarnak, a látványos koreográfiáknak és, hogy még ebbe a fél órás fellépésbe is, belefért három-három különböző ruhaköltemény. Szorosan követjük a társulat budapesti fellépéseit, és mindig rácsodálkozunk egy-egy új színre. Most éppen arra, hogy nem csak az operett fekszik az énekeseknek és a zenekarnak, de a musical műfajban is otthonosan mozognak. A Hegedűs a háztetőnből választott Szombat esti ima tiszta áhítata megrendítően szép volt. Pethő-Tóth Brigitta hangjával nem lehet betelni. A Sunset Boulevard című dal előadása Gencsev Gábortól pedig egyenesen a lélegzetelállító szóval jellemezhető. Pökhendi, cinikus, tocsog az önutálatban, hogy aztán pár strófával később a társadalomkritikába csomagolt önfelmentés domináljon. Hát, igen, a katarzis bármikor ránk ugorhat, ha nem vigyázunk. Reméljük beépül a repertoárba, szívesen hallgatnánk még.
A másik szinte szürreális élményünk új kedvenceinkhez, a csak fél éve társulattá szerveződött SICC Production-hoz kapcsolódott. Fényes délben a csapat Hamletjéből meghallgatni punkverzióban a nagymonológot egészen különleges esemény. Ha valaki egy egészen egyedi előadásra vágyik a nagy klasszikusból, mindenképpen az Akváriumban a helye! Turi Péter Hamletje és Liber Ágoston Claudiusa biztosan izgalmas értelmezési utakat nyit meg. Elhangzott még a kedvenc dalunk is a csapat másik sikerelőadásából, a még egyetemistaként létrehozott Frontátvonulásból. Ez a produkció is látható lesz az évadban. Az előadásokat Krasznai Vilmos rendezte. A SICC igen sokoldalú művészek társulása, nem csak remek színészek és zenészek, de többüknek is vannak rendezői ambíciói. Jó szívvel ajánljuk a Majd, ha fagy című neoreneszánsz rally műfaji megjelöléssel ellátott előadásukat is Sas Zoltán és Kerek Dávid rendezésében. Ahhoz képest, mennyire friss társulásról van szó, szeptemberben már a negyedik bemutatójukra készülnek. Sas Zoltán írja színpadra és rendezi Jack Kerouac és William S. Burroughs regényét, az És megfőttek a vízilovak bemutatója szeptember 25-én lesz.
Nagyon sok kedves színházunkkal találkoztunk a fesztiválon. Sikerült beszereznünk a Budapest Bábszínház az évadot bemutató füzetét. Idén a graffitik látványvilága teszi különlegessé. A társulati fotók ismét csodálatosak, itt maradt a már évek óta megszokott fekete-fehér dizájn, de kicsit megint másként. Piti Marcell portré idén nagyon szuggesztívek. A Bábszínház első bemutatóját Fábián Péter rendezi A sárkányfutó átka a 10 éven felülieket várja október 11-én. Az évad többi előadása is ígéretes, mi leginkább a Berzsián és Didekit várjuk, Pethő Gergő és Pájer Alma Virág a lehető legjobb választás a címszerepekre.
Nagyon vártuk már, hogy mivel kínál meg minket a Szkéné Színház. Nem csalódtunk, az ősz bővelkedni fog izgalmasabbnál izgalmasabb előadásokban a Műegyetemen. Szeptember 17-én Lukács Ádám rendezi Háy János – Vass Gergely Passió című művét. A szereposztás csodálatos, a Szkéné törzsnézői már láthatták a csapat tagjait még egyetemista korukban a Merlin, avagy a puszta ország című produkcióban.
Október 3-án Viktor Balázs állítja színpadra Aiszkhülosz Leláncolt Prométheuszát Fenyvesi Orsolya átiratában. A zene most is, mint a Tér 12 Antigoné előadásában, Bánki Mihály munkája lesz, aki Erőt fogja alakítani. Nekünk ez már elég is lenne hogy kapát – kaszát eldobva rohanjunk a jegypénztárhoz, de ha még azt is megemlítjük, hogy a címszereplő Bán Bálint mellett Nagypál Gábor, Pallagi Melitta, Sztarenki Dóra és Lehel Vilmos is játszik a produkcióban, akkor független színházak minden kedvelője beírja a naptárába az időpontot.
Márfi Márk mindkét darabjával ellátogat a Szkénébe, szeptember 21-én a Telik című monodrámája, október 19-én a Für Anikóval együtt előadott Lassan lesz látható. A két előadás 2026-ban trilógiává bővül Tovább címen. Ertl Zsombor és Terhes Sándor lesznek Márfi Márk társai ebben a kalandban. Mi már nagyon várjuk.
Ahogy vártuk már az új találkozást az RS9 Színházzal is. Október 3-án és 4-én náluk vendégeskedik a Kékszakállú herceg vára című előadás. Annyira jó élményünk volt az Anyaszínház Mizantrópja a múlt évadban, hogy azonnal bejelentkeztünk erre az előadásra is.
Az RS9 Színházzal is találkozhattok az erzsébetvárosi függetlenek fesztiválján, az IME Feszten. Tavaly hatalmas siker volt ez a kezdeményezés, az önkormányzati segítség mellett rengeteg színész, író, rendező és zenész állt be mögé. Ez idén sem lesz másképp. Aki szereti vagy szeretné megismerni a hírszínház műfaját, négy estén is részt vehet ilyen előadásokon. A Cucli extrákkal egyszeri és megismételhetetlen színházi esték lesznek, ne maradjatok le róluk! A fesztivál ideje alatt délután kerekasztal-beszélgetések, este koncertek színesítik a programot. Szeptember 11-14. Találkozzunk a Gólemben, az Apertúrában és a Robotban!
A Kettőspontban is indul az évad. Most hétvégén, szeptember 6-7-én nyílt napokat tart a színház a Bakáts Feszthez csatlakozva. A tavalyi évad sikerdarabjai – a Liselotte és a május, Az ikrek hava, a Senki se mer egyedül élni és Az őrült naplója – mellett két bemutatót is hoz az ősz náluk. Szeptember 14-én Kiss Dorina rendezését, a Kutyabajt láthatjátok, október 18-án pedig Formanek Csaba új darabjának ősbemutatóján vehettek részt. A Pierrot és Prigozsin az élet forgatagában című előadást Formanek Csaba és Ács Tamás játssza. A darab a legkedvesebb újhullámos filmünkből a Jules és Jim című Truffaut remeklésből inspirálódott.
Igen izgalmas a Jurányi Ház és az Apertúra kínálata, Budaörsön is készülnek érdekességek. A Marczibányi téren keressétek Csábi Anna darabját, a Minden negyediket és a MáSzínház új bemutatóját a Ráday utcában! Sok izgalmas este vár ránk ebben az évadban is. Nézzük együtt!
A nyár a legtöbb embernek a pihenés, nekem a felmelegedés óta a déli elvonulások, „szieszták” időszaka is. Ilyenkor leheveredve szívesen veszek a kezembe egy-egy könyvet, hivatásomból adódóan nem ritkán egy-egy albumot. Apáti-Tóth Sándor Csöndek című művészi fotóalbuma idén negyed évszázada adatott ki, mégis mindig élmény, ha a kezembe akad. Nem csak azért, mert a szép korába lépett alkotó gyermekkorra köszön vissza a lapokról, hanem azért is, mert mindig is szerettem Apáti líraian odafigyelő, érzékeny vizuális világát. Az album képeit már publikálta az alkotó egy előző kiadásban, ahogy én tudom, majdnem ötven éves fotográfiák ezek, de látásmódban bátran nevezném őket frissnek. Ennek okát pont ebben a „költőien szenzibilis” hatásukban látom. Ezekre a képekre nézve furcsa mód nem fotókat látok, hanem verseket olvasok, néha haikukat, néha hőskölteményeket. Csakhogy ezek a hősköltemények nem az „elitről” énekelnek, hanem a vidéki földműves emberek hétköznapjainak fontos momentumait, jelképeit emelik a mondák, mítoszok világába. Ebben a millenniumi kiadásban a szerző bibliai idézetekkel emelte a képek drámaiságát, ami pontos hangulatát adja a fekete-fehér fotográfiába fagyasztott időnek. A bibliai idézetek három nyelven, a magyaron kívül angolul és németül is olvashatóak, így remek ajándék lehet nemcsak a hazai, a külhonba szakadt, de a magyarul nem beszélő rokonoknak, barátoknak is. Antikváriumokban kutatva, ha kezükbe akad, ne hagyják a polcon, illetve aki érdeklődik, annak szerkesztőségünk igyekszik közvetíteni az igényeket a művész felé.
Rékasi Attila fotóművész, Újpest
Képek az albumból (Copyright Apáti-Tóth Sándor, a szerző engedélyével közölve a FakTúrán)
Augusztus 13-án folytattuk várostörténeti kalandozásainkat az Eötvös 10 által szervezett Jókai téri esték Zenés Terézváros című epizódjával. Maczó Balázs várostörténész, muzeológus volt a kalauzunk az 1910-es évek pesti éjszakájához. Nagyon örültünk a lehetőségnek, hiszen júliusban már részt vettünk egy különleges városi sétán az Urbanum jóvoltából, ami Somossy Károly élete köré szerveződött és végállomása, a Somossy mulatók, vagyis a későbbi Operettszínház és Király Színház voltak. Erről a sétaszínházról írtunk is egy hosszabb bejegyzést a Kétlámpás Blogra. Így számunkra a Zenés Terézváros szerves folytatása volt az előző alkalomnak. Ráadásul a Budapesti Könyvhéten beszerzett új olvasmányaink, a 2017-es A láthatatlan zsidó Budapest című tanulmánykötet Mary Gluck tollából, és az egészen friss, 2025 tavaszán megjelent Véghelyi Balázs mű, a Tarka színpadok is földolgozza a témát, a századforduló és a két világháború közötti időszak éjszakai életét, az orfeumok, revük és kabarék világát.
Maczó Balázs három zeneszerző – Reinitz Béla, Zerkovitz Béla és Fényes Szabolcs – munkássága köré építette előadását, mely a Kacsóh Pongrác Színház művészeinek bevonásával lett igen szórakoztató és informatív lecture performance. Látszik, hogy az Eötvös 10 várostörténeti alkalmainak stabil törzsközönsége van, a Jókai tér hátsó része már az előadás kezdete előtt egy órával megtelt, több, mint 120 ember volt kíváncsi erre az alkalomra, ami már önmagában rekordnak számít. Maczó Balázs gyakorlott és laza előadó, negyven percnyi gördülékeny előadása rengeteg információt, történetet tartalmazott, amiből még mi is sokat tanultunk a századelő kultúrájáról.
Az igazán érdekes téma a kommersz és a magas kultúra korabeli összefonódásának esetei voltak számunkra. Különösen Ady Endre költészetének népszerűsítése a kabarékban Reinitz Béla megzenésített verseinek kapcsán. A mai Művész mozi helyén álló Café Bonbonniére, Kondor Ernő kabaréja, igen sokat tett a feltörekvő irodalmi tehetségek népszerűsítése érdekében, akár csak a később önállósuló Nagy Endre a Modern Színpaddal. Múlhatatlan érdemük, hogy közelebb hozták a közönséghez Ady érthetetlennek és zagyvaságnak bélyegzett szimbolista költészetét. Ennek a jelenségnek volt szép példája egy igazi kuriózum előadása. Gencsev Gábor hangszerelésében hallgathattuk meg Pethő-Tóth Brigitta előadásában Reinitz Béla szerzeményét: Ady Kató a misén című versét.
A frakkos és revütáncosnő ruhás jelenések – Gencsev Gábor és Pethő-Tóth Brigitta – nem csak illusztrációként funkcionáltak Maczó Balázs előadásához. A témául választott szerzők slágerei persze szervesen kapcsolódtak az előadó történeteihez, de ennél sokkal többet tettek hozzá az estéhez. A napfényben megcsillanó jelmezek, a zsebkendőnyi színpadon megmutatott pazar koreográfiák, a dalok előadásának játékossága vagy pátosza valóban megidézte, milyen is lehetett a mulatók és kabarék közönségének lenni 1910-es, 20-as években. Milyen is lehetett az az életérzés, amit a korabeli pesti polgár keresett ezeken a helyeken.
Míg Reinitz Béla művészetét már csak a kutatók és különösen elkötelezett előadók jóvoltából lehet szerencsénk megismerni, addig Zerkovitz Béla és Fényes Szabolcs művei fennmaradtak és töretlen népszerűségnek örvendenek, még ha sokszor nem is tudjuk, hogy az ő műveiket dúdoljuk. Zerkovitz Béla esetében ez az általa írt 36 operettnek és a hangosfilmnek, míg Fényes Szabolcs esetében a táncdalnak és a tv-nek köszönhető. A Kacsóh Pongrác Színház egy egész előadást szentelt ennek a médiumváltásnak, a Filmslágerek című estjükön végig követhetjük az operettszerzők filmzenei munkásságát.
Terézváros még készül nyár végén egy nagy dobásra, augusztus 29-30-án az ötödik TE!Feszt -re, ahol a Budapest Bábszínház Varázsgomba zenekara, a Dante csapata és a SICC Társulat mellett a Kacsóh Pongrác Színházzal is találkozhatunk.
Budapesten is ritka nagy érdeklődés kísérte az Aranyvölgy Művésztelep bemutatkozó tárlatát, melyet a Vészkijárat Galériában rendeztek meg. Egy szöget még éppen le lehetett volna ejteni, de nemcsak a kis galéria telt meg látogatókkal: a rendkívül hangulatos, indusztriális látványként is figyelemre méltó terasz, a fogadóterek és a műtermek is zsúfolásig megteltek. Néhányan még a lépcsőházból is „fluktuáltak” a képek elé Miksa Bálint festőművész, teleptag rövid, a művészek világára reflektáló megnyitóbeszéde után (a beszédet kritikám után közöljük egészében).
Miksa – a galéria vezetője – a FakTúra művészeti folyóirat hasábjain többször is bizonyította, hogy kiváló „szemmel” választja ki a kiállítókat. Egy-két képet leszámítva – amelyek számomra nem érték el a megszokott színvonalat – Bálint ezúttal is egy magas minőségű, jól szerkesztett válogatást állított össze a telepi anyagból.
Szeretném külön kiemelni Dóró Zsolt formailag izgalmas alkotásán kívül Családi Krisztina harmóniát sugárzó, vitális munkáját, valamint Miksa Bálint kimagaslóan érzékeny forma- és koloritkompozícióját. Túlzás nélkül állítható: az Aranyvölgy Művésztelep bármely budapesti vagy akár európai galériában is megtalálná a befogadó közönségét.
Dóró Zsolt munkája
Családi Krisztina alkotása
Miksa Bálint alkotása
Tapasztalatból tudom, hogy még a legjobb, legigényesebb művésztelepeken is előfordulhat egy-egy olyan meghívott alkotó, akinek munkája kissé alulteljesíti az elvárt színvonalat. De az ítélkezést bízzuk azokra, akik már próbáltak évről évre – vagy akár évtizedeken át – művésztelepet szervezni, vagy dolgoztak idegen, gyakran nomád körülmények között, úgy, hogy közben ott lebegett a fejük felett: az ország egyik legjobb művésztelepén alkotnak, a szakma „krémjével”, és csúcsminőséget várnak tőlük.
Mint a telep vezetőjétől megtudtuk, a festői Aranyos-patak völgye ad otthont 2022 óta évente megrendezett abaújkéri művésztelepnek, a Völgykapu vendégház hangulatos tereiben. Az elhangzottak alapján kijelenthető, hogy országos viszonylatban is ideálisak a körülmények az alkotómunka kiteljesedéséhez: minden művész külön, légkondicionált szobát és megfelelő műteremrészt kap a munkájához.
Az Aranyvölgy Művésztelepet Dr. Lipcsik Ildikó ügyvéd és férje, Tomkó István alapították, Családi Krisztina festőművész–kurátor együttműködésével, aki egyben a művésztelep szakmai vezetője is. Időpontját tekintve klasszikus nyári művésztelepről beszélhetünk, alkalmanként mintegy 10 meghívott, elismert művésszel.
Rékasi Attila: Újpest
Miksa Bálint galériavezető megnyitószövege, elhangzott 2025. augusztus 1. 18:10 Vészkijárat Galéria újpesti hajógyári sziget:
Negyedik Aranyvölgy a Vészkijárat Galériában A lottón úgy nyerhet valaki, hogy közben sokan veszítenek. A politikában néhány hataloméhes szereplő nyer azzal, hogy sakkbábuvá degradálja az embereket. Az üzleti élet sikerei is jobbára mások kárán koncentrálnak vagyonokat. A művésztelepeknek viszont csak nyertesei vannak. Jók a művészeknek, akik új, izgalmas szakmai-szellemi közegekbe kerülhetnek általuk a kiállítási uborkaszezonok elszigeteltségéből, eközben szabadon alkothatnak, ellátást kapnak és tényleg jól érezhetik magukat. Jó egy művésztelep a szponzoroknak is, mert a legtöbb támogatási konstrukcióban gazdag és értékes gyűjteményeket gyarapíthatnak alacsony áron, miközben emberileg fontos barátságokat köthetnek, látókört szélesíthetnek, inspirálód-hatnak, időnként hála, szeretet, megbecsülés és főleg jókedv költözik a házuk tájára. A művésztelepek a falusi közösségeknek szintén jók, mert kitelepül hozzájuk valami a nagy-városok kulturális pezsgéséből és községük felkerül a nagybetűs művészet térképeire, ami erősebb pozitív kapcsolódást, némi társadalmi kohéziót ad számukra a külvilággal. Amúgy én csak egy rövid, személyes reflexiót akartam mondani, amihez képest végül a rövidség és a személyesség is csorbult egy kicsit. Egyszerűen nem tudok eléggé tervszerű lenni. Remélem ez megbocsátható. Tehát, ha távolabbról nézem az Abaújkérből nyíló zempléni völgyben, a Völgykapu Vendégházban évről évre zajló művésztelepet, azt látom, hogy a művészeti életet tekintve, országos léptékben is, valami fontos és jó történik ott. Egészen közelről, azaz a számomra, az én kis szemszögemből ez a művésztelep a művész-társadalomba vezető beragadt, csikorgó ajtóimat és ablakaimat nyitogatja úgy, hogy nem kell hozzá kibújnom a bőrömből. Új embereket ismerek meg, régebbieket ismerek meg jobban, miközben a magam módján csinálhatom a dolgomat minden gond nélkül, ráadásul jó szavakat zsebelhetek be mindehhez és még új vicceket (is) hallhatok. Ezeken felül, ahogy az elmúlt években, úgy idén is szerintem a stilisztikai sokszínűség óriási értéke az Aranyvölgyi művésztelepnek. Mohamed Abouelnaga természetes, élő, de ősi múltat idéző motívumai és matériái, Családi Kriszta egyre mélyülő, sokszor raszter-rétegek mögé rejtett festői esztétikája, Dóró Zsolt erős kompozíciókba zárt vizuális küzdőterei, Drienyovszky János letisztult, meditatív anyag-átvarázslásai, Hardy Ági sajátosan minuciózus, meglepő, tér-leképző tárgyteremtései, Major Kriszta karakteresen erős, karmolás hatású gesztus-rendszerei, Palásti Reni impresszionisztikusan kifejező pasztell virtuozitása, Romvári Marci élő, organikus, érzékeny folt-úsztatásai, Varga-Amár Laci régóta ikonikussá vált önreflexiói, Verebics Kati sokrétűen, mélyen átélt figuralitása, és talán az én lebegő kísérleteim is, összeadva egy roppant széles spektrumú képzőművészeti átnézetet mutatnak. Ami mégis összeragasztja ezt a sokféleséget, az az egymás iránti tisztelet, a művészi felnőttség, a szakmai empátia, ami gyakran a szinte gyermeki egymás-dolgaira-csodálkozásban és szabad alkotás-ban, hol pedig a közösségi lét, esetleg néha szintén gyerekes, örömeiben, vagyis valójában egy élhetőbb emberi világ akarásában mutatkozik meg. Mindennek az egyidejű deklarálásaként született meg ez a kiállítás. A művésztelep-szervező Családi Kriszta vitalitása, emberismerete, érték felismerő képessége hozott össze bennünket egymással és a vendéglátó-támogatóink, azaz Dr. Lipcsik Ildikó és Tomkó István határtalan élet-szeretetével, kultúrát is éltető jóságával. Nagy köszönet nekik és a „Satalana” legyen mindannyiunkkal!
A Rovás Nemzetközi Művésztelep tihanyi alkotó napjai alatt találkoztam MAŁGORZATA SARNECKÁval. A művésznő szobrászként mutatkozott be, ám hamar kiderült számomra, hogy egy ennél jóval sokoldalúbb alkotóról van szó. Sarnecka a képzőművészet „klasszikus” és modern médiumaiban is ugyanazzal a magas minőséggel dolgozik, ami a FakTúra számára oly fontos. Legújabb munkái, installációi interaktív gondolatébresztő taktilis objektumok, de a tájművészet is közel áll hozzá, én mégis képzőművészeti oldalát szeretném az olvasónak megcsillantani. Egy művészt szakmailag nem a személyisége szemszögéből szoktam vizsgálni, de Malgorzata esetében nem mehetek el szó nélkül amellett a tűz mellett, ami benne ég, ami belőle sugárzik. Fontos ez azért is, mert így könnyebben értelmezhető számomra szerteágazó érdeklődése, átlagon felüli munkabírása. Energiája áradt, inspirálóan hatott az egész művésztelep alatt. Nekem személy szerint, így túl a harmincadik művésztelepi évadomon, kis túlzással ezek a találkozások a legfontosabbak, ezekben az energiákban edződő életérzések, motiváló erők adják a közösségi alkotási alkalmak izgalmát.
Mint említetettem, szobrászként ismertem meg Sarna-t, de életútján végigtekintve nagyon megérintettek grafikai anyagai is. A tartalmi és formai minőség mellett megragadó az az „őserő”, ami lapjaiból árad. Mitikusnak tűnő, képzelet szülte alakjai sok esetben androgünök, antropomorfitásuk „mesebeli”. Konkétnak tűnő elvont figurákként jelennek meg bennem a befogadás aktusában. Világuk egyáltalán nem hat idegennek, a mesteri megformáltság, a művészi hitelesség okán létezésük valóságosnak tűnik; a humánum, az elfogadás, a rácsodálkozás hangulata kerít hatalmába. Ha valakinek a groteszk jut a képek láttán az eszébe, azt gondolom, ő sem jár rossz úton. Kérem ismerjék meg alkotónkat jobban, link alul.
Rékasi Attila, Újpest
A FakTúra művészeti folyóirat kéri olvasóit, hogy a művész oldalát is látogassák, ajánljuk:
Tavaly még ötlet sem volt, ma már úgy gondolhatunk rá, mint a filmművészet egyik izgalmas fűszerére. A Szirtes András filmszemle egycsapásra lett az útkereső filmesek műhelye. A FakTúrán már Ritter Márta írónk, aki mindhárom napon részt vett, nagy sikerrel számolt be az eseményről, cikk itt. Jómagam a filmszemle egyik fontos hozadékáról szeretnék értekezni, miszerint alkotóként én egy ingyenes és nagyon jó „mesterkurzusként” éltem meg a szemlén töltött napokat. Kezdő filmesként, nagyon sok kritikát kaptam Bényei versfilm című első saját készítésű kísérleti rövidfilmemre, a kritika javarészt jogos, ami reményeim szerint előre visz majd új utamon. Nagyon boldog voltam, hogy Kovács Gergő versmondó és Sándor Máté zeneszerző munkáját a filmemben csak elismerő szavak illették, hiszen így Bényei József költő (a film két versének alkotója) poézisére is sikerült reflektorfényt irányítanunk. Úgy érzem, rengeteget tanultam a filmszemlén töltött napjaimon, úgy technikailag, mint művészileg, hiszen nagyon színesre és sokrétűre sikerült ez az első filmszemle. Már mindjárt a kezdet kezdetén, hiszen Gelencsér Gábor (képünkön) filmesztéta előadással felérő megnyitószövegéből is sok történeti és esztétikai jellegű új információhoz juthattam, élmény volt hallgatni! Sok remek filmet láttam, melyek legjavából művészeti folyóiratunk hasábjain többel is igyekszünk megismertetni az érdeklődőket. Kis túlzással volt itt minden: döbbenet, rémület, sírás, nevetés, néha füstölgés egy-egy kevésbé sikerült produkció kapcsán. Azt mondhatom, hogy mindenképp pozitív, nagyon is pozitív a mérleg, soha jobb programot és időtöltést nem kívánhatunk magunknak. Reménykedem benne, hogy a szervezőknek Formanek Csaba, Németh Anita és Szandtner Dániel (hatalmas munkájukat ezúton is köszönve) nem vesztik lelkesedésüket és jövőre találkozunk a II. Szirtes András filmszemle vetítésein.
Szirtes András verse a Félfinoman című kötetből, Kalamáris, 2022.
2025. június 4-6. között szervezte meg Formanek Csaba, Németh Anita és Szandtner Dániel a Kettőspont Színházban a Szirtes Andrásról elnevezett kísérleti filmszemlét. A két éve elhunyt Szirtes András sokaknak volt barátja, ismerőse a megjelentek közül, 2023-ban még július 6-ai születésnapja alkalmából együtt nézhettük vele filmjeit a Kettőspont Klubestjén, a Szirtes 72 Film Session keretében. A mostani szemle így nemcsak egy páratlanul bátor kezdeményezés a kísérleti filmes alkotók és közönségük találkozásának megteremtésére, hanem egy közös virrasztás is Szirtes András emlékére. Alkalom közösségben megélni a gyászt, az emlékezést, közösen életben tartani egy különleges alkotó életművét, megidézni lényének varázsát. Szirtes András neve nem egy címke a fesztiválon, inkább egy védőszellem, akinek szellemisége átitatta a három napot, megemelte, rítussá tette ezt az együttlétet.
Szirtes András fotókiállítása a Kettőspont Színház Galériájában
És ez tette összművészetívé is a szemlét. A Kettőspont falán Szirtes András különös hangulatú, megkapó képei függtek a Fotóterápia című sorozatából, ezek a portrék állandó helyre is találtak a színház falai között. A filmes blokkok előtt Formanek Csaba, Szitás Balázs és Balogh Orsolya egy-egy Szirtes András-vers felolvasásával vezette fel a kisfilmeket. A fesztivál elején megtekinthettük a jelen lévő Sólyom András portréfilmjét Szirtes Andrásról, ami remek felütésnek bizonyult. Gelencsér Gábor filmesztéta nyitógondolatai a fesztivál névadójának művészetéről rendkívül fontossá váltak a fesztivál zárónapján, amikor Szirtes András Hajnal és Lenz című filmjeit nézhették meg a kitartóbb nézők a Filmarchívum jóvoltából felújított minőségben. Minket annyira felcsigáztak Gelencsér Gábor gondolatai, hogy két maratoni filmnézés között kicsit olvasgattunk is tőle. A Helikon folyóiratban megjelent cikkében a Lenz is szóba került a Film és irodalom kapcsolata a Balázs Béla Stúdió műhelyében alcímet viselő írásban. A kísérleti film Terra incognita a Kétlámpás számára, így minden segítség jól jött a tájékozódáshoz.
Üzenet a Holdról, Riport-dokumentumfilm Szirtes Andrásról, 1990, 34 perc, készítette: Kopper Judit és Sólyom András
A szemle felhívására 85 alkotás érkezett, ebből, az idő korlátos volta miatt, 60 film került levetítésre a három nap alatt. Mi a titka annak, hogy ez az elképesztő mennyiségű mozgókép mégis befogadható volt a közönség számára? Formanek Csaba átgondolt szerkesztésének köszönhető ez leginkább. A filmek tematikus-műfaji blokkokba rendezése segítette a tájékozódást, orientálta a nézőket. Az egy-egy órás etapokban Tánc-, vers- és animációs filmeket, Városfilmeket és Covid-mozikat, Portrékat és önportrékat, Különös történeteket, Absztrakciókat és álmokat valamint a Háború és béke címke alá sorolható filmeket nézhettünk. A blokkokon belüli ritmus megteremtette azt a változatosságot, amivel sikerült fenntartani a figyelmet. A fekete-fehér és színes, a nonverbális és verbális, a narratív és non-narratív filmek váltakozása más-más befogadói stratégia mozgósítását kívánta meg, és ez segített aktív, nyitott állapotban tartani a közönséget. A blokkok utáni szakmai beszélgetések az alkotókkal, amiket Formanek Csaba és Németh Anita vezetett, sok kérdésünkre választ adtak, egy nagyon intenzív minikurzussá tették a szemlét, ahol kicsit beletanulhattunk a kísérleti film gondolkodásmódjába.
A szemléhez vasárnap kora délután csatlakozott off-programként még egy vetítés, Formanek Csaba A hegy gyermekei című filmje volt látható. A három nap alatt bárki rögzíthetett rövidebb-hosszabb snitteket, ezekből egy közösségi filmnapló fog elkészülni, jó lesz majd visszatekinteni az eseményekre. Lesz mivel megnyitni 2026-ban a 2. Szirtes András Kísérleti Filmszemlét.
A szemléhez honlap is készült, ahol tanulmányozhatjátok a részletes programot is.
Mi az összbenyomásunk a 60 film megtekintése után? Elsősorban lenyűgöző az a változatosság, ami a szemle kínálatát jellemezte. Egyedi látásmódokkal találkoztunk, nem fedeztünk föl divathullámokat, korosztályra vagy oktatási intézményre jellemző trendeket. Sokkal több humorra, képi poénra vágytunk volna minden blokkban, de leginkább és legmeglepőbben ezt a Portréktól és önportréktól kaptuk meg, a többi blokkban a líraiság vagy az éteri absztrakció dominált. Érdekes, hogy szinte egyáltalán nem jelenik meg a városi közeg a filmekben, és nagyon ritka, hogy több ember jelenjen meg egy alkotásban, dominálnak a monológok és a legfeljebb két ember kapcsolatát mutató etűdök. Furcsa ez az izoláltság, de úgy tűnik, korosztályos alapélmény. Nagyon szórt, hogy kinek-kinek melyik film lett a kedvence az egyes blokkokból, úgy tűnt, a legtöbb alkotás megtalálta a közönségét, a szünetekben élénk vitáktól pezsgett a Ráday utca.
Major Irma az Irma félálomban című filmben, (rendezte: Boós Gergő, Bethlenfalvy Péter)
Reméljük, sok beszámoló, reflexió születik a szemléről, és ezekben minél több filmről szó esik sokkal avatottabb szakértőktől, mint mi vagyunk. Erősen küzdünk a korlátainkkal, de be kell valljuk, hozzánk igazán a narratív filmek tudtak közel kerülni. Haladás, hogy a verbalitást már el tudjuk engedni. Így leginkább az ilyen filmekről esik majd szó a továbbiakban. Blokkonként kiemelnénk a továbbiakban néhány olyan alkotást, ami megszólított minket.
Tánc- és versfilmek, animációk blokk 1-2.
A táncfilmek közül Jobbágy Bernadett rendezése, a Lapsúlyos fogott meg minket a leginkább. Főleg azért, mert remek volt a ritmusa, gyönyörűen volt fényképezve, és még egy történetté is ki tudtuk egészíteni azt az ívet, amit a film képei bejártak.
A versfilmek közül a Zárni a házat című maradt igazán emlékezetes, ez valószínűleg leginkább annak köszönhető, hogy ez volt a legminőségibb szöveg, ami megfilmesítésre került. Kenéz Ferenc költeményét Szántai Kristóf álmodta filmre a vershez illő, nagyon hangulatos, szürreális képekben bővelkedő animációban.
Rum KristófDög című alkotása egy sötét lovag és a halál bizarr találkozásáról régi fametszeteket idéző képi világával nagyon nyugtalanító alkotás, nehezen felejthető nyomot hagyott bennünk, Ulrich Gábor Dűnéje és Rekonstruktja pedig a technikai megvalósítással nyűgözött le minket. Juristovszky Tamara ReProdukció című animációjával pedig megérkezett a várva-várt groteszk látásmód és önironikus, fanyar humor is a szemlére.
Dobra Mara az Abgang című filmben (rendezte: Máté P. Gábor)
Városfilmek és Covid-mozik blokk 1-2.
A nagyon kevés játékfilmnek mondható alkotás egyike Máté P. GáborAbgangja. Dobra Mara monológját, arcjátékát és mozdulatait bármeddig elnéztük volna. Üdítő változatosságot hozott az emberi arcra és fiktív történetre épített alkotás.
Mélyen eltemetett közös élményeket hívott elő Herczeg Zsolt filmje, aki a Covid-járvány alatt fényképezte Szabadkát a kijárási tilalom idején. A teljesen üres, embermentes város képei felkavaróak, némi változatosságot ebbe az ordító hiányba egy az úton átbaktató fácán, egy kutya és néhány galamb hoz csak. Embereket csak az erkélyük rácsain, az ablakaik mögött látni. És a jelző lámpák szünet nélkül ismétlik: Slobodan prelaz, szabad az átjárás.
Mészáros Attila (Fotó: Szitás Balázs)
Portrék, önportrék blokk
Ezt a blokkot élveztük leginkább. Rengeteget nevettünk, és lenyűgözve hallgattuk és néztük ezeket a nagyon személyes történeteket. A portrékra az alanyra való maximális nyitottság és a kedves humor volt jellemző, míg az önportrék lubickoltak az öniróniában. Mészáros AttilaÖnportréja azért is volt üdítő, mert számolt azzal, hogy lesznek nézői, a nekik való kiszólások érdekes dinamikát építettek közönség és film viszonyába.
Szitás Balázs és Molnár Anna filmje, a ReBorn egy sikeres önterápia története, a születési trauma feldolgozása egy hallucinogén anyag segítségével, ennek a meghatározó tripnek az elmesélése, megdöbbentően őszinte gesztus a portré alanya részéről. Filmkészítőként ezt a bizalmat kiérdemelni, jelentős teljesítmény. A történet pedig tálcán kínálja magát egy olyan képnyelv megalkotására, ami tobzódhat az álomlogikában.
Képkocka a Hazug disznók az álmok is című filmből (rendezte: Kékes Kiara)
Különös történetek blokk
A Hazug disznók az álmok, Kékes Kiara filmje, volt számunkra az egyik legszórakoztatóbb alkotás. Bizarr felvetése: „25 éve tiltott a hal fogyasztása Magyarországon. A társadalmon kívüliek halra és szerelemre vadásznak a barátságtalan városon és diktatúrán kívül. A természetben megtalálják mindkettőt.” már önmagában is izgalmas, a megvalósítás pedig remek képi poénokkal bontja ki ezt. Nagyon szerettük.
Szilágyi EdvinKéppé fagyott című filmje a testi hanyatlás története. Annak ellenére feszült és dinamikus alkotás, hogy a monológot csak az egyre beszűkülő életterű férfi tárgyai mesélik el nekünk. Ennek a filmnek a zeneválasztását szerettük a legjobban.
Koós Boglárka a No-Sync című filmben (rendezte: Tobai Botond István)
Absztrakciók és Álmok blokk
Gombos Lajos Szupercella című filmje a talált tárgy tipikus esete. A hirtelen jött dunai viharról és az erre reagáló, alkalmi közösséggé váló strandolókról szóló rövidfilm félelmetes és átélhető. Ahogy a beszélgetés során elhangzott, az alkotó otthon döbbent rá az események után, hogy milyen rendkívüli esettanulmányt is sikerült rögzítenie. A kiélezett helyzetben megmutatkozó viselkedésminták megfigyelése nagyon érdekes.
Az Összefüggéstelen gondolatok az emberközpontúságot meghaladó világhoz , Bogya Tímea Éva alkotása, egy idézet utáni gondolati hajsza története. Ami igazán izgalmas volt nekünk benne, az az, ahogy leképezte a gondolkodás menetét, az asszociatív, csapongó gondolatáramlást, ahol az emlékek, a hasonló hangzás vagy egy nem rég olvasott mondat elindítja vagy továbbgörgeti a gondolatmenetet. Ennek képi kivetítése igazán meghökkentő felismerésekhez vezethet.
Szintén a lelki folyamatok filmmé konvertálása miatt szerettük Tobai Botond IstvánNo-Sync című kisfilmjét. A filmen látható pár kommunikációjának félresiklása nagyon pontosan képeződik le az egyre roncsoltabb filmkockákon.
Háború és Béke blokk
András Tamara saját családjáról, rokonok által az 1970-80-as években készített home videókból komponált filmet Szemző Tibor zenéjére. A Somwhere Below the Skull Level egyszerre nagyon ismerős és már nagyon távoli. Sok érdekes vonulata van a filmnek, amiket talán egy következő vetítésen lesz alkalmunk föltárni. Legalább is egy hasonló megállapodás kezdett körvonalazódni az alkotók és a Kettőspont Színház között a vetítés utáni beszélgetés során. Minket most egyetlen aspektus hökkentett meg igazán, az ételhez, a közös evéshez való viszony változása az elmúlt 30-40 évben. Legalább is a mi buborékunkban.
Formanek Csaba (Fotó: Szitás Balázs)
Kedves szervezők és alkotók, nagyon köszönjük nektek ezt a három napot! Találkozzunk jövőre is!
