A Kétlámpás is várja a karácsonyt, de addig is minden nap ajándék, amikor egy új előadásra készülhetünk vagy mehetünk. A Kétlámpás adventi naptárban minden nap felbukkan majd egy új csapat vagy hely, akinek nagyon ajánljuk a közeljövőben megnézhető produkcióját. A decemberi programok mellett olyan előadásokat is keresgélünk, amelyek az ünnep utánra esnek, és amikben érdemes a gondolkodni, ha a fa alá keresünk ajándékokat. Ha a független színházak és a független csapatokat befogadó játszóhelyeket választjátok, kétszeresen is átélhetitek az ajándékozás örömét. Hisz minden megvásárolt jeggyel támogatjátok a függetleneket és örömöt szereztek a megajándékozottnak. Ne feledjétek, adni jobb, mint kapni, valamint kétszer ad, aki gyorsan ad!
Első ablakunk a Tér12 Kulturális Egyesület munkáira nyílik, és nem csak azért, mert az ő KREÓN ANTIGONÉ című előadásuk lesz a legközelebbi időpontban. Hanem főleg azért, mert az évadban a Leláncolt Prométheusz című előadásuk adta számunkra a legnagyobb ajándékot. A minap láttuk másodszor, és itt mesélünk nektek arról, milyen is volt a bemutatóhoz képest ez a negyedik előadás.
December 3-án a Stúdió K Színházban újra látható Viktor Balázs Antigoné rendezése. Érdemes a Leláncolt Prométheusz előtt megnézni, komoly átfedések vannak a két előadás között. A rendező mellett a zeneszerző-dalszövegíró is azonos, Bánki Mihály, aki a Kar szerepében szintén részese a játéknak. Pallagi Melitta ebben az esetben a címszereplőt alakítja, míg a Prométheuszban Okenaidaként lép színre. Mindkét előadás a hatalomhoz való viszonyunkat is feszegeti, ezért is érdemes összeolvasni a kettőt.
A Leláncolt Prométheusz január 13-án lesz újra a Szkéné Színházban. Mi az októberi bemutató után novemberben is megnéztük. A november 26-án játszott előadásnak különlegessége volt, hogy Ió-t nem Sztarenki Dóra, hanem Simkó Katalin játszotta. Simkó Katalin egy egészen más Iót formált meg, mint Sztarenki Dóra. Mindkettő nagyon izgalmas, és nagyon mást lehet megérteni a játékukból erről a kulcsfontosságú figuráról. Sztarenki Dóra zavarodottabb, sajnálatra méltóbb királylány, és ez Prométheusszal és az Okeanidával való interakcióiban is megmutatkozik. Ez a hármas nagyobb empátiával tud egymás felé fordulni, valódi sorsközösség jön létre köztük. Simkó Katalin egzaltáltabb, és nem csak az áldozatiságot mutatja fel, de azt a feldolgozhatatlan, transzcendens élményt is, amit az istenséggel való egyesülés jelentett számára. Ez némiképp árnyalja a Zeuszról alkotott képünket is. Nagyon izgalmas, ahogy ez módosítja Prométheusz és a kis folyamistennő viszonyulását hozzá. Hálásak vagyunk, hogy láthattuk mindkét változatot, főleg azért, mert ez az élmény arra is rámutat, mennyi modulációja lehet még ennek a nagyon sokrétű anyagnak.
Újabb fejlemény, hogy a Tér12 színházi nevelési előadásai is elérhetőek a Szkéné Színházban. Ezek az osztálytermi színházak nem csak a színházat szerettetik meg az osztályközösségekkel, de remek vitaindító alkalmak és csapatépítő tréningek is. Ritka az olyan program az iskolákban, amik ennyire sokoldalúan hasznosulnak, érdemes élni a lehetőséggel. 7. évfolyamtól a Szabadságra hajlamos, 9. évfolyamtól a Hadfi és a Gólemek városa ajánlható. Bővebben a Szkéné honlapján nézhettek utána a lehetőségeknek.
Sikerkiállítások sajátja a kiemelkedő érdeklődés, megnyitón ritkán látható tömeg fogadott, Miksa legújabb tárlatán. Mindezt a Hegyvidék Galéria reprezentatív hatalmas terében sikerült elérnie a festőművésznek. Emlékeim szerint most jártam először ezen a helyszínen, amiről nem túlzás azt mondani Budapest egyik legreprezentatívabb kiállítóhelye, impozáns tereivel, hófehér falaival, remek világításával, megfelelő belmagasságával. Külön érdemként emelném ki a helyet illetően, hogy az Újpesti Ifjúsági Ház galériájához vagy a Debreceni Imre festőművész által vezetett volt Kispont Galériához hasonlóan portálablakainak és közvetlen járda melletti fekvésének köszönhetően az utcáról is megnézhető a kiállítás, bár én mindenkit biztatnék, hogy Bálint nagyon egyedi és „aprólékos” festéstechnikájának okán, mindenképp térjen be a galériába és közvetlen közelről, akár néhány centiméterről is szemlélje meg a kép részleteit, új univerzumok nyílhatnak ezáltal a befogadásban.
Miksa egészen kis méretű kéttenyérnyi alkotásaitól a másfél méteres munkákig nyerhetünk betekintést a művész legújabb képeinek világába, érzékelhetjük azt, hogy magabiztosan uralja úgy a kis, mint a nagy képtereket. Megtalálja azt a léptéket, amely tökéletesen segíti, absztrakcióinak, vizuális költeményinek térbe formálását. Ezt a térbeliséget nem véletlenül emlegetem az ő munkái, kifeszítik, kiterjesztik a klasszikus táblakép festészet megszokott határait, úgy a formák, mint a technikai megoldások tekintetében (lásd előző Miksa kritikám). Térbeli játékosságának artikulációjához, elengedhetetlen a fény a megvilágítás milyensége, minősége, ilyetténformán a fent emlegetett kiemelkedő teremi megvilágítás, spotfények kiteljesíthetik a képek háromdimenziós valóságát, melyet a sajátos képszélképzés erősít.
Nem túlzás azt mondani, a Organikusan sérülő szimmetria című tárlat a lírai hangvételű kortárs hivatásos képzőművészet egyik legfontosabb kiállítása az idei esztendőnek. Reprezentálja az újpesti műtermében alkotó Miksa Bálint festőművész életművét a legfrissebb alkotásokkal koronázva azt. Aki ellátogat nemcsak magas minőségű művészetet láthat, de ha lelkét is ki tudja nyitni a befogadás aktusa alatt, energetizáló „terápián” is részt vehet Bálint csodás koloritjának köszönhetően, mindezt ingyenesen, de ajánlom a művész csodálatos könyvének megvásárlását, remek karácsonyi ajándék lehet!
Rékasi Attila, Újpest
Organikusan sérülő szimmetria
MIKSA Bálint festőművész kiállítása
2025. november 27. – 2026. január 10.
A szabad, mozgékonyabb, a változások lehetőségét is nyitva hagyó, illetve szélesebb körű tudást is integráló társadalmak művészetében jelenhetett meg dominánsan az aszimmetriákkal, kísérletezőbb, komplexebb kompozíciókkal is dolgozó művészi szemlélet. E szerint válik kissé érthetőbbé az általam művelt festészet is. Tisztán dekódolható benne, hogy nyitott szemmel élve az életemet, egyszerre hordozom magamban a stabilitás, az örökérvényűség, az azt kifejező szimmetria pszichológiailag belátható igényét, és az ezzel szemben tapasztalt, dinamikusan változó világom szimmetriát torzító, feszültségeket keltő hatását. E belátások egyidejű tudatosságát én már meg nem tagadhatom. Részemről ez a tagadás cinikus behódolás, egyfajta hazugság, retrográd csökönyösség, egy szerintem még esetlegesen alakítható, virágzó jövő elleni destrukció volna. Organikusan kifejlődő képeimen a ki nem kerülhető, sőt filozófiai értelmű alapélményként is megélt dinamizmus így töri meg a kezdeti szimmetriára való hajlamomat elkerülhetetlenül. Ugyanilyen természetességgel mondanak a festményeim nemet magára a hagyományosan szabályos és szimmetrikus befoglaló képformátumokra is, mint minden táblakép, végső soron egylényegű, szervesen hozzájuk tartozó jellemzőjére.
Számomra mindez az önmagammal és a világgal szembeni belátó őszinteség kérdése lett, ami a művészetem egyik, ha nem a legfontosabb etikai dimenziójává is vált egyben. Ahogy a külvilág szégyenletesen rácáfol rendre az egyensúlyt, nyugalmat kereső énem naiv terveire és elképzeléseire, úgy ezt a valós helyzetet átélve és kifejezve ejtem folyton pofára a képeim csírájában rejlő statikus rend-igényt és szimmetriát. /Miksa Bálint/
//
MIKSA Bálint Siklóson született 1970-ben. A Magyar Képzőművészeti Egyetemen 1994-ben diplomázott mint festőművész és középiskolai rajz-művészettörténet tanár. Mesterei Nagy Gábor és Gerzson Pál voltak. 1991-ben Hermann Lipót-díjat nyert, 1995-ben Genfben volt ösztöndíjas (Fondation Samuel Buffat), 2003-tól 2005-ig Derkovits-ösztöndíjban részesült. 1990 óta 36 egyéni és több mint 70 csoportos kiállításon szerepelt Párizstól Isztambulig, Nizzától Stuttgartig, de főként Budapest és több vidéki város jelentősebb galériáiban. Jelenleg Budapesten él és dolgozik. A festészettel összefüggésben kurzusokat tart és szakírással is foglalkozik. 2020-ban megalapította a Vészkijárat Galériát és Műterem-közösséget a Népszigeten, amelyet azóta is vezet.
Képeit egy pontból, organikus szemlélettel fejleszti, majd kiszabadítva őket a hordozó felületből, szabad sziluettes festményei jönnek létre. Ezek a faltól eltartva installálhatók, így szabad, lebegő, önálló képi entitásokká válnak, festői világmodellekként is felfoghatók.
//
Kiállításmegnyitó: 2025. november 27. (csütörtök) 18:00
A kiállítást megnyitja: LELKES A. Gergely festőművész
Helyszín: Hegyvidék Galéria, 1126 Budapest, Királyhágó tér 10.
A megnyitón való részvétel és a kiállítás megtekintése díjtalan.
A tárlat megtekinthető 2025. november 28-tól 2026. január 10-ig, keddtől péntekig 10:00–18:00, szombaton 10:00–14:00 között. A Hegyvidék Galéria 2025. december 24. – 2026. január 5. között ZÁRVA tart.
Két, közéleti témájú kisfilmet szeretnénk a figyelmetekbe ajánlani. Írójuk – rendezőjük Borsányi Dániel, de a csapat minden tagja beleadta gondolatait, érzéseit az alkotásokba. Gyakran elhangzik az Y-generációval szemben a vád, hogy apolitikusak, nem vállalják föl a véleményüket, hát most itt az ütős cáfolat. Pedig ezek a független színházi alkotók is a piacról élnek, egy szavunk se lehetne ha egzisztenciaféltésből vagy saját mentális egészségük megőrzése érdekében továbbra is csendben maradnának. Azokkal a darabokkal, amelyben játszanak, már így is sokkal többet tettek a társadalom felrázása érdekében, mint a legtöbbünk. A múlt évadban például a Sirály előadásukkal, amely a Színikritikusok Céhe szerint a legjobb független színházi előadás volt 2024/25-ben. A színház hatóköre azonban csekély és földrajzilag behatárolt. A youtube-on ingyenesen megtekinthető kisfilmek nagyobb közönség elérésére is alkalmasak.
A Major Irma főszereplésével látható Drága mama! és az Urbán Richárd karakterét középpontba helyező Engem nem érdekel a politika! nagyon hasonló hatásmechanizmussal dolgozik. A főszereplőket követve mindkét esetben kibontakozik egy olyan hétköznapi történet, amely bármelyikünkkel megeshet. Ezeket a történeteket főképp Major Irma és Urbán Richárd arca meséli el nekünk. Lehetetlen kitérni az egyre inkább összetörő tekintetek elől, nagyon erős érzelmi reakciókat hívnak elő ezek az alakítások. Az, hogy ennek feldolgozásához segítségül hívjuk az értelmet is, annak köszönhető, hogy a kemény, statisztikai tények, melyek megjelennek a feliratokban, már a gondolkodásunkra hatnak. Ha ehhez hozzátesszük azt a bátorságot, a hallgatás megtörésének gesztusát, amit ezeknek a filmeknek az elkészítése jelent, egy igen erős felhívó jelleget, cselekvésre ösztönző hatást kapunk végeredményként.
A két kisfilm valóban tükröt tart elénk, ahogy azt a címben is kiemeltük. Merjünk belenézni, és ha nem tetszik, amit látunk, tegyünk érte, hogy legközelebb már egy reménytelibb képet tükrözzön!
A budapesti színházi kínálat egyik legizgalmasabb darabját láthatjuk november 21-én, péntek este héttől a Ráday utcában, PIERROT és PRIGOZSIN az élet forgatagában címmel. Véleményemet mégpedig arra alapozom, hogy az előadás egyszerre roppant szórakoztató, ugyanakkor filozófiai mélységeket is feltáró, rendkívül személyes és a poliamoria kérdésének tárgyalásával korszerűnek is mondható. Formanek Csaba írta a könyvet, ám játszótársa, Ács Tamás is komoly részt ad hozzá az alkotómunkához: a karakterek megformálásán túl személyes, gyermekkori „szerelmi” története adja az egyik vezérfonalat. Kétszer láttam a darabot (a premiert és a másnapit), most lesz a harmadik alkalom – úgy tűnik, függő lettem.. – és már e két előadás kapcsán is beszélhetek fejlődésről. Ennek fényében kíváncsian várom, miként lesz egyre szabadabb a színészek játéka! Ács Tamást nézve e két első Pierrot és Prigozsin-on olyan érzésem volt, hogy a már jól ismert, Tamásra jellemző elragadó játék ebben a műben teljesedik ki, végig gyönyörködni tudtam a megformálás szépségében. Formanek remekül hozza a „ellenpont” karaktert, csakúgy mint a Senki se mer egyedül élni című szintén zseniális darabjában. Itt is ő volt meglátásom szerint a „rosszzsaru” és ennek nemcsak orgánuma, a személyiségéből sugárzó felperzselő tüzesség az oka, hanem a sok év színjátszás alatt kialakult játszói képességei. Természetesen a szórakoztató attitűdök tobzódása ellenére nem beszélhetnénk Formanek műről, ha nem domborodna ki a dráma, valamint egy aktuális és fontos társadalmi szintű kérdés. Utóbbi ezesetben az etikus többpartnerűség, azon belül is talán leginkább a poliamoria körül forog: vajon eljuthatunk-e a megcsalással szemben ahhoz a szereteten, tiszteleten alapuló belátáshoz, hogy nincs jogunk senkit kisajátítani, lehetünk-e tragédiák nélkül szabadon szeretni tudó felnőttek?
Nyáron jártam utoljára a Magyar Képzőművészeti Egyetemen a múlt heti Konferencia előtt, az úgynevezett kipakoláson. Ilyenkor a képzőn tanuló diákok megmutatják az évi termésüket. Máig él bennem az élmény, ami a meghatódásig jutott bennem. Emlékszem, döbbenettel néztem, hogy ezek a zömében 18-25 év közötti „gyerekek” mennyire tehetségesek. A médiaművészet osztályok munkáit leszámítva olyan magas minőségű alkotásokkal, született tehetségek képi megnyilvánulásaival találkoztam, hogy könny szökött a szemembe. Műteremről műteremre járva, Gál osztálytól Filp osztályig végig az járt a fejemben, hogy milyen szerencsés ez a kis Magyarország, hogy ennyi reményteli képzőművész növendékkel büszkélkedhet. Ahogy érzékeltem, a mai fiatalok szeretik a műfaji határokat, vagy úgy is mondhatnám korlátokat a lehető leglazábban kezelni. Gőzerővel törnek be életükbe a médiaművészeti elemek, a festészet is szépen él és virágzik a hallgatók munkáiban, aminek én nagyon örültem. Az az érzésem volt, hogy hiába pár éve vannak a a mesterek között, kész művészek benyomását keltik műveikkel. Ilyen örök emléket nyújtó nyári élményekkel érkeztem újra az egyetem patinás falai közé, a Magyar Festészet Napja rendezőinek meghívására. Nem hallgathatom el, hogy ahányszor belépek a Millennium idején közadakozásból emelt Andrássy úti épületbe, szemem-szám tátva marad szépsége okán. Mégis érzik, hogy az ember a képzőművészek szentélyébe lépett, van egy különös művésztelep hangulata a termeknek, ami engem harminc év fotóművészeti pályám során mindig otthonossággal tölt el. Mindezt csak azért írom, hogy kifejezzem, mennyire jó helyre álmodták meg a szervezők a festészet ünnepnapját, ahol a Mánia és stratégia, válaszutak a kortárs festészetben című konferencián vehettem részt. A hatalmas Barcsay kiállítótérben – amely zsúfolásig megtelt – az idei díjazottak alkotásai adták a méltó hátteret az előadóknak. Dr. habil Erőss István DLA Munkácsy-díjas képzőművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem rektora köszöntője után Dr. habil. Ötvös Zoltán DLA Munkácsy-díjas festőművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem docense, tanszékvezető Festészet van című előadásával nyílt a konferencia. Kósa János DLA Munkácsy-díjas festőművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem docense előadása nagyon érdekes volt számomra, igyekezett történeti betekintést adni az utóbbi évtizedek, beleértve a háború utáni állampárti évek jelenségeit, tendenciáit is. Fontosnak tartom, hogy igyekezett hivatásos művészi szempontokat, értékesítési, galériás összefüggéseket is megvilágítani a Festészet jelene címet viselő értekezésében. Gaál József Munkácsy-díjas képzőművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem docense, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja Agyon definiált festészet című előadása a képzőművészet irodalmi szintű megközelítését adta, fontos hangulatokat, performatív, progresszív szemléletmódot átadva. Verebes György Munkácsy-díjas festőművész, Érdemes Művész, a Magyar Festészet Napja elnöke, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja személyes hangvételű előadásában a festés lelki aspektusait vázolta.
Az előadások sorát egy kerekasztal beszélgetés követte (résztvevők neve lent), ami egy nagyon érdekes, remek beszélgetés volt, minden képzőművésznek érdemes lett volna meghallgatnia. Terjedelmi korlátokat figyelembe véve most csak Dr. Horváth Dániel DLA festőművész, a Magyar Képzőművészti Egyetem docensének azon gondolatát emelném ki, hogy ami nem változott az évek alatt: alkotni azért kell, mert nekünk alkotóknak szükségünk van rá. A Festészet Napját díjátadó zárta, én is zárom soraimat egy itt – szintén Dr. Horváthtól – elhangzott gondolattal, ami méltón kifejezi a festészet, az alkotómunka lényegét: „Az alkotás: belső igény a szabadságra”.
Rékasi Attila, Újpest
A Magyar Festészet Napja Alapítvány és a Magyar Képzőművészeti Egyetem tisztelettel meghívja Önt a Mánia és stratégia, válaszutak a kortárs festészetben című konferenciára és díjátadóra a Magyar Képzőművészeti Egyetemen Aulájába!
2025-ben rendhagyó módon a Magyar Festészet napja idei díjazottait bemutató pop up kiállítás mellett egy a magyar festészet jelen helyzetét megvitató, illusztris előadókat felvonultató konferenciával ünnepeljük a Magyar Festészet Napját.
A konferencia célja, hogy körbejárja a kortárs festészet hatását a mai művészeti és kulturális életre, és megvitassa azokat a feladatokat és lehetőségeket, amelyekkel a kortárs művészek szembesülnek napjainkban.
Program
15.00 Köszöntő Beszédet mond: Dr. habil Erőss István DLA Munkácsy-díjas képzőművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem rektora
15.05 Festészet van Előadó: Dr. habil. Ötvös Zoltán DLA Munkácsy-díjas festőművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem docense, tanszékvezető
15.25 A festészet jelene Előadó: Kósa János DLA Munkácsy-díjas festőművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem docense
15.50 Agyon definiált festészet Előadó: Gaál József Munkácsy-díjas képzőművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem docense, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja
16.15 Festék, szín, fény Előadó: Verebes György Munkácsy-díjas festőművész, Érdemes Művész, a Magyar Festészet Napja elnöke, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja
16.35 Szünet
17.00 Kerekasztal beszélgetés Moderátor: Dr. Tayler Patrick Nicholas DLA festőművész, a Magyar Képzőművészti Egyetem adjunktusa Résztvevők: Dr. Horváth Dániel DLA festőművész, a Magyar Képzőművészti Egyetem docense, Iski Kocsis Tibor Munkácsy-díjas festőművész, a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja, Stefanovits Péter Munkácsy-díjas festőművész, Érdemes Művész, a Magyar Művészeti Akadémia Képzőművészeti Tagozatának vezetője, Szurcsik József Munkácsy-díjas festőművész, Érdemes Művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, Tenk László Munkácsy-díjas festőművész, a T-Art Alapítvány alapítója
18.00 Szünet
18.10 A Magyar Festészet Napja 2025. évi díjazottjainak kiállítása és a díjak ünnepélyes átadása
Tegnap este nagyon nagy érdeklődés mellett nyílt meg az újpesti Vészkijárat Galériában Józsa Pál szobrászművész GÚZS című tárlata. Jó érzés ekkora tömeget látni egy galériában, sok szaladgáló gyerekkel, akik nagyon jól érzik magukat és remélhetőleg idővel galérialátogató, művészetszerető felnőttekké cseperednek. A tárlatot Lelkes A. Gergely festőművész nyitotta meg, felolvasott írását mitológiai utalásokkal színesítette. A kiállítótérben a kőből készült szoborkompozíciókon kívül betekintést nyerhettünk a hivatásos művész néhány nagy méretű grafikai lapjába is. Nekem személy szerint ezek a lapok jobban vonzották a tekintetem, több jelenlévő barátom és most megismert kedves kiállításlátogató viszont a szobrokat méltányolta. A felnőtt látogatók és a gyerekek is kíváncsian simogatták a simára csiszolt felületeket kedvenc alkotásaikon, ami e tárlat esetében egyáltalán nem volt megtiltva. A vészkijáratos események mindig jó hangulatúak, az alkotók jó néven veszik, ha beszélgetések alakulnak és az esetleges kritikát is jó szívvel meghallgatják. Nekem rendre az a benyomásom, hogy Miksa Bálint festőművész galériavezető egyfajta vitaműhelyként is tekint a művészközösségre, ezzel is fejlesztve a minden korban ildomos, de felgyorsult világunkban kiemelten fontosnak nevezhető nézői és szakmai kritikai diskurzust. Túlzás nélkül állíthatom, nemcsak művészeti ízlést, de közösséget is épít hiánypótló, önzetlen munkájával. Józsa Pál személyében egy kedves, toleráns művész személyiséget ismertem meg, aki nyitott a világra, művésztanári és családfenntartó munkája mellett egy hivatásos művészhez méltó teljes életművet igyekszik megteremteni, amelynek legfrissebb manifesztumait tekinthetjük meg bejelentkezés után a hajógyári szigeten.
Rékasi Attila, Újpest
A Galéria ajánlása: Tömbszerűség, összekapaszkodó, egymáshoz szoruló formák, nehéz, kemény anyagok… Józsa Pál végtelennek tetsző életenergiái keresik a szabad szárnyalást a szobrai és rajzai által Gúzs c. kiállításán a Vészkijárat Galéria terében a Lelkes A. Gergely festőművész által prezentálandó megnyitón, majd még közel egy hónapon át. Szeretettel, barátsággal várunk minden érdeklődőt!
Fotó: Rékasi Attila Bényei József: Végrendelet A világot úgyis ki kell bírni.Ne engedd a virágokat sírni. Ne engedd a madarakat félni,a hűséget hóban elvetélni, az álmokat este megalázni,almafákat áprilisban fázni, a perceket ne engedd megállni,ablakokat örökre bezárni, csillagfényű éjszakákra lőni,ösvényeket indákkal benőni. Ameddig a vállad íve bírja,vigyázz minden virágtalan sírra, vigyázz minden társtalan magányra,füstre, fényre, … Olvass tovább
Fekete Attila fotókiállításán Pokorny Szilárd író gondolatébresztőjét adja elő (fotó: Rékasi Attila, eredeti kompozíció a cikk végén) Beindult a kiállítási szezon is: a Kettőspont teátrum nézőtéri galériájában április 19-ig tekinthetik meg az előadások, programok alkalmával Fekete Attila fotográfus A magyar foci látképe című fotókiállítását, mely görbe tükröt tart a magyar labdajátékot preferáló hatalomnak. A sikerdarabok, mint a Senki … Olvass tovább
Az 1962 óta ünnepelt színházi világnap idei üzenetét Willem Dafoe fogalmazta meg. Színészként és színházi emberként továbbra is hiszek a színház erejében. Egy olyan világban, amely egyre megosztottabbnak, kontrollálóbbnak és erőszakosabbnak tűnik, a mi feladatunk az, hogy elkerüljük a színház leértékelődését: ne csak egy kereskedelmi vállalkozás legyen, ami figyelemelterelő szórakoztatásra épül, és ne is csak … Olvass tovább
Idén tizenkettedik alkalommal rendezi meg a tatabányai Jászai Mari Színház MOnodráma és STúdiószínházi FESZTiválját, a MOST Fesztet. Öt napon át nézhetnek jobbnál jobb előadásokat az érdeklődők. Idén a szakmai zsűrit Danis Lídia, színésznő, a Jászai Mari Színház társulatának tagja, Háy János, József Attila-díjas író, drámaíró és Papp Tímea, színikritikus alkotják, mellettük egy közönségzsűri is működik, akik saját … Olvass tovább
A UNIMA idei, bábszínházi világnapra szóló üzenetét Yaya Coulibaly bábjátékos, mesemondó és zenész fogalmazta meg Maliból, aki a bábművészet ősi, spirituális gyökereire és közösségi szerepére hívta fel a figyelmet. Engedelmeskednünk kell a bábok szellemének, amikor megszólítanak minket. Hiszen a báb olyan, mint a nap: felmelegít minket a szeretet és megértés sugaraival. Az UNIMA is egy … Olvass tovább
Sue Giles, az ASSITEJ Gyermek- és Ifjúsági Színházak Világszövetség elnökének üzenete a 2026-os Gyermekszínházi Világnap alkalmából a kultúrához való hozzáférés jogára fókuszál. „A 18 év alattiak a világ népességének mintegy 29%-át teszik ki. Ennek ellenére ez a jelentős csoport sok társadalomban pusztán életkora miatt kulturális marginalizációt szenved el. A gyermekek különösen kiszolgáltatottak: kevés hatalommal, anyagi … Olvass tovább
A Bartók Béla Boulevard Egyesület a Bartók Béla úton és a környező utcákban működő boltok, helyek, egyesületek ernyőszervezete, és minden évben remek programokat szerveznek, hogy megismertessék a városlakókat a környék sokszínű kulturális kínálatával. Tavaly az Eleven Ősz programsorozat keretében láttuk a Feneketlen-tó partján Nagy Regina rendezését, a Lebeg a világot, és azóta követjük, milyen programokkal kínál meg minket a környék. Ide költözött a 2018-ban Tallér Edina és Gerner Csaba által alapított Másik Műhely, a Bartók Béla út 112-ben várja az alkotni vágyó érdeklődőket. A kerületet még vonzóbbá teszi számunkra, hogy itt működik a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnázium, ha hozzájuk megyünk előadást nézni, gyakran hangolódunk a Bartók Béla út valamelyik hangulatos kávézójában az élményre. Ezért találtunk rá a Kreatív Kanyargás nevű kellemes szombat délelőtti programra, amikor is hat kreatív műhellyel és egy varázslatos kávézóval ismerkedhettünk meg. Kalauzunk, aki terelgetett minket és szelíden, de határozottan ügyelt az időkeret tartására, Viczay András volt, aki az esemény fotódokumentálását is vállalta, a képek hamarosan láthatóak lesznek az eseményoldalon.
Első megállónk a Bartók Pagony Könyvesbolt kerámiaműhelye volt, amit a Noha Stúdió és Alkotóműhely alkotói vezetnek. Az egészen kicsiktől a felnőttekig , akár családoknak is ajánlanak foglalkozásokat, lehet szabadon is alkotni, de vannak tematikus kurzusok is, ha valaki szereti, ha valamilyen sorvezető segítségével kreatívkodhat. Nagyon sokat megtudhattunk a különböző agyagfajtákról és mázakról, az agyag előkészítéséről, az égetés folyamatáról. Sajnos, itt az időkeret szűkössége miatt nem volt lehetőségünk készíteni valamit, de azért az ismerkedésre kézbe vehető csipetnyi agyagból hoztunk magunkkal.
Innen egy egészen másik dimenzióba csöppentünk. Az Orlay utcában bújik meg a Kiss Áron Magyar Játéktársaság, ahol Maruzsné Kovács Éva – Mesés világom című népviseletes baba, játék, festmény kiállítását nézhettük meg. Miközben hallgattuk az alkotó meséit az első népviseletes babáktól az orosz védőbabák történetén át a manók, sárkányok vagy boszorkányok születéséig, akinek kedve volt, labdát vagy karkötőt nemezelhetett. Már el is felejtettük, milyen végtelenül egyszerű technika ez, amivel a gyapjú színpompás anyagából hipp-hopp gyönyörű tárgyakat készíthetünk különösebb technikai virtuozitás nélkül. A vállalkozó szelleműeket a séta után szívesen várták vissza a társaság tagjai, hogy elkészítsék saját babájukat. A megtekintett kiállítás még egy hétig lesz nyitva, aztán egy új installáció várja az érdeklődőket.
Hihetetlenül szimpatikus kezdeményezés a Kredenc Műterem. Olyan ötvösök alapították, akik szívesen osztják meg tudásukat és eszközeiket azokkal akik érdeklődnek az ékszerkészítés iránt. Az egészen kezdőknek szóló, kedvcsináló workshopoktól egészen a profik számára biztosított műhelybérlésig nagyon széles palettán mozog a kínálatuk. Számunkra a jegyespárok közös karikagyűrű-készítése tetszett a kínálatból a legjobban, nagyon romantikusnak találtuk az ötletet. Kipróbálhattuk a fémpecséttel díszítést, ami tényleg pont annyi idő alatt kivitelezhető, ami a húsz fős csoportunk rendelkezésére állt.
Itt most sok-sok kép következik majd, ugyanis az ArtEcho Egyesület barlangjának minden négyzetcentimétere rejt valami különlegességet. A tagok saját projektjeik mellett filmeknek és színházaknak is dolgoznak, lehet, hogy már találkoztunk is tudtunkon kívül a munkáikkal. Ezek mellett mindenféle izgalmas workshopra is várják az érdeklődőket, legutóbb tökfaragó foglalkozásuk volt. Minket 3D-nyomtatott összerakható figurákkal vártak ezen a délelőttön. Képzeljétek el, hogy a Kinder-tojás strucctól származik, és összerakható T-Rexet, Star Wars űrhajót vagy zombit rejt. Mintha hamarabb jött volna a karácsony! Mi ezt a zseniális kutyát választottuk:
Innen utunk a Figaro Bűvészboltba vezetett, ahol egy mini bűvészshow volt a jutalmunk, és egy kártyatrükköt is megtanulhattak az ügyes kezűek, sőt a kellékeit is hazavihettük. A Figaro Bűvészbolt családi vállalkozás, id. Szabó István (művésznevén: Figaro) alapította meg az üzletet 1969-ben, amely azóta is itt működik a Bartók Béla úton, már a harmadik generáció viszi a legendás boltot. Nem csak bűvészkellékek szerezhetőek be innen, de Bűvész Suli is működik náluk, 9-14 éves gyerekeket várnak szombati alkalmaikra.
Az ArtMasters Kreatív Műhelyben igazi zen-élmény volt a fakorongokra való közös festés. Az élményfestés mellett rengetegféle programot kínálnak, nekünk a minikert-készítés volt a kedvencünk. De lehet náluk varrni, makramézni, teát készíteni és még rengeteg más kreatív tevékenységben elmerülni. Legközelebb a BUM Fesztiválon lehet velük találkozni november 14-16 között.
Az utolsó megállónk a Kosztolányi Dezső tér egyik kincseskamrája, a Kornél Galéria, Bolt, Kávézó volt. A finom lattét, amire meghívtak minket a szervezők, csak ráadásnak éreztük a környezethez képest. Hatalmas gyűjteményük van különböző ékszerekből, füzetekből, színezőkből. Mi leragadtunk kedvenc illusztrátorunk, Rófusz Kinga megvásárolható munkáinál, ki is néztünk párat karácsonyi ajándéknak.
Nagyon tartalmas délelőttöt szervezett nekünk a Bartók Béla Boulevard, köszönet érte. Reméljük, sok hasonló programban lesz még részünk. Más kerületben lakóként nem csak jól szórakoztunk, de nagyon hasznosnak is éreztük, magunktól biztos nem találtunk volna rá ezekre a csodálatos helyekre.
Volt szerencsém részt venni a megnyitón, és azóta is, ha eszembe jut a Kozmikus séta című tárlat, nagyon jó emlékek kerítenek hatalmukba. Buchholz műveivel most találkoztam először; intim, kis méretű festményei mély, az érzelmekig hatoló benyomást tettek rám. Egy rendkívül szenzibilis, az anyaggal sajátosan elmélyült viszonyban lévő alkotót ismerhettem meg. Minden kép egy külön világ illúzióját kelti bennünk, miközben a valós látvány helyett a szerző belső szín- és formaalkotási szándéka érvényesül.
Jövő héten kedden, este hat órakor tartja a művész a záró tárlatvezetést. Látogassanak el Újpestre, ismerkedjenek meg vele, valamint Miksa Bálinttal és az általa vezetett művészközösséggel! A hely hangulata kiváló – csak ajánlani tudom.
Rékasi Attila, Újpest
Még egyszer kozmikus sétára hív minden érdeklődőt Buchholz Zoltán a Vészkijárat Galériába. Kiállításán elsősorban festői grafikáit mutatja be. Mély és varázslatos terekbe vetett, vagy azok lényegeként lebegő alakokkal bolyonghatunk a képei által. Kérdezhetünk a művésztől, megismerhetjük a motivációit és megoszthatjuk vele szabadon a saját megéléseinket. Kötetlen, barátságos esemény ígérkezik.
Szorcsik Kriszta és Zoltán Áron színművészek alkották meg ezt a nem hétköznapi színházi estet, amely a vajdasági költő versein keresztül vezet be bennünket az emberi lét kérdésein túlhaladva a párkapcsolati dinamikáink mélyebb világába. A belvárosban látogatható KuglerArt Szalonba most először kapott meghívást a FakTúra folyóirat Zoltán Áron részéről. A lakásszínház nem új keletű forma a sokszínű művészettől színes fővárosunk kulturális kínálatában. Én személy szerint most voltam először ennyire intim teátrumi közegben, ahol a „színpadtechnikai” szcenikai elemek nemhogy minimálisak, hanem szinte konvergálnak a nullához. Van azonban helyette más. Hihetetlen „közelség”, alkotói erőtér az előadókkal. Ezt azért merem állítani, mert úgy érzékeltem, hogy jelenlétünk, reakcióink, energiánk, kisugárzásunk mintha visszahatott volna a játszókra. Legalábbis azt az elementáris energiát látva, amit Kriszta és Áron árasztott magából, csak erre tudok gondolni. Önmagában az energia viszont kevés, ha nincs mögötte mesterségbeli tudás, tehetség, akarat, alázat, értő írói-rendezői munka. Az Elmecirkusz esetében mindezt a munkát szintén Szorcsik és Zoltán végezte el. Meglátásom szerint ez nem gyöngítette, hanem éppen erősítette a produkció minőségét. Azt gondolom, nagyon értő, lényeglátó versválogatás adta meg a darab testét, amit szépen dramatizáltak mindenki életére reflektáló jelenetekké. Erősség, hogy „történetet is kaptunk”, értem ez alatt, hogy nem verspirulák beadagolása történt, hanem egy versekkel való gyógyító áramlás, amelynek több dramatikai és szcenikai csúcspontján a katarzis is megélhető volt, ahogyan azt az egyik néző, Fecske Fanni is papírra vetette (forrás: Facebook Elmecirkusz oldala). Számomra nagyon sok meglepő, vagy szokatlannak, akár merésznek is nevezhető interpretációs megoldást is tartogattak az alkotók. Ezek a megoldások karöltve Sziveri érzékletes és „húsbavágó” költészetével egy olyan színházművészeti előadást teremtettek, amely egyaránt volt alkalmas a költői és a drámai nagyság szívhez szóló kifejezésére. Összességében elmondható, hogy egy különleges, magas nívójú színházi élményben lehet részünk kiemelkedő színészi játékkal, egy varázslatos egyedi helyszínen. Következő eladás november 10. hétfő 19:00. Ne hagyják ki! Magam a FakTúra folyóirat nevében csak ajánlani tudom!
Sziveri János, a tragikus sorsú vajdasági költő zseni 2024-ben ünnepelné 70. születésnapját. Örökérvényű, ma is égetően aktuális és különleges humorú műveiből két színész összegyúrja a maga Sziveri-drámáját, miközben fokozatosan megnyílnak egymásnak, és feszegetik a szövegek, formák és saját idegrendszerük határait.
Sziveri János műveiből írta és játssza: Szorcsik Kriszta és Zoltán Áron
Producerek: Pinceszínház, KuglerArt, Transzformáció Alapítvány és VerShaker Produkció A program megvalósulását a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.
keresztes zoltán underdogimages fotóművész kiállítása, fotó: magánarchívum
Kereszetes Zoltán fotóművész a Magyar Fotóművészek Szövetségének elnökségi tagja, a Fuga kortárs művészeti központban tulajdonosait veszített tárgyak nyomába ered, megpróbálva a szinte lehetetlennek tűnő feladatot, hogy a fotóművészet nyelvi, formai sajátosságaival töltse fel az elárvult holmikat. Ezek a valamikor nagyobb becsben tartott tárgyak a kiállítótérbe landolva, a róluk készült alkotások által próbálják bizonyítani fontosságukat, a világhoz való viszonyukat. Az alkotó igyekszik a tárgyak lelkét bemutatni, úgymond megszemélyesítve, személyiséggel feltöltve azokat, miközben azzal a társadalmi kérdéssel is foglalkozik, mit kezdünk a minket elárasztó, figyelem, újrahasznosítás hiányában szemétté avanzsáló entitásokkal. E hét vasárnap lesz ennek a nem mindennapi ötleten alapuló, szokatlan installálású tárlat finisszázsa, éljenek a lehetőséggel és látogassanak el a Fugába.
Rékasi Attila, Újpest
November 2-án este 7-kor bezár keresztes zoltán underdogimages tulajdonosaikat vesztett tárgyak szubjektiv és pontatlan leltára című kiállítása. A záróeseményen Marno János versei hangzanak el. Közreműködik Persányi Zsófi, Radnóti Róza és Rozs Tamás.
Az újpesti Szindbád gyalog indult a vasúti hídnak. Jobb kívülről szagolni a gőzmozdony pöfékelte buja füstpamacsokat, s jobban látni annak a Duna vizére rajzolt, hullámokkal cicázó gomolyait, ha gyalog kél az ember – igazolta magában döntését a férfi, dacára sajgó tagjainak. Amúgy is asszonynépnek való a melegded szalonkocsi. Aki éhet akar nyerni a római parti csemegékhez, az biz nem ül vasparipára – dörmögte orra alá. A kiadó sem fizetett, azt a keveset ne jegyre költse, ki csak jambusokkal tudja tölteni a magyar kincstárat. Lenézett. Milyen szédítőek ezek a vashidak, de hasznosak – merengett Szindbád. A megyeriek úszhatnak, míg ő száraz lábbal azon mélázhat, ifjúsága reményteli, karcsú szoknyái ezek a pilonok. Ejh mennyi kíváncsiság dohogott akkoribb a legényben: mit rejthetnek azok a szoknyakelmék, s vajh a szebb, finomabb kelme alatt szebb, finomabb lábacskák rejteznek? Nem nyughatott, míg ki nem derítette, s lebbentett ezért számát se tudja mennyit, s még képzelt hozzá, ahányat látott. A víg molnárnétól a Wolfner bárónéig volt szoknyák lebbentője, lábacskák erdejében bolyongva kereste a bizonyost, a megnyugvást. Nevetést, könnyeket, boldogságot, bánatot talált, de soha meg nem érkezett, folyvást úton volt. A gondolatok. A leggyorsabb gőzösök a gondolatok! Még fel sem nézett a szoknyák feletti szépségekre, a szegecselt vashíd karcsú K betűire és már Buda földjét tapodta. Ilyenkor mindig visszanézett szeretett Újpestjére és ezt gondolta: lapos mint a guta, mint a pelyván nevelt lánka, ám téved, ki úgy hiszi, hogy csak a telt, duzzadó kebel olthatja vágyát a férfiúnak, hiszen ezer színe van a szépségnek. Klárák, Klotildok, Kingák óhhh, éltek-e még, gondoltok-é a ti Szindbádotokra, úgy ahogy ő Újpestjére, s remeg-e még ajkatok a csókok emlékétől? Mily nehéz elengedni azokat a szattyán finom kacsókat, a lefejtett csipkekendőket.. hová lett a fiatalság, hová lettek a Római part ízei? Ezen töprengett Szindbád, s közben sétapálcájávál megkocogtatta a híd utolsó vaskorlátját. Visszaviszel még – vonta kérdőre -, vagy itt ér az elmúlás a csónakházak, vendéglők és cigányprímások között? Ritkán telíti tagjait már a vágyakozás, de most ráfordulva a dunaparti sétányra összefutott a nyál a szájában, ráncos arcára aprócska mosoly húzódott a toluló emlékektől. „Ejh, vajon ott szolgál-e még a Bivalyos vendéglőben az a minden hájjal megkent pincér, bizonyos Vendelin, kinek asszonyát megszöktettem anno, mikor még nem gondoltam a holnappal? A békási vagy az endrei böllértől hozzák-e manapság a csontot a velős pirítóshoz? A békásit ugyanis nem szenvedhetem, igen közel esik Budához, ott gyönge szénán tartják a jószágot – az intézőtől tudom – s a rosszul hízlalt marha veleje olyan, mint a fűrészpor, csak morzsol az ember szájában, nem ken az semmit, nyelhetetlen. S a kenyeret helyben sütik-e még vagy a Moskovitzék budai üzletéből való? Tudni illik, hogy csakis a helyben sütött kenyéren olvad jól a velő. Annak útja a kemencéből egyenesen az asztalra vezet, ezért vágata még friss, s kívül ha meg is pirul, belül omlós, meleg, mint az érintetlen női öl.” Eképp morfondírozott Szindbád régi törzshelyéről, hol minden reménye szerint új séfet vettek azóta, mert az a kutyaütő, akit Vendelin oly bőszen rekommendált ‘897-ben – gyalázat! – nem Mildenbergertől hozatta a Sert! Nem ettől a tisztességes, újpesti zsidó embertől, aki az égért be nem csapna senkit! Úgy Pesten, mint Budán, csak az ő nektárjának van három ujj habja, ami néki a serital frisseségének kizárólagos bizonyítéka. Mildenberger sere, mint az érett asszony csókja: keser, de jólesőn csiklanja a szomjúhos férfi ajakát. „Ha jó ebédet ádnak ma, tán még a csónakházba is befordulok, s ha Clark Ádámot már le nem is győzhetném, még mindig oly szép mozdulatokkal evezek, mint ő, amikor elvitte az érmet az orrom elől. Lágy most a Duna, hívogat. Micsoda bohém, izgalmas, nagy időket éltünk akkoriban itt a Rómain! Nyár, forróság, szerelem.. – mintha a sétálóknak beszélt volna, ám a parton egy lélek nem járt. Szindbádnak most tűnt fel, hogy egy szál felöltőben rója útját, holott sál is elkélne már, rigóké helyett varjak károgása üti a fülét. Felemelve fejét elbizonytalanodott, több a zöld még, alig köhög a sárga. Maholnap november, hát mi ez a zölden hagyott rengeteg? Hova tűntek a fabódék, miért magasodnak tükrözőszemű bérpaloták? A Légszesz utca fennebb van, rossz irányba fordultam volna a hídról? – kérdezte fennhangon magától, majd újra visszatért gondolataihoz. Nem… nem… itt az első csónakház, de zárva: mégiscsak ősz lehet. Megkésett ősz. Nem is baj, jól illik egy megkésett élethez. Ez marad már nekem, az újpesti Szindbádnak, aki fiatalon is öreg volt, vagy annak tűnt. Gyorsan élt, mert olyan volt a harmincas évek, hamar cseperedtek akkortájt a költők. Ez marad nekem, a zöld lombok közé lassan bekéredzkedő sárga, vörös majd barna levelek szimfóniája. Gondosan hintett betűk ezek a levelek, szavakká csomósodnak és elhitetik velem, hogy van történetem, hogy nem bolyongtam hiába, hogy az a sok könny az asszonyszemekben nem illúzió volt csupán. Így tűnődött tovább, ballagva a Római őszében, merengőn idézve hajdanvolt szerelmei alakját, s bár egyik karcsúbb és csinosabb volt mint a másik, szomorúan nyugtázta, hogy minden nő arca olyan, mint a másiké. Hogy a nők: egyformák. A Fellininél jobbra fordult. Alászállt a színes korlátok között és – mintha a hídon térne vissza -, besétált a Dunába, szeretett Újpestje felé véve az irányt.
Miksa Bálint festőművész írása, fotó: Rékasi Attila
Bár részben szervezőként és a Népsziget művészeti életében aktív művészként írok, de egy elképzelt külsős látogató sajátos impresszióit vizionálom az alábbi beszámolóval.
„Kreatívan” kiakasztott távirányítású kapuzaton léptünk be a telepre. Az érzékelőre egy műanyag elektromos doboz fedelét drótozta valaki a szabad ki- és bejárásért, a túloldalon pedig egy felszegezett kartonhulladék takarja az infraszemet. Ebből is látható, hogy a terület tulajdonosa nem volt tevőleges partner az eseményen, hanem inkább egy kalóz akció izgalmaiba csöppentünk.
Régi raklapra szögelt fesztiváltérkép és programplakát fogadott néhány lépés után. A költségvetés szerénysége itt volt tetten érhető, de azt is jelezte mindez, hogy erős szervezői akarat ment szembe az akadályokkal.
A telep főutcáján néhány kevéssé átlagos öltözetű ember sétálgatott, vagy kis csoportokban beszélgetett derűsen.
Balra, a térképen is jelzett C épületben csend honolt és sötétség. Az ott egyébként serényen munkálkodó szobrászművésznek, úgy tűnik pont erre a közös művészi kiállásra időzítve akadt fontosabb dolga. Ám a szomszédos B épület erőteljesebb életjeleket mutatott.
Már a bejárat környéki falakon a Dokk Stúdió különösen, karakteresen izgalmas, organikus formákban és remek, zöld-narancs színállásban tobzódó fényfestése kápráztatott el, ami belépve titokzatosabb felvillanásokba csapott át. A lépcsőn járó közönség óriásokká duzzadó árnyait, úgy tűnt, hogy mindenki fotózni akarta. A klasszikus Kádár-kor zsigereinkbe égett formavilágát őrzizte a lépcsőház, amelyben felkaptattam az emeletre.
Még nem volt teljes sötétség odakint, ami meglepetésszerűen derült ki a Dokk Stúdió tereibe lépve. Nagy ablakaikból kitekintve rózsaszínben és lilákban derengtek az újpesti házak az őket tükröző hajós öböl túlpartján. Fiatal művészek és barátaik örültek nekem, amikor betoppantam. Sört nyomtak a kezembe, majd merészen rendezett kiállításukba vonzottak. Nagy méretű, grafikai ihletettségű, de vadul tobzódó képfelületek /Sándor János/ és erős relief kísérletek /Tolmár Bence/ fogadtak, majd intenzív vörösben fogalmazott, örvénylő növényi reminiszcenciák /Garancsi Tilda/ váltakoztak repetitívebb előadású zöldekben tartott szélesebb táj-érzetekkel /Rozman Csenge/ és a mindezekkel összefüggő rajzi vázlatokkal. Az utolsó fakkban lassúbb felfoghatóságú, kevésbé érzéki, mint inkább intellektuális térinstalláció fogadott /Tolmár Bence/. Igyekeztem rászánni a kellő időt. Valamiféle szabadulás misztériumot érzékeltem itt kibontakozni.
Elvileg sietnem illett volna, hiszen rövidesen ígéretes kiállítás-megnyitón lett volna a helyem, de azért még betekintettem Anna Rjabcsevszkaja, orosz festőművész új műtermébe. Még csak alig egy hónapja foglalta el a stúdiót, de már jól belakottnak érzékeltem azt. Szőnyegek, antik bútorok keveredtek az öblös térben dobszerkóval, bicikli vázzal és óriási, felszerelendő régimódi, pályaudvarokat is megvilágítani képes lámpatestekkel. Új, illetve éppen készülő festményeket is láttam a falakon és állványokon. Biztos kezű, de levegősen friss ábrázoló munkákat szemlélhettem hol lovas, hol pedig vitorlás kikötős, néha polgári miliőbe helyezett társas viszonyos tematikákban. Az asztalon jól megfértek az aprósütemények, kencés kaják, borok, vodkák egy pompás Nicolas de Stael albummal. Széles mosolyokkal beszélgetett itt éppen 15-20 vendég angolul, oroszul és magyarul.
Tovább sietve Kiss Gézával, a mindennel kísérletező művész arccal futottam össze, aki apró műtermébe invitált, ahol színes lámpafüzérek közt meglepő tárgyak installációi bukkantak fel. A folyosó falain egymást kiegészítve függtek az Ő filozofikus objektjei Anna virtuóz képeivel.
A szabad levegőre érve érzékeltem, hogy besötétedett és idővel többen lettünk. A Vészkijárat Galéria felé sétálók között több régi ismerőst fedeztem fel. A macskaköves útról éppen csak bepillantottam egy gyönyörűen felújított szobrász műterem kitárt ajtaján, ahol a fényözönben hívogatóan nekem való zene szólt és fiatal művészek gyülekeztek a közelgő, méltó avatási szertartásra. Ide még vissza kellett térnem, de most Buchholz Zoltán kiállításán volt éppen a helyem.
A G épület sárga fa ajtaján keresztül és kongó lépcsőin értem fel az .észkijárat feliratú vasajtóig. Sokan eljöttek, így kissé nehezen fértem be a nem túl nagy térbe, ahol az ipari hulladékokból is képesek voltak az itteniek jól funkcionáló galériát rittyenteni. Ráadásul ez a hely már több, mint 5 éve színesíti rangosan a budapesti képzőművész szcénát. Jellemzően öten „lakják” az e térből nyíló műtermeket. Kozák Kata festőművész betegen is eljött megmutatni a többnyire a régi hajójavító üzem és a telepet körülvevő vízi élet jeleivel foglalkozó műveit a saját műterem részében. Érthető okokból neki hamar haza kellett térnie. Nagy Edit festőművész, akinek a műtermét a szakadatlan kísérletezés szelleme lengi be és aki ugyanakkor a szoros személyesség hitelesítő erejével dolgozik, csak viszonylag későn érkezett meg. Dömötör Sámson László műterem falaira bekukucskálva humorral, iróniával és provokatív hangvétellel átszőtt objekteket, izgalmas tárgy gyűjteményeket, a neve alatt kiadott verses köteteket láthattunk. Az objektum mélyén nyílt Kotormán Ábel szobrászművész stúdiója. Ő ennek az estnek a szervező motorja volt. Munka területe ezúttal tágas, rendezett képet mutatott éppen. A falakon jól néztek ki absztrakt, snitzerpengés reliefjei, ugyanakkor a polcokon és posztamenseken megcsodálhattuk a méretek és dimenziók széles skáláját bejáró figurális munkáit is. A kiállítótérből egy apró előtéren keresztül nemcsak a konyhába, hanem még az én (a szerző) műtermembe is beléphettünk, ahol a falak előtt 10-15cm-re lebegő, szabad sziluettes festmények tucatjai voltak felfedezhetők.
De ekkor elég lett a kóválygásból. Erőteljes női hang kért figyelmet a Galériában. Tulajdonosa a titokzatos Szép nevet viseli és hamar kiderült, hogy felkészülten, összeszedetten és kiváló irodalmi vénával megáldva vezetett be minket Buchholz Zoli kozmikus terekben sétáló, átszellemült grafikai világába. A végén hosszas, őszinte tapssal fejezte ki a közönség, hogy mindkettejük produkciója igen meggyőzőre sikerült. Ezután a Vészkijárat Galéria és Műteremközösség tereinek mélyéből nyíló virágos teraszon és a „szalonban” is otthonosan terjedt szét a tovább beszélgető, poharazgató, aprósütit és zsíroskenyeret majszoló, életteli társaság.
Rövidesen az innen még beljebb nyíló nagy terembe szólították az érdeklődőket, ahol Dömötör László „Ez nagyon állat” című verses leporelló könyvének a bemutatójára ülhettünk be. (Az ehhez szükséges széksorokat Buddha Tamás képzőművész végleg bezárni készülő itteni műterméből adta kölcsön, bizonyítva a kollegális összefogás lehetetlent nem ismerő jelentőségét.) A kezdődő könyvbemutatón teltház volt és a szerző frontális előadói attitűdöt követve olvasta fel kicsiknek és nagyoknak egyaránt javasolt állatos verseit, amelyeket Szerényi Gábor és Homolya Gábor humorral átszőtt illusztrációi, nagyban kivetítve tettek még izgalmasabbá.
A környező falakon a szintén szobrász párjával együtt a Népszigetre frissen települt Ecsedi Zsolt szobrászművész klasszikus szobrászatot idéző, 3D printekben átírt reliefjei voltak nagy számban megtekinthetők. Szó volt itt egy leszervezett, sok jót ígérő improvizatív színházi előadásról is ezt követően, de sajnos több színész hirtelen lebetegedése miatt azt törölni kellett a programból. Így viszont több idő maradt felszabadult beszélgetésekre, a nyitott műtermekben folyó elmélyültebb diskurzusokra, ismerkedésre.
Egy nagyszerű koncert várt ekkor a már említett Anna Rjabcsevszkaja műtermében. Egy klasszikus rock felállásban színre lépő négy tagú zenekar debütált itt Columbiai ritmusokat idéző produkciójával. A magas szintű zenei élményt adó formáció különlegessége, hogy minden tagját Mártonnak hívják.
E „hangverseny” után egyre felfokozottabb zsongás szűrődött fel ide Szaka Vivien és Kecső Kristóf szobrászművészek srégen szemben álló épületbeli vadiúj műterméből. Ott kihagyhatatlan parti ígérkezett. Így a többi helyszín nagyrészt elcsendesedett és Kristóf őszinte, személyes köszöntőjével, majd általános pezsgős koccintgatással „hivatalosan” is felavatottá vált a stúdió. Én még időben érkezve befértem a tágas, világos térbe, de mögöttem sokan már csak a kitárt ajtón kívülről tudtak hallgatózni és beleskelődni. A két szobrász óriási, több hónapos munkával nyitott itt egybe apróbb tereket, rakta rendbe az ablakok sorát, glettelte és festette ki az ipari nyomokat őrző falakat és mennyezeteket, épített ki új víz és villanyrendszert, fejlesztett fel grafikai műhelyt, otthonos konyhát, tisztességes vizesblokkot. Vivien organikus szemléletű, antropomorf indíttatású, de merész, letisztult absztrakcióba átcsapó szobrai és Kristóf elképesztő szigorral, lemezhegesztéssel alkotott végletesen redukált plasztikái uralták náluk az atmoszférát. Remélem, hogy sokáig élvezhetik mindezt árvízmentesen, amihez ezen a környéken több éves viszonylatban már sok szerencse is kell. Az avató ünnepi besűrűsödése után újra megszólalt az egyre hangosabb zene, majd hajnalig tartó laza, táncos mulatság kerekedett.
Néhányan még, visszaszivárogva a többi műhelybe folytatták félbemaradt csendesebb beszélgetéseiket. Pontosan hajnali 3 óra 5 perckor, amikor az utolsó szervező becsukta maga mögött a kiskaput, az idei, és első, színesen és vidáman kavargó Népsziget Kult Est, mintha meg sem történt volna, átadta helyét a hűvös hajnali fuvallatnak és a néptelen csendnek.
Kritika: Rékasi Attila, fotó Kovács B. Gábor kurátor
Kovács B. Gábor kurátor válogatása segíti a látogatót Farkas György, harminc éve elhunyt hivatásos festőművész sokoldalú munkásságának megismerésében. Az értő és igényes szelekció betekintést enged a különböző korszakok ikonikusnak mondható alkotásaiba. Farkas világa nagyon személyes, ugyanakkor a korára jellemző nonfiguratív tendenciákra is érzékenyen reagál, ám nekem az az érzésem volt, hogy nemcsak „trendiségből” foglalkozik az absztrakcióval. Belső érdeklődése és formabontó igénye vezeti a látvány, a tér felbontására, majd szuggesztív, hol lágy, hol temperamentumos újraépítésére. Festészete számomra erősen kötődik a tájhoz, ugyanakkor a hagyományokhoz, „népkultúrához” is. Bár a képek befogadhatóságát kicsit nehezíti a helyszín adottsága, a képek könyvespolcok feletti installálása – láttam ilyet Újpesten is, ott is zavart-, véleményem szerint komoly kvalitásokat is fel tud mutatni, meg tud csillantani ez a tárlat.
Rékasi Attila, Újpest
Farkas György festőművész idén 30 éve hunyt el. Tiszteletére, a Török utcai Könyvtárban második alkalommal mutatjuk be rendkívül széles és izgalmas művészetét az érdeklődőknek. Az OKN 2025 programsorozat keretében egy kötetlen beszélgetésre, tárlatvezetésre hívjuk vendégeinket, olvasóinkat október 8-án. A kiállítás november 7-ig tekinthető meg a könyvtár nyitvatartási idejében.
FSZEK Török utcai Könyvtár, 1023 Budapest, Török utca 7-9.
Egy alkotó életében, pályáján mérföldkő az első könyve megjelenése. Ne tagadjuk, minden megjelent könyv egy darabka halhatatlanság. Van amelyik nagyobb darab, van amelyik kisebb, ennek mértéke nagyon sok összetevőtől függ, és sokszor nem is az adott mű kvalitása okán adatik annak az örök emlékezetben való jelentősége.
Az Erdőszéli jegyzetek esetében inkább az a gondolat merült fel bennem a kötet létezése kapcsán, hogy meg akar-e valami születni? Amennyire én tudom, szerzőnk esetében nincs tudatos költői pályaépítés a verselés hátterében, Balogi költői munkája inkább olyan, mint a levegővétel. Bensőből fakadó ösztönös létszükséglet. Nekem egy Anya énekel a lapjairól, aki tele van őszinte szeretettel, elfogadással a Világ és saját létezése irányába. Feltétel nélküli szeretet sejlik, ami ki is akar áradni, világra akar jönni. Azt hiszem, ha a fogantatást – intimitása okán – nem is láttam, a cseperedést igen. Virág verses megnyilvánulásait régóta figyelem a közösségi oldalakon. Már a kezdeti időkben feltűnt ez az „ősanyai” világlátása, hogy ha rajta múlna, ha megtehetné, mindannyiunkról, minden élőről és élettelenről gondoskodna. Valahogy így lehet a költői képeivel, verses impresszióival is, hagyja, hogy azok megszülessenek. S ha megszületnek, nem rejti az erdő mélyére alkotásait. Hagyja, hogy kiteljesedjenek, kapcsolódjanak a világhoz, megtalálják helyüket annak színes forgatagában. A születés misztériumához hozzátartozik az a paradoxnak tűnő jelenség, hogy nemcsak a gyermek születik meg, hanem az anya is, akinek az élete már soha nem lehet olyan, mint a szülés aktusa előtt volt, ugyanis versei publikálásával megszületik Balogi Virág költő is. Ha akarta, ha nem, ha tetszik neki vagy nekünk, ha nem. Ezt a „szülői” szerepet Virág a lehető legnagyobb természetességgel éli meg, nem épít nagyobb fészket, mint amekkora kell, nem „acsarkodik”, mondhatnám finom marad és nőies. Az Erdőszéli jegyzetek, olyan, mint amilyennek egy első kötetnek lennie kell. Személyes, hangadó, kicsit „felvonultató”, de semmiképp sem „mindentbele”. Érzik rajta a szerkesztettség, ha az apai szigor nem is mindig. Engedjék meg, hogy kritikámban egyik személyes kedvencemet emeljem ki az elhangzott versek közül, amely számomra a legjobban fejezi ki Balogi világát. Ez a költemény a Krumpliversek 2 címet viseli (lent közölve). Azért emelem ki ezt a művet, mert véleményem szerint itt pillanthatunk bele az alkotó második verseskötetébe, ami sejtéseim szerint még mélyebbre hatolhat a személyesség világába. Mutatja ez a vers azt a megszületési rítust, amiről írtam, ahogy az emberben egy személyes gyermekkori élmény, „trauma” énekké érik. Ebben a versben szemlélhetjük azt is, hogy Virág költői képei milyen nagyon kifejezőek, milyen harmonikusan boltozzák a sorok felépítményét, szépen vezetik gondolati lépteinket a vers „csattanójára”, filozófiai mondanivalójára, s azt, ahogyan változik viszonyulásunk életünk folyamában a misztikum s a félelmek világától a profanitás és a funkcionalitás valóságába.
A Kettőspont Színházban volt a kötet első bemutatója, ami pont olyanra sikerült, mint amilyen a kötet: békés, nyugodt, befele figyelő, lírai, megfűszerezve egy csipetnyi érzékiséggel, amit Jászai Andrea zenéje festett. Horváth M. Zsófia személyes hangvételű kérdéseivel vezette a bemutatót, Formanek Csaba verseket olvasott fel a kötetből, Simon György űrgitárjátéka a kozmikus hátteret „simogatta” a kötet lapjai alá. Az est szépszámú érdeklődő jelenlétében zajlott. Összességében azt gondolom, az olvasóközönség egy szerethető, befogadható, „közérthető” verseskötetet kapott ajándékba Balogi Virág verselőtől, kíváncsian várjuk a folytatását!
Rékasi Attila, Újpest
Balogi Virág: Krumpliversek 2
Kislánykoromban sokszor küldtek a pincébe krumpliért. Többnyire száraz, hideg, savanyúszagú cellák voltak egymás mellett. Mindegyiken rács, lakat. Lassan mentem, le a harmadikról, utáltam egyedül bemenni oda. Mintha egy hüllő belsejében kopogtak volna lépteim. Hangosan csörgettem a kulcsokat, énekeltem vagy beszéltem magamban, hogy elzavarjam a pinceszellemeket. Katonás rendben álltak a polcokon a befőttek, szörpök. A sarokban egy régi bicikli, törött bútorok, és persze a láda. A láda, amibe még tekintetemmel sem nyúltam szívesen. Krumpli volt benne, amit kukacokként leptek el a rózsaszín csírák. Fenyegetőn néztek az ősz szakálluk, bibircsókos bőrük alól. Nem mertem hozzájuk érni. Féltem, hogy rámtekerednek. Soká elmaradtam a pincében, mire beparancsoltam a szatyorba az ebédhez valót. Ez gyakran ismétlődött, de mindig megúsztam. Aztán még sokat jártam a “pinyóba” így vagy úgy, ezért vagy azért alászállván. Még most is lenézek néha. A minap behoztam egy kis krumplit a kamrából. Milyen csúnyák, ráncosak, gondoltam, mégis áttüremkedik rinocérosz bőrükön az új élet rózsaszín reménye, arany pászmája. Milyen édes lesz a húsuk egy jó forró fürdő után és hogy fognak örülni a komposztlakók örökre levetett szerzetesi ruháiknak.
Az elsőkötetes szerző a könyvbemutatón, fotó: Rékasi Attila
Kiállításmegnyitó: 
A kiállítást megnyitja: 
Helyszín: 
A megnyitón való részvétel és a kiállítás megtekintése díjtalan.
