keresztes zoltán underdogimages – tulajdonosaikat vesztett tárgyak

keresztes zoltán underdogimages fotóművész kiállítása, fotó: magánarchívum

Kereszetes Zoltán fotóművész a Magyar Fotóművészek Szövetségének elnökségi tagja, a Fuga kortárs művészeti központban tulajdonosait veszített tárgyak nyomába ered, megpróbálva a szinte lehetetlennek tűnő feladatot, hogy a fotóművészet nyelvi, formai sajátosságaival töltse fel az elárvult holmikat. Ezek a valamikor nagyobb becsben tartott tárgyak a kiállítótérbe landolva, a róluk készült alkotások által próbálják bizonyítani fontosságukat, a világhoz való viszonyukat. Az alkotó igyekszik a tárgyak lelkét bemutatni, úgymond megszemélyesítve, személyiséggel feltöltve azokat, miközben azzal a társadalmi kérdéssel is foglalkozik, mit kezdünk a minket elárasztó, figyelem, újrahasznosítás hiányában szemétté avanzsáló entitásokkal. E hét vasárnap lesz ennek a nem mindennapi ötleten alapuló, szokatlan installálású tárlat finisszázsa, éljenek a lehetőséggel és látogassanak el a Fugába.

Rékasi Attila, Újpest

November 2-án este 7-kor bezár keresztes zoltán underdogimages tulajdonosaikat vesztett tárgyak szubjektiv és pontatlan leltára című kiállítása. A záróeseményen Marno János versei hangzanak el. Közreműködik Persányi Zsófi, Radnóti Róza és Rozs Tamás.