Kedves követőink, olvasóink! Köszönjük 2025-ös kitartó figyelmeteket és érdeklődéseteket! A FakTúra művészeti folyóirat lassan húszéves története során 2025-ben érte el eddigi legnagyobb publicitását, minden szinten. A két éve létrehozott, új, dinamikus, folyóirat-formátumú magazinhonlapunk mérföldkőnek bizonyult. A néhány fős csapatunk több mint kétszáz írást publikált az év során.
Ezúton is köszönöm minden szerzőnk és szereplőnk közreműködését, valamint két olvasószerkesztőnk munkáját, kiemelten B. Kiss Anita és Baranya Edit elkötelezett segítségét.
A publicitás terén a Facebook-oldal hozta a legnagyobb számokat: a tavaly megjelent tartalmaink közül a legtöbb figyelmet Rékasi Attila Narratívából absztrakció – Interjú Schnabel Annabella filmrendezővel című publikációja érte el, közel hatezer megtekintéssel. A második legnézettebb cikk Lénárt Attila grafikusművész siófoki kiállításmegnyitójáról szóló tudósításunk lett, négyezer-négyszáz megtekintéssel. A 2025-ös év harmadik legnépszerűbb írása Ritter Márta Szirtes András Kísérleti Filmszemle a Kettőspont Színházban – ahogy a Kétlámpás látta című beszámolója volt.
A kritikák közül Rékasi Attila Semmi szövegek (RS-9) című színházi kritikája érte el a legnagyobb figyelmet, háromezer-kétszáz megtekintéssel. Szintén jelentős nézettséget hozott Ritter Márta színházi Adventi naptára, amelyet szenteste napján mintegy ezerötszázan olvastak. Az országos szinten is egyedülálló, a fővárosi független színházak világát végigpásztázó, unikális ajánlósorozat összesen húszezer feletti elérést ért el, jelentős figyelmet irányítva a színházművészet mai műhelyeire.
A fenti számok fontosak, és várakozásainkon felüliek. Reméljük, hogy mindez kitartó munkánknak is köszönhető, ugyanakkor a legfontosabbak számunkra mégsem pusztán az adatok. Főszerkesztőként úgy gondolom, a lényeg az, hogy a FakTúra eredeti szellemisége épüljön tovább: figyelem jusson azokra a művészekre és produkciókra, akik nincsenek a fősodorban, mégis legalább olyan értékesek – sok esetben pedig értékesebbek –, mint a kortárs művészet jelenlegi sztárjai.
Képzeljék maguk elé a Sikoly című, sokak által nyomasztónak tartott Munch-festményt egy sötét, nyirkos szobában, miközben Önök lekötözve ülnek, és a plafonról fél másodpercenként egy vízcsepp csattan a kopasz fejbőrükön. A nyolcvan perces előadás alatt végigkísértett ez a gondolat. Kiegészülve azzal, hogy közben harmincan nézzük Mórocz Eszter táncművész meztelen testét, ahogy mozdulatlanul fekszik a földön. Órák telnek el, mire megmozdul. Legalábbis így érzem. Meztelennek és kiszolgáltatottnak érzem a pszichémet, a türelmemet. Arra is hamar rájöttem, hogy az ember menthetetlenül reménykedő lény. Reménykedtem, hogy nem az egész performatív előadás alatt egy csiga lassúságával mozog az alkotó, hogy majd a színház „szokásait” követve eljön a kinetikai kontraszt, a dinamikai hatáskibontás, a katartikus feloldás aktusa.
Tak-tak-tak-tak-tak-tak, végtelenítve – vajon kapok-e ettől a zajtól epilepsziás rohamot? Aztán elveszve az időben, a végtelen kín gondolatától irtózva, Mórocz megformál egy csodálatos festményt, a földről való „felkelés” csúcspontjaként. Lehet, hogy én vagyok túlérzékeny, más menekülőre fogta volna, de én ott egy gyönyörű nőt láttam – pontosabban a Nő egyetemes gyönyörűségét –, ahogy a kiszolgáltatottság és a születés misztériumának ősi, sallangtalan interpretációját formálja meg a művésznő. Számomra ez tekinthető a darab csúcspontjának és értelmének.
Ezzel nem azt állítom, hogy egyetlen gesztusra lett kihegyezve ez az előadás. Jó néhány gondolat és érzés keletkezett még bennem a fennmaradó időben, de lényegként maradt bennem a kérdés: akarom-e Munch Sikolyát nézni egy sötét, nyirkos szobában, miközben petárdaként fúródik az agyamba a metronóm kegyetlen ketyegése?
Ezek az érzések maradtak meg bennem, valamint a szellemnek az a becketti impressziója, hogy művészileg sejtem, mi vezette az alkotókat. Nem vagyok táncos, de éreztem, hogy technikailag hihetetlenül nehéz lehet az előadó számára ez a darab, ám számomra önmagában ez a tény nem okozott esztétikai vagy erkölcsi örömöt. Azt sem tagadhatom el, hogy a darab akár megindító is lehet, transzgenerációs vagy egyéb születési, létezési, abúzív lelki „traumák” feldolgozásához vezető, „megtisztító” érzeteket is kiválthat. E szempontból is hasonlítható a mű egy jó festményhez: sok kaput nyithat meg, sok értelmezés létezhet a Gálos László által létrehozott Semmi szövegek című alkotásban az RS-9 Színház színpadán.
Összességében azt tudnám mondani, nem vagyok benne biztos, hogy ne lehetne kifejezőbben megjeleníteni a becketti filozófiai mondanivalót színházi eszközökkel.
Rékasi Attila, Újpest
Előadás kommunikéja
Az L1 Egyesület bemutatja:Gálos László: Semmi-szövegek Hommage à Samuel Beckett Az emberi lét az anyaméh sötétségétől a sír sötétségéig tart. Miközben folyamatosan megyünk (sokak hite szerint haladunk) sehonnan sehova, emberfeletti, habár reménytelen erőfeszítéseket teszünk, hogy kapcsolódjunk egymáshoz és a valósághoz. Beckett prózája ennek a megközelítésnek egyik irodalmi végpontja. Az 1950-52-ben írt Semmi-szövegek által ihletett kísérleti előadás az azóta a megértéshez és kapcsolódáshoz rendelkezésünkre álló új, illetve átértelmezett eszközökre, vagyis a digitális/virtuális technológiákra, valamint az elvileg nyelveken túli tánc- és mozgásművészetre alapozva épít fel egy új becketti nyelvet. A becketti és jelenkori elszigetelődést hangsúlyozandó a táncosok egyesével, azaz izolálva és elidegenedve lépnek be a folyamatba. Ezen az estén Mórocz Eszter lép színpadra. Korhatár-besorolás: 18+ Az előadás hossza 80 perc, szünet nélkül Jelmez: Ellenbacher Ádám Makeup artist: Kardos Kitti Díszlettervezési konzultáns: Ana Fischer (Halász Anna) Külön köszönet Kovács István, Ladjánszki Márta és Nagy Ferenc segítségért. Az előadás támogatói: NemzetiKulturálisAlap TáncművészetKollégiuma L1 Független Művészek Közhasznú Egyesület
A MÁV Szimfonikus Zenekar kamarakoncertje már hagyomány Újpest városában, s minden alkalommal a képünk szerinti nagy számú, értő közönség jelenik meg. Legutóbb december 7-én, a Városházi Esték keretében többek között Bach és Ravel műveinek révén is csodálatos, professzionális muzsikában hangolódhattak az adventre az egybegyűltek. Ez az együttműködés több éve zajlik, mint ahogy az óvodai és iskolai koncertek is, utóbbiak – legnagyobb megdöbbenésemre és sajnálatomra – nem folytatódnak tovább..
A koncertestből számomra kiemelkedett Mozart D-dúr fuvolanégyesének második tétele, amit Székely Edit fuvolaművész, sok újpesti gyermek kedvenc előadóművésze, műsorvezetője szólaltatott meg. Virtuóz technikai megoldásokkal, Schunk Franciska hárfa kíséretével Chopin: Variációk egy Rossini témára című műve került terítékre, amit hatalmas tapssal, visszatapssal jutalmazott a hallgatóság. A vonós szekciót Pintér Dávid és Kerényi Dorottya alkotta hegedűn, Jobbágy Andor brácsán, Tomasz Máté csellón és Jobbágy Csongor nagybőgőn. Sólyomi Pál majdnem nem állt kötélnek, de legnagyobb örömünkre átéléssel telt játékával feloldotta a kezdés feszültségét.
Halmos Fatime és Miklós Marcell A megváltó címmel írta meg azt a kamaradarabot, amire a FakTúra folyóirat is meghívást kapott. Nem ez az első darab, aminek alaptörténetét a színészek élete inspirálta és valószínűleg nem is az utolsó. Magam fotóművész lévén sokat foglalkozom képzőművészettel és megnyitókon gyakran teszem fel a kérdést vitapartereimnek, vajon elég-e témának az alkotó/alkotók személyes élete, világról való reflexiója ahhoz, hogy olyan művet alkossunk, amelyek megfelelnek annak a művészeti elvárásnak, hogy túlmutassanak önmagukon. Én úgy éreztem, ha nem is Márai Sándor-i szinten, de sikerül az öncélon túlmutatnia a szerzőknek, a karakterek őszinteségének, önironikus felhangjainak köszönhetően. Tudtommal a Halmos Fatime és Záhonyi Enikő ötlete alapján (ők játsszák a női karaktereket) megírt szöveg az alkotók első írói próbálkozása, ami tapasztalatom szerint megnehezíti a műre való kívülről rátekintést. Ennek ellenére egy pörgős, a túlírástól nem terhelt produkciót sikerült bemutatniuk a lakásszínházi viszonylatban telt házasnak mondható esten.
A színjátékot négy játékos adja elő, a fent megnevezett művészeken kívül volt szerencsém felfigyelni egy nagyon ígéretes fiatalemberre, Lukács Olivérre, aki a rendező szerepét alakította, megítélésem szerint rutinos, hivatásos színművészek színvonalán. Nekem már csak miatta is megérte volna megnéznem az előadást, s ezt utána el is mondtam neki, biztatva őt a folytatásra. Megható volt szerénysége, ahogy az elismerő szavakat fogadta. A másik három játékos is véleményem szerint magas színvonalon formálta szerepét, impulzív színpadi kisugárzással.
Kritikám zárásául kifejezem, mennyire szimpatikus nekem, hogy leggyakoribb olvasmányaim, a versek ebben a darabban is megjelentek (lásd lent), a darab részeként. Nagyon szeretem a líra sűrítési, absztrakt tulajdonságait, a versek képszerű „látásmódját”, filozófiai és esztétikai tömörségét, amit az est folyamán szavaló színészek magas színvonalon interpretáltak.
Rékasi Attila, Újpest
Heath Ledger Színkör és a META Művészeti Központ közös produkciója.
Szereposztás: Monica………………….Záhonyi Enikő Sofia………………………Halmos Fatime Sanyika………………….Lukács Olivér A pincér…………………Miklós Marcell
Halmos Fatime és Záhonyi Enikő ötlete alapján írta: Halmos Fatime és Miklós Marcell Rendezte: Miklós Marcell Sophia és Monica álarcában a két nő utolsó kísérletet tesz, hogy arra a helyre kerüljön, ahol – azt remélik – végre hazatalálnak. Ha nem kellenek senkinek, megteremtik maguknak a színházat. A valódi életükből írják, hogy eljátszhassák az igazit. De erről a saját valóságról hamar kiderül, hogy nem igazán történik benne semmi. Az is unalmas, vagy szánalmasan nevetséges. Újabb kudarc a hosszú zsákutcában. Két színésznő lebegő és rebbenő létezése tölti meg a teret. Ülnek. Beszélgetnek. Iszogatnak. Filozofálnak. És remélnek… Álmok és vágyak dervis tánca tombol a színpadon. Kétségbe esve keresik a kiutat, hogy kitörhessenek lelkük ellustult bűvöletéből. Megérkezik a megváltó? Hisznek egyáltalán benne? Létezik-e még a remény könnyeikben, nevetésükben? A válaszokat, ha lesznek, mindenki majd magának szüli meg!
Szemelvények nézőink visszajelzéseiből: „Megkapó A megváltó őszintesége és szenvedélyessége; épp a személyessége által érint meg bennünket, egyszerre nyíltan és szemérmesen vall a játszók legbenső érzéseiről és gondjairól. Márpedig egy színházi előadás mindig akkor lesz a szívügyünk, ha a játszóknak is az; és A megváltó éppen ilyen.” – Sediánszky Nóra
„Végre egy igazi, őszinte színház.” – Fehér Tamás
A színműben elhangzó versek, monológ részletek: Szabó Lőrinc: Hazám, keresztény Európa Tenessee Williams: Beszélj, mint az eső Halmos Fatime: Sivatagi szárazság fogaim kristályterme
Sikerkiállítások sajátja a kiemelkedő érdeklődés, megnyitón ritkán látható tömeg fogadott, Miksa legújabb tárlatán. Mindezt a Hegyvidék Galéria reprezentatív hatalmas terében sikerült elérnie a festőművésznek. Emlékeim szerint most jártam először ezen a helyszínen, amiről nem túlzás azt mondani Budapest egyik legreprezentatívabb kiállítóhelye, impozáns tereivel, hófehér falaival, remek világításával, megfelelő belmagasságával. Külön érdemként emelném ki a helyet illetően, hogy az Újpesti Ifjúsági Ház galériájához vagy a Debreceni Imre festőművész által vezetett volt Kispont Galériához hasonlóan portálablakainak és közvetlen járda melletti fekvésének köszönhetően az utcáról is megnézhető a kiállítás, bár én mindenkit biztatnék, hogy Bálint nagyon egyedi és „aprólékos” festéstechnikájának okán, mindenképp térjen be a galériába és közvetlen közelről, akár néhány centiméterről is szemlélje meg a kép részleteit, új univerzumok nyílhatnak ezáltal a befogadásban.
Miksa egészen kis méretű kéttenyérnyi alkotásaitól a másfél méteres munkákig nyerhetünk betekintést a művész legújabb képeinek világába, érzékelhetjük azt, hogy magabiztosan uralja úgy a kis, mint a nagy képtereket. Megtalálja azt a léptéket, amely tökéletesen segíti, absztrakcióinak, vizuális költeményinek térbe formálását. Ezt a térbeliséget nem véletlenül emlegetem az ő munkái, kifeszítik, kiterjesztik a klasszikus táblakép festészet megszokott határait, úgy a formák, mint a technikai megoldások tekintetében (lásd előző Miksa kritikám). Térbeli játékosságának artikulációjához, elengedhetetlen a fény a megvilágítás milyensége, minősége, ilyetténformán a fent emlegetett kiemelkedő teremi megvilágítás, spotfények kiteljesíthetik a képek háromdimenziós valóságát, melyet a sajátos képszélképzés erősít.
Nem túlzás azt mondani, a Organikusan sérülő szimmetria című tárlat a lírai hangvételű kortárs hivatásos képzőművészet egyik legfontosabb kiállítása az idei esztendőnek. Reprezentálja az újpesti műtermében alkotó Miksa Bálint festőművész életművét a legfrissebb alkotásokkal koronázva azt. Aki ellátogat nemcsak magas minőségű művészetet láthat, de ha lelkét is ki tudja nyitni a befogadás aktusa alatt, energetizáló „terápián” is részt vehet Bálint csodás koloritjának köszönhetően, mindezt ingyenesen, de ajánlom a művész csodálatos könyvének megvásárlását, remek karácsonyi ajándék lehet!
Rékasi Attila, Újpest
Organikusan sérülő szimmetria
MIKSA Bálint festőművész kiállítása
2025. november 27. – 2026. január 10.
A szabad, mozgékonyabb, a változások lehetőségét is nyitva hagyó, illetve szélesebb körű tudást is integráló társadalmak művészetében jelenhetett meg dominánsan az aszimmetriákkal, kísérletezőbb, komplexebb kompozíciókkal is dolgozó művészi szemlélet. E szerint válik kissé érthetőbbé az általam művelt festészet is. Tisztán dekódolható benne, hogy nyitott szemmel élve az életemet, egyszerre hordozom magamban a stabilitás, az örökérvényűség, az azt kifejező szimmetria pszichológiailag belátható igényét, és az ezzel szemben tapasztalt, dinamikusan változó világom szimmetriát torzító, feszültségeket keltő hatását. E belátások egyidejű tudatosságát én már meg nem tagadhatom. Részemről ez a tagadás cinikus behódolás, egyfajta hazugság, retrográd csökönyösség, egy szerintem még esetlegesen alakítható, virágzó jövő elleni destrukció volna. Organikusan kifejlődő képeimen a ki nem kerülhető, sőt filozófiai értelmű alapélményként is megélt dinamizmus így töri meg a kezdeti szimmetriára való hajlamomat elkerülhetetlenül. Ugyanilyen természetességgel mondanak a festményeim nemet magára a hagyományosan szabályos és szimmetrikus befoglaló képformátumokra is, mint minden táblakép, végső soron egylényegű, szervesen hozzájuk tartozó jellemzőjére.
Számomra mindez az önmagammal és a világgal szembeni belátó őszinteség kérdése lett, ami a művészetem egyik, ha nem a legfontosabb etikai dimenziójává is vált egyben. Ahogy a külvilág szégyenletesen rácáfol rendre az egyensúlyt, nyugalmat kereső énem naiv terveire és elképzeléseire, úgy ezt a valós helyzetet átélve és kifejezve ejtem folyton pofára a képeim csírájában rejlő statikus rend-igényt és szimmetriát. /Miksa Bálint/
//
MIKSA Bálint Siklóson született 1970-ben. A Magyar Képzőművészeti Egyetemen 1994-ben diplomázott mint festőművész és középiskolai rajz-művészettörténet tanár. Mesterei Nagy Gábor és Gerzson Pál voltak. 1991-ben Hermann Lipót-díjat nyert, 1995-ben Genfben volt ösztöndíjas (Fondation Samuel Buffat), 2003-tól 2005-ig Derkovits-ösztöndíjban részesült. 1990 óta 36 egyéni és több mint 70 csoportos kiállításon szerepelt Párizstól Isztambulig, Nizzától Stuttgartig, de főként Budapest és több vidéki város jelentősebb galériáiban. Jelenleg Budapesten él és dolgozik. A festészettel összefüggésben kurzusokat tart és szakírással is foglalkozik. 2020-ban megalapította a Vészkijárat Galériát és Műterem-közösséget a Népszigeten, amelyet azóta is vezet.
Képeit egy pontból, organikus szemlélettel fejleszti, majd kiszabadítva őket a hordozó felületből, szabad sziluettes festményei jönnek létre. Ezek a faltól eltartva installálhatók, így szabad, lebegő, önálló képi entitásokká válnak, festői világmodellekként is felfoghatók.
//
Kiállításmegnyitó: 2025. november 27. (csütörtök) 18:00
A kiállítást megnyitja: LELKES A. Gergely festőművész
Helyszín: Hegyvidék Galéria, 1126 Budapest, Királyhágó tér 10.
A megnyitón való részvétel és a kiállítás megtekintése díjtalan.
A tárlat megtekinthető 2025. november 28-tól 2026. január 10-ig, keddtől péntekig 10:00–18:00, szombaton 10:00–14:00 között. A Hegyvidék Galéria 2025. december 24. – 2026. január 5. között ZÁRVA tart.
A budapesti színházi kínálat egyik legizgalmasabb darabját láthatjuk november 21-én, péntek este héttől a Ráday utcában, PIERROT és PRIGOZSIN az élet forgatagában címmel. Véleményemet mégpedig arra alapozom, hogy az előadás egyszerre roppant szórakoztató, ugyanakkor filozófiai mélységeket is feltáró, rendkívül személyes és a poliamoria kérdésének tárgyalásával korszerűnek is mondható. Formanek Csaba írta a könyvet, ám játszótársa, Ács Tamás is komoly részt ad hozzá az alkotómunkához: a karakterek megformálásán túl személyes, gyermekkori „szerelmi” története adja az egyik vezérfonalat. Kétszer láttam a darabot (a premiert és a másnapit), most lesz a harmadik alkalom – úgy tűnik, függő lettem.. – és már e két előadás kapcsán is beszélhetek fejlődésről. Ennek fényében kíváncsian várom, miként lesz egyre szabadabb a színészek játéka! Ács Tamást nézve e két első Pierrot és Prigozsin-on olyan érzésem volt, hogy a már jól ismert, Tamásra jellemző elragadó játék ebben a műben teljesedik ki, végig gyönyörködni tudtam a megformálás szépségében. Formanek remekül hozza a „ellenpont” karaktert, csakúgy mint a Senki se mer egyedül élni című szintén zseniális darabjában. Itt is ő volt meglátásom szerint a „rosszzsaru” és ennek nemcsak orgánuma, a személyiségéből sugárzó felperzselő tüzesség az oka, hanem a sok év színjátszás alatt kialakult játszói képességei. Természetesen a szórakoztató attitűdök tobzódása ellenére nem beszélhetnénk Formanek műről, ha nem domborodna ki a dráma, valamint egy aktuális és fontos társadalmi szintű kérdés. Utóbbi ezesetben az etikus többpartnerűség, azon belül is talán leginkább a poliamoria körül forog: vajon eljuthatunk-e a megcsalással szemben ahhoz a szereteten, tiszteleten alapuló belátáshoz, hogy nincs jogunk senkit kisajátítani, lehetünk-e tragédiák nélkül szabadon szeretni tudó felnőttek?
Nyáron jártam utoljára a Magyar Képzőművészeti Egyetemen a múlt heti Konferencia előtt, az úgynevezett kipakoláson. Ilyenkor a képzőn tanuló diákok megmutatják az évi termésüket. Máig él bennem az élmény, ami a meghatódásig jutott bennem. Emlékszem, döbbenettel néztem, hogy ezek a zömében 18-25 év közötti „gyerekek” mennyire tehetségesek. A médiaművészet osztályok munkáit leszámítva olyan magas minőségű alkotásokkal, született tehetségek képi megnyilvánulásaival találkoztam, hogy könny szökött a szemembe. Műteremről műteremre járva, Gál osztálytól Filp osztályig végig az járt a fejemben, hogy milyen szerencsés ez a kis Magyarország, hogy ennyi reményteli képzőművész növendékkel büszkélkedhet. Ahogy érzékeltem, a mai fiatalok szeretik a műfaji határokat, vagy úgy is mondhatnám korlátokat a lehető leglazábban kezelni. Gőzerővel törnek be életükbe a médiaművészeti elemek, a festészet is szépen él és virágzik a hallgatók munkáiban, aminek én nagyon örültem. Az az érzésem volt, hogy hiába pár éve vannak a a mesterek között, kész művészek benyomását keltik műveikkel. Ilyen örök emléket nyújtó nyári élményekkel érkeztem újra az egyetem patinás falai közé, a Magyar Festészet Napja rendezőinek meghívására. Nem hallgathatom el, hogy ahányszor belépek a Millennium idején közadakozásból emelt Andrássy úti épületbe, szemem-szám tátva marad szépsége okán. Mégis érzik, hogy az ember a képzőművészek szentélyébe lépett, van egy különös művésztelep hangulata a termeknek, ami engem harminc év fotóművészeti pályám során mindig otthonossággal tölt el. Mindezt csak azért írom, hogy kifejezzem, mennyire jó helyre álmodták meg a szervezők a festészet ünnepnapját, ahol a Mánia és stratégia, válaszutak a kortárs festészetben című konferencián vehettem részt. A hatalmas Barcsay kiállítótérben – amely zsúfolásig megtelt – az idei díjazottak alkotásai adták a méltó hátteret az előadóknak. Dr. habil Erőss István DLA Munkácsy-díjas képzőművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem rektora köszöntője után Dr. habil. Ötvös Zoltán DLA Munkácsy-díjas festőművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem docense, tanszékvezető Festészet van című előadásával nyílt a konferencia. Kósa János DLA Munkácsy-díjas festőművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem docense előadása nagyon érdekes volt számomra, igyekezett történeti betekintést adni az utóbbi évtizedek, beleértve a háború utáni állampárti évek jelenségeit, tendenciáit is. Fontosnak tartom, hogy igyekezett hivatásos művészi szempontokat, értékesítési, galériás összefüggéseket is megvilágítani a Festészet jelene címet viselő értekezésében. Gaál József Munkácsy-díjas képzőművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem docense, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja Agyon definiált festészet című előadása a képzőművészet irodalmi szintű megközelítését adta, fontos hangulatokat, performatív, progresszív szemléletmódot átadva. Verebes György Munkácsy-díjas festőművész, Érdemes Művész, a Magyar Festészet Napja elnöke, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja személyes hangvételű előadásában a festés lelki aspektusait vázolta.
Az előadások sorát egy kerekasztal beszélgetés követte (résztvevők neve lent), ami egy nagyon érdekes, remek beszélgetés volt, minden képzőművésznek érdemes lett volna meghallgatnia. Terjedelmi korlátokat figyelembe véve most csak Dr. Horváth Dániel DLA festőművész, a Magyar Képzőművészti Egyetem docensének azon gondolatát emelném ki, hogy ami nem változott az évek alatt: alkotni azért kell, mert nekünk alkotóknak szükségünk van rá. A Festészet Napját díjátadó zárta, én is zárom soraimat egy itt – szintén Dr. Horváthtól – elhangzott gondolattal, ami méltón kifejezi a festészet, az alkotómunka lényegét: „Az alkotás: belső igény a szabadságra”.
Rékasi Attila, Újpest
A Magyar Festészet Napja Alapítvány és a Magyar Képzőművészeti Egyetem tisztelettel meghívja Önt a Mánia és stratégia, válaszutak a kortárs festészetben című konferenciára és díjátadóra a Magyar Képzőművészeti Egyetemen Aulájába!
2025-ben rendhagyó módon a Magyar Festészet napja idei díjazottait bemutató pop up kiállítás mellett egy a magyar festészet jelen helyzetét megvitató, illusztris előadókat felvonultató konferenciával ünnepeljük a Magyar Festészet Napját.
A konferencia célja, hogy körbejárja a kortárs festészet hatását a mai művészeti és kulturális életre, és megvitassa azokat a feladatokat és lehetőségeket, amelyekkel a kortárs művészek szembesülnek napjainkban.
Program
15.00 Köszöntő Beszédet mond: Dr. habil Erőss István DLA Munkácsy-díjas képzőművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem rektora
15.05 Festészet van Előadó: Dr. habil. Ötvös Zoltán DLA Munkácsy-díjas festőművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem docense, tanszékvezető
15.25 A festészet jelene Előadó: Kósa János DLA Munkácsy-díjas festőművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem docense
15.50 Agyon definiált festészet Előadó: Gaál József Munkácsy-díjas képzőművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem docense, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja
16.15 Festék, szín, fény Előadó: Verebes György Munkácsy-díjas festőművész, Érdemes Művész, a Magyar Festészet Napja elnöke, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja
16.35 Szünet
17.00 Kerekasztal beszélgetés Moderátor: Dr. Tayler Patrick Nicholas DLA festőművész, a Magyar Képzőművészti Egyetem adjunktusa Résztvevők: Dr. Horváth Dániel DLA festőművész, a Magyar Képzőművészti Egyetem docense, Iski Kocsis Tibor Munkácsy-díjas festőművész, a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja, Stefanovits Péter Munkácsy-díjas festőművész, Érdemes Művész, a Magyar Művészeti Akadémia Képzőművészeti Tagozatának vezetője, Szurcsik József Munkácsy-díjas festőművész, Érdemes Művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, Tenk László Munkácsy-díjas festőművész, a T-Art Alapítvány alapítója
18.00 Szünet
18.10 A Magyar Festészet Napja 2025. évi díjazottjainak kiállítása és a díjak ünnepélyes átadása
Tegnap este nagyon nagy érdeklődés mellett nyílt meg az újpesti Vészkijárat Galériában Józsa Pál szobrászművész GÚZS című tárlata. Jó érzés ekkora tömeget látni egy galériában, sok szaladgáló gyerekkel, akik nagyon jól érzik magukat és remélhetőleg idővel galérialátogató, művészetszerető felnőttekké cseperednek. A tárlatot Lelkes A. Gergely festőművész nyitotta meg, felolvasott írását mitológiai utalásokkal színesítette. A kiállítótérben a kőből készült szoborkompozíciókon kívül betekintést nyerhettünk a hivatásos művész néhány nagy méretű grafikai lapjába is. Nekem személy szerint ezek a lapok jobban vonzották a tekintetem, több jelenlévő barátom és most megismert kedves kiállításlátogató viszont a szobrokat méltányolta. A felnőtt látogatók és a gyerekek is kíváncsian simogatták a simára csiszolt felületeket kedvenc alkotásaikon, ami e tárlat esetében egyáltalán nem volt megtiltva. A vészkijáratos események mindig jó hangulatúak, az alkotók jó néven veszik, ha beszélgetések alakulnak és az esetleges kritikát is jó szívvel meghallgatják. Nekem rendre az a benyomásom, hogy Miksa Bálint festőművész galériavezető egyfajta vitaműhelyként is tekint a művészközösségre, ezzel is fejlesztve a minden korban ildomos, de felgyorsult világunkban kiemelten fontosnak nevezhető nézői és szakmai kritikai diskurzust. Túlzás nélkül állíthatom, nemcsak művészeti ízlést, de közösséget is épít hiánypótló, önzetlen munkájával. Józsa Pál személyében egy kedves, toleráns művész személyiséget ismertem meg, aki nyitott a világra, művésztanári és családfenntartó munkája mellett egy hivatásos művészhez méltó teljes életművet igyekszik megteremteni, amelynek legfrissebb manifesztumait tekinthetjük meg bejelentkezés után a hajógyári szigeten.
Rékasi Attila, Újpest
A Galéria ajánlása: Tömbszerűség, összekapaszkodó, egymáshoz szoruló formák, nehéz, kemény anyagok… Józsa Pál végtelennek tetsző életenergiái keresik a szabad szárnyalást a szobrai és rajzai által Gúzs c. kiállításán a Vészkijárat Galéria terében a Lelkes A. Gergely festőművész által prezentálandó megnyitón, majd még közel egy hónapon át. Szeretettel, barátsággal várunk minden érdeklődőt!
Volt szerencsém részt venni a megnyitón, és azóta is, ha eszembe jut a Kozmikus séta című tárlat, nagyon jó emlékek kerítenek hatalmukba. Buchholz műveivel most találkoztam először; intim, kis méretű festményei mély, az érzelmekig hatoló benyomást tettek rám. Egy rendkívül szenzibilis, az anyaggal sajátosan elmélyült viszonyban lévő alkotót ismerhettem meg. Minden kép egy külön világ illúzióját kelti bennünk, miközben a valós látvány helyett a szerző belső szín- és formaalkotási szándéka érvényesül.
Jövő héten kedden, este hat órakor tartja a művész a záró tárlatvezetést. Látogassanak el Újpestre, ismerkedjenek meg vele, valamint Miksa Bálinttal és az általa vezetett művészközösséggel! A hely hangulata kiváló – csak ajánlani tudom.
Rékasi Attila, Újpest
Még egyszer kozmikus sétára hív minden érdeklődőt Buchholz Zoltán a Vészkijárat Galériába. Kiállításán elsősorban festői grafikáit mutatja be. Mély és varázslatos terekbe vetett, vagy azok lényegeként lebegő alakokkal bolyonghatunk a képei által. Kérdezhetünk a művésztől, megismerhetjük a motivációit és megoszthatjuk vele szabadon a saját megéléseinket. Kötetlen, barátságos esemény ígérkezik.
Szorcsik Kriszta és Zoltán Áron színművészek alkották meg ezt a nem hétköznapi színházi estet, amely a vajdasági költő versein keresztül vezet be bennünket az emberi lét kérdésein túlhaladva a párkapcsolati dinamikáink mélyebb világába. A belvárosban látogatható KuglerArt Szalonba most először kapott meghívást a FakTúra folyóirat Zoltán Áron részéről. A lakásszínház nem új keletű forma a sokszínű művészettől színes fővárosunk kulturális kínálatában. Én személy szerint most voltam először ennyire intim teátrumi közegben, ahol a „színpadtechnikai” szcenikai elemek nemhogy minimálisak, hanem szinte konvergálnak a nullához. Van azonban helyette más. Hihetetlen „közelség”, alkotói erőtér az előadókkal. Ezt azért merem állítani, mert úgy érzékeltem, hogy jelenlétünk, reakcióink, energiánk, kisugárzásunk mintha visszahatott volna a játszókra. Legalábbis azt az elementáris energiát látva, amit Kriszta és Áron árasztott magából, csak erre tudok gondolni. Önmagában az energia viszont kevés, ha nincs mögötte mesterségbeli tudás, tehetség, akarat, alázat, értő írói-rendezői munka. Az Elmecirkusz esetében mindezt a munkát szintén Szorcsik és Zoltán végezte el. Meglátásom szerint ez nem gyöngítette, hanem éppen erősítette a produkció minőségét. Azt gondolom, nagyon értő, lényeglátó versválogatás adta meg a darab testét, amit szépen dramatizáltak mindenki életére reflektáló jelenetekké. Erősség, hogy „történetet is kaptunk”, értem ez alatt, hogy nem verspirulák beadagolása történt, hanem egy versekkel való gyógyító áramlás, amelynek több dramatikai és szcenikai csúcspontján a katarzis is megélhető volt, ahogyan azt az egyik néző, Fecske Fanni is papírra vetette (forrás: Facebook Elmecirkusz oldala). Számomra nagyon sok meglepő, vagy szokatlannak, akár merésznek is nevezhető interpretációs megoldást is tartogattak az alkotók. Ezek a megoldások karöltve Sziveri érzékletes és „húsbavágó” költészetével egy olyan színházművészeti előadást teremtettek, amely egyaránt volt alkalmas a költői és a drámai nagyság szívhez szóló kifejezésére. Összességében elmondható, hogy egy különleges, magas nívójú színházi élményben lehet részünk kiemelkedő színészi játékkal, egy varázslatos egyedi helyszínen. Következő eladás november 10. hétfő 19:00. Ne hagyják ki! Magam a FakTúra folyóirat nevében csak ajánlani tudom!
Sziveri János, a tragikus sorsú vajdasági költő zseni 2024-ben ünnepelné 70. születésnapját. Örökérvényű, ma is égetően aktuális és különleges humorú műveiből két színész összegyúrja a maga Sziveri-drámáját, miközben fokozatosan megnyílnak egymásnak, és feszegetik a szövegek, formák és saját idegrendszerük határait.
Sziveri János műveiből írta és játssza: Szorcsik Kriszta és Zoltán Áron
Producerek: Pinceszínház, KuglerArt, Transzformáció Alapítvány és VerShaker Produkció A program megvalósulását a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.
keresztes zoltán underdogimages fotóművész kiállítása, fotó: magánarchívum
Kereszetes Zoltán fotóművész a Magyar Fotóművészek Szövetségének elnökségi tagja, a Fuga kortárs művészeti központban tulajdonosait veszített tárgyak nyomába ered, megpróbálva a szinte lehetetlennek tűnő feladatot, hogy a fotóművészet nyelvi, formai sajátosságaival töltse fel az elárvult holmikat. Ezek a valamikor nagyobb becsben tartott tárgyak a kiállítótérbe landolva, a róluk készült alkotások által próbálják bizonyítani fontosságukat, a világhoz való viszonyukat. Az alkotó igyekszik a tárgyak lelkét bemutatni, úgymond megszemélyesítve, személyiséggel feltöltve azokat, miközben azzal a társadalmi kérdéssel is foglalkozik, mit kezdünk a minket elárasztó, figyelem, újrahasznosítás hiányában szemétté avanzsáló entitásokkal. E hét vasárnap lesz ennek a nem mindennapi ötleten alapuló, szokatlan installálású tárlat finisszázsa, éljenek a lehetőséggel és látogassanak el a Fugába.
Rékasi Attila, Újpest
November 2-án este 7-kor bezár keresztes zoltán underdogimages tulajdonosaikat vesztett tárgyak szubjektiv és pontatlan leltára című kiállítása. A záróeseményen Marno János versei hangzanak el. Közreműködik Persányi Zsófi, Radnóti Róza és Rozs Tamás.
Az újpesti Szindbád gyalog indult a vasúti hídnak. Jobb kívülről szagolni a gőzmozdony pöfékelte buja füstpamacsokat, s jobban látni annak a Duna vizére rajzolt, hullámokkal cicázó gomolyait, ha gyalog kél az ember – igazolta magában döntését a férfi, dacára sajgó tagjainak. Amúgy is asszonynépnek való a melegded szalonkocsi. Aki éhet akar nyerni a római parti csemegékhez, az biz nem ül vasparipára – dörmögte orra alá. A kiadó sem fizetett, azt a keveset ne jegyre költse, ki csak jambusokkal tudja tölteni a magyar kincstárat. Lenézett. Milyen szédítőek ezek a vashidak, de hasznosak – merengett Szindbád. A megyeriek úszhatnak, míg ő száraz lábbal azon mélázhat, ifjúsága reményteli, karcsú szoknyái ezek a pilonok. Ejh mennyi kíváncsiság dohogott akkoribb a legényben: mit rejthetnek azok a szoknyakelmék, s vajh a szebb, finomabb kelme alatt szebb, finomabb lábacskák rejteznek? Nem nyughatott, míg ki nem derítette, s lebbentett ezért számát se tudja mennyit, s még képzelt hozzá, ahányat látott. A víg molnárnétól a Wolfner bárónéig volt szoknyák lebbentője, lábacskák erdejében bolyongva kereste a bizonyost, a megnyugvást. Nevetést, könnyeket, boldogságot, bánatot talált, de soha meg nem érkezett, folyvást úton volt. A gondolatok. A leggyorsabb gőzösök a gondolatok! Még fel sem nézett a szoknyák feletti szépségekre, a szegecselt vashíd karcsú K betűire és már Buda földjét tapodta. Ilyenkor mindig visszanézett szeretett Újpestjére és ezt gondolta: lapos mint a guta, mint a pelyván nevelt lánka, ám téved, ki úgy hiszi, hogy csak a telt, duzzadó kebel olthatja vágyát a férfiúnak, hiszen ezer színe van a szépségnek. Klárák, Klotildok, Kingák óhhh, éltek-e még, gondoltok-é a ti Szindbádotokra, úgy ahogy ő Újpestjére, s remeg-e még ajkatok a csókok emlékétől? Mily nehéz elengedni azokat a szattyán finom kacsókat, a lefejtett csipkekendőket.. hová lett a fiatalság, hová lettek a Római part ízei? Ezen töprengett Szindbád, s közben sétapálcájávál megkocogtatta a híd utolsó vaskorlátját. Visszaviszel még – vonta kérdőre -, vagy itt ér az elmúlás a csónakházak, vendéglők és cigányprímások között? Ritkán telíti tagjait már a vágyakozás, de most ráfordulva a dunaparti sétányra összefutott a nyál a szájában, ráncos arcára aprócska mosoly húzódott a toluló emlékektől. „Ejh, vajon ott szolgál-e még a Bivalyos vendéglőben az a minden hájjal megkent pincér, bizonyos Vendelin, kinek asszonyát megszöktettem anno, mikor még nem gondoltam a holnappal? A békási vagy az endrei böllértől hozzák-e manapság a csontot a velős pirítóshoz? A békásit ugyanis nem szenvedhetem, igen közel esik Budához, ott gyönge szénán tartják a jószágot – az intézőtől tudom – s a rosszul hízlalt marha veleje olyan, mint a fűrészpor, csak morzsol az ember szájában, nem ken az semmit, nyelhetetlen. S a kenyeret helyben sütik-e még vagy a Moskovitzék budai üzletéből való? Tudni illik, hogy csakis a helyben sütött kenyéren olvad jól a velő. Annak útja a kemencéből egyenesen az asztalra vezet, ezért vágata még friss, s kívül ha meg is pirul, belül omlós, meleg, mint az érintetlen női öl.” Eképp morfondírozott Szindbád régi törzshelyéről, hol minden reménye szerint új séfet vettek azóta, mert az a kutyaütő, akit Vendelin oly bőszen rekommendált ‘897-ben – gyalázat! – nem Mildenbergertől hozatta a Sert! Nem ettől a tisztességes, újpesti zsidó embertől, aki az égért be nem csapna senkit! Úgy Pesten, mint Budán, csak az ő nektárjának van három ujj habja, ami néki a serital frisseségének kizárólagos bizonyítéka. Mildenberger sere, mint az érett asszony csókja: keser, de jólesőn csiklanja a szomjúhos férfi ajakát. „Ha jó ebédet ádnak ma, tán még a csónakházba is befordulok, s ha Clark Ádámot már le nem is győzhetném, még mindig oly szép mozdulatokkal evezek, mint ő, amikor elvitte az érmet az orrom elől. Lágy most a Duna, hívogat. Micsoda bohém, izgalmas, nagy időket éltünk akkoriban itt a Rómain! Nyár, forróság, szerelem.. – mintha a sétálóknak beszélt volna, ám a parton egy lélek nem járt. Szindbádnak most tűnt fel, hogy egy szál felöltőben rója útját, holott sál is elkélne már, rigóké helyett varjak károgása üti a fülét. Felemelve fejét elbizonytalanodott, több a zöld még, alig köhög a sárga. Maholnap november, hát mi ez a zölden hagyott rengeteg? Hova tűntek a fabódék, miért magasodnak tükrözőszemű bérpaloták? A Légszesz utca fennebb van, rossz irányba fordultam volna a hídról? – kérdezte fennhangon magától, majd újra visszatért gondolataihoz. Nem… nem… itt az első csónakház, de zárva: mégiscsak ősz lehet. Megkésett ősz. Nem is baj, jól illik egy megkésett élethez. Ez marad már nekem, az újpesti Szindbádnak, aki fiatalon is öreg volt, vagy annak tűnt. Gyorsan élt, mert olyan volt a harmincas évek, hamar cseperedtek akkortájt a költők. Ez marad nekem, a zöld lombok közé lassan bekéredzkedő sárga, vörös majd barna levelek szimfóniája. Gondosan hintett betűk ezek a levelek, szavakká csomósodnak és elhitetik velem, hogy van történetem, hogy nem bolyongtam hiába, hogy az a sok könny az asszonyszemekben nem illúzió volt csupán. Így tűnődött tovább, ballagva a Római őszében, merengőn idézve hajdanvolt szerelmei alakját, s bár egyik karcsúbb és csinosabb volt mint a másik, szomorúan nyugtázta, hogy minden nő arca olyan, mint a másiké. Hogy a nők: egyformák. A Fellininél jobbra fordult. Alászállt a színes korlátok között és – mintha a hídon térne vissza -, besétált a Dunába, szeretett Újpestje felé véve az irányt.
Kritika: Rékasi Attila, fotó Kovács B. Gábor kurátor
Kovács B. Gábor kurátor válogatása segíti a látogatót Farkas György, harminc éve elhunyt hivatásos festőművész sokoldalú munkásságának megismerésében. Az értő és igényes szelekció betekintést enged a különböző korszakok ikonikusnak mondható alkotásaiba. Farkas világa nagyon személyes, ugyanakkor a korára jellemző nonfiguratív tendenciákra is érzékenyen reagál, ám nekem az az érzésem volt, hogy nemcsak „trendiségből” foglalkozik az absztrakcióval. Belső érdeklődése és formabontó igénye vezeti a látvány, a tér felbontására, majd szuggesztív, hol lágy, hol temperamentumos újraépítésére. Festészete számomra erősen kötődik a tájhoz, ugyanakkor a hagyományokhoz, „népkultúrához” is. Bár a képek befogadhatóságát kicsit nehezíti a helyszín adottsága, a képek könyvespolcok feletti installálása – láttam ilyet Újpesten is, ott is zavart-, véleményem szerint komoly kvalitásokat is fel tud mutatni, meg tud csillantani ez a tárlat.
Rékasi Attila, Újpest
Farkas György festőművész idén 30 éve hunyt el. Tiszteletére, a Török utcai Könyvtárban második alkalommal mutatjuk be rendkívül széles és izgalmas művészetét az érdeklődőknek. Az OKN 2025 programsorozat keretében egy kötetlen beszélgetésre, tárlatvezetésre hívjuk vendégeinket, olvasóinkat október 8-án. A kiállítás november 7-ig tekinthető meg a könyvtár nyitvatartási idejében.
FSZEK Török utcai Könyvtár, 1023 Budapest, Török utca 7-9.
Egy alkotó életében, pályáján mérföldkő az első könyve megjelenése. Ne tagadjuk, minden megjelent könyv egy darabka halhatatlanság. Van amelyik nagyobb darab, van amelyik kisebb, ennek mértéke nagyon sok összetevőtől függ, és sokszor nem is az adott mű kvalitása okán adatik annak az örök emlékezetben való jelentősége.
Az Erdőszéli jegyzetek esetében inkább az a gondolat merült fel bennem a kötet létezése kapcsán, hogy meg akar-e valami születni? Amennyire én tudom, szerzőnk esetében nincs tudatos költői pályaépítés a verselés hátterében, Balogi költői munkája inkább olyan, mint a levegővétel. Bensőből fakadó ösztönös létszükséglet. Nekem egy Anya énekel a lapjairól, aki tele van őszinte szeretettel, elfogadással a Világ és saját létezése irányába. Feltétel nélküli szeretet sejlik, ami ki is akar áradni, világra akar jönni. Azt hiszem, ha a fogantatást – intimitása okán – nem is láttam, a cseperedést igen. Virág verses megnyilvánulásait régóta figyelem a közösségi oldalakon. Már a kezdeti időkben feltűnt ez az „ősanyai” világlátása, hogy ha rajta múlna, ha megtehetné, mindannyiunkról, minden élőről és élettelenről gondoskodna. Valahogy így lehet a költői képeivel, verses impresszióival is, hagyja, hogy azok megszülessenek. S ha megszületnek, nem rejti az erdő mélyére alkotásait. Hagyja, hogy kiteljesedjenek, kapcsolódjanak a világhoz, megtalálják helyüket annak színes forgatagában. A születés misztériumához hozzátartozik az a paradoxnak tűnő jelenség, hogy nemcsak a gyermek születik meg, hanem az anya is, akinek az élete már soha nem lehet olyan, mint a szülés aktusa előtt volt, ugyanis versei publikálásával megszületik Balogi Virág költő is. Ha akarta, ha nem, ha tetszik neki vagy nekünk, ha nem. Ezt a „szülői” szerepet Virág a lehető legnagyobb természetességgel éli meg, nem épít nagyobb fészket, mint amekkora kell, nem „acsarkodik”, mondhatnám finom marad és nőies. Az Erdőszéli jegyzetek, olyan, mint amilyennek egy első kötetnek lennie kell. Személyes, hangadó, kicsit „felvonultató”, de semmiképp sem „mindentbele”. Érzik rajta a szerkesztettség, ha az apai szigor nem is mindig. Engedjék meg, hogy kritikámban egyik személyes kedvencemet emeljem ki az elhangzott versek közül, amely számomra a legjobban fejezi ki Balogi világát. Ez a költemény a Krumpliversek 2 címet viseli (lent közölve). Azért emelem ki ezt a művet, mert véleményem szerint itt pillanthatunk bele az alkotó második verseskötetébe, ami sejtéseim szerint még mélyebbre hatolhat a személyesség világába. Mutatja ez a vers azt a megszületési rítust, amiről írtam, ahogy az emberben egy személyes gyermekkori élmény, „trauma” énekké érik. Ebben a versben szemlélhetjük azt is, hogy Virág költői képei milyen nagyon kifejezőek, milyen harmonikusan boltozzák a sorok felépítményét, szépen vezetik gondolati lépteinket a vers „csattanójára”, filozófiai mondanivalójára, s azt, ahogyan változik viszonyulásunk életünk folyamában a misztikum s a félelmek világától a profanitás és a funkcionalitás valóságába.
A Kettőspont Színházban volt a kötet első bemutatója, ami pont olyanra sikerült, mint amilyen a kötet: békés, nyugodt, befele figyelő, lírai, megfűszerezve egy csipetnyi érzékiséggel, amit Jászai Andrea zenéje festett. Horváth M. Zsófia személyes hangvételű kérdéseivel vezette a bemutatót, Formanek Csaba verseket olvasott fel a kötetből, Simon György űrgitárjátéka a kozmikus hátteret „simogatta” a kötet lapjai alá. Az est szépszámú érdeklődő jelenlétében zajlott. Összességében azt gondolom, az olvasóközönség egy szerethető, befogadható, „közérthető” verseskötetet kapott ajándékba Balogi Virág verselőtől, kíváncsian várjuk a folytatását!
Rékasi Attila, Újpest
Balogi Virág: Krumpliversek 2
Kislánykoromban sokszor küldtek a pincébe krumpliért. Többnyire száraz, hideg, savanyúszagú cellák voltak egymás mellett. Mindegyiken rács, lakat. Lassan mentem, le a harmadikról, utáltam egyedül bemenni oda. Mintha egy hüllő belsejében kopogtak volna lépteim. Hangosan csörgettem a kulcsokat, énekeltem vagy beszéltem magamban, hogy elzavarjam a pinceszellemeket. Katonás rendben álltak a polcokon a befőttek, szörpök. A sarokban egy régi bicikli, törött bútorok, és persze a láda. A láda, amibe még tekintetemmel sem nyúltam szívesen. Krumpli volt benne, amit kukacokként leptek el a rózsaszín csírák. Fenyegetőn néztek az ősz szakálluk, bibircsókos bőrük alól. Nem mertem hozzájuk érni. Féltem, hogy rámtekerednek. Soká elmaradtam a pincében, mire beparancsoltam a szatyorba az ebédhez valót. Ez gyakran ismétlődött, de mindig megúsztam. Aztán még sokat jártam a “pinyóba” így vagy úgy, ezért vagy azért alászállván. Még most is lenézek néha. A minap behoztam egy kis krumplit a kamrából. Milyen csúnyák, ráncosak, gondoltam, mégis áttüremkedik rinocérosz bőrükön az új élet rózsaszín reménye, arany pászmája. Milyen édes lesz a húsuk egy jó forró fürdő után és hogy fognak örülni a komposztlakók örökre levetett szerzetesi ruháiknak.
Az elsőkötetes szerző a könyvbemutatón, fotó: Rékasi Attila
Kritika és fotó: Rékasi Attila – FakTúra művészeti folyóirat
Buda szívében, Cseh Tamás bronzszobrától egy kőhajításra egy másik nagyon mélyen ható lírikusnak nyílt kiállítása Turbulenciák címmel a múlt héten, ahova a FakTúra művészeti folyóiratot is meghívták. Miksa képeihez hasonlót még nem nagyon láttam sem a magyar sem a nemzetközi képzőművészeti scénában. Úgy technikailag, mint formailag és gondolkodásmódjában nagyon egyedinek tartom képi világát, ami a legjobbak közé emeli őt véleményem szerint, ezért örömmel látogattam el az Íme Kult Tér Galéria termeibe. Ismertem már a művész munkáit, mert több ízben volt szerencsém járni az újpesti műtermében, azonban ez az intim, sajátos építészeti formákkal rendelkező tér most új kontextusba helyezte a művészetét. A műterem „zsúfoltságából” kiszabaduló remekművek nemhogy belakják a teret, de azt kell mondanom valósággal „úszni” kezdenek benne, és nemcsak egyénileg mutatnak minőséget, hanem egymással párbeszédbe elegyedve adnak plusz értelmezést a szemlélőnek. Miksa sajátosan egyedi festményeinek „határtalansága” – értem ez alatt azt, hogy nem kvadrátosak és nincs keretük, csak a térrel viaskodó képszélük teljesen átértelmezi a klasszikus galériatér fogalmat is. Mintha a Hubble űrteleszkóp lencséjén keresztül kémlelnénk az univerzumot, csak ott a háttér szénfekete, fénytelen. Ott az űrben árnyék sem sejlik, a fekete háttér elnyelné. Itt Budán a kitett képek szerencsére árnyékot tudnak vetni, ami egy nagyon különleges hangulatot kölcsönöz minden Miksa Bálint képnek. Érdemes azonban nem csak távolról szemlélni a művész miniuniverzumát, mert az apró részletek, a piktúra is rendkívül figyelemre méltó és a finom ecsetvonások rengetege is ezernyi csodát rejt. Aki esetleg nem jut el a kiállításra, vagy magával vinné valamely módon az élményt, annak megoldást kínál az alkotótól rendkívül kedvező, kiadói áron megvásárolható gyönyörű, nagy formátumú, keménytábla kötésű, színes művészeti könyvalbum, ami bemutatja az eddig született alkotásokat (művész elérhetősége). Jön a fényszegény évszakok sora, mi is lehetne energetizálóbb, mint Miksa fényfestményeinek színkaválkádjában gyönyörködni egy fűtött szobában! Karácsonyra is életre szóló ajándék lehet, csak ajánlani tudom ezt az élményt.
Azzal zárnám recenzióm, hogy ez a kiállítás szokatlan kérdéseket szült bennem: lehet űrsétát tenni egy budai pincében? Minden jel arra utal, hogy igen!
A kiállítás része a Bartók Béla Boulvard budai Eleven Ősz eseménysorozatnak, a kiállítást Szabó Noémi művészettörténész nyitotta meg és október 10-ig látogatható csütörtökönként 15 és 18 óra között.
Rékasi Attila, Újpest
Az esemény közleménye: Szeretettel várunk MIKSA BÁLINT Turbulencia című kiállításának megnyitójára szeptember 26-án, pénteken 19:00 órakor az Íme Kult Térben.
A kiállítást SZABÓ NOÉMI művészettörténész nyitja meg
Az organikusan növekvő módszertannal készült, szabad sziluettes „lebegő” festmények különleges esztétikai élmény ígérnek.
Miksa Bálint 2012 végétől kezdte szabad sziluettes festészetének kiérlelését. Képeit egy pontból fejleszti, majd kiszabadítja őket a hordozó felületből. A festmények szabad, lebegő, önálló entitásokká válnak. Festői világmodellekként is felfoghatók.
Légy részese az élménynek, és érezd jól magad egy kedves baráti társaságban!
Megtekinthető: október 10-ig nyitvatartási időben (csütörtökönként 15:00- 18:00) és a kapcsolódó programok alatt.
Kiállításmegnyitó: 
A kiállítást megnyitja: 
Helyszín: 
A megnyitón való részvétel és a kiállítás megtekintése díjtalan.
