HEAVY DUTY – A Filp osztály csoportos kiállítása Budán
Korán érkeztem a budai MKE-PROFIL Galériába, hogy még a tömeg érkezése előtt meghittebb hangulatban fogadhassam be a műveket. Tóth Norbert képzőművész akit izgalmas installációiról ismerhetünk, megnyitó személyként jelenlétével igazolta számomra, hogy nem átlagos megnyitó ígérkezik.
Jól tettem, hogy korábban érkeztem, egyrészt valóban nagy tömeg lett majd 100 fő sokasodott, másrészt a nagyobb méretű munkák igényelték a hátra lépést, a távolabbról is szemlélést. Mivel Norbinak ott köszöntem én a terem végéről kezdtem a befogadást, így elsőre Tóth Zoltán balesetes oldtimerekről készült festménye keltette fel a figyelmemet, de mindjárt helyet követelt magának Cliskinszki Godvin János két emberi figurából felépített „szürreális reális :)” kompozíciója, mint a teniszmeccsen egy gyors adogatásnál kapkodtam a fejem. Csak ezt a két munkát is el lehetne nézegetni egész este egy pohár vörösborral a kézben -ízlés szerint- Wágner operákat, vagy Vivaldi vonósnégyeseket hallgatva attól függően, hogy a dráma, vagy a líra kerít-e épp hatalmába bennünket, valójában ők „szerválgatnak” egymásnak a vásznakon. Erős kezdés. Vagy vég. Elvileg hátulról indultam a bejárat irányába.
Van a vicc, az öreg bácsival a repülőn a forgás után, nos kicsit én is így jártam, miután Onozó Csenge fiatalos, lazakorszerű mégis minőségi munkáin elidőzve, majd a tárlat közepe felé tovább haladva egy kígyózó hímtag fogadott, nos férfiasan bevallom pont arra igazán nem számítottam, no nem azért, mintha a fiataloktól idegen lenne a pimaszság, csak rég láttam ilyen kendőzetlenséget a merészség és a bevállalás oldaláról kiállítótermeinkben.
Összességében elmondható, hogy a „karmester” Filp Csaba Munkácsy díjas festőművész úgy tűnik remek munkát végez, nem csak a szervezés a megnyitó és a vendéglátás, hanem a kiállított festészeti anyag is sokszínű, izgalmas és azt a fontos szabályt erősíti, amit legutóbb kiírva a Kisképzőn láttam, de magam is gyakran emlegetem: a Művészet Szabad!
Szöveg és fotók Rékasi Attila fotóművész a Fiatal Alkotók Közösségének vezetője
Happy Accidents: a szállóigévé vált mondat szinte minden adásban egy népszerű tévés sorozatban hangzott el. Bob Ross az „eredetire” és „személyesre” való igényt látta pontosan, ettől lett népszerű. A (digitális) kép áradat (a tv eljelentéktelenedés) időszakában az „eredeti” -re való igény ugyanilyen maradt, se szeri se száma az élményfestős kurzusoknak, a do it yourself műsoroknak. A csoportos kiállítás lehetőséget biztosít arra, hogy különböző médiák használatával megmutassuk , milyen fiatalként a mindenki számára ismerős kliséket kerülve „eredeti” és „személyes” művészetet csinálni.
“Nincsenek hibák”. Boldogan ütközünk a művészettel.
Kiállítók:
Antalka Zsófia Bartus Zsófia Fekete Csaba Garancsi Tilda Gargya Krisztina Gubányi Bálint Álmos Jóga Eszter Juhász Péter Kerese Zsolt Milán Kozma Kata Szilvia Kristály Kincső Mattesz Panka Móré Réka Sára Onozó Csenge Papp Anita Sebők Sarolta Ágnes Szemenyei Zsuzsanna Szöllősi Dóra Tóth Zoltán Vuk Annamária Wang YiQi
Borító terv: Onozó Csenge
Helyszín: Margit körút 25a, Budapest 1024, Magyarország
Ezúton gratulálunk alkotó tagunknak, Lénárt Attila grafikusművésznek a Hajdú-Bihar megyei Friss Hajtás pályázaton elért eredményéhez, nívódíjához ill. közöljük, hogy szerepel a GADE debreceni jubileumi tárlatán is! Aki tudja nézze meg!
Kányási Holb Margit lányával Fátyol Violával látható ezen a fotón egy kiállításon a budapesti Ludwig Múzeumban. Rendelt út a címe a Hajdú-Bihar megyei balmazújvárosi tárlatnak a cím magáért beszél kifejezi a művésznő viszonyulását pályájához. Az alkotások alátámasztják a címet, mindent elmondanak az alkotóról. Szőttesekben, képekben, objektekben artikulálódik a megfejtések sora szépen kibontva az életművet. Kányási Holb Margit általában tíz évente jelentkezik önálló kiállítással, mintegy összefoglalva érzéseit, mondanivalóját. Az Iparművészeti Főiskola után, első kiállítását Balmazújvároson mutatta be. Most, lehet utoljára láthatjuk műveit egy retrospektív válogatáson, melyben több évtizedes pályafutásának szinte minden korszakába betekinthetünk. Az első lépésektől, a népi motívumokon át egészen a performanszok első látásra titokzatos, misztikus világába is. Olykor nehezebben megfejthető, máskor mellbevágó, gyakran ismerős alkotásainak változatossága, ötletessége éles kontrasztot mutat visszafogott személyiségével. A megnyitón városunk és környékünk vezetői mellett Széchenyi-díjas, Kossuth-díjas, Jászai Mari-díjas alkotók köszöntötték Balmazújváros Város Díszpolgárát, a Ferenczy Noémi-díjas Kányási Holb Margitot. A kiállítás 2017. szeptember 24-ig látogatható a Semsey kastélyban.